Különleges jó beszélgetés, köszönetem mindenkinek, megint előrelépésként érzékelem fontos célok felé. Jók vagytok, együtt kiválóak! Gulyás Marci jól megtalálja az irányokat, reményt adóan kifelé a sötét alagútból. Meglepő nekem még mindig, hogy mindig meglepő, köszönöm.
Itthon éreztem magam. Van még remény! Ezt gondolom okos , értelmes, művelt, etikus és szerethető gondolataitokat hallva. Köszönöm az élményt, hála az általatok felkeltett reményért. ❤
Mindennel egyetértek, azt kivéve, hogy van még remény. Ahol volt még remény az Lengyelország, mert esélye volt nyerni az ellenzéknek és nyert is. Magyarországon sajnos nem ez a helyzet.
Puzsér attól lett elviselhető, hogy a vita partnerei szakmailag felkészültebbek voltak mint eddigi partnerei. Az iyen színvonalú embereket nem tudja leordítani.
2024 vegen is nagyon tanulsagos hallgatni. Acs Dani, Puzser Robert koszonom az Izraellel kapcsolatos lenyeglato es erzekeny megnyilvanulasokat. Marci es csapata utolag is koszonom ezt a videot.
Sokkal jobban szerepel mint a Spiriten, itt nem tud leordítani senkit. Amikor megfelelő felkészütségű vitapartnerrel találkozik az ő egóját is visszafogja,mérsékli.
Sajnálom, de könnyebb vollt így írni, mert ez jutott eszembe elōbb, mint a magyar szó. Én több mint húsz éve élek Amerikában és nem igen beszélek magyarul, és csak a COVID óta hallgatok magyarul a Youtubon. Azt hiszem ez jobban megbocsátható nekem, mint azoknal, akik otthon éltek és úton útfélen angol szavakat használtok és még magyarul is helytelenül beszéltek és írtok. Rossz helyre tettétek wzt a kritikát. Én még mindíg jobban tudok és beszélek magyarul, mint sokan otthon. I am so sorry for disturbing your Hungarian language protecton. You should save your this type of critics for your fellow Hungarians who speak incorrect Hungarian grammar regulary even in their podcasts.
@@arnyekinfluenszer De igen, sajnos akarsz kötekedni. Mivel én nem ismerem a te angol tudásodat, ez megint csak nem volt fair (bocsi: igazságos). Remélem azért Neked legalább lett egy jó napod, hogy belém rúghattál mégegyszer.
De jó kis csapat jött itt össze, és a téma is nagyon érdekes! Robi amit 35:45-nél említesz az sajnos nagyon igaz ! Totális a kiábrándultság a multik leuralása miatt !😒
Ács Dani és Puzsér a legmenőbb tagok itt, mint máshol is, máskor. Fiala tette: nekem rendben van. Van akit a szülei szétszadiztak, nekem is nagyon komoly gondom van apámmal, meg tudom ezt érteni , ráadásul művészként akcióművészetnek is megfelel. Miért akarja Marci Lenin-fiúként eltörölni ezt is megint? Mindent moralizálva közelít kényszeresen.
Értem az álláspontodat, abszolút. De a Fiala-videóban nem érzek semmilyen érzelmet az apja iránt. Nem jön át, hogy ezt most azért teszi így, mert ezzel törleszteni akar. Szerintem ez csak öncélú polgárpukkasztás. Ha érződne belőle a bosszú, a harag, bármilyen érzés, akkor érvényes tartalommá válhatna, de biztos vagyok benne, hogy szándékos, hogy ez nincs benne.
a Fiala pont az az ember aki imád meghökkenteni. hidegen, érzelemmentesen lereagálni mindent, ezzel leplezi az érzékenységét, hogy sziklának és gecinek mutatja magát. szerintem ezért nem árul el érzelmet itt sem. Komoly defektusos pali, ha nem lenne az, akkor beszélne az érzelmeiről, azzal részben fel is dolgozná, de épp nem teszi @@attilamajor4312
Hú ! Kérem ez az év egyik legjobb adása.Ha kedvelem a szereplőket, ha nem, ami itt történt, ez egy igazi történés ! Gyerekeim 18 évesek megmutatom nekik ilyen társaságot keressenek !
@@thomasu5280mibe? hogyan olvassanak értékes írásokat, könyveket? kritikai érzék kifejlesztésére? hogyan ismerjék fel az álszentséget, alakoskodást és azt ezt elfedő propagandát? hogyan kezeljék korrekten a sajátjukétól eltérő véleményeket, ismerjék fel melyik értékes és melyik értéktelen? mik az alapvető emberi értékek, mi a nemzeti minimum? hogy mire és miért jó a humor? kezdetnek megteszi egy hasonló társaság 😊
Nagyon jó beszélgetés volt, és sajnálom hogy ezek a nagyon jól beszélő emberek nem ők vezetik az országunkat. Miért van ez hogy ezek az asztal mellett nagyon szuper emberek, nem irányithatják a politikánkat, vezethetnék a MÁVot vagy a Budapestet, erre föl csak egy órás beszélgetés van velük és nem vezethetik az magyarokat, pedig annyira jók, őszinték, nagyon nagy tudással, tájékozottsággal. AMúgy is egy ilyen hadaró, rossz orgánumú figura alkalmatlan a média szereplésre, inkább irányithatná az országunkat mint egy báb, valaknek a bábuja.
@adamkaracsony1080 : - Gondolatod : Egyetertek a velemenyeddel a kiindulopontot illetoen, es becsulendo a kinyilvanitott tiszteleted felejuk. - Gondolatom : Nem tudom a valaszt ra de szerintem ez az onmagaba visszafordulo kigyo metaforikus ertelmezett esete ; Az esetek tobbsegeben sosem azok a vezetok akik valojaban meltoak ra es akik megfeleloek lennenek, lehet, hogy mert megsem kapnak az eselyt az emberektol, hogy bizonyithassanak, (mivel ok nem kepesek projektalni irrelevanciat, nem amitjak a tomeget es lehet, hogy a tomegnek ez kell) ezert az arra megfeleloek nem is probalkoznak. - Hozzafuzesem : Szerintem ezek a szuper emberek (ahogy fogalmaztal) tobbet tudnak igy tenni a tartalmaikkal mintha "pozicioban" lennenek es a "megvaltozhatatlannal" kellene csodat muvelniuk - Lezaras utolso mondatodra : "Epits es rombolj avagy dicseret vs. kritika egy zaszlo alatt 2.0" Az elejen azt irod szuper emberek aztan a vegen kiemeled, hogy mennyire hibasan velekedsz rola az adott pozicoja jellegerol es ehelyett betolthetne egy olyan szerepet ahol valojaban abba a szerepbe kepzelned el, hogy helye legyen akiknek a szerepe lecserelendo az O munkassagara. - azert 2.0 mert visszaolvasva gyakorlatilag en is ugyanezt tettem a komment elejen es a vegen.
A segítségüket kérem, mert nem érem el a Puzsért. Nagyon szeretném megvenni a legújabb könyvét de sehol nem sikerült hozzájutnom megtalálnom. Előre is köszönöm szépen a segítségüket. Magyari-Beck Anna
Szerintem ha valakinek van lehetősége választani, nem telefonon néz semmit, ha ott van mellette a nagy kijelző, meg esetleg hangrendszer... Akkor már csak attól függ melyik egyszerűbb, mobilról küldeni a tévére, számítógépről, vagy a tévén megnyitni. Ez meg szokás kérdése is. Nem hiszem, hogy válogatnak, hogy csak a jókat nézik a tévén. | Nem értem ezt a negatív hozzáállást. Minél lassabb, annál biztonságosabb, ÉS, minél később lesz gyorsabb, annál gyorsabb lesz az új, és annál nagyobb öröm és megkönnyebbülés lesz 3 napig. Aztán azt is megszokják, és attól is gyorsabb kell. Nem a vonattal van a baj. Az a baj, hogy sietni kell, meg az, hogy mindenki elzárkózik. Mert lehetne szórakozás is az utazás, jó társaságban.
Ács Daniék összeröhögése annyira kiábrándító. "Még mielött államosítjuk..." Közmüvesítésről volt szó. Az e.on, a Tigáz, nem állami (volt), de közmű. Ez az ún. értelmiségünk vitakultúrája, a felét levágjuk, a másik felét félreértjük...
Ami meglepett az interjú első meghallgatásánál is: ÉN MINT TULALDONOS BIZTOSÍTOM A FORRÁSOKAT , mi van ? nem a lakosság által befizetett adókból, a MI közös pénzünkből?
A " rászorulók " azok a csoportok, akik számára az állam nem biztosít munkát !! Körűl kellene nézni vidéken milyen a munkalehetőség...!!! A súlyos leszázalékolt betegek, arra kényszerűlnek, hogy leszázalékolt munkát vállaljanak, de még akkor sem tudnak abból a jövedelemből megélni, ráadásúl, az egészségük is mégjobban megromlik !! k@@hoppszasaranenitanacsadas2057
A veronai buszbalesetnél azért nem volt kormányzati sírás-rívás, mert az érintett cég az "év személyszállító cége" ergo egy NER-közeli vállalkozás volt ...
@@kippakeppa1731 A tragikus balesetben érintett vállalkozás kapta meg 2011-ben Az Év Buszos Személyszállítója díjat. A kitüntetést és az oklevelet Varga Mihály jelenlegi gazdasági miniszter adta át 2012. február 1-jén Czakó Tibornak, a Pizolit Kft. ügyvezetőjének. A díjat a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NIT) alapította. Az MNO számolt be róla, a Pizolit Kft. egyik busza szenvedett balesetet az olasz autópályán Verona közelében. A vállalkozás honlapja alapján úgy tűnik, hogy a társaság jó műszaki állapotú buszokkal rendelkezik.
A NER, ha aláz, azt úgy (is) teszi, mint Lázár miniszter. Valóban, ő ettől "erősebbnek" látszik azok szemében, akik nem tudják egy MÁV-vezető helyébe képzelni magukat. Az eszközök egyre változatosabbak és színpadiasabbak. Cél a ködösítő manipuláció...
Az azért plusz kérdés, hogy mit értünk terrorszervezet alatt, és vajon mi az oka annak, hogy emberek terrorszervezet tagjává válnak, és hogy került a világ olyan helyzetbe, hogy terrorszervezet(ek)ről kell beszélni egyáltalán. (emellett rendkívül nehéz, tragikus helyzet, valóban, és bár megoldható lenne mielőbb)
Jajj mit vagy úgy oda? Ha nagyon belemész rájössz, hogy a házadnak se vagy tulajdonosa, mert az is az államé, csak bérled, ha nem fizetsz, elveszik, sőt, te is azé vagy.
30:00 - tételesen nem igaz, hogy a Facebook minden bevételt megtart. Úgy kell keresni, hogy "Monetization tools"! Másrészt a médiának pedig ott van a "Meta for Media".
Nem Robi ez nem igaz ez szimplán érzékenység és empátia kérdése hogy te sírsz-e egy számodra ismeretlen ember halála miatt. Én sírtam mikor Kobe Bryant pl elment de a new yorki merényletnél is mikor hozzátartozókat láttam és sok ilyen van még. Mindenki másként éli meg ha emberi oldalról közelítesz akkor adott lelki állapotodban vagy általános meggyőződésed szerint is sírhatsz más ember/emberek tragédiája miatt, akár ismeretlenül is. Ezzel együtt én megértem azt ha valaki nem tud azzal sincs semmi probléma, a röhögést meg a kárörvendést na azt már nem értem meg
Akkor raktározz be papírzsepiből, mert naponta 18000 gyerek hal éhen a világon. Belegondolni is komikus, hogyan telhet ezután a napod, ha egy feka kosaras miatt sírtál.
26:00-ig elhangzottakra reagálnék. Nem értem srácok. Ott van a saját felületetek, weboldaltok és sírtok, hogy már a kutya sem megy oda, hanem valamelyik közösségi platformon töltik az idejüket. S ti mennyire ki vagytok szolgáltatva a Facebook-nak, RUclips-nak, az algoritmusaiknak. Bocs a felhasználók már nem akarnak "gólyafosként" kóvájogni a levegőben (a weboldalak tengerében), hanem platformokon töltik az idejüket. Az nem lehet, hogy a ti üzleti modelletek elavult, hogy mindenáron a saját oldalatokra csábítsátok az embereket? Miért nem lehet az adott platformon kiszolgálni őket?
Pff... Aki nem megy azt nem érdekli... Viszont megszüntették ott a kommentelési lehetőséget, hogy fészbúkkon lehessen csak, és arra hárították a moderálást.
@@marcellkovacs5452 Nem is csak az. Egy saját weboldal lehet saját, és egyedi. Meg lehetne csak az rajta amit akarnak. Persze nem lehet, mert moderálni kell, mert kötelező, de nekik ne kelljen arra jó a fb, meg gondolom tele kell rakni azt is reklámmal. Mindenesetre abban egyet tudok érteni, hogy a fasse fog nyolcvan helyre kattintani... Ha nem lenne fb, és nem lenne rajta, akkor szerintem azt amire valaki kíváncsi, megnézné, de hogy itt van fb-on, de oda hivatkozik, az már rosszabb, olvasóként, ha mindkettőt elolvasod. Mert ha csak az egyiket akkor mindegy. De kezdjük ott, hogy a címből mindent tudni kéne, és mindenhol minden cikk úgy épül fel, akár hosszú akár rövid, hogy olvasd el az egészet, hogy megtudd, hogy érdekel-e. És akkor itt ugyanott tartunk, mint a politikus aki nem terroristázott, meg a kereskedelmi tévé. Ha ez működik, mindenki ezt csinálja, mert ebből van pénz. A szent márketing.
@@marcellkovacs5452; A felhasználók elvileg cselekvőképes emberek, akik el tudják dönteni mi a jó nekik. Valahogy a választásoknál sosem kérdőjeleződik meg ez a képességük, csak a közösségi platformokon válnak gyámoltalanná!
A reklámokat akkor kapcsolhatod ki ha 1000 feliratkozot meg x ezer like-od van! Ebben mit határozhatsz meg Róbert? Azt hogy felülök a népszerű politikai hangulatkeltésremert a nyomor miatt az embereknek ez a szelep ami további nyomort tart fent? Vagy a gyerekekkel való kereskedelemre? Innentől kezdve a kattintásvadászat kimerül a nyomoriparban és a pedofíliában. Elég megnézni a legtöbbet látott youtube videókat! 50%-uk bugyuta gyerekműsor amit óvodában kellene csinálni, vagy ugyan úgy bugyuta "felnőtt" tinédzser zenék. 1 éve kezdtem a zenei youtube csatornám saját egyedi autentikus underground elektronikus zenékkel. Szomorúan kellett tapasztaljam, hogy a saját tartalmaimért a hallgatóim reklámokkal fizetnek, és nem nekem! A tőkekoncentráció leuralta az ember figyelmét. És kötődési és komoly emberi zavarokat okoz (kapcsolódó: Pál Feri atya "okos telefonok" elősadása. Ráadásul a magyar youtube csatornát, embargo alá tették és csak oroszok és magyarok látogatták! Ez nem demokratikus jelenség, hanem imperialista, kommunista, vagy nemzet szocialista náci! Mindegy minek nevezzük a lényeg a haszonleső hatalmi visszaélés az emberi civilizáció és a nagycégek hosszútávon önmaguk ellen. Ez egy hatalmi rendszer ami elnyomja a kreativitást, a szuverenitást, és mindent aminek magát a technológiát és az emberi civilizációt köszönhetjük ha így nézzük.
Könyörgöm, egy kicsit kevesebb, visszafogottabb gesztikulációt (Marci!)! (Úgy élvezhetőbb az amúgy jó műsor... de a kevesebb néha/sokszor több.) Robi OK!
1:41 Gyakran érdekelne a téma, de ez a hadarás eltántorít. Puzsér Robi sajátja sokkal jobb. Ha lassabban beszélnél, maradnék, szerintem sokan vagyunk így.
Felporszívózni valakinek a hamvait akkor is kegyeletsértő, ha egyébként a "gyászoló" személynek felszabadító. Sok dolog van, ami beteg embereknek felszabadító, de közben kegyeletsértő, sokszor törvénybe ütköző. Hadd ne mondjak példákat.
A musor elejen en is normalisnak gondoltam de atertekeltem a porszivozas utan. Ez olyan hatassal volt ram, hogy felfordult a gyomrom. Es ezt mar nem tudom nemlatotta tenni az eletben.
4'55" Messzemenőkig egyetértek Marcival, kiegészítve azzal, hogy ugyanez a helyzet a nem létező "Nemzeti Sajtó Archívummal" ami helyett az Arcanum monopóliuma áll fenn.
Fialáról annyit kell tudni, hogy egy ripacs. Nem annyira tehetségtelen ripacs, mint Varga Viktor, de ripacs, aki a rá irányult figyelem nélkül szó szerint meghalna. Ezért aztán mindent meg is tesz, hogy azt megkapja, és ebbe a halottgyalázás is belefér.
Vicces ez a más pénzén felépített platformról utólag kitalálni, hogy legyen közmű - bár melyik említett közmű jár mindenkinek ingyen!? Klasszikus más farkával a csalánban esete. Ki akadályoz meg kit, hogy csináljon egy jobbat?
Szia! A közművesítéssel tényleg badarság érvelni. A valóságban elég lenne szabályozni, illetve a monopolhelyzetet felszámolni. Voltak már ilyen sikeres akciók, pl a távközlésben is. Szerintem az egy nagy potenciális probléma, hogy az emberiség kommunikációjának egyre nagyobb része megy át 4..5 defacto monopolhelyzetben lévő us techcég kezében, úgy hogy nincs igazán szabályozva, nincs ráláthatóság, pl nyílt forráskódú szoftverek stb. De valszeg ez egy megoldhatatlan probléma, pl. az állam is monopolhelyzetben van, nem nagyon lehet ellenőrizni, számonkérni a szolgáltatásminőségét stb.
@@GyulaPalfi Hát nyilván szabályzással. Pl. az autóipar szénné van szopatva szabályokkal mégis remek üzlet és tolják a kocsikat, nem csak 2 féle kocsit vehetsz. De lehet hogy csak én látom problémának azt hogy, egyre nagyobb mennyiségű emberi kommunikáció megy át Win/Android/iOS -en + FB et al. Lehet hogy az államnak, vagy államszövetségeknek ez pont így jó. Érdemes megnézni Kína merre halad. Nemrég olvastam, hogy az állami alkalmazottak már nem használhatnak iOS-t állambiztonsági okokból. Az FB is ki van már nyomva. Szerintem előbb utóbb ki fogják rúgni a többi us tech-et is. Ez példa arra, hogy meg lehet törni a monopol helyzetet, persze az egy másik kérdés, hogy Kína meg egy másik monopol helyzetben lévő csapatot fog oda tenni, nem egy többszereplős piacot. --- Én csak a google search-öt, a Wiki-t, a YT/Rvmble és néha a v!de*t használom, a többi cuccot nem ismerem. Szerintem a YT azért nem egy bonyolult műszaki dolog, vannak működő alternatívái csak nem annyira népszerűek.
Remek beszélgetés. Apró árnyoldala, hogy újabb hadaró (Pető Péter) csatlakozott Gulyás Marci főhadaróhoz, ezért nagyobb odakoncentrálást követel tőlem (tőlünk)...
Igen, ezen dolgozhatna Marci is, hogy közérthetőbbé tegye magát a hadarás elhagyásával… de gyanítom, hogy ennyire már nem fontos számára, hogy a szűkebb rétegek is élvezhetőbbnek tartsák a mondanivalóját.
@@gaborbalazs5745 Mivel RUclips, ezért vissza lehet pörgetni, ha valamit nem értesz. Egyébként Marci youtuber ha úgy vesszük. Ott pedig minél rövidebb idő alatt minél több infót kiszórni magadból. Ez van. :) Boldog új évet!
Igen, bár ezeket a "szakmai követelményeket" lehet egyeztetni az érthető beszéddel - pl. egy beszédtanár segítségével -, hogy a gondolataink teljes spektruma jusson el a hallgatóhoz (nézőhöz). @@zoltankishiday4735
Nem hogy örülnél neki, hogy nem a Berek Patríciát kell hallgatnod! Ingyen van, tényleg érdekes fölvetések, de semmi se jó, mindig kritizálni kell!🤣🤣🤣 Apám annak idején tekergette a rádiót, az igazi szer adását örültünk, ha hallottuk.
Azért furcsa, hogy a Gyurcsányt ekézése közben, arra lyukadnak ki, hogy nem sírunk idegen halálán, de simán belepofáznak, hogy a Fiala hogyan rendezi a dolgot az apja halála kapcsán. Vagy kretén a Fiala (én is szívesen hajlanék erre a verzióra, DE), vagy megvan rá a magyarázat, amiért így járt. De a Puzsér (például) sincs abban a helyzetben, hogy ezt el tudja dönteni. A Benyó meg talán igen.
Nem vagyok vmi nagy zsido barat meg semmi de a vilag osszes hadserege kozul ha lehetne valasztani akkor az ilyen Norveg Sved Dant leszamitva az israelit valasztanam Gulyas Marton kicsit elvan tajolva ezugyben.
Nem hiszem el hogy kihagyták a többiek azt a ziccert Robi felé, hogy talán csak nem azért nem kapható épp a könyve, mert elfogyott a fekete festék.? Bocsi, nekem rögtön ez jutott eszembe.😅 😂
ti? ki, az asztal körül ülők közül melyik ember reklámozta az agyamputált, zebrazakós győzőt, hogy milyen frankó? melyik? linket, hivatkozott videót kérek, mert rajtad kívül erre senki sem " emlékezhet" 😁
@@eugenesosztakovics1982 Mit nem értesz Sosztakovics? A ti csatornátok hozta létre és éveken keresztűl tolta ezerrel a hihetetlen "magas " színvonalú kultúrát. Legnagyobb nézettség ,ecceterra,ecceterra.
@@jozsefistvankovacs7389 Jóska, még mindig nem válaszoltál arra, hogy ki az a "ti"? kinek a csatornája? a Puzséré? Ács Danié? Gulyásé? vagy valaki másé az asztalnál? erre válaszolj, mert ez így csak légbőlkapott vádaskodás, Jóska! olyat pedig igaz férfiember nem csinál.🙂
Reagálnék Puzsér “ dehogyis nem üzletember” mondatára. Ez így van- mert nem Magyarországnak van egy miniszterelnöke hanem a miniszterelnöknek van egy országa.
Robi lehet én rossz irányból tekintek rá de ezt én itt nem kegyeletsértésnek láttam hanem talán, hogy a halál és az élet megértésének feldolgozását látjuk valahol... amolyan őszinte rádöbbenést hogy ... nem lesz ő se több mint por az asztalon.. a szélvédőn... én valahogy így érzem.. lehet kicsit későn de talán ő most dolgozza ezt fel
Rossz iranybol tekintesz ra. Erre a kegyeletsertesre nincs es nem is lehet felmentes. Sem a nepszeruseghajhaszas, feltuneskeltes, poengyartas nem elegendo indok erre. Az hogy ez terapias celt szolgal, szanalmas mentegetozes. Gyaszt lehet gyalazas nelkul is kezelni, sot!
@@marcellkovacs5452 Majdnem minden kérdésre a saját tapasztalatát válaszolta, nem tud elvonatkoztatni? Az ő életének a munkája minden kérdésre megoldás? Még a videónak is a saját riportját hozta. Nekem ez egocentrikusnak tűnik.
34:00 Nem érzitek mennyire szánalmas ez a "ne legyen politikai hirdetés" szöveget ezeken a platformokon számon kérni? A média legfontosabb dolga egy demokráciában a hatalom elszámoltatása. Miért nem a hatalmon kéritek mindezt számon? Miért nem azt mutatjátok be, hogy ezek a hirdetési pénzek miért nem törvényesek? (Hisz egy demokráciában az állam semmit sem tehet, amire nincs törvényi felhatalmazása! Még a fasiszta NER sem ment el odáig, hogy törvénybe foglalta volna az állam hirdetési kötelezettségét; a nemzeti konzultációt, stb.) Srácok! Ez szerepzavar. A média dolga a hatalom elszámoltatása, nem a platformoké!
@@lacza87 433 ezer feliratkozót szedett össze. Az ittlevőknek nem tudom mennyi van, de gondolom nincs ennyi. Mellesleg Friderikusz minden hibája ellenére nézhető és jó műsorokat készít. Kb ott van ahová az itt jelenlévők tartanak. Mármint YT funkcióban és értékben. Merthogy ez lenne a YT értelmes felhasználása és nem az amit sok önimádó szemétgyártó hülye csinál, mint pl Molnár Krisztián stb. A Partizán is kezd színvonalas műsor lenni és értéket teremteni. Valahogy Friderikusznak ez sokkal hamarabb sikerült. Nem mellesleg meghallgattam volna Robit vele vitatkozni...
Oké, tehát szarok voltak a vonalak, amikor átvették a hatalmat. Ha a biztonság a legfontosabb, akkor miért nem zárták be az összes szar vonalat AZONNAL, amikor átvették, mondván hogy a gyurcsányi tönkretette az egészet, és nem biztonságos? És aztán szép lassan nekiláttak volna egyenként felújítani őket, és amikor egy készen van, akkor átadják, hogy na azt is megcsináltuk. Ez lett volna a logikus, és ez hozott volna a politikai konyhára is. HA már akkor szar volt mind.....
1:18:30 Valaki ellopta/lecserélte az igazi Puzsért? Sajnálom, hogy Róbert hajszálnyi kétséget sem vet föl és tolja direktben az izraeli narratívát, annak ellenére is hogy az eredmények elég erősen kétségessé teszik a szándékot.
@@dobolaci Miért is kéne bárkinek háttal állni? A keleti világ kultúrájából tanulni, épülni kell. A kínaiak, indiaiak, oroszok, japánok és a többi keleti népek rengeteget adtak a civilizációnkhoz. Értem én, hogy az aktuálpolitika és a közelmúlt történelme okán a kelet, főleg Oroszország most épp mumus, de ne legyél ennyire primkó.
Különleges jó beszélgetés, köszönetem mindenkinek, megint előrelépésként érzékelem fontos célok felé. Jók vagytok, együtt kiválóak! Gulyás Marci jól megtalálja az irányokat, reményt adóan kifelé a sötét alagútból. Meglepő nekem még mindig, hogy mindig meglepő, köszönöm.
0
Ez klassz műsor volt, köszönöm mindenkinek!
Itthon éreztem magam. Van még remény! Ezt gondolom okos , értelmes, művelt, etikus és szerethető gondolataitokat hallva. Köszönöm az élményt, hála az általatok felkeltett reményért. ❤
A libsiknek ebben az országban már nincs remény!
Mindennel egyetértek, azt kivéve, hogy van még remény. Ahol volt még remény az Lengyelország, mert esélye volt nyerni az ellenzéknek és nyert is. Magyarországon sajnos nem ez a helyzet.
@@istvanmatekovits1696Így igaz.
Magyarország egyértelműen Örményország és Venezuela "fejlődési" pályáján halad. Rendkívül rosszak a kilátások.
Partizán féle CSATT.2 teljesen jó :) Mondjuk a jobbosokat hiányoltam. Robi benned nem csalódtam, zseniális volt. Köszi!
Pl. Ádámot ...☝️🤔!
Puzsér attól lett elviselhető, hogy a vita partnerei szakmailag felkészültebbek voltak mint eddigi partnerei. Az iyen színvonalú embereket nem tudja leordítani.
@@gaborgyorgysafrany4183 vagy csak szimplán nem szükséges leordítani!😀
Nagyon értékes műsor volt.
Köszönöm.
Tudom, hogy évértékelőnek készült, de lehetne heti vagy legalább havi program a partizánon, ebben a felállásban!
😂
2024 vegen is nagyon tanulsagos hallgatni. Acs Dani, Puzser Robert koszonom az Izraellel kapcsolatos lenyeglato es erzekeny megnyilvanulasokat. Marci es csapata utolag is koszonom ezt a videot.
Köszönöm szépen, nagyon jó volt! Tiszteletreméltó emberek.
mennyire jó, hogy Gulyás Márton és Puzsér Róbert nyitottak egymás felé.
Sokkal jobban szerepel mint a Spiriten, itt nem tud leordítani senkit. Amikor megfelelő felkészütségű vitapartnerrel találkozik az ő egóját is visszafogja,mérsékli.
Köszi Robi, hogy feltetted, mert nem tudtam nézni at real time.
BÚÉK! 🎉🍾🥂
Az "at real time" miért volt szükséges? Miért nem lehetett azt írni, hogy "élőben"? Nehezebb lett volna? Több karakter? Miért csináljátok ezeket?!
Sajnálom, de könnyebb vollt így írni, mert ez jutott eszembe elōbb, mint a magyar szó. Én több mint húsz éve élek Amerikában és nem igen beszélek magyarul, és csak a COVID óta hallgatok magyarul a Youtubon. Azt hiszem ez jobban megbocsátható nekem, mint azoknal, akik otthon éltek és úton útfélen angol szavakat használtok és még magyarul is helytelenül beszéltek és írtok.
Rossz helyre tettétek wzt a kritikát. Én még mindíg jobban tudok és beszélek magyarul, mint sokan otthon.
I am so sorry for disturbing your Hungarian language protecton. You should save your this type of critics for your fellow Hungarians who speak incorrect Hungarian grammar regulary even in their podcasts.
A Partizán csatornáján utólag is visszanézhető, az Élő/Live menüpontnál.
@@agnesgarabas1959 ezesetben bocs, csak engem roppantul idegesít a "hunglish". (Mondjuk az angolod sem sokkal jobb, de nem akarok kötekedni)
@@arnyekinfluenszer De igen, sajnos akarsz kötekedni. Mivel én nem ismerem a te angol tudásodat, ez megint csak nem volt fair (bocsi: igazságos). Remélem azért Neked legalább lett egy jó napod, hogy belém rúghattál mégegyszer.
De jó kis csapat jött itt össze, és a téma is nagyon érdekes! Robi amit 35:45-nél említesz az sajnos nagyon igaz ! Totális a kiábrándultság a multik leuralása miatt !😒
Kiváló, hiánypótló, magas szívonalú műsor! ❤☝️🤔...
Sajnos nem hoz szavazatot .
@@vtamaslaszlo1175 műsorokért lájkot adnak, nem szavazatot!
Értelmes emberek beszélgetése !
Így tovább!
Ács Dani és Puzsér a legmenőbb tagok itt, mint máshol is, máskor. Fiala tette: nekem rendben van. Van akit a szülei szétszadiztak, nekem is nagyon komoly gondom van apámmal, meg tudom ezt érteni , ráadásul művészként akcióművészetnek is megfelel. Miért akarja Marci Lenin-fiúként eltörölni ezt is megint? Mindent moralizálva közelít kényszeresen.
Értem az álláspontodat, abszolút. De a Fiala-videóban nem érzek semmilyen érzelmet az apja iránt. Nem jön át, hogy ezt most azért teszi így, mert ezzel törleszteni akar. Szerintem ez csak öncélú polgárpukkasztás. Ha érződne belőle a bosszú, a harag, bármilyen érzés, akkor érvényes tartalommá válhatna, de biztos vagyok benne, hogy szándékos, hogy ez nincs benne.
a Fiala pont az az ember aki imád meghökkenteni. hidegen, érzelemmentesen lereagálni mindent, ezzel leplezi az érzékenységét, hogy sziklának és gecinek mutatja magát. szerintem ezért nem árul el érzelmet itt sem. Komoly defektusos pali, ha nem lenne az, akkor beszélne az érzelmeiről, azzal részben fel is dolgozná, de épp nem teszi
@@attilamajor4312
ha van gondja apjával, ha nem, egy igazi tróger a Fiala, hogy ilyen ócska módon gyárt tartalmat, akar belőle hírt, profitot generálni. Egy alja ember.
Hú ! Kérem ez az év egyik legjobb adása.Ha kedvelem a szereplőket, ha nem, ami itt történt, ez egy igazi történés ! Gyerekeim 18 évesek megmutatom nekik ilyen társaságot keressenek !
Majd bevezetik a gyerekeidet ebbe-abba... 😉🙃
@@thomasu5280mibe? hogyan olvassanak értékes írásokat, könyveket? kritikai érzék kifejlesztésére? hogyan ismerjék fel az álszentséget, alakoskodást és azt ezt elfedő propagandát? hogyan kezeljék korrekten a sajátjukétól eltérő véleményeket, ismerjék fel melyik értékes és melyik értéktelen? mik az alapvető emberi értékek, mi a nemzeti minimum? hogy mire és miért jó a humor?
kezdetnek megteszi egy hasonló társaság 😊
imádtam!
Főzök,mosogatok ès hallgatom a műsort.Mit mondjak, nagyon jó volt,üdítő.
Nagyon jó beszélgetés volt, és sajnálom hogy ezek a nagyon jól beszélő emberek nem ők vezetik az országunkat.
Miért van ez hogy ezek az asztal mellett nagyon szuper emberek, nem irányithatják a politikánkat, vezethetnék a MÁVot vagy a Budapestet, erre föl csak egy órás beszélgetés van velük és nem vezethetik az magyarokat, pedig annyira jók, őszinték, nagyon nagy tudással, tájékozottsággal. AMúgy is egy ilyen hadaró, rossz orgánumú figura alkalmatlan a média szereplésre, inkább irányithatná az országunkat mint egy báb, valaknek a bábuja.
@adamkaracsony1080 :
- Gondolatod : Egyetertek a velemenyeddel a kiindulopontot illetoen, es becsulendo a kinyilvanitott tiszteleted felejuk.
- Gondolatom : Nem tudom a valaszt ra de szerintem ez az onmagaba visszafordulo kigyo metaforikus ertelmezett esete ; Az esetek tobbsegeben sosem azok a vezetok akik valojaban meltoak ra es akik megfeleloek lennenek, lehet, hogy mert megsem kapnak az eselyt az emberektol, hogy bizonyithassanak, (mivel ok nem kepesek projektalni irrelevanciat, nem amitjak a tomeget es lehet, hogy a tomegnek ez kell) ezert az arra megfeleloek nem is probalkoznak.
- Hozzafuzesem : Szerintem ezek a szuper emberek (ahogy fogalmaztal) tobbet tudnak igy tenni a tartalmaikkal mintha "pozicioban" lennenek es a "megvaltozhatatlannal" kellene csodat muvelniuk
- Lezaras utolso mondatodra : "Epits es rombolj avagy dicseret vs. kritika egy zaszlo alatt 2.0"
Az elejen azt irod szuper emberek aztan a vegen kiemeled, hogy mennyire hibasan velekedsz rola az adott pozicoja jellegerol es ehelyett betolthetne egy olyan szerepet ahol valojaban abba a szerepbe kepzelned el, hogy helye legyen akiknek a szerepe lecserelendo az O munkassagara.
- azert 2.0 mert visszaolvasva gyakorlatilag en is ugyanezt tettem a komment elejen es a vegen.
A segítségüket kérem, mert nem érem el a Puzsért. Nagyon szeretném megvenni a legújabb könyvét de sehol nem sikerült hozzájutnom megtalálnom. Előre is köszönöm szépen a segítségüket.
Magyari-Beck Anna
Holnap. 4--én este 7-kor a Kazimírben "Apu azért iszik, mert te sírsz" rendezvényen biztos ott lesz. Van FB esemény róla.
32:08 mit mond Marci?
Szerintem ha valakinek van lehetősége választani, nem telefonon néz semmit, ha ott van mellette a nagy kijelző, meg esetleg hangrendszer... Akkor már csak attól függ melyik egyszerűbb, mobilról küldeni a tévére, számítógépről, vagy a tévén megnyitni. Ez meg szokás kérdése is. Nem hiszem, hogy válogatnak, hogy csak a jókat nézik a tévén. | Nem értem ezt a negatív hozzáállást. Minél lassabb, annál biztonságosabb, ÉS, minél később lesz gyorsabb, annál gyorsabb lesz az új, és annál nagyobb öröm és megkönnyebbülés lesz 3 napig. Aztán azt is megszokják, és attól is gyorsabb kell. Nem a vonattal van a baj. Az a baj, hogy sietni kell, meg az, hogy mindenki elzárkózik. Mert lehetne szórakozás is az utazás, jó társaságban.
❤❤❤❤❤💯
Ács Daniék összeröhögése annyira kiábrándító.
"Még mielött államosítjuk..."
Közmüvesítésről volt szó.
Az e.on, a Tigáz, nem állami (volt), de közmű.
Ez az ún. értelmiségünk vitakultúrája, a felét levágjuk, a másik felét félreértjük...
Ja...minde arra utal hogy a Mávot megmentik,véletlenül sem arra hogy "magánosìtják"!
Ami meglepett az interjú első meghallgatásánál is: ÉN MINT TULALDONOS BIZTOSÍTOM A FORRÁSOKAT , mi van ? nem a lakosság által befizetett adókból, a MI közös pénzünkből?
Így van ☝️ idefigyejj 🙏 azé van a zadófizetők pénze hogy segítcsen a rászorulókat . 🙏.. hogy a kajájuk meg a sörük MEKLEGYEN. ...
Vitézy szerint (ATV), Lázár visszaadta a közlekedés fejlesztésére szánt EU pénzeket... ☝️🤔❗
A " rászorulók " azok a csoportok, akik számára az állam nem biztosít munkát !! Körűl kellene nézni vidéken milyen a munkalehetőség...!!! A súlyos leszázalékolt betegek, arra kényszerűlnek, hogy leszázalékolt munkát vállaljanak, de még akkor sem tudnak abból a jövedelemből megélni, ráadásúl, az egészségük is mégjobban megromlik !!
k@@hoppszasaranenitanacsadas2057
Az bizony egy freudi elszólás volt.
Jó volt!
Partizán, az mindig csillagos ötös.Boldog Újévet!
Marci által imádott Jeremy Corbin....Ez a mai baloldal!!!
eszt már láttam, kösz, újék
❤❤❤
A veronai buszbalesetnél azért nem volt kormányzati sírás-rívás, mert az érintett cég az "év személyszállító cége" ergo egy NER-közeli vállalkozás volt ...
Az azért elég erős agymenés tesó, egyél valamit rá.
@@kippakeppa1731 Nézz utána ... birka!
@@kippakeppa1731 A tragikus balesetben érintett vállalkozás kapta meg 2011-ben Az Év Buszos Személyszállítója díjat. A kitüntetést és az oklevelet Varga Mihály jelenlegi gazdasági miniszter adta át 2012. február 1-jén Czakó Tibornak, a Pizolit Kft. ügyvezetőjének. A díjat a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NIT) alapította. Az MNO számolt be róla, a Pizolit Kft. egyik busza szenvedett balesetet az olasz autópályán Verona közelében. A vállalkozás honlapja alapján úgy tűnik, hogy a társaság jó műszaki állapotú buszokkal rendelkezik.
Ezzel a beszéddel azért vigyáznék .
@@vtamaslaszlo1175Ezt nem én mondom, hanem a Magyar Nemzet!
A NER, ha aláz, azt úgy (is) teszi, mint Lázár miniszter. Valóban, ő ettől "erősebbnek" látszik azok szemében, akik nem tudják egy MÁV-vezető helyébe képzelni magukat.
Az eszközök egyre változatosabbak és színpadiasabbak. Cél a ködösítő manipuláció...
Az azért plusz kérdés, hogy mit értünk terrorszervezet alatt, és vajon mi az oka annak, hogy emberek terrorszervezet tagjává válnak, és hogy került a világ olyan helyzetbe, hogy terrorszervezet(ek)ről kell beszélni egyáltalán. (emellett rendkívül nehéz, tragikus helyzet, valóban, és bár megoldható lenne mielőbb)
Miket lehet érteni alatta?
A MÁV kinek a tulajdona?
Mészáros és Ándi Vasútja ...
Azorbánykorbány ☝️!
A lázár "viktoré"
Jajj mit vagy úgy oda? Ha nagyon belemész rájössz, hogy a házadnak se vagy tulajdonosa, mert az is az államé, csak bérled, ha nem fizetsz, elveszik, sőt, te is azé vagy.
28:25 - mert nincs agyuk komplex tartalmak megértéséhez és alapvetően figyelemzavarosak is 😉
30:00 - tételesen nem igaz, hogy a Facebook minden bevételt megtart. Úgy kell keresni, hogy "Monetization tools"! Másrészt a médiának pedig ott van a "Meta for Media".
Zsozét nem kérdezte meg.
1:18:30 "A szándékot is szabadjon nézni, ne csak a halottak számát" hát bazdmeg, nem könnyű
Nem Robi ez nem igaz ez szimplán érzékenység és empátia kérdése hogy te sírsz-e egy számodra ismeretlen ember halála miatt. Én sírtam mikor Kobe Bryant pl elment de a new yorki merényletnél is mikor hozzátartozókat láttam és sok ilyen van még. Mindenki másként éli meg ha emberi oldalról közelítesz akkor adott lelki állapotodban vagy általános meggyőződésed szerint is sírhatsz más ember/emberek tragédiája miatt, akár ismeretlenül is. Ezzel együtt én megértem azt ha valaki nem tud azzal sincs semmi probléma, a röhögést meg a kárörvendést na azt már nem értem meg
Én azért nem járok sem temetőbe, sem temetésre. Tök idegen emberek gyászán is elbőgöm magam.
Sírhatunk ismeretlenek halála miatt, de Gyurcsány biztosan nem ilyen.
Akkor raktározz be papírzsepiből, mert naponta 18000 gyerek hal éhen a világon. Belegondolni is komikus, hogyan telhet ezután a napod, ha egy feka kosaras miatt sírtál.
26:00-ig elhangzottakra reagálnék. Nem értem srácok. Ott van a saját felületetek, weboldaltok és sírtok, hogy már a kutya sem megy oda, hanem valamelyik közösségi platformon töltik az idejüket. S ti mennyire ki vagytok szolgáltatva a Facebook-nak, RUclips-nak, az algoritmusaiknak. Bocs a felhasználók már nem akarnak "gólyafosként" kóvájogni a levegőben (a weboldalak tengerében), hanem platformokon töltik az idejüket.
Az nem lehet, hogy a ti üzleti modelletek elavult, hogy mindenáron a saját oldalatokra csábítsátok az embereket? Miért nem lehet az adott platformon kiszolgálni őket?
Pff... Aki nem megy azt nem érdekli... Viszont megszüntették ott a kommentelési lehetőséget, hogy fészbúkkon lehessen csak, és arra hárították a moderálást.
Szerinted az jo dolog, hogy a felhasznalok hagyjak magukat az algoritmus altal sodorni?
@@marcellkovacs5452 Nem is csak az. Egy saját weboldal lehet saját, és egyedi. Meg lehetne csak az rajta amit akarnak. Persze nem lehet, mert moderálni kell, mert kötelező, de nekik ne kelljen arra jó a fb, meg gondolom tele kell rakni azt is reklámmal. Mindenesetre abban egyet tudok érteni, hogy a fasse fog nyolcvan helyre kattintani... Ha nem lenne fb, és nem lenne rajta, akkor szerintem azt amire valaki kíváncsi, megnézné, de hogy itt van fb-on, de oda hivatkozik, az már rosszabb, olvasóként, ha mindkettőt elolvasod. Mert ha csak az egyiket akkor mindegy. De kezdjük ott, hogy a címből mindent tudni kéne, és mindenhol minden cikk úgy épül fel, akár hosszú akár rövid, hogy olvasd el az egészet, hogy megtudd, hogy érdekel-e. És akkor itt ugyanott tartunk, mint a politikus aki nem terroristázott, meg a kereskedelmi tévé. Ha ez működik, mindenki ezt csinálja, mert ebből van pénz. A szent márketing.
@@marcellkovacs5452; A felhasználók elvileg cselekvőképes emberek, akik el tudják dönteni mi a jó nekik.
Valahogy a választásoknál sosem kérdőjeleződik meg ez a képességük, csak a közösségi platformokon válnak gyámoltalanná!
A reklámokat akkor kapcsolhatod ki ha 1000 feliratkozot meg x ezer like-od van! Ebben mit határozhatsz meg Róbert? Azt hogy felülök a népszerű politikai hangulatkeltésremert a nyomor miatt az embereknek ez a szelep ami további nyomort tart fent? Vagy a gyerekekkel való kereskedelemre? Innentől kezdve a kattintásvadászat kimerül a nyomoriparban és a pedofíliában. Elég megnézni a legtöbbet látott youtube videókat! 50%-uk bugyuta gyerekműsor amit óvodában kellene csinálni, vagy ugyan úgy bugyuta "felnőtt" tinédzser zenék. 1 éve kezdtem a zenei youtube csatornám saját egyedi autentikus underground elektronikus zenékkel. Szomorúan kellett tapasztaljam, hogy a saját tartalmaimért a hallgatóim reklámokkal fizetnek, és nem nekem! A tőkekoncentráció leuralta az ember figyelmét. És kötődési és komoly emberi zavarokat okoz (kapcsolódó: Pál Feri atya "okos telefonok" elősadása. Ráadásul a magyar youtube csatornát, embargo alá tették és csak oroszok és magyarok látogatták! Ez nem demokratikus jelenség, hanem imperialista, kommunista, vagy nemzet szocialista náci! Mindegy minek nevezzük a lényeg a haszonleső hatalmi visszaélés az emberi civilizáció és a nagycégek hosszútávon önmaguk ellen. Ez egy hatalmi rendszer ami elnyomja a kreativitást, a szuverenitást, és mindent aminek magát a technológiát és az emberi civilizációt köszönhetjük ha így nézzük.
sajnos odamenni nem tudok , szerettem volna megrendelni a Puzsér legújabb könyvét .
Fiala konkrétan egy idegösszeroppanást élt át kamerák elött, inkább orvosi kérdés volt a jelenet, mint performansz.
Valószínűleg,valami kurva nagy terhet cipel egész életén át.
Szerintem orvosi eset,hiába nagyszerű rádiós.
Nagyon mélyen tartalmas műsor volt, még most is el vagyok akadva egyes részletein, de majd megvilágosodik a fejemben.
Könyörgöm, egy kicsit kevesebb, visszafogottabb gesztikulációt (Marci!)! (Úgy élvezhetőbb az amúgy jó műsor... de a kevesebb néha/sokszor több.) Robi OK!
Puzsernak igaza van, a tökös egyenes kiallas, imponal minden normalis embernek...igen, "a tökösseg demozasa""
Puzser cool
1:41 Gyakran érdekelne a téma, de ez a hadarás eltántorít. Puzsér Robi sajátja sokkal jobb. Ha lassabban beszélnél, maradnék, szerintem sokan vagyunk így.
Ez teljes el
lemaradottság amit képviselsz, teljesen érthetően hadarnak, a fiatalok már mindent gyorsítva hallgatnak,mert az idő az pénz.
Felporszívózni valakinek a hamvait akkor is kegyeletsértő, ha egyébként a "gyászoló" személynek felszabadító. Sok dolog van, ami beteg embereknek felszabadító, de közben kegyeletsértő, sokszor törvénybe ütköző. Hadd ne mondjak példákat.
Rita, az örvényesi környezetpusztítást ne engedjétek el!
Azt gondolom hogy jó a Puzsér-irány
Rita munkáját sokra tartom. Viszont a Fiala cucc ....hááát....... elég fura tőle.😢
A musor elejen en is normalisnak gondoltam de atertekeltem a porszivozas utan. Ez olyan hatassal volt ram, hogy felfordult a gyomrom. Es ezt mar nem tudom nemlatotta tenni az eletben.
Már megint Puzsérral értek egyet....főleg a Fiala-videó kapcsán
4'55" Messzemenőkig egyetértek Marcival, kiegészítve azzal, hogy ugyanez a helyzet a nem létező "Nemzeti Sajtó Archívummal" ami helyett az Arcanum monopóliuma áll fenn.
Az, hogy kosz az tény. Ebből nem következik, hogy örül neki, nem feltétlenül jelenti azt, hogy lemocskozza. De a hamu az piszok.
Fialáról annyit kell tudni, hogy egy ripacs. Nem annyira tehetségtelen ripacs, mint Varga Viktor, de ripacs, aki a rá irányult figyelem nélkül szó szerint meghalna. Ezért aztán mindent meg is tesz, hogy azt megkapja, és ebbe a halottgyalázás is belefér.
Nemzetáruló Marton
Vicces ez a más pénzén felépített platformról utólag kitalálni, hogy legyen közmű - bár melyik említett közmű jár mindenkinek ingyen!? Klasszikus más farkával a csalánban esete. Ki akadályoz meg kit, hogy csináljon egy jobbat?
Szia! A közművesítéssel tényleg badarság érvelni. A valóságban elég lenne szabályozni, illetve a monopolhelyzetet felszámolni.
Voltak már ilyen sikeres akciók, pl a távközlésben is.
Szerintem az egy nagy potenciális probléma, hogy az emberiség kommunikációjának egyre nagyobb része megy át 4..5 defacto monopolhelyzetben lévő us techcég kezében, úgy hogy nincs igazán szabályozva, nincs ráláthatóság, pl nyílt forráskódú szoftverek stb.
De valszeg ez egy megoldhatatlan probléma, pl. az állam is monopolhelyzetben van, nem nagyon lehet ellenőrizni, számonkérni a szolgáltatásminőségét stb.
@@zombywoof4147 mégis hogyan kéne elképzelni a "monopolhelyzet" felszámolását? Te nem használhatod a RUclips-t, én meg a TikTok-t?
@@GyulaPalfi Hát nyilván szabályzással. Pl. az autóipar szénné van szopatva szabályokkal mégis remek üzlet és tolják a kocsikat, nem csak 2 féle kocsit vehetsz.
De lehet hogy csak én látom problémának azt hogy, egyre nagyobb mennyiségű emberi kommunikáció megy át Win/Android/iOS -en + FB et al. Lehet hogy az államnak, vagy államszövetségeknek ez pont így jó.
Érdemes megnézni Kína merre halad. Nemrég olvastam, hogy az állami alkalmazottak már nem használhatnak iOS-t állambiztonsági okokból. Az FB is ki van már nyomva. Szerintem előbb utóbb ki fogják rúgni a többi us tech-et is.
Ez példa arra, hogy meg lehet törni a monopol helyzetet, persze az egy másik kérdés, hogy Kína meg egy másik monopol helyzetben lévő csapatot fog oda tenni, nem egy többszereplős piacot.
---
Én csak a google search-öt, a Wiki-t, a YT/Rvmble és néha a v!de*t használom, a többi cuccot nem ismerem. Szerintem a YT azért nem egy bonyolult műszaki dolog, vannak működő alternatívái csak nem annyira népszerűek.
Hajrá Fiala!
Azért én remélem, hogy majd ő is egy morzsaporszívóban végzi! ;) Az lenne méltó!
@@attilamajor4312
akkor már úgyis mindegy
Remek beszélgetés. Apró árnyoldala, hogy újabb hadaró (Pető Péter) csatlakozott Gulyás Marci főhadaróhoz, ezért nagyobb odakoncentrálást követel tőlem (tőlünk)...
Igen, ezen dolgozhatna Marci is, hogy közérthetőbbé tegye magát a hadarás elhagyásával… de gyanítom, hogy ennyire már nem fontos számára, hogy a szűkebb rétegek is élvezhetőbbnek tartsák a mondanivalóját.
@@gaborbalazs5745 Mivel RUclips, ezért vissza lehet pörgetni, ha valamit nem értesz. Egyébként Marci youtuber ha úgy vesszük. Ott pedig minél rövidebb idő alatt minél több infót kiszórni magadból. Ez van. :) Boldog új évet!
Igen, bár ezeket a "szakmai követelményeket" lehet egyeztetni az érthető beszéddel - pl. egy beszédtanár segítségével -, hogy a gondolataink teljes spektruma jusson el a hallgatóhoz (nézőhöz).
@@zoltankishiday4735
Neked is BUÉK!
Nem hogy örülnél neki, hogy nem a Berek Patríciát kell hallgatnod! Ingyen van, tényleg érdekes fölvetések, de semmi se jó, mindig kritizálni kell!🤣🤣🤣
Apám annak idején tekergette a rádiót, az igazi szer adását örültünk, ha hallottuk.
Bakker ez a Fiala...és akkor még védi is a Benyó...
Azért furcsa, hogy a Gyurcsányt ekézése közben, arra lyukadnak ki, hogy nem sírunk idegen halálán, de simán belepofáznak, hogy a Fiala hogyan rendezi a dolgot az apja halála kapcsán. Vagy kretén a Fiala (én is szívesen hajlanék erre a verzióra, DE), vagy megvan rá a magyarázat, amiért így járt. De a Puzsér (például) sincs abban a helyzetben, hogy ezt el tudja dönteni. A Benyó meg talán igen.
Nem vagyok vmi nagy zsido barat meg semmi de a vilag osszes hadserege kozul ha lehetne valasztani akkor az ilyen Norveg Sved Dant leszamitva az israelit valasztanam Gulyas Marton kicsit elvan tajolva ezugyben.
Vigyázz a szólözökkel. A zsidó barát egy kicsit mást jelent, mint a zsidóbarát. Halott kém - halottkém.
AOC mint gondolkodó… LOL 1:12:26
Nemzetáruló kusss
Nem hiszem el hogy kihagyták a többiek azt a ziccert Robi felé, hogy talán csak nem azért nem kapható épp a könyve, mert elfogyott a fekete festék.? Bocsi, nekem rögtön ez jutott eszembe.😅 😂
már fel volt rakva egyszer
Üdv. Az Amerikai hadseregben sok még a texaszi választó? 🤔
Ti csináltatok Győzikéből sztárt,évtizedeken keresztül,most meg szapuljátok. Mi van veletek??
🤣
ti? ki, az asztal körül ülők közül melyik ember reklámozta az agyamputált, zebrazakós győzőt, hogy milyen frankó? melyik?
linket, hivatkozott videót kérek, mert rajtad kívül erre senki sem " emlékezhet" 😁
@@eugenesosztakovics1982
Mit nem értesz Sosztakovics?
A ti csatornátok hozta létre és éveken keresztűl tolta ezerrel a hihetetlen "magas " színvonalú kultúrát. Legnagyobb nézettség ,ecceterra,ecceterra.
@@jozsefistvankovacs7389 Jóska, még mindig nem válaszoltál arra, hogy ki az a "ti"? kinek a csatornája? a Puzséré? Ács Danié? Gulyásé? vagy valaki másé az asztalnál?
erre válaszolj, mert ez így csak légbőlkapott vádaskodás, Jóska! olyat pedig igaz férfiember nem csinál.🙂
@@eugenesosztakovics1982
Most úgy érzem játszod a naivát,akkor játszad,ehhez nincs rám szükség.
Ezt a videót másodszor töltöttétek fel? Egyszer már láttam...
Reagálnék Puzsér
“ dehogyis nem üzletember” mondatára.
Ez így van- mert nem Magyarországnak van egy miniszterelnöke hanem a miniszterelnöknek van egy országa.
Vótmá😅
Robi lehet én rossz irányból tekintek rá de ezt én itt nem kegyeletsértésnek láttam hanem talán, hogy a halál és az élet megértésének feldolgozását látjuk valahol... amolyan őszinte rádöbbenést hogy ... nem lesz ő se több mint por az asztalon.. a szélvédőn... én valahogy így érzem.. lehet kicsit későn de talán ő most dolgozza ezt fel
Rossz iranybol tekintesz ra.
Erre a kegyeletsertesre nincs es nem is lehet felmentes. Sem a nepszeruseghajhaszas, feltuneskeltes, poengyartas nem elegendo indok erre.
Az hogy ez terapias celt szolgal, szanalmas mentegetozes. Gyaszt lehet gyalazas nelkul is kezelni, sot!
Imádom a Robit: a magyar Elon Muskot!:Rajöttem: Robiból klónozták Elon Muskot az amcsik! 😋😋😋😂😂😂
Csak nem sikerült nekik! 😂😂😂
Elméd rottyon...
Tudom, de így szép az élet! 🥴🥴🥴
szellemileg inkább a magyar Ben Shapiro...
@@chinesecitizen8671 Direkt írtam Elon Muskot: mert annyira szereti! 🥴🥴🥴
A csaj állandóan hazabeszél. Csak magán keresztül látja a világot
mint mindegyik nő
@@MegaAbgt Szegény, bántottak a nők?
Mindenki csak magan keresztul latja a vilagot
@@marcellkovacs5452 Majdnem minden kérdésre a saját tapasztalatát válaszolta, nem tud elvonatkoztatni? Az ő életének a munkája minden kérdésre megoldás? Még a videónak is a saját riportját hozta. Nekem ez egocentrikusnak tűnik.
Árnyalta a saját tapasztalaival a vitát,mi ezzel a probléma??@@zsoltdudinszky2900
A helyzet az, hogy akinek itt van valami sütnivalója (a fröcsögést meghaladóan) az egyedül Pető Péter.
34:00 Nem érzitek mennyire szánalmas ez a "ne legyen politikai hirdetés" szöveget ezeken a platformokon számon kérni? A média legfontosabb dolga egy demokráciában a hatalom elszámoltatása. Miért nem a hatalmon kéritek mindezt számon? Miért nem azt mutatjátok be, hogy ezek a hirdetési pénzek miért nem törvényesek? (Hisz egy demokráciában az állam semmit sem tehet, amire nincs törvényi felhatalmazása! Még a fasiszta NER sem ment el odáig, hogy törvénybe foglalta volna az állam hirdetési kötelezettségét; a nemzeti konzultációt, stb.)
Srácok! Ez szerepzavar. A média dolga a hatalom elszámoltatása, nem a platformoké!
A you tube-t kritizáltrák jogosan nem a média munkásokat.
@@gaborgyorgysafrany4183, ez a problémám. A RUclips-nak nem dolga a magyar kormány ellenőrzése, szemben a médiával - aminek ez az alapfeladata.
Friderikuszt néztem volna meg az asztalnál....
teljesen szervetlen lett volna. Friderikusz 20. századi TV-műsort csinál a YT-ra.
@@lacza87 433 ezer feliratkozót szedett össze. Az ittlevőknek nem tudom mennyi van, de gondolom nincs ennyi. Mellesleg Friderikusz minden hibája ellenére nézhető és jó műsorokat készít. Kb ott van ahová az itt jelenlévők tartanak. Mármint YT funkcióban és értékben. Merthogy ez lenne a YT értelmes felhasználása és nem az amit sok önimádó szemétgyártó hülye csinál, mint pl Molnár Krisztián stb. A Partizán is kezd színvonalas műsor lenni és értéket teremteni. Valahogy Friderikusznak ez sokkal hamarabb sikerült. Nem mellesleg meghallgattam volna Robit vele vitatkozni...
A magyar embernek hívott kepzodmenytol okadek, szarabb fajra a vilago nem létezik..
Azert a "kisember"elnevezes erös, robi.....meg töled is
Fialára ráférne a muszájkabát.
Langymeleg agyalgás. Még jó, hogy nem kell kapálnotok fiúk (lányok), koplalós lenne a sorsotok... 🤫
Gazaban talpalatnyi szabad hely sincs...nem direkt telepitenek barmit barhova, hanem mert nincs mashol hely.
'Robi az egyik LEGKESERE... ö... legkeresettebb tartalomgyàrtó'... 😂 wheheheh
MÁV!!!! kibaszott süketelés az egész.. Azok a pályavonalak nem a 13 év alatt mentek tönkre...
🤣
Ez igaz.Csak mikor szanyaltunk, omlott az euro az orszagba, semmit nem koltottek ra.Azert majdnem 14 ev alatt hatalmas pusztulas volt.
Igen. És? Akkor rendben van? Ez a "...de ők is..." szar maradt?
Oké, tehát szarok voltak a vonalak, amikor átvették a hatalmat. Ha a biztonság a legfontosabb, akkor miért nem zárták be az összes szar vonalat AZONNAL, amikor átvették, mondván hogy a gyurcsányi tönkretette az egészet, és nem biztonságos? És aztán szép lassan nekiláttak volna egyenként felújítani őket, és amikor egy készen van, akkor átadják, hogy na azt is megcsináltuk. Ez lett volna a logikus, és ez hozott volna a politikai konyhára is.
HA már akkor szar volt mind.....
13 éve csak egyre romlanak tovább, Európában éppen az ellenkezője folyik. Most állította le Lézer a vasúti beruházásokat.Ne süketeljél már!!!!
Most is a lábánál térdelsz...
😋🤣❗
Mármint kinek a lábánál ?
@@40GabrielBreakA Gyurcsánynak- szerinte.
IGEN A LAZAR FULLOS, LESZ MEG BELÖLE MINISZTERELNÖK
Fullos segnyaló,táskahordozoból lett,fófasz.
De a mostani főfasz,másodjára is el tudja ásni,ha akarja.
Ács Dániel így ránézésre pedigrés Gestapo ügynök lehetne
Ki mered tenni a pofád?? Csak, hogy gyönyörködhessünk.
A g m megint borzasztó volt..számomra ő nem ujságíró csak egy propagandista
1:18:30 Valaki ellopta/lecserélte az igazi Puzsért? Sajnálom, hogy Róbert hajszálnyi kétséget sem vet föl és tolja direktben az izraeli narratívát, annak ellenére is hogy az eredmények elég erősen kétségessé teszik a szándékot.
5 antimagyar beszélget.
Magyar Nemzeti Beszélgetést!!!!!
@@prompt4196 Van, ezek nélkül.
Magyarok a Szent István által kijelölt úton maradnak, mindig. Keletnek háttal állva.
@@dobolaci Miért is kéne bárkinek háttal állni? A keleti világ kultúrájából tanulni, épülni kell. A kínaiak, indiaiak, oroszok, japánok és a többi keleti népek rengeteget adtak a civilizációnkhoz. Értem én, hogy az aktuálpolitika és a közelmúlt történelme okán a kelet, főleg Oroszország most épp mumus, de ne legyél ennyire primkó.
@@liborur Úgy érzem, hogy nem én voltam primkó.
Elképesztően gyenge színvonalú módon beszéltek magyarul!