MI OLYAN VICCES abban, hogy "semmi"?

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 2 окт 2024

Комментарии • 187

  • @Theodora777
    @Theodora777 8 месяцев назад +19

    Picit megrendülve hallgatom. Teljesen máshogy működök nő létemre. Nekem túl általánosra és sekélyesre sikeredett a beszélgetés. Ellentétben KAP estjeivel, ahol úgy csinál belőle humort, hogy érezhető az, hogy sokkal mélyebben és alaposabban gondolkodik ezekről a kérdésekről, mint a hölgy. Persze vannak benne szuper általános infók, amik hasznosak lehetnek.

    • @brigi2231
      @brigi2231 8 месяцев назад +5

      egyetértek, nagyon közhelyes és már elején az az idézet elviszi a beszélgetés vonalát egy sztereotipizáló irányba :(

    • @moczarkata
      @moczarkata 8 месяцев назад +3

      Minden tiszteletem KAP-é, imádom, de ez most bántóan közhelyes lett, főleg, ami a beszélgetést illeti. Vagy bennem van a hiba (és a barati koromben)? Mert itthon én is igénylem, hogy bèkén hagyjanak, és nem b@szogatom a ferjemet, ha úgy látom, hogy elvonulna. Ugyanakkor azzal, hogy "semmi", úgyanúgy az idegeimre tud menni, mint akar a kamasz gyerekeim. Ez nem női tulajdonság. De az vesse rám az első követ, aki akarja. Ettől még KAP a legjobb!

    • @andris9449
      @andris9449 8 месяцев назад +2

      Egyetértek férfiként is, szerintem is ártó ez a túláltalánosítás.

    • @evahuber9810
      @evahuber9810 8 месяцев назад

      Nálunk sem úgy működik mint az átlagos embereknél.

  • @mariaparej6066
    @mariaparej6066 8 месяцев назад +30

    Én nő vagyok és mégis szeretek időnként elvonulni, hogy csak úgy legyek és senki se beszéljen hozzám és senki se tegyen fel kérdést csak úgy lenni szeretnék, és nagyon idegesít amikor ilyenkor megzavarnak. Nem tartom fairnek, hogy ennyire hangsúlyozzák ezt, hogy a férfiaknak jár az ilyen elvonulás és megértőnek kell lenni velük, meg hagyni kell őket, miközben az anyák éveken keresztül vannak összezárva a gyerekükkel, nincs egy perc nyugtuk se, aztán megha szünetet akarnak tartani, durván megkapják, hogy akkor minek vállaltak gyereket.

    • @evitoth8357
      @evitoth8357 8 месяцев назад +8

      Egyetértek. Épp egy ilyen nehezebb időszban vagyok/ vagyunk. 3 éves lesz a lányom, szeptemberben kezdte az ovit, azóta folyamatosan vagy ő beteg vagy én kapom el tőle, mire ő kijön belőle, vagy mind betegek vagyunk 🙈 Szószerint sóvárgok, hogy legyen egy kis énidőm, amikor épp nem vagyok se beteg, se gatya- fáradt agyilag vagy testileg.

    • @orsolyakantor7163
      @orsolyakantor7163 8 месяцев назад +2

      Kitartást!

    • @zoltannagy6601
      @zoltannagy6601 13 дней назад

      @@evitoth8357 olyan pár kell, aki ilyenkor azt mondja, hogy fog a kabátot és mozdulj ki! Nem olyan bonyolult ez!

    • @evitoth8357
      @evitoth8357 13 дней назад

      @@zoltannagy6601 mikor beteg vagyok és/ vagy gatya fáradt pont arra vágyok legkevésbé, hogy ki kelljen otthonról mozdulnom. Főleg, hogy nekem az énidőt normál esetben az jelenti/ jelentette, hogy elmegyek egy jót edzeni.
      Arról nem beszélve, hogy a kommentem lassan egy éves lesz, tehát jócskán benne voltunk a vacak időben, a lehangoló szürkeségben, nyirkos, ratyi időjárásban, amibe kimozdulni méginkább lehoz az életről. (Jut eszembe, mikor a komment született, akkor tájt estem át egy műtéten is, szóval akkoriban pont minden összejött)
      Vagy nekem pl kellemes énidő, ha teljesen egyedül tudok itthon időt tölteni, úgy hogy nem egyik székről a másikra ájulok vagy az àgyba, hanem tudok tenni- venni, csendben ellenni, filmet nézni ilyesmi, nyílván a beteg gyereket megintcsak nem fogom itthonról elzavarni.
      Szerencsére a párom nagyon is megbízható, teljeskörűen el tudja látni a gyereket, akkor is, ha nem vagyok a közelben és nem is húzza ki magát ezekből a dolgokból. (Annak ellenére sem, hogy a lányom 4 éves lesz, a párkapcsolatom meg csak 2).
      Egyszerűen vannak időszakok, amikor sok rossz összejön. És akkor arról még nem beszéltem, hogy a lányom enyhén auti, általában véve teljesen átlagos kisgyerek, de vannak nehezebb időszakok, eleve az ovi rengeteg új és szokatlan dologgal járt meg a sok betegeskedés mindannyiunkat megviselt.
      De értem, amit írsz, mert tudom, hogy sok olyan család van, ahol anyuka eléggé egyedül húzza az igát otthon és a gyerekekkel kapcsolatos dolgokban.

    • @evitoth8357
      @evitoth8357 13 дней назад

      @@zoltannagy6601 abba meg már bele sem megyek mélyebben, hogy amit írtál, az nem mindenkinek ilyen magától értetődő, mert sokan nem épp a legjobb családi mintákat tapasztalták meg és ennek lenyomata elkíséri akár egy életen át is. Jobb esetben mondjuk észhez kap, amikor már gyerek is van, hogy ő már ne egy szintén diszfunkcionális, érzelmileg analfabéta családban nőjön fel.
      Hidd el, kimondani tényleg olyan egyszerű, de akik ilyen hátrányos helyzetből indulnak, azoknak azért ez messze nem ilyen magától értetődő.

  • @istvancsaszar2338
    @istvancsaszar2338 8 месяцев назад +11

    Sziasztok(sajnos a neten nem szokás köszönni.én mindig mindenhol köszönök,ha bemegyek valahova...ide most bejöttem..)Tehát sziasztok.KAP szerintem sokkal több mint standup-os "humorista".Én az első időmtöl nézem...Akkor még volt haja...A legpengébb 3!!!! közt van!!!! Nem

    • @becktamas1343
      @becktamas1343 8 месяцев назад +1

      Egyetertek fantasztikus ember

    • @waterman1690
      @waterman1690 8 месяцев назад

      Szia. Ne görcsölj rá. Nem attól jó, vagy rossz ember valaki, hogy köszön, vagy se. Illetve, ha már rászántad magad, akkor mondhatnál valami INFORMATÍVAT, eredetit. Az, hogy kétszázadiknak is elmondod KAP milyen jó, hááát... ezzel máskor ne fáradj szerintem. Persze szólásszabadság van.

    • @waterman1690
      @waterman1690 8 месяцев назад

      @@becktamas1343 Jó tudni...

  • @gamemarket1293
    @gamemarket1293 8 месяцев назад +26

    Monumentális témák. Építő és egyszerre tükröt tartó.
    Respect!

  • @vascsakcsalad1743
    @vascsakcsalad1743 8 месяцев назад +27

    Nem veszítitek el a nézőt, függő lettem. Alig várom következő részt. És imádom a hangotokat annyira jól táncolnak együtt😊

    • @MrSKAFUN
      @MrSKAFUN 7 месяцев назад

      Alig várom? Vagyis éppen hogy?

  • @queenofhearts3333
    @queenofhearts3333 8 месяцев назад +31

    Sziasztok! Rendszeresen halgatlak/nézlek benneteket, és mindig nagyon tanulságos dolgokat hallok 😊 Tisztelettel megjegyezném ezuttal hogy nő létemre szerintem több semmi-dobozom van mint a páromnak. Olyankor szívesen bámulok mint hal a szatyorban és elvagyok. Közbe néha kérek csokit és minden rendben van 😊 Köszönöm nektek, nagyon intelligens és egyben szórakoztató rovatot hoztatok össze👍😊

  • @davidmurai2509
    @davidmurai2509 8 месяцев назад +8

    Apró tudományos baki: nem csak az agyunk 12% -át ismerjük vagy használjuk, csak egy adott pillanatban csak 5-12%-a aktív. Mert nem szoktunk egyszerre sakkozni , tájfutni, olvasni és írni.
    Attól függően hogy mit csinálunk más terület aktív. Egy nap alatt kb a teljes agyterületet használjuk valamikor, csak nem állandóan. Pl mint bármelyik izmunkat.

    • @Limpi43
      @Limpi43 8 месяцев назад +7

      Erre hallottam egy nagyon jó hasonlatot. A közlekedési lámpa is csak a lámpái 33%-át használja.😉

    • @otricsi
      @otricsi 8 месяцев назад

      😂😂😂😂😂😂

    • @annavolgyine8236
      @annavolgyine8236 8 месяцев назад +1

      Hat ez nem igaz ​@@Limpi43:D
      Van amikor egyszerre kettő is ég, zöldre váltáskor :)

    • @katalinanda8402
      @katalinanda8402 7 месяцев назад

      ❤😂😅❤

  • @zsofiajuditbaranyai2741
    @zsofiajuditbaranyai2741 8 месяцев назад +2

    Megoldás akkor kell telefonálni amikor a férfiak ülnek a Semmiben😂😂😂😂🎉🎉🎉🎉

  • @becktamas1343
    @becktamas1343 8 месяцев назад +8

    Annyira de annyira aranyosak vagytok szinte alig talalni 2 ilyen kellemes szimpatikus embert nagyon koszonom a videokat mindegyik kivalo valami olyan mely alazat es szeretet jon at rajtuk imadlak benneteket!!!!!!!!!!!!

  • @kutyaszan
    @kutyaszan 8 месяцев назад +2

    Aki ilyen féltékennyé tevő játszmákat játszik tesztként, az nem érdemli meg a párját.
    Mint ahogy senki, aki nem őszinte, hanem taktikázik a másikkal.

    • @otricsi
      @otricsi 8 месяцев назад

      Így van!✌️
      Ezek csak a pszichológusok által kitalált "megoldások" olyan problémákra, amiket ők sem értenek -- de nagyon igyekeznek megmagyaázni, hogy igen. 😜

  • @denkezotya5560
    @denkezotya5560 8 месяцев назад +7

    MINDEN NŐNEK MEG KELL EZT A EPIZÓDOT HALLGATNI !!!!!!!!
    Köszönet érte!!!!♥️♥️♥️

  • @timeapapp1638
    @timeapapp1638 8 месяцев назад +3

    Hát nálunk vannak eltérések. Például ha dugóban vagyunk párom nagyon nem tudja kezelni ingerült és engem is ilyen állapotba hoz aztán amikor vége a dugonak mint ha mi sem történt volna megkérdezni h nekem mi bajom??? Behoz az állapotba és utána ott hagy.

  • @gyongyverdr.tamas-kovacs7164
    @gyongyverdr.tamas-kovacs7164 6 месяцев назад +1

    Tökjó, amit csináltok, de egyszerre frusztráló is kicsit. Az benne a frusztráló, hogy hihetetlen számomra, hogy emberek sok pénzt fizetnek azért, hogy olyasmit elsajátítsanak, ami ingyen a YT-on, könyvekben vagy bárhol máshol elérhető. Én nem ilyen vagyok. Igazából ebben számomra csak az a hihetetlen, hogy emberek nem hajlandóak felismerni, hogy x dologban fejlődniük kell, x élethelyzetekre/életállapotokra (pl házasság) készülniük kell és ezért meg kell erőltetni magukat.
    Tisztelettel:
    Gyöngyvér

  • @petergyore4837
    @petergyore4837 8 месяцев назад +5

    Köszönjük Dorka, Péter! Annyira jok vagytok! Olvasom, némelyik hozzászólást, hogy náluk fordítva van. Naná, nem x,y-ról van szó, hanem általában a női, férfi gondolkodásról, viselkedésről! Ezt lehet, hogy érdemes lenne megemlíteni, de ha nem karikirozzuk ki, parodizáljuk egymást, magunkat, akkor meg nem lenni olyan vicces. ❤...Szórakoztató pszichológia...Király!👍

  • @barnabasdienes1513
    @barnabasdienes1513 8 месяцев назад +14

    Ez hatalmas😂😂
    Nem hiába te vagy az egyik kedvenc humoristám.❤❤😂

    • @alfredbenedek3398
      @alfredbenedek3398 8 месяцев назад +1

      Kituno! Nagyin is,igy tortennek a dolgok. - Lattszik a csaladi jelleg ratad Andras. Koszonjukaz oszinte felarasokat.

  • @merteztakarom9652
    @merteztakarom9652 8 месяцев назад +6

    Esténként elgondolkodom milyen jó lenne ha lenne valaki mellettem és lenne ki átölel, lenne kivel megbeszélni a dolgokat. Aztán megnézek egy ilyen, ténylegesen színvonalas beszélgetést, és rájövök, hogy biztos, hogy nem kell. Jó nekem egyedül.

    • @otricsi
      @otricsi 8 месяцев назад

      😂😂😂😂😂😂😂
      Amíg inkább hallgatsz az ilyen pszichológiai hülyeségekre, mint inkább saját Magadra, addig magányos is leszel. 😛

  • @istvangrasics3586
    @istvangrasics3586 8 месяцев назад +2

    Te jó isten,zokogok ! Köszönöm szépen ,már osztom is tovább az asszonynak!! Remélem békén hagy délután😢😅

  • @shosotheprodigy
    @shosotheprodigy 8 месяцев назад +6

    Nálam ez pont fordítva volt az utolsó szerelmemmel.
    Én pasi létemre kézzel-lábbal magyarázok ő pedig annyival lezavarja a dolgot, hogy ,,nem értem, mit akarsz mondani". Lehet, hogy valahol mélyen egy nő veszett el bennem?😅

  • @evahuber9810
    @evahuber9810 8 месяцев назад +7

    Köszönöm szépen a videót. Nálunk fordítva van, a férjem beszél állandóan. A gyerekek is sokat beszélnek és a férjem azt már nehezen viseli, így van amikor elvonul a WC-re mert csendet akar. Nálam a semmi az tényleg semmi. Van olyan nap amikor nincs kedvem szólni semmit, de ezzel nincs gond, csak megbeszéljük hogy most nem akarok mondani semmit és nincs semmi bajom csak ilyen hangulatom van. Ha békén hagynak, akkor nem robbanok, ha nem, akkor elő fordul a robbanás, de aztán azt is meg tudjuk beszélni. Nálunk semennyire sem szokás felhozni a múltat, ami volt az elmúlt és úgy sikerült ahogy, de az már mindegy, megbeszéljük aztán vége. Minden nap új nap és lehet másképp csinálni. Nem gondoljuk hogy ugyan úgy fogjuk csinálni mint múltkor. Mindent meg lehet beszélni, oldani. ❤

    • @otricsi
      @otricsi 8 месяцев назад +1

      Végre valaki, aki ellent mond ennek a sok zagyvasagnak, amiről a Dorka beszél.. 🙏🙏
      Ez is bizonyítja, hogy amiről szó van, az nem igaz.
      Köszi, és éld így tovább az életed!!!😎✌️

    • @evahuber9810
      @evahuber9810 8 месяцев назад +3

      ​@@otricsiköszönöm a választ. Nem mondok ellen Dorkának, csak nem mindenkinél úgy van, mint a többségénél. Tudatosan élek és igyekszem nem úgy csinálni mint a többi, hanem úgy ahogy az nekem és a kis családomnak jó. Megoldást találni mindenre és megbeszélni a dolgokat, mert sok a félre értés és abból jön a konfliktus, ami csak el veszi az időt, és erre nincs szükség. Be kell fejezni azt a szokást hogy azon gondolkodnak, hogy mire gondol a másik, mert az többnyire nem úgy van.

    • @otricsi
      @otricsi 8 месяцев назад

      @@evahuber9810 Dehogynem mondasz ellent! Nézd csak:
      -- "Nálunk pont fordítva van."
      -- "A semmi nálam tényleg semmi."
      😁😁😁
      Nagyon klassz, ahogy gondolkozol, ahogy cselekedsz!👏👏
      Te vagy az (és az így gondolkodó és cselekvő emberek), aki pont, hogy ellentmond az ilyen pszichológiai "minden ember egyenlő és ugyanúgy viselkedik" faszságoknak.
      És az ellentmondással máris be van bizonyítva, hogy a pszichológusok tévednek, illetve kis százalékú emberre lehet ráhúzni ezeket az általánosításokat.😜
      Maradj ilyen!!!😎🤘

  • @krisztinagimesinefodor9903
    @krisztinagimesinefodor9903 8 месяцев назад +2

    Basszus, 36 év kellett ahhoz, hogy rájöjjek, hogy valójában férfi vagyok! 🤣

  • @kutyaszan
    @kutyaszan 8 месяцев назад +2

    Ez a férfi egydimenziós, a nő meg több egyébként nyilvánvalóan hülyeség, nem kéne sulykolni.
    (Mint ahogy az is, hogy a nő ezer színt ismer, a férfi meg csak az alapszíneket. A levezetések alapján lenne benne logika, csak hát nem így van.)
    Egyrészt nagyon primitív leegyszerűsítés, hogy minden nő ilyen, minden férfi olyan, másrészt pedig a férfiak többsége is képes egyszerre többfélére figyelni - hiszen fejlett agyú emlős -, pl. a vezetés, de ezer más dolog is, másrészt meg sok kapcsolatban mintha épp fordítva lenne ez. (Vagy ugye amikor "a nő" tolat, ezért lehalkítja a rádiót. Ugye KAP? :) )
    A többi viszont tök jó. (Bár még csak a felénél tartok. :) )

    • @otricsi
      @otricsi 8 месяцев назад

      Végre valaki látja az igazságot....👏👏👏👏

  • @agneseodannemill5602
    @agneseodannemill5602 8 месяцев назад +12

    Hihetetlen, hogy mennyit lehet tanulni ezekből a beszélgetésekből❣

  • @PookLila
    @PookLila 6 месяцев назад +2

    Szuper a csevej! Egy kis megjegyzésecske: -Igen a Férfi így ahogy van szereti az adott nőt! -A nő is beleszeret az "úgy-ahogy-van"-ferfi testébe-lelkébe, DE a férfi pofátlan... -ugyanis van képe azzal jönni, hogy "ez eddig nem zavart", vagy "nem vettél zsákba-macsekot", de a férfi pl ha dohányzik, akkor erről nemhogy leszokna, hanem a nőnek a bokros teendőit növeli azzal, hogy pl a gyereknevelés, nagyobb ház, nagyobb igények mellé, nemhogy besegít, hanem már MINDENHOVA hamuzik (ez általában kint történik, de akkor is... a csikkestál kiöntése a szél által vagy túlterheltségi állandó által történik) vagy ott hagyja a sört, üdítőt akármit és arra hivatkozik, hogy egyre fáradtabb... MÍG. mint említettem: a Nőnek egyre több dolga van... és tököket növesztünk, hogy az is tele lehessen veletek... és a tisztelt KAP által oly édesen előadott "mi ez itt?" -az arra irányul, hogy semmibe van véve a munkánk... és sajnos (kipróbáltam) : nem is tűnik fel nektek az sem, ha pl a gyerek kiköltözése után MINDENT elhanyagolunk... esetleg egy fél év után néztek jobban körül, hogy ez nem így szokott lenni... és a kaja nem a hűtőben nő valamint a ruha nem a szekrényben terem (ezen utolsó okossog by Vavyan Fable) -szóval nem is megváltoztatni akarunk, csak segítséget várunk el... %%%%% Inga (54) %%%%%

  • @daviddeep4325
    @daviddeep4325 8 месяцев назад +104

    Ki az aki epp most nezi?😄

  • @mariacsimanehegyi8230
    @mariacsimanehegyi8230 8 месяцев назад +4

    Köszönöm ismét szuper jó beszélgetés volt!

  • @tamasfabian3305
    @tamasfabian3305 8 месяцев назад +30

    Mark Gungor, alap! Hatalmas arc, előadó és úgy visz be lelki gyomrosokat nekünk, hogy közben mi is nevetünk magunkon. Köszi KAP!

    • @tamasszenasi2320
      @tamasszenasi2320 6 месяцев назад

      Kb mint George Carlin csak George sokkal jobb volt

    • @erikaallap3844
      @erikaallap3844 5 месяцев назад

      Köszönöm az ajánlást❤ Eddig sajnos ő kimaradt az életemből, pedig kegyetlenül jó🥰😀

  • @istvannagy8841
    @istvannagy8841 8 месяцев назад +4

    Én feleségem van, hogy egyszerre 3 mondatot mond :D

  • @csongitittesz90
    @csongitittesz90 8 месяцев назад +3

    Kicsit lehetne összeszedettebben beszélni egy ennyire komolex,sok komponensű és sokrétű dologról.Sok téma,és ezeknek bizonyos aspektusai nagyon hamar félbe lett vágva.Bennem nagyon sok hiányérzet maradt mind a beszélgetés közben mind utólag.Úgyanakkor megértem ez egy "laza" podcast, beszélgetés volt,viszont ez a téma annyira fontos, hogy több felkészültséget és odafigyelést érdemelne.

    • @otricsi
      @otricsi 8 месяцев назад +2

      Az eleve hülyeséget nehéz megérteni még akkor is, ha összeszedettebben beszélnek. 😉

  • @karolyczehmann8374
    @karolyczehmann8374 8 месяцев назад +2

    Gungort én is szeretem,mert hatalmas színész is !:)
    De,idevágó egy magyar református lelkész,fiatal házasok számára ajánlott tanai közül, egy.Veszekedés,pro és kontra,amivel tönkre lehet tenni egy kapcsolatot.
    "A múlt tengerében nem halászunk!" Tessenek megállapodni a felek abban,hogy milyen időtartamra vonatkozik a sérelmek felhánytorgatása. Mert a házasság rövidülését idézi elő,hogy ha az hogy az egyik fél, 3-5-7 éves sérelmet hoz elő a bűvész kapalapjából,bármikor.

  • @eszterkigyos3143
    @eszterkigyos3143 8 месяцев назад +4

    Szorakoztató, végtelenül inteligens, ûlnek a poenook,nagyon "emberi",elgondolkodttatoo.

  • @Vid.186
    @Vid.186 8 месяцев назад +6

    Nagyon jó beszélgetés volt, köszönöm! 🙂👍

  • @elmelkedo
    @elmelkedo 8 месяцев назад +3

    Szuperek vagytok!
    A férfi agy női agy könyv olvasmányos, magávalragadó, tanúlságos, szuper kiadvány! 😊 Éppen olvasom. Friss az élmény. ☺

  • @tamasimarianna
    @tamasimarianna 8 месяцев назад +4

    Fantasztikus! Értelmes, értékes gondolatok! Abba ne hagyjátok!!! 🙏😃🥰

  • @jozsefstempel
    @jozsefstempel 8 месяцев назад +4

    Érdekes hangulata volt ennek a beszélgetésnek. Olyan keserédes, de mindenképpen tanulságos.

  • @krisztinazabrak2058
    @krisztinazabrak2058 8 месяцев назад +5

    Irigykedek páromra. Nekem is kell egy üres szoba 🙂
    Néha rám kérdez: most ezt miből következtetted ki?
    Képes vagyok egy mondatban 3 témáról beszélni. A gondolatom már rég messze jár, mikor az első mondatot kimondom.
    Bődületesen jó volt titeket hallgatni! ❤

    • @dianagal
      @dianagal 8 месяцев назад

      Én is! Plusz vég nélkül tudnék beszélni de le kell szedalnom magam hogy ne őrjítsem meg🫣😅🙈

  • @laszlotanko5462
    @laszlotanko5462 8 месяцев назад +4

    Nekem mind ketten,nagyon szimpatikusak voltak.Ilyen szinten kaptam volna fizikai oktatást,ma Nobel díjas lennék.

    • @alfredbenedek3398
      @alfredbenedek3398 8 месяцев назад +1

      Ahany vicc / comikus - anyi ( kulonbozo szokas. ) Ki / ki hogy latjak, Hamisithatatlanul, igy van minden.

  • @attilanacsa968
    @attilanacsa968 8 месяцев назад +2

    Köszi szépen az infót Dórka és Péter, elég hasznosnak gondolom, csak így tovább 😉.
    Az előttem szólóknak csak annyit szeretnék, hogy mindenkinek kell az énidő függetlenül attól, hogy férfi e vagy nő e. Ami számít, hogy introvertált vagy extrovertált, mert az introvertáltnak több énidő szükséges, mint az extroveltáltaknak, mert ők ilyenkor fel is "töltődnek" . A férfiak zömmel alap esteben gondolkodók és a logika alapján működnek, míg a nők zömmel érzelmesek és az éppen aktuális érzelmeik alapján működnek.

  • @gyemenditamas3488
    @gyemenditamas3488 8 месяцев назад +2

    A sérelmeket le kell írni papírra és utána széttépni és kidobni!

  • @andris9449
    @andris9449 8 месяцев назад +1

    Sokat kellett keresni mire találtál egy olyan pszichológust aki beskatulyázza veled együtt a nőket és a férfiakat?

    • @otricsi
      @otricsi 8 месяцев назад

      Dehogy!
      Mindegyiknek már ezt tanítják. 😉

  • @zsp570
    @zsp570 8 месяцев назад +3

    Annyira szuper, ahogy kibontjátok a témákat! Köszi, köszi, kösziiii!

  • @cerberus3393
    @cerberus3393 8 месяцев назад +2

    A, ha egy no azt mondja semmi, akkor acceptalni kell, hogy semmi :D

  • @attilaboros4165
    @attilaboros4165 8 месяцев назад +3

    Ez nagyon hasznos eszmefuttatásvolt!!!

  • @noemi9607
    @noemi9607 8 месяцев назад +3

    Sziasztok! Zsenialisok vagytok, ezeket a reszeket “mi a vicces a ….” alig varom, pedig sosem hallgattam podcast-et.
    Amugy erdekes , amit a 8. perc korul mondtal KAP, hogy a ferfiak meg lehet 3 napig a veszekedesen dulna , ugyanis en azt vettem eszre ( csalad, baratok koreben), hogy ez foleg a nokre igaz. Ha valamin ferjemmel veszekszunk es nem csak kis vita volt, akkor en kepes vagyok haragudni, nem beszelni vele 2-3 napig , de o , mar 10 perccel kesobb tok mas temarol beszel , kedvesen , mintha semmi nem tortent volna.😅 En meg 2 nap utan is mondanam a magamet, mert ki kell adjam magambol 😅
    Koszonom, annyira jok vagytok, ahogy komolyan , de megis kis humorral ti ketten a nokrol es ferfiakrol beszeltek. ☺️👏👏

    • @zoltanmarmorstein1540
      @zoltanmarmorstein1540 8 месяцев назад

      " En meg 2 nap utan is mondanam a magamet,"
      Ezt hívják a férfiak a nők kezdő elsárkányosodásának.

  • @gaborkoos9567
    @gaborkoos9567 8 месяцев назад +5

    KAP- ról már más interjúkból tudom, milyen művelten, szavait megválogatva tud nyilatkozni, beszélgetni. Dorkát bevallom, eddig nem ismertem, de nagyon tetszik a stílusa: értelmesen, finoman, nőiesen kommunikál, nem nyafog, nem affektál. Köszönöm az interjút mindkét félnek és több Dorkát a médiába!

  • @bodilevente
    @bodilevente 20 дней назад

    Azt hiszem, erről a videóról beszéltek:
    ruclips.net/video/spZ6cLuhxXs/видео.html&pp=ygULbWFyayBndW5nb3I%3D
    😀

  • @lillajemmett-szatmari8867
    @lillajemmett-szatmari8867 7 месяцев назад +1

    Márk Gungor után szabadon

  • @csepelyelizabeth9462
    @csepelyelizabeth9462 8 месяцев назад

    Mindig vannak kivételek. Nálunk a férjem hoz fel ezer éves dolgokat, nem én. Marhára nem szoktam vissza élni semmivel. Talán a nagy átlag, de nem mindenki. Egyébként tanulságos beszélgetés.

  • @istvan-barnabartos
    @istvan-barnabartos 6 месяцев назад

    Persze má,egyfojtába pörög az agyam.. de ha pihen akor másnak pluszba jár.. a nőknek feleslegesen jár! A Mark Gunnor nem rossz,humornak! Nálam az üres doboz az sokkal telibb van mint amit nő el tud valaha képzelni! Ezért nem figyelek rátok olyankor és azért mert nekem van mire gondolni,és az Isten!

  • @MikusLiza
    @MikusLiza 23 дня назад

    Imádom én is!
    ruclips.net/video/cgUgQTPh2I4/видео.htmlsi=2Asmsny61hQ6uRkn
    Mark Gungor "semmi doboz" 😄

  • @zsp570
    @zsp570 8 месяцев назад +3

    Tüneményesek vagytok így együtt!!!

  • @istvancsaszar2338
    @istvancsaszar2338 8 месяцев назад +2

    Ledobott a net.Tehát a Godt óta nézem..A témák amiket felhoz teljesen emberi..Nem káromkodik,nem beszél csúnyán..Ezek nélkül is a leges legnagyobb,olyan mélyre nyúl,hogy szinte fáj...Aki követi a munkásságát talán megérti.Lehet vele nevetni.De olykor lehet vele sírni...Talán nézd meg az ÉLETED FILMJE című videóban a FINÁLÉ részt....Ha még nem láttad.....nevettél vagy könnyeztél rajta???Na????Nyilván nem mai video,de szerintem örök értelmű...

    • @andreatrenka5689
      @andreatrenka5689 8 месяцев назад

      Teljesen igaz. Annyira mélyen megérintett a vége, hogy sirtam. Pedig nem vagyok az a típus. KAP hihetetlen, fantasztikusan tudja kombinálni hogy a röhögést és a sírást egyben hozza ki az emberből.

    • @jozsefneszijarto4970
      @jozsefneszijarto4970 8 месяцев назад

      👍A torkom elszorul,és folynak a könnyeim,akárhanyadszorra is nézem!!!🥺

  • @EldonRowDragon
    @EldonRowDragon 8 месяцев назад +1

    "Hadházival meg pár stand-upossal"? Ilyen gyönyörű baráti sértés és senki se röhött fel! 😂

  • @ivanyiattila3547
    @ivanyiattila3547 8 месяцев назад +4

    Nagyon jó a műsor.

  • @istvan-barnabartos
    @istvan-barnabartos 6 месяцев назад

    Az a "Semmi doboz" nem semmi!! Majd mikor akarunk beszélünk róla!

  • @andrasbodnar8663
    @andrasbodnar8663 Месяц назад

    Dorka férje Zsolt is szerepelhetne többször.

  • @georginababinszki9709
    @georginababinszki9709 8 месяцев назад +1

    Boldog új krízist mindenkinek 😁🎉

  • @fromika
    @fromika 4 месяца назад

    proba eseten egy jo nagy hisztit kell csapni :)

  • @hu.meanoid
    @hu.meanoid 8 месяцев назад +1

    Stimmel. Kezdhetünk új dolgot kitalálni. :)

  • @muresanszabina4291
    @muresanszabina4291 7 месяцев назад +1

    4:25 ig jo volt a video

  • @kornelijapopetoth5380
    @kornelijapopetoth5380 8 месяцев назад

    KÉREM, FIGYELJENEK ODA!
    A beszélgetés fő kiindulópontja az állitás, hogy a férfi nem akarja megváltoztatni a nőt (vagyis: elfogadja olyannak amilyen), amig a nő meg akarja változtatni a férfit.
    Észrevette-e valaki, hogy ez az állitás mennyire nem igaz???
    Ha a férfi elfogadta volna a nőt olyannak amilyen, akkor azt is elfogadta volna, hogy a nő mindenről egyszere gondolkozik, témát változtat, tudni akarja, hogy és mint stb., stb., stb. De a férfit nagyon is zavarja mert a nő - olyan amilyen!!!
    Amig a nő megmutatja és direkten elismeri, hogy meg akarja változtatni a férfit, a férfi megjátssza a szegény ártatlant és önsajnálattal akarja a nőt "rákényszeríteni", hogy megváltozzon és--OLYAN LEGYEN AMILYENNEK Ő AZT AKARJA.
    Szóval MINDKÉT NEM EGYFORMA, csak máshogy nyilvánul meg ugyanaz a szükség, éspedig az, hogy a másikat megváltoztassa. Csak a módszer más, amivel ezt el akarják érni. A nő módszere direkt és nyilvános, a férfinél takart/elrejtett manipuláció.

  • @tamasstefanich8573
    @tamasstefanich8573 8 месяцев назад +1

    Emiatt a sorozat miatt, meg egyéb yt videok okán, néha gondolkodok ezeken a témákon, és az a kérdés ötlött belém, hogy mi az a férfiaknál, ami a nőknél a smink?

    • @alfredbenedek3398
      @alfredbenedek3398 8 месяцев назад +2

      A ferfiaknal a smik egyenloje. a bortvalkozas - haj szinezes - kullonczkodo haj vagasok, es igen, a ferfi ' ' after shave ' ' hasznalata, meg a ferfi kolnik is.

    • @tamasstefanich8573
      @tamasstefanich8573 8 месяцев назад +1

      Ezek jó dolgok, de ezeket igazából a nők is elvégzik ha végiggondolod, kivéve persze az aftershavet
      Ők is borotválkoznak, gyantáztatják a bajszukat (igen, nekik is lehet) és még különlegesebb hajkoronára képesek mint a férfiak
      Ha tényleg csak egy egyszerű háztartást nézel, a nők még így is többet adnak a küllemre mint a férfiak, és igazából erre akartam volna elvinni ezt az égeszet, de látom nem sok embert érdekel a téma

  • @krisztinapalinkas2467
    @krisztinapalinkas2467 8 месяцев назад

    Ne hogy már ez legyen.. !!!
    Fejezzétek márbe!
    Ezt amásik hibáztatást, de főleg ezt az erőltetett röhögést/ komolykodást...
    Légyszi!
    Kérlek!
    Eszter Perell?
    Ez komoly?

  • @tamasimarianna
    @tamasimarianna 8 месяцев назад

    Csak egy megjegyzés, valahol jelöljétek, hogy nem egy stand up videó, hanem Eszterrel beszélgetés!! Teljesen véletlen találtam rá!!

  • @elmelkedo
    @elmelkedo 8 месяцев назад

    Szóval akkor én férfiként működő nőkkel vagyok körül vége? Mit érzelmi utazás?! Mit történet mesélés?! Egy mondat a részemről és jön az ő története. Egy mondat tőlem és jó ha be is fejezhetem és nem szólnak közbe. 😅

  • @tamasnagy8522
    @tamasnagy8522 8 месяцев назад +1

    4:34 Hoppá Hoppá Hoppá

  • @sandorgombos1455
    @sandorgombos1455 7 месяцев назад

    Teves kozhelyek, idejetmult paradigmak. Szeretem Kovacs Andras Petert. Es mostmar tisztelem is a jomodoraert es turelmeert. Minden elismeresem ahoz, ahogy udvariasan es elozekenyen kezere jatszott a kedves holgynek es hagyta ot kibontakozni es "onmegvalositani". Valodi "gentlemanus"! Egyetlen egyszer sem cafolta meg (pedig szerintem sokszor erezhetett ra kesztetest). Ezeket az inditatasait egyre-masra viccelgetessel oldotta fel (hiszen humorista es gondolom pont emiatt a kepessege miatt lett azza). Ugyesen szinlelte az egyetertest de persze imitt-amott azert kilogott a lolab. A nok mint a "multitasking" szuletett bajnokai es ferfiak mint a felejtes mesterei. Kerem ne vicceljunk... En sok novel talalkoztam mar rovidke (57 ev) eletemben akik egyetlen dologra sem tudtak soha rendesen odafigyelni es csak feluletesen siklottak at az egesz eletukon sosem ertve az ok-okozati osszefuggeseket. Es talalkoztam ferfiakat is megszegyenitoen gyors eszjarasu es pazar humoru nokkel is! Es az a teny sem elhanyagolhato , hogy a szimultan fejbensakkozok tulnyomo hanyada (99,99%) ferfi. Az dinnyet a cseresznyevel kar folyton osszehasonlitgatni! A ferfi pont annyira fontos mint a no es forditva. Szervesen kiegeszitik egymast. Es bar tenyleg vannak dolgok amikben idonkent a nok jobbak masokban meg a ferfiak de azert ne feledjuk , hogy vannak ovobacsik is! A kulombsegek leginkabb szocializacios (tanulas, neveles, hagyomany stb.) hatasoknak tudhatoak be. Pl. egy agyoniskolazott , agyonmuvelt ferfit nem fog semmifele tudasproban vagy memoriatesztben megalazni egy keszruhagyari munkas csak azert mert az nonek szuletett. Ha valaki esetleg tudna mondani egy konkret ellenpeldat , kerem irja ide . Koszonom. Csok mindenkinek ! (Foleg a holgyeknek a nagyszeruseguk miatt. Is.)
    Tengermely tisztelettel:
    Karikó Katalin

  • @danilg4486
    @danilg4486 8 месяцев назад +1

    Nem vicces

  • @elmelkedo
    @elmelkedo 8 месяцев назад

    A bizalom egy érzékeny óra mű vagy porcelán és ha eltörik, megreped nem lesz már olyan amilyen volt. Mi a helyzet azokkal a kapcsolatokkal, ahol 5-, 25-, 45 évig hazudik egyik a másiknak, mert szerfüggő és miután a szertől szabadúl lassan visszaépül a bizalom? Erről, olyan ritkán esik szó vagy én kerülöm ki nem tudatosan de ügyesen ezeket a beszélgetéseket?

  • @tattoomen71
    @tattoomen71 8 месяцев назад

    Nem is tudom...én ahogy megismerek új dolgokat úgy próbálom a páromat is erre rávezetni....hmmm megváltoztatni talán :)

  • @alfredbenedek3398
    @alfredbenedek3398 8 месяцев назад

    En mar amikor 30 valamenyi voltam, mar nemejik lanytol, nem is kerdeztem . . . what's wrong - what happened who was that , what do you mean by that . . . . akar mire, mindif majdnem mindig; - oh, nothing. - - Nemejik mar ugy ismert engem, hogy megkerdeztek tolle,. so aren''t you going to ask me . . .mar en feleltem nekik, ah, I don't bother you? Your answer will be; Oh, nothing?!! oh semmi. Ez igy van mindenut a vilagon!

  • @tucs2010
    @tucs2010 8 месяцев назад

    Én nagyon utálom azt, hogy itt folyton, "mert a férfiak- nők ilyenek". Mert hallgatom 2 percig és férfinak érzem magam. Nem megyek horgászni, hanem olvasok, a lényeg, hogy nagyon szeretek egyedül. Szokott belőlem folyni szó,csak azt ne mondja senki, hogy férfiakból nem. Megtalálod a megfelelő témát és le sem lehet őket lőni.
    Ez a több féle figyelés. Egyrészt nekem nem megy és mindenféle kutatás bemutatta, hogy senkinek nem megy. Akarhat valaki úgy csinálni, és van amikor a látszat tűnhet is úgy,l csak baromság. Bárkit belekeverek a feladataiba 1 perc alatt. Én magam még nagyon rühellem, hogy manapság már elvárás ez. Szakadj meg, szakadj meg, még legyen 3 kezed. Hajrá, hajrá... És a nők ebbe buta módon még bele is húzzák egymást. Én egyszerre nem is akarok 10 feladatra figyelni és 1-2 dolgot bizonyos körülmények közt persze tudok csinálni párhuzamosan (ezt a a férfiak is épp úgy meg tudják tenni) , de ennek 1 titka van, hogy azok már mind automatikusan mennek. És ennyi. Vagyis már a kezem magától csinálja. Egyébként nem , egyáltalán nem tudok egyszerre 10 feladatra figyelni és én ki is kapcsolom a tv-t, amikor telefonálok.

  • @monikagretler6950
    @monikagretler6950 8 месяцев назад +2

    Ha a férfi beleszeret egy nőbe és elégedett vele, az azért is van, mert a férfiak kevesebb elvárást és igényt támasztanak a nőkkel szemben. A nők sokkal igényesebbek lennének a párválasztásban, de kompromisszumokat kell kötnünk. Mi nem találjuk a számunkra tökéletes partnert, mert nincs. Ezért megkeressük az elérhető legjobbat, és eleve tudjuk, hogy nem tökéletes, csiszolnunk kell rajta.
    Egyébként a szerepek az én házasságomban is fordítva vannak leosztva: én hallgatok többet, én nem gondolok semmire, én tudok meditálni, én tudok ellenállni a boltokban az akcióknak, én tudok a konkrét problémáról vitázni, nem mondok vita közben olyanokat, mint a nők, hogy "mert soha... mert mindig...stb"

  • @DJXD1000
    @DJXD1000 8 месяцев назад

    Halo! Én dolgozni szoktam semmin "gondolkozás" közben 😂😂
    Ezt ugy kell elképzelni hogy neki állok, és egy idő után.. oh már kész ez a része megyek tovább. És akkor igy van hogy megkérdik hogy csináltad? Én meg nézek hogy hát nem tudom.. 😂😂 megjegyzem hegesztő vagyok így szerencsére van időm hegesztés közbe merengni a semmibe, hiába kéne odafigyelni😂😂😂

  • @Toresz999
    @Toresz999 8 месяцев назад

    Egy apró észrevétel a "mindenkinek fel kellene írni egy válást receptre" kapcsán. Azért ez két önmagában is "egész" és egyébként kellően fejlett ember esetében felesleges és rossz megközelítés, mert ők nem kell, hogy eljussanak a gödörbe, ahhoz, hogy épülni tudjanak. Másrészt a féltékeny embereknek első körben nem a másik kapcsán kell a bizalmukat felépíteni, hanem saját magukkal szemben. Sőt, ideális esetben féltékenységre hajlamos ember először "magát építse fel", aztán kezdjen kapcsolatot valakivel. Amíg nem így tesz, kellően jó kapcsolata nem is lehet, mert egy kész és igazi ember össze sem jön azzal, aki még nem az. Feleségem és én soha nem voltunk féltékenyek és nem is leszünk, független attól, hogy mit hoz a jövő. Az a féltékeny, akinek nincs elég önbizalma.

  • @kecsap600ify
    @kecsap600ify 7 месяцев назад

    A nőnek nincs olyan, hogy nem gondolkodik….. 😂😂😂😂 Na itt kapcsoltam el 😂😂😂😂

  • @evilacorn3292
    @evilacorn3292 8 месяцев назад

    Micsoda okosságok vannak itt :) Imádtam!! Köszönöm :)

  • @danielszaszko5080
    @danielszaszko5080 3 месяца назад

    Besenyő Pista jutott eszembe...🙂

  • @ordogh-epitesz-szakerto
    @ordogh-epitesz-szakerto 8 месяцев назад +1

    Angol földről...éjjel 9-én....

  • @martabenczik2426
    @martabenczik2426 8 месяцев назад

    Nagyon régóta mondom, hogy minden házasságot - kapcsolatot - válással kellene kezdeni!

  • @annamariadomeova7747
    @annamariadomeova7747 7 месяцев назад

    Lazulok a kàdban és magától elindult ez a videó... Ez valami fantasztikus ❤❤❤❤köszönöm, rengeteg kérdésre kaptam választ 😊😊😊

  • @BencePortscher
    @BencePortscher 8 месяцев назад

    Jajmá, meditálás közben el kell képzelni valami egyszerű és szép dolgot, vagy mantrázni kell valamit. Az áram az agyban állandóan megy, ezért kell egyszerű dologra gondolni.

  • @evahuber9810
    @evahuber9810 8 месяцев назад

    A nő, aki anya, alapból benne van az a program, tulajdonság, hogy sok dolgot csináljon, hogy több dologra is figyeljen egyszerre, mert ha babája lesz akkor ki kell neki találni hogy mi van a bébivel és közben meg magát is el kell látni meg persze a férjét, lakást stb.

  • @janosnepetrusan9322
    @janosnepetrusan9322 8 месяцев назад

    Mi, nők a már képzeletünkben átváltoztatott férfiba szeretünk bele. Úgyis olyan lesz! Ja, nem!

  • @jozsefneszijarto4970
    @jozsefneszijarto4970 8 месяцев назад

    Kedves Dorka és Péter!!!Mi lenne,ha hosszabb lenne a műsor?(személy szerint,tudnám értékelni🙂)Péter kishitű,ha azt gondolja hogy..... "na itt vesztettük el a nézőt"!Aki érintett a témában,és van egy csöpp esze,az le fog cövekelni,mert ennél kedvesebben,és oldottabban sehol nem fog az adott témával találkozni!!Nagyon szeretem a műsorukat,mert úgy tudnak beszélni dolgokról,hogy az nem válik "nyögvenyelőssé".Tehát nagy reményekkel vároma következő videót,hátha az már hosszabb lesz!!👋😊

  • @jozsefneszijarto4970
    @jozsefneszijarto4970 8 месяцев назад

    A témákat pedig bátrabban ki lehetne bontogatni,vagy visszatérni kis idő elteltével!!Ja,és......hosszabb videó,ha kérhetem!!😁

  • @csabamolnar-No.1
    @csabamolnar-No.1 8 месяцев назад

    Abban azért úgy belekötnék hogy a nő kis idő múlva már máshol van, valszeg nem általánosítás, de nálunk fordítva van, én vagyok az aki percek alatt fejben már máshol van, és lapoznék a holnapra akár.

  • @karip1111
    @karip1111 8 месяцев назад

    Szuper műsor,de szíven üt Dorka, hogy a Bibliád egy másik könyv!😥

  • @jenoszabo7047
    @jenoszabo7047 8 месяцев назад

    KAP-nak nagyon igaza van! A nőnek mikor nincs semmin gondolkodni,akkor azon gondolkozik,hogy min kéne gonolkozni :D

  • @talalomtalalom6143
    @talalomtalalom6143 8 месяцев назад

    Érdekes: soha nem voltam féltékeny az udvarlóimra, vőlegényemre - egy kivétellel: a fiam apjára. Le is vakartam durván a közeledőket -, aztán egyszercsak nem sikerült...

  • @andreaskrizsa494
    @andreaskrizsa494 8 месяцев назад

    Mert két beszéd köszpontotok van ha szabad hozzà szólni

  • @zoltanpap2196
    @zoltanpap2196 8 месяцев назад

    Vicces vagy, tetszett az előadás!
    Ezzel kellene foglalkoznod!

  • @mz_eagle6
    @mz_eagle6 8 месяцев назад

    vki ott ül, háttal. - ez milyen már? :)

  • @laszlonagy792
    @laszlonagy792 2 месяца назад

    Mindenről a nő tehet xD

  • @annagszasz5399
    @annagszasz5399 8 месяцев назад

    Dorka jól befejezte András sztoriját.😂

  • @zsigus1989
    @zsigus1989 8 месяцев назад +1

    Zseniális 👏

  • @9zfj
    @9zfj 8 месяцев назад

    Laàr András utàn szabadon.

  • @balazsvari1878
    @balazsvari1878 8 месяцев назад

    Végszó:Ne bízz senkiben!

  • @jozsefvirag6750
    @jozsefvirag6750 8 месяцев назад

    Ez nem standup ez sztorizás.

  • @raymondalexnet
    @raymondalexnet 8 месяцев назад +2

    Egy fókusz hülyeség. Én beszélek telefonon közbe ügyfél is figyelek és tudom mit mondot.

  • @krisztinapalinkas2467
    @krisztinapalinkas2467 8 месяцев назад

    Atyaúristen...