Ti miről hablagyoltok össze vissza? Külföldön dolgozom, 4 év után hazatérek végleg. Tudom, hogy sikeres leszek otthon is. Nem sírni kell és a kormányt szidni. Józanul kell gondolkodni, okosan cselekedni, képezni magad, és dolgozni,dolgozni, dolgozni. Nekem bevált. Bízzatok magatokban emberek. Ne üljetek fel a baloldali propagandának. Ti vagytok saját életetek, sorsotok alakulásának okozói. Legyen a bal vagy a jobb oldal hatalmon teljesen mind egy. Ha jól hozol döntéseket jól élsz. Légy bátor elszánt és gondolkozz. Sikeres lehetsz. Gondolkozz pozitívan.
Ma már a jobbak közűl sokan az egyetemet sem itt kezdik el! Az elmúlt 30 évben lezüllesztették az oktatást ,leginkább az egyetemeken, egy egyetemi tanársegéd kevesebbet keres mind egy Lidlben dolgozó!Az általános és középiskolai tanárok óraterhelése kiugróan magas, ennek arányában szintén alacsony az anyagi megbecsülés.Nem is megy tanárnak csak az, akit sehova sehova sem vesznek fel!És ez nem csak a Fidesz alatt volt így!
Maguk csak mindig követelőzni tudnak! Semmi nem elég semmi nem jó! Egy épitő véleményt nem képesek még át gondolni se! Azonnal kis csip csup dolgokat, ami sosem volt fontos! Vagy kreált historiákkal próbálnak vissza vágni. Ne tegyék mert nagyon gyengék ebben is, valahogy mindig kilóg a lóláb!! Ami most már, magukat nézve inkább csacsi, csacsi, csacsi.
@@antalnesohajda5914 Én csak a tényeket mondtam! És nem az Orbán kormányt kritizáltam hanem az elmúlt 30 év kormányait. Oda kellene figyelni, hogy mit írtam! Persze a Fideszt is kritizálom, mert sajnos megérdemli! Maga pedig ne legyen elfogúlt csacsi!
"Nem értem " Három ember maszkban, kettő maszk nélkül. Lehet hogy a három be van kakkantva, kettő meg bátor? Vagy valami más miatt ? A maszkos fehérhajú emberre rá is sütném a maszkját örök életére.
Be lett oltva te agyatlan, elmondta a végèn ès azèrt olyan bàtor..A maszk elsősorban a többi embert vèdi tőled, kivève a KN95òs, ami 95%-ban a viselőjét is.
@@maggiep265 Köszönöm a felvilágosítást, valóban egy kicsit eszement vagyok, de akkor miért mondják hogy az oltás után is kell a maszk, meg hogy az oltott ember is fertőz és ő is megfertőződik?
Azért ment el,mert nem volt Magyarországon másik RNS labor,ahol folytathatta volna,amit elkezdett.Tessenek már odafigyelni és mindig valakit,pártállástól függõen szitkozni!
T jelenlévők! A címben teljesen másról van szó, ti elfordítottatok az irányt! No: tudni akarjuk, mit üzent Karikó Katalin az országok vezetőinek????? Rátok nem vagyunk kíváncsiak!
Meglep, hogy Karikó Katalint dicsérik a szélsőbalos politikai agitátorok a műsorban. Általában mindent fikáznak ami magyar emberrel függ össze. Karikó Katalin a maguk politikai nézete elől menekült el a 80-as években.
mA MEG A SEMMIREKELLŐKRE MENNEK EL A MILLIÁRDOK, ÚGY A MŰVÉSZETI MINT A TUDOMÁNYOS ÉLETBEN.nEM AZ SZÁMíT ORBÁNNAK, HOGY A VILÁGHíRT HOZZÁK AZ ORSZÁGBA, HANEM AZ, HOGY MINÉL TÖBB MILLIÁRDOT ÁLNOK MÓDON LENYÚLHASSON!
1 az USA 1945 az összes nácit ki vitték és ök építettél meg az Atombombát-meg az USA rakéta technikát! 1985 ben kik voltak a hatalmon ? A BioNTech cég alapitója tulajdonosa németországban a török /német Uğur Şahin, Özlem Türeci
Hááát kedves kovács úr !Nézzük a tényeket:Ugye nem gondolod komolyan,hogy az atombombát 1945.-ben kezdték összehegeszetni?? Meg a nácik pláne???Ird már meg ,hogy Einstein,Szilárd,Teller,Fermi mennyiben voltak nácik???Egyébként nácizhatod azt aki az NSDAP tagja volt!De szerinted a 800000 MSZMP tag az komcsi volt???Ugyan már,beszélsz itt hülyeségeket.
3 года назад
Az un. multinac. cégek privát banktulajdonban vannak.(Zürichi Egyetem tanulmánya)Féláron köthetsz kötelező bizt. banknál.Ennyi elég ???
Igy màr inkàbb, se ez, se az, se wécé. Az hogy szülei nem érettségiztek nem érdekes. Viszonylag az oktatàs akkor még jobb volt. Most màr elmennek mert van okostelefon és tudnak viszonyitani a 21-ik szàzadban. K.K. azért szerencsés is volt, mert egyàltalàn nem úgy nézett ki hogy sikerül a project. Nem valami jól keresett. Azt szeretném tudni Jànostol hogy mi a fiatalsàg titka 🤔
Ti miről hablagyoltok össze vissza? Külföldön dolgozom, 4 év után hazatérek végleg. Tudom, hogy sikeres leszek otthon is. Nem sírni kell és a kormányt szidni. Józanul kell gondolkodni, okosan cselekedni, képezni magad, és dolgozni,dolgozni, dolgozni. Nekem bevált. Bízzatok magatokban emberek. Ne üljetek fel a baloldali propagandának. Ti vagytok saját életetek, sorsotok alakulásának okozói. Legyen a bal vagy a jobb oldal hatalmon teljesen mind egy. Ha jól hozol döntéseket jól élsz. Légy bátor elszánt és gondolkozz. Sikeres lehetsz. Gondolkozz pozitívan.
Zsolt Szilagyi; HAJRA
Ma már a jobbak közűl sokan az egyetemet sem itt kezdik el! Az elmúlt 30 évben lezüllesztették az oktatást ,leginkább az egyetemeken, egy egyetemi tanársegéd kevesebbet keres mind egy Lidlben dolgozó!Az általános és középiskolai tanárok óraterhelése kiugróan magas, ennek arányában szintén alacsony az anyagi megbecsülés.Nem is megy tanárnak csak az, akit sehova sehova sem vesznek fel!És ez nem csak a Fidesz alatt volt így!
Maguk csak mindig követelőzni tudnak! Semmi nem elég semmi nem jó! Egy épitő véleményt nem képesek még át gondolni se! Azonnal kis csip csup dolgokat, ami sosem volt fontos! Vagy kreált historiákkal próbálnak vissza vágni. Ne tegyék mert nagyon gyengék ebben is, valahogy mindig kilóg a lóláb!! Ami most már, magukat nézve inkább csacsi, csacsi, csacsi.
@@antalnesohajda5914 Én csak a tényeket mondtam! És nem az Orbán kormányt kritizáltam hanem az elmúlt 30 év kormányait. Oda kellene figyelni, hogy mit írtam! Persze a Fideszt is kritizálom, mert sajnos megérdemli! Maga pedig ne legyen elfogúlt csacsi!
nyugalom Korozs még itt van 🤣🤣
Az a lényeg , hogy a Fidesz jól érzi magát , a Magyarság meg le van sajnálva...........
Maga nagyon tudatlan lenne ha ezt el is hinné. Csak hát prókátor maga is. Csak ebben az esetben maga fogadott prokátor! Bizony!!
"Nem értem " Három ember maszkban, kettő maszk nélkül. Lehet hogy a három be van kakkantva, kettő meg bátor? Vagy valami más miatt ? A maszkos fehérhajú emberre rá is sütném a maszkját örök életére.
Be lett oltva te agyatlan, elmondta a végèn ès azèrt olyan bàtor..A maszk elsősorban a többi embert vèdi tőled, kivève a KN95òs, ami 95%-ban a viselőjét is.
@@maggiep265 Köszönöm a felvilágosítást, valóban egy kicsit eszement vagyok, de akkor miért mondják hogy az oltás után is kell a maszk, meg hogy az oltott ember is fertőz és ő is megfertőződik?
Azért ment el,mert nem volt Magyarországon másik RNS labor,ahol folytathatta volna,amit elkezdett.Tessenek már odafigyelni és mindig valakit,pártállástól függõen szitkozni!
Magyarországon is vannak szép tudományos karrierek, példának okáért Maróth Miklós, kitűnő orientalistánk...
T jelenlévők! A címben teljesen másról van szó, ti elfordítottatok az irányt! No: tudni akarjuk, mit üzent Karikó Katalin az országok vezetőinek????? Rátok nem vagyunk kíváncsiak!
Meglep, hogy Karikó Katalint dicsérik a szélsőbalos politikai agitátorok a műsorban. Általában mindent fikáznak ami magyar emberrel függ össze. Karikó Katalin a maguk politikai nézete elől menekült el a 80-as években.
Ti mikor mentek el, a sok hatalmas liberális szenvedő elme????
mA MEG A SEMMIREKELLŐKRE MENNEK EL A MILLIÁRDOK, ÚGY A MŰVÉSZETI MINT A TUDOMÁNYOS ÉLETBEN.nEM AZ SZÁMíT ORBÁNNAK, HOGY A VILÁGHíRT HOZZÁK AZ ORSZÁGBA, HANEM AZ, HOGY MINÉL TÖBB MILLIÁRDOT ÁLNOK MÓDON LENYÚLHASSON!
HU TV.: AZ EMBERISÉG MEGMENTÉSÉÉRT. 1
NAGYON AJÁNLOM,MIELŐTT
VÉLEMÉNYT ALKOTUNK!!!
MINDENKINEK!!!
1 az USA 1945 az összes nácit ki vitték és ök építettél meg az Atombombát-meg az USA rakéta technikát!
1985 ben kik voltak a hatalmon ? A BioNTech cég alapitója tulajdonosa németországban a török /német Uğur Şahin, Özlem Türeci
Hááát kedves kovács úr !Nézzük a tényeket:Ugye nem gondolod komolyan,hogy az atombombát 1945.-ben kezdték összehegeszetni?? Meg a nácik pláne???Ird már meg ,hogy Einstein,Szilárd,Teller,Fermi mennyiben voltak nácik???Egyébként nácizhatod azt aki az NSDAP tagja volt!De szerinted a 800000 MSZMP tag az komcsi volt???Ugyan már,beszélsz itt hülyeségeket.
Az un. multinac. cégek privát banktulajdonban vannak.(Zürichi Egyetem tanulmánya)Féláron köthetsz kötelező bizt. banknál.Ennyi elég ???
Szánalmas atv még ezt is CENSÙRÀZZA!
De érdekes.Ti meg még itt rontjátok a levegot.Nem Fletó mondta,hogy ,,el lehe menni,, .?
Hajrá Jakab👍😝
Igy màr inkàbb, se ez, se az, se wécé. Az hogy szülei nem érettségiztek nem érdekes. Viszonylag az oktatàs akkor még jobb volt. Most màr elmennek mert van okostelefon és tudnak viszonyitani a 21-ik szàzadban. K.K. azért szerencsés is volt, mert egyàltalàn nem úgy nézett ki hogy sikerül a project. Nem valami jól keresett. Azt szeretném tudni Jànostol hogy mi a fiatalsàg titka 🤔
en inkabb ugy latom hogy ez is a biligeci szekeret tolja.