Mióta nézem a videó sorozatot, azóta szinte nincs olyan nap, hogy valamilyen élethelyzetemben ne jutna eszembe Krisztián valamelyik gondolata. Nekem nagyon sokat segít, hogy kicsit jobban megértsem, hogy más emberek miért vélekednek vagy cselekednek úgy ahogy. Persze nem kell nekem azonosulnom a másik tetteivel, de talán kicsit jobban átlátom és még rendszert is találok benne. Egyszóval hasznosak ezek a videók. Köszönet érte!
Steigervald Krisztiánt kellene alkalmaznia az Oktatási Minisztériumnak, ha lenne olyan. Modernizáció szükséges, amelyhez kellenek ezek az információk, következtetések, kutatások. Gratulálok Steigervald Krisztiánnak és - nem utolsó sorban!!! - Friderikusz -Sándornak!
Azért borzasztóan unalmas tanárok a digitális világ előtt is voltak. Kevesebb olyan tanárt tudnék felsorolni, aki igazán le tudta kötni a figyelmemet. Nem beszélve arról, hogy az oktatás abszolút nem gyakorlatias, köszönőviszonybam sincs a valósággal. '89-ben születtem, szóval még "nem kütyüvel a kezemben". Bizonyára most még nehezebb a tanároknak, de azt gondolom, egy igazi oktató képes a megújulásra, alkalmazkodásra. Egyébként imádom ezt a sorozatot. Köszönöm Krisztián. :)
72 evesen telefonfüggő lettem. Ha vmi az első percben nem köt le, váltok. Meglepett, de tudom hogyan alakult ki, miért van így. Most ahogy hallgatom Krisztiánt, igazolva látom a felismerésemet. Mindent a telefonnal intezek a nap minden részében. Ejszaka az elalvásban is segít, az alkotásban is, a nyelvtanulásban, a művelődésben, de még a mozgásban is, az unokáimmal távolsági játékban. Szinte nincs semmi, ami kapcsán, ne nyúlnék a telóhoz.
Igy 70+-ként rengeteg bebetonozódott elméletem, elképzelésem van, amiket Steigervald Krisztián felülír. De mivel a régi berögződések mindig újra és újra felütik a fejüket, időnként végig kell néznem az előadásokat újból és újból, hogy emlékeztessem magamat. A téma, a stílus, az előadó személyisége megunhatatlan! Köszönet érte!!!!
Köszönjük! Ha kérhetem a Fridi urat és csapatát , gondoljanak rá, hogy egy adásban az állatvédelemmel, kóbor állatokkal , az állatkínzás törvényi büntetésének megoldásával is foglalkozzanak Köszönöm az eddigi tartalmakat !
Nagyon szuper hasznos ez a sorozat, abszolút hiánypótló! Krisztián rettentő intelligens szakember, öröm hallgatni, amiket mond és nagyon sokat tud segíteni ezekkel a meglátásokkal, informaciókkal, összefüggésekre való rámutatással az idősebb, fiatalabb generációknak és a jövöben szülőkké válóknak. Millió köszönet a sorozatért, és egyben gratulálok is!
Fantasztikus volt ez a sorozat, rengeteg hasznos információt tartalmaz. A téma érdekessége mellett Krisztián előadói kvalitásai is sokat hozzáadnak az élvezeti értékhez. Köszönjük szépen!
Krisztián, óriási köszönet,sok mindent ujraterveztem a 52:51 n felnőtt gyerekeimmel való kapcsolatban, illetve munkatársaimmal . Én 65 éves Baby vagyok . Azaz boomer Érthetően elmondtad, hol q@rtam el. És megmutattad, hogy tudom helyére tenni 😊
Végre ez a rész összekapcsolta a generációk közti különbséget - nekem ez tetszett a legjobban Krisztián munkásságából idáig, mert ez a legösszefoglalóbb...
Nagyon köszönöm ezt az előadás sorozatot. Sokmindent más megvilágításba tett és rengeteget segített . Szívesen várunk hasonlóan intelligens érdekes a mai világ megértését segítő előadásokat 😊❤
Nem rosszabb vagy jobb... csak más és felszínes. És emiatt is fontos, hogy foglalkozzunk a gyerekekkel. Megtanítani őket elmélyülni, nem csak a felszínt kapargatni.
Szajtatva hallgatom az egesz sorozatot❤ pontossan erröl van szo de ilyen erthetöen, vilagossan en nemtudtam volna megfogalmazni. Szenzacios, csak ajanlani tudom mindenkinek❤❤❤❤😊
Kisgyermeknevelőként dolgozom 2-3 évesekkel és a Z generációs szüleikkel, itthon egy 11 éves kislányom van. Imádom ezt a sorozatot magánélet és szakma tekintetében is hasznos. Ami viszont érdekes: nálunk a munkahelyen az X generáció tagjai vitáznak, gyűlölködnek egymással, a Z és az X/Y között pedig béke és kedvelés van...
Jut eszembe, az első könyvet amit elolvastam a Nemo kapitány volt és ez meghatározta a kamaszkoromat, faltam az összes könyvét. Ezt az élményt át akartam adni a gyerekeimnek is, de sehogy sem sikerült. Na, majd akkor én! Elkezdem nekik olvasni, de egyszerűén nem bírtam, borzalmasan untam. Aki emlékszik, az első 10 oldal a Nautilus leírásával kezdődik, azon sem tudtam végig menni.
És ha már eltoltuk, akkor hogy lehet korrigálni? Ez is egy érdekes téma lehet! Mert gondolom egyetértünk abban, hogy 20 évvel ezelőtt nem volt ilyen mélységű felvilágosítás szerintem… nem vagyok benne biztos, hogy sokan vannak akik a gyerekvállalás előtt kaptak kiképzést a későbbiekre vonatkozóan 😉
X és Y geneárió határán lévő anyaként az elsős alfával olvasás gyakorlás, feladat: mondd el mi van a képen. A kép: kerek hálós valami. A gyerek rámondja: trambulin, nekem járóka. 😂
Engem még egy, valami foglalkoztat gyerekek, marmint kamaszok szamara elkepzelheto egy, eloadas vagy egy rész esetleg, hogy ok is értsék? Annyira szukseg lenne ra, es amennyit nekem segitett, tapan nekik is segithetne. Köszönöm Krisztian, en kevésbé vagyik feszült es uralkodo amiota vegighallhlgattam tobbszor is a részeket. Júniusban Fertodon ott leszek!
Telefon az iskolában: adjunk feladatot a diáknak amit a telefonja segítsëgével kell megoldania. Kap rá 20 percet. Az utolsó 20 percben megbeszélik a gyerekek hogy miket találtak, és a tanár moderálja a beszélgetést.
Az egyik legfontosabb mondat: "Nem ő döntötte el, hogy ilyen gyerekkorban akar felnőni" - Ha ezt úgy igazán felfogjuk, már közelebb kerülnek a generációk.
Kíváncsi lennék, hogy milyen hatása volt a generációkra a covidnak, a zárásnak. Én, mint tanár, nagyon érzem, hogy a másodikosaimnak kimaradt kétszer fél év ovi, ahol a szociális kapcsolatok alakulnak. Erről van kutatás, információ? Nagyon köszönöm!
Pl Norvégiában nem tértek vissza. Nem mobilról van szó. Telefonozni nem lehet óra közben, de már általános iskolától kezdve kapnak laptopot a gyerekek és bizonyos feladatokat azokon kell megoldani. Digitális rendszerek vannak, amelyeket tudnak használni a gyerekek, elmélyíteni a tudást különböző témákban és különböző szinteken.
Érdekes maga a videó érezni, hogy milyen mély tudása van a generációk közötti különbözőségről. Ahogy már egyik korábbi videónál írtam, én egy kicsit eleinte túlzásnak éreztem a felvezetéseket és a levezetéseket túl sok körítés volt benne. Most már kevésbé altatós a videó. Amivel azonban az első videó óta nem tudok megbékélni, az az a nézésmod, ahogyan a modern digitális közösségi platformokról beszél. Valószínűleg úgy van, ahogy ő mondja tehát én vagyok, az aki szembe megyek a világgal, de engem nagyon zavar, ahogy egyértelműen belesimul a mai világnak a digitális irányvonalába. Már gimnazista-egyetemista koromtól kezdve felfigyeltem az amerikai amish közösség videóira, róluk készült filmekre, dokufilmekre, amíkben teljesen mindegy, hogy éppen mit csinál a szereplő asztalt készít pajtátépít bármilyen közösségi élményt él meg, egyszerűen az embereknek a kisugárzása a nyugalma és a békéje minden más dologtól függetlenül számomra megnyugvást és biztonságot sugároz. Nagyon zavar a modern platformokban az, hogy az embernek egy modern kapkodós kivagyi és csak a külsőségekre koncentráló világhoz kell alkalmazkodnia, ahol teljesen magától értetődőnek veszik, hogy az emberek nemzeti kultúrájukat szokásukat, identitásukat mint az uszodában az öltöző szekrénybe berakott utcai ruhákat egyszerűen levetik és beleugranak a nagy semmibe. Gyakorlatilag a facebook a youtube és az egyéb nagy oldalak olyan véleményformálóvá váltak amivel választásokat lehet eldönteni nem azért mert ezek az oldalak milyen fantasztikusak. hanem azért is mert az emberek úgy állnak hozzá mint a generációkat kutató úr, hogy alapvetőnek veszi hogy az ember azonosul ezzel a közeggel Számomra ez furcsa és nehezen tudom megszokni.
Amit még megértettem - bár nehezen fogadtam el - hogy az idősebb generációnak (magamat is beleértve) egy kicsit hátrébb kell lépnie és igenis megértenie a fiatalab generációt - hiszen ők is nagyon nehéz időszakon mennek keresztül és hogy mi ezen hogyan segíthetünk.Sokat kell Krisztánt hallgatni mire átjön az üzenet, mit akar közvetíteni, de legalább foglalkozik valaki a témával - a komcsiban ilyen elő sem fordulhatot (a férfi az úr a háznál az van amit a féri / családfő akar, a többiek alá vannak rendelve és a többieknek k*ss legyen....csakhogy azóta változott egy hangyányit a világ). Köszönöm Krisztián hogy rámutattál erre...
Rosszul vagyok, amikor azt mondja hogy “nem jobb, nem rosszabb hanem más”. Igen is vannak nem jó és jó irányba haladó dolgok. Én értem én, hogy ő nem akarja megítélni, de ettől fügetlenül nem kell hozzá tenni ezt a hazugságot. Hanem lehet tényszerűen kijelenteni dolgokat ítélet mentesen is. Szeretem, amiket mond nagyon érdekesek, de ha ezt hallom mindig fel áll a szőr a hátamon.
Szerintem is a "MÁS" a jó kifejezés. Nem lehet jó, vagy rosszként minősíteni, majd a jövő eldönti, meg mindenki a saját háttere, múltja miatt fog majd minősíteni.
Szerintem ezeknek az előadásoknak pont az a célja, hogy értsük meg miért van sok minden másként, és hogyha másként van, az miből következik, hogy szinte törvényszerű. És hogy tanuljunk meg nem ítélkezni, hanem igyekezzünk mélyebben megérteni a miérteket.
Nem pont fordítva van h akik NEM online ismerkednek azok maradnak együtt, mert ők nem képek alapján döntöttek, míg az online ismetekedés képek alapján történik, így ők gyakrabban válnak el?
Ez szuper. Ezek szerint a kütyük segítenek nem unatkozni. A kütyük segítendk a rövid figyelem es rövid memoria fenntartásában. Lassan nem kell tudni szóban kommunikálni es kézzel írni. Az altalanos alapmüveltseget adó iskola unalmas? Nyilván nem véletlen a sok SNI gyermek és a fejlesztő házakra való igény.
Azt kéne megérteni, hogy ez egyenesen következik a gyermeket körülvevő világ milyenségéből, technikai eszközök mindennapos használatából stb. NEM a gyerek választotta ezt az életet, ezt a neveltetést. Beleszületett. Neki ezekhez kellett alkalmazkodnia.
Vègre egy ilyen komment 🙏Rengeteg gyermek küzd beszèdproblèmákkal ..Vannak 6 èvesek is akik egyáltalàn nem vagy alig tudnak összefüggő mondatokat alkotni .Szàmomra ez a borzasztò ès ez csak egyre rosszabb lesz .Szülők a játszòtèren mobilon lógnak amíg kint vannak. Èn tudatosan kerülöm az insta ès tàrsait. Csak a vak nem látja, hogy az emberek egyre butábbak, irányíthatòak lettek+ lesznek is .Gyerekekről ne is beszèljünk ....
@@krisztinajakab467Akkor fogalmazzunk ùgy amíg a gyerek pici addig a szülő felelős azèrt hogyan neveli , mit ad a kezèbe .Nem a gyerek választja , hogy nem tud figyelni vagy telefont nyomok a kezèbe 2 èvesen .Napi szinten ezt látni. Utàna meg a gyerek a problèmás , hogy hyperaktív vagy nem beszèlnek 6 èvesen de tudjuk utàna már az iskola is ott Van. Külföldön èlek , ès az 1.osztályosok 40 % nem èrti amit a tanàr mond vagy beszèdfejlődès hiányâban nem tudja magàt kifejezni .Lehet ezzel takaròzni , hogy ez nem rossz meg " más " .De ezek a gyerekek problèmàkkal küzdenek az 1.osztályra alkalmatlanok ...az arány meg csak nő .De majd megoldják azzal , hogy nem " osztályozzuk a gyereket , nehogy pszichès problèmája legyen .Az meg nem szàmít ha a gyerek 4.osztályig nem tud olvasni vagy írni .
A tortenelem ora mar az en koromban is szaraz es unalmas volt, pedig en nem vagyok mar tul fiatal. Ez nem uj igeny. Persze telefonom nem volt h lefoglaljam magam.
Mióta nézem a videó sorozatot, azóta szinte nincs olyan nap, hogy valamilyen élethelyzetemben ne jutna eszembe Krisztián valamelyik gondolata. Nekem nagyon sokat segít, hogy kicsit jobban megértsem, hogy más emberek miért vélekednek vagy cselekednek úgy ahogy. Persze nem kell nekem azonosulnom a másik tetteivel, de talán kicsit jobban átlátom és még rendszert is találok benne. Egyszóval hasznosak ezek a videók. Köszönet érte!
Steigervald Krisztiánt kellene alkalmaznia az Oktatási Minisztériumnak, ha lenne olyan.
Modernizáció szükséges, amelyhez kellenek ezek az információk, következtetések, kutatások.
Gratulálok Steigervald Krisztiánnak és - nem utolsó sorban!!! - Friderikusz -Sándornak!
Abszolút 💯
Steigervald Krisztiánt az Oktatási Minisztériumba pleeeaaassseee🙏🏻(ha vállalja persze)
'Régebb óta fiatalok' - hát ez nagyon jó :D Köszönjük ismét az értékes gondolatokat.
A sorozat megnézését pl a családi pótlék feltételévé tenném 😀Mennyivel több boldog család,szülő és gyermek lenne!
Gratulálok és köszönet a videókért!🤗
Amit én megtanultam és naponta többször is mondom “nem jobb,nem rosszabb, csak más”. 🙏🏻
Én is 😊
@@FARAGODOKIén is ezzel a gondolattal küzdök napok óta, hogy ne és nem, ez így nem igaz!
Fantasztikus, lenyűgöző sorozatot kaptunk! Imádtam A-Z-ig!
Köszönet Steigervald Krisztiánnak és Friderikusz Sándornak!😊❣️
Hiánypótló! Bárcsak 10 évvel ezelôtt beszéltünk volna errôl…
Azért borzasztóan unalmas tanárok a digitális világ előtt is voltak. Kevesebb olyan tanárt tudnék felsorolni, aki igazán le tudta kötni a figyelmemet. Nem beszélve arról, hogy az oktatás abszolút nem gyakorlatias, köszönőviszonybam sincs a valósággal. '89-ben születtem, szóval még "nem kütyüvel a kezemben". Bizonyára most még nehezebb a tanároknak, de azt gondolom, egy igazi oktató képes a megújulásra, alkalmazkodásra. Egyébként imádom ezt a sorozatot. Köszönöm Krisztián. :)
72 evesen telefonfüggő lettem.
Ha vmi az első percben nem köt le, váltok. Meglepett, de tudom hogyan alakult ki, miért van így. Most ahogy hallgatom Krisztiánt, igazolva látom a felismerésemet.
Mindent a telefonnal intezek a nap minden részében. Ejszaka az elalvásban is segít, az alkotásban is, a nyelvtanulásban, a művelődésben, de még a mozgásban is, az unokáimmal távolsági játékban. Szinte nincs semmi, ami kapcsán, ne nyúlnék a telóhoz.
Hálás köszönet a sorozatért! Megváltoztatta a látásmódomat és a fiatal felnőtt 18éves fiamat is kezdem jobban érteni.🙏🤗
Igy 70+-ként rengeteg bebetonozódott elméletem, elképzelésem van, amiket Steigervald Krisztián felülír. De mivel a régi berögződések mindig újra és újra felütik a fejüket, időnként végig kell néznem az előadásokat újból és újból, hogy emlékeztessem magamat. A téma, a stílus, az előadó személyisége megunhatatlan! Köszönet érte!!!!
Kedves Krisztián!
Köszönjük ezt a fantasztikus előadás sorozatot!Minden mondata hasznos.Egy ,,régebb óta fiatal".☺️
Köszönjük! Ha kérhetem a Fridi urat és csapatát , gondoljanak rá, hogy egy adásban az állatvédelemmel, kóbor állatokkal , az állatkínzás törvényi büntetésének megoldásával is foglalkozzanak
Köszönöm az eddigi tartalmakat !
Köszönjük munkavégzésünk anyagi támogatását, bár állatvédelmi tartalomra nemigen készülünk, de soha nem lehet tudni! A Friderikusz Podcast stábja
Nagyon szuper hasznos ez a sorozat, abszolút hiánypótló! Krisztián rettentő intelligens szakember, öröm hallgatni, amiket mond és nagyon sokat tud segíteni ezekkel a meglátásokkal, informaciókkal, összefüggésekre való rámutatással az idősebb, fiatalabb generációknak és a jövöben szülőkké válóknak.
Millió köszönet a sorozatért, és egyben gratulálok is!
Nagyon hasznos sorozat, és lenyűgöző volt az előadás. Köszönjük Steigervald. Krisztián és Friderikusz Sándor
Most, hogy két unokám született, ez óriási segítség nekem. Nagyon sok hasznos, tanulságos tudással, információval lettem gazdagabb. Köszönöm.
Edukál, így a generációk nyitottabbá válnak egymásra. Köszönöm szépen! Két 16 éves gyerekem van, rendkívül hasznos ez a sorozat számunkra!
Ismet nagyon sokat tanultam. Raadasul szorakozva. Koszonom Steigervald Krisztiannak es Friderikusz Sandornak.
Egy emotikonba összefoglalom milyen hatást gyakorolt rám. 🤯 Elképesztően jó, tartalmas és érdekes epizod volt, alig várom a folytatást
Fantasztikus volt ez a sorozat, rengeteg hasznos információt tartalmaz. A téma érdekessége mellett Krisztián előadói kvalitásai is sokat hozzáadnak az élvezeti értékhez. Köszönjük szépen!
Krisztián, óriási köszönet,sok mindent ujraterveztem a 52:51 n felnőtt gyerekeimmel való kapcsolatban, illetve munkatársaimmal
. Én 65 éves Baby vagyok . Azaz boomer
Érthetően elmondtad, hol q@rtam el. És megmutattad, hogy tudom helyére tenni 😊
Szenzációs! Újra és újra meg fogom hallgatni az egész sorozatot!
Én is! Annyi infó van minden részében és annyira érdekesek.
Végre ez a rész összekapcsolta a generációk közti különbséget - nekem ez tetszett a legjobban Krisztián munkásságából idáig, mert ez a legösszefoglalóbb...
Szuperek ezek a videók 🎉 nagyon nagy szükség van ilyen tartalmakra🎉
az összes részt megnéztem é egyre jobban világos bennem hogy mennyi mindent elcsesztem :)
A jövőre tekintve még talán tehetünk valamit. A múlttal már semmit bármennyire fáj.
Nagyon köszönöm ezt az előadás sorozatot. Sokmindent más megvilágításba tett és rengeteget segített . Szívesen várunk hasonlóan intelligens érdekes a mai világ megértését segítő előadásokat 😊❤
Ismét egy zseniális előadás, beszélgetés! Szívből köszönöm!
Koszonom, koszonom, koszonom!🙏🏽🙋🏼♀️ imadom ezeket a musorokat!🙋🏼♀️💪🏽💖 akarcsak Friderikusz S.musorait/podcastjeit! X generacio🤣🤣🤣🤣🙋🏼♀️
Ja, es en Zuk-on tanultam meg vezetni💖💖💖💖💖🥰🥰🥰🥰🥰🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Nem rosszabb vagy jobb... csak más és felszínes. És emiatt is fontos, hogy foglalkozzunk a gyerekekkel. Megtanítani őket elmélyülni, nem csak a felszínt kapargatni.
@@szabo_torh szerintem nem pejoratív, hanem tényszerű.
A felszínesség és a mélység között nincs minőségi különbség?
Szajtatva hallgatom az egesz sorozatot❤ pontossan erröl van szo de ilyen erthetöen, vilagossan en nemtudtam volna megfogalmazni. Szenzacios, csak ajanlani tudom mindenkinek❤❤❤❤😊
Kisgyermeknevelőként dolgozom 2-3 évesekkel és a Z generációs szüleikkel, itthon egy 11 éves kislányom van. Imádom ezt a sorozatot magánélet és szakma tekintetében is hasznos. Ami viszont érdekes: nálunk a munkahelyen az X generáció tagjai vitáznak, gyűlölködnek egymással, a Z és az X/Y között pedig béke és kedvelés van...
Nagyon jó sorozat volt, értelmes hasznos dolgokat hallottunk, gratulálok.
Még lesz egy 6. rész is, ami május 9-én este 8-kor kerül fel a RUclips.com-ra a Friderikusz Podcast oldalára. A szerkesztők
Köszönöm ezt az 5 részt. Nagyon tanulságos volt.
6 részes volt a sorozat! A szerkesztők
@@FriderikuszPodcast folytatom🤗
Osztom FB-n, remélem minél több szülőhöz, nagyszülőhöz és tanárhoz eljut ez a tudás. 😊
Köszönöm !
Sokat segìt ,hogy megértsem 30 éves fiam és 18 éves lányom viselkedését !
Jut eszembe, az első könyvet amit elolvastam a Nemo kapitány volt és ez meghatározta a kamaszkoromat, faltam az összes könyvét. Ezt az élményt át akartam adni a gyerekeimnek is, de sehogy sem sikerült. Na, majd akkor én! Elkezdem nekik olvasni, de egyszerűén nem bírtam, borzalmasan untam. Aki emlékszik, az első 10 oldal a Nautilus leírásával kezdődik, azon sem tudtam végig menni.
Nagyon szépen köszönjük, nagyon jó és hasznos volt. :)
És ha már eltoltuk, akkor hogy lehet korrigálni? Ez is egy érdekes téma lehet! Mert gondolom egyetértünk abban, hogy 20 évvel ezelőtt nem volt ilyen mélységű felvilágosítás szerintem… nem vagyok benne biztos, hogy sokan vannak akik a gyerekvállalás előtt kaptak kiképzést a későbbiekre vonatkozóan 😉
Lenyugozo eloadas 👏🏼
Ez a rész különösen tetszett. Köszönöm!
X és Y geneárió határán lévő anyaként az elsős alfával olvasás gyakorlás, feladat: mondd el mi van a képen. A kép: kerek hálós valami. A gyerek rámondja: trambulin, nekem járóka. 😂
Akármeddig hallgatnám!!!🥰🥰
Engem még egy, valami foglalkoztat gyerekek, marmint kamaszok szamara elkepzelheto egy, eloadas vagy egy rész esetleg, hogy ok is értsék?
Annyira szukseg lenne ra, es amennyit nekem segitett, tapan nekik is segithetne.
Köszönöm Krisztian, en kevésbé vagyik feszült es uralkodo amiota vegighallhlgattam tobbszor is a részeket.
Júniusban Fertodon ott leszek!
Telefon az iskolában: adjunk feladatot a diáknak amit a telefonja segítsëgével kell megoldania. Kap rá 20 percet. Az utolsó 20 percben megbeszélik a gyerekek hogy miket találtak, és a tanár moderálja a beszélgetést.
Sokkal elfogadóbb vagyok már. Jó látásmódot kapunk a műsortól ehhez.
Köszönjük!
Köszönjük munkavégzésünk anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast stábja
Nagyonn vaarom.🤗
Thanks🎉
Köszönjük munkavégzésünk anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast stábja
Köszönjük! 😊
Thanks!
Köszönjük munkavégzésünk anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast stábja
Az egyik legfontosabb mondat: "Nem ő döntötte el, hogy ilyen gyerekkorban akar felnőni" - Ha ezt úgy igazán felfogjuk, már közelebb kerülnek a generációk.
Kíváncsi lennék, hogy milyen hatása volt a generációkra a covidnak, a zárásnak. Én, mint tanár, nagyon érzem, hogy a másodikosaimnak kimaradt kétszer fél év ovi, ahol a szociális kapcsolatok alakulnak. Erről van kutatás, információ? Nagyon köszönöm!
Azért kíváncsi lennék rá, hogy a skandinávok miért tértek vissza a mobilok nelküli oktatásra. És jelent-e ez valami más visszafordulást is ?
Pl Norvégiában nem tértek vissza. Nem mobilról van szó. Telefonozni nem lehet óra közben, de már általános iskolától kezdve kapnak laptopot a gyerekek és bizonyos feladatokat azokon kell megoldani. Digitális rendszerek vannak, amelyeket tudnak használni a gyerekek, elmélyíteni a tudást különböző témákban és különböző szinteken.
Köszi az infót
A svédek kapcsoltak vissza a digitális oktatásról, a hagyományosabbra. Az előnyökről és hátrányokról a vita még folyamatban van.
@@asiklosiÉs ez az eredmény érdekelne majd, remélem hozzá tudunk jutni, úgy érzem, így lesz teljes a kép.
❤
Köszönjük munkavégzésünk anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast stábja
Érdekes maga a videó érezni, hogy milyen mély tudása van a generációk közötti különbözőségről. Ahogy már egyik korábbi videónál írtam, én egy kicsit eleinte túlzásnak éreztem a felvezetéseket és a levezetéseket túl sok körítés volt benne. Most már kevésbé altatós a videó.
Amivel azonban az első videó óta nem tudok megbékélni, az az a nézésmod, ahogyan a modern digitális közösségi platformokról beszél.
Valószínűleg úgy van, ahogy ő mondja tehát én vagyok, az aki szembe megyek a világgal, de engem nagyon zavar, ahogy egyértelműen belesimul a mai világnak a digitális irányvonalába.
Már gimnazista-egyetemista koromtól kezdve felfigyeltem az amerikai amish közösség videóira, róluk készült filmekre, dokufilmekre, amíkben teljesen mindegy, hogy éppen mit csinál a szereplő asztalt készít pajtátépít bármilyen közösségi élményt él meg, egyszerűen az embereknek a kisugárzása a nyugalma és a békéje minden más dologtól függetlenül számomra megnyugvást és biztonságot sugároz.
Nagyon zavar a modern platformokban az, hogy az embernek egy modern kapkodós kivagyi és csak a külsőségekre koncentráló világhoz kell alkalmazkodnia, ahol teljesen magától értetődőnek veszik, hogy az emberek nemzeti kultúrájukat szokásukat, identitásukat mint az uszodában az öltöző szekrénybe berakott utcai ruhákat egyszerűen levetik és beleugranak a nagy semmibe. Gyakorlatilag a facebook a youtube és az egyéb nagy oldalak olyan véleményformálóvá váltak amivel választásokat lehet eldönteni nem azért mert ezek az oldalak milyen fantasztikusak.
hanem azért is mert az emberek úgy állnak hozzá mint a generációkat kutató úr, hogy alapvetőnek veszi hogy az ember azonosul ezzel a közeggel
Számomra ez furcsa és nehezen tudom megszokni.
Amit még megértettem - bár nehezen fogadtam el - hogy az idősebb generációnak (magamat is beleértve) egy kicsit hátrébb kell lépnie és igenis megértenie a fiatalab generációt - hiszen ők is nagyon nehéz időszakon mennek keresztül és hogy mi ezen hogyan segíthetünk.Sokat kell Krisztánt hallgatni mire átjön az üzenet, mit akar közvetíteni, de legalább foglalkozik valaki a témával - a komcsiban ilyen elő sem fordulhatot (a férfi az úr a háznál az van amit a féri / családfő akar, a többiek alá vannak rendelve és a többieknek k*ss legyen....csakhogy azóta változott egy hangyányit a világ). Köszönöm Krisztián hogy rámutattál erre...
Thanks
Köszönjük munkavégzésünk anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast stábja
Köszönjük
Ez az eloadas olyan fontos informaciokat tartalmaz hogy angol felirat is kellene hozza. Mint tobb Friderikusz podcasthoz is.
Nagyon erdekes eloadas
Rosszul vagyok, amikor azt mondja hogy “nem jobb, nem rosszabb hanem más”. Igen is vannak nem jó és jó irányba haladó dolgok. Én értem én, hogy ő nem akarja megítélni, de ettől fügetlenül nem kell hozzá tenni ezt a hazugságot. Hanem lehet tényszerűen kijelenteni dolgokat ítélet mentesen is. Szeretem, amiket mond nagyon érdekesek, de ha ezt hallom mindig fel áll a szőr a hátamon.
Minden generációban voltak nem jó irányba haladó dolgok sőt borzalmas dolgok
Igen, de ezt hozzá tenni szerintem kép mutatás. Egyszerűen bemutatni számomra kevésbé lenne kép mutató.
Szerintem is a "MÁS" a jó kifejezés. Nem lehet jó, vagy rosszként minősíteni, majd a jövő eldönti, meg mindenki a saját háttere, múltja miatt fog majd minősíteni.
Szerintem ezeknek az előadásoknak pont az a célja, hogy értsük meg miért van sok minden másként, és hogyha másként van, az miből következik, hogy szinte törvényszerű. És hogy tanuljunk meg nem ítélkezni, hanem igyekezzünk mélyebben megérteni a miérteket.
tud konkrét példát is mondani?
Nem pont fordítva van h akik NEM online ismerkednek azok maradnak együtt, mert ők nem képek alapján döntöttek, míg az online ismetekedés képek alapján történik, így ők gyakrabban válnak el?
1983-ban érettségiztem és a történelemóráról végig az volt a véleményem , ami ma Azariahnak .
Ez szuper. Ezek szerint a kütyük segítenek nem unatkozni. A kütyük segítendk a rövid figyelem es rövid memoria fenntartásában. Lassan nem kell tudni szóban kommunikálni es kézzel írni. Az altalanos alapmüveltseget adó iskola unalmas? Nyilván nem véletlen a sok SNI gyermek és a fejlesztő házakra való igény.
Azt kéne megérteni, hogy ez egyenesen következik a gyermeket körülvevő világ milyenségéből, technikai eszközök mindennapos használatából stb.
NEM a gyerek választotta ezt az életet, ezt a neveltetést. Beleszületett. Neki ezekhez kellett alkalmazkodnia.
Vègre egy ilyen komment 🙏Rengeteg gyermek küzd beszèdproblèmákkal ..Vannak 6 èvesek is akik egyáltalàn nem vagy alig tudnak összefüggő mondatokat alkotni .Szàmomra ez a borzasztò ès ez csak egyre rosszabb lesz .Szülők a játszòtèren mobilon lógnak amíg kint vannak. Èn tudatosan kerülöm az insta ès tàrsait. Csak a vak nem látja, hogy az emberek egyre butábbak, irányíthatòak lettek+ lesznek is .Gyerekekről ne is beszèljünk ....
@@krisztinajakab467Akkor fogalmazzunk ùgy amíg a gyerek pici addig a szülő felelős azèrt hogyan neveli , mit ad a kezèbe .Nem a gyerek választja , hogy nem tud figyelni vagy telefont nyomok a kezèbe 2 èvesen .Napi szinten ezt látni. Utàna meg a gyerek a problèmás , hogy hyperaktív vagy nem beszèlnek 6 èvesen de tudjuk utàna már az iskola is ott Van. Külföldön èlek , ès az 1.osztályosok 40 % nem èrti amit a tanàr mond vagy beszèdfejlődès hiányâban nem tudja magàt kifejezni .Lehet ezzel takaròzni , hogy ez nem rossz meg " más " .De ezek a gyerekek problèmàkkal küzdenek az 1.osztályra alkalmatlanok ...az arány meg csak nő .De majd megoldják azzal , hogy nem " osztályozzuk a gyereket , nehogy pszichès problèmája legyen .Az meg nem szàmít ha a gyerek 4.osztályig nem tud olvasni vagy írni .
ZSE NI Á LIS❤
Most már elég: "Állítsátok meg világot ki akarok szállni."
Zsuk a keleti blokk Cybertruckja 😂
Gen Z 🙋 valaki leforditana nekem a mondatot a 13.percnel?😂
Sezlony: heverő, ágy. Berakták a zsukba: a Zuk egy régi, orosz autómárka. Kisteherautó volt. Egy boomer.
@@zsuzsannanagy6335 koszonom :D
A Zuk lengyel gyártmány volt.
A tortenelem ora mar az en koromban is szaraz es unalmas volt, pedig en nem vagyok mar tul fiatal. Ez nem uj igeny. Persze telefonom nem volt h lefoglaljam magam.
Eddig mindegyik részt láttam!

Köszönjük a műsorkészítés anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast stábja

Köszönjük műsorkészítésünk anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast stábja