Az ANTITRINITÁRIUSOK (unitáriusok) súlyos tévedése

„Az unitáriusokat - mint egykor Szervétet - az a remény lelkesítette, hogy az antitrinitárius vallás olyan közös platform lehet, amelyen a zsidók, a keresztyének és a muzulmánok találkozhatnak, megérthetik egymást és egyesülhetnek. Az akkori idők sajátos "ökumenizmusa" volt ez, és azt a szerepet szánták neki, hogy kiküszöbölje korának legsúlyosabb ideológiai, politikai és katonai ellentéteit.” Bucsai Mihály
A szentháromságtagadók Jézus Krisztusban csak az emberi példaképet, a Szentlélek Istenben pusztán „Istennek jóra vezérlő erejét” látták.
A Bibliából azt tartják elfogadhatónak, ami az emberi értelemmel összeegyeztethető.
Az egyház náluk lelki egyesület, aminek az a dolga, hogy Isten Országát a földön megvalósítsa.
Szentségeik nincsenek, de megtartják a keresztelést, mint a megújulás ígéretét hordozó vallási szertartást és az úrvacsorát, mint Jézus Krisztus áldozatára emlékeztető és példája követésére buzdító rítust. Elvetik az eredendő bűn és az eleve elrendelés tanát.
Az erdélyi Unitárius Egyház alapítója Dávid Ferenc. A reformáció buzgó híve lett és ezen tevékenysége nyomán az erdélyi szászok evangélikus püspökévé választották 1557-ben.
Dávid 1559-re a helvét reformáció hatása alá került, szakított korábbi lutheránus álláspontjával és lemondott szuper-intendensi tisztségéről.
A radikalizmusa átvitte a „magyar vallásnak” nevezett kálvinisták táborába, ahol 1564-ban ugyancsak püspök lett. Ebben a minőségében kezdett antitrinitárius eszméket hirdetni az 1560-as évek második felében.
Blandrata György, János Zsigmond (1540-1571) fejedelem olasz udvari orvosa és diplomatája hatására fokozatosan szembefordult egykori harcostársaival, és új álláspontját a szentháromságtagadást védelmezte.
1566-tól Dávid és Blandrata voltak az unitárius hitviták főszereplői.
1570-es évre megjósolta Krisztus visszajövetelét, ami természetesen nem történt meg. Majd kezdte nyíltan ellenezni a gyermekek megkeresztelését: a felnőttek megkeresztelésének bevezetését tartotta szükségesnek. Sőt szombatos, judaizáló tanokat is hirdetett.
A Krisztus istenségének elfogadása és tagadása tárgyában már ekkor szembekerül egymással az unitárizmus konzervatív és progresszív irányzata.
Akkorra az antitrinitárius egyház meggyengült, hívei egy része visszatért a református egyházba, és akik megmaradtak, azok is felmérték a veszélyt, amit az újabb és újabb újítások jelentettek.
Az unitáriussá lett János Zsigmond fejedelem 1571 márciusában bekövetkezett halála súlyos csapást jelentett a mozgalom számára. Utóda, a katolikus Báthory István elbocsátotta Dávidot udvari papi hivatalából. Gyors egymásutánban sok unitárius lelkész és világi tért vissza a helvét irányhoz. Báthori István politikai pozíciója igen megerősödött, már harmadik éve volt nemcsak erdélyi fejedelem, hanem lengyel király is.
Dávid Ferenc magára maradt.
Az egyháza elhatárolta magát püspökétől, 1579 márciusában megfosztották püspöki tisztétől.
1579. június 1-jén a gyulafehérvári országgyűlés - miután Dávid nem volt hajlandó visszavonni újító tanait az innovációs törvény megszegéséért - életfogytiglani börtönre ítélte.
Déva várába zárták, ahol néhány hónapot raboskodott.
Még az év november 15-én meghalt 59 éves korában.
Az unitáriusok elvetik többek között az alábbi hittételek:
Az isteni kinyilatkoztatást, az eredendő bűnt,
az ember testi feltámadását,
a predesztinációt, a szentségeket.
Számukra a keresztség csak a közösségbe való felvétel aktusa.
Az úrvacsorát két szín alatt végzik, évente legfeljebb négyszer, ami nem több, mint megemlékezés az utolsó vacsoráról.
Hitük szerint a menny és a pokol csupán jelképes helyet jelent.
Vallják, hogy szabad akaratuk van.
A megváltásban némelyek hisznek és van, aki nem.
Az Úr Jézust követik, de nem imádják. Ez azt jelenti, hogy a bűnről és a kegyelemről szóló bibliai tanítást nem fogadják el.
Lelkigondozói beszámolókból lehet tudni, hogy válsághelyzetbe jutott unitáriusok a kegyelem hite nélkül nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem, vagy csak ideiglenesen segíthetők ki válsághelyzetükből.