Nagyon szépen köszönöm ez volt az első jóga gyakorlat amit hallottam csodálatos és azért is köszönöm mert nem kell fizetni érte sajnos nem tudnám kifizetni nagyon köszönöm
Hálás szívvel köszönöm! Ez egy fantasztikus útmutatás hogy miként varázsoljuk csodálatossá életünk létünk minden megnyilvánulását! Áldás minden szacán hangján Sahgurunak és aki ezt számunkra elérhetővé tette! 🙏🏻❤🤗🌞🤍🙌🏻💫💚
Hálásan köszönöm, ezt a meditációt! 😊🙏❤️ Azt szeretném megkérdezni, hogy valaki, le tudná e fordítani magyarra, azt a dalt, amit Sadhguru a meditáció végén énekel? Mert nagyon tetszik, és szeretném érteni. Előre is köszönöm!
Bár nem én töltöm föl a videókat, de attól tartok, más is van ezzel így, esetleg rosszabb helyzetben. Természetesen lehet széken ülve is végezni egy meditációt.
Hálásan köszönöm a videót! 🙏🏻 Lenne egy kérdésem; a harmadik szakasznál szinte azonnal, ahogy elkezdődik a zene, és végig az ének alatt is a lila szín kezd el cikázni a (csukott) szemeim előtt. Ezt más is tapasztalta? Esetleg jelenthet valami konkrétat? Előre is köszönöm, ha válaszol valaki! 🤗
Mégegy kérdés; az egész meditáció közben használhatok valamilyen mudrát, vagy csakis kizárólag felfelé kell nézzenek a tenyereim az áramló energiák miatt?
Lenne egy kérdésem: Mi történik, ha az eredeti (angol) nyelven végzem el a meditációt [a magyar nyelvű verzió helyett]? Számít az, hogy melyik nyelvet használom [ha mindkettőt értem és beszélem is napi szinten], vagy inkább a “technika” maga az ami számít? Köszönöm szépen előre is a válaszaitokat. 😘 🙂
Dear Sir! You remind me a lot of Swami Sri Yukteswar Giri. I watched a few of her performances on RUclips. Your recommended meditation must be very effective: "I am not the body", "I am not the mind either"! - But Sir, I don't understand this! Until now, I knew that while we live in the body, the body, soul and spirit form a unity! I don't know what is true and what is not, but with this outlook on life I recovered from a "neglected" metastatic breast cancer with a healthy body! - Without amputation, surgery! In 2019, my daughter and I were in Coimbatore and we also visited the Adiyogi-Shiva Statue. The other thing that I don't understand: - Why did he design the Adiyogi-Shiva-Statue in black, if his opinion about the color black is what it is? Knowing this, what purpose does this statue serve? Have a nice day! Best regards: László Gabriella Edit
Bevezetés az Isha Kriya meditációba:
ruclips.net/video/47uOJvg2lm0/видео.html
Nagyon szépen köszönöm ez volt az első jóga gyakorlat amit hallottam csodálatos és azért is köszönöm mert nem kell fizetni érte sajnos nem tudnám kifizetni nagyon köszönöm
Hálás szívvel köszönöm!
Ez egy fantasztikus útmutatás hogy miként varázsoljuk csodálatossá életünk létünk minden megnyilvánulását!
Áldás minden szacán hangján Sahgurunak és aki ezt számunkra elérhetővé tette!
🙏🏻❤🤗🌞🤍🙌🏻💫💚
Hálásan köszönöm ezt a csodálatos a
Lehetőséget az egészségem megőrzésére.
Embernek lenni szuper ez volt a kulcsmondat
❤ Köszönöm ❤️❤️❤️😊
Nagyon hàlás vagyok minden tanitàsért ezt a meditaciot fogom vegezn mindennap ketszer 48 napig Isten àldja !
Hálásan köszönöm mindenkinek kívánok békében szeretetben megértésben elégedett életet
Hálásan köszönöm Áldás ✨️
Köszönöm!
Nagyon szépen köszönöm!
HÁLA, HÁLA, HÁLA!!!
❤❤❤
Köszönöm szépen nagyon hálás vagyok.❤❤❤
Csodálatos, hálásan köszönöm! 🙏
Nagyon szèpen köszönöm !
Hálásan köszönöm, ezt a meditációt! 😊🙏❤️
Azt szeretném megkérdezni, hogy valaki, le tudná e fordítani magyarra, azt a dalt, amit Sadhguru a meditáció végén énekel?
Mert nagyon tetszik, és szeretném érteni. Előre is köszönöm!
Hálásan köszönöm
🙏🌈👌
Hálás szívvel köszönöm 🙏💚
Hálás szívvel köszönöm!
Köszönöm❤
Hálásan köszönöm 🙏
Hálásan köszönöm
Hálás szívvel köszönöm köszönöm köszönöm ❤️💥❤️
Hála, köszönet.❤️🙏
Köszönjük..
Hálásan köszönöm, szeretném megtanulni a szöveget,kérem segítsen valaki abban hogy leírja !❤🙏🙏
Nagyon szépen köszönöm! 🙏
Sajnos nem tudok törökülésben ülni a gerincem miatt. Ülve is lehet? Köszönöm szépen a választ!🙏❤️
Bár nem én töltöm föl a videókat, de attól tartok, más is van ezzel így, esetleg rosszabb helyzetben. Természetesen lehet széken ülve is végezni egy meditációt.
@@noravenczel9131 Köszönöm szépen!
Köszönöm😁
Hálásan köszönöm a videót! 🙏🏻
Lenne egy kérdésem; a harmadik szakasznál szinte azonnal, ahogy elkezdődik a zene, és végig az ének alatt is a lila szín kezd el cikázni a (csukott) szemeim előtt. Ezt más is tapasztalta? Esetleg jelenthet valami konkrétat? Előre is köszönöm, ha válaszol valaki! 🤗
Mégegy kérdés; az egész meditáció közben használhatok valamilyen mudrát, vagy csakis kizárólag felfelé kell nézzenek a tenyereim az áramló energiák miatt?
Lehet angolul is mondani, vagy lényeges anyanyelven mondani a “nem vagyok a test…” szöveget? Köszönöm!
❤
Lenne egy kérdésem:
Mi történik, ha az eredeti (angol) nyelven végzem el a meditációt [a magyar nyelvű verzió helyett]?
Számít az, hogy melyik nyelvet használom [ha mindkettőt értem és beszélem is napi szinten], vagy inkább a “technika” maga az ami számít?
Köszönöm szépen előre is a válaszaitokat.
😘 🙂
Szerintem a nyelv nem számít, ha mindkettőt érted és mély meditációban is magádénak érzed.
4:09
Ez a ciklus hogy van tudja valaki? 1 évben hányszor lehet megcsinálni ezt a 48 napot?
🙏
Hálás vagyok én is ezért a videóért..
Dear Sir!
You remind me a lot of Swami Sri Yukteswar Giri.
I watched a few of her performances on RUclips.
Your recommended meditation must be very effective:
"I am not the body", "I am not the mind either"!
- But Sir, I don't understand this!
Until now, I knew that while we live in the body, the body, soul and spirit form a unity!
I don't know what is true and what is not, but with this outlook on life I recovered from a "neglected" metastatic breast cancer with a healthy body! - Without amputation, surgery!
In 2019, my daughter and I were in Coimbatore and we also visited the Adiyogi-Shiva Statue.
The other thing that I don't understand:
- Why did he design the Adiyogi-Shiva-Statue in black, if his opinion about the color black is what it is?
Knowing this, what purpose does this statue serve?
Have a nice day!
Best regards:
László Gabriella Edit
Hálásan köszönöm🙏❤
Hálásan köszönöm 🙏
🙏
Hálásan köszönöm
Nagyon köszönöm!
Hálásan köszönöm 🙏🙏🙏❤
Köszönöm szépen 🙏
🙏