DALFUTÁR 9 ⎜ Első csapat 2. rész ⎜ 2023.

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 26 янв 2025

Комментарии • 354

  •  Год назад +46

    A kilencedik évad első csapatának stúdiónapja rendhagyó kaland lesz. Három MC-t és egy Dalfutár supergroupot hozok össze, hogy elkészüljön a Dalfutár történetének első rap-trackje. Már korábban is voltak rapper szövegíróink, most azonban hárman is vannak, akik mind azt hiszik, hogy ők csak egy dal rap-betétjében szerepelnek. Abból főzünk majd, amink lesz: háromszor tizenhat sor szöveg, egy fullos rap track meg egy shelles food track.
    GwM ⎜ Goulasch ⎜ Sisi ⎜ Czirják Tamás-Heilig Tamás-Szebényi Dániel

    • @TheSzlordzs
      @TheSzlordzs Год назад

      A belebújós kapucnis pulóverből ami jelenleg csak sárga színben kapható, várható majd másik szín?

  •  Год назад +143

    Hajós a bolond szakács, aki olyan összetevőkből főz amit senki sem ért, de a végén mennyei. Tisztelet!

  • @dlovas
    @dlovas Год назад +80

    Gyönyörű 26:38 -nál, ahogy a "telepi gyerek" visszafogja a jazzistákat, mint aki élő zenét samplerel, és azonnal megjön a hangulat.
    Az ilyen pillanatok a kedvenceim a Dalfutárban

    • @bende384
      @bende384 Год назад +33

      Nekem is az volt a kedvencem. Kicsit le is döbbentem mennyire profi GwM, mégha nem is vagyok oda érte.

    • @kathyangel2703
      @kathyangel2703 Год назад +20

      Szintén zenész, már többször megnéztem ezt a részt. Színtiszta flow 🤗 Így kell ezt csinálni 😍
      Még valami: amilyen kedvesen beszél velük, és ahogy folyamatosan megköszöni a dolgokat (lehet, hogy csak egy pillantással, bólintással vagy feltartott hüvelykujjal) 😍 A zenészek is mosolyognak, élvezik az egészet. Jó volt, hogy ezt így láthattuk mi is. ❤

    • @GregoriusMagnus
      @GregoriusMagnus Год назад +1

      Igen, kisit aggódtam az első adás alatt, hogy mi lesz a zenekarral, mert ide inkább rugalmasság kell, mint jazz.

    • @dlovas
      @dlovas Год назад +4

      @@GregoriusMagnus Mondjuk a jazznél kevés rugalmasabb műfaj létezik, de értem mire gondolsz.

  • @laserbeard
    @laserbeard Год назад +42

    Nem volt szimpi sosem gwm, de baszki elmondták a zenészek hogy ebből bármi lehet, és ő nem csak rányammogott hanem pikk-pakk lekevert egy dalt maga mögé ami sztem nagyon fasza lett, ez a valami pacsi neki

  • @MrPityuuu
    @MrPityuuu Год назад +58

    Goulasch hozta a kötelezőt, lenyomta, jó vót.
    Sisi-t nem értem mit mond, lapozzunk :D
    Aki számomra óriási pozitív csalódás, az GWM. Nem követem a munkásságát, elítélem a bulvárban töltött szerepe miatt, de be kell vallani abszolút ő állt legjobban a dalhoz és az ő része jött be a legjobban. Tudta mit akar, hogyan akarja, képes volt értelmesen megfogalmazni és utasítani a zenekart mit hogyan csináljanak és igazából a teljes dal szerkezete összeállt a fejében. Oké kicsit öncélúan átvette az irányítás szerepét, de abszolút profin csinálta.
    A zenekar zseni, imádom őket, nagyon jó választás volt így összerakni őket.

  • @Zed06660
    @Zed06660 Год назад +159

    Én azok közé tartoztam, akik G.w M részvételén fanyalogtak (szerintem jogosan) például az autós száguldozása miatt, de el kell ismerni, hogy szakmailag nagyon ott van. Sisi artikulációja határeset volt, alig érthető, amit mond, Goulasch teljesen jó, a zenekar meg a "szokásos" vagyis nagyon jó volt. Azt kell mondjam, hogy végül a dalfutárhoz méltó dal(?)/rap szám készült. Ja és remélem, az 1 misit Attis kapja :-)

    • @tupystar
      @tupystar Год назад +8

      Pont ezt gondoltam én is 👍
      (Már a millát)

    • @farkasbalintm
      @farkasbalintm Год назад +31

      Nekem az volt az érzésem, hogy bár Goulasch mondta, hogy kevesebbet kéne szívnia, de inkább a Sisinél aktuálisabb😊

    • @monikaducsai3681
      @monikaducsai3681 Год назад +20

      Attis valami oklevelet vagy kitüntetést érdemel. Vagy egyszerűen csak pénzt, jó sokat! ;)

    • @ossz13
      @ossz13 Год назад +2

      Nem tudom a hétköznapi életedben mennyire látsz bele a fejekbe, de azt hiszem sokunk véleményét, gondolatait osztottad meg.😊 Maximálisan egyetértek veled!

    • @tarhonyas_terciusz
      @tarhonyas_terciusz Год назад +4

      @@farkasbalintm Az nem mindegy milyen a weed, mert így szétpörgeti, nem pedig nyugtatja!

  • @sipsirica69
    @sipsirica69 Год назад +58

    Atisnak is járt volna a végén egy köszönetnyilvánítás. Én a magam részéről neki adnám az egy millió forintot. Remélem rá is lehet szavazni majd!

    • @istvankovacs9961
      @istvankovacs9961 Год назад +7

      Igazad van ,a türelméért már Kossuth díj is járna.😁😁

  • @boghibokodi1490
    @boghibokodi1490 Год назад +9

    A Heilig Tomi pont úgy néz ki mint a László Attila fiatalon. És pont olyan zseniális is. A Szebényitől meg azonnal NagyMagyarrá akarom inni magam mikor meghallom játszani, hogy nézd má' Világ, nekünk ilyenünk is van..!
    Köszi Dalfutár, én remekül szórakoztam, ismét. ❤

  • @n0isyxx
    @n0isyxx Год назад +18

    Őszintén megmondom, hogy nekem ez volt az az egyik adás amit a legjobban élveztem eddig, független attól, hogy nem ez az a zenei stílus ami a legközelebb áll a szívemhez. Le a kalappal mindenkinek, az MC-k mind zseniálisak voltak, a zenészek szintúgy, minden percét élvezet volt nézni és hallgatni. Külön ki kell emelnem azt a részt, ahol GWM instruálja a zenészeket, baromira tetszett, hogy mennyire konkrét elképzelése van, mennyire érzi ezt az egészet, és ennek eredményeképpen az sem véletlen, hogy - számomra legalábbis - egyértelműen az Ő része az ami a legjobban megmarad a dalból. Maximális respekt, és azt kell hogy mondjam, hogy engem is meglepett, és nem véletlenül tart ott, ahol! És gratulálok a Hajós úrnak, mert ismét megcsináltad, és hoztál nekünk valami csodálatosat! :) Nagyon várom a következőt is!

    • @geribravo2659
      @geribravo2659 Год назад +1

      JA, hibátlanul hozta a sablon roma-flowt, meg a teló-meló-hello rímeket. :D

  • @andrasvaradi1513
    @andrasvaradi1513 Год назад +4

    Iszonyatosan messze áll tőlem ez a zenei világ, így ilyen perspektívából mondom: Elképesztően izgalmas, impulzív, karakteres emberek és világ tárult elénk, ami bárkit kiránt a komfortzónájából és magába szippantja ♥ Köszi Hajós ismét :)

  • @Ganaga
    @Ganaga Год назад +172

    Szerintem Attisra is lehessen szavazni!

    • @jozsefstempel
      @jozsefstempel Год назад +3

      Igen 🎉

    • @szenszittekerika840
      @szenszittekerika840 Год назад

      Ha becézed az attilát akkor az egy t-vel kell .
      Lásd =Ati.
      Atis meg olyan nem létezik

    • @MsRixi21
      @MsRixi21 Год назад +6

      @@szenszittekerika840 miért ne, úgy becézzük, ahogy akarjuk! De nagyon sok Attilát becéznek Atisnak. Hát ez ilyen.

    • @szenszittekerika840
      @szenszittekerika840 Год назад

      @@MsRixi21 helytelenül !!

    • @MsRixi21
      @MsRixi21 Год назад +4

      @@szenszittekerika840 attól még így van! Minden bizonnyal van más is amit helytelenül használunk, és mégis. Ez ilyen.

  • @jozsefpalkovi8615
    @jozsefpalkovi8615 Год назад +29

    Jó lett.
    Goulasch nagyon szimpatikus, értelmes figura, hozta is ezt mind a hozzáállásában, mind a szövegében.
    G.w.M. tisztességgel odatette magát, és persze lehet keresni a kákán a csomót, de láttunk már a Dalfutárban nem egy olyan résztvevőt, aki "legyünk már túl rajta" módon viszonyult a dalhoz, a műsorhoz. Nekem G.w.M. pozitívabb arc lett ezután (fenntartva, hogy jogos kifogások lehetnek továbbra is vele kapcsolatban).
    Sisi bájos és szertelen kislány üzemmódban tolta, kérdés, hogy ez mennyire póz vagy valós (nem tudom, s nem is akarom eldönteni), de időnként eggyel jobban belement ebbe, mint amit az én ízlésem kedvel. Nyilván sokan rajonganak érte és ez rendben is van, mindenképpen egyedi jelenség. Korábban valaki találóan írta, hogy hunglish nyelven énekelt, egyetértek, alig lehet érteni.
    A Zenészek kiválóak voltak valamennyien, tök jó jazz alapot alkottak, és nekem, aki sem a jazzért, sem a rapért/hiphopért nem rajongok egy nagyon kellemes élményt adott a létrejött mű.
    András, megint megcsináltátok, sikerült a füstölt szalonnából, kaviárból, tejbegrízből és sushiból finomságot összehozni gratulálok! Nem tudom, ez hogy lehetséges, de ez történt.

    • @klaudiaveszpremi1842
      @klaudiaveszpremi1842 Год назад +2

      Pontosan ugyanez a véleményem, nagyon jól megfogalmaztad, köszi! 😊

  • @andib9227
    @andib9227 Год назад +76

    Ami hitem van meg Magyarorszagban, azt kb megtestesiti ez a musor. Lecci ne hagyjatok abba sohase.

    • @HajosAndras
      @HajosAndras Год назад +5

    • @ZsofiFila
      @ZsofiFila Год назад +1

      Én már külföldről nézem, de ez az amiért a magyar RUclips vizekre evezem

  • @anarenes7731
    @anarenes7731 Год назад +46

    Úristen, Goulasch zseniális!

  • @-gr4phon545
    @-gr4phon545 Год назад +4

    Ez eszméletlen jó lett, a zenekar totál top és a stíl.... nagyon nagy! Goulasch ösztönös és nagyon éli, G.w M full-full pro, de a fűszer Sisi. Teljes őrület és nagyon kiadja.:) Nagyon erős produkció lett!!

  • @dr.paroczipeter838
    @dr.paroczipeter838 Год назад +7

    Engem a G.w.M.-en nagyon meglepett. Megint jo műsor volt. Köszi.

  • @lilipauer8853
    @lilipauer8853 Год назад +66

    Milyen érdekes hogy az első rész után mindenki GwMet szidta, most pedig őt dicsérik a legtöbben... 😃 bárcsak ne lennénk ennyire előítéletesek és bizalmatlanok... Szerintem a dalfutár sosem okozott csalodást, ahogy most sem, sőt az egyik legerősebb epizód lett. Köszönjük! 😊

    • @HajosAndras
      @HajosAndras Год назад +6

      🙏

    • @tdokesz
      @tdokesz Год назад +1

      Attól még egy iparos.

    • @heizeragi
      @heizeragi Год назад +8

      Azok, akik GwM-et szidták, elvileg itt sincsenek, mert végig se nézték azt a részt. A kommentjeik alapján. Persze simán lehet, hogy visszasunnyogtak, és most lapítanak :) Nekem is fura volt, de bíztam a Dalfutárban.

    • @AdahyCseti
      @AdahyCseti Год назад +6

      Azért a Péterffy Boris rész nagy csalódást okozott..

    • @sosmogyizoltan
      @sosmogyizoltan Год назад +2

      ​@@AdahyCseti abban csak Bori volt egy önző picsa, amit eddig én nem tudtam róla, ezért volt csalódás.

  • @Pafraany
    @Pafraany Год назад +129

    GwM volt az egyetlen, aki nem csak "beérzett" valamit, hogy majd lesz valahogy, hanem konkrét elképzelése volt, azt keresztül is vitte, és ez az egész számnak nagyon jót tett. Fura ezt mondani, de most az ő részét éreztem a legjobbnak.

    • @ladislavpollak5220
      @ladislavpollak5220 Год назад +17

      Gwm profi az hogy most divat utálni de még mindig egyik legjobb Magyarországon

    • @danielathome2656
      @danielathome2656 Год назад +5

      Èn is teljes mèrtèkben vèrprofi ha rapről van szó!😳

    • @squirrelmurderous
      @squirrelmurderous Год назад

      ​@@ladislavpollak5220 Nem vagyok nagy GLS szakértő de nem igazán a rapelése miatt "divat utálni" nem? :D
      Lehet én vagyok szarul bekötve de engem a világból ki lehet kergetni ezzel a jaj miért kritizáltok bullshit-el egybe kötött vagánykodással.

    • @petraszki
      @petraszki Год назад +2

      "Nem értem hogy kerülhetett börtönbe, mindig olyan rendes gyerek volt, a liftben is előre köszönt"

    • @petergeczi5549
      @petergeczi5549 Год назад

      @@squirrelmurderousakkor miert divat utalni?🤔

  • @redflag1985
    @redflag1985 Год назад +7

    CSODÁLATOS ADÁS! ezt a supergroupot még máskor is nagyon szívesen..:))

  • @Pafraany
    @Pafraany Год назад +37

    Egyik korábbi adásban sem éreztem ennyire kényszeredettnek a közös munkát, mint most. Pedig a végeredmény nem lett rossz. De most valahogy nem volt meg a kémia az emberek között.

    • @gaborboros5632
      @gaborboros5632 Год назад +2

      Leírtad szó szerint az én véleményem is!

    • @benuenutocellini2691
      @benuenutocellini2691 Год назад +2

      Goulash értelmetlen de rímelő szövegeket írt: "rizstej" jól ad elő, de nem izgalmas, GWM határozott, de buta és tehetségtelen (bár meg kell adni nagyon udvarias és normális), Sissy zseniális és nagyon tehetséges

  • @feherzsolt5440
    @feherzsolt5440 Год назад +11

    Utalom ezt a musort. Mindig megmutatja egy altalam nem igazan kedvelt emberrol hogy at kell gondolnom mit gondolok rola : ) GWM egy brutal tehetseges gyerek. Remek musor volt ismet!

  • @csabadobo3939
    @csabadobo3939 Год назад +11

    Kedves András! Megint megleptél! Olyan minőségi szórakoztató zenei műsort teremtettél a kollégáiddal, ami túlmutat a kereskedelmi bi..ba..szok..on. Ez a hip-hop rész valami észbontó! Köszönöm! Maradok rajongód tesss! Ölelllek ezerrel!

  • @csillahaag3415
    @csillahaag3415 Год назад +6

    Naggggyon adja!!! Amint fent lesz Spotify-on repül rá a szívecske. Köszi Dalfutár, megint nagyon összebiciklizted ezt a dalt! 🙌

  • @andreakovacsova1729
    @andreakovacsova1729 Год назад +7

    A Slow Village-nek megszavaznék egy ilyen live zenekaros, jammelős koncertet, Norbinak nagyon feküdt ez a zenei világ. 🙌

  • @albertlas2481
    @albertlas2481 Год назад +17

    Az intelektualis zenei alap valahogy egesz mas szintre emelte a produkciot, mint amit elsore a rap szo hallatan gondolna az ember, de GWM visszarantotta a dalt a rap vilagaba sajat reszenek leegyszerusitesevel, minek eredmenye igy osszesegeben egy erdekes produkcio lett. Vegulis bravo a zeneszeknek beleertve a rappereket is, mert nem volt egyszeru feladat es nem egy sablon dal lett.

  • @benedekpali916
    @benedekpali916 Год назад +31

    Én is azt hiszem, hogy GwM nagyon megdobta ezt a dalt, furcsa de tényleg sótlan lenne nélküle.

  • @ST3videoBP
    @ST3videoBP Год назад +10

    Goulasch, Sisi nagyon érezték, GWM-en hallani, hogy már a live bandjére gyúr, nagyon Majkás lett a része. De korrekt trekk lett!

  • @balintbajari1600
    @balintbajari1600 Год назад +30

    Vigyorogva néztem amit gwm tolt a zenekarral. Annyira szimpatikus hozta önmagát, és zsigerből jöttek az ötletei, miközben illeszkedni is akart az egész produktumhoz. Ilyenkor én is picit sajnálom miket gondoltam az első rész meg a prekoncepcióm alapján, de ez a rész elmúlt időkből kedvenc lett ❤️

    • @monya_007
      @monya_007 Год назад +2

      Én is röhögtem ahogy intézkedett :D tök érdekes volt abba belelátni

  • @jimlemonchanel
    @jimlemonchanel Год назад +16

    Hajrá dalfater ;) nekem az Emil rulez a kedvenc magyar rap bandám ! Zanga zanga ❤️

  • @ZolieG
    @ZolieG Год назад +30

    BmW-ben kellemeset csalódtam.
    Szeretem a jazz-t, de ez a zongortéma túmáccs volt benne

  • @zsofiabenko8738
    @zsofiabenko8738 Год назад +14

    A legmesszebb áll tőlem a rap, de érdekes volt ez a rész is. Ahhoz képest mennyire tartott tőle mindenki, elég zökkenőmentes békés csapat volt. Békésebb mint sok másik csapat 😅😅
    És még mindig: KÖTELES LEANDERt kérjük bármelyik szerepre 😁😁

  • @flashdamian
    @flashdamian Год назад +2

    Najooooo 😁 nem tudom hányadjára írom le megint s megint… ISTENI LETT!
    KÖSZÖNJÜK

  • @MrBIOCRACK
    @MrBIOCRACK Год назад +69

    Lehet a Boomer fülem,/hallasom miatt van, de Sisi elnyelt mondatain nehezen tudom magam túltenni, és pont azert mert erteni szeretnem a mondanivalojat. A Zene patika, Gulash 10/10 , GWM meglepett

    • @yaanno
      @yaanno Год назад +1

      az is van, hogy neki jutott a legtobb csilingeles a zenei hatterben, es az o hangja a legcsilingelobb a csapatban. a ketto egyutt nem szerencses, mert eppen az erthetoseget rontja.

    • @systhem1381
      @systhem1381 Год назад +3

      Sisit kicsit vissza kellene kuldeni az ego-muhelybe, hogy valahogy a teljesitmenye legyen arányos a viselkedesevel. Fuuuuuu de gyenge a csaj....Viselkedes 1 alá...

    • @babity0806
      @babity0806 Год назад +5

      sisi része pont h megdobja az egészet, de tény h aki a tipik boombap stílhez szoktak, nekik fura lehet

    • @pferenc92
      @pferenc92 Год назад +9

      Kicsit indokolatlannak erzem a sok kritikat, szerintem Sisi volt legjobb szovegben, elsore tok jol adta elo, kesobb felvetelnel valtott egy reszen egy kevesbe ertheto eloadasmodra - ez is egy stilus, csak nem biztos, hogy ide kellett volna. Gwmnek pl szoltak a producerek egy szo miatt is, nala nem tortent meg. Szerintem tudjuk be annak, hogy a tobbiekhez kepest joval kevesebb tapasztalata van, mert amugy tehetseges csaj. Gwm vitte a primet eloadasban, es latszott ert a zenéhez, de szovegre eleg klise, 100x hallottuk mar.

    • @yaanno
      @yaanno Год назад +1

      @@pferenc92 szemely szerint en csipem a regit is meg az ujat is (meg a kiserletit is), valoszinuleg a stilus ezen a ponton mar nem szamit :) a regi dolgokbol nekem ebben a trekkben egy kis scratch hianyzik :) sisi tenyleg nagyon penge :)

  • @tulipanpentek470
    @tulipanpentek470 Год назад +7

    ​Nagyon jól szórakoztam, köszönöm az élményt. 🌷

  • @bbenio
    @bbenio Год назад +1

    "Nem is vagy rossz arc!" - jó lett ez az adás, és a végeredmény se kutya!

  • @monya_007
    @monya_007 Год назад +6

    Nagyon érdekes ez a csapat! Nagyon nagyon ! Köszönjük Hajós bácsi ❣️

  • @zsp570
    @zsp570 Год назад +3

    A 2. rész 18. percénél írom: Óriási (ismételten) az egész elképzelés! Csodás, hogy így össze tudtok hozni tehetségeket! (Csak csendbenjegyzem meg: Tőlem a rap-kultúra nagyon-nagyon messze van. De tudtam -és nem csalódtam!- , hogy ha valaki/-mi, akkor a Dalfutár közel tudja hozni hozzám a műfajt. És így is lett! Köszönöm a lenyűgöző tapasztalatot!

  • @paradaistvan35
    @paradaistvan35 Год назад +46

    Szeretnénk kérni egy "Hajós: Ahogy a költő írja... " Kivonatot a 9 év osszes rész zárásából. Azzal hakniznék vannak benne bölcsességek 😂😂

    • @HajosAndras
      @HajosAndras Год назад +17

      A költő: Hegyi Gyuri❤

    •  Год назад +4

      @@HajosAndras hát meg a narra-stáb legalább 40%-ban

    • @majdnemkocka
      @majdnemkocka Год назад +4

      régi tervem, hogy csinálok egy DF-wikit, amiben összegyűjtöm ezeket :)

  • @tamastorma5931
    @tamastorma5931 Год назад +16

    Ez a műsor kiválóan alkalmas arra, hogy esélyt adjon a hírességeknek, hogy cáfolják vagy megerősítsék a velük kapcsolatos sztereotípiákat. Kiváló példa erre ez a rész is.
    Egyébként, ha ebbe az irányba menne a magyar hip-hop, az határozottan jót tenne a műfajnak!
    Kellene még nagyon, nagyon sok ilyen!
    Hátha…

  • @EvaPapp-cg6mv
    @EvaPapp-cg6mv Год назад +2

    Ez nagyon jó volt! Gratulálok minden résztvevőnek!🎉❤

  • @Zlotyi-7
    @Zlotyi-7 Год назад +44

    Amúgy Hajóson kívül a világon nincsen olyan ember aki ezt a 4 külön világot (oldschool-trap-gengszter-jazz) összehozza bunyó nélkül! :D Főleg, hogy hatalmas divat az oldschool-newschool közötti disrespect.... RESPEKT! :D

    • @HajosAndras
      @HajosAndras Год назад +4

      🙏

    • @melchizedekful
      @melchizedekful Год назад +2

      @@HajosAndrashubazz ne gyere már te is ezzel az emojival… 😂

    • @TheKlapiklapp
      @TheKlapiklapp Год назад +1

      Hallgass kis Beton Hofi-t . Rengeteg Jazz alapu bangere van . Comis Sins album tele van konkretan

    • @Zlotyi-7
      @Zlotyi-7 Год назад

      Ó nekem az az egyetlen hallgatható raplemez a 4ütem óta (na jó Kottazűr)... Mondjuk nyilván nem vagyok nagy rapp arc / illetve nem hazai vonalon, meg én a gitárt csípem. De ha jön egy magyar Yelawolf lécci szólj! @@TheKlapiklapp

    • @TheKlapiklapp
      @TheKlapiklapp Год назад

      @@Zlotyi-7 ahhogy , hogy legyen egy Yelawolfunk nincs meg a mocsarunk . Marad a Beton Hofi ...

  • @edy8695
    @edy8695 Год назад +2

    A 3 árbócos kapítányának outro monológja és a 3 rapperhez szólása zseniális volt. Hajós for president!🙂

  • @flam542
    @flam542 Год назад +3

    "...külső budai vérszállítás, nagyon nagy, már nem kell hozni, megjött a vér!" :D

  • @danielathome2656
    @danielathome2656 Год назад +4

    Nem vagyok elfogult de ahhoz kèpest hogy Màrk G.w.m volt a legèlesebb a rapben az artikulàlàsban mikor elsőre fel kellett rapellni a szövegeket,nagyon som ötletèt elvetettèk ..mondom ugy hogy nem vagyok rèszlehajló Gwm nagyon nagy pozitív csalódàs volt a rapben amolyan öregiskola inprovizàlni is nagyon jól tud .

  • @tlostdj
    @tlostdj Год назад +1

    13:24 Sisi feje egy külön életérzés ahogy GwM úgy igazán elkezdi : D

  • @ce7454
    @ce7454 Год назад +8

    gwm tényleg vágja a dolgát, de goulasch top. Várom is a szólólemezt *.*

  • @pumasztar
    @pumasztar Год назад +18

    lám itt az ékes példája annak, miért ne legyünk előítéletesek
    jómagam is benéztem, utólag is elnézést

  • @DavidsStockMusics
    @DavidsStockMusics Год назад +146

    Szerintem a műsor történetében az első ember, aki odament köszönni a folyosón ülő technikushoz, és nem nézte díszletnek. Lehet, hogy követett el hibákat G. w M, de tiszteletadásból jelesre vizsgázott a srác.

    • @monya_007
      @monya_007 Год назад +7

      Engem is meglepett, hogy milyen illedelmes volt

    • @enikoliptak2628
      @enikoliptak2628 Год назад +10

      Bennem is ez fogalmazódott meg, kifejezetten "jólesett"ez a gesztus

    • @vitaygeorgina
      @vitaygeorgina Год назад +20

      Vagy mások is köszöntek, csak azt nem vágták be a műsorba. Ez nem G. W. M. érdemeit kisebbbíti, csak annyi, hogy nem tudod összehasonlítani másokkal.

    • @DavidsStockMusics
      @DavidsStockMusics Год назад +10

      @@vitaygeorgina nézd meg a bevonulásokat, a folyosón végig követte a kamera mindegyik szereplőt, nincs kivágva.

    • @monikahegyi7490
      @monikahegyi7490 Год назад +15

      Mindig azt figyelem, hogy amikor valaki bemegy 1. köszön-e a sarokban ülő Atisnak 2.becsukja-e maga után az ajtót. Valahogy alap lenne mindkettő.

  • @eva3115
    @eva3115 Год назад +1

    Ez egy eléggé korrekt műsor volt, minden résztvevő odatette a legjobb tudása szerint magát.

  • @hajnalcsillag89
    @hajnalcsillag89 Год назад +8

    Én már az első részt majdnem kikapcsoltam, mert akármennyire is volt meglepően jóarc G.W.M, szimpatikus Goulash és fantasztikusan profi a zenekar, ez a Sisi borzasztóan irritáló egy figura, aki a másik két rapper mellett (akik tudnak is rappelni), teljesen leszerepelt. Attól, hogy hangos és gyerekes, még nem lesz eredeti. Ez nem stílus, ezzel a bénaságáról próbálja elvonni a figyelmet. Mindenki másnak riszpekt, ez egy tök jó epizód lehetett volna.

  • @glnytlk
    @glnytlk Год назад +3

    Na ez egy hatalmas merci beaucoup🤗👏👏👏👏

  • @gyeszterke
    @gyeszterke Год назад +2

    Az egész bejön úgy ahogy van ❤ Mégis Sisi szövegeiben van még valami ami nekem maga a perfekció 👌

  • @ridl893
    @ridl893 Год назад +12

    Szebenyi Dani a favorit ebbol a prodoktumbol..

  • @andraskalmar9514
    @andraskalmar9514 Год назад +1

    Nagyon jól összerakott nóta❤Tisztelet a csapatnak👌👍

  • @zoltanvegh6821
    @zoltanvegh6821 Год назад +20

    G.w M -nek nagyon jót tett hogy eljött ide image szempontból, meg tudta kicsit mutatni hogyan dolgozik, tehetség és profizmus. Goulasch-ra rábiznám bármimet, Sisi meg egy őrült zseni, boszorkány volt a 16. században.

    • @Vierre01
      @Vierre01 Год назад

      Én nem láttam másnak G.w.M-et, csak falkavezérnek, amire nem volt szerintem szükség és nem is élvezte sztem a szitut.. keresem azt a pontot, amit annyian nyomtok vele kapcsolatban, de sem image sem részvétel szempontjából én nem találom.

  • @tarhonyas_terciusz
    @tarhonyas_terciusz Год назад +5

    7:37 Fúú annyi mindent írhatnék, de jobb a békesség! 😂😁

  • @zsofialengyel2483
    @zsofialengyel2483 Год назад

    genyók vagytok, mert a korty cserszegimet úgy felküldtem az orromba a jéégbőőől vagyoknál(eladjuk az omsz-nek),hogy
    azóta is haldoklom

  • @kolonicsv
    @kolonicsv Год назад +1

    Hát ez nagy élmény volt, szuper dolgok születtek itt kérem! és köszönöm. ❤😍👍

  • @GrigoriJakovlevicsPerelman
    @GrigoriJakovlevicsPerelman Год назад +16

    Nekem egy Istvan a kiraly az a Steve✌️✌️

    • @alexnagy2044
      @alexnagy2044 Год назад +1

      Nagyon tetszik az a sor...Steve annyi tiszteletet kap, már hosszú évek óta, hogy az szinte már páratlan; legyenek azok trackek, vagy kommentek. Mégis már idejét nem tudom mióta hallgat... :( És most itt is megkapta, mivel Goulasch kimondta, Te leírtad, én is megörültem neki... Na, ezért páratlan, és tényleg megtisztelő az, amit a magyar hip-hop szcénában időről időre kap az emberektől! ✌

  • @Fancso
    @Fancso Год назад +1

    Annyira vártam ezt a részt, és annyira jó volt végignézni! A rap nem áll túl közel hozzám, de ez kifejezetten tetszett; nagyon érdekes látni, hogy hogy írják a szöveget, hogy alkotnak, igazán izgalmas volt a zenekari munka is és a srácok előtt le a kalappal. Az, hogy megint ennyire különböző arcokat raktatok össze tette igazán érdekessé, és őszintén szólva a Dalfutár nekem sokkal inkább szól a folyamatról, a közös munkáról, és kicsit kevésbbé a végeredményről. Btw a végeredmény ebben az esetben igazán jó lett! Sok meglepetés volt a karaktereket illetően, mindenkinek felvillantak az erősségei különböző pontokon. Köszi Dalfutár csapat! Sóti Juli-t is ideje lenne meghívni ;)

  • @szonjaasz
    @szonjaasz Год назад +10

    Ez kurva jóó lett! Jó látni ezt a collabot három teljesen különböző arctól. És ezek az őszinte reakciók ahh nagyon fasza! Az egész úgy volt kerek ahogy kellet! Még több ilyet Dalfutár Úr!👊❤️

  • @simplyAnita
    @simplyAnita Год назад +4

    Azt hiszem, megfejtettem a mindig nyitva marad az ajtó kérdést. 😂 Az egyik kamerás, aki követi a lépcsőn a bevonuló embereket, mögöttük jön, lehet azt hiszik, hogy ő is jon tovabb mögöttük.

    • @HajosAndras
      @HajosAndras Год назад +2

      And the winner is!!!!!🎉

  • @Fercomusic
    @Fercomusic Год назад

    ihh ez vájb! Szép munka!

  • @powerHun007
    @powerHun007 Год назад +3

    Érdekes Dal lett , Szummázva a saját véleményem , a szakállas srác unalmas átlagos rapet írt, a csajszi nagyon aranyos volt hiperaktív és fura , sajnos a jó szöveget sikerült annyira túl csavarnia hogy alig lehetet érteni ( szerintem őt az UFOk hagyták itt ) , GWM pozitív csalódás volt , nagyon profi , szakmailag magasan a legjobb , le a kalappal előtte , most értettem meg Kulcsár Edinát hogy miért tette azt amit tett.

  • @thefinn6969
    @thefinn6969 Год назад +3

    Mikor meglattam az etlapon gwm-et azt hittem kinai konyhaban vagyok, de az eredmeny lattan eleg jo lett ez a fuzios konyha, zabaltam. 🍝🍜🍛🍰🍧🍨

  • @kudlikjuli
    @kudlikjuli Год назад +6

    Kellett volna az a tépőzár! 😂 A producer csapatnak nagy yeah!

    • @Zlotyi-7
      @Zlotyi-7 Год назад

      szerintem szigorúan csak a szintis szívott :D

  • @karolinakefer6817
    @karolinakefer6817 Год назад +10

    Nem az én műfajom. De egy koncert keretében elhallgatnám ezt a muzsikát is... Dalfutár koncert majd a kerek évad alkalmából...?! 😁

  • @milanpopovics1676
    @milanpopovics1676 Год назад

    Pozitív csalódás volt, mégis meg tudtam hallgatni.

  • @NSilvia10
    @NSilvia10 Год назад +4

    Eloiteleteim voltak GWM-mel szemben, amit sajnalok, mert profi es nagyon szimpatikus embert ismerhettem meg ebben az adasban.

  • @MsRixi21
    @MsRixi21 Год назад +10

    Ez nekem most nem, de András nagggyon jól nézel ki! Ehhez most ezt tudom hozzáfűzni :) Puszi :)

    • @Vierre01
      @Vierre01 Год назад

      Fogyott. Ki van pattintva. Én is megskubiztam a felsőtestét, pilláztam is.. 👀 Milyen kis hiú. 🥹

  • @titus_skorka
    @titus_skorka Год назад +3

    Hát ez kibaszott kemény lett gyerekek 🔥🔥🔥

  • @beamental
    @beamental Год назад

    Sisit nagyon megkedveltem, éljen a matriarchális refrén! Az ütésálló, (jó értelemben) super elastic supergroup előtt le a kalappal. Nagyon kellemes muzsikát alkottak, és Goulasch-sal nagyon jól működnek, és nem csak azért, mert már nem voltak ismeretlenek egymásnak.

  • @gezamart5803
    @gezamart5803 Год назад +1

    A zene patika. Ezzel nagyon egyetértek!

  • @goldenbird1030
    @goldenbird1030 Год назад +1

    Érdekes ez, hogy G.w.M.-et celebként ismertem meg először, meg láttam vele interjúkat, ezért nem volt elég fajsúlyos a szememben. Egészen eddig a napig. Most már értem, látom, mitől nem lehet elmenni egy ilyen tehetség mellett. Nagyon profi, nagyon érzi, érti, remek alkotó és kiváló előadó! Egyszerűen le a kalappal. Aki még nekem itt egy egészen elképesztően boldog felfedezés, az Goulasch -- a személyisége, a költői szövegei. Azon gondolkoztam, hogy helyenként ez nem is rap, hanem slam poetry a legmagasabb szinten (értsd: megvenném kötetben és olvasnám!).

  • @tarhonyas_terciusz
    @tarhonyas_terciusz Год назад +4

    10:23 Csubakka védelem! 😂

  • @peterstangl8295
    @peterstangl8295 Год назад +7

    Nem kifejezetten az én műfajom, de szerintem jól sikerült, pozitívan csalódtam

  • @kissgeza80
    @kissgeza80 Год назад +41

    Eddig végig olyan magas szinten mozgott ez a műsor. Szerethető és színvonalas volt minden rész. Nem hittem volna, hogy ezt lehet még fokozni... De lehetett :)

  • @helostock
    @helostock Год назад +4

    Röstellem, hogy ennyire rossz volt a véleményem GWM-ről. Nagyon pozitív csalódás. Értem Azahriah-t is, hogy anno miért csinált K. Edinás videót, ahogy azt is, hogy GWM miért reagált rá úgy, ahogy - mi is valszeg így tettünk volna. De ez abszolút zárójeles, nagyon kedves és előzékeny ez a csávó. Az pedig hagyján, hogy piszok jól rakta össze szerkezetileg az alapot.

  • @vikikerekes2180
    @vikikerekes2180 Год назад +1

    Ez ANNNNYIRAAAAA jó lett :)

  • @hunkyhungarian378
    @hunkyhungarian378 Год назад +5

    35:40 Azert Andrew Jordan befigyelt. Ez hip-hop.

  • @gablen23
    @gablen23 Год назад +1

    Á, tegnap este nem jutott eszembe, de ismeritek a Jazzékielt? Na abban van jazz és rap is, de teljesen más, mint ezek a mainstream cuccok, imádom! A "Holy Shit" óriási lemez, keressetek rá!

    • @Fancso
      @Fancso Год назад

      Nekem is abszolút Jazzékiel vibe volt 🤘😎

  • @bandinncpaor-smolczandras1873
    @bandinncpaor-smolczandras1873 Год назад +1

    Brutál ez az alap!

  • @Emerichus
    @Emerichus Год назад

    Megmondom oszintem GwM-rol csak a bulvar reklamokbol hallottam, egyik jelen MC szamat sem ismertem. persze hogy hallgattam es idonkent hallgatok foleg Amerikai hip-hop/rap zenet, de ez amit osszehoztatok szuper lett, mondhatni Jazz-rapp-Hip Hopp, szuper egy szam, sajnos nem hiszem hogy valahol a radioba elhangzana, de JO lennee ha igen. Gratula mindenkinek. Egy MINOSEGI Zene lett. Le az osszes kalappal mindenki elott!!!!!! Udv Kolozsvarrol!

  • @AdamDani
    @AdamDani Год назад +3

    Klassz volt élőben követni. Köszönjük a minőségi tartalmat!

  • @jmf6781
    @jmf6781 Год назад

    Engem full elvarazsolt. BIGUP!

  • @gaborb6577
    @gaborb6577 Год назад +15

    spoiler alert: na legalább egy fénykép bizonyítja, hogy a szereplők megjelentek a studiónapon. 🎉 már láttam az epizódot, de a live chat miatt még n+1 alkalommal megnézem.

    • @gaborb6577
      @gaborb6577 Год назад +1

      és ment a like előre

  • @esziktibor2530
    @esziktibor2530 Год назад +5

    Nem a szívem csücske a rap,de ez most tetszett!

  • @mathcom
    @mathcom Год назад

    15:17 "Ja, a beat, a beat..." 🤣👍

  • @tibibalog3554
    @tibibalog3554 Год назад +10

    HATALMAS ZENE...esetleg a lama tuban jatszott volna a vegen...GRATULA mindenkinek

  • @Superfuzz_Official
    @Superfuzz_Official Год назад +1

    GWM alapja rohadt jó, Gulyás is állat, Sisit meg nem kell érteni csak haladni a flow-al. szuper lett

  • @benishark
    @benishark Год назад +1

    jó kis adás volt

  • @TheSzlordzs
    @TheSzlordzs Год назад +1

    Kedves @Dalfutár a belebújos kapucnis kengurtu zsebes pulóverből várható másik szín?

  • @boppzoli
    @boppzoli Год назад +1

    De jó letttttt!!! 🤗

  • @wonderhuebert6166
    @wonderhuebert6166 Год назад +13

    Ez ilyen érzékenyítős műsor, közelebb hozza az unszimpatikusnak hitt sztárokat. 🙂
    Először azt gondoltam rap, ezaz, azt nagyon is kedvelem. Biztos lesz AKPH, meg valami ismeretlen (nekem) és mondjuk egy OgliG, csak hogy meg legyen keverve a stílus.
    Erre GwM, na mondom ne már. És hopp mi lett...
    Egyikőjük munkásságát sem ismertem eddig, csak GwM-ről olvastam a bulvárlapokban és ezáltal egy igazán negatív képem alakult ki róla. Rácáfolt, teljesen normális, jó arc embernek tűnt most és meglepően pozitív a munkamorálja és profizmusa a zenében.
    Goulasch negyon szimpatikus figura és a Sisi is rácáfolt az előitéleteimre, hajrá.
    András neked meg köszönöm, hogy ezt a műsort összehoztad. Amikor nyáron a Bálna teraszánál biciklizel lassan én meg mosolygok, te meg nézel, hogy ismersz-e (mert már 20 méterrel arrébb is ismerősökbe botlottál), akkor kéne odaköszönnöm és csak annyit mondanom, hogy köszi és még több dalfutárt. 🙂

  • @zsoltszatmari363
    @zsoltszatmari363 Год назад +8

    Sisi és a cap-beard boys

  • @noemiszekely5708
    @noemiszekely5708 Год назад

    Nem értek a műfajhoz! Kurva jó lett!

  • @zsuzsagelencser3502
    @zsuzsagelencser3502 Год назад +3

    Nagy falat 😱😁
    👍👏💟a dallam jó 🎵🎶🥁🎸🎹, a szövegeket még emésztem, mert nekem gyors😊
    Gratulálok a csapathoz

  • @gyorgystefula
    @gyorgystefula Год назад +2

    Nem csalódtam! Köszönöm. 🏅

  • @Ebihal75
    @Ebihal75 Год назад +54

    sisi humorát, zenéjét már az eleje óta nagyon bírom... Viszont most már egyre inkább azt érzem, hogy jó lenne egy arany középutat megtalálnia, és több komolyságot, profizmust belevinni, mert ahogy viselkedik nekem sajnos már az idétlenség határát súrolja 😔

  • @szaboricsi
    @szaboricsi Год назад +10

    Csatlakozom a többséghez, megkövetem én is GWM-et! Pacsi neki! De a kiscsaj nagyon kilógott lefelé a többiek közül! Ez a Dalfutár rész viszont megerősített, hogy a Rap továbbra is távol áll tőlem!