Kedves Anti és Pista, Annyira jó volt így együtt látni két "konkurenst" mindenféle negatívkodás és szájhúzás nélkül, nem gondoltam, hogy a Gonosz Swift fogja valaha egyesíteni az egész magyar autós youtube szcénát. Személy szerint nekem ez egy nagyon szimpatikus irány, hogy legalább ebben a szegmensben nem széthúzást látni itthon. Én szívesen látnék még hasonló együttműködést.
Szerintem amúgy Olivérék nem konkurencia egyik autós csatornának sem. Alapvetően az ő tartalmaik nem az új autók bemutatásáról és tesztjéről szól. Persze kicsit néha az is van, de nem ez a húzóág.
Minden szart el lehet mondani a magyar újságírásról de az autós rèsze,főleg a "tartalomgyártásos" (pl. RUclips) mentes minden beszólásos, konkurenciát szarozom dologtól. Hál'istennek.Amúgy olyan kevesen vannak,akik jót csinálnak,hogy vètek lenne egymást szapulniuk. 😊
Ugyanilyen összetartás van a tech videók készítői között. Rendszeresen hivatkoznak egymásra vagy megjelennek egymás videóiban. Nem konkurenciák mert mindenkinek megvan az egyedi stílusa.
Eddigi legjobb rész, Olivér és Pista kapcsolata továbbra is mint egy család. És már más kontent alatt is jeleztem de itt is nagyon jól kijön hogy Antinak ez a hely az ahol jó helyen van. Én azt érzem, hogy most önmaga lehet. Jó volt őket egy adásban látni, lehet nem konkurensek egymás számára de egyértelműen pozitív a Checkengine megjelenése a magyar YT-n és más csatornákból is jót hoz ki.
Az eddigi legjobb rész volt!! 😂😂 Sírva röhögtem végig! Amikor az ember azt képzeli, hogy “én ezt simán tudnám”, akkor kb ilyesmi lenne a végeredmény! Pedig a Pista állítólag igen jól vezet, vagy mi! 😄 Továbbra is nagyon kipróbálnám, de tuti legalább ilyen, vagy rosszabb lenne a menet, már amennyire ez rossz volt! Mert rendkívül szórakoztató volt!! 🤣 köszi Pista, jót röhögtem!
@@zoltanhugyecz6966 Ohh jajj belinkeltél egy 4 évvel ezelőtti videót.... Jár a taps... Handras bármit lead ami amperrel megy és hozzájárul a házához... Tipik jútúb ribanc... 🤣 Hiteles arc...😂
Veszélyes mikor a "hülyék" csordába verődnek , de baromi jó látni mikor együtt röhögnek egymás jelenleg a checkengine-es csapat elmeroggyant hülyeségén, egy hosszú nap után nincs is jobb mint egy ilyen tartalmat elfogyasztani. 😂❤️
Nagyjából pont ezt vártam ettől a bolondtól!Talán egy kicsit kevesebb pusztítást! 😁 Szerintem ugyanolyan jól szórakoztam mint ő a pilótafülkében! Ez a műsor igen jól ki lett találva!Kösz urak!
Azok után, hogy Pista hányszor szúrt oda Antinak 1-1 szóval a Speedzoneban, nem hittem volna, hogy ez a rész létre jöhet. Mondjuk feszengősnek tűnt és kb 2x nézett Anti szemébe..nagyon nincs meg köztük a kémia, de nagyon frankó dolog, hogy eljött.
Tisztán emlékszem egy szpíkzonera, amikor Anti még nem jelent itt meg, Pista elismerte Anti tehetségét, amit vitán felül így is gondol. Csak ezek a sportszerűtlen szurkálások ne lennének a saját csatornán. Van egy csomó konfliktusa online szereplőkkel ezek miatt. Dehát a Pista ilyen, őt is csípem. Nekem még nem szólt be. 🙂
10 месяцев назад+35
Én örülök a leginkább annak, hogy ez az Anti nem az az Anti, aki ott maradt anno utóvédnek, ahol. Attól, hogy odaszólunk egymásnak, meg tudjuk mindezt beszélni és ha találkozunk,.meg is szoktuk. Legalábbis úgy emlékszem
Sziasztok! Ez minden féle szinten, oda vágott, 😊 mind az elején a beszélgetés és persze Pista futamja is❤❤😊 köszönöm szépen Nektek!!!!! Nagyon jó volt ❤😂
Nagyon jó rész volt, gratula! Ha Karotta is egyszer felbukkan egy ilyen koprodukciós videóban, akkor leteszem a hajamat. De szerintem addig még sok víz lefolyik a paksi villanygenerátor hűtőjén.
Ennyit még egyik gonosz Stift részen sem röhögtem! Pista bácsi a hegyről hozta a formáját. 😂 Jó volt látni a két nagy egyéniséget egy kicsit beszelgetni.
Ha lenne kapni újban F Astra 1.6 si, klíma, szervó kormány, légzsákok, elektromos ablakemelő, ködlámpa elől hátul, a szokásos ABS, ASR, ESP, stb ilyen 3-4 Milla között én venném 😅
Pista hatalmas arc 😀 Az tetszik a legjobban, ( nekem legalábbis így jön át ) hogy nincs az az utálat autós tartalom gyártók között egymás irányában ami akár lehetne is
@@Balint-uk1492 nem egy kutya, Vályi Istvánnak az egyik barátja amúgy Pisti. Nem véletlen írtam ezt a kommentet. Látszik, hogy nem igazán vagy a témában.
van egy kis idegi kulonbseg a ket vezetes kozott :D es van egy mondas is, hogy sokat elarul az emberrol ahogyan vezet (foleg stresszhelyzetben) - mindenesetre ez egy jo moka volt, vicces volt a bontas is :D
Én fogom. Van rajta fogás rendesen. Tisztelem a környezetvédelemért tett erőfeszítéseit, de a seggében van vagy 69 Eiffel torony méretű karó. 😂 Annyira be van feszülve, hogy2 tonna fű sem lazítaná el szegényt.
@@Order89Hun Én nem tudok rajta javítani (Bár nem pontosan értem mit akartál írni, eleg szófukar vagy. ) és nagyon más sem. Gondolom nem is az én dolgom, de ha valami értelmes kommentet is ír neki az ember logikus magyarázatokkal alátámasztva, akkor is olyat ír, hogy no neked sem kellene szavaznod, meg hasonlók. Többször láttam ilyet. Az ilyen tahóságot nem díjazom.
10 месяцев назад+5
@@RA... Hát itt szerintem Pista volt keményen ráfeszülve, elég csak nézni a mozdulatait. Persze kifelé úgy mutatja, hogy leszarja, és lehet le is szarja, de azért inkább bénázás volt :) Ettől nyilván a poén értékéből nem von le.
Pista szemében az első rajtnál ott volt minden. Egy igazi ragadozókat megszégyenítő szúrás. Aztán jött az első kanyar. 😅😅 baszott jó volt, én is végigröhögtem.
Én speciel az autós tartalmkat szinte nem is nézem a speedzone csatornán. De idén már sok minden visszanéztem, régi amcsi útazás, amikor Lacinak fagyit vittek, majd amit ott forgattak adást. Mikor Pista és Bence gumit szállitottak ki vagy a trakiba beszerelték a műszert. De emgnéztem a mostani rendőrös adást is. Az autókhoz hülye vagyok, így 1-1 bemutató csak akkor érdekel, ha olyat mutatnak be, ami megmozgatja az én fantáziámat is.
Hadd süssem el a magyar nyelv legolcsóbb ide vonatkozó poénját, ami a Becsületesneppernél nem jutott eszembe, pedig rá is igaz: István, a király (és ezúton kérünk elnézést Szörényi Leventétől és Bródy Jánostól).
Szerintem az is jó lenne ha gamereket is meghivhatnátok mondjuk egy olyat a simulátorokal játszik pl kd csapat és aki mással pl the wr. Én kíváncsi lennék a gamerek eredményére.
Tudtam, hogy Pista valamiben a legjobb lesz! Ekkora rombolást mág senki se csinált az első körben !!! :D (még nem néztem végig...)
Nézd végig, érdemes lesz :) Lesz még rombolás...de akkor a többit nem leplezem le :)
Kedves Anti és Pista,
Annyira jó volt így együtt látni két "konkurenst" mindenféle negatívkodás és szájhúzás nélkül, nem gondoltam, hogy a Gonosz Swift fogja valaha egyesíteni az egész magyar autós youtube szcénát. Személy szerint nekem ez egy nagyon szimpatikus irány, hogy legalább ebben a szegmensben nem széthúzást látni itthon. Én szívesen látnék még hasonló együttműködést.
Szerintem amúgy Olivérék nem konkurencia egyik autós csatornának sem. Alapvetően az ő tartalmaik nem az új autók bemutatásáról és tesztjéről szól. Persze kicsit néha az is van, de nem ez a húzóág.
Ugyanonnan indultak (totalcar), de más érából, mégis attól elválva sokkal fogyaszthatóbb tartalmat állítanak elő.
Minden szart el lehet mondani a magyar újságírásról de az autós rèsze,főleg a "tartalomgyártásos" (pl. RUclips) mentes minden beszólásos, konkurenciát szarozom dologtól. Hál'istennek.Amúgy olyan kevesen vannak,akik jót csinálnak,hogy vètek lenne egymást szapulniuk. 😊
Ugyanilyen összetartás van a tech videók készítői között. Rendszeresen hivatkoznak egymásra vagy megjelennek egymás videóiban.
Nem konkurenciák mert mindenkinek megvan az egyedi stílusa.
@@MrPityuuu Igen, ezért írtam idézőjelesen.
Eddigi legjobb rész, Olivér és Pista kapcsolata továbbra is mint egy család. És már más kontent alatt is jeleztem de itt is nagyon jól kijön hogy Antinak ez a hely az ahol jó helyen van. Én azt érzem, hogy most önmaga lehet. Jó volt őket egy adásban látni, lehet nem konkurensek egymás számára de egyértelműen pozitív a Checkengine megjelenése a magyar YT-n és más csatornákból is jót hoz ki.
Antit én se bírtam végignézni-hallgatni korábban. Itt meg élmény minden perc.
A kézifékes fordulók hatalmasak voltak! Pista hozta a hangulatot :)
Janklovics 1:30 - Vályi 1:30 Véletlenek nincsenek. Brother from another Mother 😂
Hopp egy Pista a hegyről aki ... egyből. Király volt Pista!
Az eddigi legjobb rész volt!! 😂😂 Sírva röhögtem végig!
Amikor az ember azt képzeli, hogy “én ezt simán tudnám”, akkor kb ilyesmi lenne a végeredmény! Pedig a Pista állítólag igen jól vezet, vagy mi! 😄 Továbbra is nagyon kipróbálnám, de tuti legalább ilyen, vagy rosszabb lenne a menet, már amennyire ez rossz volt! Mert rendkívül szórakoztató volt!! 🤣 köszi Pista, jót röhögtem!
Állítólag… Tudod, jó a marketing 😬
@@zsoltih2540Várlak a pályán
@Nem csak te, várom én is ha szerény tudásommal is :) Nem tudom milyen marketingről beszél a pali 😢
@ Hol, mikor? 😂
@@SunyiPvp A sok duma, tudod.
Vályit és Handrást egy videóba még sosem láttam, eddig. Köszi srácok
Még forgattak is együtt. ruclips.net/video/7nyE4YCm09M/видео.html
Pedig voltak..
@@zoltanhugyecz6966
Ohh jajj belinkeltél egy 4 évvel ezelőtti videót.... Jár a taps...
Handras bármit lead ami amperrel megy és hozzájárul a házához...
Tipik jútúb ribanc... 🤣
Hiteles arc...😂
Komoly hogy töröltétek a nem tetsző (igazságot kimondó) hsz-em? 😀
Azért van abban valami báj hogy a Pista által mindig buzit H.András jobb időt ment 😂
Veszélyes mikor a "hülyék" csordába verődnek , de baromi jó látni mikor együtt röhögnek egymás jelenleg a checkengine-es csapat elmeroggyant hülyeségén, egy hosszú nap után nincs is jobb mint egy ilyen tartalmat elfogyasztani. 😂❤️
Jó volt az interjú! idáig messze magasan a legjobb rész volt!
Nagyjából pont ezt vártam ettől a bolondtól!Talán egy kicsit kevesebb pusztítást! 😁 Szerintem ugyanolyan jól szórakoztam mint ő a pilótafülkében!
Ez a műsor igen jól ki lett találva!Kösz urak!
Eddig ez volt a legszórakoztatóbb rész nagyon élveztem, 😂😂Pista még mindig bolond. Jó volt titetekt látni!! Kíváncsi vagyok ki lesz a következő.
Hát ez volt eddig a legjobb rész... sírva röhögős volt az első kör 😅
Mindent megért gyereknek látni a Pistát!Gratula srácok!!!
Eszt örömmel fogom nézni minden hónapba 😂😀 anyit nevettem hogy az nemigaz , edigi legjobb 👍
Azok után, hogy Pista hányszor szúrt oda Antinak 1-1 szóval a Speedzoneban, nem hittem volna, hogy ez a rész létre jöhet. Mondjuk feszengősnek tűnt és kb 2x nézett Anti szemébe..nagyon nincs meg köztük a kémia, de nagyon frankó dolog, hogy eljött.
Hát igen, nehéz elismerni Pistának, hogy bizony Anti komoly konkurencia. Régen elég degradáló jelzőkkel illette…
Tisztán emlékszem egy szpíkzonera, amikor Anti még nem jelent itt meg, Pista elismerte Anti tehetségét, amit vitán felül így is gondol. Csak ezek a sportszerűtlen szurkálások ne lennének a saját csatornán. Van egy csomó konfliktusa online szereplőkkel ezek miatt. Dehát a Pista ilyen, őt is csípem. Nekem még nem szólt be. 🙂
Én örülök a leginkább annak, hogy ez az Anti nem az az Anti, aki ott maradt anno utóvédnek, ahol. Attól, hogy odaszólunk egymásnak, meg tudjuk mindezt beszélni és ha találkozunk,.meg is szoktuk. Legalábbis úgy emlékszem
@Korrekt 👍
Köszönjük!
Nagyon köszönjük!
Jó volt a interjú is!
Legjobb rész eddig :D
Pumped gabo tud adni leckét vezetésből a "legendának" 😄😄😄
Sziasztok! Ez minden féle szinten, oda vágott, 😊 mind az elején a beszélgetés és persze Pista futamja is❤❤😊 köszönöm szépen Nektek!!!!! Nagyon jó volt ❤😂
Ezt de vártam
Pista szórakozni jött, végülis az sikerült! 😂
Jobban vártam mint a segélyt 😍
Pistának egy fél év forgalomban és menni fog😅
Nagyon jó rész volt, gratula! Ha Karotta is egyszer felbukkan egy ilyen koprodukciós videóban, akkor leteszem a hajamat. De szerintem addig még sok víz lefolyik a paksi villanygenerátor hűtőjén.
Nagyon vicces volt!!! Imadom Pistat! Szarasig nevettem :)))
Ennyit még egyik gonosz Stift részen sem röhögtem!
Pista bácsi a hegyről hozta a formáját. 😂
Jó volt látni a két nagy egyéniséget egy kicsit beszelgetni.
Gyerekek ezert is szeretjuk a Pistankat!Vad volt mint mindig!!!😁👌👍
" Ma például egy atomreaktorban forgatunk. Az elehet barkács..." :D :D :D
Az első körben, mint aki totálon van!! :D :D :D
Az a finom öszinte kacagás :D😂😂😂😂
Mint mindig
@@tyutyesz01 😄😄
Ez jó volt, Pista vibe-ol az Olivérrel, lehetne több co-produkció is!
Ha lenne kapni újban F Astra 1.6 si, klíma, szervó kormány, légzsákok, elektromos ablakemelő, ködlámpa elől hátul, a szokásos ABS, ASR, ESP, stb ilyen 3-4 Milla között én venném 😅
Pista hatalmas arc 😀
Az tetszik a legjobban, ( nekem legalábbis így jön át ) hogy nincs az az utálat autós tartalom gyártók között egymás irányában ami akár lehetne is
TheVr Pistit hívjátok el még ide!
de csodas karomkodasok lennenek :))
@@Balint-uk1492 nem egy kutya, Vályi Istvánnak az egyik barátja amúgy Pisti. Nem véletlen írtam ezt a kommentet. Látszik, hogy nem igazán vagy a témában.
Nagyon jó beszélgetés volt, mindketten a földet bámulták maguk elött, vajon miért...
Hát ez volt eddig a legjobb rész 😂😂
Szét röhögtem magamat!!! Jók vagytok!!!
Nagyon király a sorozat, és Pista is ott volt! :)
Bazsó Gábor (Karotta) elfogadná a meghívást?
Nem de nem
Is kell ide bebukott ember
8 hónappal később a narrátor: elfogadta :D
Csak 5 percet láttam de szokásos Pistát megkaptuk amit imádunk, az őszintét! Köszönjük :)
8:44-nél a fiúk a háttérben érzik, hogy ebbű baj lesz more.... :D Iszkolnak fedezékbe.
Észre se vettem pedig nagyon jó,hogy menekültek😂😂😂
9:07 = naggyon szép :D
Egy vendéget még mindíg várok Anti!! Michelisz Norbert személyében! Úgy, hogy körbe is viszitek az udvarban!!!
Ez olyan Belmondósra sikeredett! Jót röhögtem!!
Behugyoztam a nevetéstől, Pista hozta a formát😂😂😂
nagyon nagyok vagytok!
Nem tudom melyik srác ötlete volt a gonosz swift de a szórakoztatás az sikerült.nagyon jó ötlet volt az egész.
Azthiszem erre szokás monfani hogy felülről keresi a határokat. Imádlak Pista a pályán legyél kemény.😂
Legjobb❤😅
én így rég röhögtem!
Sziasztok kitudja milyen óra van Pityun? 😊
Ez után senki ne ocsárolja HAndrást😊
van egy kis idegi kulonbseg a ket vezetes kozott :D es van egy mondas is, hogy sokat elarul az emberrol ahogyan vezet (foleg stresszhelyzetben) - mindenesetre ez egy jo moka volt, vicces volt a bontas is :D
Én fogom. Van rajta fogás rendesen. Tisztelem a környezetvédelemért tett erőfeszítéseit, de a seggében van vagy 69 Eiffel torony méretű karó. 😂 Annyira be van feszülve, hogy2 tonna fű sem lazítaná el szegényt.
@@RA... És te nem is javitasz rajta.
@@Order89Hun Én nem tudok rajta javítani (Bár nem pontosan értem mit akartál írni, eleg szófukar vagy. ) és nagyon más sem. Gondolom nem is az én dolgom, de ha valami értelmes kommentet is ír neki az ember logikus magyarázatokkal alátámasztva, akkor is olyat ír, hogy no neked sem kellene szavaznod, meg hasonlók. Többször láttam ilyet. Az ilyen tahóságot nem díjazom.
@@RA... Hát itt szerintem Pista volt keményen ráfeszülve, elég csak nézni a mozdulatait. Persze kifelé úgy mutatja, hogy leszarja, és lehet le is szarja, de azért inkább bénázás volt :) Ettől nyilván a poén értékéből nem von le.
Pista szemében az első rajtnál ott volt minden. Egy igazi ragadozókat megszégyenítő szúrás. Aztán jött az első kanyar. 😅😅 baszott jó volt, én is végigröhögtem.
Like aki múlt csütörtök óta várta a GonoszSwift új részét🎉✌
Gratulálok az 50 000 feliratkozóhoz, idén meglesz a 100 000!
😂😂😂. Éreztem valahogy ,hogy Pistánál nem lesz idő .. 👍🏻👍🏻👍🏻👍🏻
Pista volt eddig az első aki komolyan vette az akadályokat. 😂
A végén nem volt, hogy ki lesz legközelebb. Ugye ez nem azt jelenti, hogy ennyi volt?
Karotta, Winkler pl mikor lesz?
9:34 Azért HAndrás hátul befigyel.
Pista for president🎉
No de mik lettek az idők? 3. kör a leggyorsabb? Mire elég a mezőnyben?
Én még nem láttam Olivért ennyit röhögni 👍👍👍
Egyébként nehéz lehet megcsinálni de nagyon jól ki van találva.
A géptető el árverezéséről, hol lesz információ majd ?
Ha olyan ügyes lenne amennyire beképzelt és nagyszájú, akkor nem kapna majdnem fél percet Handrástól 😄😆😆😅🤣🤣
Azért a komoly, és hosszú interjú után hogy kijött Pistából a kisgyerek... 😅 Jó volt látni rajta az őszinte örömöt... 😅
Na Pista!!
Teljes lista hol nézhető meg?
Pistánk kezén egy Bell&Ross van?
#SOSEVEDDEL Pista!!! 😂😂
🤘
Hát igen, ez is az elméletem erősíti, hogy a fiatalabb hamar átáll. Hiába vezet jól Pista, itt a kor nagy tényező. De szórakoztató volt. 😀
Összegabalyodik az agyam még attól is, ahogy nézem 😅😅😅
Egyébként hol laksz olivér??
Pista és H.András egy helyen, és nem robbant fel az univerzum... :D
Mi a cípőd pontos típusa Anti?
Adidas Forum 84 Hi
köszönöm@@checkengineyt
Pista egy állat !! :D :D :D
Jaj de jót nevettem😂
Én speciel az autós tartalmkat szinte nem is nézem a speedzone csatornán. De idén már sok minden visszanéztem, régi amcsi útazás, amikor Lacinak fagyit vittek, majd amit ott forgattak adást. Mikor Pista és Bence gumit szállitottak ki vagy a trakiba beszerelték a műszert. De emgnéztem a mostani rendőrös adást is. Az autókhoz hülye vagyok, így 1-1 bemutató csak akkor érdekel, ha olyat mutatnak be, ami megmozgatja az én fantáziámat is.
Magasan ez volt a legszórakoztatóbb
Pityu 😮 mint elefánt a porcelán boltban 😅
Hadd süssem el a magyar nyelv legolcsóbb ide vonatkozó poénját, ami a Becsületesneppernél nem jutott eszembe, pedig rá is igaz: István, a király (és ezúton kérünk elnézést Szörényi Leventétől és Bródy Jánostól).
A benzintemetős srácot is meghívhatnátok.
Zsozé atyának tetszene ugyan🤔🤔🤣🤣
Jó volt Staub Viki és Imelda is, de Pista volt a legszórakoztatóbb 😅
Kíváncsi lennék, hogy Olivér a justyval milyen időt tudna rajta menni
Nem mondtad be ki lesz a következő áldozat🤷🤷🤷
én azért örültem volna ha kicsit visszább vesz az arcból és komolyan veszi a kihívást mint mindenki más előtte..
Winklit nézném még meg. Karottát nem követem amióta ráállt az elektromos autókra. -Addig viszont jó volt.
Pont ma néztem végig az összes részt és kérdeztem is magamban " a Pista miért nem vezette a swiftet"... Holnap megyek rakok egy lottót.
Nahat Pista volt meglep rendesen. Volt borogatás rendesen. A rutin meg az evek
Mikor az arc erosebb a tudasnal...
Azért van ott tudás hidd el. Egy fordított kormányzású autóval pedig te is bénáznál nem keveset. ;)
Azért nézd már meg a tudás oldalát is légyszives! Lerakott ő már egy keveset az asztalra 😉
Megnézném hogy egy drift autót fordított kormánnyal Olivér hogy vezetné....😅😂
Vátyi Pitya mint ha teljesen más dimenzióban lenne. Hiába mondják neki a szabályokat semmit nem jegyez meg belőle.
Lesz@rta az egészet. Azt csinálta, mint egy huszonéves hülyegyerek, aki csak állatkodni ment oda.
Zsozeatya remélem nem fog kimaradni
Ánti, bocs , hogy szétbásztám a swiftet. üdv. Pistá
Szerintem az is jó lenne ha gamereket is meghivhatnátok mondjuk egy olyat a simulátorokal játszik pl kd csapat és aki mással pl the wr. Én kíváncsi lennék a gamerek eredményére.
Pista nem veszi el sosem és ez benne a jó ahogyan a szlogen van
Illik ilyen stílusban beszélni a volt munkáltatóról, akinek köszönheti a karrier beindítását?