ezt amúgy úgy kéne játszani hogy amikor ki írja hogy "SHHHH,, akkor csendbe maradtok és csak a megbeszélésnél szabad beszélni amikor megtalálsz egy hullát vagy emergencyt nyomtok
Elég unalmas egy videó lenne. Nekem tetszik, hogy már közben is tudunk beszélni és ezzel is zavarva a másikat. Így is meg az az élmény sőt még jobban is élvezzük a játékot.
Viccesebbnél viccesebb szituációkat szült, ezek mind kimaradtak volna. Egyszerűen imádtam. Nagyon örülök neki hogy egy olyan társasággal játszottuk akik értelmesen eltudták dönteni hogy melyik szabály a fontos és melyik az ami kevésbé.
Igen szerintem igazad van most láttam először egy videót erről a játékról amiben beszéltek (a szavazáson kívül is) és az én VÉLEMÉNYEM szerint sokban rontja az élményt és a játék hangulatát.
Ez a szabály azoknak van akik a hivatalos dc-n játszanak ismeretlenek emberekkel. Így lehet garantálni azt hogy ne szólják el magukat hogy ki a gyilkos. De nekünk erre nincs szükség, mert ismerjük egymást, és tudjuk így is elvezni a játékot, sőt taktikásabbá tenni ezáltal. Kipróbálhatunk egy kört full csenben, hidd el hogy elkattintanál a videóról olyan unalmas lenne nézni.
Bence mint valami angyal mondja hogy ahh úristen köszönöm Gergő Gergő:jó gyöngyi az Gyöngyi was not the impostor Mindenki:miiiiii? Bence gondolata:ezazz 😈
Már sok ideje játszok a játékkal, az egyik kedvencem! Amikor meg ráadásul megláttam, hogy a kedvenc videósom is játszott vele, nem gaboztam túl sokat, hogy megnézzem e a videót! 😁
Szia Bence! 😁 Az lenne a kérdésem hogy a telefonos változatban a barátokkal hogyan kell játszani? Valamiért a kódot nem fogadja el. Ui: Nagyon vicces lett a videó! 😀
Szia Bence nagyon meg tetszet nekem ez a játék és aszt mag tudod mundani-e nekem hogy hogyan tudok én és a tesom együt játszani mert youtube-on nem kapok semi jen magyarázatot.Elöre is köszönöm(BEST VIDEOS EVER) 🙂🙂🙂
@Darinka Szabó köszi én eszt már meg próbálom de azt írja anak aki fel akar lépni hozzám hogy ez a szerver nem létezik. Ha tudsz valamit még akor várom a válaszod.
@@norbihun4822 Szia én tudok segiteni! lepj be az among usba esetleg frissitsd es a jobb also sarokba latod hogy milyen szerveren vagy! mindketten legyetek "Europa" szerveren és Hozz letre szervert aztan tesodnak mond meg a kodot es o beirja es akkor egyutt játszotok

Az: Empty chute, Submit scan és a Clear asteroids feladatok láthatóak mások által. Ezzel be tudod bizonyírani hogy ártatlan vagy. Az empty chute feladatnál az űrhajó kinti részén kinyílik a szemétledobó, a Submit scan-nél látod a scan sugarat, a Clear asteroidsnál pedig jobb oldalt kint az űrhajóból láttsanak az ágyúlövések. Remélem ez segít.
A nagy dráma:!😂😂 Andi:nekem bence Gergö:miii? Bence:de mér? Kinga:akkor andi az..! Andi: ...amikor jöttem amikor jöttem meg alt az izé mellet ahol el lehetbujni Bence:mert figyelem a gyanús cselekvéseket Gergö:nekem aida Bence:mért fogod rám? Andi:mert meg álltál és elkezdtél követni! Gergo:nekem aida és benceee Aida:én andira szavaztam ... hahah Én meg azt láttam hogy még öltek pugggg... Szavazas: kinga,gergő,bence,;andira Szavazás:aida,andi bencere: ANDI MAJD NEM MEG OL MINDENKIT ÉS ELKEZDI ENGEM AKARTOK KISZABAZIIIII????????
én is mindig türkiz vagyok csak valamikor fehér is de amikor Nikivel Az osztálytársammal játszok akkor mindig türkisz mert neki a fehér az alapszíne!:)
26:09 - nél simán megmenekülhettetek volna, hogyha Kinga, vagy valaki más megcsinálja az utolsó feladatát, és akkor nem lett volna szükség az Emergency gombra.
Zsdav: ANDI LESSZ AZ!!!
DoggyAndi: DÁVID AZ!!!
JGergő: GYÖNGYI AZ!!!
Aida: GERGŐ AZ!!!
Bence meg Kinga: ......
BENCE MÉR NEM CSINÁLOD ASZT MONDOD HOGY MEGCSINÁLOD ERE NEM😂😹😂😹😂😹😂😂😹😂😹😂😂😹
Én is jácotamár ezel a among us játékal
Zsdav : Andi az!
Andi: Dávid az!
Gergő :Gyöngyi az
Gyöngyi:Gergő az
Bence :én vagyok az
Kinga: mindenki csak nem az impostor
XD
Rita
Úristen Bence minden videódat szétröhögöm! ❤🤣🤣 Egyébként lég sokszor mondod h ,,Gergő, most az egyszer higgy nekem!"🤣🤣😆
5:00 actually big brain
XDD
0:48 figyeljétek a reactorban a sötétben a szellőzőt😀
És tényleeeg😱
Omg!
@Laura Gál a szellőzőből kiugrik épp a sárga (Bence facecame kicsit eltakarja de ha figyelsz akkor láthatod)
Tetszik ahogy Bence mindig fordított pszichológiával próbálja a gyanút magáról terelni xd
ezt amúgy úgy kéne játszani hogy amikor ki írja hogy "SHHHH,, akkor csendbe maradtok és csak a megbeszélésnél szabad beszélni amikor megtalálsz egy hullát vagy emergencyt nyomtok
Elég unalmas egy videó lenne. Nekem tetszik, hogy már közben is tudunk beszélni és ezzel is zavarva a másikat. Így is meg az az élmény sőt még jobban is élvezzük a játékot.
@@IceBlueBird ja
Viccesebbnél viccesebb szituációkat szült, ezek mind kimaradtak volna. Egyszerűen imádtam. Nagyon örülök neki hogy egy olyan társasággal játszottuk akik értelmesen eltudták dönteni hogy melyik szabály a fontos és melyik az ami kevésbé.
Igen szerintem igazad van most láttam először egy videót erről a játékról amiben beszéltek (a szavazáson kívül is) és az én VÉLEMÉNYEM szerint sokban rontja az élményt és a játék hangulatát.
Ez a szabály azoknak van akik a hivatalos dc-n játszanak ismeretlenek emberekkel. Így lehet garantálni azt hogy ne szólják el magukat hogy ki a gyilkos. De nekünk erre nincs szükség, mert ismerjük egymást, és tudjuk így is elvezni a játékot, sőt taktikásabbá tenni ezáltal. Kipróbálhatunk egy kört full csenben, hidd el hogy elkattintanál a videóról olyan unalmas lenne nézni.
Na ebből még kell videó, az egészet szétröhögtem🤣❤️
@RebekRose :3
Jó a profilod 👁👄👁👍✨
aha
YA
Nagyon jó ez a játék, megtetszett. Remélem lesz még belőle videó.
15:08 kor, ott volt egy hulla🤣🤣👻
Még egy év után is megúnhatatlanok ezek az among us videók
12:52 nél bence ujja be bugolt xddd
Rohadtd jók ezek a videók, sőt, az összes jó! High quality és a zene is nagyon jó!
Bence: van egy impostor közöttünk emberek!
Zsidi: nekem mért írta ki hogy impostor vagyok?
vicces
pedig gyöngyi volt az impostor
KOMENTBE
Értelmes :3
Tanárnö: na ki mondja meg. Hogy ki hal meg az among us ba először?
Többiek:....
Én: Zsdav és Gergő!
Tanárnő :🙄
Tobbiek:🙄..
Én:😎
Bence:
Ezazzz, ezazzz!!!
Bence szavazásnál:
Mi?
Mi?
Mi?
Lányok: aha Bence az!
(tudományos tény: Bence az.)
: 3
ezt határozottan élveztem és nagyon vároma kövi részt :)(like és sub)
0:49 már most ventelt aida 😊😅
12:25 szerintem kb. 0.1 másodpercen múlt az egész mert a mutató 0 mutat :/
@OLiVÉR Ender Dragon
Gg
@OLiVÉR Ender Dragon o
hol mutataja az idöt?
@@Rekaa07 Bal Fent a " Reactor meltdown " az idő
0:47 Bence! A reaktornál valaki kiugrott a szellőzőből! 2 másodpercel később láthassuk, hogy Gyöngyi!
0:46 aida ott ugrott ki meg be a szellőzőből XD like aki 2021-2022 ben nézi 😄
Imádom az Amungusos videóidat
4:55
200 IQ XD
én is hallottam
@@HORNYNUNU mit?
@@lovas8753 bocs rossz helyre írtam a kommentett
A koronás Bence vág egyrést a bőrön mert csepp fertőzés útján terjed és így ölimeg a crewmatékat😯😯😯😯😯
Szerintem legyen ebből még sok-sok videó, mert nagyon élvezhető és vicces
Mi ez a játék?! 🤣🤣 Imádom! 😂 Csak így tovább srácok :D
Zseniális! :D Fruzsi is pont ezt írta tegnap!
Among Us a játék neve
“Szia gergő szellem :)” XD
Lou a kedvenc karakterem
Ez rohat jó volt legyen még ilyen videó! :D
Amúgy 0:48-kor ha jól megnézitek akkor látszik hogy gyöngyi ventelt a reaktorban! XD
NEM MONDOD TÉNYLEG?
Bence mint valami angyal mondja hogy ahh úristen köszönöm Gergő
Gergő:jó gyöngyi az
Gyöngyi was not the impostor
Mindenki:miiiiii?
Bence gondolata:ezazz 😈
Ez tök jó volt! Nagyon remélem, hogy lesz még ilyen játék a csatornán. Nagyon felvidított, pedig mostanság nagyon rossz a hangulatom
Gergő: "Ő A LEG GONOSZABB EMBER A FŐDÖN!!!!"
Én:😂😂😂😂😂😆😆😆😆😂😂😂😆😆😆😆
0:48 a reaktornál lehetett látni, ahogy Gyöngyi kijön az alsó szellőzőből (de gondolom nem arra figyeltél)
Én is észrevettem
Már sok ideje játszok a játékkal, az egyik kedvencem! Amikor meg ráadásul megláttam, hogy a kedvenc videósom is játszott vele, nem gaboztam túl sokat, hogy megnézzem e a videót! 😁
*haboztam* (csak véletlen elírtam) 😅
5:00 remélem kényelmesen ültél a székedben:)😂
Bence:Egy impostor van közöttünk....
Zsidi:nkm miert irta ki hogy impostor vagyook?😂😂😂
Bence te vagy a legjobb Sok sikert a 200.000 feliratkozó hoz
Szia Bence! 😁 Az lenne a kérdésem hogy a telefonos változatban a barátokkal hogyan kell játszani? Valamiért a kódot nem fogadja el.
Ui: Nagyon vicces lett a videó! 😀
Szia.
2 probléma lehetséges
Vagy nem a legújabb verzió van meg
Vagy nem ugyanazon a szerveren vagytok
Ez tök jó légyszi csináljatok meg ijet nagyon jó lett
Szia Bence nagyon meg tetszet nekem ez a játék és aszt mag tudod mundani-e nekem hogy hogyan tudok én és a tesom együt játszani mert youtube-on nem kapok semi jen magyarázatot.Elöre is köszönöm(BEST VIDEOS EVER) 🙂🙂🙂
@Darinka Szabó köszi én eszt már meg próbálom de azt írja anak aki fel akar lépni hozzám hogy ez a szerver nem létezik. Ha tudsz valamit még akor várom a válaszod.
@@norbihun4822 Szia én tudok segiteni! lepj be az among usba esetleg frissitsd es a jobb also sarokba latod hogy milyen szerveren vagy! mindketten legyetek "Europa" szerveren és Hozz letre szervert aztan tesodnak mond meg a kodot es o beirja es akkor egyutt játszotok
@@norbihun4822 Szia én tudok segiteni! lepj be az among usba esetleg frissitsd es a jobb also sarokba latod hogy milyen szerveren vagy! mindketten legyetek "Europa" szerveren és Hozz letre szervert aztan tesodnak mond meg a kodot es o beirja es akkor egyutt játszotok
@@miraemilia7889 köszi szépen most már tubom akor hogy hogyan kell.
Nekem nagyon tetszik
Zsidi a vész madár xD amúgy jó letta videó!
Az volt a kedvenc részem amikor először voltál impostor.🤣🤣🤣
Ezeket az amongus videókat jó kis nosztalgia vissza nézni.
Az: Empty chute, Submit scan és a Clear asteroids feladatok láthatóak mások által. Ezzel be tudod bizonyírani hogy ártatlan vagy. Az empty chute feladatnál az űrhajó kinti részén kinyílik a szemétledobó, a Submit scan-nél látod a scan sugarat, a Clear asteroidsnál pedig jobb oldalt kint az űrhajóból láttsanak az ágyúlövések. Remélem ez segít.
A pajzsok megjavítása is látható, a lámpák felkapcsolódnak a hajó oldalán ha valaki megcsinálja a küldetést.
Adrienn _YT Valóban. A komment leírása után utánanéztem és igen.
Őszintén elmondom szerintem tényleg jobb ha közbe is beszéltek, sokkal élvezetesebb. De ez csak az én véleményem. :D
A nagy dráma:!😂😂
Andi:nekem bence
Gergö:miii?
Bence:de mér?
Kinga:akkor andi az..!
Andi: ...amikor jöttem amikor jöttem meg alt az izé mellet ahol el lehetbujni
Bence:mert figyelem a gyanús cselekvéseket
Gergö:nekem aida
Bence:mért fogod rám?
Andi:mert meg álltál és elkezdtél követni!
Gergo:nekem aida és benceee
Aida:én andira szavaztam ... hahah
Én meg azt láttam hogy még öltek pugggg...
Szavazas: kinga,gergő,bence,;andira
Szavazás:aida,andi bencere:
ANDI MAJD NEM MEG OL MINDENKIT ÉS ELKEZDI ENGEM AKARTOK KISZABAZIIIII????????
15:08 Benceeeee elszaladtal a hulla mellett. Hopp ott egy riport
xD
0:46 aida akkorát ventelt😂
2:27 lehet de 1 embernek nem nagyon hisztek mert volt rá példa. Amugy a kedvenc részem ez 9:10 Gyöngyi a kedvencem!
Nekem nagyon tetszik és remélem hogy még csináltok mert remek
legyen még sok ilyen! ez nagyo tetszett! és szerintem nem csak nekem!
A kedvenc játékom és a kedvenc videósok👌
Dávid milyen elegáns abban az öltönyben! Kérlek add át neki ;)
15:08 Fel villant a kis REPORT!
Én ezt a játekot már régóta ismerem, de csak most kezd elterjedni.
ja én egy éve ismerem
0:48-nál ott jött ki Aida a ventből xd
Én végig tudtam, h Kinga a gyilkos, hiszen már a legelején is gyanús volt, mikor a szellőző felett állt. :D
Én, aki már lassan 2 éve játszok ezzel a játékkal, és most robban be: Thats the moment i have waiting fooor
Szintén, de mitől lett ilyen felkapott?
Én nem régóta játszok vele de zseniális
15:09 Volt report gomb
Nemsokára lessssz egy jégsárkányos XL méretű egérpadom :)
Ez nagyon jó lett Bence tetszett!
egyből megnézem + egyből likolok
:)
ez nagyon jó lett, annyit röhögtem, volt hogy 5 percen keresztül, fuu nekem kell ez a game!
15:08 világított a report gomb
4:59 : mindjárt kész :D
0:48 Aida ventel rektorban
15:08-kor Ice a hulla mellet ment el
(Ott volt a report pirosan)
én is mindig türkiz vagyok csak valamikor fehér is de amikor Nikivel Az osztálytársammal játszok akkor mindig türkisz mert neki a fehér az alapszíne!:)
szia Bence jó volt a videó
26:09 - nél simán megmenekülhettetek volna, hogyha Kinga, vagy valaki más megcsinálja az utolsó feladatát, és akkor nem lett volna szükség az Emergency gombra.
5:30 Röhögőgörcs garantált :)
Én is élvezem hogy Gyöngyi meg Gergő veszekszik.😁😁😁😁😁😁😁😁😁
Ez a kedvenc játékom és én ezt neked ma ajánlani akartam És te vagy a legjobb vidis
Imádom a, amonguzt
Te vagy a legjobb!🧊🟦🐦
6:01 Andi:De le jár az idő Én: az óta is gondolkodom hogy milyen idő mert a küldik nem időre menek
15:08 ááá nem volt ott egy hulla... Áá dehogy
12:24 pedig ott 0 másodpercet mutatot
legyen még ilyen
Nekem naon jó nézin a ,hogy játszotok remélem lesz ebből a játékból több.❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
15:08 - nál felvillant a report gomb!!
Én is láttam
Szerintem a gonosz énedet már ismertük murder misteryből
Ja legyen még🤣🤣😂😂
19:48 úgy nevet gyöngyi mit a harry potter ban bellatrix lestrange
15:08-nál felvillan a report gomb és Gyöngyi volt ott, és ráadásul meg is ölte Bencét utána.
Bence te vagy a legjobb
0:49 nél látszik, hogy aida kiugrik a szellőzőből
Már szinte azóta játszom vele hogy kijött, régíta vártam a videót belőle
nagyon menő a játék illik hozzátok ;)
Egy imposzror van közzötünk naon viccesen mondod Icebluebird 😂🤣😂🤣😂😂🤣🤣😂🤣😂🤣😂
Bence, Andi
Gergő,Kinga
Dávid,Gyöngyi
19:09 POG
0:48 aida ott ventel
Jézus már fél éve, még így is rengeteg emlék fűz ehez a jàtékhoz
12:20 már pedig kiirta a sabotage hogy 0
Én imadom ezt a játékot!
Ez nekem is mag van!
az elején de cukin ventelt Gyöngyi :)
12:21
😳🤯
Bence: Ez az
Bence: Miiiiiiiiiii?😮😲🥴
15:08 elmentél a hulla mellet
Sokkal jobb volt hogy nem csak a szavazáskor beszéltetek így izgalmassab volt remélem még lesz ebből a játékból videó!
Lesz még de az tuti hogy nem csak a szavazásokkor fogunk beszélni.