Ahelyett , hogy élnétek a Teremtői Rendben normálisan , mindenre magyarázatokat keresgéltek. Már mindent felboncoltatok , mindent tudtok , de a sok keresgélés miatt nincs időtök élni. Barsi Balázs maga is tévúton van , hát hogyan tudna nektek utat mutatni?
Üdvözlöm Mivel mindig törekszem az igazmondásra , nem provokációnak szántam amit írtam. Magam születésem óta katólikus vagyok , sőt a középiskolámat ott végeztem ahol ő. De nem csak egyszerüen katólikus vagyok , hanem amig a kovidhisztéria miatt a templomokat nem zárták be , az elmult évtizedben napi szentmiselátogató voltam. Tehát nem kivúlről ismeretlenül kiabálok be . Ismerem az egyházat , ismerem azt a hiedelemvilágot amit fenntartanak, számtalan pap ismerősöm , mitöbb szinte barátom van . Szóval arra jöttem rá hogy az egyház ugyan nem tejes hazugságokkal , hanen féligazságokkal félrevezetett engem és mindenki mást. Ennek issza az emberiség a levét. Nem állitom hogy az egyes papok , szerzetesek tudatosan teszik, hiszen benne élnek egy hatalmas sodrásban , amiből a megfelelési kényszerük miatt egyetlen pillanatra sem tudnak kiszakadni. Ezért nincs idejük lecsillapodni és gondolkodni sem. Nekem volt időm megállni . Amire ráébredtem , hogy Jézus nem volt vallásalapitó. Nem Istenként élt egyetlen másodpercig sem az emberek között. Nem azért jött hogy megváltsa a világot. A világot nem kellett megváltani, az úgy van jól ahogy van. A bűneinkat nem vette magára , mert az nem egy kiló cement , nem valami fizikai teher és ahogyan nem tudunk más helyett levegőt venni , sem enni sem gondolkodni , különösen nem tudunk mások helyett uralkodni magunkon. Isten a világot rejesen gyakorlatiasra teremtette . Vagyis amit megteszünk az megvan téve , amit csak kigondolunk az nincs megtéve . Az élet sokkal egyszerúbb , mint azt a hatalmas sodrásban lévő emberrel elhitetik. Az egyház túlmisztifikálja az életet, kizökkentve a gondolkodókat a helyes irányból. Tehát Jézus nem volt messiás. Ezt csak az egyház ragasztja rá. Az egyház olyan portékákkal kereskedik amin Krisztus képe van, de belül nem tartalmazza azt. Természetesen a halála áldozat volt , de annak oltárán áldozta fel önmagát , amit az egyház elhallgat. Ugyanis a saját tanitásának hitelességéért tette. vagyis amit tettem , tanitottam elétek éltem annyira igaz , hogy azért az életemet is kész vagyok adni. Tehát minden amit az egyház tanit ezzel kapcsolatban igenis hazugság. Nem mellékesen a hit egy alacsony rendű dolog . Ennél , vagyis mindennél előbbre van a tudat. Én nem hiszek Istenben , hanem tudom hogy van. Az egyház elvette a tudatot és adta helyette a hitet, a hiszékenységet. . A következő tévút a szeretet. Nem szeretni kell elsősorban , legalábbis egy felnőtt embernek , hanem tisztelni. A tisztelet ugyanis nem egy érzelem , ami a hangulatunkkal változik, változhat , hanem egy döntés . Egy ember akkor felnőtt , amikor döntéseket képes hozni. Olyanokat , amiket nem változtatgat. tehát nem szeretek , hanem tisztelek. Szeretetből az emberek kegyesen hazudoznak , de tiszteletből nem , mert akkor az nem tisztelet. Számos egyebet is irhatnék , de egyelőre ennyi Balázs atya pedig annak kiemelt képviselője , ami megmérgezi az emberek gondolatait. Gyakorlatilag lelki rabságban tartja az őt hallgatókat. Bár állitólag jószándékkal teszi , de tudjuk a közmondásból , hogy a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve. Tehát Isten van! Nem azért jött közénk hogy itt istenkedjen az emberek között . Nem engesztelt ki a halálával senkit , hiszen Istenben nem volt , nincs változás , nem lesz változás. Ez a lényege , a változatlanság! Az imádságnak is teljesen más a funkciója az ember életében . Amiket Jézus tett vagy mondott részben félremagyarázzák., élükön BB- vel Tusztelettel
Dicsőség és köszönet Istennek Balázs atyaert.
Köszönöm hogy van nekünk Balázs atya minden tanitását hallgatom!
Nagyon köszönjük!
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Köszönöm szépen!
Istenem, ezt többször vissza kell hallgatni, hogy jobban megértsem.
Áldunk Téged Krisztus ❤
Köszönöm! ❤
Hálásan köszönöm! ❤️
Balázs atya hozza visza a igaz hitet a lelkekben
SZLHAMOS BANDA!!!
Ahelyett , hogy élnétek a Teremtői Rendben normálisan , mindenre magyarázatokat keresgéltek. Már mindent felboncoltatok , mindent tudtok , de a sok keresgélés miatt nincs időtök élni. Barsi Balázs maga is tévúton van , hát hogyan tudna nektek utat mutatni?
Miért gondolja úgy, hogy Balázs atya tévúton van?
Üdvözlöm
Mivel mindig törekszem az igazmondásra , nem provokációnak szántam amit írtam.
Magam születésem óta katólikus vagyok , sőt a középiskolámat ott végeztem ahol ő. De nem csak egyszerüen katólikus vagyok , hanem amig a kovidhisztéria miatt a templomokat nem zárták be , az elmult évtizedben napi szentmiselátogató voltam. Tehát nem kivúlről ismeretlenül kiabálok be . Ismerem az egyházat , ismerem azt a hiedelemvilágot amit fenntartanak, számtalan pap ismerősöm , mitöbb szinte barátom van .
Szóval arra jöttem rá hogy az egyház ugyan nem tejes hazugságokkal , hanen féligazságokkal félrevezetett engem és mindenki mást. Ennek issza az emberiség a levét. Nem állitom hogy az egyes papok , szerzetesek tudatosan teszik, hiszen benne élnek egy hatalmas sodrásban , amiből a megfelelési kényszerük miatt egyetlen pillanatra sem tudnak kiszakadni. Ezért nincs idejük lecsillapodni és gondolkodni sem. Nekem volt időm megállni .
Amire ráébredtem , hogy Jézus nem volt vallásalapitó.
Nem Istenként élt egyetlen másodpercig sem az emberek között. Nem azért jött hogy megváltsa a világot. A világot nem kellett megváltani, az úgy van jól ahogy van.
A bűneinkat nem vette magára , mert az nem egy kiló cement , nem valami fizikai teher és ahogyan nem tudunk más helyett levegőt venni , sem enni sem gondolkodni , különösen nem tudunk mások helyett uralkodni magunkon.
Isten a világot rejesen gyakorlatiasra teremtette . Vagyis amit megteszünk az megvan téve , amit csak kigondolunk az nincs megtéve . Az élet sokkal egyszerúbb , mint azt a hatalmas sodrásban lévő emberrel elhitetik. Az egyház túlmisztifikálja az életet, kizökkentve a gondolkodókat a helyes irányból.
Tehát Jézus nem volt messiás. Ezt csak az egyház ragasztja rá. Az egyház olyan portékákkal kereskedik amin Krisztus képe van, de belül nem tartalmazza azt.
Természetesen a halála áldozat volt , de annak oltárán áldozta fel önmagát , amit az egyház elhallgat. Ugyanis a saját tanitásának hitelességéért tette. vagyis amit tettem , tanitottam elétek éltem annyira igaz , hogy azért az életemet is kész vagyok adni.
Tehát minden amit az egyház tanit ezzel kapcsolatban igenis hazugság.
Nem mellékesen a hit egy alacsony rendű dolog . Ennél , vagyis mindennél előbbre van a tudat. Én nem hiszek Istenben , hanem tudom hogy van. Az egyház elvette a tudatot és adta helyette a hitet, a hiszékenységet. .
A következő tévút a szeretet. Nem szeretni kell elsősorban , legalábbis egy felnőtt embernek , hanem tisztelni. A tisztelet ugyanis nem egy érzelem , ami a hangulatunkkal változik, változhat , hanem egy döntés . Egy ember akkor felnőtt , amikor döntéseket képes hozni. Olyanokat , amiket nem változtatgat. tehát nem szeretek , hanem tisztelek. Szeretetből az emberek kegyesen hazudoznak , de tiszteletből nem , mert akkor az nem tisztelet.
Számos egyebet is irhatnék , de egyelőre ennyi
Balázs atya pedig annak kiemelt képviselője , ami megmérgezi az emberek gondolatait. Gyakorlatilag lelki rabságban tartja az őt hallgatókat. Bár állitólag jószándékkal teszi , de tudjuk a közmondásból , hogy a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve.
Tehát Isten van!
Nem azért jött közénk hogy itt istenkedjen az emberek között . Nem engesztelt ki a halálával senkit , hiszen Istenben nem volt , nincs változás , nem lesz változás. Ez a lényege , a változatlanság!
Az imádságnak is teljesen más a funkciója az ember életében .
Amiket Jézus tett vagy mondott részben félremagyarázzák., élükön BB- vel
Tusztelettel
Jézus nem isten!! Ő isten fia