A házi kenyér elkészítéséhez nagyobb edénybe öntjük az előzőleg átszitált lisztet. Kézzel elkeverjük benne a cukrot és a sót. Az élesztőt elkeverjük egy bögrében 2 dl langyos vízzel. Amint feloldódik, ráöntjük az előkészített lisztre, majd hozzáöntünk még kb. 4-5 dl langyos vizet. Ezu hozzáadjuk az olajat is. Először elkezdjük kézzel kevergetni a tésztát, összedolgozzuk a hozzávalókat. Ekkor még nagyon ragacsos a tészta. Amikor egyenletesen elkeveredtek az anyagok, kevés liszttel leválasztjuk az edény faláról és a kezünkről a ráragadt tésztát, és elkezdjük gyúrni. A gyúrást egyenletes mozdulatokkal kell végezni, kis cipót formálva, amit egy-két gyúró mozdulat után mindig elfordítunk negyed fordulattal. Közben szükség szerint lisztezhető, hogy ne ragadjon túlságosan, a liszt minőségétől függően akár 10-20 dkg is belemehet még a gyúráskor. 10-12 perc dagasztás után a tészta nagyjából egyenletessé válik, nem lesznek benne csomók. Az élesztő elkezd már dolgozni, és ennyi idő alatt a liszt rostjai is fellazulnak (15 percnél tovább nem érdemes gyúrni a tésztát). Az elkészült cipót az edényben hagyjuk, leborítjuk tiszta konyharuhával, meleg, huzattól védett helyre tesszük, és bebugyoláljuk egy plédbe. 2 órán át hagyjuk kelni. A 2 óra elteltével a tésztát ismét átgyúrjuk pár határozott, de könnyed mozdulattal. Ezután a cipó közel akkora méretű lesz, mint kelesztés előtt, de így az élesztő tovább tud dolgozni. A cipót letakarva hagyjuk újabb 1 órán át kelni. Ha letelt a kelesztési idő újra könnyed mozdulatokkal átgyúrjuk. Az átgyúrt, formára igazított cipót sütőlap közepére helyezzük. A cipóra ráborítjuk az enyhén benedvesített konyharuhát, lefedjük a dagasztó edénnyel, és mindenestül újra beburkoljuk a plédbe. Az utolsó kelesztés kb. 25-35 percig tart. Közben előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Előkészítjük a tojást és egy éles kést, valamint ízlés szerint magvakat. Az utolsó kelesztés után a cipót megkenjük tojással, behasogatjuk éles késsel, ízlés szerint megszórjuk magvakkal. Betoljuk a forró sütőbe, és kb. 45-50 percig sütjük. Ha elkészült, levesszük a sütőlapról, és olyan kenyérvágó deszkára tessszük, amin tud szellőzni az alja. Amint teljesen kihűlt, szeletkre vágva kínáljuk.
Szia ha kérded mi az a Character ai. akkor én pont arra való ember vagyok mivel khm khm... Mondjuk úgy hogy unokatesómnak le van töltve. És például lehet normálisan kérdezgetni a multiversum összes karakteréről vagy valaki másra használja... mondjuk úgy hogy vannak olyan karakterek amik kicsit 18+... És például lehet velük egy kisebb nagyobb rp-t is csinálni...
ALGORITMUS TAMOGATO KOMMENT !!! 🗣🗣🗣🔥🔥🔥 (hogy legyen sok penzed)
szia pookie😊
Legjobb vidis vagy ! Nyomod Karthas!
na ezt már szeretem, előbb van videó mint stream❤
jo a profilkeped
Egyik legnagyobb ázsiai magyar streamer támogató🔥🔥❤❤
már bocsi de nem így kell írn ihogy NÉZŐIM KÉPERNYŐIDEJEI hanem 我的观众的屏幕时间
A házi kenyér elkészítéséhez nagyobb edénybe öntjük az előzőleg átszitált lisztet. Kézzel elkeverjük benne a cukrot és a sót.
Az élesztőt elkeverjük egy bögrében 2 dl langyos vízzel. Amint feloldódik, ráöntjük az előkészített lisztre, majd hozzáöntünk még kb. 4-5 dl langyos vizet. Ezu hozzáadjuk az olajat is.
Először elkezdjük kézzel kevergetni a tésztát, összedolgozzuk a hozzávalókat. Ekkor még nagyon ragacsos a tészta. Amikor egyenletesen elkeveredtek az anyagok, kevés liszttel leválasztjuk az edény faláról és a kezünkről a ráragadt tésztát, és elkezdjük gyúrni.
A gyúrást egyenletes mozdulatokkal kell végezni, kis cipót formálva, amit egy-két gyúró mozdulat után mindig elfordítunk negyed fordulattal. Közben szükség szerint lisztezhető, hogy ne ragadjon túlságosan, a liszt minőségétől függően akár 10-20 dkg is belemehet még a gyúráskor.
10-12 perc dagasztás után a tészta nagyjából egyenletessé válik, nem lesznek benne csomók. Az élesztő elkezd már dolgozni, és ennyi idő alatt a liszt rostjai is fellazulnak (15 percnél tovább nem érdemes gyúrni a tésztát).
Az elkészült cipót az edényben hagyjuk, leborítjuk tiszta konyharuhával, meleg, huzattól védett helyre tesszük, és bebugyoláljuk egy plédbe. 2 órán át hagyjuk kelni.
A 2 óra elteltével a tésztát ismét átgyúrjuk pár határozott, de könnyed mozdulattal. Ezután a cipó közel akkora méretű lesz, mint kelesztés előtt, de így az élesztő tovább tud dolgozni. A cipót letakarva hagyjuk újabb 1 órán át kelni.
Ha letelt a kelesztési idő újra könnyed mozdulatokkal átgyúrjuk. Az átgyúrt, formára igazított cipót sütőlap közepére helyezzük. A cipóra ráborítjuk az enyhén benedvesített konyharuhát, lefedjük a dagasztó edénnyel, és mindenestül újra beburkoljuk a plédbe.
Az utolsó kelesztés kb. 25-35 percig tart. Közben előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Előkészítjük a tojást és egy éles kést, valamint ízlés szerint magvakat.
Az utolsó kelesztés után a cipót megkenjük tojással, behasogatjuk éles késsel, ízlés szerint megszórjuk magvakkal.
Betoljuk a forró sütőbe, és kb. 45-50 percig sütjük. Ha elkészült, levesszük a sütőlapról, és olyan kenyérvágó deszkára tessszük, amin tud szellőzni az alja. Amint teljesen kihűlt, szeletkre vágva kínáljuk.
Algoritmust támogató komment🗣🗣🗣🗣
Vágó úr miatt karthas lett a kedvenc videósom
Legyen egyszer nezőim hűtőire reagálás 😂😂
5:25 biztos azért van külön brawl stars-ra gyereknek, mert széjjelbassza a kijelzőt
Azt a reklammentes youtube izet leirhatna valaki koszonom❤
7:17 Ki a Telekomos kolléga? xd
Algoritmust támogató komment (amúgy az egy perc telefon az enyém XD)
Nekem a telefonomon a képernyő időm 1 óra néha de a gépen el sem tudom képzelni mennyi
9:09 azóta is csak a 4. pályán tartok :c
Pali nekem naponta 10 óra youtube abba bele számít az hogy alvásközbe is megy xd
ezzel a kommentel szeretni fog az algoritmus remelem
jo de mi mást tudsz csinálni a google-be azon kívül?
4:24 jo lenne:DDDD
Neked windows 11 -egyed van?
RR-nél volt már ilyen kontent úgy hogy nem te vagy az első aki ilyen fajta videót csinál 😝😝
Pont ezt akartam írni xD
dc szerora hogy kell belépni?
Az Algoritmus egyre jobban kamázni fog téged, úgy érzem
Van olyan mint én. Azért van képernyőidö laptopon meg telefonon, de inkább a kocsiban ülök és vezetek unalomból🤣
Algoritmust támogató komment.
Amikor nezem a videot akkoe 12:31 van es van 6 ora 49percem mara🤣
Kaphatok egy dc linket? Nekem 85+ ora
Én Asus gamer telórol nézlek a legkisebb átlagom 7:33 perc
Beteg voltam 1 hetig napi atlag 8ora 29perc volt😂
En 13oran at neztem youtubet 1nap xD
ez a best
Szia ha kérded mi az a Character ai. akkor én pont arra való ember vagyok mivel khm khm... Mondjuk úgy hogy unokatesómnak le van töltve. És például lehet normálisan kérdezgetni a multiversum összes karakteréről vagy valaki másra használja... mondjuk úgy hogy vannak olyan karakterek amik kicsit 18+... És például lehet velük egy kisebb nagyobb rp-t is csinálni...
Probald ki a Drug Lord Tycoont (Leggjobb steames jatek)
De már RR reagált ilyenekre XD [Ő is egy videos]
RR🔛🔝
pov nem haználtok spotiflyt telon én meg a 6 óra spoti val xd
9:06 nem hiszem el hogy valaki 10 óráig chater ai-ban baszakszik... várj az én voltam---
akkor semmi.
en amikor pusholtam bsben akkor volt 10 ora is naponmta reggeltol estig azt toltam
Én nem mertem beküldeni mert 24 ből 22 óra volt😂
nekem napi atlag 1ora 59 perc
Bár nekem lenne olyan kevés
Nekem 83 ora a heti atlagom
Nekem asszem több
Karthas próbáld ki a brawl starst 😊😊🎉
Nem az egy szemét inkább roblox
Nekem napi 13 óra 40 perc a képernyő időm 😅
Algoritmust támogató comment
Lessz valamikor még ijen????
algoritmust tamogato komment :DD
Nekem napi átlag 19óra ugyan úgy mint a barátom vele vagyok fent egésznap
a profi mingráns szállitó én voltam 😈
Nekem a max heti átlagom 13 óra 53 perc volt :)
Algoritmust támogató komment!😅
ecetes sonka!!!
😂💀
sija itt aegy algoritmus segitő komment
Az én heti átlagom:5 óra 11 perc
Amazing
Competitive Brawl Stars karrier incoming? 😱
RR már csinált ilyen videót
Hol marad a top 5 steam game?😂
nem akarok okoskodni de el van irva a a cim szoval nem képernyőidejei hanem képernyőidőjei
Najó ennek utána kell néznem, köszi az infót 😆😎
Az én eddigi leg töbem 200 óra volt
Nekem most hogy nyáriszünet van és 12 óra a képernyőidőm (naponta)
Nem vagyok büszke rá
nekem napi rekord 23ora 42p (ip 14 pro max) azt a napot ki maxoltam😂💀 ha úgy van szívesen el kuldom hogy ki egesselek vele😂💀
הערה תומכת באלגוריתם.❤
Lesz brawl starsos video? ( legyszi krassollak teged)🎉
Én a redditet használom
lol nekem egy hét allatt 23 óra tiktok
Az enyémet látnád…
Minden egyes embernek jobb átlaga van mint nekem.
Napi átlagom most a nyár folyamán kb 11 óra.
Ez baj?
2okos csinált már ilyet
Szünetbe nekem:34 óra brawl stars,17 óra yt,10 óra tiktok
🎉
googlefordito is lefirdirja
Karthas nekem Brawl starsban csak 36k kupam van xd
Nekekem napi brawl stars 7-8 óra
I love money
Azsiai tamogato komment
Én is brawl stars ozok
Biztos a csávók a club vezetök és volt vagy 7 alt-juk😂😂
Geshin inpack
Akinek 90ora messgere
mi bs
2óra tik tok telón 10 óra r6 naponta khm khm (no life vagyok)
Az egy 20ora 21perc
Az enyém
ϼ
Ott vagyok
N w
pls ne töltsle a brawlstarsot kevessebben fognak nézni
Első🎉
Második
algoritmus