Nógrádi György Nagyváradon
HTML-код
- Опубликовано: 15 сен 2024
- Dr. Nógrádi György biztonságpolitikai szakertő érkezett hozzánk Nagyváradra október 13-án és tartott előadást a Partiumi Keresztény Egyetemen. Az előadás után a közönség is kérdezhetett, majd dedikálásokra és közös képekre is sor került.
Köszönjük a videót Incze Milánnak!
Szeretném jelezni, hogy 1. Köszönöm a feltöltést, 2. Mindig örömmel hallgatom a Tanár Urat, aki még a szomorú témát is úgy tudja tálalni, hogy az objektív, és a téma komolysága ellenére mégis sokszor humoros.
3. Bár én csak egy hülye szőke nő vagyok, úgyhogy mondhatok ilyet, a Tanár Úr úgy fogalmaz, hogy azt még én is megértem 😁
Üdvözlettel, Szilvi Budapestről ☺️😘
Az önfényezés nagymestere.
Bár téged lehetne fényezni,de úgy látom téged még nagyon sokáig kell csiszolni.Olyan embert kritizálsz akinek a körme alatt a kosz többet ér mint te egész magad,térjél észhez,mert sokszor hallgatni bölcsebb
@@karolyhorvath1249 😂
Ökör!
Ha kérdeznek, szívesen válaszolok. Zárójel: ez egy hihetetlen érdekes dolog.
Nagyon csúnya lesz amit mondani fogok elnézést !
Érdekes volt az előadás a feléig ugyanis addigra már nagyon idegesítő volt a tanár úr állandó mondat ismétlései és a háttérben az egyik közönség résztvevője egyfolytában köhögött nem is értem , hogy tudott így elmenni egy előadásra .
Nagyon halk ...
Nagyon szeretem hallgatni Nógrádi urat, kár hogy a felvétel ilyen halkra sekeredett !
Dr. Szeretném jelezni.
Legjobb arc. Nem mellesleg iszonyat tudás van mögötte 🙏👍
És itt az iszonyaton van a hangsúly. :-)
@@s.konrad.79annek a tudásnak a negyedével is boldog lennél mit a Tanár Úr birtokol. Ha nem ismered inkább maradj csendbe.
@@e.e.sz.6803 Ha tudnál helyesen írni és értelmesen gondolkodni, talán nem tapsikolnál egy hazug orosz ügynöknek.
Szegény hallgatóság!
Tiszteletem. Kíváncsi lennék, tanár úr miért mond ilyet: "a orosz", miért nem "aZ orosz"?
Ragúza előad!!!!
Nógrádi, mint szakértő. Minőségi előadást sikerült összehozni.
Köszönyük az előadást.
Ez az egész Bibi eltüntetéséről szól. Bármit dönt az lesz a rossz. 😢😢😢
Öreg te még élsz ? Inkább támogasd izraelt mint a mestered MZP
33-ik perc "Israel mellényúlt ... " - nagyon nehéz elhinni. Annak idején 1941-ben a Pearl Harbor után USA-ban is ezt mondták: "USA mellényúlt " ????
Elnézést kérek, de ez hihetetlenül érdekes. Második megjegyzés- zárójel- globális játékos.
RAGUZA, RAGUZA, RAGUZA, RAGUZA, TŰNJ MÁR EL A FENÉBE.
Nagyszeru okos ember Nogradi Ur,de ahanyszor romaniaban tart eloadast mersekelten es elovigyazatosan fogalmaz roman tortenelmi ugyekrol ami biztonsagi okokbol ertheto...,nekem ne dicserje kerem oket tudjuk jol hogy 6 x csalta meg a csatlosait..stb,es mi Erdelyi magyarok ennek a levet isszuk .
Ügyeseknek nevezi a románokat! 🤜Szerintem a politika prostituáltjai!
Kedves Attila , mindannyian tudjuk , hogy a román piszkos aljas volt mindig . De a rohadékja az árulásaiból hazugságaiból jól jött ki . Forog a gyomrom , de ez a tény . Nyert mindig a rohadékságával .
Nagyon halk🤷🏻
..bocs, de jó sz*r halk lett a felvétel !
Köszi, szebben is lehet fogalmazni. :) Maga az előadás alatt is halk volt a professzor úr. Amennyi hangerőt tudtam kihoztam, anélkül, hogy torzuljon a felvétel, de ha neked jobban menne állj neki, nem kell parasztként megnyilvánulni. ;)
Tisztelettel: a szerkesztő. :D
Le elismerteb szèlhàmos😂 de a tudatlan romànoknak jo
Anyád P ja remélem értetted románul írtam
Te beteg vagy, ugye? (Költői kérdés.)
@@attilabiro1926 barlang lako tudatlan erdèlyi
@@attilabiro1926 Tökéletes válasz!!😂👍
Ezt milyen nyelven írtad?