Fantasztikus videó volt :D ahogy rakosgattad a kazettákat szinte érzem a vhs szagát :D régi szép emlékek nagyon sokat kazetáztam kiskoromban :D 30 vagyok legmeghatározóbb élményem volt még mikor volt videótéka és kikölcsönöztük a Maszk c filmet :D és van pár kazettám amiket kiskoromba szénné néztem :D minden pillanatát beleégettem az agyam sejtjeibe :D a videó legvégén a cucumalactol felröhögtem :D
Elismerésem az elszántságod illetően, sajnos nem mindennel vagyok így. Tudom javasolni a VHS leletek csatornát, engem azok ugyan úgy "sokkoltak" mint most téged ezek a kazetták. A másik: Az anime kazettával sikerült bevinned egy adag mocskot ami a szinkronfejegységet teljeen elszennyezte esetleg meg is lassítja a szalagfutását, ezért ment át hangyába ritmikusan a kép, majd a semmi képet nem tartalmazó kazettánál már nem akart megjelenni, pedig ott van csak szellemképesen, fehéren csíkozva, majd ez is eltűnik ("végleg" szétesik). Azt is javaslom, hogy a kazzettákat tartsd távol a mágneses forrásokat tartalmazó tárgyaktól ( hangszoró, mikró, HDD, roller régi TV, számítógép monitor stb.. ) mert a szalag túlmágnesezése a fej lemágnesedését is tudja okozni amit már nem lehet rendbe hozi. A TV azért nyekereg, mert a videojelből nem tudja megfelelően dekódolni 15625Hz sorfrekvenciát ami egyben egy pilotjel a többi szín és világosság információ helyének detektálására feldolgozására. Ennek a jelnek az eltűnése, vagy jelentős zajjal való terhelődése a TV azt állapítja meg, hogy nincsen csatlakoztatva, vagy rossz a csatlakozás ami nem igaz, csak ez a sérült jelinformáció tudott "kiszabadulni" a videófejből és eljutni a TV -hez.
Igen a modern tévék már az analóg jelet digitálissá kell alakítsák és a gyenge jellel nem bírkóznak meg. Ahogy az újabb videók sem, kicsit gyenge jelnél, már betesznek egy kép képernyőt és és kész. Régiéknél meg látod eredetiben és a videofej állítgatásával lehet próbálkozni. Van mikor több videón is ki kell próbálni, mire az egyikből lehet használható jelet kicsikarni. Találkoztam olyan régi kazival, ami az egyik videóval FF maradt a másikkal néhol voltak színek, SECAM adás, első jele a minőség esésnek, hogy elmennek a színek. VHS lényege az volt ,hogy olcsó legyen ezért a minőség oltárán sokat kellett áldozni, és nem volt precíz akkor sem a szinkron, ahány videó annyi féle, pláne, hogy idővel kopnak a szíjak és a fejek és a mechanika, kicsit eltér a szalagvezetés, fejállás stb. a kérttől és így elcsúszik a szinkronjel, és még sok más is. Ezért dolgoznak a digitalizáló cégek több tucat videóval, mert meg kell keresni azt, ami a legközelebb van ahhoz, amivel fel lett véve az eltérés a szabványtól, és azon adja a legjobb képet. Eleve ha ban kéznél CRT tévé és arra kötöd sokkal jobb minőséget fogsz kapni akár a szellem kazit is meg tudod nézni CRT tévé analóg jelet simán megjeleníti pláne ha kompozit vagy Scart kábelen kapja, de RF modulátorral is max. a képjavító áramkörök dolgoznak rajta. Na meg a CRT tévé is pontatlan kicsit pixelekkel és ez elfedi a VHS hibáit sőt a kép így jobbnak látszik mint az LCD TV tűéles pixelein. A Commodore 64 játékok miatt kell nekem is a CRT tévé sokkal jobban néznek ki azon, mert a programozók akkoriban is tudták ezt és néhol tudatosan játszottak is rá. CGA grafika is mérföldekkel jobb CRT tévén mint monitoron.. Én megpróbálnám kézzel is a trackinget ill. mesecam kapcsolgatást ( ha 1995 előtt vették fel, akkor még mindkét magyar csatorna SECAM-ban adott 1995-1996 között már csak a 2-es asszem és 1996-tól tértek át végleg a PAL-ra.
Год назад
@@Adani12345 Ja igen, meg elvileg még az is rontja a minőséget, hogy bizonyos videómagnóknál volt "long play" mód, egyszer így kaptunk egy iskolai felvételt ugye minimum 20-szor lemásolva, aztán néztük, hogy miért fekete-fehér az egész kép és miért megy kétszer olyan gyorsan a lejátszás, mint ahogy kéne. Ja hát nem long play módban kellett volna mindenkinek lemásolni, kockáztatván ezzel azt, hogy akinek csak a standard play módot támogatja a lejátszója, az így járt. Ráadásul ha jól emlékszem a felvétel hossza sem indokolta, hogy LP-ben legyen felvéve. Amúgy én SCART-HDMI átalakítóval digitalizáltam, viszonylag jó lett, de azért kellett egy kis újrakonvertálás nélküli "utókozmetika".
Fúú arra a kis habelány mesére (bocsánat, anime) én is emlékszem... 1x láttam kölökként -> trauma, utána sose került be újra a videólejátszóba! 😆Nem a "wald disne" happy end-es kis kedves rajzfilm volt amit szerettünk! 😁
Год назад+1
9:18 A bal kezednél látszik a "MESE" kazettán, hogy T120. Vagyis ez csak egy 2 órás kazetta. A súlya a jó minőségét jelzi.
9:20 Rosszul gondolod, az a kazetta csak 2 órás (120 perces), magának a kazettának a bal oldalára van ráírva :) A régebbi kazetták nehezebbek, mint az újabbak.
Múltkor végig néztem, címeket nem tudok mondani, csak sztorikat: Egyikben egy varacskos disznó volt, akit csúnyának gondolta magát, aztán volt egy vadmacskás epizód, aki kimbával bandázott, aztán volt egy maszkos mágusos rész, akit lelőttek, aztán egy bazi nagy mamut őrzött valami nagy hegyet, volt egy rész amiben a madarak tojásait ellopták, egy másik részben az állatok ráfűggtek a húsevésre, és végül egy rész, amiben ketrecbe zártak valami női állatot, sakált, vagy oroszlánt, már nem emlékszem, de gonosz volt... kb ennyi emlékem maradt belőlük, de simán lehet, hogy kihagytam pár részt. A kép és hangminőségük egyébként eléggé kritikán aluli már sajna, digitalizásra szinte alkalmatlanok
én speciel a sebaj tóbiást szerettem, pedig bárgyú volt :) a fekete felvételes kazetta meg logikus, mi is használtuk, ha le akartunk törölni valamit, és később jelezni akartuk magunknak, hogy nyugodtan felvehető rá valami. legtöbbször sikerült hangyacsatát, de újabban amit találtunk, hiszen ha elég gyenge a jel, akkor is kék képernyő volt a videón (ugyanúgy, mint amikor nincs jel).
Hát Tibi, reménykedtem valami szívmelengető retró őszinte tartalomban, erre a magamutogatás ezerrel. Bocs, de ez nekem most nem jött át, nem tudtam kivárni a végét nyomorékként.
"Erre a magamutogatás ezerrel" - hát, végül is benne volt a pakliban, hogy valakiben ez a dehonesztáló gondolat fog felmerülni az edzős szegmens láttán. Node, 1. Azért kellett bemutatnom az edzést, hogy magyarázatot adjak rá, miért nincsenek sűrűn videók. Ha meg is mutatom, nem csak beszélek róla, úgy leszek igazán hiteles. 2. Talán még fontosabb dolog, azért kellett a videó elejére az edzős jelenet, hogy ezzel is kifejezzem az életfilozófiámat. Azt, hogy az ember nyugodtan elmerülhet a múltban, és foglalkozhat olyan " hülyeségekkel", mint az 1000 éves VHS-ek, HA már előtte tett valamit azon a napon, ami előremutat az életében (természetesen a becsületesen ledolgozott munkaidőn túl IS). Jelen esetben az edzés, a fejlődés. De másnak lehet ez a dolog más. Éneklés, rajzolás, nyelvtanulás, bármi. Egyébként a videó egytizede volt csak edzés, további egytizede étrend, a maradék 80% meg pont, hogy retro tartalom.
@@KarthikeyanNarain Elnézést kérek, ha szemétláda voltam, de lehet véleményem. Én mesterként tekintek rád és csalódtam a videó elejében. Mi mindannyian elhisszük, hogy teszel magadért, de a lelkedre az elmédre vagyunk kíváncsiak, nem éhes női néző vagyok, hogy a videó elejére legyek kíváncsi.
A test a legtöbb esetben az elme fizikai kivetülése. Nem feltétlenül akar villogni magával az, aki eljár edzeni, ezek mind ősi keleti tanok. A shaolinok, a tibeti szerzetesek, az afrikai törzsek, és rengeteg egyéb nép ötvözi a test edzését a meditációval. Ép testben ép lélek. Akkor érzem jól magam, ha megdolgoztam érte, fizikai értelemben, és ezt megmutatni ugyan olyan őszinteség, mint minden mást. És bizony lesznek is még videók arról, hogyan sikerül fejlődnöm, hisz nem árulok zsákbamacskát, és szeretnék ezekkel a dolgokkal is motiválni, volt, akit sikerült is. De ha nem érdekel a videó eleje, nyugodtan kezdheted 5:00 től.
a rossz állapotú kazetták (pl. a Duna TV-s kis hableány) megtekintésére javasolnám, hogy a videómagnót ne egy modern lapostévére, hanem egy régi képcsövesre kösd (akár szerezz egyet, kimondottan erre a célra, fillérekért, vagy akár ingyen is utánad dobják, de sok helyen már az utcára is kitesznek egy-egy példányt, rajta egy cetlivel: "még működik"), azokon nem fog elsötétülni a kép, ha rossz állapotú rész van a szalagon. én is megszívtam, gyorskereséskor, amikor látszania kéne a képnek, mindig feketeség lett, azt hittem, rossz a magnó, aztán előszedtem a 1990-ben vásárolt SONY tévét és no'lám, minden működött rendben.
A "Duh dih"a Dutyi dili című kult film.Érdemes megnézni.
Fantasztikus videó volt :D ahogy rakosgattad a kazettákat szinte érzem a vhs szagát :D régi szép emlékek nagyon sokat kazetáztam kiskoromban :D 30 vagyok legmeghatározóbb élményem volt még mikor volt videótéka és kikölcsönöztük a Maszk c filmet :D és van pár kazettám amiket kiskoromba szénné néztem :D minden pillanatát beleégettem az agyam sejtjeibe :D a videó legvégén a cucumalactol felröhögtem :D
Céllövők! 🤣🤣 Celldömölk.... Az ott egy cím!
Neked nagyon jó az érzéked az emberek motiválásához, ehhez különleges képességed van.
Úgy látszik Papó küldte neked a múltból ezt a kincset! :)
Szuper video Csinalj még…
Ezt még elnéztem volna tovább is... 🙂
Elismerésem az elszántságod illetően, sajnos nem mindennel vagyok így.
Tudom javasolni a VHS leletek csatornát, engem azok ugyan úgy "sokkoltak" mint most téged ezek a kazetták.
A másik: Az anime kazettával sikerült bevinned egy adag mocskot ami a szinkronfejegységet teljeen elszennyezte esetleg meg is lassítja a szalagfutását, ezért ment át hangyába ritmikusan a kép, majd a semmi képet nem tartalmazó kazettánál már nem akart megjelenni, pedig ott van csak szellemképesen, fehéren csíkozva, majd ez is eltűnik ("végleg" szétesik). Azt is javaslom, hogy a kazzettákat tartsd távol a mágneses forrásokat tartalmazó tárgyaktól ( hangszoró, mikró, HDD, roller régi TV, számítógép monitor stb.. ) mert a szalag túlmágnesezése a fej lemágnesedését is tudja okozni amit már nem lehet rendbe hozi.
A TV azért nyekereg, mert a videojelből nem tudja megfelelően dekódolni 15625Hz sorfrekvenciát ami egyben egy pilotjel a többi szín és világosság információ helyének detektálására feldolgozására. Ennek a jelnek az eltűnése, vagy jelentős zajjal való terhelődése a TV azt állapítja meg, hogy nincsen csatlakoztatva, vagy rossz a csatlakozás ami nem igaz, csak ez a sérült jelinformáció tudott "kiszabadulni" a videófejből és eljutni a TV -hez.
Nagyon koszos már sajnos a VHS lejátszóm, ha értenék hozzá, akkor valahogy kitisztítanám, vagy kéne valami tisztító kazetta
Igen a modern tévék már az analóg jelet digitálissá kell alakítsák és a gyenge jellel nem bírkóznak meg. Ahogy az újabb videók sem, kicsit gyenge jelnél, már betesznek egy kép képernyőt és és kész. Régiéknél meg látod eredetiben és a videofej állítgatásával lehet próbálkozni. Van mikor több videón is ki kell próbálni, mire az egyikből lehet használható jelet kicsikarni. Találkoztam olyan régi kazival, ami az egyik videóval FF maradt a másikkal néhol voltak színek, SECAM adás, első jele a minőség esésnek, hogy elmennek a színek. VHS lényege az volt ,hogy olcsó legyen ezért a minőség oltárán sokat kellett áldozni, és nem volt precíz akkor sem a szinkron, ahány videó annyi féle, pláne, hogy idővel kopnak a szíjak és a fejek és a mechanika, kicsit eltér a szalagvezetés, fejállás stb. a kérttől és így elcsúszik a szinkronjel, és még sok más is. Ezért dolgoznak a digitalizáló cégek több tucat videóval, mert meg kell keresni azt, ami a legközelebb van ahhoz, amivel fel lett véve az eltérés a szabványtól, és azon adja a legjobb képet.
Eleve ha ban kéznél CRT tévé és arra kötöd sokkal jobb minőséget fogsz kapni akár a szellem kazit is meg tudod nézni CRT tévé analóg jelet simán megjeleníti pláne ha kompozit vagy Scart kábelen kapja, de RF modulátorral is max. a képjavító áramkörök dolgoznak rajta. Na meg a CRT tévé is pontatlan kicsit pixelekkel és ez elfedi a VHS hibáit sőt a kép így jobbnak látszik mint az LCD TV tűéles pixelein. A Commodore 64 játékok miatt kell nekem is a CRT tévé sokkal jobban néznek ki azon, mert a programozók akkoriban is tudták ezt és néhol tudatosan játszottak is rá. CGA grafika is mérföldekkel jobb CRT tévén mint monitoron..
Én megpróbálnám kézzel is a trackinget ill. mesecam kapcsolgatást ( ha 1995 előtt vették fel, akkor még mindkét magyar csatorna SECAM-ban adott 1995-1996 között már csak a 2-es asszem és 1996-tól tértek át végleg a PAL-ra.
@@Adani12345 Ja igen, meg elvileg még az is rontja a minőséget, hogy bizonyos videómagnóknál volt "long play" mód, egyszer így kaptunk egy iskolai felvételt ugye minimum 20-szor lemásolva, aztán néztük, hogy miért fekete-fehér az egész kép és miért megy kétszer olyan gyorsan a lejátszás, mint ahogy kéne. Ja hát nem long play módban kellett volna mindenkinek lemásolni, kockáztatván ezzel azt, hogy akinek csak a standard play módot támogatja a lejátszója, az így járt. Ráadásul ha jól emlékszem a felvétel hossza sem indokolta, hogy LP-ben legyen felvéve.
Amúgy én SCART-HDMI átalakítóval digitalizáltam, viszonylag jó lett, de azért kellett egy kis újrakonvertálás nélküli "utókozmetika".
Vègre vègre vanvideó köszönöm 🎉🎉🎉
7:04
Antók-Nyomda
9500 Celldömölk építők útja 1
10:55
Dutyi-DILI
Rendesen feladtad a leckét :D
Fúú arra a kis habelány mesére (bocsánat, anime) én is emlékszem... 1x láttam kölökként -> trauma, utána sose került be újra a videólejátszóba! 😆Nem a "wald disne" happy end-es kis kedves rajzfilm volt amit szerettünk! 😁
9:18 A bal kezednél látszik a "MESE" kazettán, hogy T120. Vagyis ez csak egy 2 órás kazetta. A súlya a jó minőségét jelzi.
F1 1998-as MTV logó akkor volt ilyen és akkor volt Dávid Sándor és Palik László a kommentátor. Egy időmérő edzés volt.
A démon kazetta nagyon ijesztő volt😅😅. Amúgy tetszett a videó. Lehetne hasonló tartalom.
9:20 Rosszul gondolod, az a kazetta csak 2 órás (120 perces), magának a kazettának a bal oldalára van ráírva :) A régebbi kazetták nehezebbek, mint az újabbak.
Ha tetszett a csokis süti a Scitechtől akkor ajánlom az MP Combat cookies and creamjét. 2kg, csokidarabokkal és kikúrt jó. :D Ismét fasza videó!
Digitálás?
Aranyat érnek!
Dutyi dili lesz az
A Kimbáról lehet tudni hogy melyik?
Múltkor végig néztem, címeket nem tudok mondani, csak sztorikat: Egyikben egy varacskos disznó volt, akit csúnyának gondolta magát, aztán volt egy vadmacskás epizód, aki kimbával bandázott, aztán volt egy maszkos mágusos rész, akit lelőttek, aztán egy bazi nagy mamut őrzött valami nagy hegyet, volt egy rész amiben a madarak tojásait ellopták, egy másik részben az állatok ráfűggtek a húsevésre, és végül egy rész, amiben ketrecbe zártak valami női állatot, sakált, vagy oroszlánt, már nem emlékszem, de gonosz volt... kb ennyi emlékem maradt belőlük, de simán lehet, hogy kihagytam pár részt. A kép és hangminőségük egyébként eléggé kritikán aluli már sajna, digitalizásra szinte alkalmatlanok
én speciel a sebaj tóbiást szerettem, pedig bárgyú volt :) a fekete felvételes kazetta meg logikus, mi is használtuk, ha le akartunk törölni valamit, és később jelezni akartuk magunknak, hogy nyugodtan felvehető rá valami. legtöbbször sikerült hangyacsatát, de újabban amit találtunk, hiszen ha elég gyenge a jel, akkor is kék képernyő volt a videón (ugyanúgy, mint amikor nincs jel).
Vigyázni kell mert előkerülhetnek Vad Kati filmjei a múltból
Digitalizálni tudod ezeket a kazikat? Igazi kincs lehet némelyik?
Disney mesék eredet iszinkornnal pl. érdekeske lehetnek sok régi sorozatot leszinkronizáltak újra ami borzasztó lett lásd. Balu kpaitány kalandjai.
a vége a legjobb
10:55 Szerintem a Dutyi DIli...
Jó reggelt
4:51-től kezdődik a VHS
Aszta, mekkora giga chad lettél! :D Ösztönzöd az embert a mozgásra. :D
4:25 nincs benne cukor
Rá van írva "no added sugar„
Akkor viszont valami brutál jó édesítőt használnak hozzá, remélem nem túl szintetikus és hízlaló
Az édesítővel készült kekszeknél annyi szokott ráírva lenni, hogy ne egyél sokat, mert hasmenést okozhat...
Régi forma 1 azta 😮😮😮😮
Nem idegesít az a viszonylag hosszú haj?
A MESECAM lilás vibrálása nálad is befigyel. Néha zöld is szokott lenni. :D
Fürdés után kicsit kellemetlen, hogy mindenhova csöpög belőle a víz, meg a lefolyó se szereti, de amúgy egy EPIC életérzés a hosszú haj :D
Pedig ez az eredeti kishableány sztori amúgy. A disney csak "gyerekbarátabbá".
1:55 igen, ezek azért működnek ilyen messziről is mert a telefon a dobozhoz kapcsolódik és a doboz pedig a fülhallgatókhoz. több 10 méterre is elmegy
Dutyi Dili 😂
Latorcai azóta is nyomogatja a gombokat a parlamentben
Hát Tibi, reménykedtem valami szívmelengető retró őszinte tartalomban, erre a magamutogatás ezerrel. Bocs, de ez nekem most nem jött át, nem tudtam kivárni a végét nyomorékként.
"Erre a magamutogatás ezerrel" - hát, végül is benne volt a pakliban, hogy valakiben ez a dehonesztáló gondolat fog felmerülni az edzős szegmens láttán. Node,
1. Azért kellett bemutatnom az edzést, hogy magyarázatot adjak rá, miért nincsenek sűrűn videók. Ha meg is mutatom, nem csak beszélek róla, úgy leszek igazán hiteles.
2. Talán még fontosabb dolog, azért kellett a videó elejére az edzős jelenet, hogy ezzel is kifejezzem az életfilozófiámat. Azt, hogy az ember nyugodtan elmerülhet a múltban, és foglalkozhat olyan " hülyeségekkel", mint az 1000 éves VHS-ek, HA már előtte tett valamit azon a napon, ami előremutat az életében (természetesen a becsületesen ledolgozott munkaidőn túl IS). Jelen esetben az edzés, a fejlődés. De másnak lehet ez a dolog más. Éneklés, rajzolás, nyelvtanulás, bármi.
Egyébként a videó egytizede volt csak edzés, további egytizede étrend, a maradék 80% meg pont, hogy retro tartalom.
@@KarthikeyanNarain Elnézést kérek, ha szemétláda voltam, de lehet véleményem. Én mesterként tekintek rád és csalódtam a videó elejében. Mi mindannyian elhisszük, hogy teszel magadért, de a lelkedre az elmédre vagyunk kíváncsiak, nem éhes női néző vagyok, hogy a videó elejére legyek kíváncsi.
A test a legtöbb esetben az elme fizikai kivetülése. Nem feltétlenül akar villogni magával az, aki eljár edzeni, ezek mind ősi keleti tanok. A shaolinok, a tibeti szerzetesek, az afrikai törzsek, és rengeteg egyéb nép ötvözi a test edzését a meditációval. Ép testben ép lélek. Akkor érzem jól magam, ha megdolgoztam érte, fizikai értelemben, és ezt megmutatni ugyan olyan őszinteség, mint minden mást. És bizony lesznek is még videók arról, hogyan sikerül fejlődnöm, hisz nem árulok zsákbamacskát, és szeretnék ezekkel a dolgokkal is motiválni, volt, akit sikerült is. De ha nem érdekel a videó eleje, nyugodtan kezdheted 5:00 től.
a rossz állapotú kazetták (pl. a Duna TV-s kis hableány) megtekintésére javasolnám, hogy a videómagnót ne egy modern lapostévére, hanem egy régi képcsövesre kösd (akár szerezz egyet, kimondottan erre a célra, fillérekért, vagy akár ingyen is utánad dobják, de sok helyen már az utcára is kitesznek egy-egy példányt, rajta egy cetlivel: "még működik"), azokon nem fog elsötétülni a kép, ha rossz állapotú rész van a szalagon. én is megszívtam, gyorskereséskor, amikor látszania kéne a képnek, mindig feketeség lett, azt hittem, rossz a magnó, aztán előszedtem a 1990-ben vásárolt SONY tévét és no'lám, minden működött rendben.
megértjük hogy kevés a szabadidőd de ne 3 honaponta csinálj 1 videót hanem pl 1 honaponta
Gyurma figura nem rajz Sebajtobias
Természetesen, mikor ilyeneket mondok, az nettó pillanatnyi agy-beszédközpont kapcsolati áramszünet, gyakran előfordul :D
@@KarthikeyanNarain nem baj..a videó hatalmas.. bár nekem lenne meg a gyerekkorom 86bòl..🙁🙁
@@zsoltszucs3101 Az én "gyerekkorom" ugyan nincs meg, de vannak jelenetek 87-ből, még kicsit voltam. :DDD
rókker gyelek