Tegnap szűnt meg 10 év után a kórus, melynek tagja voltam. Alt hangommal gondban voltam, amikor nem több szólamú darabokat énekeltünk. Évekkel ezelőtt úgy döntöttem, hogy egy bizonyos hangmagasság fölött ideiglenesen tátogni fogok. Amikor visszatérünk mélyebb részekre akkor meg folytatom a dalolászást. Rendszerint mindig mondtam, hogy nem gond a magas rész, mert tudom mikor kell befogni a számat. Ez olyan természetes volt, hiszen mindig a legjobb hangzást szerettem volna én is. Én nem értettem egyet sose azzal, hogy ez a karakter egy gonosz tanárnő lenne.
Gergő ne haragudj de nálunk ez pontosan megtörtént. Amikor kórus tag voltam nálunk , mindenki füle hallatára a tanár megkért egy lányt , hogy ne énekeljen hangosan mostantól , csak halkan , vagy tátogjon és a lány ott sírt egész órán . És így jártunk fellépni utána. beszélgettem másokkal és ha jól tudom ez a mű valamikor az 1990-es években játszódik . És borzasztó belegondolni , hogy azok az épületek , és azok az iszonyú szorongást előidéző termek , vagy az a kínai tornacipőtől bűzlő öltöző ( amit komolyan éreztem a film nézése közben ) , mind mind jelen van ma is , ahogy a történés is . Semmi nem változott ! És ennek a filmnek ébresztőnek kéne lenni !
@@tamaszsedely6475 Vagy szülő. A gyerekednek tudnia kell a helyét a világban, így kötelességed felvilágosítani arról, hogy nem tud énekelni/rajzolni/tökmindegy. Az a baj ezzel a hópihe-generációt okozó mentalitással, hogy azzal hogy nem lehet megmondani annak a gyereknek, hogy valamiben rossz, hogy nehogy sérüljön, gyakorlatilag borítékoljuk a felnőttkori sérülést. Lehet, hogy Gizikének rosszul esik nyolcévesen, hogy tátognia kell, de: 1. Nem kötelező kórusba járni 2. Sokkal rosszabb lesz, amikor leszólják/kiröhögik később valami tehetségkutatóban, ahova nagy arccal odatéved.
@@palficsaba1710 ezzel a gondolatmenettel annyi a gond, hogy MINDENKI meg tud tanulni énekelni valamilyen szinten. Hány és hány történet van azokról akik 20-ad rangú tehetségként kezdték majd feldolgozták magukat a csúcsra. Azért 8 évesen nehogy már késő legyen. Nálunk mindig szólt a tanár ha valaki hamis volt nagyon, külön meghallgatott, ha tényleg verseny volt másnap akkor szólt hogy azt a részt hallkan énekeld. De nem volt ilyen szenyózás.
A "Mindenki" szerintem leginkább iskolásoknak szól, nem szabad egy az egyben érteni a cselekményt. A lényeg az elnyomás és az álmok ellehetetlenítése... Ezt az érzi át akinek van/volt olyan tanára aki utálta őt. A filmet iskolában ajánlom levetíteni, magyar órán, médián vagy akár ofőn. A kórussal kimondatlanul is egyértelmű dolgok vannak, valószínűleg vannak létszám szabályok valamint a tanáron is látszik, h inkább a saját sikere a lényeg nem pedig a gyerekek sikere. Gergő sajnálom de teljesen túlbonyolítod, beszélj erről egy diákkal akinek tetszett és valószínűleg jó érveket hoz fel ellened, ha mást nem én megtettem párral. Valamint ne mondd, h tanár nélkül nem lehet próbálni.
Pár megjegyzés: - A történet alapja (tátogás, stb.) elvben valós, már amennyiben hinni lehet az alkotóknak. - A végén található dal mentségére én a "Rule of Cool"-t szeretném felhozni. :P Komolyabbra fordítva a szót, szerintem a narratíva addigra gyakorlatilag véget ért, és ez egy jó húzás volt ahhoz, hogy valahogy lezárják a filmet. A dal legalábbis szép - Szerintem a film épp ezekért a kérdésekért kapott Oscar-t, amit vele kapcsolatban felvetettél. Azaz: Tényleg rosszul csinálta-e a tanárnő amit csinált? Ha igen, mit kellett volna csinálnia, főleg, hogy (amint a film elején látszik) van egyfajta nyomás rajta az iskolavezetés részéről, hogy egy "mindenkit befogadó" kórust vezessen, ami a gyerekek szétválasztását koncertre járókra és nem járókra eléggé megnehezíti. Ha pedig nem, mi lesz azokkal a gyerekekkel, akiknek ez a tátogás láthatóan igen rosszul esik? Az, hogy minden próba után kapnak édességet és elmehetnek ide-oda utazgálni (és ismét tátogni) valóban elég kompenzáció ezért? A film azért jó, mert a legtöbb embernek rögtön lejön, hogy az általa bemutatott "tanulság" sántít, és ezért vitára sarkall. - Az persze nem egyértelmű, hogy ezeket a kérdéseket az alkotók szándékosan rakták-e a filmbe vagy sem, de a végeredmény szempontjából talán mindegy is. Az ösztönös zseni is zseni. :)
Végre! 1. Új videó!!!!!!! 2. Sikerült megfogalmaznod azt, aminek kifejezésével én már a film megnézése óta küszködök. Iskolában láttam először, és barátnőm, aki akkor már kétszer is látta, csillámlámákat köpködve áradozott a következő szünetben az alkotásról. Dicshimnuszának röviden az volt a lényege: Tetszett a film, mert Oscart kapott. És ez engem nagyon bosszantott, pláne, hogy habár baromira büszke voltam, hogy megkapta a film, nekem nem igazán tetszett. Mármint jó volt, de...nyeee...És amikor ezt megpróbáltam szavakba önteni a barátnőmnek ő persze kiakadt, és nem is értette, hogy mi a problémám a filmmel, de most már legalább meg tudom neki mutatni! Király lett a videó! :D
Same :D Amikor MINDENKi (xD) filmkritikussá változik, de csak dicsérni tudja, és amikor valakinek nem tetszik, jönnek a támadások :D Szerintem nagyon egyszerű film volt, az ilyenek nekem nem tudnak tetszeni :D
Kb. ugyanezt elmondtam mikor megnéztük ezt az osztállyal (tudom: 14 éves kiskölyök, tántorogj Májnkráftozni) mire a tanár meg akart korbácsolni, hogy hogy merészelek nem nyálat csorgatni. Respect Greg! Kösz a kritikát.
Gergö, ezúttal nem tudok egyet érteni. A film üzenete minden, csak nem lerágott csont. Elsősorban a rendszer elleni lázadásról szól, ami még ma is nagyon aktuális és ha belegondolok ezzel a kérdéskörrel nagyon kevés film foglalkozott, most hirtelen csak a V, mint vérbosszú jut eszembe. Hogy miért vitték el a nem éneklő gyerekeket a versenyre szerintem teljesen egyértelmű, minél több az apró cukigyerek, a zsűriknél és a közönségnél annál jobban nyeri el a tetszését a produkció. Azzal, hogy az énektanár tátogásra késztette a gyerekeket, kihasználta őket, és olyan gondolatokat ültetett a fejükbe, hogy ök tehetségtelenek és ha csendben maradnak akkor nem lesz semmi probléma. ( enyhe referencia a Kádár korszakra). Azzal nincs probléma, hogy azt mondja nekik hogy tehetségtelenek, de ha ennek ellenére engedi őket szerepelni, akkor a reményt fenntartja bennük, hogy egyszer még kiváló énekesek lehetnek, ez pedig kegyetlenség. Hogy miért énekeltek szépen a végén? Mert valójában egyikük sem volt tehetségtelen, csupán a tanárnő a tökéletessel volt megelégedve, neki nem volt elég a jó. Valójában mind jól énekeltek, de nem tudtak érvényesülni, mert ketrecbe voltak zárva, a film végén viszont kinyílt az a bizonyos kapu. Szerintem megérdemelte az Oscart és ezt nem azért írom, mert magyar.
Egyetértek. Csak egyszer láttam a filmet, de leginkább az fogott meg, ahogy a gyerekek nem mernek beszélni arról, hogy mit mondott nekik a tanárnő (ez nagyon hasonlít a pedofíliának áldozatul esett gyerekek reakciójához: 1. rossz vagyok, 2. ne tudja meg senki, mi történt amíg kettesben voltunk a tanárnővel). Ebből a szempontból a fordulópont nem a film végi összefogás, hanem az, amikor elmondja a barátnőjének. Szóval a tanárnő nem azért rossz, mert jófej, vagy mert őszinte és kritikus, hanem mert megbélyegző és nem ad második esélyt (nem engedi, hogy próbán énekeljenek). És akkor a végén a gyönyörű ének nem a tükörkép felpofozása, hanem a felszabadult lélek muzsikája... Egyébként milyen kritika az, hogy "a történet nem történik meg"? Az X-Men megtörténik? A Gyűrűk Ura megtörténik? Az Arany ember megtörténik? És kimaradt az a dinamika is, ahogy a film eleji "mindenki" hogyan válik a "senki"-n keresztül tényleg "mindenki"-vé... Nekem tetszett a film :-P
Kicsit lehet rosszul fogalmaztam de a kommentnek azzal a részével nem tudok ki békülni amiben fantsy filmeket hoztál fel. Szerintem soha senki nem mondta hogy azok megtörténnek nem véletlenül fantasy-k. Ez olyan (csak szakmámnál maradok) mintha egy Michelin csillagos francia séfet hordanék le hogy miért nem tud pörköltet főzni, vagy engem is szidhatna egy japán konyhafőnök hogy miért nem tudok úgy sushi-t tekerni mint ő. Nem ez a dolgom... Más a célközönség is és az üzenet is! :)
Hihetelen jó és okos vélemény, megfűszerezve egészen kiváló zene betétekkel. Már nem is tudom mióta követem (na jó, de nagyon régóta) de egyre csak jobb lesz. Turbék, turbék és sok sikert :)
A gyerekek teljes jogosan tették a ,,lázadásukat". Honnan gondolom? Átéltem már hasonlót. Kiskoromban jártam néptáncolni. Ott az oktató kerek perec elmondta nekem, hogy nem énekelhetek és nem megmondta nekem, hogy mert nem éneklek jól, nem. Arra fogta, hogy mély a hangom. Tudom, nem tűnik nagy dolognak, de én ezt kis pisis 7 éves koromban nagy traumaként éltem meg és utána évekig utáltam a hangomat. Ez pedig a filmbéli esetnél jóval szolidabb. Másik mikor volt egy fellépésünk aminek a végén énekelni kellett MINDENKINEK a forgató könyv szerint és ebben akart nekünk segíteni a suli énektanára. Na ő ezt úgy megoldotta, hogy kiválasztott két jó hangú gyereket, hogy ők énekelnek a többiek meg állnak hátul dísznek. Ennél az esetnél megcsináltuk a magunk ,,felkelését" és egyszerűen megmondtuk a tanárnak, hogy mi is énekelni akarunk, ez meg nem az ő műsora szóval taka. Na jó azért ennél szolidabban :) Mondhatjátok, hogy ezek egyáltalán nem nagy cuccok. Akkor had mondjak el valamit. Ez az egész odáig ment, egyszerűen kellemetlen, kínos volt nekem hangosan énekelni. A klarinét tanárom tett belém lelket, ugyanis egyszer kicsúszott az óráján az a számom, hogy pocsék hangom van. Röviden leírnám amit mondott, mivel szerintem példa lehet mindenkinek: Aki neked valaha azt mondja, hogy valamihez pocsék vagy egy akkora marhaságot mond mint a ház. Annyi, hogy az illető lusta leülni veled gyakorolni, és megtanítani arra a bizonyos dologra. Nincs olyan, hogy valaki úgy születik, hogy tehetsége van valamihez máshoz meg nem. Annyi, hogy egyes dolgokból előnyből indulunk, másból pedig gyakorolnunk kell. Egy kicsit elmentünk más irányba, de túl sokat körmöltem ahhoz, hogy az előbbit ki töröljem :D A lényeg: szerintem fantasztikus alkotás a Mindenki színészi, technikai és a történet terén iis. Remekül megmutatja milyen mikor egy gyerekkel közlik, hogy valamihez egyszerűen nincs érzéke. És valszeg mindenkinek ez a véleménye aki élt már át hasonlót. A fent elmondott két történet pedig egy részül érvelésnek szánom, más részről pedig nekem most te lelki szemetesnek szolgáltál, bocsesz :D
7 лет назад+4
Azt, hogy megérdemelte-e az Oscart szerintem a mezőny alapján kéne eldönteni :)
Turbékturbék!!! király videó volt, jól összefoglaltad a film lényegét. Jó arc lehet Szirmai nagyi.. :) Esetleg ha lenne Kincsem kritika azt nagyon adnám!
Kér kivenni a hatalmi viszonyból az igazgatót. Az ő döntése, hogy a kórusban mindenki szerepelhet. Hogy ez jó döntés-e vagy sem az vitatható, de a tanárnő ezt sunyiban kijátszotta és ez okozta a konfliktust. A lényeg valahol mégiscsak az, hogy nem kellett volna sumákolni.
Imádom én is ezt a számot meg a feldolgozást is! Ja, hát a keresőprogramokkal nem lehet felvenni a versenyt :) Sixtones acappella beírás után rögtön előjövünk, ne add fel!
Srácok. Én rájöttem annak kapcspán, hogy egy csomóan folyton zaklatják Gergőt azzal, hogy nézzen animéket arra, hogy valszeg Gergőt sem az animék, sem a Gravity Falls nem érdekli. Én szeretem a Gravity Fallst. Gergőt viszont nem érdekli. Száljatok le róla. (Ez az animésekre igaz. Annyi különbséggel, hogy Gergő az animékről már szó szerint elmondta, hogy Nem nem nem)
Én értem, hogy nem szeretné megcsinálni a Gravity Falls kritikát, ,gy már csak viccből is írtam ki ezt a kommentet... de amíg nem mondja, hogy NEM, addig nem gond ha emlékeztetjük rá :D Tudtommal nem ígérte meg csak azt mondta, hogy szó lehet róla :/
A tanárnő módszere, (a kevésbé ügyeseket nem hagyja énekelni) addig véthető, amíg ki nem derül, hogy nem csak az új lány esetében van ez így. Feltehetően akiknek nem volt, tökéletes hangja azokkal nem is foglalkozott. És hogy mutassák meg, hogy fejlődtek-e, ha csak tátogniuk szabad. Ez nem a megfelelő módszer. Innentől kezdve jogosnak vélem a gyerekek fellépését. Mondjuk a film üzenetén segített volna, ha a végén egy kicsit kevésbé tökéletesen szólal meg az a dal.
Gergő,régen volt egy nagyon hasznos,és jó szokásod: a videó végén kiemelted a hozzávalókat,szal a felhasznált zenéket Nem lehetne ezt újra visszahozni?
*Turbék~* Nem sokszor szoktam írni, de ez most megfogalmazódott bennem. A filmben valóban nagyon sok hiba van a logikusságot illetően, viszont nem is ezt hivatott bemutatni, mind tudjuk, hogy ez csak a csomagolás amiben átadják az üzenetet, szerintem ezt nem is kell magyarázni. Éppen ezért teljesen el tudok vonatkoztatni a hibáitól, a megnézése közben eszembe sem jutott ezen gondolkozni ezeken (mint ahogy szerintem neked sem, csak amikor már kritikus szemmel elemezgetted). Az üzenet tényleg egyszerű. De tényleg egyszerű? I mean, csak nézd meg hány ember van akár egy gimnáziumi osztály szintjén aki tanítva sem tudná elsajátítani, "magáévá tenni" az összefogásnak az értékét. Ahogy fejlődünk technikailag, az emberek úgy kerülnek szociálisan egyre távolabb egymástól (ezen sincs mit magyarázni). És éppen ezért, pont az ilyesféle szociális interakciók, esetünkben maga az "összefogás" mint olyan, kezdenek kiveszni a mindennapi emberek moráljából. PS; imádom a munkádat, soha ne hagyd abba ♥
Nekem azért tetszett a film, mert gyönyörűen ábrázolja, hogy bizonyos fogalmat milyen sokféleképpen értelmezhetnek különböző emberek. Ha megfigyeljük, az, hogy mindenki, a filmben minden szereplő számára mást jelent, más értékeket foglal magába. A tanárnő számára a siker a fontos, és hogy a sikerből mindenki kivehesse a részét, Liza számára a közös éneklés öröme az érték, az igazgató számára a közösség, a befogadás, Zsófi karaktere pedig arra mutatott példát, hogy ezek az értelmezések, értékek hogyan alakulhatnak át bennünk, hogy törhetnek felszínre valamilyen külső hatásra.
Köszi. Én nem láttam ezeket a dolgokat benne és nem értettem, hogy akik kritizálták, azok miért teszik. Már már azt hitem, szimpla rosszindulatból. De így hogy rávilágítottál, így azt mondom, jah tényleg, de én imádom. :D
Végre! Végre valaki aki ugyanezen a véleményen van a tanárnővel kapcsolatban! Most mindenkinek az orra alá dörgölhetem a videód, azzal a szöveggel, hogy talán mégis igazam volt...
Turbék Gergely ! Én 6 éve taulok ének zenei suliban és én soha nem énekelhetem de mindig tudtam hogy hol tartunk meg mindent ! Csak gondoltam megosztom önnel . A kritika maga viszont nagyon nice lett gratulálok!
Hogy őszinte legyek, amikor megnéztem a Mindenkit, picit meg voltam lepve. Én sem éreztem egy feltétlen oscar szintu filmnek, de ettol eltekintve egy nagyon szep tanmese, ha nem is a gonosz tanarokrol, akkor az osszefogasrol es a baratsagrol (ugye a ket kislany kapcsolata). Ami ebben a filmben engem lenyűgozott, az a hihetetlenul pontos operatori munka volt. Az aranymetszes vonalak hibatlan hasznalata es a szinek kompozicioja. Végsősoron, hű patriótaként buszke vagyok erre a filmre, mert ha nem is annyira tortenetileg, de minosegileg mindenkepp megutotte, sot! tulmutatott az oscar mercejen!
Kedves Gergő! Vajon mi a céljuk a filmkészítőknek? Szeretnék a valóságot közvetíteni, annak minden részletével? ... Na ugye, hogy nem! Ez pontosan arról szól, ahogyan egy alapanyag izgalmas részeit kiragadjuk, amelyek előre viszik a cselekményt és érzéseket váltanak ki a nézőből. A mindenkihez szerintem a legjobb hasonlat a Whiplash. Mindkét film iskolai környezetben mutat be zenész tanoncokat, akik szeretnék fejleszteni képességeiket és ezáltal konfrontálódnak a tanáraikkal. A whiplash egy hiteles jazz zenészt mutat be? NEM! Nem létezik az, hogy valaki hónapokig elhanyagolja ezt a végletekig komplex stílust, majd hirtelen a világ legdurvább dobszólóját lenyomja. Mégis mi a közös a mindenkiben és a whiplashben? Mindkét film tökéletesen tud hatni az érzelmekre. A valóság elferdítését felhasználja a minél erősebb dramaturgiára, ami nem lesz hiteltelen, ha nem úgy állunk hozzá, hogy a hibákat keressük. Zseniális filmek minden szempontból és sokat vesztettünk volna, ha ezek nem készültek el. A mindenki vajon megérdemelte az oscart? Teljese mértékben! És tudod mi a legviccesebb? Ezt a kritikát egy olyan ember fogalmazta meg, akinek a kedvenc rendezője Tarantino. Szerintem ha keresnék se tudnék jobb példát találni arra, hogy ki az rendező aki a valóság eltorzításának minden formáját beveti, csak azért hogy a nézőt szórakoztatni tudja. Tarantino filmjei nem igazán tudnak mély üzenetet hordozni, vagy életszagú drámát közvetíteni, mégis rettentően szórakoztatóak és ezzel nincs semmi baj. ui: a műsor nagyon király, csak ezekre az apró hibákra akartam felhívni a figyelmet.
Sose gondoltam volna Greg, de.... MOST, VALAMIT, valamikor rosszul mondtál. A tanárnő azért vitte el versenyre a kórust azokkal együtt akik tátikáztak, mert az neki csak jó lehet! Nagyon sokszor csinálnak olyat, hogy sok gyereket összegyűjtenek, hogy az emberek lássák: -Hú ha! De sokan járnak ebbe a kórusba, biztos jó lehet a tanáruk, ha ennyien jelentkeztek. Ilyenkor a tanárnak ez egyfajta dicsőség, közben meg megkéne kövezni! Ugyhogy szerintem nem azért vitte el a gyerekeket versenyre, hogy nekik is jó legyen, meg láthassanak világot. Ezt az énektanárom mesélte velem, mert több ismerősével előfordult, hogy nem engedték őket énekelni és mégis elvitték versenyre ugyanebből az okból.
Sziasztok! Pár éve tartottam "gyakorlati" tudományos diákköri fakultációt általános iskolásoknak, később ökölvívást főként cigány gyerekeknek. Bizonyosságot szerettem volna a motiválhatóságáról, ami amolyan hobbiként megmaradt a mérnöktanár diploma után, majd két saját gyermekkel később hivatássá vált. Sok érdekes apróság van, de szvsz az egyik legfontosabb, hogy ne versenyeztessük a őket, hanem kizárólag csoportmunkában balanszírozzuk: az erősebb segítse a gyengébbet (akármennyire is közhelyes). Motiváció szempontjából is jobb, mivel közvetlen célt ad az adott feladat teljesítésén túl. Az "erősre" motiváló, önbizalmat növelő lesz a továbbiakban, ilyenkor rotálni kell a kisebb csoportokat, így nem fog kialakulni a gyengébbeknél "függés" mások véleménye iránt. Finomság, hogy a feladatokat is rotálni kell, mikoris az "erős" másban gyengévé válik, tehát az alázat és a szerénység szinten tartható. Tömören: a versenynél vannak hatásosabb és hasznosabb motivációk (amennyiben más sem hisz abban, hogy az emberiséget az erősebb kutya törvénye viszi előbbre). Bocs a hosszú bevezetőért. Amikor megnéztem a Mindenkit, a vége felé szinte könny szökött a szemembe: végre valaki megcsinálta! Valaki? MI csináltuk meg! Egy film, ami nem a felnőtt, hanem a gyermeki motivációkról szól és súllyal mutatja be mit teszünk rosszul és mit kéne tennünk a nevelés során. A csoportos játék fontosságát, amit itt még képesek lennének élvezni, és önmagában értékes, de a versenyeztetés folyamatosan torzítja a személyiséget, gátol, mást önteltté tesz és kiöli az empátiát. Akkor pedig jött a második gondolat: b***meg, néhány pedagóguson és szülőn kívül nem fogják érteni. Pedig a film szinte hibátlan, de ha valaki megpróbál társadalomkritikát, felnőtti értékrendet belemagyarázni.. mintha a Bibliát akarnád evolúció elmélet alapján kifejteni. Pont olyan. Majd Szirmai próféta kiáll a hegyre és elmondja. De hol késik már? Bocs Gergő, ezt eldimenzionáltad. Ne haragudj, én sem haragszom. Látszik, vívódtál és a személyes szál végképp betett. Az üzenet pedig nem átvitt, hanem közvetlen és lássuk be, olyan pedagógus, aki tán jó, de ezt versenyek eredményein méri magának, már dacból sem fogja látni azt, amit ez a film elmond. Társadalomkritikát belemagyarázni szerintem alpári, mert ez akármilyen társadalmi problémának a gyökerét mutatja meg nem átvitt, hanem közvetlen módon. Egy kis lökés ebben a korban később egyaránt az égbe emelhet vagy mélybe taszít. Nem vagyok nagy filmkritikus, de megérdemelte az Oscart. Pont.
Köszi, Gergő! Sok ponton találkozik a véleményünk. Az enyém kb. röviden: 1. Hiteltelen: ilyen nemigen történhet meg, egy gyerekközösség nem így működik. 2. Nagyon didaktikusan rágták a szánkba, h Erika néni milyen infernálisan gonosz. Ahogy a végén viselkedett, az már nevetséges képtelenség volt. 3. Ha a valóságban ez megtörténik, nem hiszem, h a gyerekek a végén katartikus érzést élhettek volna át, amikor a tanár megszégyenülten távozik és MINDENKI énekelni kezd. Nem, pl. azért sem, mert a nézők és a zsűri semmit nem értett volna az egészből, és nem éreztek volna együtt a gyerekekkel. A kórus nem énekelhetett tisztán, így legfeljebb csak hűvös, udvarias tetszésnyilvánítást kaptak volna. A végén az átszellemült boldogság a gyerekek arcán csak azzal magyarázható, h tudják, a film nézői ismerik az egész sztorit és egyetértenek a gyerekek cselekedetével, együtt éreznek velük, igazat adnak nekik. 4. A történet vége reálisan: a tanárt megalázták, a kórus nem nyert, senki nem utazott Svédországba. Hol itt a pozitívum??? (Ugye, ott a 3. pontban a film katartikus "jó" végének a képtelensége.) 5. Nekem sajnos az a nagyon negatív üzenet is benne van: hogyan teheti tönkre egy kisebbség a többség jól működő rendszerét. 6. Az Oscar-t sajnos egyre kevésbé adják a művészi értékekért. Sztem ezért lényegtelen kérdés, h megérdemelte-e.
Én részt vettem ennek a filmnek a hangfelvételén. Nem is vettem olyan komolyan ezt a filmet, és ők se gondolták komolyan. Gyakorlatilag az iskolánk kórustermét beállították mikrofonokkal, és az volt a ,,hangstúdió". De még arra sem vették a fáradtságot, hogy kiürítsék az iskolát valamilyen tanítási szünettel, hanem volt rendesenórák közti szünet ( de nem nekünk...), és a végén még a kórustanárnak kellett ordítoznia, hogy maradjanak a GYEREKEK SZÜNETBEN CSÖNDBEN. Ez bennünk örökre megmaradt, mivel nevetségesebben elő sem lehetett adni ezt: ,,Várjatok egy picit"- mondta a tanárnő. Hirtelen nagy ordítozás: ,,MARADJATOK CSENDBEN, ITT FORGATÁS FOLYIK!!!". Mindannyian elkezdtünk röhögni. Szóval tényleg nem volt ez annyira összeszedett, a filmnek a forgatásán már nem voltam ott, az nem tudom, milyen volt, mindenesetre nem én vagyok az egyedüli, aki nem tudja, hogy ez a film miért kapott Oscar-díjat. Valószínüleg azért, mert ez volt a legkevésbé rossz film a többi jelölt közül :/
Szerintem a legjobb megoldás hogy a próbákon énekel, elmegy a versenyre de ott nem énekel így nem ront de lát világot, és egy idő után lesz olyan jó hogy tud versenyen is énekelni. (És szerintem teljesen jó a lezárás :D )
Én is kórusban énekeltem gyerekként, ráadásul külföldre is vittek minket, Olaszországba, Hollandiába, Finnországba stb. Nyolcadikban, amikor a fiúk mutáltak, az énektanárnő megengedte, hogy ők is velünk jöjjenek külföldre, csak a szöveget kellett megtanulniuk és tátogniuk.
Az a helyzet, hogy ez nem egy hollywoodi film, más nyelvvel dolgozik, másként kell értékelni. Gergőnek szerintem egy kicsit ultrarealistán sikerült: ez a film nem egy kórus működési mechanizmusát akarja bemutatni, bár igaz, hogy nem is egy egyszerű allegória. De szerintem épp az a jó benne, hogy nem egy egyszerű film, és a "mondanivalója" nem egészen triviális. A tanárnő például nem jó és nem gonosz. Nem azért nem gonosz, mert elrontották a figuráját, és nem sikerült gonoszra formálni, hanem mert nem akarták, egyáltalán nem a tanár rossz döntése, ami ellen a gyermeki igazságérzet fellép. (még ha ők maguk valószínűleg azt is gondolják, főleg a jól éneklő kislány, aki csalódott a szupertanárnőjében). A film végi ének már nem egy versenydarab, ahogy régen nem az a kérdés (az elmaradtnak vélt cselekmény szempontjából), hogy megnyerik-e a versenyt, mert az addigra már csak az elűzött tanárnőt érdekelte. A dal egy olyan pozícióban hangzik el, amikor megvalósul a lehetetlen: amikor a gyerekek közül mindenki egyformán számít és énekelhet. Ha ez egy társadalmi allegória, akkor ez az a pont, ami sosem valósulhat meg, csak az imagináriusban. Ehhez képest a szépen elénekelt dal, bár egészen valószínűtlen, mégis lehetséges. Legfőképpen azért, mert a művészi szépség mindig az ilyen igazságok felé mutat és törekszik, nem pedig a szórakoztatás vagy népnevelés felé. Az, hogy a Mindenki "rövid" és "egyszerű" épp azért nagyszerű, mert ezekre a dolgokra csak rádöbbenni lehet, miközben a szórakoztatóiparban növekvő embereket egyre nehezebb kirugdosni a komfortzónájából, hogy rádöbbenjenek valamire. Hogy mondjak egy hasonlóan valószínűtlen jelenetet máshonnan: Henry James Maisie tudja regényének utolsó fejezetében a kislány szeretné, ha nevelőapja és ő új életet kezdene; ha ő végre nem hánykódnak a nevelőszülők között, és ez a nevelőapuka nem esne áldozatul újabb és újabb gazdag nők csábításának. Olyan nagyon szeretné ezt, hogy amikor erre lehetőség nyílik úgy, lelépnek szó nélkül Párizsba, a jegykezelőnek hibátlan franciasággal válaszol, holott sosem tanult franciául, sőt, a regény során látszik, hogy a tanulmányait gondviselői nemtörődömsége miatt kénytelen szinte teljesen elhanyagolni. Végül persze a nevelőapa túl gyenge és gyáva ehhez és nem mennek el, de a csoda akkor is megtörtént. Viszont a nem allegórikus megjelenítésben is igen erős a kisfilm, én pl nagyon örültem neki, hogy két lány közötti igaz barátságot mutat be, az emberek hajlamosak azt hinni, hogy lányok között nincs igazi barátság csak fiúk között, ami egy baromság. Meg szerintem a kisfilm legerősebb jelenete az iskolaudvar, amikor az összevissza ricsajból mindenféle mondóka és dalszösszenetek bukkannak fel.
2:14 Én az Attack on titan-nel voltam így (anime)... Mindenki imádja aki nézi, de én ilyen.. Nyeh ;-; Gondoltam továbbnézem, de a 22. résznél feladtam, mert egyszerűen... Nyeeeh ;-;
Teljesen egyetértek Gergővel. Közvetlenül a videó előtt megnéztem a filmet, és nem értem, min kéne felháborodnom. Most az a nagy probléma, hogy valakinek szóvá teszik, hogy nem elég jó a hangja, hogy versenyezzen? Na és? A versen verseny, oda megválogatják az embereket, hogy a legjobbak kerüljenek be. Miért, a kosárcsapatba talán mindenkit beválogatnak? Mindenkit leigazolnak focistának, aki jelentkezik? Azonkívül az se biztos, hogy tehetségtelen a lányka, csak egyszerűen még többet kell gyakorolnia. Ezt meg is mondta neki a tanár, teljesen korrekt volt. Miért is menne neki olyan jól, mint azoknak, akik már régóta csinálják? Miért kéne elküldeni versenyezni, ahol olyanokkal kell megmérkőznie, akik sokkal régebb óta gyakorolnak? Azzal is teljesen egyetértek, miszerint a tanárnő túl kedves volt, hogy mindenkit engedett versenyezni. Én is ugyanerre jutottam magamban. Így legalább mindenki eljut Svédországba, mi ezzel a baj? Tipikus bárgyú polkorrekt film, ahol jól megkapja az, aki ki akar szúrni a hátrányos helyzetűvel. Olyan, mint a Vespa. NEM érdemel Oscar-t, csak azért szeretjük, mert magyar.
Szerintem az osszes jelolt rovid film kozul ez volt a legjobb. Meg olyan oscaros a temaja is. En orulok, hogy ketszer egymas utani evben nyert magyar film. A masik, hogy nem sok valosag alapja van abbol a szempontbol, hogy ha igazabol tortenik meg, akkor nem biztos, hogy a gyerek kiallnak azok mellett akiket naluk gyengebnek konyveltek el. Tudom, mert velem is ez tortent. Csak nekem allandoan egyutt kellett lenne azzal a szemelyel, mert az tanito nemi volt, aki 4 evig azt mondogatta nekem, hogy nem vagyok olyan jo mint a tobbiek, aminek az lett az eredmenye, hogy kikozositettek a tob es senki nem akart baratkozni velem. A pozitiv dolog amiutan kikerultem a tanitono kezei kozul, sok tantargybol en voltam a legjobb. Viszont utana mar a kikozosites incidens annyira elfajult, hogy el kellet mennem egy masik osztalyba es iskolaba. Ugyhogy ebbol a szempontbol engem megeritet a film, mert velem is hasonlo dolog tortent. A vicces az az egeszbe, hogy a tantionommel talakoztam nem reg es most is ugy gondolja, hogy nem vagyok eleg jo, mert azt mondta nem jarhatnek egyetemre, mert nem erdemlem meg, mert nem vagyok eleg jo. Persze azota sok mindent elertem, es nem is eredekel, hogy mit mond, hiszen nem lat tisztam, csak azt sajnalom, hogy egy csomo gyerekkel, ezt teheti meg vagy tett hasonlokat, es nem tudom, hogy miert nem csinalt valaki valamit, meg vissza is hivtak tanitani. Pedig eleg erzekeny kor a gyerekenel, ezt barmenyik pszichologus megmondja vagy azok a pedagousok aki megfelelo kepzest kaptak. Sajnos ahol en eltem gyerekkoromban eleg rossz az oktasi rendeszer volt, es mais az, a tanarok sem a legjobbak, foleg akkoriban. Nekem azota is gondjaim vannak az onbizalommal es meg sokszor gondolom, ugy hogy nem vagyok eleg jo. Nekem tetszett a film, talan a velem tortentek miat is.
Én is ezen gondolkodtam, hogy maga, amit a tanár csinált (nem nézve most az okokat, mert arról nem tudunk sokat, csak spekulálni tudunk) önmagában elég nagy jófejség volt a gyerekekkel. Elvinni BÁRKIT egy kórusversenyre, amit valószínűleg megnyerünk, és utána megyünk Svédországba, Svájcba, vagy hova... Elég jó jutalom azoknak, akiknek is tudnak énekelni. Viszont ahogyan ezt csinálta, az kritikán aluli volt. Először egy olyan titokkal terheli meg a kislányt, amit egy pedagógusnak nem szabadna a gyerekre rakni, aztán nyilvánosan megszégyenít minden tátikást a többiek előtt (úgy, mintha ezért a másik kislány lenne felelős). Plusz az énekhang fejleszthető, a kislány pedig nem volt olyan borzasztó, ha a tanár külön foglalkozott volna vele, talán minderre nem is lett volna szükség. Egyébként szerintem jó film volt, az meg, hogy valami megérdemli-e az oscart, önmagában egy fura kérdés. Az oscar nem egy objektív rangsor, hanem az akadémia által megszavazott díj: az hogy a moonlight lett a legjobb film, nem azt jelenti, hogy az lett idén a legjobban sikerült film, hanem hogy az akadémiai tagjai döntő többségben azt tartották a legjobbnak, ezért szeretem, hogy a hírügynökség külön díjat ad. Jut is eszembe...
Mikor megnéztem ezt a filmet először szívtelen dögnek éreztem magam, amiért nem értettem teljesen egyet a gyerekek tettével. Pl. van az a jelenet mikor a tanárnő beszélget a kislánnyal aki kérdőre vonja és szerintem ott elindult egy tök jó beszélgetés amiben a tanárnő elmondja a saját oldalát is. (hogy a kislánnyal ellentétben ő nem szégyenítette meg a gyengébbeket azzal, hogy nevén nevezte őket, hogy ő csak azt szeretné, hogy mindenki kapjon a sikerből stb.) Azt kellett volna tovább vinni, és lehetett volna ebből egy árnyalt véleményütköztetés is. Ehelyett az utolsó jelenet hazavágja ezt az egészet... Anno mikor kórustag voltam bevett szokás volt, hogy egy nagyobb külföldi koncert vagy verseny előtt pár héttel meghallgatást tartottak, ahol szólóban kellett előadnod a szólamodat (persze együtt 1-1- képviselővel a többi szólamból) és csak azokat vitték magukkal akik megfeleltek ezen a próbán. Nyilván a nagyobbaknak régebbi tagoknak több esélyük volt, de ha egy fiatalabb kezdő énekes sokat gyakorolt vagy elég tehetséges volt akkor megütötte a mércét és mehetett. (én pl. heteken át gyakoroltam a zuhanyzóban, és annak ellenére, hogy elsőst azelőtt szinte sosem vittek külföldi fellépésre, én kijutottam) Akik nem voltak elég jók azoknak pedig pár hétig felmentése volt a főpróbák alól. Most lehet valaki ezen is kiakad, de ezek a helyzetek motiválják az embert és megedzik arra, hogy az életben is hasonlóképpen keményen kell dolgoznia azért ha valamit el akar érni...
Én úgy hallottam, megtörtént eset alapján készült a film, úgyhogy most utánanéztem Wikipedián: "Honnan jött a Mindenki története? Egy lakótársamtól, egy svéd lánytól „kaptam”, ő mesélte, hogy mi történt vele gyerekkorában, amikor egy kórusban énekelt. Félig igaz tehát a sztori, bár a valóságban, amikor kiderült az igazság, hatalmas botrány kerekedett és megszűnt a kórus. Arra gondoltam, hogy itthon, egy erős akaratú tanárnő biztos, hogy nem hagyta volna, hogy pár gyerek akadékoskodása szétrobbantson egy kórust. Ebből jött az a jelenet, amikor a tanárnő visszatereli a lázadozókat a kórusba, de aztán rájöttem, hogy ebből egy még jobb befejezés is kinőhet: ezek a gyerekek bosszút is tudnak állni, méghozzá nagyon elegáns módon. ” - Gyürke Kata interjúja Deák Kristóffal, Filmhu 2016
Sziasztok! Engem önző módon az érdekel, hogy van vagy lesz-e La La Land filmkritika Gergő részéről. A "Mindenki" c. filmet nagyon reklámozta nekem MINDENKI. Nagy csalódás volt. A film üzenete, hogy gonosz felnőttek ártatlan cuki kisgyerekeket használnak fel a saját céljaik elérésére...éééééééééés valóban! Durva, de a valóságban is ez történt: a "Mindenki" rendezője/producere is szépen felhasználta az ártatlan, cuki kisgyerekeket az Oscar bezsebelésére.
Január: LÓ
Február: MEDVE
Március: Turbék Galamb
Április: Militarizált Kos
Május: M-M-M-M-MOSÓMEDVE
Június: Rózsaszín Rinocérosz
Július: Méhludak
Augusztus: Militarizált Páncéldisznó
Szeptember: Utcaharcos Capibara
Október: Gépfegyveres Majmok Lóháton
November: Nagy Ervin Dobozban (A Klónok Bezárták)
December: Mikulássapis Nudli
Hollywood Hírügynökség Naptár
Gergő, majd a kövi vidiben énekelsz?
Árpád Kiss jó lenne😂😂
támogatom az ötletet :3
OHHH HELL YESSS!!!
Musical-klón visszatér :D
Mi a neve annak a videónak aminen a Másvilág c. számot énekli a kritikában ??
Tegnap szűnt meg 10 év után a kórus, melynek tagja voltam. Alt hangommal gondban voltam, amikor nem több szólamú darabokat énekeltünk. Évekkel ezelőtt úgy döntöttem, hogy egy bizonyos hangmagasság fölött ideiglenesen tátogni fogok. Amikor visszatérünk mélyebb részekre akkor meg folytatom a dalolászást. Rendszerint mindig mondtam, hogy nem gond a magas rész, mert tudom mikor kell befogni a számat. Ez olyan természetes volt, hiszen mindig a legjobb hangzást szerettem volna én is. Én nem értettem egyet sose azzal, hogy ez a karakter egy gonosz tanárnő lenne.
Annyit emlegetted a nagymamád azt hittem Ő lesz a vendég! :D
Gergő ne haragudj de nálunk ez pontosan megtörtént. Amikor kórus tag voltam nálunk , mindenki füle hallatára a tanár megkért egy lányt , hogy ne énekeljen hangosan mostantól , csak halkan , vagy tátogjon és a lány ott sírt egész órán . És így jártunk fellépni utána. beszélgettem másokkal és ha jól tudom ez a mű valamikor az 1990-es években játszódik . És borzasztó belegondolni , hogy azok az épületek , és azok az iszonyú szorongást előidéző termek , vagy az a kínai tornacipőtől bűzlő öltöző ( amit komolyan éreztem a film nézése közben ) , mind mind jelen van ma is , ahogy a történés is . Semmi nem változott ! És ennek a filmnek ébresztőnek kéne lenni !
Ha nem elég jó ne énekeljen. Ebben az egész történetben összesen a tanárnő szimpatikus senki más.
@@palficsaba1710 ezt egy gyereknek nem tudod megmondani!
Max ha te vagy a tanár
Igen a 90-es években játszódik de nyugodtan játszódhatna a 2000-es években is a jelenben (10-es évek) az átvezetés miatt már nem
@@tamaszsedely6475 Vagy szülő. A gyerekednek tudnia kell a helyét a világban, így kötelességed felvilágosítani arról, hogy nem tud énekelni/rajzolni/tökmindegy. Az a baj ezzel a hópihe-generációt okozó mentalitással, hogy azzal hogy nem lehet megmondani annak a gyereknek, hogy valamiben rossz, hogy nehogy sérüljön, gyakorlatilag borítékoljuk a felnőttkori sérülést. Lehet, hogy Gizikének rosszul esik nyolcévesen, hogy tátognia kell, de:
1. Nem kötelező kórusba járni
2. Sokkal rosszabb lesz, amikor leszólják/kiröhögik később valami tehetségkutatóban, ahova nagy arccal odatéved.
@@palficsaba1710 ezzel a gondolatmenettel annyi a gond, hogy MINDENKI meg tud tanulni énekelni valamilyen szinten. Hány és hány történet van azokról akik 20-ad rangú tehetségként kezdték majd feldolgozták magukat a csúcsra.
Azért 8 évesen nehogy már késő legyen. Nálunk mindig szólt a tanár ha valaki hamis volt nagyon, külön meghallgatott, ha tényleg verseny volt másnap akkor szólt hogy azt a részt hallkan énekeld. De nem volt ilyen szenyózás.
A "Mindenki" szerintem leginkább iskolásoknak szól, nem szabad egy az egyben érteni a cselekményt. A lényeg az elnyomás és az álmok ellehetetlenítése... Ezt az érzi át akinek van/volt olyan tanára aki utálta őt. A filmet iskolában ajánlom levetíteni, magyar órán, médián vagy akár ofőn. A kórussal kimondatlanul is egyértelmű dolgok vannak, valószínűleg vannak létszám szabályok valamint a tanáron is látszik, h inkább a saját sikere a lényeg nem pedig a gyerekek sikere. Gergő sajnálom de teljesen túlbonyolítod, beszélj erről egy diákkal akinek tetszett és valószínűleg jó érveket hoz fel ellened, ha mást nem én megtettem párral. Valamint ne mondd, h tanár nélkül nem lehet próbálni.
Pár megjegyzés:
- A történet alapja (tátogás, stb.) elvben valós, már amennyiben hinni lehet az alkotóknak.
- A végén található dal mentségére én a "Rule of Cool"-t szeretném felhozni. :P Komolyabbra fordítva a szót, szerintem a narratíva addigra gyakorlatilag véget ért, és ez egy jó húzás volt ahhoz, hogy valahogy lezárják a filmet. A dal legalábbis szép
- Szerintem a film épp ezekért a kérdésekért kapott Oscar-t, amit vele kapcsolatban felvetettél. Azaz: Tényleg rosszul csinálta-e a tanárnő amit csinált? Ha igen, mit kellett volna csinálnia, főleg, hogy (amint a film elején látszik) van egyfajta nyomás rajta az iskolavezetés részéről, hogy egy "mindenkit befogadó" kórust vezessen, ami a gyerekek szétválasztását koncertre járókra és nem járókra eléggé megnehezíti. Ha pedig nem, mi lesz azokkal a gyerekekkel, akiknek ez a tátogás láthatóan igen rosszul esik? Az, hogy minden próba után kapnak édességet és elmehetnek ide-oda utazgálni (és ismét tátogni) valóban elég kompenzáció ezért? A film azért jó, mert a legtöbb embernek rögtön lejön, hogy az általa bemutatott "tanulság" sántít, és ezért vitára sarkall.
- Az persze nem egyértelmű, hogy ezeket a kérdéseket az alkotók szándékosan rakták-e a filmbe vagy sem, de a végeredmény szempontjából talán mindegy is. Az ösztönös zseni is zseni. :)
Végre! 1. Új videó!!!!!!! 2. Sikerült megfogalmaznod azt, aminek kifejezésével én már a film megnézése óta küszködök. Iskolában láttam először, és barátnőm, aki akkor már kétszer is látta, csillámlámákat köpködve áradozott a következő szünetben az alkotásról. Dicshimnuszának röviden az volt a lényege: Tetszett a film, mert Oscart kapott. És ez engem nagyon bosszantott, pláne, hogy habár baromira büszke voltam, hogy megkapta a film, nekem nem igazán tetszett. Mármint jó volt, de...nyeee...És amikor ezt megpróbáltam szavakba önteni a barátnőmnek ő persze kiakadt, és nem is értette, hogy mi a problémám a filmmel, de most már legalább meg tudom neki mutatni! Király lett a videó! :D
Same :D Amikor MINDENKi (xD) filmkritikussá változik, de csak dicsérni tudja, és amikor valakinek nem tetszik, jönnek a támadások :D Szerintem nagyon egyszerű film volt, az ilyenek nekem nem tudnak tetszeni :D
Aranykecske? :(((
:D
lesz még idén?
Dániel Kovács remélem lesz:(
bár lenne
A mi kis falunkból mikor lesz videó?
"Olyan, munka...MUNKA!!" Oszt, be vágja Lenin képét. Én itt égtem ki!
Kb. ugyanezt elmondtam mikor megnéztük ezt az osztállyal (tudom: 14 éves kiskölyök, tántorogj Májnkráftozni) mire a tanár meg akart korbácsolni, hogy hogy merészelek nem nyálat csorgatni.
Respect Greg! Kösz a kritikát.
Gergö, ezúttal nem tudok egyet érteni. A film üzenete minden, csak nem lerágott csont. Elsősorban a rendszer elleni lázadásról szól, ami még ma is nagyon aktuális és ha belegondolok ezzel a kérdéskörrel nagyon kevés film foglalkozott, most hirtelen csak a V, mint vérbosszú jut eszembe. Hogy miért vitték el a nem éneklő gyerekeket a versenyre szerintem teljesen egyértelmű, minél több az apró cukigyerek, a zsűriknél és a közönségnél annál jobban nyeri el a tetszését a produkció. Azzal, hogy az énektanár tátogásra késztette a gyerekeket, kihasználta őket, és olyan gondolatokat ültetett a fejükbe, hogy ök tehetségtelenek és ha csendben maradnak akkor nem lesz semmi probléma. ( enyhe referencia a Kádár korszakra). Azzal nincs probléma, hogy azt mondja nekik hogy tehetségtelenek, de ha ennek ellenére engedi őket szerepelni, akkor a reményt fenntartja bennük, hogy egyszer még kiváló énekesek lehetnek, ez pedig kegyetlenség. Hogy miért énekeltek szépen a végén? Mert valójában egyikük sem volt tehetségtelen, csupán a tanárnő a tökéletessel volt megelégedve, neki nem volt elég a jó. Valójában mind jól énekeltek, de nem tudtak érvényesülni, mert ketrecbe voltak zárva, a film végén viszont kinyílt az a bizonyos kapu. Szerintem megérdemelte az Oscart és ezt nem azért írom, mert magyar.
Egyetértek. Csak egyszer láttam a filmet, de leginkább az fogott meg, ahogy a gyerekek nem mernek beszélni arról, hogy mit mondott nekik a tanárnő (ez nagyon hasonlít a pedofíliának áldozatul esett gyerekek reakciójához: 1. rossz vagyok, 2. ne tudja meg senki, mi történt amíg kettesben voltunk a tanárnővel). Ebből a szempontból a fordulópont nem a film végi összefogás, hanem az, amikor elmondja a barátnőjének. Szóval a tanárnő nem azért rossz, mert jófej, vagy mert őszinte és kritikus, hanem mert megbélyegző és nem ad második esélyt (nem engedi, hogy próbán énekeljenek). És akkor a végén a gyönyörű ének nem a tükörkép felpofozása, hanem a felszabadult lélek muzsikája...
Egyébként milyen kritika az, hogy "a történet nem történik meg"? Az X-Men megtörténik? A Gyűrűk Ura megtörténik? Az Arany ember megtörténik?
És kimaradt az a dinamika is, ahogy a film eleji "mindenki" hogyan válik a "senki"-n keresztül tényleg "mindenki"-vé...
Nekem tetszett a film :-P
Köszönöm, hogy ilyen szépen megfogalmaztad...ennél tisztábban és szebben alig írhattam volna le én is.
Mihály Ákos Szijjártó-Nagy Ez komoly. XD
Pont olyan kritika mint hülye kommentbe felhozni egy műfajában is totál eltérő művet ellenpéldának.
Edina Skultéti ezt ki thdnád fejteni, úgy, hogy én is megértsem? ;-)
Kicsit lehet rosszul fogalmaztam de a kommentnek azzal a részével nem tudok ki békülni amiben fantsy filmeket hoztál fel. Szerintem soha senki nem mondta hogy azok megtörténnek nem véletlenül fantasy-k.
Ez olyan (csak szakmámnál maradok) mintha egy Michelin csillagos francia séfet hordanék le hogy miért nem tud pörköltet főzni, vagy engem is szidhatna egy japán konyhafőnök hogy miért nem tudok úgy sushi-t tekerni mint ő. Nem ez a dolgom... Más a célközönség is és az üzenet is! :)
Nagyon tetszik ez az új intro! :D
Kinek nem? ;)
gravity falls? 😏
igeeen!!! meg ígérte
monkeylelelelele sajnos. én szerettem :(
Hihetelen jó és okos vélemény, megfűszerezve egészen kiváló zene betétekkel.
Már nem is tudom mióta követem (na jó, de nagyon régóta) de egyre csak jobb lesz.
Turbék, turbék és sok sikert :)
Köszönöm hogy ajánlottad a There Is A Man In The Woods-t. Legalább nyolcszor néztem meg.
A gyerekek teljes jogosan tették a ,,lázadásukat". Honnan gondolom? Átéltem már hasonlót. Kiskoromban jártam néptáncolni. Ott az oktató kerek perec elmondta nekem, hogy nem énekelhetek és nem megmondta nekem, hogy mert nem éneklek jól, nem. Arra fogta, hogy mély a hangom. Tudom, nem tűnik nagy dolognak, de én ezt kis pisis 7 éves koromban nagy traumaként éltem meg és utána évekig utáltam a hangomat. Ez pedig a filmbéli esetnél jóval szolidabb. Másik mikor volt egy fellépésünk aminek a végén énekelni kellett MINDENKINEK a forgató könyv szerint és ebben akart nekünk segíteni a suli énektanára. Na ő ezt úgy megoldotta, hogy kiválasztott két jó hangú gyereket, hogy ők énekelnek a többiek meg állnak hátul dísznek. Ennél az esetnél megcsináltuk a magunk ,,felkelését" és egyszerűen megmondtuk a tanárnak, hogy mi is énekelni akarunk, ez meg nem az ő műsora szóval taka. Na jó azért ennél szolidabban :)
Mondhatjátok, hogy ezek egyáltalán nem nagy cuccok. Akkor had mondjak el valamit. Ez az egész odáig ment, egyszerűen kellemetlen, kínos volt nekem hangosan énekelni. A klarinét tanárom tett belém lelket, ugyanis egyszer kicsúszott az óráján az a számom, hogy pocsék hangom van. Röviden leírnám amit mondott, mivel szerintem példa lehet mindenkinek:
Aki neked valaha azt mondja, hogy valamihez pocsék vagy egy akkora marhaságot mond mint a ház. Annyi, hogy az illető lusta leülni veled gyakorolni, és megtanítani arra a bizonyos dologra. Nincs olyan, hogy valaki úgy születik, hogy tehetsége van valamihez máshoz meg nem. Annyi, hogy egyes dolgokból előnyből indulunk, másból pedig gyakorolnunk kell.
Egy kicsit elmentünk más irányba, de túl sokat körmöltem ahhoz, hogy az előbbit ki töröljem :D
A lényeg: szerintem fantasztikus alkotás a Mindenki színészi, technikai és a történet terén iis. Remekül megmutatja milyen mikor egy gyerekkel közlik, hogy valamihez egyszerűen nincs érzéke. És valszeg mindenkinek ez a véleménye aki élt már át hasonlót. A fent elmondott két történet pedig egy részül érvelésnek szánom, más részről pedig nekem most te lelki szemetesnek szolgáltál, bocsesz :D
Azt, hogy megérdemelte-e az Oscart szerintem a mezőny alapján kéne eldönteni :)
Jaj de örülök ,hogy csináltál erről a filmről videót!
Nagyon örülök, hogy csináltál ilyen videót, köszönjük!
Turbékturbék!!! király videó volt, jól összefoglaltad a film lényegét.
Jó arc lehet Szirmai nagyi.. :)
Esetleg ha lenne Kincsem kritika azt nagyon adnám!
-Sár van az égen.... Bodzaaaa....... Bodzaaszööörpp:DDD
Kér kivenni a hatalmi viszonyból az igazgatót. Az ő döntése, hogy a kórusban mindenki szerepelhet. Hogy ez jó döntés-e vagy sem az vitatható, de a tanárnő ezt sunyiban kijátszotta és ez okozta a konfliktust. A lényeg valahol mégiscsak az, hogy nem kellett volna sumákolni.
mi a szám címe és kik az előadók 10:18-tól? Köszi a segítséget :D
A Non of us are free Solomon Burk számnak az acappella feldolgozását énekeltünk (Mi = Sixtones ).
köszönöm. és gratula a feldolgozáshoz nagyon bejön :D
csak amiatt kérdeztem rá mert ha a youtubéba beírom azt hogy sixtones akkor japán előadókat dob ki XD
Imádom én is ezt a számot meg a feldolgozást is!
Ja, hát a keresőprogramokkal nem lehet felvenni a versenyt :) Sixtones acappella beírás után rögtön előjövünk, ne add fel!
Nagyon jó a feldolgozás! Esetleg konkrétan erre a számra vezető link van valahol? Kerestem, de nem leltem :(
Hali Gergő mikor lesz QnA? és garvity falls kritika? 😛😜
Márk Béd Gravity Falls kiritikát a népnek!
Gravity Fallsot a nèpnek!
Viktória Tóth Ja! Ez kell nekünk!!😃😉
Srácok. Én rájöttem annak kapcspán, hogy egy csomóan folyton zaklatják Gergőt azzal, hogy nézzen animéket arra, hogy valszeg Gergőt sem az animék, sem a Gravity Falls nem érdekli. Én szeretem a Gravity Fallst. Gergőt viszont nem érdekli. Száljatok le róla. (Ez az animésekre igaz. Annyi különbséggel, hogy Gergő az animékről már szó szerint elmondta, hogy Nem nem nem)
Én értem, hogy nem szeretné megcsinálni a Gravity Falls kritikát, ,gy már csak viccből is írtam ki ezt a kommentet... de amíg nem mondja, hogy NEM, addig nem gond ha emlékeztetjük rá :D Tudtommal nem ígérte meg csak azt mondta, hogy szó lehet róla :/
Van véleményed a "13 reasons why" sorozatrol ?
Ne csináld, mert megint elsírom magam.
Én már az ereimet vágom. :'D
hey.. its me... hannah baker.. yea you heard it right dont adjust whatever device ure hearing this on
Imádom azt a sorozatot, kiolvastam a könyvet is és nagyon nagyon szeretem!!!!😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍
Ne már, most megint be fogok depizni, és sírni meg problémázni fogok. 13rw
"A fehér seggem sosem fog annyi likeot generálni mint, a kutyám ahogy burrito!" Xd A burrito a kedvenc kajám!
Senor Kaktusz jó étvágyat!
Ezen én utána kb 5 percig ültem és röhögtem 😂😂 Ááá, nem, cseppet sem néztek hülyének..xd
A tanárnő módszere, (a kevésbé ügyeseket nem hagyja énekelni) addig véthető, amíg ki nem derül, hogy nem csak az új lány esetében van ez így. Feltehetően akiknek nem volt, tökéletes hangja azokkal nem is foglalkozott. És hogy mutassák meg, hogy fejlődtek-e, ha csak tátogniuk szabad. Ez nem a megfelelő módszer. Innentől kezdve jogosnak vélem a gyerekek fellépését.
Mondjuk a film üzenetén segített volna, ha a végén egy kicsit kevésbé tökéletesen szólal meg az a dal.
Igen, azért szól szépen, mert nem mindenki énekel.:) Mit szóltak volna Hollywoodban egy demokratikusan vernyákoló macskabandához?
Aranykecske mikor lesz?🙃
( meg nem néztem végig a videót csak most jutott eszembe)
Gergő,régen volt egy nagyon hasznos,és jó szokásod: a videó végén kiemelted a hozzávalókat,szal a felhasznált zenéket
Nem lehetne ezt újra visszahozni?
8:46 -tólmi a zene címe?
Pennywise-Fuck Authority
Alig vártam, hogy erről is beszélj!:)
*Turbék~*
Nem sokszor szoktam írni, de ez most megfogalmazódott bennem.
A filmben valóban nagyon sok hiba van a logikusságot illetően, viszont nem is ezt hivatott bemutatni, mind tudjuk, hogy ez csak a csomagolás amiben átadják az üzenetet, szerintem ezt nem is kell magyarázni. Éppen ezért teljesen el tudok vonatkoztatni a hibáitól, a megnézése közben eszembe sem jutott ezen gondolkozni ezeken (mint ahogy szerintem neked sem, csak amikor már kritikus szemmel elemezgetted).
Az üzenet tényleg egyszerű. De tényleg egyszerű? I mean, csak nézd meg hány ember van akár egy gimnáziumi osztály szintjén aki tanítva sem tudná elsajátítani, "magáévá tenni" az összefogásnak az értékét. Ahogy fejlődünk technikailag, az emberek úgy kerülnek szociálisan egyre távolabb egymástól (ezen sincs mit magyarázni).
És éppen ezért, pont az ilyesféle szociális interakciók, esetünkben maga az "összefogás" mint olyan, kezdenek kiveszni a mindennapi emberek moráljából.
PS; imádom a munkádat, soha ne hagyd abba ♥
Nagyon elméleti, és emellett szórakoztató videó lett.
Nekem azért tetszett a film, mert gyönyörűen ábrázolja, hogy bizonyos fogalmat milyen sokféleképpen értelmezhetnek különböző emberek. Ha megfigyeljük, az, hogy mindenki, a filmben minden szereplő számára mást jelent, más értékeket foglal magába. A tanárnő számára a siker a fontos, és hogy a sikerből mindenki kivehesse a részét, Liza számára a közös éneklés öröme az érték, az igazgató számára a közösség, a befogadás, Zsófi karaktere pedig arra mutatott példát, hogy ezek az értelmezések, értékek hogyan alakulhatnak át bennünk, hogy törhetnek felszínre valamilyen külső hatásra.
Köszi. Én nem láttam ezeket a dolgokat benne és nem értettem, hogy akik kritizálták, azok miért teszik. Már már azt hitem, szimpla rosszindulatból. De így hogy rávilágítottál, így azt mondom, jah tényleg, de én imádom. :D
Végre! Végre valaki aki ugyanezen a véleményen van a tanárnővel kapcsolatban! Most mindenkinek az orra alá dörgölhetem a videód, azzal a szöveggel, hogy talán mégis igazam volt...
Nem lesz Arany kecske 2017?
Gergő nem csinálsz filmkritikát a Brimstone-ról?
Ugye nem lesz halálos iramban 8 kritika?
Turbék Gergely ! Én 6 éve taulok ének zenei suliban és én soha nem énekelhetem de mindig tudtam hogy hol tartunk meg mindent ! Csak gondoltam megosztom önnel . A kritika maga viszont nagyon nice lett gratulálok!
Oscar 2016: Miért nem jelöltek fekete filmet Oscar-ra?!
Oscar 2017: Év filmje: Moonlight...
Hogy őszinte legyek, amikor megnéztem a Mindenkit, picit meg voltam lepve. Én sem éreztem egy feltétlen oscar szintu filmnek, de ettol eltekintve egy nagyon szep tanmese, ha nem is a gonosz tanarokrol, akkor az osszefogasrol es a baratsagrol (ugye a ket kislany kapcsolata). Ami ebben a filmben engem lenyűgozott, az a hihetetlenul pontos operatori munka volt. Az aranymetszes vonalak hibatlan hasznalata es a szinek kompozicioja. Végsősoron, hű patriótaként buszke vagyok erre a filmre, mert ha nem is annyira tortenetileg, de minosegileg mindenkepp megutotte, sot! tulmutatott az oscar mercejen!
A Mindenki-ben benne van a kutyánk és a jázunk :)
házunk"
te Budapesten laksz?
milán Bencs Igen
gergőnek sikerült fele olyan hosszú kritikát csinálnia mint maga az egész film. well done!
Hey Greg! Nagyon jó újra látni. Keep up the good work.
Valaki tudja mivan az Arany kecskével?(2017)
Hello Greg, én kíváncsi lennék egy Spectre 007 kritikát! Imádtam a filmet.
Sziasztok, a videó végén a kórusnak valami elérhetőségét be tudnátok linkelni? Nem találom a you tubeon.
Kedves Gergő!
Vajon mi a céljuk a filmkészítőknek? Szeretnék a valóságot közvetíteni, annak minden részletével? ... Na ugye, hogy nem! Ez pontosan arról szól, ahogyan egy alapanyag izgalmas részeit kiragadjuk, amelyek előre viszik a cselekményt és érzéseket váltanak ki a nézőből.
A mindenkihez szerintem a legjobb hasonlat a Whiplash. Mindkét film iskolai környezetben mutat be zenész tanoncokat, akik szeretnék fejleszteni képességeiket és ezáltal konfrontálódnak a tanáraikkal. A whiplash egy hiteles jazz zenészt mutat be? NEM! Nem létezik az, hogy valaki hónapokig elhanyagolja ezt a végletekig komplex stílust, majd hirtelen a világ legdurvább dobszólóját lenyomja.
Mégis mi a közös a mindenkiben és a whiplashben? Mindkét film tökéletesen tud hatni az érzelmekre. A valóság elferdítését felhasználja a minél erősebb dramaturgiára, ami nem lesz hiteltelen, ha nem úgy állunk hozzá, hogy a hibákat keressük. Zseniális filmek minden szempontból és sokat vesztettünk volna, ha ezek nem készültek el. A mindenki vajon megérdemelte az oscart? Teljese mértékben!
És tudod mi a legviccesebb? Ezt a kritikát egy olyan ember fogalmazta meg, akinek a kedvenc rendezője Tarantino. Szerintem ha keresnék se tudnék jobb példát találni arra, hogy ki az rendező aki a valóság eltorzításának minden formáját beveti, csak azért hogy a nézőt szórakoztatni tudja. Tarantino filmjei nem igazán tudnak mély üzenetet hordozni, vagy életszagú drámát közvetíteni, mégis rettentően szórakoztatóak és ezzel nincs semmi baj.
ui: a műsor nagyon király, csak ezekre az apró hibákra akartam felhívni a figyelmet.
Sose gondoltam volna Greg, de.... MOST, VALAMIT, valamikor rosszul mondtál. A tanárnő azért vitte el versenyre a kórust azokkal együtt akik tátikáztak, mert az neki csak jó lehet! Nagyon sokszor csinálnak olyat, hogy sok gyereket összegyűjtenek, hogy az emberek lássák:
-Hú ha! De sokan járnak ebbe a kórusba, biztos jó lehet a tanáruk, ha ennyien jelentkeztek.
Ilyenkor a tanárnak ez egyfajta dicsőség, közben meg megkéne kövezni! Ugyhogy szerintem nem azért vitte el a gyerekeket versenyre, hogy nekik is jó legyen, meg láthassanak világot. Ezt az énektanárom mesélte velem, mert több ismerősével előfordult, hogy nem engedték őket énekelni és mégis elvitték versenyre ugyanebből az okból.
Sziasztok! Pár éve tartottam "gyakorlati" tudományos diákköri fakultációt általános iskolásoknak, később ökölvívást főként cigány gyerekeknek. Bizonyosságot szerettem volna a motiválhatóságáról, ami amolyan hobbiként megmaradt a mérnöktanár diploma után, majd két saját gyermekkel később hivatássá vált. Sok érdekes apróság van, de szvsz az egyik legfontosabb, hogy ne versenyeztessük a őket, hanem kizárólag csoportmunkában balanszírozzuk: az erősebb segítse a gyengébbet (akármennyire is közhelyes). Motiváció szempontjából is jobb, mivel közvetlen célt ad az adott feladat teljesítésén túl. Az "erősre" motiváló, önbizalmat növelő lesz a továbbiakban, ilyenkor rotálni kell a kisebb csoportokat, így nem fog kialakulni a gyengébbeknél "függés" mások véleménye iránt. Finomság, hogy a feladatokat is rotálni kell, mikoris az "erős" másban gyengévé válik, tehát az alázat és a szerénység szinten tartható. Tömören: a versenynél vannak hatásosabb és hasznosabb motivációk (amennyiben más sem hisz abban, hogy az emberiséget az erősebb kutya törvénye viszi előbbre).
Bocs a hosszú bevezetőért. Amikor megnéztem a Mindenkit, a vége felé szinte könny szökött a szemembe: végre valaki megcsinálta! Valaki? MI csináltuk meg! Egy film, ami nem a felnőtt, hanem a gyermeki motivációkról szól és súllyal mutatja be mit teszünk rosszul és mit kéne tennünk a nevelés során. A csoportos játék fontosságát, amit itt még képesek lennének élvezni, és önmagában értékes, de a versenyeztetés folyamatosan torzítja a személyiséget, gátol, mást önteltté tesz és kiöli az empátiát.
Akkor pedig jött a második gondolat: b***meg, néhány pedagóguson és szülőn kívül nem fogják érteni. Pedig a film szinte hibátlan, de ha valaki megpróbál társadalomkritikát, felnőtti értékrendet belemagyarázni.. mintha a Bibliát akarnád evolúció elmélet alapján kifejteni. Pont olyan.
Majd Szirmai próféta kiáll a hegyre és elmondja. De hol késik már? Bocs Gergő, ezt eldimenzionáltad. Ne haragudj, én sem haragszom. Látszik, vívódtál és a személyes szál végképp betett. Az üzenet pedig nem átvitt, hanem közvetlen és lássuk be, olyan pedagógus, aki tán jó, de ezt versenyek eredményein méri magának, már dacból sem fogja látni azt, amit ez a film elmond. Társadalomkritikát belemagyarázni szerintem alpári, mert ez akármilyen társadalmi problémának a gyökerét mutatja meg nem átvitt, hanem közvetlen módon. Egy kis lökés ebben a korban később egyaránt az égbe emelhet vagy mélybe taszít.
Nem vagyok nagy filmkritikus, de megérdemelte az Oscart. Pont.
Nem néztem meg a videót, csak azért kattintottam rá, hogy megválaszoljam a nagy kérdésedet.
IGEN, MEGÉRDEMELTE! Köszönöm a szót.
valaki tudna segíteni? Mi a zene a kórusos-anarchia bevágásnál?
Persze logikus:
A proban egy dalt enekelnek,majd megkmérdezi liza:
-meik dal tetszett neked a legjobban?
Zsofi:az a kakasos
10.20-kor mi a cìme a zenének?
Valaki tudja mi a punk szám címe 8:48-nál? :)
csinálsz véleményt a KINCSEM-magyar filmről??
Csinálsz vélemyény videót a kincsemről? (vagy már van csak lemaradtam?)
Csinálsz videót a Kicsemről ???
Valaki be tudja nekem linkelni a none of us are free-t? Akárhogy keresem, sehol sem találom :(
Köszi, Gergő! Sok ponton találkozik a véleményünk. Az enyém kb. röviden: 1. Hiteltelen: ilyen nemigen történhet meg, egy gyerekközösség nem így működik. 2. Nagyon didaktikusan rágták a szánkba, h Erika néni milyen infernálisan gonosz. Ahogy a végén viselkedett, az már nevetséges képtelenség volt. 3. Ha a valóságban ez megtörténik, nem hiszem, h a gyerekek a végén katartikus érzést élhettek volna át, amikor a tanár megszégyenülten távozik és MINDENKI énekelni kezd. Nem, pl. azért sem, mert a nézők és a zsűri semmit nem értett volna az egészből, és nem éreztek volna együtt a gyerekekkel. A kórus nem énekelhetett tisztán, így legfeljebb csak hűvös, udvarias tetszésnyilvánítást kaptak volna. A végén az átszellemült boldogság a gyerekek arcán csak azzal magyarázható, h tudják, a film nézői ismerik az egész sztorit és egyetértenek a gyerekek cselekedetével, együtt éreznek velük, igazat adnak nekik. 4. A történet vége reálisan: a tanárt megalázták, a kórus nem nyert, senki nem utazott Svédországba. Hol itt a pozitívum??? (Ugye, ott a 3. pontban a film katartikus "jó" végének a képtelensége.) 5. Nekem sajnos az a nagyon negatív üzenet is benne van: hogyan teheti tönkre egy kisebbség a többség jól működő rendszerét. 6. Az Oscar-t sajnos egyre kevésbé adják a művészi értékekért. Sztem ezért lényegtelen kérdés, h megérdemelte-e.
a kincsemről is készitesz videót ?
Szia! Idén lesz az Arany Kecske?
Én részt vettem ennek a filmnek a hangfelvételén. Nem is vettem olyan komolyan ezt a filmet, és ők se gondolták komolyan. Gyakorlatilag az iskolánk kórustermét beállították mikrofonokkal, és az volt a ,,hangstúdió". De még arra sem vették a fáradtságot, hogy kiürítsék az iskolát valamilyen tanítási szünettel, hanem volt rendesenórák közti szünet ( de nem nekünk...), és a végén még a kórustanárnak kellett ordítoznia, hogy maradjanak a GYEREKEK SZÜNETBEN CSÖNDBEN. Ez bennünk örökre megmaradt, mivel nevetségesebben elő sem lehetett adni ezt: ,,Várjatok egy picit"- mondta a tanárnő. Hirtelen nagy ordítozás: ,,MARADJATOK CSENDBEN, ITT FORGATÁS FOLYIK!!!". Mindannyian elkezdtünk röhögni. Szóval tényleg nem volt ez annyira összeszedett, a filmnek a forgatásán már nem voltam ott, az nem tudom, milyen volt, mindenesetre nem én vagyok az egyedüli, aki nem tudja, hogy ez a film miért kapott Oscar-díjat. Valószínüleg azért, mert ez volt a legkevésbé rossz film a többi jelölt közül :/
ki csinálta ezt a király intrót?
aranykecske 2017 nem is lesz?
Hogyan csináltad ezt az intrót? Nagyon jó!
Mikor osztunk kecskét?
10:18 lehet hogy csak énvagyok enyire hüjje de nemtudjáto mi a zene cimeú
Szerintem a legjobb megoldás hogy a próbákon énekel, elmegy a versenyre de ott nem énekel így nem ront de lát világot, és egy idő után lesz olyan jó hogy tud versenyen is énekelni. (És szerintem teljesen jó a lezárás :D )
A Kincsemről lesz kritika?
Én is kórusban énekeltem gyerekként, ráadásul külföldre is vittek minket, Olaszországba, Hollandiába, Finnországba stb. Nyolcadikban, amikor a fiúk mutáltak, az énektanárnő megengedte, hogy ők is velünk jöjjenek külföldre, csak a szöveget kellett megtanulniuk és tátogniuk.
Mit szólsz a StarWars 8-hoz? A trailer alapján,
Az a helyzet, hogy ez nem egy hollywoodi film, más nyelvvel dolgozik, másként kell értékelni. Gergőnek szerintem egy kicsit ultrarealistán sikerült: ez a film nem egy kórus működési mechanizmusát akarja bemutatni, bár igaz, hogy nem is egy egyszerű allegória. De szerintem épp az a jó benne, hogy nem egy egyszerű film, és a "mondanivalója" nem egészen triviális. A tanárnő például nem jó és nem gonosz. Nem azért nem gonosz, mert elrontották a figuráját, és nem sikerült gonoszra formálni, hanem mert nem akarták, egyáltalán nem a tanár rossz döntése, ami ellen a gyermeki igazságérzet fellép. (még ha ők maguk valószínűleg azt is gondolják, főleg a jól éneklő kislány, aki csalódott a szupertanárnőjében). A film végi ének már nem egy versenydarab, ahogy régen nem az a kérdés (az elmaradtnak vélt cselekmény szempontjából), hogy megnyerik-e a versenyt, mert az addigra már csak az elűzött tanárnőt érdekelte. A dal egy olyan pozícióban hangzik el, amikor megvalósul a lehetetlen: amikor a gyerekek közül mindenki egyformán számít és énekelhet. Ha ez egy társadalmi allegória, akkor ez az a pont, ami sosem valósulhat meg, csak az imagináriusban. Ehhez képest a szépen elénekelt dal, bár egészen valószínűtlen, mégis lehetséges. Legfőképpen azért, mert a művészi szépség mindig az ilyen igazságok felé mutat és törekszik, nem pedig a szórakoztatás vagy népnevelés felé. Az, hogy a Mindenki "rövid" és "egyszerű" épp azért nagyszerű, mert ezekre a dolgokra csak rádöbbenni lehet, miközben a szórakoztatóiparban növekvő embereket egyre nehezebb kirugdosni a komfortzónájából, hogy rádöbbenjenek valamire. Hogy mondjak egy hasonlóan valószínűtlen jelenetet máshonnan: Henry James Maisie tudja regényének utolsó fejezetében a kislány szeretné, ha nevelőapja és ő új életet kezdene; ha ő végre nem hánykódnak a nevelőszülők között, és ez a nevelőapuka nem esne áldozatul újabb és újabb gazdag nők csábításának. Olyan nagyon szeretné ezt, hogy amikor erre lehetőség nyílik úgy, lelépnek szó nélkül Párizsba, a jegykezelőnek hibátlan franciasággal válaszol, holott sosem tanult franciául, sőt, a regény során látszik, hogy a tanulmányait gondviselői nemtörődömsége miatt kénytelen szinte teljesen elhanyagolni. Végül persze a nevelőapa túl gyenge és gyáva ehhez és nem mennek el, de a csoda akkor is megtörtént.
Viszont a nem allegórikus megjelenítésben is igen erős a kisfilm, én pl nagyon örültem neki, hogy két lány közötti igaz barátságot mutat be, az emberek hajlamosak azt hinni, hogy lányok között nincs igazi barátság csak fiúk között, ami egy baromság. Meg szerintem a kisfilm legerősebb jelenete az iskolaudvar, amikor az összevissza ricsajból mindenféle mondóka és dalszösszenetek bukkannak fel.
a végén mi a zene? a trailerek előtt
2:14
Én az Attack on titan-nel voltam így (anime)...
Mindenki imádja aki nézi, de én ilyen.. Nyeh ;-;
Gondoltam továbbnézem, de a 22. résznél feladtam, mert egyszerűen... Nyeeeh ;-;
Teljesen egyetértek Gergővel. Közvetlenül a videó előtt megnéztem a filmet, és nem értem, min kéne felháborodnom. Most az a nagy probléma, hogy valakinek szóvá teszik, hogy nem elég jó a hangja, hogy versenyezzen? Na és? A versen verseny, oda megválogatják az embereket, hogy a legjobbak kerüljenek be. Miért, a kosárcsapatba talán mindenkit beválogatnak? Mindenkit leigazolnak focistának, aki jelentkezik? Azonkívül az se biztos, hogy tehetségtelen a lányka, csak egyszerűen még többet kell gyakorolnia. Ezt meg is mondta neki a tanár, teljesen korrekt volt. Miért is menne neki olyan jól, mint azoknak, akik már régóta csinálják? Miért kéne elküldeni versenyezni, ahol olyanokkal kell megmérkőznie, akik sokkal régebb óta gyakorolnak? Azzal is teljesen egyetértek, miszerint a tanárnő túl kedves volt, hogy mindenkit engedett versenyezni. Én is ugyanerre jutottam magamban. Így legalább mindenki eljut Svédországba, mi ezzel a baj? Tipikus bárgyú polkorrekt film, ahol jól megkapja az, aki ki akar szúrni a hátrányos helyzetűvel. Olyan, mint a Vespa. NEM érdemel Oscar-t, csak azért szeretjük, mert magyar.
Szerintem az osszes jelolt rovid film kozul ez volt a legjobb. Meg olyan oscaros a temaja is. En orulok, hogy ketszer egymas utani evben nyert magyar film.
A masik, hogy nem sok valosag alapja van abbol a szempontbol, hogy ha igazabol tortenik meg, akkor nem biztos, hogy a gyerek kiallnak azok mellett akiket naluk gyengebnek konyveltek el.
Tudom, mert velem is ez tortent. Csak nekem allandoan egyutt kellett lenne azzal a szemelyel, mert az tanito nemi volt, aki 4 evig azt mondogatta nekem, hogy nem vagyok olyan jo mint a tobbiek, aminek az lett az eredmenye, hogy kikozositettek a tob es senki nem akart baratkozni velem. A pozitiv dolog amiutan kikerultem a tanitono kezei kozul, sok tantargybol en voltam a legjobb. Viszont utana mar a kikozosites incidens annyira elfajult, hogy el kellet mennem egy masik osztalyba es iskolaba. Ugyhogy ebbol a szempontbol engem megeritet a film, mert velem is hasonlo dolog tortent. A vicces az az egeszbe, hogy a tantionommel talakoztam nem reg es most is ugy gondolja, hogy nem vagyok eleg jo, mert azt mondta nem jarhatnek egyetemre, mert nem erdemlem meg, mert nem vagyok eleg jo. Persze azota sok mindent elertem, es nem is eredekel, hogy mit mond, hiszen nem lat tisztam, csak azt sajnalom, hogy egy csomo gyerekkel, ezt teheti meg vagy tett hasonlokat, es nem tudom, hogy miert nem csinalt valaki valamit, meg vissza is hivtak tanitani. Pedig eleg erzekeny kor a gyerekenel, ezt barmenyik pszichologus megmondja vagy azok a pedagousok aki megfelelo kepzest kaptak. Sajnos ahol en eltem gyerekkoromban eleg rossz az oktasi rendeszer volt, es mais az, a tanarok sem a legjobbak, foleg akkoriban. Nekem azota is gondjaim vannak az onbizalommal es meg sokszor gondolom, ugy hogy nem vagyok eleg jo.
Nekem tetszett a film, talan a velem tortentek miat is.
Arany Kecske 2017?
Én is ezen gondolkodtam, hogy maga, amit a tanár csinált (nem nézve most az okokat, mert arról nem tudunk sokat, csak spekulálni tudunk) önmagában elég nagy jófejség volt a gyerekekkel. Elvinni BÁRKIT egy kórusversenyre, amit valószínűleg megnyerünk, és utána megyünk Svédországba, Svájcba, vagy hova... Elég jó jutalom azoknak, akiknek is tudnak énekelni. Viszont ahogyan ezt csinálta, az kritikán aluli volt. Először egy olyan titokkal terheli meg a kislányt, amit egy pedagógusnak nem szabadna a gyerekre rakni, aztán nyilvánosan megszégyenít minden tátikást a többiek előtt (úgy, mintha ezért a másik kislány lenne felelős). Plusz az énekhang fejleszthető, a kislány pedig nem volt olyan borzasztó, ha a tanár külön foglalkozott volna vele, talán minderre nem is lett volna szükség.
Egyébként szerintem jó film volt, az meg, hogy valami megérdemli-e az oscart, önmagában egy fura kérdés. Az oscar nem egy objektív rangsor, hanem az akadémia által megszavazott díj: az hogy a moonlight lett a legjobb film, nem azt jelenti, hogy az lett idén a legjobban sikerült film, hanem hogy az akadémiai tagjai döntő többségben azt tartották a legjobbnak, ezért szeretem, hogy a hírügynökség külön díjat ad. Jut is eszembe...
Mikor megnéztem ezt a filmet először szívtelen dögnek éreztem magam, amiért nem értettem teljesen egyet a gyerekek tettével. Pl. van az a jelenet mikor a tanárnő beszélget a kislánnyal aki kérdőre vonja és szerintem ott elindult egy tök jó beszélgetés amiben a tanárnő elmondja a saját oldalát is. (hogy a kislánnyal ellentétben ő nem szégyenítette meg a gyengébbeket azzal, hogy nevén nevezte őket, hogy ő csak azt szeretné, hogy mindenki kapjon a sikerből stb.) Azt kellett volna tovább vinni, és lehetett volna ebből egy árnyalt véleményütköztetés is. Ehelyett az utolsó jelenet hazavágja ezt az egészet...
Anno mikor kórustag voltam bevett szokás volt, hogy egy nagyobb külföldi koncert vagy verseny előtt pár héttel meghallgatást tartottak, ahol szólóban kellett előadnod a szólamodat (persze együtt 1-1- képviselővel a többi szólamból) és csak azokat vitték magukkal akik megfeleltek ezen a próbán. Nyilván a nagyobbaknak régebbi tagoknak több esélyük volt, de ha egy fiatalabb kezdő énekes sokat gyakorolt vagy elég tehetséges volt akkor megütötte a mércét és mehetett. (én pl. heteken át gyakoroltam a zuhanyzóban, és annak ellenére, hogy elsőst azelőtt szinte sosem vittek külföldi fellépésre, én kijutottam) Akik nem voltak elég jók azoknak pedig pár hétig felmentése volt a főpróbák alól. Most lehet valaki ezen is kiakad, de ezek a helyzetek motiválják az embert és megedzik arra, hogy az életben is hasonlóképpen keményen kell dolgoznia azért ha valamit el akar érni...
Erre a kisfilmre (There's a man In the woods) valaki csinálna feliratok 🙏🙏🙏🙏
A végén a zene címe?
13 Reasons Why kritikat esetleg tudnal csinalni? Nagyon kivancsiak vagyunk a velemenyedre! 🗣
Csinálsz majd Stranger Things kritikát ?
szia Gergő^^ kellemes ünnepeket :)
Én már elég régen láttam a There's a man in the woods videót és jó volt újranézni. :) Meglepődtem ,hogy Te is láttad már és pont ezt ajánlottad.
Én úgy hallottam, megtörtént eset alapján készült a film, úgyhogy most utánanéztem Wikipedián:
"Honnan jött a Mindenki története?
Egy lakótársamtól, egy svéd lánytól „kaptam”, ő mesélte, hogy mi történt vele gyerekkorában, amikor egy kórusban énekelt. Félig igaz tehát a sztori, bár a valóságban, amikor kiderült az igazság, hatalmas botrány kerekedett és megszűnt a kórus. Arra gondoltam, hogy itthon, egy erős akaratú tanárnő biztos, hogy nem hagyta volna, hogy pár gyerek akadékoskodása szétrobbantson egy kórust. Ebből jött az a jelenet, amikor a tanárnő visszatereli a lázadozókat a kórusba, de aztán rájöttem, hogy ebből egy még jobb befejezés is kinőhet: ezek a gyerekek bosszút is tudnak állni, méghozzá nagyon elegáns módon. ”
- Gyürke Kata interjúja Deák Kristóffal, Filmhu 2016
Végre valaki! Köszönöm!
Gergő egy rész erejéig lehetne ujra a HU-s intró zene?
Sziasztok! Engem önző módon az érdekel, hogy van vagy lesz-e La La Land filmkritika Gergő részéről. A "Mindenki" c. filmet nagyon reklámozta nekem MINDENKI. Nagy csalódás volt. A film üzenete, hogy gonosz felnőttek ártatlan cuki kisgyerekeket használnak fel a saját céljaik elérésére...éééééééééés valóban! Durva, de a valóságban is ez történt: a "Mindenki" rendezője/producere is szépen felhasználta az ártatlan, cuki kisgyerekeket az Oscar bezsebelésére.
Arany kecske 2017? 😄
valaki tudja a zenét a végénél? :D
az a junkenstein maszk honnét van amúgy?:)
*ÉS A THOR ELŐZETESE?! OMG NAGYON JÓ LETT!!*
Sziasztok remek video :) az ajánlott rövid animációs filmnek tudtok feliratos linket adni köszi
mi a szám címe?
8:50 nél mi a zene cím