Én imádom a filmet...Komolyan mondom. Egymás után 3x kellett megnéznem, mert annyira jó volt. Nekem egyáltalán nem érződött a sablonosság, szerintem elég kreatívan lett összerakva és nem, nem olvastam a könyvet, sajnos nem tudom ott mi a történetszál, miben tér el a filmtől. Szerintem abszolút jól össze van rakva, felkerült a TOP 3-as listára: 1. BTTF 3 2. Ready Player One 3. Star Trek: First Contact
Na, legjobb VR-os film/sorozat, az a Sword art online, legalábbis ott volt a legjobb VR kihasználás, és ő kedvenceket hozza létre, nem mutatja, és egy remek stori van mellé
Kissé elcsépelt dolgot mondok(nagyon elcsépeltet),de a könyv 90%-a kimaradt a filmből és a kulcsok keresése is teljesen másképp zajlott,ez a film egy összefoglalása a könyvnek,úgy,hogy aki készítette a a 3/4-re nem emlékszik mi történt a könyvben.Mintha én úgy kellene írnom egy esszét egy könyvről,hogy 10 éve olvastam és azóta 300 másik könyvet elolvastam már és elhalványultak az emlékeim rendesen.Pedig jó is lehetett volna,látvány ott van a szeren,csak a tartalom maradt el.
M Dark Nem a könyvet akarták lemásolni 100%ban hanem egy olyan sztorit írni hozzá ami új azoknak is, akik már olvasták a könyvet és több legyen benne az akció meg az effekt. Meg azért 1 könyvet 1 két és fél órás filmbe nagyon nehéz jól bemutatni és ezen túl még valami újat is mutatni azoknak, akik olvasták a könyvet. Mert a könyv olvasása közben is el tudod képzelni az adott jelenetet ha ismered a karaktereket.
Szerintem az év egyik legjobb filmje, 3Dben érdemes megnézni, nagyon király a látvány rengeteg benne az utalás (mondjuk a Ragyogásnál azért kicsit megilyedtünk, de ettől függetlenül zseniális a film, a haverommal mikor végetért a film és kimentünk, szabályosan szédültünk (3D ben néztük), annyira jó volt a kinézete a teljes játékvilágnak hogy úgy éreztük mi is benne vagyunk az Oasisban. Szerintem mindenkinek meg kéne legalább 1szer néznie, nem valószínű hogy csalódik (Meg amúgy a vas óriásnál nekem instant a cupheadból az a robot jutott eszembe :D)
Szia Zoli! Tetszett a bemutató! Az lenne a kérdésem, hogy megéri a moziárat az, hogy konkrétan minden képkockában "húsvéti tojásokat" keressek? Válaszodat köszönöm!
Szerintem a BR/DVD lemez árát vagy inkább 4K digitális kópia árát éri meg. A moziban inkább élvezze az ember a filmet és ne azzal foglalkozzon, hogy Art3mis mögött 2 képkockán látszik a zöld kocsi a Családi Vakációból.
Elnézve a kommenteket és az IMDb pontszámot kezdem azt érezni, hogy én vagyok az egyetlen ember aki utaljá ezt a filmet. Pedig a könyvet szerettem, de valahogy a film nem jött be. Elég sok mindent változtattak, fontos(abb) karakterek alig szerepelnek és az egész való világos szál tényleg egy igazi giccs parádé. Több, mint két óra a film, de számomra mégis úgy érződött, mintha a felét kivágták volna, a maradékot meg összecsapták. Nem is tudom, hogy inkább mérges vagyok vagy csalódott.
Egy kérdésem van: milyen a soundtrack-je, mennyire illek az adott jelenethez, és annak tempójához, meg ilyenek. Én azok közé tartozok, akik egy filmnek sokszor a zenéjét jobban szereti, mint magát a filmet (pl.: Star Wars). Baromi sokat hozzá tud adni az élményhez, nem voltak nagy elvárásaim az új TR filmmel kapcsolatban, de ez igen, hangoztatták a készítők, mennyire a játékra építkeznek, csak pont ez maradt ki. Nekem a 2013-as játék zenéje nagy kedvenc, ellenben a a RotTR-ével, az valami, ritka gyenge lett, a filméről meg nem is beszélve.
nagyon jó film volt és furcsálva néztem mikor az emberek elégedetlenül jönnek ki.de ha azt hiszi valaki hogy ez annyira távoli jövő az még nem töltött elég időt ebben és 2 évet adok neki és ilyen lesz a vr.
Lényegében igen. Ugyanis a SAO is egy egész igéretes és figyelemfelkeltő alapfelállással indul, akárcsak ez a film, és egy totális tömegszerencsétlenséggé nőtte ki magát az idő folyamán, ilyen-olyan okokból (és igen, a SAO már a 3. évadnál tart, mert az emberek hülyék). Remélem, ez a film nem így végzi.
Most fogom megnézni, én nekem mint óriási gamer, film(er?) és anime fan már most orgazmusom lett a trailertől! Egy csomag zsepi sem lesz elég a film alatt :D
Az első a Pour some sugar on me a Def Leppard-tól, a második a Rebel yell Billy Idol-tól. Tudom hogy elkéstem ezzel, de muszáj volt felvágjak a zenei tudásommal, főleg mert imádom mindkét számot :D
Én a régi spielberg-rajongói gárdához tartozok, és az a spielbergi varázs nyűgözött le, amit még a szolídabb műveiben is felfedezhettem. Na ez immáron örökre elveszett, giccsel lett pótolva. Sok más rendező is legyártotta volna ezt u.így. Nincsenek már igazi spielberg filmek.
Megeri 4D-ben nezni a filmet? Nemreg nyilt a kozelben egy 4D mozi de vartam egy jo filmre ami igazan kihasznalja a technolodiat mint anno az Avatar a 3D-t.
nagyon érdekes a vr technológia meg a film is érdekkel és jó lehet a korlátlan virtuális világ stb. de szemem előtt a mátrix van meg az a tény hogy az emberek inkább élnek a virtuális világban mint a valóságban, szeretek játszani geek vagyok mint a fene nem tagadom film buzi is vagyok, de ez mindig bennem van hogy oké élünk egy virtuális világban és leszarjuk a valóságot mert a másik jobb??(kihangsúlyozom ez egy elmélet és nem minden gamer-re igaz)
A tarsadalmunk ugy szar, ahogy van... Az emberek erzelmi intelligenciaja ugy 0, ahogy van! Akik nem menekulnek a virtualis valosagba vagy drogokba, azok csak szimplan vakok- agymosottak...
Én 2-szer láttam és olvasom a könyvet.külön poén hogy a könyvben H és Z filmeken vitáznak és H valamelyikre azt mondja hogy nem érdekel ha spielberg csinálta. :D önök már olvasták?
Javítsatok ki, de tényleg ilyen alacsonyan van a mai játékosok, idézve Zolyt "geekek, nerdök" ingerküszöbe? Mármint a bemutató alapján az jön le, hogy ebben a filmben az a nagy kunszt, hogy benne vannak azok a karakterek akiket játékokból ismerünk? Sőt, valljuk be őszintén, azért King Kong, Freddy Kruger... de lassan már Lara Croft is inkább a popkultúra részei, mintsem a gémerek saját, ezidáig kis szentélyben imádott hősei. Elég régóta játszom, de nem érzem, hogy annyira felizgulnék attól hogy meglátok egy-két játékból ismert karaktert a vásznon. Azt meg pláne nem tudom elképzelni, hogy csorogna a nyálam csak azért mert meglátok egy Predatort a képernyő sarkában. De lehet, hogy csak nekem van már túl magasan az ingerküszöböm... Arról nem is beszélve, hogy miért hozna be ez a film egy közös nyelvet játékosok és nem játékosok életébe? Ha én megnézem a trailer-t még engem is megriaszt a sok CGI. Oké, ebben a filmben ez a lényeg. De mégis mit gondol akkor erről egy olyan ember aki egyáltalán nem ismeri a játékvilágot? Szerintem még a tévében nézve is azonnal elkapcsol, nemhogy mozijegyet váltana mondván: "Na, most legalább megértem mivel tölti a napját a gyerek." Kizártnak tartom. Nem láttam a filmet és nem is mondom hogy rossz. De a bemutatóban elhangzott "pozitívumok" nem épp azt sugallják számomra, hogy ez a film a nagy áttörés... Legalábbis ha Hollywood tényleg annyit lát a gamer közösségben, hogy már attól orgazmikus állapotba kerülnek ha meglátnak egy Terran katonát, akkor az nem csak hogy nem jófejség tőlük, hanem igencsak lenéző és épp ezért szomorú...
Hogyha egy kicsit is értesz a filmekhez igazad van a tündérmese szerű történet nem fog lázba hozni, de nem is ezért jó a film. Gondolj rá úgy, mint egy látvány filmre extrákkal. A látvány elképesztően változatos és akiket nem zavar a CGI azoknak elég menő lesz ehez még hozzá járulnak a refrencek amik tovább fokozák ezt az érzést. A filmmel szerintem hollywood nem lenéző ellenkezőleg megmutatta menyire mélyen ismeri a gamer és a film kultúrát ezek nélkül is megállná a helyét egy érdekes látvány filmként az utalások csak mindenki számára szerethetővé teszik. Szerintem számodra is megér egy próbát ha nem is a moziban akkor majd később otthon.
Igazából én nem játszom túl sokat de mégis jó és vicces volt látni a Játék karaktereket a képernyőn és ezért szeretem, az nem a generáció hibája hogy ki milyen filmet szeret. Mindenki különbözik attól nem lesz hülye vagy idióta egy ember mert pl: szereti Justin Bieber-t. Egyébként egy filmnek nem kell mindenkihez szólnia elég ha a játék közösséghez szól és őket fogja meg. A filmet én imádtam mivel régen sokat játszottam de már nem mivel nincs sok kedvem, ezért szerettem csak a filmet törnétete sablonos karakterek nem túl egyediek, max jól néz ki. De akik "játékfüggők" vagy éppen csak sokat játszanak/játszottak azok nagyon szerethetik azt a filmet. És azt sem értem hogy mi a baj a függőkkel mivel az is egy hobbi és rengeteg ember van akik túlzásba viszik a hobbijukat és őket nem szólják le. Nem akarok veszekedést szítani csupán csak leírtam a véleményem.
Helló! Habár eddig mindkettő válasz értelmesen kifejtett volt, bár én szeretnék neked is igazat adni... Szóval, úgy nézel ki, mint aki nyitott erre, tehát teljes szívből ajánlom egy alig (nem promóció, se semmi, esküszöm...) 300 feliratkozós csatorna, a bögre kritikáját... További szép napot! Linkek, ha érdekel... Film: ruclips.net/video/XjmTmTidICI/видео.html Könyv: ruclips.net/video/lJD9ob-9Ffo/видео.html
Nekem anyira nem tetszett:/ A látvánnyal egyetértek de nekem a végére a karakterek miatt lehullott az egész. Van benne jó meg rossz nekem átjött amit mondtál de szerintem nem kötelező darab, lehet hogy túl rövid volt és azért de nekem egyszer egszer nézős dolog volt.
SPOILERRRR Én tegnap néztem meg a moziban a filmet.Ez lett a kedvenc filmem. Volt a filmben egy jelenet amikor a főgonosz beaktivált egy olyan bombát ami kivégezte az összes játékos egy hatalmas robbanással,és amikor felrobbant a bomba valaki felkiabált az előadó teremben:Alahu Akbar. Báttyám meg én ezen nagyon röhögtünk
15 percnel mondtam hogy oke, ez a kedvenc filmen. Es ami nagyon tetszett, hogy nem rontottak el a tortenet. A fohosok meghaltak, de nem, volt benne romantika, de nem volt nyalas. Nagyon, nagyon eltalaltak.
nem (sok más mellet az is más) de írtam egy elég hosszú kommentet ha tudod értelmezni és érdekel a véleményem akkor hajrá jeleztem benne h mi a spoiler
Talán kicsit fogja csak megdobni a VR eladásokat. Egyszerű okok miatt. Az emberek többsége megnézi a filmet, hazamegy és nézi tovább a TV-t. A picit tájékozottabb mozizok, játékosok, akik eddig nem tudták, hogy már most is vannak VR headsettek, szóval ők utána nézve elborzadnak az árak láttán (headsett+ PC). + Ne felejtsük el, hogy a Sony PS VR (headsett + PS4 PRO) kivételével a többi (Oculus, HTC VIVE) nem elérhető még mindig világszínten. Szóval ez megintcsak egy buta kijelentés a VR-l kapcsolatban, hogy ha ez a film nem, akkor semmi sem dobja meg az eladásokat. Az Oculus és a Sony üli meg jól a VR lovat és azért az oculust említem elsősorban, mert tartalom tekintetében jól áll. A saját boltjában is vannak jó cuccok és a STEAM-n is sok játék támogatja. A sonynál is persze meg van a 1-2-3 huzó cím. Sajnos az is még tévhit, hogy nincs elég játékos tartalom, aki szeret játszani többféle műfajban az talál jó pár 6-12 jó Game-t. Az elterjedéshez az olcsóság lesz a kulcs és hogy ki tudjon jönni a következő generácíó. Jobb felbontás, jobb lencsék, kényelmnesebb viselet, stb.
Én anyámmal néztem meg csak azért hogy tudja hogy mit szeretek a játékokban és a delorean és Tron moci mellett nem igazán tudta miről is van szó :'D Még azt se tudta ki az a chuckie (Bocsi ha rosszul irtam).
nagyon sok pici gyávaságot leszámítva egy remek film sokkal jobb mint amire számítottam egy fancsali mosollyal és boldogan jöttem volna de egy jelenet miatt kurva dühösen xd (SPOILER: a végén mikor megy oda pisztollyal a kocsihoz Mr. Boss és nem lő áll ott és megvárja míg jönnek a zsaruk nem csinál semmit.... SPOILER VÉGE) emiatt kicsit fancsali lett de idővel meglágyultam és így nem rossz :D csak hát nah kicsit SAD ..... a video jó volt :) és a könyvet mindenkinek csak ajánlani tudom ugyan ( a filmel ellentétben amit csak feltétellel mert nem annyira mély azért mint a könyv) akár kocka akár nem :D pl anyum a lehető legmesszebb áll a videó játékoktól de élvezte nagyon a könyvet (meg a filmet is)
Anyámmal néztem... ;)
VÉGRE MEGÉRTETTE AZT, HOGY ONLINE JÁTÉKOT NEM LEHET MEGÁLLÍTANI :D
Én imádom a filmet...Komolyan mondom. Egymás után 3x kellett megnéznem, mert annyira jó volt.
Nekem egyáltalán nem érződött a sablonosság, szerintem elég kreatívan lett összerakva és nem, nem olvastam a könyvet, sajnos nem tudom ott mi a történetszál, miben tér el a filmtől.
Szerintem abszolút jól össze van rakva, felkerült a TOP 3-as listára:
1. BTTF 3
2. Ready Player One
3. Star Trek: First Contact
Eddigi legjobb film volt amit láttam. Gratulálok a rendezőnek, és a kivitelezésnek!
1:39 ott van Tracer az Overwatchból :D
Most esett le az állam! Óriási bemutatás egy óriási filmnek ! Szép munka !
Már a könyv is geekfest volt. Pontosan ezért is várom a filmet. 😊
A sztori nem volt erős de a filmben levő környezet meg a látványvilág nagyon jó.
VR-t pornóval kell reklámozni. Másra még nagyon sokáig nem lesz jó.
*Ezt már anno láthattuk az Időzsaru filmben is. Ott is a srác a VR-t a pornóra használta. :))*
Induljármárkimagadbóllégyszives! Ja, hogy... akkor nem szóltam :D
Mint a Star Wars holiday specialben XD
Már várom ezt a filmet.😃
A film után határoztam el, hogy szerzek egy VR headsetet :)
Na, legjobb VR-os film/sorozat, az a Sword art online, legalábbis ott volt a legjobb VR kihasználás, és ő kedvenceket hozza létre, nem mutatja, és egy remek stori van mellé
Edig nem érdeklödtem a film után de most kiváncsi lettem.
1:40 az ott Tracer?
Én láttam már... ÁLLAT volt! Ajánlom mindenkinek!
Kissé elcsépelt dolgot mondok(nagyon elcsépeltet),de a könyv 90%-a kimaradt a filmből és a kulcsok keresése is teljesen másképp zajlott,ez a film egy összefoglalása a könyvnek,úgy,hogy aki készítette a a 3/4-re nem emlékszik mi történt a könyvben.Mintha én úgy kellene írnom egy esszét egy könyvről,hogy 10 éve olvastam és azóta 300 másik könyvet elolvastam már és elhalványultak az emlékeim rendesen.Pedig jó is lehetett volna,látvány ott van a szeren,csak a tartalom maradt el.
M Dark Nem a könyvet akarták lemásolni 100%ban hanem egy olyan sztorit írni hozzá ami új azoknak is, akik már olvasták a könyvet és több legyen benne az akció meg az effekt. Meg azért 1 könyvet 1 két és fél órás filmbe nagyon nehéz jól bemutatni és ezen túl még valami újat is mutatni azoknak, akik olvasták a könyvet. Mert a könyv olvasása közben is el tudod képzelni az adott jelenetet ha ismered a karaktereket.
IMÁDOM EZT A FILMET 😍😍😍
0:22 az ott a VR Jani?
Nándor Kruppa LOL
Janinak nincs mellszőre, de amúgy hasonlít rá.
micsoda kulisszatitkok derülnek itt ki
Dikk
lmgtfy.com/?q=VR+Jani
Szerintem az év egyik legjobb filmje, 3Dben érdemes megnézni, nagyon király a látvány rengeteg benne az utalás (mondjuk a Ragyogásnál azért kicsit megilyedtünk, de ettől függetlenül zseniális a film, a haverommal mikor végetért a film és kimentünk, szabályosan szédültünk (3D ben néztük), annyira jó volt a kinézete a teljes játékvilágnak hogy úgy éreztük mi is benne vagyunk az Oasisban.
Szerintem mindenkinek meg kéne legalább 1szer néznie, nem valószínű hogy csalódik
(Meg amúgy a vas óriásnál nekem instant a cupheadból az a robot jutott eszembe :D)
5:07 Electronic Antichrist
Ez egy jó kritika volt tőled. Várom...
hol volt a predator?
Többet vártam tőle. Technikailag tökély, de a könyvhöz képest nagyon le lett butítva a sztori.
4D-ben megérné megnézni,vagy felesleges hozzá?
Ez egy gyöngyszem egy csoda a film! 2012-ben az első könyvet megvettem Ernest Cline nagyszerü író. Ez a film egy csoda , mint anno a Matrix!
Szia Zoli! Tetszett a bemutató! Az lenne a kérdésem, hogy megéri a moziárat az, hogy konkrétan minden képkockában "húsvéti tojásokat" keressek? Válaszodat köszönöm!
Szerintem a BR/DVD lemez árát vagy inkább 4K digitális kópia árát éri meg. A moziban inkább élvezze az ember a filmet és ne azzal foglalkozzon, hogy Art3mis mögött 2 képkockán látszik a zöld kocsi a Családi Vakációból.
Én már láttam és nagyon jó
Elnézve a kommenteket és az IMDb pontszámot kezdem azt érezni, hogy én vagyok az egyetlen ember aki utaljá ezt a filmet. Pedig a könyvet szerettem, de valahogy a film nem jött be. Elég sok mindent változtattak, fontos(abb) karakterek alig szerepelnek és az egész való világos szál tényleg egy igazi giccs parádé. Több, mint két óra a film, de számomra mégis úgy érződött, mintha a felét kivágták volna, a maradékot meg összecsapták. Nem is tudom, hogy inkább mérges vagyok vagy csalódott.
Végre valaki! Már ketten vagyunk.
Már attól felállt a szőr a hátamon hogy azt mondtad,hogy Tracer....Azonnal megyek is OW-zni(A játék,a csatornát most nézem:D)
Hát ha már van benne leszbikus tomboy (Tracer) akkor már csak jó lehet >:3
Rafanir :()
De hülye vagy xD
Sírok XD
Igen-igen! A leszbikus tomboy nélkül nincs film :3 kappa
(Egy kis bojler) Van pár egyszavas mondata és néhány képkockája. Blizzard nyilvánvalóan bevásárolta magát. Persze jó film, nézze mindenki.
3:26 Krul csillaga?
Kotelezo minden jatekosnak es sci-fi / ( horror karakter) rajongonak
Zoly lattal barmi star wars karaktert. ?
Egy kérdésem van: milyen a soundtrack-je, mennyire illek az adott jelenethez, és annak tempójához, meg ilyenek. Én azok közé tartozok, akik egy filmnek sokszor a zenéjét jobban szereti, mint magát a filmet (pl.: Star Wars). Baromi sokat hozzá tud adni az élményhez, nem voltak nagy elvárásaim az új TR filmmel kapcsolatban, de ez igen, hangoztatták a készítők, mennyire a játékra építkeznek, csak pont ez maradt ki. Nekem a 2013-as játék zenéje nagy kedvenc, ellenben a a RotTR-ével, az valami, ritka gyenge lett, a filméről meg nem is beszélve.
Kurva jó film!
Van ilyen játék?
Hello Nagyon várom a filmet
Ma nézem meg egy premier előtti vetítésen vagy premier nem emlékszem teljesen (privát vetítés)
Azért a De Lorean befigyel. :D
Fantasztikus volt a film valóban ha ilyen lenne a vr akkor én is vennék egyet.
nagyon jó film volt és furcsálva néztem mikor az emberek elégedetlenül jönnek ki.de ha azt hiszi valaki hogy ez annyira távoli jövő az még nem töltött elég időt ebben és 2 évet adok neki és ilyen lesz a vr.
Életem legjobb filmje végig libabőrös voltam az izgalomtól
sword art online jutott erről eszembe :D Szerintetek is hasonlít a kettő?
Lényegében igen. Ugyanis a SAO is egy egész igéretes és figyelemfelkeltő alapfelállással indul, akárcsak ez a film, és egy totális tömegszerencsétlenséggé nőtte ki magát az idő folyamán, ilyen-olyan okokból (és igen, a SAO már a 3. évadnál tart, mert az emberek hülyék). Remélem, ez a film nem így végzi.
A SAO az két rész után kifutott az ötletből, hogy nézik azt emberek.
Pont erre gondoltam amikor elkezdte vázolni a storyt Zoli. Mintha már láttam volna valahol.... XD
Máté Görbe Nekem is ez. Volt az első gondolatom, kedves otaku barátom!😁😁😁
Hát igen :D
El is fogod olvasni jól, az egy apró Zoolander poén?
Sword Art Online.
Egyet értek. Bár picit más a technológia, de hajaz rá. :)
No Game No Life -t nézd meg 1000x jobb mint a sao, azt kb otthagytam az elején
Csak a no game no life nem virtzális térben játszódik ergo egy isten teleportálta őket egy másik világba
SAO-t nem nehéz felül múlni
Az majd 2019-ben jön a Netflixen. ;) Sajnos igazi Nervgear még odébb van.
ha a sword art online-t sikerülne megfilmesíteni meg a technológiát ami abba van átűltetni a valóságba na az lenne a brutál azt eltudnám viselni
Most fogom megnézni, én nekem mint óriási gamer, film(er?) és anime fan már most orgazmusom lett a trailertől! Egy csomag zsepi sem lesz elég a film alatt :D
Én úgy mentem el, hogy meg akarok nézni valami hulladék látványorgiát. Úgy jöttem ki, hogy "öcséééém, végre egy jó film".
Mekkora állatság lenne ha egy erősebb ellenfél a játékban smough és ornstein párosa lenne vagy siff és artorias :D
Botond Kunos vagy egy midir
Mi a háttér zene címe ? (mindegyik)
Az első a Pour some sugar on me a Def Leppard-tól, a második a Rebel yell Billy Idol-tól. Tudom hogy elkéstem ezzel, de muszáj volt felvágjak a zenei tudásommal, főleg mert imádom mindkét számot :D
@@matyaskassay4346 igen de azért köszi a szándék a lényeg :D
do you know the way nincs benne???
Drekthor Ugandan Knuckles a neve tesóm. :P
+Gerykehh tudom csak valakinek errol jut eszebe
Drekthor Gul ' dan?
Ha nem lesz benne shrek avatár hentaipuloverben,akkor nem is éri meg a film a pénzét
spoiler:nincs benne :(
De volt battletoads, engem azzal megvett a film
Mondjuk miért lenne pont Shrek az egy mese nem egy játék Avatar.
Én a régi spielberg-rajongói gárdához tartozok, és az a spielbergi varázs nyűgözött le, amit még a szolídabb műveiben is felfedezhettem. Na ez immáron örökre elveszett, giccsel lett pótolva. Sok más rendező is legyártotta volna ezt u.így. Nincsenek már igazi spielberg filmek.
Remélem olyan jó lesz mint a könyv :)
akinek nincs ideje olvasni, csak halgatni ejánlom:
ruclips.net/video/bdpVQbXPLbE/видео.html
2:36 Ugyanez az érzés
Holnapra van egy Premier előtti IMAX 3D jegyem a filmre. JE
TomiVagyokHUN nekem csak egy sima 2D-s, de várom nagyon
1:38 nál az tracer?
Puki Pingvin ki más? : )
Puki Pingvin A kérdésedben a válasz is megtalálható! :)
Megeri 4D-ben nezni a filmet? Nemreg nyilt a kozelben egy 4D mozi de vartam egy jo filmre ami igazan kihasznalja a technolodiat mint anno az Avatar a 3D-t.
1:40 ott van tracer!!!
Nagyon jó film lett :)
Like aki vágta a "szent kézigránátot"😂
nagyon érdekes a vr technológia meg a film is érdekkel és jó lehet a korlátlan virtuális világ stb. de szemem előtt a mátrix van meg az a tény hogy az emberek inkább élnek a virtuális világban mint a valóságban, szeretek játszani geek vagyok mint a fene nem tagadom film buzi is vagyok, de ez mindig bennem van hogy oké élünk egy virtuális világban és leszarjuk a valóságot mert a másik jobb??(kihangsúlyozom ez egy elmélet és nem minden gamer-re igaz)
A tarsadalmunk ugy szar, ahogy van... Az emberek erzelmi intelligenciaja ugy 0, ahogy van! Akik nem menekulnek a virtualis valosagba vagy drogokba, azok csak szimplan vakok- agymosottak...
megneztem a filmet,kijottem,vettem meg egy jegyet es megneztem megegyszer :)
Nem láttam még a filmet de így az előzetes láttán olyan mintha valaki a mátrixot választana a valóság helyett!
Én 2-szer láttam és olvasom a könyvet.külön poén hogy a könyvben H és Z filmeken vitáznak és H valamelyikre azt mondja hogy nem érdekel ha spielberg csinálta. :D önök már olvasták?
*Jó film lesz? - jön a kérdés. A-HA.... majd felcsendül a Take on me. :))*
Szerintem rohadtul jó film
Zoli Jó lett a videó nekem tetszik . Far Cry 5 vagy valami játéktesztek szívesen néznék Köszi
De jó volt a film 3d be
Premieren néztem mult héten
Van benne BigDaddy? :3
Javítsatok ki, de tényleg ilyen alacsonyan van a mai játékosok, idézve Zolyt "geekek, nerdök" ingerküszöbe? Mármint a bemutató alapján az jön le, hogy ebben a filmben az a nagy kunszt, hogy benne vannak azok a karakterek akiket játékokból ismerünk?
Sőt, valljuk be őszintén, azért King Kong, Freddy Kruger... de lassan már Lara Croft is inkább a popkultúra részei, mintsem a gémerek saját, ezidáig kis szentélyben imádott hősei.
Elég régóta játszom, de nem érzem, hogy annyira felizgulnék attól hogy meglátok egy-két játékból ismert karaktert a vásznon. Azt meg pláne nem tudom elképzelni, hogy csorogna a nyálam csak azért mert meglátok egy Predatort a képernyő sarkában. De lehet, hogy csak nekem van már túl magasan az ingerküszöböm...
Arról nem is beszélve, hogy miért hozna be ez a film egy közös nyelvet játékosok és nem játékosok életébe? Ha én megnézem a trailer-t még engem is megriaszt a sok CGI. Oké, ebben a filmben ez a lényeg. De mégis mit gondol akkor erről egy olyan ember aki egyáltalán nem ismeri a játékvilágot? Szerintem még a tévében nézve is azonnal elkapcsol, nemhogy mozijegyet váltana mondván: "Na, most legalább megértem mivel tölti a napját a gyerek." Kizártnak tartom.
Nem láttam a filmet és nem is mondom hogy rossz. De a bemutatóban elhangzott "pozitívumok" nem épp azt sugallják számomra, hogy ez a film a nagy áttörés... Legalábbis ha Hollywood tényleg annyit lát a gamer közösségben, hogy már attól orgazmikus állapotba kerülnek ha meglátnak egy Terran katonát, akkor az nem csak hogy nem jófejség tőlük, hanem igencsak lenéző és épp ezért szomorú...
Hogyha egy kicsit is értesz a filmekhez igazad van a tündérmese szerű történet nem fog lázba hozni, de nem is ezért jó a film. Gondolj rá úgy, mint egy látvány filmre extrákkal. A látvány elképesztően változatos és akiket nem zavar a CGI azoknak elég menő lesz ehez még hozzá járulnak a refrencek amik tovább fokozák ezt az érzést. A filmmel szerintem hollywood nem lenéző ellenkezőleg megmutatta menyire mélyen ismeri a gamer és a film kultúrát ezek nélkül is megállná a helyét egy érdekes látvány filmként az utalások csak mindenki számára szerethetővé teszik. Szerintem számodra is megér egy próbát ha nem is a moziban akkor majd később otthon.
Igazából én nem játszom túl sokat de mégis jó és vicces volt látni a Játék karaktereket a képernyőn és ezért szeretem, az nem a generáció hibája hogy ki milyen filmet szeret. Mindenki különbözik attól nem lesz hülye vagy idióta egy ember mert pl: szereti Justin Bieber-t. Egyébként egy filmnek nem kell mindenkihez szólnia elég ha a játék közösséghez szól és őket fogja meg. A filmet én imádtam mivel régen sokat játszottam de már nem mivel nincs sok kedvem, ezért szerettem csak a filmet törnétete sablonos karakterek nem túl egyediek, max jól néz ki. De akik "játékfüggők" vagy éppen csak sokat játszanak/játszottak azok nagyon szerethetik azt a filmet. És azt sem értem hogy mi a baj a függőkkel mivel az is egy hobbi és rengeteg ember van akik túlzásba viszik a hobbijukat és őket nem szólják le. Nem akarok veszekedést szítani csupán csak leírtam a véleményem.
Helló! Habár eddig mindkettő válasz értelmesen kifejtett volt, bár én szeretnék neked is igazat adni... Szóval, úgy nézel ki, mint aki nyitott erre, tehát teljes szívből ajánlom egy alig (nem promóció, se semmi, esküszöm...) 300 feliratkozós csatorna, a bögre kritikáját... További szép napot!
Linkek, ha érdekel...
Film: ruclips.net/video/XjmTmTidICI/видео.html
Könyv: ruclips.net/video/lJD9ob-9Ffo/видео.html
Nekem anyira nem tetszett:/ A látvánnyal egyetértek de nekem a végére a karakterek miatt lehullott az egész. Van benne jó meg rossz nekem átjött amit mondtál de szerintem nem kötelező darab, lehet hogy túl rövid volt és azért de nekem egyszer egszer nézős dolog volt.
Nekem a kedevenc filmem
Ééés mit ad Isten? A Sony 100 euróval csökkenti a PS VR szettek árát... talán véletlen 🤔😉
SPOILERRRR
Én tegnap néztem meg a moziban a filmet.Ez lett a kedvenc filmem. Volt a filmben egy jelenet amikor a főgonosz beaktivált egy olyan bombát ami kivégezte az összes játékos egy hatalmas robbanással,és amikor felrobbant a bomba valaki felkiabált az előadó teremben:Alahu Akbar. Báttyám meg én ezen nagyon röhögtünk
15 percnel mondtam hogy oke, ez a kedvenc filmen. Es ami nagyon tetszett, hogy nem rontottak el a tortenet. A fohosok meghaltak, de nem, volt benne romantika, de nem volt nyalas. Nagyon, nagyon eltalaltak.
Csak 1 kérdés mindenféle spoiler nélkül: Ugyanaz a vége mint a könyvnek? Csak egy igen vagy egy nemet írjon valaki!
nem (sok más mellet az is más) de írtam egy elég hosszú kommentet ha tudod értelmezni és érdekel a véleményem akkor hajrá jeleztem benne h mi a spoiler
Igen is meg nem is. Sokkal nyálasabb és sablonszerű.
Ma néztem meg. Nekem nagyon bejött. Nem vagyok oda a 3D-ért, de ezt minimum úgy kell megnézni. Én nem bántam meg.
Csak legyen benne Gordon Freeman ;)
"kezd újra a játékot!" Akkor az életem egy videojáték belsejében zajlik? :O
,,Köhöm" VR chat
Megnéztem 4Dxben eszméletlen volt!!!!!
Talán kicsit fogja csak megdobni a VR eladásokat.
Egyszerű okok miatt. Az emberek többsége megnézi a filmet, hazamegy és nézi tovább a TV-t.
A picit tájékozottabb mozizok, játékosok, akik eddig nem tudták, hogy már most is vannak VR headsettek, szóval ők utána nézve elborzadnak az árak láttán (headsett+ PC). + Ne felejtsük el, hogy a Sony PS VR (headsett + PS4 PRO) kivételével a többi (Oculus, HTC VIVE) nem elérhető még mindig világszínten.
Szóval ez megintcsak egy buta kijelentés a VR-l kapcsolatban, hogy ha ez a film nem, akkor semmi sem dobja meg az eladásokat. Az Oculus és a Sony üli meg jól a VR lovat és azért az oculust említem elsősorban, mert tartalom tekintetében jól áll. A saját boltjában is vannak jó cuccok és a STEAM-n is sok játék támogatja. A sonynál is persze meg van a 1-2-3 huzó cím. Sajnos az is még tévhit, hogy nincs elég játékos tartalom, aki szeret játszani többféle műfajban az talál jó pár 6-12 jó Game-t. Az elterjedéshez az olcsóság lesz a kulcs és hogy ki tudjon jönni a következő generácíó. Jobb felbontás, jobb lencsék, kényelmnesebb viselet, stb.
Tiszta Hots:D
The Shining
Én most néztem meg és csak ajánlani tudom
redi pléjer van
Hmm ez kb.a 3.film ebben a hónapban ami tetszik Zolynak.
Ez a sokadik szög a "Zoly minden filmet lehúz" elmélet koporsójába..........
Hatalmas volt a film várom a DVD megjelenèst :)
"...akkor ennek a technológiának szarral meszeltek..." 😃😃
ez egy kurva jó film lessz
Ez a film olyan mintha valaki a kék kapszulát választotta volna és nem a pirosat
Tisztára Sword Art Online
Taverna
Én anyámmal néztem meg csak azért hogy tudja hogy mit szeretek a játékokban és a delorean és Tron moci mellett nem igazán tudta miről is van szó :'D Még azt se tudta ki az a chuckie (Bocsi ha rosszul irtam).
Visza a jövöbr
Like ha olvastad a könyvet :P
Én elkezdtem de sajnos nem olvastam végig.Odáig jutottam hogy már a játékban van és a nyestekkel beszél.
Érdemes elolvasni?
Film előtt direkt elolvastam és első jó könyvem vot :D mentségemre felhoznám, hogy nem olvasok sokat :S
@vagyok valaki igen nagyon jó könyv, film előtt még jobb :D
Megjelenés után 1-2 évvel olvastam :D
nagyon sok pici gyávaságot leszámítva egy remek film sokkal jobb mint amire számítottam egy fancsali mosollyal és boldogan jöttem volna de egy jelenet miatt kurva dühösen xd (SPOILER: a végén mikor megy oda pisztollyal a kocsihoz Mr. Boss és nem lő áll ott és megvárja míg jönnek a zsaruk nem csinál semmit.... SPOILER VÉGE) emiatt kicsit fancsali lett de idővel meglágyultam és így nem rossz :D csak hát nah kicsit SAD ..... a video jó volt :) és a könyvet mindenkinek csak ajánlani tudom ugyan ( a filmel ellentétben amit csak feltétellel mert nem annyira mély azért mint a könyv) akár kocka akár nem :D pl anyum a lehető legmesszebb áll a videó játékoktól de élvezte nagyon a könyvet (meg a filmet is)
geek geek geek geek geek geek...
Na valahogy így kell gamereknek filmet gyártani, nem pixel módra... imádtam, a hibái ellenére is.
esküszöm nekem ez jutott eszembe a film alatt :)
A videó vége a lényeg :)
ruclips.net/video/lbjRlxvKLBc/видео.html
Csak nekem tűnt fel hogy az elején azt mondja hogy a pentagon titkai januárban mutatták be de a képre február van írva???🤔🤔