A már gyökeres vödröket tavasszal helyeztem fel még rügyfakadás előtt. Azokon nem volt bemetszés a kifúrt lyukak felett, egyszerűen csak ráhúztam az ágakra.
igen,töbekközt mos azzal is próbálkozok,két ággal,ami már legalább 99%osan sikereslesz, majd öszel fogok fölrakni egy videót amiben be is muttatom és meg osztom a tapasztalataimat,azért összel mert akkor fogom leválasztani az ágakat.de a lényeg az hogy igen lehet cseresznye fát is,jó eséjel.👍
én is ezela módszerel próbálkozom,a fügéhez nagyon jó módszer mert a füge könnyeben gyökerezik,de én most csonthéjasokal próbálkozom,pld körte barack, 10bd,próba,melyből eddig 3bd kuka, de a többi síkeresnek tűnik,. szerintem érdemes próbálkozni és minden szem szögből jó megoldás, föleg a fajta azonoságból is. köszönöm a videót.
Én tavasszal és nyáron is készítettem ilyeneket, mind begyökeresedett. Most is fogok csinálni. Szeptember-október még bőven tudnak az ágak gyökeret fejleszteni.
Igen, dugványozni is lehet, bár nagyobb a gyökeresedés esélye, ha simán csak vízben gyökereztetünk és utána ültetjük el. A fügénél gyakorlatilag minden szaporítási mód működik, jól lehet ezekkel kísérletezni.
Azoknál a növényeknél melyek egy pohár vízben képesek gyökeret fejleszteni, (a füge is ilyen) feleslegesnek tartom a kéreg eltávolítását. Továbbá gyökereztető hormont sem szoktam használni. A természet megoldja ezt okosan.
Nagyon jó tanácsok. Ahhoz ad segítséget, ami a legtöbb embert érdekel. Köszönöm szépen!
A már gyökeres vödröket tavasszal helyeztem fel még rügyfakadás előtt. Azokon nem volt bemetszés a kifúrt lyukak felett, egyszerűen csak ráhúztam az ágakra.
Cseresznyét is lehet így szaporítani?
igen,töbekközt mos azzal is próbálkozok,két ággal,ami már legalább 99%osan sikereslesz, majd öszel fogok fölrakni egy videót amiben be is muttatom és meg osztom a tapasztalataimat,azért összel mert akkor fogom leválasztani az ágakat.de a lényeg az hogy igen lehet cseresznye fát is,jó eséjel.👍
én is ezela módszerel próbálkozom,a fügéhez nagyon jó módszer mert a füge könnyeben gyökerezik,de én most csonthéjasokal próbálkozom,pld körte barack, 10bd,próba,melyből eddig 3bd kuka, de a többi síkeresnek tűnik,. szerintem érdemes próbálkozni és minden szem szögből jó megoldás, föleg a fajta azonoságból is. köszönöm a videót.
Wowww🥰🤍!
Szuper!
Melyik időszakban érdemes ezt csinálni?
Most szeptemberben esetleg érdemes még?
Én tavasszal és nyáron is készítettem ilyeneket, mind begyökeresedett.
Most is fogok csinálni. Szeptember-október még bőven tudnak az ágak gyökeret fejleszteni.
@@Teddmeg köszönöm a válaszát.Meg fogom próbàlni.
Diófával szeretném ezt megcsinálni. Vajon lehet-e?
Az a kérdésem lenne hogy csak simán dugványozással is müködik ez a történet?
Igen, dugványozni is lehet, bár nagyobb a gyökeresedés esélye, ha simán csak vízben gyökereztetünk és utána ültetjük el. A fügénél gyakorlatilag minden szaporítási mód működik, jól lehet ezekkel kísérletezni.
Szia, cseresznyével is működhet?
Kár, hogy a további lépéseket nem szemléltetted! Cserépbe helyezés, majd a földbe ültetés.
Csak kérni kell és már itt is van a szemléltetés.
ruclips.net/video/YBCAfRHsBd0/видео.html
A kérget miért nem szeded le?