Teljesen más ezt a videót úgy újra látni, hogy már jártam a tanfolyamon, és Jól értem. Előtte úgy néztem, mint egy haldokló, aki az utolsó szalmaszálba kapaszkodik. Most már úgy nézem, mint egy Nő, aki végtelen hálát érez és meghajol az Életbölcsesség előtt! Köszönöm az alázatos munkátokat Ágival! Kívánom, hogy minden Nőhöz eljusson, és Gyula hangja elég hangos legyen, ahhoz, hogy visszhangozzon a nehéz pillanatokban is a hölgyek fejébe, és ne legyen pusztába kiáltott szó! Kimondhatatlanul nagy hálával, fejet hajtok előttetek, és köszönöm, hogy átélhettem a katarzist!
4 года назад+1
Kedves Mónika, Nagyon köszönjük a szavaidat, ezekből a pozitív visszajelzésekből merítünk erőt a folytatáshoz 🙏 ❤️-tel Gy
Szóval ebből (is) az derül ki, én azt hallom, hogy a nő sokszor férfiasan viselkedik, és ezzel férfit csinál magából. S ahol két férfi van, azok rivalizálnak egymással, a riválisnak pedig a férfi nem fogja kiadni az érzéseit, mert úgy gondolja, hogy az felül fog kerekedni rajta, ennek pedig nem szeretné kitenni magát. És hogy egy férfi csakis egy nőnek fogja kiadni adott esetben a lelkét vagy abból valamennyit. Egy olyan nőnek, aki nőként viselkedik, és eképpen kezeli amit hall, amit lát, pl. szeretettel, bölcsen, elfogadóan, megértően, bizalmasan.. Aki mellett a férfi nem lesz kitéve annak, hogy másoknak vagy akár a párjának ki legyen szolgáltatva. Ahol leteheti a gondjait, és egyszerűen a szeretet által, amivel fogadja a nő, vigasztalásra, megnyugvásra talál. Szóval létezik talán valami olyan is, hogy férfi-női Bizalom, és ahol ez megvan, ott érzi a férfi magát biztonságban, ott tud magáról alkalomadtán beszélni. Amikor ő szükségét érzi, és nem amikor nógatják vagy elvárják tőle.
Így van. A férfi békés, boldog, 'unalmas' életre vágyik, nem egy dél-amerikai szappanopera főszereplője lenni. Bármennyi szereti egy férfi a munkáját a munkahelye akkor is egy csatatér, ahol helyt kell állnia. Ha hazamegy nem szeretné, ha otthon is csatatér lenne. Ha az férfi tökösebb akkor azonnal elválik, ha kevésbé tökös, akkor iszik barátaival és részegen megy haza vagy keres egy szeretőt (aki egyetért vele) és csak aludni jár haza vagy azt sem. A lényeg: barátokat is is úgy választunk, hogy egyetértsenek velünk. Lehet, hogy kiábrándító, de azt várjuk el, hogy a párunk is értsen egyet velünk. Nem parlamentet szeretnénk az otthonunkban. "Ne egymás nyakát fogjuk meg Emberek, hanem egymás kezét! ...és a cirkusznak hamarosan vége!" Hofi Géza
Szia! A kerámia nagyon kemény, de törékeny. A mai " elvárt férfiak" hamar öregszenek, magányosak és halnak meg. Nem csodálkozom már ha a nők nagy része folyton csalódik. Az elvárásoknak, "megrendelésüknek" megfelelő "kemény" férfit kapják.
Értem én, a másik férfi felé ne mutasson gyengeséget. De egy bensőséges párkapcsolatban az érzelmek kimutatása pont, hogy az erő jele egy nő számára. Ez a magabiztosnak tűnő álarc, a lelki elzárkózàs óriási gátja a a kapcsolódásnak. Egy férfi nem attól erős, hogy nem nyílik meg, hanem pont fordítva! Ha van bátorsàga megmutatni önmagát, a lelkét. Ilyen egy igazi, erôs férfi az én számomra.
Год назад
Kedves Erika, A tanfolyamon mélyebben belemegyünk a témába. Pl. abba is, hogy mi az oka annak, ha a férfi a párkapcsolaton belül is zárkózott marad. Szeretettel látunk: titkostanacsoknoknek.hu/programnaptar/ ❤️-tel Gy
A sokat emlegetett Hogyan szelídítsünk férfit? elnevezésű két napos workshopon megértheti az ember lánya, hogyan gondolkodik az erősebbik nem, így arra is fény derül, az ő szemükben milyen a "tökéletes" nő. Meleg szívvel ajánlom! :) A weboldalon minden megtalálható.
Sziasztok. Sírni mindenki szokott,de van aki BEFELÉ engedi könnyeit,van ki KIFELÉ. Ha jól értem Gyulát a baj azokkal a van, akik nem a Helyzetnek megfelelő Érzést közlik . Sírni az Elengedés,Megengedés ,(Halál ,Gyász)miatt ( Jézus a Getzemáni kertben utolsó éjjel halála előtt,lehet hogy az utolsó Igaz Férfi volt?) Ez lehet Öröm könny is,de mindenképp MEGÁLLÍT, hiszen nem látunk,akkor hogyan cselekedhdtnénk.... Ha félelemből jön,vagy iszony ,harag, estleg érzelmi zsarolás, ahogy PÁL FERI (Kat.pap) mondja: PARAZITA ÉRZÉSBŐL fakad, akkor valóban csak NYIHOGÁS, Felelősség alól való kibújás jele. Tehát nem a Helyzetnek megfelelő Érzés. Ez valóban nem a Férfi Jelleme, csak egy pasié , királyfié. Ezt kitől Tanulta?.? Egy kislány nem lehet dühös, de sírhat Egy kisfiú nem félhet de lehet dühös,agresszív.. Ki is tanítja ezeket a MINTÁKAT MÁR TÖBB ÉVSZÁZADA????
Ha már Jézus szóba jött: János apostol fontosnak tartotta feljegyezni, hogy amikor látta a családot, hogy mennyire lesújtotta őket a Lázár halála, elsírta magát. Szó szerint "könnyekre fakadt". Aztán odamasírozott a sírhoz, és beordított a halottnak, hogy jöjjön ki. Talán kellett ez a motiváció, és az érzelmi ráhangolódás
Sajnos, már tapasztaltam nála ha én adom ki a lelkem akkor visszaél vele.Adott helyzetben visszaforgatja rám.Szerintem ő is ettől fél hogy én is ezt tenném ezért nem tud megnyini.
De ez felnőtt korban már nem így van. Ezt nőként mondom. Nekem igenis jó érzés látni, s tudni, hogy egy férfinek is vannak érzelmei, s ha nem lennének, nem is kellene. Ráadásul a bátyám nyüzige kisfiú volt, felnőtt korára pedig az egyik legférfiasabb férfi lett külsőleg, belsőleg egyaránt. S harcos a javából!!
6 лет назад+2
Ööö... Már csak azt nem értem, hogy mi az ami "nem így van"...?
Ok, most akkor már csak arra vagyok kíváncsi hogy szülőként ha Petike sír mit kellene neki szerinted tanítani/mondani, hogy se "nyámnyila" ne legyen a végén, de érzelmi analfabéta sem?
6 лет назад+20
Azt, hogy egy férfi erős... Az erő pedig bátorság, önuralom, kitartás és becsület... Aki ezeket uralja, az támasza lesz a családjának, a nőjének, a gyerekének... … mert egyre több a punnyadt macska, férfi elnevezéssel. Ami amúgy pont szinkronban van az agresszív feminista nőkkel. Még 100 év és puhább nyuszik leszünk, mint egy kisbaba, a nők meg agresszívebbek lesznek, mint egy pitbull. Igaz... Így majd senkinek nem kell a másik oldal, de talán marad még pár Férfi és Nő, aki ha egymásra talál, boldog lehet ebben az elkorcsosuló világban... Szerintem...
@ A gyerek magától is rá fog jönni, mit kell tenni és mikor. Attól, hogy valaki gyerek, nem hülye. Ráadásul, a léleknek van egy időhöz kötött érési folyamata, ami mindenkiben végbe megy, programozottan. Ha beleavatkozol, rövidzárlatot csinálsz, hibásan fog végbe menni. Ha nem érted, miről beszélek, nézd meg az Agymanók-at
Még a törvény sem kötelezi az elkövetőt, hogy maga ellen valljon... Elvárni mindent ellehet... Ez is elvárható, de értelmetlen elvárni. :-( Én utána néznék...
Sajnos nem sokat értettem meg a magyarázatból. Minden hasonló videóból az jön le, hogy a nőnek kell helytállni. Találja ki, hogy a "szegény" férfi épp mit gondol, mit szeretne pl. a kapcsolat elején, aztán utána stb. Harcol, küzd, nem sír, mert kemény!!!! De kommunikáció nuku!!! Minek is az! A nő legyen gondolatolvasó...hogy na most vajon mi a nyűgje..!!??? Olyan videók miért nincsenek, hogy a nő mitől nő? És tanítani a férfit arra, hogy esetleg ők is tegyenek már valamit azért, hogy megértsék a nőt!!!
5 лет назад+2
Kedves Zsuzsa, Nem kitalálni kell mit gondol, hanem eléggé ismerni ahhoz, hogy olvasni tudj az ő jeleiből... erről (is) szól a tanfolyam :-) Szeretettel várunk és mindent érteni fogsz :-) ❤-tel Gy
Ha érdekel, figyelmes vagy. Akkor nem kell kitalálni, mert érteni fogod. Ha empatikus vagy és nyílt ő is nyílt lesz és beszélhettek bármitől. Ha azt a programot hozod magaddal, (önkénytelenül, akár tudat alatt) hogy nem tévedhetsz, és ragaszkodsz saját hibátlanságodhoz bezársz. Védekezel majd ebből harc lesz és győzni akarás. Ekkor már nincs empátia, megértés vagy megnyílás.
Akkor el kell játszani a hattyú halálát? Lehet. A legtöbb nő a z első szép időszak lefutása után a későbbiekben is szeretettel, bölcsen, elfogadóan, megértően viselkedik, ha úgy érzi, hogy jelen van a szeretetteljes összetartozás, ha megvan az a talaj, amire építeni lehet a bizalmat. És akkor a férfi ugyanilyen szeretettel, bölcsen, elfogadóan, stb FEKTESSEN BE ENERGIÁT, de a férfi gyakran ilyenkor már oly biztos a dolgában, hogy NEM fektet be. Ennyi.És akkor kezdődjön a "hattyú halála" típusú játszma a nő részéről, hogy a férfi férfinak érzze magát? jajj, ajjaj!
4 года назад+1
Kedves Enikő, Valamit félre értettél, nem kell játszmázni, sőt... Itt nehéz lenne leírni és megtalálni, hogy hol csúszott el a mondanivalóm, de szeretettel látunk a tanfolyamon :-) ❤️-Gy
"gyanilyen szeretettel, bölcsen, elfogadóan, stb FEKTESSEN BE ENERGIÁT" - Ezen azért lehet elcsúszni, mert ő nem nő. Tehát nem fog "ugyan ilyen" módon csinálni semmit. Ráadásul, azt csak a nő képzeli, hogy bölcs és elfogadó. Lehet a férfi másként éli meg... Mert más részletek fontosak számára. Az összbenyomás pedig a részletekből tevődik össze, anélkül, hogy aztán emlékeznénk rá, vagy érvelni tudnánk velük. A "már oly biztos a dolgában" borzalmas közhelyes tévedés és önbeteljesítő rosszhiszeműség. Legfeljebb tiniknél vannak ilyen szempontok. Nem csak az az "energia befektetés" amiből a partner azt érzi, hogy ki van szolgálva és boldoggá van téve. Lehet a másiknak az kerül energiába, hogy kitartson! Egyébként meg az a legnagyobb hiba ha mástól várjuk el, hogy boldoggá tegyen. Sem a nő sem a férfi dolga nem ez a kapcsolatban.
Az Aranyember legregebbi verziojaban, meg a 30-as evekbol, van egy erdekes parbeszed. Amikor a csalo sarokba szorul es elkezd sirankozni hogy mentse magat, akkor az Aranyember azt mondja: "A ferfi konny mindig gyanus." Ez megmaradt bennem, es azota nem erzem annyira rosszul magam hogy nem birom a sirankozo ferfiakat. A noket se.
Igen, az Aranyemberben (úgy a filmben, mint a regényben is) szerepel ez a mondat, amit Timár Mihály mond Krisztyán Tódornak. Krisztyán aztán el is mondja, hogy gyerekkorában mindig másokra volt szorulva, és a megélhetés érdekében állandóan szerepeket kellett játszania. Soha nem tudott önmaga lenni, egy idő után már teljesen megszokta azt, hogy álarcokat mutasson a világnak. Manapság ezek a trénerek pontosan arra akarnak megtanítani, hogy ne kelljen ehhez folyamodnunk, hogy szerepek játszása nélkül is helyt tudjunk állni az életben. Persze a jó ügy érdekében néha kell egy kis ravaszkodás, ám ez már teljesen más tészta, és ez már egy másik beszélgetés témája lenne.
Férfiként hallgatom és figyelem; önismereti kurzusnak is megéri végigülni ezt az egészet. Köszi!
❤😊 köszönöm érdekes volt
Sok mindenre kaptam most a válást! Köszönöm szépen!
Nagyon érdekes amit mondtál ! Tudod hogy ez a mi világunkban is működik ?!
❤Köszönöm most sokat tanultam! 🥰
Köszönöm szépen Gyula a fontos információkat Nagy örömöt nèzem hallgatom a videókat 😍
Köszönöm szépen, nem könnyű megérteni, de köszönöm szépen. Sokat segít
Kedves Judit, nagyon örülünk hogy segíthetünk :-)
❤️-tel Gy
Nagyon találó gondolattal magyarázod és ez így igaz
Őszintén most sikerült megértenem a másikat... pedig hónapok óta nem ment. Annyira köszönöm💕
Szeretném azt a pici aranykulcsot😘😘😘
Teljesen más ezt a videót úgy újra látni, hogy már jártam a tanfolyamon, és Jól értem. Előtte úgy néztem, mint egy haldokló, aki az utolsó szalmaszálba kapaszkodik. Most már úgy nézem, mint egy Nő, aki végtelen hálát érez és meghajol az Életbölcsesség előtt! Köszönöm az alázatos munkátokat Ágival! Kívánom, hogy minden Nőhöz eljusson, és Gyula hangja elég hangos legyen, ahhoz, hogy visszhangozzon a nehéz pillanatokban is a hölgyek fejébe, és ne legyen pusztába kiáltott szó!
Kimondhatatlanul nagy hálával, fejet hajtok előttetek, és köszönöm, hogy átélhettem a katarzist!
Kedves Mónika,
Nagyon köszönjük a szavaidat, ezekből a pozitív visszajelzésekből merítünk erőt a folytatáshoz 🙏
❤️-tel Gy
Azért leírhattad volna, mi az a nagy értelmezési különbség, amit észrevettél.
Köszönöm
Nagyon jo kerdes es bolcs valasz.
Szóval ebből (is) az derül ki, én azt hallom, hogy a nő sokszor férfiasan viselkedik, és ezzel férfit csinál magából. S ahol két férfi van, azok rivalizálnak egymással, a riválisnak pedig a férfi nem fogja kiadni az érzéseit, mert úgy gondolja, hogy az felül fog kerekedni rajta, ennek pedig nem szeretné kitenni magát. És hogy egy férfi csakis egy nőnek fogja kiadni adott esetben a lelkét vagy abból valamennyit. Egy olyan nőnek, aki nőként viselkedik, és eképpen kezeli amit hall, amit lát, pl. szeretettel, bölcsen, elfogadóan, megértően, bizalmasan.. Aki mellett a férfi nem lesz kitéve annak, hogy másoknak vagy akár a párjának ki legyen szolgáltatva. Ahol leteheti a gondjait, és egyszerűen a szeretet által, amivel fogadja a nő, vigasztalásra, megnyugvásra talál. Szóval létezik talán valami olyan is, hogy férfi-női Bizalom, és ahol ez megvan, ott érzi a férfi magát biztonságban, ott tud magáról alkalomadtán beszélni. Amikor ő szükségét érzi, és nem amikor nógatják vagy elvárják tőle.
Igen. Lényegét tekintve igen. :-)
000⁰l97
Ez igaz, de mi van ha kénytelen vagy "férfiként" viselkedni, mert különben elúszik az életed..ha a férfi nem "FÉRFI" az élet semilyen területén..
@@mariannszakallasne3264 Biztosan van ilyen. Kérdezzük meg Gyulát, ő mit gondol erről.
Így van. A férfi békés, boldog, 'unalmas' életre vágyik, nem egy dél-amerikai szappanopera főszereplője lenni. Bármennyi szereti egy férfi a munkáját a munkahelye akkor is egy csatatér, ahol helyt kell állnia. Ha hazamegy nem szeretné, ha otthon is csatatér lenne. Ha az férfi tökösebb akkor azonnal elválik, ha kevésbé tökös, akkor iszik barátaival és részegen megy haza vagy keres egy szeretőt (aki egyetért vele) és csak aludni jár haza vagy azt sem. A lényeg: barátokat is is úgy választunk, hogy egyetértsenek velünk. Lehet, hogy kiábrándító, de azt várjuk el, hogy a párunk is értsen egyet velünk. Nem parlamentet szeretnénk az otthonunkban.
"Ne egymás nyakát fogjuk meg Emberek, hanem egymás kezét! ...és a cirkusznak hamarosan vége!" Hofi Géza
Szia!
A kerámia nagyon kemény, de törékeny. A mai " elvárt férfiak" hamar öregszenek, magányosak és halnak meg.
Nem csodálkozom már ha a nők nagy része folyton csalódik. Az elvárásoknak, "megrendelésüknek" megfelelő "kemény" férfit kapják.
A férfiak azért halnak előbb a nőknél, mert azok nem feleséggel élnek együtt.
Köszönöm szépen
Értem én, a másik férfi felé ne mutasson gyengeséget.
De egy bensőséges párkapcsolatban az érzelmek kimutatása pont, hogy az erő jele egy nő számára.
Ez a magabiztosnak tűnő álarc, a lelki elzárkózàs óriási gátja a a kapcsolódásnak.
Egy férfi nem attól erős, hogy nem nyílik meg, hanem pont fordítva!
Ha van bátorsàga megmutatni önmagát, a lelkét.
Ilyen egy igazi, erôs férfi az én számomra.
Kedves Erika,
A tanfolyamon mélyebben belemegyünk a témába. Pl. abba is, hogy mi az oka annak, ha a férfi a párkapcsolaton belül is zárkózott marad.
Szeretettel látunk:
titkostanacsoknoknek.hu/programnaptar/
❤️-tel Gy
Lehet hogy csak én nem találtam, de van videó arról, hogyan legyünk nők? Szerinted milyenek kellene lennünk? Milyen a "tökéletes" nő?
A sokat emlegetett Hogyan szelídítsünk férfit? elnevezésű két napos workshopon megértheti az ember lánya, hogyan gondolkodik az erősebbik nem, így arra is fény derül, az ő szemükben milyen a "tökéletes" nő. Meleg szívvel ajánlom! :) A weboldalon minden megtalálható.
Köszönöm!
💚
köszönöm .
Koszonom Szepen ⁉️🌺
😊
Sziasztok. Sírni mindenki szokott,de van aki BEFELÉ engedi könnyeit,van ki KIFELÉ.
Ha jól értem Gyulát a baj azokkal a van, akik nem a Helyzetnek megfelelő Érzést közlik . Sírni az Elengedés,Megengedés ,(Halál ,Gyász)miatt ( Jézus a Getzemáni kertben utolsó éjjel halála előtt,lehet hogy az utolsó Igaz Férfi volt?)
Ez lehet Öröm könny is,de mindenképp MEGÁLLÍT, hiszen nem látunk,akkor hogyan cselekedhdtnénk....
Ha félelemből jön,vagy iszony ,harag, estleg érzelmi zsarolás, ahogy PÁL FERI (Kat.pap) mondja: PARAZITA ÉRZÉSBŐL fakad, akkor valóban csak NYIHOGÁS, Felelősség alól való kibújás jele. Tehát nem a Helyzetnek megfelelő Érzés. Ez valóban nem a Férfi Jelleme, csak egy pasié , királyfié. Ezt kitől Tanulta?.?
Egy kislány nem lehet dühös, de sírhat
Egy kisfiú nem félhet de lehet dühös,agresszív..
Ki is tanítja ezeket a MINTÁKAT MÁR TÖBB ÉVSZÁZADA????
Ha már Jézus szóba jött: János apostol fontosnak tartotta feljegyezni, hogy amikor látta a családot, hogy mennyire lesújtotta őket a Lázár halála, elsírta magát. Szó szerint "könnyekre fakadt". Aztán odamasírozott a sírhoz, és beordított a halottnak, hogy jöjjön ki. Talán kellett ez a motiváció, és az érzelmi ráhangolódás
Asszem megertettem most valamit🙄😬😁
❤
Super , ich habe schon gut Verstanden 😊👍👍👍
Mi ki
Nem ő
🥰
Igen ....
De ha meg nem mutatjuk ki az érzéseinket akkor az a baj, és lelkileg se jó.
Kedves Anita,
Mindennek meg van a módja, erről (is) szól a 2 nap.
Szeretettel látunk:
titkostanacsoknoknek.hu/programnaptar/
❤️-tel Gy
Szia!Mikor lesz a legközelebbi tanfolyam?Előre is köszönöm a választ!:))))Üdv.:Éva
Kedves Éva,
Minden információt megtalálsz a honlapunkon:
titkostanacsoknoknek.hu/programnaptar/
❤️-tel Gy
💙
:-)
Ha bajvolt mindig megoldottam ha rolamvolt szo rajôttem szegyel azota egyedûlvagyok
👍
Sajnos, már tapasztaltam nála ha én adom ki a lelkem akkor visszaél vele.Adott helyzetben visszaforgatja rám.Szerintem ő is ettől fél hogy én is ezt tenném ezért nem tud megnyini.
De ez felnőtt korban már nem így van. Ezt nőként mondom. Nekem igenis jó érzés látni, s tudni, hogy egy férfinek is vannak érzelmei, s ha nem lennének, nem is kellene. Ráadásul a bátyám nyüzige kisfiú volt, felnőtt korára pedig az egyik legférfiasabb férfi lett külsőleg, belsőleg egyaránt. S harcos a javából!!
Ööö... Már csak azt nem értem, hogy mi az ami "nem így van"...?
Egyetértek!
Azért a nőket is meg kellene kérdezni, mi hogy látjuk, ki a férfi...
Ok, most akkor már csak arra vagyok kíváncsi hogy szülőként ha Petike sír mit kellene neki szerinted tanítani/mondani, hogy se "nyámnyila" ne legyen a végén, de érzelmi analfabéta sem?
Azt, hogy egy férfi erős...
Az erő pedig bátorság, önuralom, kitartás és becsület...
Aki ezeket uralja, az támasza lesz a családjának, a nőjének, a gyerekének...
… mert egyre több a punnyadt macska, férfi elnevezéssel.
Ami amúgy pont szinkronban van az agresszív feminista nőkkel. Még 100 év és puhább nyuszik leszünk, mint egy kisbaba, a nők meg agresszívebbek lesznek, mint egy pitbull. Igaz... Így majd senkinek nem kell a másik oldal, de talán marad még pár Férfi és Nő, aki ha egymásra talál, boldog lehet ebben az elkorcsosuló világban...
Szerintem...
@ A gyerek magától is rá fog jönni, mit kell tenni és mikor. Attól, hogy valaki gyerek, nem hülye. Ráadásul, a léleknek van egy időhöz kötött érési folyamata, ami mindenkiben végbe megy, programozottan. Ha beleavatkozol, rövidzárlatot csinálsz, hibásan fog végbe menni. Ha nem érted, miről beszélek, nézd meg az Agymanók-at
Hűtlenség esetén elvárható hogy megnyiljon?
Még a törvény sem kötelezi az elkövetőt, hogy maga ellen valljon...
Elvárni mindent ellehet... Ez is elvárható, de értelmetlen elvárni. :-(
Én utána néznék...
Sajnos nem sokat értettem meg a magyarázatból. Minden hasonló videóból az jön le, hogy a nőnek kell helytállni. Találja ki, hogy a "szegény" férfi épp mit gondol, mit szeretne pl. a kapcsolat elején, aztán utána stb. Harcol, küzd, nem sír, mert kemény!!!! De kommunikáció nuku!!! Minek is az! A nő legyen gondolatolvasó...hogy na most vajon mi a nyűgje..!!??? Olyan videók miért nincsenek, hogy a nő mitől nő? És tanítani a férfit arra, hogy esetleg ők is tegyenek már valamit azért, hogy megértsék a nőt!!!
Kedves Zsuzsa,
Nem kitalálni kell mit gondol, hanem eléggé ismerni ahhoz, hogy olvasni tudj az ő jeleiből... erről (is) szól a tanfolyam :-)
Szeretettel várunk és mindent érteni fogsz :-)
❤-tel Gy
Ha érdekel, figyelmes vagy. Akkor nem kell kitalálni, mert érteni fogod. Ha empatikus vagy és nyílt ő is nyílt lesz és beszélhettek bármitől. Ha azt a programot hozod magaddal, (önkénytelenül, akár tudat alatt) hogy nem tévedhetsz, és ragaszkodsz saját hibátlanságodhoz bezársz. Védekezel majd ebből harc lesz és győzni akarás. Ekkor már nincs empátia, megértés vagy megnyílás.
@ Szia Gyula Mi a helyzet az ilyen nárcisztikus gázlángozó pasikról ez egy valós probléma vagy csak az ezzel foglalkozó hölgyek túlparázzák a dolgot ?
:)
:-)
:-)
Akkor el kell játszani a hattyú halálát? Lehet. A legtöbb nő a z első szép időszak lefutása után a későbbiekben is szeretettel, bölcsen, elfogadóan, megértően viselkedik, ha úgy érzi, hogy jelen van a szeretetteljes összetartozás, ha megvan az a talaj, amire építeni lehet a bizalmat. És akkor a férfi ugyanilyen szeretettel, bölcsen, elfogadóan, stb FEKTESSEN BE ENERGIÁT, de a férfi gyakran ilyenkor már oly biztos a dolgában, hogy NEM fektet be. Ennyi.És akkor kezdődjön a "hattyú halála" típusú játszma a nő részéről, hogy a férfi férfinak érzze magát? jajj, ajjaj!
Kedves Enikő,
Valamit félre értettél, nem kell játszmázni, sőt...
Itt nehéz lenne leírni és megtalálni, hogy hol csúszott el a mondanivalóm, de szeretettel látunk a tanfolyamon :-)
❤️-Gy
"gyanilyen szeretettel, bölcsen, elfogadóan, stb FEKTESSEN BE ENERGIÁT" - Ezen azért lehet elcsúszni, mert ő nem nő. Tehát nem fog "ugyan ilyen" módon csinálni semmit. Ráadásul, azt csak a nő képzeli, hogy bölcs és elfogadó. Lehet a férfi másként éli meg... Mert más részletek fontosak számára. Az összbenyomás pedig a részletekből tevődik össze, anélkül, hogy aztán emlékeznénk rá, vagy érvelni tudnánk velük. A "már oly biztos a dolgában" borzalmas közhelyes tévedés és önbeteljesítő rosszhiszeműség. Legfeljebb tiniknél vannak ilyen szempontok. Nem csak az az "energia befektetés" amiből a partner azt érzi, hogy ki van szolgálva és boldoggá van téve. Lehet a másiknak az kerül energiába, hogy kitartson! Egyébként meg az a legnagyobb hiba ha mástól várjuk el, hogy boldoggá tegyen. Sem a nő sem a férfi dolga nem ez a kapcsolatban.
:D
:-)
Az Aranyember legregebbi verziojaban, meg a 30-as evekbol, van egy erdekes parbeszed. Amikor a csalo sarokba szorul es elkezd sirankozni hogy mentse magat, akkor az Aranyember azt mondja: "A ferfi konny mindig gyanus."
Ez megmaradt bennem, es azota nem erzem annyira rosszul magam hogy nem birom a sirankozo ferfiakat. A noket se.