Tőlem Neked - Évekkel ezelőtt történt ( Előadja: Hederman Stella)
HTML-код
- Опубликовано: 7 окт 2024
- Előadja: Hederman Stella
Írta: Hederman Stella
Még több tartalom ITT:
/ tolemneked11
/ tolem_neked
-----------------------------------------------------------------------
Tőlem Neked: Évekkel ezelőtt történt
Nagyon sokat beszélgettünk.
Szinte minden este, sokszor csak egy asztalnál ülve és még csak hozzám sem ért.
Figyelt rám.
Kíváncsi volt az életemre.
Tisztelt.
Minden este puszit adott, az együtt töltött időt pedig a legértékesebbek között tartom számon.
Különlegesnek éreztem magam mellette. Az elején pedig még csak nem is tetszett, hiszen elvárásaim, ideáljaim voltak. Egyszerűen nem illett a képbe, mégis valami nagyon vonzott benne. Szerettem nézni ahogy nevet. Nem is kellett hallani mi történik, ha láttam, hogy nevet, én is elkezdtem mosolyogni.
Sokáig azt hittem, hogy barátok leszünk majd, hiszen két hónapon keresztül nem történt az ég egy adta világon semmi. Csak beszélgettünk, ismerkedtünk, sétáltunk, nevettünk. Sokat!
Aztán egyszer, amikor elköszöntünk egymástól nem puszival váltunk el, hanem megöleltük egymást. Na ez volt az a pont, amikor éreztem, tudtam, hogy itt sokkal többről van szó, mint barátság. Az ölelésben volt valami megmagyarázhatatlan. Iszonyat szívverés, melegség és valami olyan, amitől magamban kimondtam: Szeretem!
Szerelem lett belőle. Amolyan nem mindennapi. Ma azonban ez már csak emlék. Viszont olyan tisztán él bennem, hogy azt a nevetést, ha becsukom a szemem, még most is látom, hallom.
Ilyenkor pedig mosolygok.
Régen volt. Évekkel ezelőtt történt. De jó, hogy megtörtént. 🙂
🙏♥️SZEREELEM LETT BELŐLE VALAMI NEM
MINDENAPI 🙏♥️♥️♥️SZERETNÉM HA VISSZA JÖNNÉL
SZERETNÉM HA VELEM LENNÉL MOST
ÉS MINDIG ❤❤❤❤❤❤
Köszönöm szépen szép volt a vers
Szívet melengető szep történet a z érzéseiről🙏🏻🙏🏻🙏🏻🙏🏻
Milyen gyönyörű helyes vagy ❤
Csodálatos érzelmek gyönyörűen átadva!
Sajog a szívem, amíg hallgatom! Köszönöm! ❤
ez is fantasztikus minden szo ram illik hihetetlen
Gyönyörű. Igaz. És igen, van ilyen♥️🎀♥️
Ajándék🎀
Igen.koszonom !
👌
Én is szeretem de már elment a más oldalra onan vigyáz rank puszi neked drágám😘💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖😘
Gyönyörű volt ! Köszönöm ! 💓❤😘❤💓❤😘💓❤💖💝🥰🤩❤👍🙏🙏💖💓❤😘❤💓💝🙂🤩🥰👍🙏
Koszonom mar nincs mit irjak.
Köszönöm,
Meg azt sem tudtam hol lakik tisztaba voltam semi eselyem nem lehet hiszen nagy volt a tavolsag.
csak engedem hogy a szavak atoleljenek ...bestialis
Oszinte leszek nagyon tetszet JULIO gyon szepen enekelt az fogot meg de a tavolsag nem engedte hogy szerelmes legyek Meg most is meg hallgatom ahogy enekel imadom de mas semi csak szinpatia enyi.