Köszönöm szépen e szép és szépen énekelt éneket! Az Úr Jézus adjon néktek sok erőt hogy több ilyen szívhez szóljon minden ének szolgálatotok 🙏❤ Lenne egy kívánságom. Ott a messze földön árván hontalan.. Talán ismerős, és szépen hangzana tőletek az is.
Messze fent, egy hegyen, áll egy régi kereszt, Jelképe ez a szenvedésnek. E hely nékem kedves, hol a tiszta és szent, Minden bűnösért megöletett.
Refrén: Szívembe zárom emlékedet, kedvesebb vagy te minden felett. Míg győzve koronát nem nyerek, Átkarollak te régi kereszt.
E kereszt, melyet a világ úgy megvet, Csodálatosan vonz engemet. Báránya Istennek, elhagyta a mennyet, Helyette kínt és szenvedést nyert.
Ezen a kereszten, melyen szent vére folyt, Csodás gyönyörűséget látok. Ott halt meg érettem, üdvöt azért nyertem, E kegyelem mily csodálatos. E kereszthez mindig, igaz és hű leszek, Szégyenét örömmel hordozom. Tudom, ha majd egykor Uram haza szólít, A jutalmat Tőle megkapom.
Köszönöm a gyönyörű éneket , de van egy kifogásom az ének szövegében ,ami abban van amint éneklik ,hogy Jézus Krisztus minden bűnösert megoletett - megfizetett a Golgotai kereszten .Nagyob része a népeknek akik a kereszténységhez tartoznak ,ebben a tévhitben vannak. Ha ez így volna,akkor minden ember üdvözulne. Azonban ha keresztények vagynk és hiszünk a Bibliaban meg kellene kérdeztünk , hol van ez megírva . Nézzünk meg egy pár igeverset: Luk 1:68 - Áldott az Úr ,Izrael Istene , hogy meglátogatta és megvaltotta az ,,ő népet ,,.Mát 1:21 Szül pedig fiat ( Mária) és nevezed annak nevet Jézusnak mert ő szabadítja meg ,,az ő népet ,,annak bűneitől . Kitt szabadít meg az ő bűneitől - az ő népet . Tit. 2:14 Aki önmagát adta mierettunk ,hogy megvalcson minket minden hamissagtol, és megtisztitson önmagának , kiváltképpen való népet ,jó cselekedetre igyekezot . A Jelenesek 5:9 nyilvánvaló hogy az Úr Jézus nem minden bunosert áldozta fel magát a Golgotán ahogy megvan az 5:9 És énekelnek új éneket mondván , méltó vagy hogy el vedd a könyvet és megnyissa annak pecsétet : mert megolettel ,és megvaltottal minket Istennek a te vered által ,minden ágazatból és minden nyelvből és minden nemzetből . Az Úr Jézus ast mondja a Jn 10:14- 16 Én vagyok a jó pasztor ,és ismerem az enyéimet ,és engem is ismernek az enyeim .Amikent engem ismer át Atya és ismerem az Atyát ; és életemet adom a juhokert. A hitetlenek ék ászt mondja ,ty nem hisztek mert nem az én juhaimbol valók vagytok. Az én juhaim haljak az én szomat ,és én ismerem őket ,és követnek engem .Es én örök életet adok nekik , és soha örökké el nem vesznek,és senki nem ragadja ki őket az én kezemből . Amint látjuk az Úr Jézus nem a keckekert tette le ez életet hanem csak a juhokert ,de ne minden bunosert, hanem csak a választottakert ,me’g a világ alakítása előtt !!!
„Miért nézed a szálkát a másik szemében, mikor a magadéban még a gerendát sem veszed észre?! " Lk 6:41 Az írástudók, farizeusok, gazdagok,önelégültek, magukat bölcsnek tartók nincsenek könnyű helyzetben az Isten felé vezető úton. Miközben folyton ítélkeznek, okoskonak, és kioktatnak másokat, nem veszik észre, hogy mindenki elmegy mellettük, és az utolsok közé kerültek. "....nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen: Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.
Kedves Laura : Boccajc meg nekem ha én ojat írtam ami nem az Isten igéje szerint lenne. Tudom hogy te le gyalaztal , és elnevezte’l hamis írástudóknak és farizeusnak . De én megbocsajtok neked. Áldjon meg az ÚR !!!
Apostolok, 1:9 - És mikor ezeket mondotta, az ő láttokra felemelteték, és felhő fogá el őt szemeik elől. 10 - És a mint szemeiket az égre függesztették, mikor ő elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában, 11 - Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, a ki felviteték tőletek a mennybe, akképen jő el, a miképen láttátok őt felmenni a mennybe. Ez hamarosan beteljesedik !
Naponta többször hallgatom csodálatos köszönöm szépen lélek erosito
Csodálatos jó al lelkemnek 💕
Köszönöm szépen 💞
Sok éneket ismerek Veletek énekelek! Kívánom az Úr Gazdag Áldását Ámen🙏❤️
Csodálatos,szép dallam.szép zenélés,szép éneklés! Áldjon meg titeket az Úr!T,H J .
Köszönöm szépen e szép és szépen énekelt éneket!
Az Úr Jézus adjon néktek sok erőt hogy több ilyen szívhez szóljon minden ének szolgálatotok 🙏❤
Lenne egy kívánságom.
Ott a messze földön árván hontalan..
Talán ismerős, és szépen hangzana tőletek az is.
Gyönyörűen énekeltek,nagyon tetszik. Sokszor nézlek Benneteket, Ez az ének a legszebb, sok sikert, a Jó Isten áldjon meg Benneteket.
Testvérkéim! Énekeljetek! Olyan gyönyörű! Minőségi! És felfelé szól!
MILTA PACE DIN ROMANIA VA IUBIM SINTETI FRATII NOSTRI!!
Gyönyörű ének halleluja ❤️Áldás békesség!! 🙏
Megszakad a szivem ! Gyönyörü ének ,Isten áldjon meg titeket ,drága testvéreim Jézusban !❤❤
Csodalatos dicsoito kulomben nekem mind tetszik. Minden minden az urrolszol adraga szerelmemrol .aldaomot kuldom ratok nagyon szepen enekeltek amen.
Messze fent, egy hegyen, áll egy régi kereszt,
Jelképe ez a szenvedésnek.
E hely nékem kedves, hol a tiszta és szent,
Minden bűnösért megöletett.
Refrén:
Szívembe zárom emlékedet,
kedvesebb vagy te minden felett.
Míg győzve koronát nem nyerek,
Átkarollak te régi kereszt.
E kereszt, melyet a világ úgy megvet,
Csodálatosan vonz engemet.
Báránya Istennek, elhagyta a mennyet,
Helyette kínt és szenvedést nyert.
Ezen a kereszten, melyen szent vére folyt,
Csodás gyönyörűséget látok.
Ott halt meg érettem, üdvöt azért nyertem,
E kegyelem mily csodálatos.
E kereszthez mindig, igaz és hű leszek,
Szégyenét örömmel hordozom.
Tudom, ha majd egykor Uram haza szólít,
A jutalmat Tőle megkapom.
Köszönöm szépen a gyönyörű dalt.
Csodálatos! Nem tudnám megmondani hányszor halgatam! Kellemes és nyugtató!Sok sikert továbbra is!❤❤❤❤❤❤❤❤😂
Isten áldja szolgálatotokat, hangotokat, és várjuk a többi dicsőítést. ❤
Elegáns megjelenés, igazi örömzenélés. Megsüvegelem !!
Gyönyörű szép!
Gyönyörű ének, a Szüleimtől tanultam. Így lett az egyik kedvencemmé.
Isten áldja meg szolgálatotokat! ❤
Julianna ❤ Nagyongyonyoru enek zene eggyutt.❤tetszik. Julianna.
Gyönyörű hangok
Egyik kedvenc énekem!
Köszönöm csodálatos
Nagyon gyönyörű köszöm nektek❤
4:40 ...
Semmi szègyen a Keresztbe.
Csak az amit ràagatunk,
akarva-akaratlanùl.
Az mind nagy szègyen.
❤❤❤❤mindig megvvigasztal legyen áldott a te drága szent neved Úr Jezusem.😂
Csodálatos dicsőítő ének!!!
Istenem légy velünk most és halálunk óráján Ámen ❤❤❤❤❤
Haleluja dicsoseg az urnak amen csodas.
Kedveseim elküldnétek nekem a szöveget. Köszönöm az Áldjon meg benneteket.
Haleluja az urnak.
Gyönyörű legyetek aldottak
Gyönyörű szép
Nagyon szep ènek..az ISTEN ALDAŠA VELETEK
Suuper!!!!Bravos..
Klassz! Köszönöm! T e l e G u a r d
Nagyon szep aldjon benneteket az ur.
Csodalatos amen. Nekem adicsoitok is fontosak. Nagyon szretem . Most enyemet is hallgattam.
Haleluja dicsoseg amindenhato nagy istennek ami urunknak amen es amen.
"Istennek" nagybetűvel!
S.csodalatos amen.
...a leg kedvesebb !!!
Koszi tetszett amen.
Csodalatos amen.
Veletek éneklém Ámen 🙏❤️
Ámen !❤
Koszonjuk mintha ott lenenk a keteszt mellett Jezussal🙏
Bruder wundervollen Bruder!!!
Igen szepcsodalatos hangotok van az ur aldjon benneteket.
Koszonom tetszett amen.
Szép dal! The old rudged cross. Elvis is elkénekelte!
Hova bújt el a másik gitáros és a billentyűs?
Békesség van Istentől és áldása van mindenkin!
De csodas hangotok vangyogyoru.amen haleluja az urnak
Csodalatos aldjon benneteket az urhaleluja.
Csodalatos isten aldasa legyen rajtatok amen.
Nagýon köszönömģyörú hangotokat aldás reatoķ Ámen
Amen.
Wunderbar
❤❤❤❤❤❤❤
23 eve af.meghalt azota az urgyermeke vagyok iden dec 26 eve.eletemet neki adtam orokre haleluja az urnak.
Ez adalszalljonhozza fel amenyekben mint jo illatu fust amit az ur is kedvel csodas dicsoitok.haleluja.
❤❤❤
Ámen !
Es ist in Rumanien,Ungarn??
Ungarn 😊
Ich liebe euch…!!!
Ich auch, sehr schön!
Csodalatos dicsoito az urnak amen.
Az ÚR Jézus Krisztus áldjon Titeket! T e l e G u a r d
Isten legyen veletek tovàbbra is
Az ur az enkosziklam szabaditom mento varam haleluja.
❤
Jo reggelt istennepe ebreszto.amen.
Az Ur.
Kuldje ratok az ur az o irgalmat kegyelmet szeretetet haleluja.
Szepszombati napot jo reggelt az urneveben amen.
Amen dicsoseg az urnak.
Dicsoseg az urnak amen.
Aldott szolgalatot azur aldja onoket
NAGYON SZEPEN KOSZONOM -DRAGA FERJEM 7 NAPJA MENT EL IMADKOZZATOK ERTE.ISTEN ALDJON MINDOTOKET.
Nektek ! is.
ruclips.net/video/XRd_5Bh8rmI/видео.htmlsi=ghZ9R5Ppmsx7nVdG
...a nagy csalàdbòl.
Köszönöm a gyönyörű éneket , de van egy kifogásom az ének szövegében ,ami abban van amint éneklik ,hogy Jézus Krisztus minden bűnösert megoletett - megfizetett a Golgotai kereszten .Nagyob része a népeknek akik a kereszténységhez tartoznak ,ebben a tévhitben vannak. Ha ez így volna,akkor minden ember üdvözulne. Azonban ha keresztények vagynk és hiszünk a Bibliaban meg kellene kérdeztünk , hol van ez megírva . Nézzünk meg egy pár igeverset: Luk 1:68 - Áldott az Úr ,Izrael Istene ,
hogy meglátogatta és megvaltotta az ,,ő népet ,,.Mát 1:21 Szül pedig fiat ( Mária) és nevezed annak nevet
Jézusnak mert ő szabadítja meg ,,az ő népet ,,annak bűneitől . Kitt szabadít meg az ő bűneitől - az ő népet .
Tit. 2:14 Aki önmagát adta mierettunk ,hogy megvalcson minket minden hamissagtol, és megtisztitson
önmagának , kiváltképpen való népet ,jó cselekedetre igyekezot .
A Jelenesek 5:9 nyilvánvaló hogy az Úr Jézus nem minden bunosert áldozta fel magát a Golgotán ahogy
megvan az 5:9 És énekelnek új éneket mondván , méltó vagy hogy el vedd a könyvet és megnyissa annak
pecsétet : mert megolettel ,és megvaltottal minket Istennek a te vered által ,minden ágazatból és minden
nyelvből és minden nemzetből . Az Úr Jézus ast mondja a Jn 10:14- 16 Én vagyok a jó pasztor ,és ismerem
az enyéimet ,és engem is ismernek az enyeim .Amikent engem ismer át Atya és ismerem az Atyát ; és életemet adom a juhokert. A hitetlenek ék ászt mondja ,ty nem hisztek mert nem az én juhaimbol valók
vagytok. Az én juhaim haljak az én szomat ,és én ismerem őket ,és követnek engem .Es én örök életet adok nekik , és soha örökké el nem vesznek,és senki nem ragadja ki őket az én kezemből .
Amint látjuk az Úr Jézus nem a keckekert tette le ez életet hanem csak a juhokert ,de ne minden bunosert,
hanem csak a választottakert ,me’g a világ alakítása előtt !!!
„Miért nézed a szálkát a másik szemében, mikor a magadéban még a gerendát sem veszed észre?! " Lk 6:41
Az írástudók, farizeusok, gazdagok,önelégültek, magukat bölcsnek tartók nincsenek könnyű
helyzetben az Isten felé vezető úton.
Miközben folyton ítélkeznek, okoskonak, és kioktatnak másokat, nem veszik észre, hogy mindenki elmegy mellettük, és az utolsok közé kerültek.
"....nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen:
Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.
Kedves Laura : Boccajc meg nekem ha én ojat írtam ami nem az Isten igéje szerint lenne. Tudom hogy te le gyalaztal , és elnevezte’l hamis írástudóknak és farizeusnak . De én megbocsajtok neked. Áldjon meg az ÚR !!!
Lenyuzoek vagytok az urneveben amen.
Apostolok, 1:9 - És mikor ezeket mondotta, az ő láttokra felemelteték, és felhő fogá el őt szemeik elől.
10 - És a mint szemeiket az égre függesztették, mikor ő elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában,
11 - Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, a ki felviteték tőletek a mennybe, akképen jő el, a miképen láttátok őt felmenni a mennybe.
Ez hamarosan beteljesedik !
Ők
Szephangotok van nem veletlen az urgondoskodott rola szent emberei vagytok amen.
Amen dicsoseg az urnak.