Szeptember 17-én távozott nagymamám (lehull egy levél a családfa tovább él, csak kínok között áll) ugyan ebben az évben Március 20-án született a kislányom (családfákon új rügyek pattantak). Szerintem ennél többet nem is kell írnom, hogy mit jelent ez a szám. Brutálisak vagytok.
@@kovacsdaniel1302 Ha a Kárpátia zenekar motiválta a srácokat az nem baj de nincs le koppintás csak hasonló stílusú ezeket a dalokat is kemény munkával kellett meg írni és mind kettő nagyon király együttes 😉🤘
Tiszafureden tanultam meg jarni a mamameknal, mindig fogtak a kezem, ennek emlekere egy rozsa van tattoovalva a kezfejemre, tenyleg o volt a viragom. Az o emlekukre hallgatom ezt a nezet, koszonom hogy visszahozzatok az emlekeket❤
Egyik legszebb dal amit mostanában hallottam, persze az Ég veled mellett ❤ Gyönyörű szöveg.... fiúk szívből kívánok továbbra is sok sikert, nagyon jók vagytok. És boldog vagyok, hogy már élőben is láthattalak benneteket Győrben november 10-én ❤ Fantasztikus koncert volt 🙏👍
Minden zenekar aki lerakott valamit az asztalra, életében egyszer ( netán kétszer ) ír olyan nótát ,amit egyszer lehet megírni és favorit . Nálatok ez az !!!!!!!!!! Legalább is nálam ez az . Köszönöm ! Karesz Kaposvárról.
Édesapàmra emlékeztet.. itt lakunk a Tisza mellett, tavasszal hagyott itt minket és én voltam az ő viràga.. nagyon sokat hívott így 🖤😪 Ezt a dalt mintha ő írta volna. Köszönöm nektek. Imàdom ❤️
Emlékszem fekete ingben voltam az nap A sárguló levelek arcomba hulltak Nem járt már egyetlen lélek sem a Tiszán Ez volt pontosan szeptember huszadikán És ha lehull egy levél A családfa még tovább él Csak kínok között áll Már örökre tovább Így lettek szomorúk a fűzfák szeptember huszadikán Majd ha ujra virágzik, az avarból táplálkozik Elmúlik minden tavasz, a Tisza vizet áraszt S én elmondom, hogy te voltál a virágom Nem téphetnek le soha, szíved eső gondozza Ha télen elmész örökre hiányzol Árnyékos fűzfák tövén, a Tisza legszebb ölén Kísérlek téged utolsó utadra Ennyi az élet maga, tavasszal nyílik újra S én elmondom hogy te leszel a virágom. Emlékszem fehér ingben voltam az nap A családfákon új rügyek pattantak Elleptek minden szegletet a Tiszán Ez volt pontosan Március huszadikán És kihajt egy új élet Tele hittel-reménnyel És megtöri a csendet Értelmet ad az életnek Ezért virágzik ki a táj Március huszadikán És nekem te nyíltál, s majd most én hullok le tán Elmúlik minden tavasz, a Tisza vizet áraszt S én elmondom, hogy te voltál a virágom Nem téphetnek le soha, szíved eső gondozza Ha télen elmész örökre hiányzol Árnyékos fűzfák tövén, a Tisza legszebb ölén Kísérlek téged utolsó utadra Ennyi az élet maga, tavasszal nyílik újra S én elmondom hogy te leszel a virágom. Elmúlik minden tavasz, a Tisza vizet áraszt S én elmondom, hogy te voltál a virágom Nem téphetnek le soha, szíved eső gondozza Ha télen elmész örökre hiányzol Árnyékos fűzfák tövén, a Tisza legszebb ölén Kísérlek téged utolsó utadra Ennyi az élet maga, tavasszal nyílik újra S én elmondom hogy te leszel a virágom.
Most nézem, mit alkottatok a legújabb albumon és ebben a számban is. Sokat fejlődtetek! Láttalak még régen élőben is Titeket, már akkor is tetszett a muzsikátok, de ez úgy érzem ez is nagyon bejön most! :)
Sziasztok imádom zenéteket,egy kérdésem lenne,Csóbán Renátát meg találom facen? nagyon szép amikor szólóba nyomja hegedűt,Tisza a vizem,mivel Polgáron lakok,jó lenne egy élő koncertet is meg hallgatni Tőletek.szép estét. így tovább,sziasztok.
Nicsak, a korábbi kormánykritikus dalszövegek után most hirtelen jól jött az állam pénze (NKA)! Amúgy szép a szám, a magyaros/hazafias nóták egyébként is jobbak, mint a prolihergelő aktuálpolitikai kampánydalok!
Érdekesen írjátok meg az élet korforgasat a tavaszi és őszi napéjegyenlőséghez igazítva, és aztán a kígyó farkaba harapva újra kezdi ezt a ciklikusságot. Nem sok zenekar írt erről számot.
Szeptember 17-én távozott nagymamám (lehull egy levél a családfa tovább él, csak kínok között áll) ugyan ebben az évben Március 20-án született a kislányom (családfákon új rügyek pattantak). Szerintem ennél többet nem is kell írnom, hogy mit jelent ez a szám. Brutálisak vagytok.
Részvétel 😢😢❤️❤️❤️
Részvétem
Kislányom 2022.03.19.-én született és édesapám 2022.09.25.-én távozott... 😪
@@gyorgynagy6987 részvétem 😭 😭 🖤🖤
@@gyorgynagy6987 ugyan így voltunk húgom 2020.11.02 született nagypapam 2020.12.16.hunyt el😢😭🖤
El mondom hogy a Nemzeti Hang a legjobb a világon! 🙏🤟
Elmondom, hogy a Nemzeti Hang csak egy Kárpátia utánzat!
@@kovacsdaniel1302 Álmodban haver
Csak nézd meg a hangszereket a dobos szakállát ja es 2-3 album ugyan az mint a Kárpátia!
@@kovacsdaniel1302 ha nem tetszik tartsd magadban a véleményed aztán görgess tovább.
@@kovacsdaniel1302 Ha a Kárpátia zenekar motiválta a srácokat az nem baj de nincs le koppintás csak hasonló stílusú ezeket a dalokat is kemény munkával kellett meg írni és mind kettő nagyon király együttes 😉🤘
Nagyon bejött ez a szám. A tisza parton ismertem meg a párom, ő lett az én virágom ❤️ ráadásul március 20-án született 😁🤟🤟🤟
Nekem ugyanez van, Szolnokon a Tiszaparton ismertem meg, és itt volt az első randevúnk, 17 éve vagyunk együtt.
Énis márc 20 án szülletem
@@rockharcos2440 Üdv Szolnokról! 🤘
Tiszafureden tanultam meg jarni a mamameknal, mindig fogtak a kezem, ennek emlekere egy rozsa van tattoovalva a kezfejemre, tenyleg o volt a viragom. Az o emlekukre hallgatom ezt a nezet, koszonom hogy visszahozzatok az emlekeket❤
Nagyon jó titeket hallgatni srácok.
Rohadt jók vagytok.
Gratulálok.
Télen ment el édesapám 😪 Örökké hiányzik 😢😢😢😢 nagyon jó lett a dal ❤
Kedvenc dalom.❤️ Gratulálok nektek. Ez nagyon szép dal. Üdvözlettel Szlovákiából.🤘🇭🇺
Valami eszméletlenül gyönyörűen sikerült. Szöveg, dallam, előadásmód. Kiválóan eltalált szerzemény! Gratulálok hozzá, szívesen hallgattam.
Sziasztok!Ez is a legjobbak közé tartozik számomra!
Jók vagytok mint mindeg!!!
További sok sikert!!!
Belém ég a dal,akkora mint Petőfi legszebb sorai...imádom!!!
Egyik legszebb dal amit mostanában hallottam, persze az Ég veled mellett ❤ Gyönyörű szöveg.... fiúk szívből kívánok továbbra is sok sikert, nagyon jók vagytok. És boldog vagyok, hogy már élőben is láthattalak benneteket Győrben november 10-én ❤ Fantasztikus koncert volt 🙏👍
Nagyobbat ütött mint apám bizonyítványosztás után 🔥🔥
😆
Xd
😂🤘🏾😂
Fél órája ezen röhögök. Köszönöm.
Zseniálisak vagytok csak így tovább 🤘🤘🤘
Nagyon szép szám,már vagy 20x meghallgattam😌
Nagyon király lett,nagyon vártam már az új zenészeket,már le is van töltve.
Minden tiszteletem a tiétek srácok, gyönyörű mint mindig!
Ez nagyon király, nagyon tetszik a szöveg és ez a új stílus dalokban 🔥🔥🔥
Imádom hogy ilyen sokat mond minden zenetek. Nagyon jó a hegedű benne. És pont jól jött: 'es ha le hullik egy levél,a családfa akkor is tovább él '
Sok erőt, kitartást, fiúk!!!! Soha ne hagyjátok abba!!
Minden zenekar aki lerakott valamit az asztalra, életében egyszer ( netán kétszer ) ír olyan nótát ,amit egyszer lehet megírni és favorit . Nálatok ez az !!!!!!!!!! Legalább is nálam ez az . Köszönöm ! Karesz Kaposvárról.
Nagyon jó lett. A hegedű is nagyon feldobta az egészet.
Buszkek vagyunk a Magyar🇭🇺❤🇭🇺tehetseges Fiatalokra🇭🇺👍🏻🇭🇺
Udvozkunk benneteket innen a messze tavolbol
❤🇨🇦❤
Édesapàmra emlékeztet.. itt lakunk a Tisza mellett, tavasszal hagyott itt minket és én voltam az ő viràga.. nagyon sokat hívott így 🖤😪 Ezt a dalt mintha ő írta volna. Köszönöm nektek. Imàdom ❤️
Kompon-állás kiváló!
Nagyon bejött!
Már rongyosra hallgattam ❤❤ nagyon király lett
Emlékszem fekete ingben voltam az nap
A sárguló levelek arcomba hulltak
Nem járt már egyetlen lélek sem a Tiszán
Ez volt pontosan szeptember huszadikán
És ha lehull egy levél
A családfa még tovább él
Csak kínok között áll
Már örökre tovább
Így lettek szomorúk a fűzfák szeptember huszadikán
Majd ha ujra virágzik, az avarból táplálkozik
Elmúlik minden tavasz, a Tisza vizet áraszt
S én elmondom, hogy te voltál a virágom
Nem téphetnek le soha, szíved eső gondozza
Ha télen elmész örökre hiányzol
Árnyékos fűzfák tövén, a Tisza legszebb ölén
Kísérlek téged utolsó utadra
Ennyi az élet maga, tavasszal nyílik újra
S én elmondom hogy te leszel a virágom.
Emlékszem fehér ingben voltam az nap
A családfákon új rügyek pattantak
Elleptek minden szegletet a Tiszán
Ez volt pontosan Március huszadikán
És kihajt egy új élet
Tele hittel-reménnyel
És megtöri a csendet
Értelmet ad az életnek
Ezért virágzik ki a táj Március huszadikán
És nekem te nyíltál, s majd most én hullok le tán
Elmúlik minden tavasz, a Tisza vizet áraszt
S én elmondom, hogy te voltál a virágom
Nem téphetnek le soha, szíved eső gondozza
Ha télen elmész örökre hiányzol
Árnyékos fűzfák tövén, a Tisza legszebb ölén
Kísérlek téged utolsó utadra
Ennyi az élet maga, tavasszal nyílik újra
S én elmondom hogy te leszel a virágom.
Elmúlik minden tavasz, a Tisza vizet áraszt
S én elmondom, hogy te voltál a virágom
Nem téphetnek le soha, szíved eső gondozza
Ha télen elmész örökre hiányzol
Árnyékos fűzfák tövén, a Tisza legszebb ölén
Kísérlek téged utolsó utadra
Ennyi az élet maga, tavasszal nyílik újra
S én elmondom hogy te leszel a virágom.
király vagy öcsém hogy nem hagytad zeneszöveg nélkül!
Hát ez baszott akkorát mint az ipari áram. Nagyon jó lett. Csak így tovább.
Milyen szép évszak a tavasz:)
Szuperek vagytok🇭🇺❤️
József, Lisi és Erzsi nagymamám. Mindörökké a családom szívében.
Ti vagytok a legjobbak❤️❤️🤟🤟
Nagyon szeretem ezt a számot! Minden számotok szuper!
Mily meglepő ma van szeptember 20 és ma feldobta nekem youtube nagyon örültem neki
RESPECT!!!
Várom a következőt!!!
Tehetség itt kezdődik, rádióban bezzeg ilyen zene nem megy ,csak a hulladék szenny......
Így igaz
Srácok eszméletlenül jó lett, lesz hasonló stílusú zene még, remélem!😍😍
Mindent elmondó a dal szövege👍👍👍 így tovább
Most nézem, mit alkottatok a legújabb albumon és ebben a számban is. Sokat fejlődtetek! Láttalak még régen élőben is Titeket, már akkor is tetszett a muzsikátok, de ez úgy érzem ez is nagyon bejön most! :)
Nagyon jó lett az új album, minden szám páratlan! Csak így tovább!
RIA RIA Hungária !!!!!!! CSak így tovább !!!
Nagyon szuper zene ! Nagyon tetszik🎸🤘🤘
Megvan az új kedvenc zenétek.
Imádom!!! NH porból az égbe!!!
Nagyon jó zene lett srácok, csak tovább ❤❤🙏🏻
Nagyon jó lett,főleg hogy itt Mindszenten készült.
Nagyon jól fejlődött a zenekar :)
Király lett fiúk! Csak így tovább! 🥰😍
Ez eszméletlen jó lett! 🤟🤟
Nagyon király lett.letöltve beállítva csengő hangnak.😄
március 15èn Székesfehérváron 👏👏👏
Április 13án Törökszentmiklóson 🤘🤘🤘
Nagyon jó lett. Egyszerűen imádom😍😍😍
Az egyik legjobb dal az új albumon. Nagyon jó a klipp is. Azért egy Pokoli cirkusz vagy a Megmérgezve klippet is megnéznék 😁
Nagyon jó lett fiúk.
Tökéletes lett! Megint! Gratulálok!
Jó lett mint mindíg 🤩🤩😁😁🤘🏻🤘🏻
Nagyon jó lett egyik kedvencem lett❤
Na ez a szám nagyon szép/jó lett! 🤟🏻🤟🏻 köszönöm uraim!
Szeptember 20.án születtem minden születésnapomon kimegyek azon helyekre amit a halott őseim legjobban szerettek egy korty borral megszentelve azt
Fuuu ez mekkora jó!😃
Október 14. Megismerkedésem vele...március 20.-án eltünt,de bennem újra él..😢😢😢
Mintha egy népdal átdolgozása lenne! Nagyon jó!
Remek nóta!👍🏻
Hűha, ez nagyon jó lett!
Király Lett
Gyönyörű 🇭🇺❤️
Jeee!
Gyönyörű !imádom!
❤️❤️❤️❤️❤️
Super cool Boys
👍🏻🇨🇦👍🏻
Itt is árad a Tisza, ahogy látom ;)
Nagyon jó lett, Gratulálok!
húúúúú ez nagyon jó!!!!!
Nagyon szeretem ezt a dalt,de sok fájdalmas emléket is felszínre hoz bennem.
gratulálok , fiúk lányok :) jó kis muzsika lett :D
Found it by accident, nice job!
Greetings from Poland
nekem a születésnapom szeptember 10 😊
áááááááá nagyon jóók vagytok
Tökéletes
Sziasztok imádom zenéteket,egy kérdésem lenne,Csóbán Renátát meg találom facen? nagyon szép amikor szólóba nyomja hegedűt,Tisza a vizem,mivel Polgáron lakok,jó lenne egy élő koncertet is meg hallgatni Tőletek.szép estét. így tovább,sziasztok.
Szuper srácok :)
Ez nagyon betalàlt!
Gyönyörű dal ! :) (L) (Y)
Az NH megy előre!!!!!!!
Ez igen 👍🇭🇺🇭🇺🇭🇺
Nicsak, a korábbi kormánykritikus dalszövegek után most hirtelen jól jött az állam pénze (NKA)! Amúgy szép a szám, a magyaros/hazafias nóták egyébként is jobbak, mint a prolihergelő aktuálpolitikai kampánydalok!
Igen.
Van bene, valami!!!🤪😜😜
fiúk szerintem ez hatalmasat szólt már most is és fog is
igy tovább
!!!!!!!!
Érdekesen írjátok meg az élet korforgasat a tavaszi és őszi napéjegyenlőséghez igazítva, és aztán a kígyó farkaba harapva újra kezdi ezt a ciklikusságot. Nem sok zenekar írt erről számot.
HAJRÁ FIUK CSAK IGY TOVÁBB NAGYON JÓ
❤️❤️❤️
Ez kurva jó lett 😃
Köszönöm....
Öreg rockrként mondom le a ka lappal!
Odaütütt mint 220 v a testemnek , mivel villany szerelő vagyok :)
Melyik településél lett felvéve a klip? Talán a Tiszacsegei komp?
Tiszadorogma és Egyek
Ez lehetne a Tisza himnusza nagyon szép szám
🥰🤘❤️
👍👍👍👍
🥰💞🥰
❤️🤘