Dr. F. Romhányi Beatrix - A váci egyházmegye középkori kolostorai

A váci egyházmegye a középkori magyar egyházmegyék közül az egyik legkisebb volt, amelyet vélhetően a 11. század második harmadában hoztak létre a Duna-Tisza közén. Földrajzilag a két folyó mellett meghatározó volt, hogy az egyházmegye nagyobb része az Alföldre, kisebb része a Gödöllői-dombság és az Északi-középhegység területére esett. A korai egyházi intézmények alapításánál fontos szempontként kimutatható tényezők: a szántóföldi gazdálkodás és a szőlőtermelés emiatt igen korlátozottan volt jelen, aminek következményei a kolostorhálózat méretében és területi eloszlásában egyaránt kimutathatók. A kolostorhálózat késő középkori képét alapvetően befolyásolta a 13. században a tatárjárás, majd a kunok betelepülése és ennek következtében a tájhasználat gyökeres átalakulása. A középkor végén, még az oszmán hódítás előtt újabb változások kezdődtek, amelyek részben a belső népességmozgással, részben a plébániarendszer kiteljesedésével hozhatók összefüggésbe. E folyamat természetes útját azonban az oszmán terjeszkedés lezárta, lévén az egyházmegye teljes területe a hódoltság része.
Az előadás elhangzott 2024. október 3-án a „Szorgalommal kell őrködnöd a Szentegyházon” - Váci Egyházmegye a középkorban c. konferencián, amelyet a Váci Egyházmegye ezeréves jubileumára készülve a Váci Egyházmegyei Könyvtár és a Váci Püspöki és Káptalani Levéltár szervezett a PüspökVác Rendezvényközpontban.