“Mindig az út a lényeg!” - a jubiláló Vándor Éva az “Enni, vagy nem enni?!”-ben

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 24 янв 2024
  • Ez itt a KultúRecept legújabb portré-műsora: az „Enni, vagy nem enni?!”.
    2023 végén beköltöztünk a 4K stúdióba, beszélgetéseink pedig a Papagenon is elérhetővé válnak. Az „Enni vagy nem enni?!”- sorozat következő részében ezúttal Vándor Éva lesz a vendégünk.
    Vándor Éva Jászai Mari-díjas színésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
    A Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött, de tagja volt a Miskolci Nemzeti Színháznak, a debreceni Csokonai Színháznak, a Józsefvárosi Színháznak, a József Attila Színháznak. 2020-tól pedig a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház társulatát erősíti. Rengeteg színházi munkája mellett filmekben, sorozatokban, tévé- és rádiójátékokban szerepelt, de azt hiszem mindannyiunk fülében ott cseng a „magyarhangja Vándor Éva” szófordulat is, hiszen az egyik legismertebb női szinkronhang az övé, a méltán híres Kenguru című film női főszereplője.
    2023 december 8-án ünnepelte kerek jubileumát, kollégái, barátai a Zenthe Színházban egy gálaműsorral köszöntötték Vándorkát.
    @PapagenoLIVE
    @zentheszinhaz1

Комментарии • 6

  • @zalaikertem
    @zalaikertem 3 месяца назад

    Klassz koncepció az étlap, nagyon ügyesen kérdezel. Ez a műsor egy igazi színfolt lesz. Fel is iratkoztam❤

    •  3 месяца назад +1

      Köszönjük szépen, nagyon örülünk, hogy tetszik! ❤️

  • @Tibor-Travel
    @Tibor-Travel 4 месяца назад

    Imádom Lois Griffin szinkronját IS!!! Isten éltesse sokáig jó erőben, egészségben a Művésznőt!

  • @dorottyahavasi5723
    @dorottyahavasi5723 4 месяца назад

    Az Éva név kisbetűvel van írva a címben. Gondolom elírás, vagy direkt volt?

    •  4 месяца назад

      Kedves Dorottya! Köszönjük az észrevételt, javítottuk. 🤍

    • @adriennekoszegvary7315
      @adriennekoszegvary7315 3 месяца назад

      Klassz, sziporkázó, őszinte beszélgetés volt. Köszönöm. 🎉