Így is lehet kamionos jogosítványod !!

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 5 янв 2025

Комментарии • 278

  • @imrepalatinszki5759
    @imrepalatinszki5759 Год назад +4

    Imádjuk a diktatúrát Lacika. A munkáltató szabja meg a szeme színét is a munkavállalónak! Nehogy már elég legyen a jól elvégzett munka! Ebben egyetértünk. A multiknak legyen joguk megszabni, hogy milyen járművel dolgozol, milyen alkalmazottaid vannak, milyen oltásuk legyen, milyen istenben higgyenek, és csak bogarat és kukacot egyenek, nehogy tönkretegyék a Földet.
    Nagyon imádom a videóidat, és igazi példakép vagy nekem is, ahogy egyszerű sofőrből a saját erődből cégtulajdonossá váltál. Gratulálok a kemény és kitartó munkához.
    Az elektromos autókba vetett optimizmusodat sajnos nem tudom osztani, ha az ember nem ért valamihez, akkor hite lehet benne, de ez véleményem szerint nem lehet elég ahhoz, hogy teljes melszélességgel kiálljon egy ügy mellett. Ahhoz, hogy az ember igét tudjon hirdetni, legalább érteni kell a témához, és kell, hogy némi tapasztalat legyen az ember háta mögött. Egy jól kiforrott és működő technológiát lecserélni egy komoly kihívásokkal küszködőre, az elég nagy felelőtlenség. Jó a PR, jó sok pénz megy a fejlesztésbe, csak az szólalhat meg a témában aki hajlandó dícsérni. A problémákról azért nem hallasz, mert az ellenvélemények nem kapnak teret. Ha valakik pénzt fektetnek be egy dologba, akkor azok a pénzüket többszörösen viszont akarják látni.

  • @janosbogdan4759
    @janosbogdan4759 Год назад +3

    Nagyon tetszett, minőség kiemelkedő, hang illetve kép..
    Köszönöm a feltőltést :)

  • @gaborcsordas1782
    @gaborcsordas1782 Год назад +1

    Ismét egy remek videó, köszönjük Laci. A Lagermax előtt le a kalappal, itt mutatkozik meg igazán mennyire elhivatott egy cég, hogy a saját és a dolgozói jövőjébe is befektessen, még mielőtt a dolgozó egy fillér hasznot hozna a cégnek.
    Bár a kamionos szakmához nekem sincs sok közöm - fater fuvarozott ugyan anno oroszba cementet hosszú évekig, meg belföldezett, keresztapám pedig Nyugat-Európába jár a 90-es években -, de meglátásom szerint a regionális fuvarozás jövője az elektromos meghajtás. A fosszilis üzemanyagokból ki fogunk futni záros időn belül, ami nem feltétlenül baj. Nemzetköziben valószínűleg a hidrogén lesz a jövő, mivel a vontatók megtehetik, hogy nagy méretű, több száz literes tartályokat hordozzanak magukkal az üzemanyag számára.

  • @ferencvoltner
    @ferencvoltner Год назад +7

    Hello!Nem fenékig tejföl a Lagermax,dolgoztam a szervíz mühelyben évekig!A sofőrök mondták,és láttam is ha egy karc van az uj auto koptatóján kifiettetik veled a cserét ami nem olcsó!Láttam a papírt amit aláírattak a soförrel!Amúgy azóta jó magam is sofőrködök belföldön!Kintröl nézve jó pénz meg minden!A fülke gyalázatos nincs höszigetelve,hideg mint az állat!Űdv!

    • @iignacnorbet597
      @iignacnorbet597 Год назад

      Azt tegyük hozzá hogy csak a magyar cégnél van ez ! Én az osztràk LMX nél voltam ! Persze a Frikus után !

  • @danielpaloczi6070
    @danielpaloczi6070 Год назад +12

    Kedves, tisztelt Laci! Bár közöm nincs a kamionozáshoz, de mégis érdeklődéssel követem a videóit, az igazán minőségi tartalmait és emelem kalapom a mentalitásod előtt, Fajin ember vagy, kívánom tiszta szívemből, az életedre a jó Isten áldásait, jó egészséget, és még számos minőségi tartalmat, sikeres időszakot anyagi jólétet a karrieredben,vállalkozásodban, kívánom hogy legyél jó szerencsés minden útadon. Üdv, Dani

  • @sandorczibere5327
    @sandorczibere5327 Год назад +3

    Heló László nagyon jók a videók és gratulàlok hogy ilyen szép helyeken jársz és köszi hogy ilyen széles palettàval szolgàlsz nekünk nekem személy szerint jók amit csinálsz és várjuk az az uj kamiont és a Lagermaxos videót

  • @Ambulance104
    @Ambulance104 Год назад +1

    Köszönjük ismét a tartalmas videót! Azt hiszem, ezzel az elektromobilitással az a baja az embereknek, hogy egyrészt részinformációkra támaszkodnak a véleményük megformálásakor, (ettől attól hallottam, azt mondták) másrészt meg talán túlságosan is nyomva van ez a dolog, hogy fú az elektromos autó a világ legtutibb dolga. Már 100 évvel ezelőtt is voltak elektromos és hidrogénnel hajtott autók, csak akkor még a technológia és az olajlobbi nem tette lehetővé az elterjedésüket, pedig volt még tűzoltóautó is elektromos. Véleményem szerint nem azt kell várni tőle, hogy majd teljesen környezetszennyezés mentes lesz, hanem ahogy te is mondod, csökkenti a káros anyag mennyiségét. Mindenképp jó irány, hogy megpróbáljuk a fosszilis tüzelőanyagot kiváltani, másrészt arra is kell technológiai fejlesztés, hogy mivel állítsuk elő az elektromos áramot.

  • @peterbalatoni6314
    @peterbalatoni6314 Год назад +3

    Koooment szekcioó, még mindig nagyon jók a videók, volt nagyon durván jó de volt nem anyira jó, annyira személy függő kinek mi tetszik igazán(nekem a kertes videók a best of) de soxor nézem meg a régi legelső betanítós videokat is. Összeségében szépen fejlődik a csatorna, és főleg Te. Egy szó mint száz jó utat jársz így tovább! Üdv Petya

  • @gabriellaanonim6142
    @gabriellaanonim6142 Год назад

    Sziasztok!
    Engem érdekelne egy ilyen autószállítós videó.
    Köszönöm szépen a videót!
    Tamás

  • @jozsefterdik9049
    @jozsefterdik9049 Год назад +2

    Köszi a videót és szép napot és jó hetet Neked. Várom majd a Lagermaxos videót!!! Hajrá elektromos meghajtás. Imádom az elektromos autókat is és remélem majd valamikor elérhető áron lesz. Hello

  • @erikamedla688
    @erikamedla688 Год назад +1

    Szia! Köszönöm a sokadikat, amit megnézhettem! Én az utat nézem😉

  • @miklosnagy2401
    @miklosnagy2401 Год назад +1

    Szia, sziasztok.
    Én mint közlekedés mánias és buszsofőr nagyon kíváncsian várom elkövetkező év tizedben melyik irány, technológia lesz a befutó, de addig is örömmel fogom olvasni, nézni és ha szerencsém lesz kiprobálni különböző megoldasokat. Talán 20 század elején volt ilyen érdekes közlekedés iparág mikor gőzgépek helyet kereset más irányt az emberiség.
    Tovább jó munkát kívánok.
    Mikey.
    .

  • @zabas16
    @zabas16 Год назад +3

    Üdvözletem!
    Ismét egy szuper videó lett, érdekes témával. Én személy szerint csak lélekben vagyok kamionos. Vezérlés technika és a szoftverek világában mozgok. Ezért kíváncsian várom, hogy pár év, esetleg évtized múlva hova fejlődnek az elektromos járművek. Ahogy én látom a piacgazdaság és elektronika kapcsolata mindig hamar eléri a csúcsot, a tutiságot, amikor remekül működik. Utána a piacgazdaság megerőszakolja a rendszert és elindul a lejtőn az egész a túl bonyolított rendszerek használatával. Ezen kívül manapság az a hozzáállás, hogy ne javítsd, dobd el, vegyél újat. Félek tőle, az akkumulátorokra is ez vár. Használják x évig járművekben, aztán x/2 ideig pl napelem parkban, utána meg az orkok marcangolják szét a patak partján a lítiumért. Remélem tévedek, de a statisztika mást mutat. Én a voksomat a hidrogén hajtásra tenném. Szerintem a nemzetközi teher szállításban azé a jövö.
    Üdv.

    • @Chukyka
      @Chukyka Год назад

      Csak a hidrogén előállitásához 3X annyi energia kell mintha simán beletöltenéd az áramot a kamionba. Persze majd a jővő eldönti melyik hajtás a jobb, gazdaságosabb. Hosszú távolságokra elképzelhető hogy a hidrogén.

  • @laszlopapp5713
    @laszlopapp5713 Год назад +2

    Lacika üdv ujra , nagyon tetszett a mai téma , nagyon valos témák voltak . Igen kell változzunk és merjünk az új felé tekinteni . Köszönöm.

  • @tjkrisz
    @tjkrisz Год назад +4

    Szia! Igaz, nem vagyok kamionos, csak egy néződ, de az tuti, hogy igazat beszélsz! Kívánom, hogy úgy legyen minden, ahogy mondod! Biztonságos kilométereket neked! :)

  • @peternemucsi8669
    @peternemucsi8669 Год назад +3

    Igen, bizony! Nagyon jól gondolod, nem lehet másként ítélkezni. Abszolút egyetértés, támogatás, csakis így kell csinálni.

  • @kalmanrajczi6993
    @kalmanrajczi6993 Год назад +4

    ÜDV. Köszönöm szépen a felvételt értékes volt.😀👍👍👍👍

  • @jozsefmolnar2760
    @jozsefmolnar2760 Год назад +3

    Köszönjük szépen a videót!✌️👍👍

  • @b4ryk4
    @b4ryk4 Год назад +12

    Szia, én pont most leszek friss sofőr, és amúgy én is azt tapasztaltam, hogy nagyon sok a régi sofőrök között akik nem szeretik a változásokat. És igen is kell az innováció. Én már alig várom milyen új kamionba fogok csücsülni, és remélem lesz alkalmam ilyenbe is ülni mint amivel mész ! :) Nagyon jó nagyon tetszik :) Alig várom a csavargást :)

    • @jutkaszekely3927
      @jutkaszekely3927 Год назад +2

      Ez az élet minden területén így van, hogy a megcsontosodott "régi öregek" nem szívesen veszik a változást, azután egy részük, ha megtapasztalja büszkén, megelégedéssel használja! :)

  • @zotya2764
    @zotya2764 Год назад +2

    Köszönöm szépen a videot további sok sikert és balesetmentes gurulást.Üdv:Zotya

  • @levitoth2395
    @levitoth2395 Год назад +3

    Helló. Köszi a videót!! Kitartást a sporthoz!

  • @zsolt5371
    @zsolt5371 Год назад

    Szia! Bár nincs semmilyen jogosítványom de, nagyon szeretem a videó -- is . Sok tanulságot le lehet vonni belőle. Sok sikert továbbra is

  • @jozsefszakacs2801
    @jozsefszakacs2801 Год назад +2

    Köszi a videót Laci! Ismét egy nagyon jó videó! Jöhet az autószállitós videó!

  • @jenky801
    @jenky801 Год назад +3

    Nagyon jól beszélsz Lacika!😉👍✌️

  • @Rozina.26
    @Rozina.26 Год назад +2

    Kíváncsian várom a videót, szép hétvégét. 🙂

  • @alexx_04_12
    @alexx_04_12 Год назад +5

    Első likeoló voltam 😂 Élettelenként tespedek a Skányába Köln előtt Nl fele. Node még amikor én kezdtem a műfajt nem volt általánosított az ingyen jogsi. Volt A-m, majd B-m, ennyi. Motoros voltam, mellette rendőr is. Nem igazán szerettem a kamiont. Az első elvett vezeng is kamionostól volt. Fújt egy ördögit. Ez van. Tetszik az elektromos kamion ötlet, végre nem a "magától dolgozik" téma pörög. Szívesen kipróbálnék én is egy ilyen műszert, ellene semmiképpen nem vagyok, csak még időt kérek asszimilálódni hozzá. Egyelőre az zavar ezekben az elektromos hajtásláncokban, hogy nem adnak jól érzékelhető hanghullámot, magyarul kussban settenkednek és ezáltal balesetveszélyesek. Alapelv a közlekedésben, hogy: látni, látszani, érzékelni. Köszönöm a munkád, ez is jó lett mint úgy általában! 😉

  • @kornelmuller3866
    @kornelmuller3866 Год назад +4

    Nagyon jó videó lett, és teljesen egyetértek veled. Majd a jóvő megmondja melyik technológia lesz a befutó. De helyi és rövid távokra biztos, hogy jó az elektromosság, és mint mondtad is, nagy előnye a csendessége.

  • @sarobi79
    @sarobi79 Год назад +1

    Imádom a videóidat. Már több mint 1 hónapja tévét sem néztünk feleségemmel “mondjuk ő hamar elalszik 😂😂😂”. Este lefekvéshez is elindítok egy hosszabb videót, és pihi.😂😂😂😂 Olyan vagy nekem mint gyerekkoromban a Dallas, és a Szomszédok együtt. Nem tudtam volna egy részt sem kihagyni :) Csak így tovább. Köszönöm.

  • @A_T_Sanya
    @A_T_Sanya Год назад +1

    Szia Laci. Amennyire én tudom és követem az autós világot a hidrogén lenne a hosszabb távú közlekedés alternatívája, bár a hidrogént tartályokban, nagynyomáson (200-500 bar) tárolják és a kapacitás kb 5 kg hidrogén kb 500 liternyi helyet igényelve kb 300-400km hatótáv ill a hidrogénes meghajtáshoz is kell aksi mert abból táplálkozik az elektromos motor. Az hogy miből állítják elő az a nem mindegy, tervek vannak de jelenleg több a terv és elképzelés mint a megvalósult, épp tapasztalatot szerző valóság, nyilván hiszen új és emiatt drága technológia. Elektromos hajtás rövidebb távra lesz jó és a legideálisabb a városi felhasználása lesz. Halkabb, nem okoz légszennyezést lokálisan. Gyönyörű grafikonok vannak pl a Litium- ion aksik árásól, pl 1992-ben 1 kWh ára 6035 dollár volt (ma kb a közepes akuméret kb 50, így csak az akú bekerülési ára 301 750 dollár lenne :) ) ami mára kb 244 dollár (és ugyancsak 50kWh aksival számolva az 12 200 dollár :) ) de rengeteg kémia van NiMh vagy LFP az akumulátorok között. Akik aggódnak hogy mi lesz a tönkrement aksikkal, az első önálló, dedikált akkumulátor újrahasznosító idéntől folyamatos üzemben dolgozik és a hatásfoka 90-95% között van. Viszont a maradék anyagok it újra fel lehet használni pl kötőanyagként. Mint a kőolaj kitermelésnél is, mindent felhasználunk, amiatt van a soksok műanyag termék jelenleg a polcokon :) Köszi a videóidat Lacika, eddig mindegyikre ment a like ha komment nem is. :)

  • @wirthgabor8923
    @wirthgabor8923 Год назад

    Nagyon sok jó videó, nagyon sok embernek segítetted a jövőjét, csak így tovább!!!!!

  • @dominikmarksarang-lq7qs
    @dominikmarksarang-lq7qs Год назад +1

    Ismét remek videó! És már most várom a Lagermaxos videót 😁😁😁

  • @gyorgyandrasi6930
    @gyorgyandrasi6930 Год назад +1

    Szuper volt a videó 🤗 egyetértek veled 🤗

  • @erikamiklos7411
    @erikamiklos7411 Год назад +3

    Köszönöm Lacika az újabb videót,osztottam

  • @richardungar9205
    @richardungar9205 Год назад +1

    Egyértelműen jöhet az autó szállítós hosszabb vidi.... !!!

  • @mateemodi787
    @mateemodi787 Год назад +2

    Köszönjük a minőségi tartalmat!

  •  Год назад +20

    nagyon tetszik a hozzállásod, Lacika! és ahogy ezt előadod a nézőknek, nem kioktató, nem fölényeskedő, hanem ismeretterjesztő, edukatív módon. fűszerezve egy kis Lacikás humorral :)

    • @drjanoshorvath
      @drjanoshorvath Год назад

      Enyhen szajba rago... de a celkozonsegbol van akinek muszaj

  • @pajav8
    @pajav8 Год назад +3

    Király téma, csak így tovább.

  • @akosvere6017
    @akosvere6017 Год назад +5

    A Lagermaxról jókat hallottam, bár nem pont az autószállítós divízióról hanem a nyerges melójukról. Nekem személy szerint nem jön be az autószállítás. Sok sikert az oda felvételizőknek.
    A Wabis elektromos nyerges Volvo pedig ismét egy előrelépés. Gratulálok folytassák csak. Szerettem a Waberers-Szemereynél dolgozni minden jót nekik.

  • @imy3025
    @imy3025 Год назад +1

    Egyébként megfelelő helyre kerülve 97% újrahasznosítható az akkumulátor, de ha nem akarják anyagában újra hasznosítani akkor jön amit mondott Laci, hogy napelem telepekhez, cégek áram fenntartása viharos időkben akár, aggregátor helyett pl.
    Van ebben jövő csak idő kell neki.
    Köszönjük a remek videót!

  • @vasdezso2798
    @vasdezso2798 Год назад +3

    Jó volt ma is az Öreg Nyírség trans-os!!! Ma láttam az M3 on nyírség trans os kamiont,...frissebb a gépállomány ,hajrá Lacika!!!!

  • @misumisu1322
    @misumisu1322 Год назад +6

    Nagyon jó az a pozitív gondolkodás amit folytatsz jó végéig hallgatni ilyes fajta véleményeket 🙂

  • @zoltanbogdan5813
    @zoltanbogdan5813 Год назад +4

    Szia Laci, nagyon szeretem a videóidat, tetszik ahogyan gondolkodsz, és ahogy látod a világot ! Nagyon sokat tanulok tőled ! Köszi a videókat Sok sikert és jó egészséget kívánok!

  • @davidl9330
    @davidl9330 Год назад +1

    Vissza gondolva mikor én voltam ott hogy C-E t csináltam, én végig örültem hogy itt vagyok csinálhatom főleg mikor már rutin meg városi vezetés volt. Úgy emlékszem 8 hónap alatt meg volt, sőt valaki ez idő altt közben egy ADR vizsgát is letett.
    A jövő közlekedési formája… hát ez igen gyerekcipős történet de jó látni különböző gyártók törekszenek fejlődni alternatívákban gondolkoznak mindenképp pozitív, hisz nem tudjuk mi lesz a jövő mi válik be de ott a lehetőség is hogy most balra megyünk vagy jobbra. Én szvsz mindig kíváncsian nézem olvasom mi a következő lépés.

  • @tamasdano6890
    @tamasdano6890 Год назад

    Ismét egy jó kis videó nem vagyok kamionos de az autó szállítás izgalmas lehet meg egyben nagy oda figyelést igényel szép napot. Kopi nyregyről😉

  • @szabolcspolgar4223
    @szabolcspolgar4223 Год назад +1

    16:14 a lítium akkumulátor felújításra annyi reagálnék, hogy jelenleg nincs kidolgozva hogyan lehetne ezt megoldani, csak a cella cserélgetés lehetséges. Ami meg nem biztos megoldás, mert ma kicserélsz egy cellát, holnap lehet egy másikat kell. A cella felbontása esetén a levegővel reakcióba lép a lítium, és kigyullad. Ellentétben a savas aksikkal.

    • @zsolt6903
      @zsolt6903 Год назад

      Azért ez nem teljesen így van!

  • @gabordiosdi
    @gabordiosdi Год назад +1

    Köszönöm a videót.

  • @tamaskirkovits1150
    @tamaskirkovits1150 Год назад +1

    Ismét egy jó videó sikerült.évek óta nézem a videóidat kb a kezdetektől.egyre inkább gondolkodok a kamion soför jogosítvány És soför állás iránt.nagyon ösztönző vagy.

  • @gelencserlaszlo2401
    @gelencserlaszlo2401 Год назад +2

    Igazat beszéltél! Köszi! 👍

  • @norbertbukus3240
    @norbertbukus3240 Год назад +1

    Szia Lacika,régóta nézem a videóidat és most megvalósul a 3 éves álmom két hét múlva megyek vizsgázni eggyenlőre csak"C"-re,de halandi kell.Köszönök Mindent

  • @sm21morzsi89
    @sm21morzsi89 Год назад +2

    Nagy arcú Lacikát hallottam, köszönöm szépen! Én a többszörösét keresem mint Te,. Puszik,🤪

  • @wertzuki1
    @wertzuki1 Год назад +6

    Kedves Laci!
    Semmi közöm a kamionozáshoz, de a személyed nagyon inspirálónak találom, tudok azonosulni a gondolkodásoddal. Bízom benne, hogy még sokáig követhetjük az életed.

    • @st22lacika
      @st22lacika  Год назад +2

      10 év után egyre nehezebb érdekes tartalmat találni, mert a TK igen jól ki lett vesézve, a Prevost az éjszaka miatt nehéz falat, hisz sötét van munka közben. Az újdonság a cégek bemutatása, ebben van lehetőség, és azt gondolom a Szaki Trans-os videóban jól sikerült összhangbahozni a cégbemutatást a kamionos egy napjával, azaz nem volt túltolva a reklám.

  • @FazekasAttila69
    @FazekasAttila69 Год назад +34

    16:04nél Lacika az akkumulátorokról beszélt és ekkor hajtott fel a pályára éppen elé egy Banneres akkumulátor szállító.
    Mi ez ha nem égi jel?
    Gyönyörű volt.

    • @truty21
      @truty21 Год назад +1

      Pont ezt akartam én is szórol szóra leírni :D Beelőztél

  • @sanyinoszter4806
    @sanyinoszter4806 Год назад

    Szia Laci szerintem az elektromos nem igazán jó de viszont a gondolat meneted nagyon reális és igazad van👍👍👍

  • @truty21
    @truty21 Год назад +1

    Magnókazettából CD lemez, CD lemezből MP3, MP3-ból streamelt zene. És ez is csak 20-25 év. Sok problémára kell még megoldást találni a világban, de az ember már többszázezer éve old meg problémákat. A gőzgépek kora se volt olyan régen ha belegondolunk. Az elektromos kamionok célgépek. A célgép mindig egy adott feladatra lett létrehozva azzal a céllal hogy azt a feladatot tökéletesen lássa el. Nálunk Győrben az Audiba naponta százával járnak be a kamionok a szomszédos ipari parkból ahol a logisztikai központok vannak, ki se mennek a városból. Ide tökéletessek lennének elektromos kamionok is. Szerintem egy töltés elég lenne egy egész műszakra. Szóval nem hülyeség és nem ördögtől való. Köszi a videót, nagyon jó volt! Szép hétvégét!

  • @Lacigany.
    @Lacigany. Год назад +7

    Jól indul a hétvége💪🏻

  • @ondrejcsokas7239
    @ondrejcsokas7239 Год назад

    teljesen egyetértek. Mindenkinek más tetszik, de azt meg tudom mondani, hogy amíg valaki nem vezetett kamiont, nem tudja milyen csodálatos élményt hagy ki. Természetesen mindent ésszel és lassan !!! 😉

  • @keska3664
    @keska3664 Год назад

    Na ezért szeretem a Videoidat Lacika . Jó a gondolkodásmód , szép napot 👍

  • @SzumiHUN
    @SzumiHUN Год назад +1

    Na ide figyelj kisfiam! Ez megint korrekt videó lett. :D
    20 év múlva mikro már sofőr se lesz vagy tényleg csak felügylni lesz a kamion automata vezetését, akkor majd elmondhatjáj a mostaniak, hogy persze a mai időkben. :)
    Egyebként nekem mindig is olyan autó kell majd amiben én váltok, emrt veeztni akarom az autót és nem utazni benne.
    Vajon lesz oylyan automata járművet gyártó aki megoldja, hogy az aksik menet közben töltsék magukat és ne keljen töltőre állni? Vagy csak angyon ritkán.

  • @Teslanauta
    @Teslanauta Год назад

    Kedves Laci! Jó volt hallgatni az elektromos hajtásról a véleményed. Én azt gondolom, hogy az árufuvarozás az elektromos irányba fog elmozdulni, mert pl a hidrogénnel több probléma is van. Nagyon rossz a hatásfoka (kb-20-30%), még a diesel is hatékonyabb. A hidrogén a legkisebb elem, így bármilyen falú tartályból szökik, mivel kifér a rácsszerkezet között, sok a veszteség. Környezetbarát LENNE, ha napelemmel vízbontással állítanák elő, de EGYELŐRE még ugyanúgy szénhidrogénekből állítják elő mint a benzint, gázolajat. Egy elektromos autó töltőállomást 10-20 millió Ft-ból tudok letelepíteni, egy hidrogén kút telepítése 800 millió - 2 milliárd Ft. És egy hidrogénkút áramigénye (a nyomás fenntartása miatt) 150 kW, ami ugyanannyi vagy több, mint egy elektromos autó töltőállomásnak. Ez utóbbi 2 most hangzott el Pakson a hidrogén-busz sajtótájékoztatón.
    A hidrogénnek egy előnye van, hogy nem tudod otthon előállítani, így mindenképpen vásárolnod kell, tehát jövedéki adóval könnyen terhelhető...
    Az akkumulátorokról annyit, hogy a Teslám, amiben ültél is és nemrég jöttem vele haza Kazahsztánból, Iránból 8 éves, 380.000 km van benne és 95%-os az akkuja. Egy darabig még jó lesz. Egy akku minél nagyobb, annál jobban bírja a gyorstöltéseket.

  • @iignacnorbet597
    @iignacnorbet597 Год назад +2

    Szia! Sziasztok ! Azt azért tegyük hozzá,hogy nem mindenki tudja ezt csinálni ! És én 10 évet dolgoztam az autoszállitásba Frikus nál kezdtem. És onnan mentem az osztrák Lagermaxhoz az egyik legjobb cég !!!!! Magyart nem ismerem de azért ott nem minden fenékig tejföl !

  • @milanbotto3966
    @milanbotto3966 Год назад +2

    Laci! Én is igy gondolkozok az elektromos járművekről, viszont most már több töltő hálózatot kéne kiépíteni, mert már egyre több az elektromos jármű

  • @DaddyOfTheChokoLabli
    @DaddyOfTheChokoLabli Год назад +1

    15:25 nél azért a billencs jól megelőzi a sort:)! Ha csak 90 el ment akkor Laci kb 70-75 el?:d kétlem:).. M1 en is balesetben.. kamera felvételen portól semmit nem lehetett látni de az ombre tolta 90 el felvétel alapján.. nevetséges. És ezt 3 tengelyes 15 méteres buszt vezető sofőrként mondom.:)! Jó utat!

  • @lacam7807
    @lacam7807 Год назад +4

    Likeoltam, nem első...és én köszönöm ezt a kitűnő contentet.
    Lehet neki esek a C+E-nek, az eü az, ami esetleg visszadobhatja a terveimet.

  • @jlczk1337
    @jlczk1337 Год назад +5

    En ugyan igy allamilag csinaltam Angliaba, csak annyi kulombseggel, hogy engem es sima autos iskolaba kuldtek es semmi fele szerzodest nem kellet alairjak ceghez. Szoval mikor megszerezztem a jogsit akkor elmehettem akarhova dolgozni.

  • @gergelyt975
    @gergelyt975 Год назад +15

    Egy kérdésem/javaslatom lenne: a mozdonyvezetős videót nagyon szerették szerintem az emberek, mint másféle áruszállitási módot. Nem gondolkodtál el esetleg hogy ehhez hasonlóan egy folyami hajózós videót is csinálj? Szerintem érdekes lenne, meg a hajózást mindig körül fonja valami elzártság.

    • @gyuridosa5188
      @gyuridosa5188 Год назад +1

      Van. A mozdonyvezető egy napja. Így keresd.

    • @danielgal234
      @danielgal234 Год назад +3

      ​@@gyuridosa5188 jó a szövegértésed. Hatodik osztály kb.

    • @gyuridosa5188
      @gyuridosa5188 Год назад +1

      @@danielgal234 ok, vettem. Legközelebb olvasok is.

  • @istvanszabo5707
    @istvanszabo5707 Год назад

    Ehhez nincs mit negatívként hozzáfűzni. Aki szereti a videóidat, az 90% ugyanígy gondolkodik, mint Te! Nagy LIKE!👍👍

  • @friciworld
    @friciworld Год назад

    Autószállítás téma. Én is csináltam pár évig. Igaz, a nagyobb, nehézgépszállító vonalon. Általában 2 félkész teherautó, vagy 2-4 traktor volt a rakomány. Speciális, egyedi pótkocsival. Van fent egy kamionos lejátszási listám, ha érdekel.

  • @georgex7176
    @georgex7176 Год назад +1

    Kiràly lett )) nagyon vagàny a Volvo kamion))) az elektromos kamionoknak tervezik a töltôàllomàsokat kièpíteni a kamionos parkolòkban unios szinten szòval 5-10 èv mùlva nem lesz gond a táv abszolùt.

  • @gaborkiss1485
    @gaborkiss1485 Год назад +9

    Csak annyit fűznék hozzá, hogy az akkumulátorok gyártása a probléma jelenleg, az ugyanis jól hangzik, hogy 70 százalékos az öko lábnyoma, de azt is tegyük hozzá, hogy annak a nagyrésze már akkor szennyez, amikor az autó még egy métert sem tett meg. A valódi baj az, hogy a környezettudatosság nem itt kellene hogy kezdődjön. Az egész logisztikai ágazat reformra szorulna, de ez a jelenlegi résztvevőknek nem érdeke.

    • @dontknowbetternameatm
      @dontknowbetternameatm Год назад +1

      miért ha belső égésü autót gyártanak az nem szennyez mikor még az se gurult egy métert? sokkal több allkatrész, több fuvart jelent, több gyártósor stb stb stb

    • @gaborkiss1485
      @gaborkiss1485 Год назад

      @@dontknowbetternameatm az akksikhoz meg most építik még csak a gyárakat ... Senki nem állitotta hogy az nem szennyez. Olvasás-értelmezés

    • @dontknowbetternameatm
      @dontknowbetternameatm Год назад

      @@gaborkiss1485 a válaszoddal ezt a tényt nem emelted ki, pont erre akartál reflektálni, szándékosan kétesen fogalmaztál hogy a butákban akik nem látják át 1%-ban se a dolgokat, pampogjanak hogy a fránya elektromosok..

    • @gaborkiss1485
      @gaborkiss1485 Год назад

      @@dontknowbetternameatm Ha te mondod.

  • @huntahthereal
    @huntahthereal Год назад +1

    Lacika, nagyon jó szemszögből mutatod be az elektromos kamionozás lehetőségeit, egyetértek minden szavaddal, nyitottnak kell lenni a lehetőségekre.
    Talán érdemes lenne csinálnotok egy közös akármit a Karottával. Nálad a műszaki tartalom nem olyan nagyon erős (ami nem akkora baj), a Totalcarnál viszont a kamionos téma egy üres fehér lap. Szerintem jó tartalmat tudnátok összehozni, jobbat mint a Vályi Pistával.

    • @st22lacika
      @st22lacika  Год назад

      azért nem csinálnak kamionos témát, mert van 6-7 kamionmárka és abból is 5-6 évente jön ki tényleges újítás. ebbe energiát fektetni nekik felesleges. akkor vagy hiteles, ha évek óta követed vagy benne dolgozol a szakmában. ebbe beleszálni nem egyszerű. lásd anno Winkler Robi csinált videót a Scaniaval, és ő még ott tartott hogy rúgjuk a gépnek, holott nem rúgjuk neki, hanem gazdaságosan vezetjük. teljesen más ez a műfaj mint az autós, ahol veszel egy AMG-t és tolod vele, mert valahol ezért vetted, itt meg nem.

  • @LaciKezifekes
    @LaciKezifekes Год назад +3

    Vilagos, hogy az elektromos vontatok nem arra vannak kitalalva jelenleg, hogy kivaltsak a nemzetkozizo diesel meghalytasu tarsaikat. Viszont a kisebb tavon jarokat mar kivalthatjak siman. Kivancsi lennek egy ilyen elektromos vontato egy elektromos potkocsival megtamogatva, milyen hatotavra lenne kepes.

    • @_Tinky_
      @_Tinky_ Год назад

      Ja különösen télen amikor a hatótáv 25-30%-al csökken.

  • @promber88
    @promber88 Год назад

    Az OFA képzés alapjaiban volt elrontva. Maga az elképzelés az jó volt szerintem, csak a kivitelezésben, valahogy a sofőr hiányt nem sikerült csökkenteni de az autós iskolák zsebét sikerült tömni. Én is jelentkeztem OFA-ra még akkor mikor regiszráció se volt, csak elő regisztrálni lehetett 2019 márciusában akkor már megvolt a PÁV 2 és orvosi 2 nekem, voltam csoportos tájékoztatón a vége az lett, hogy 4 éven keresztül csak hitegetés történt, de szerződés aláírás semmi. Sajnos rengetegen voltak még így akik csak hitegetést kaptak, hogy oo majd ekkor indul ooo majd akkor...Akikkel szerződést kötöttek már akkor 3 évvel ezelőtt több mint 1 milliós összegről írattak alá velük szerződést, amit az autós iskolák olyan jól megszerveztek, hogy a diákokkal 6-8-10 órákat vezettettek le a 30 helyett, de alá íratták velük mind a 30 órát, hogy ,,le vezették''. Nem 1 nem 2 embert ismerek aki ofa által levizsgázott, de eszük ágában se volt a szakmában dolgozni, ugyan csak rengeteg ember van akik levizsgáztak és nem dolgoztak 1 hónapot se le magyar cégnek és mentek német céghez dolgozni.

  • @attilaolexa8219
    @attilaolexa8219 Год назад +9

    Reggel köszöntem M3-on, kék Volvo. Nyomtad elakadas jelzőt! 🤝✌😃

    • @st22lacika
      @st22lacika  Год назад +7

      hirtelen nem tudtam kinek villognak, de kapcsoltam :))))

  • @zsoltmagyarfalvi-wp4so
    @zsoltmagyarfalvi-wp4so Год назад +1

    A technika jó lehet az elektromos autókban az én nagy kérdésem h mi az időtartama az aksinak és mennyi a fajlagos szerviz költség

  • @makitaharcos
    @makitaharcos Год назад +3

    7 éve csináltam meg a kamionos jogsit a te videóid nézésének a hatására!Kicsit hiányoznak is azok a régebbi stílusú videók!De azért a mostaniak is jók csak már nem arról szólnak,mint régebben!

    • @st22lacika
      @st22lacika  Год назад +1

      Mióta vállalkozó lettem, nem kapom a tipik TK-s munkákat. Kollégáim ezért sem mentek át a TK hoz, mert bár több a pénz, de több is a meló:) De tény, mai napig vannak érdekes helyek, viszont én ezeket már nem viszem.

  • @joerocky8652
    @joerocky8652 Год назад +1

    Nagyon okosan gondolkodol!

  • @szabolcsfarkas4556
    @szabolcsfarkas4556 Год назад +1

    Szia Lacika,!jó volt ismèt a tèma

  • @danimcflour
    @danimcflour Год назад +1

    Elektromos jármű témában szólalok meg, amikel szemben vegyes érzelmeket táplálok. Jelenleg ez az akkumulátoros téma látszik jónak, de az ayag jelen helyzet elérte a teljesítőképességének a határát, mely olyan 110kWh környékén van, ez személykocsik esetében olyan 500km körüli futás teljesítényt tesz lehetővé egy töltéssel, 100%-os töltöttségről teljesen csontra merítve. Ez mellett még meg kell oldani a töltés sebességének a megfelelőségét és még egyéb gépészeti problémákat, melyeket hirtelen nem tudok most megnevezni. Mindez még az autók és a motorkerékpárok szintjén kell megoldani. Nagyobb járművek esetén (amik szintén akkusak) olyan megoldást kell majdan alkalmazni, hogy az akkumulátor csomag az autókhoz hasonlóan a jármű aljában helyezkedjen el. Itt elsősorban a villany buszokra gondolok, mert ma fontos legalább a részbeni alacsonypadlósság, viszont az említett akksi elhelyezési forma is fontos lenne. Egy francia eset, melyet csak a "hírekben" láttam (speedzone-ék is közöltek róla egy szösszenetet), amikor egy ún. No-Name gyártó (Bolero) csinált elektromos járműveket, az említett csatornán kipróbálásra került a személyautójuk, melyett ott pocsékra értékeltek, az általuk készített busz meg egy szép és forró nyári napon egyszerüen leégett.
    Hasonló, de nem ilyen nagy horderejű tapasztalaton nekem is van, mivel én Kecskemét nevű "városka" lakója vagyok és itt kicsit több, mint 10 éve nyüstölnek 25db soros hybrid Mercedes gyártmányú csuklós buszt. Ugyan a Volán által foglalkoztatott jármű gondozási állomány nem minden esetben van/volt a helyzet magaslatán, de sok busz akkor és most is több a kívántnál akku problémával áll a telepen. Ezeknek is a tetejükön van elhelyezve az akkucsomag. Nyáron általában túlhevültek, télen pedig elfagytak ez miatt. Anno sokat "nevettem" ezen, hogy bírt nagyon kevés időt a forgalomban (ez olyan 1-2 hetet takar), előtte is hónapokig várt a javításának sorra kerülésére, majd utána megint eltünt hónapokra. Jelenleg is tudok 1 ilyen buszról, amit alkatrésznek használnak a rapid sszervízes ügyekhez. Viszont a város lakók sem kedvelik már, idénre ígérték a selejtezésüket, amit jelenleg 2025-re toltak sajnos.
    A másik témára csak röviden, jó ötletnek tartom a segítség nyújtást a munkakezdéshez. A buszos világ közeli múltjába (2019.12.31-ig) visszatekintve sok ilyen kezdő és értelmes embert ismertem meg a régió (akkoriban még csak regionális méretű volt a Volán, nem országos, mint most) egyéb részeiből (Csongrád-Csanád és Békés /vár/megyékből), mivel akkor jobban érezhető volt a sofőr hiány. Ma, a külön cégnél úgy szervezik a dolgokat, hogy ez annyira ne legyen látványos, vagyis arányaiban több oszott és egész napos fordát adnak a járművezetőknek. Az osztott az az ún. csúcs idei többlet járatok lebonyolítását jelentik, mely alatt a munkaidő a reggeli 4 és 8 óra közötti, illetve a délutáni 13 és 18 óra közti időszakot kell érteni, a köztes időben haza lehet menni (Székesfővárosunkban ezt két részenek mondják).Az egész napos pedig az, amikor reggel kezdessz, de nem mész haza sem délelőttre, sem kora délután (mikor a délelőttösök végeznek), hanem majd csak aaz osztottakkal együtt, vagy egy kicsivel később. Mivel van járat az ilyen fordákba téve a délelőtti időszakban is.
    Egyenlőre ennyit, a többit majd később vagy esetleg kérdésre válaszolva.

  • @Szabolcs_NAP
    @Szabolcs_NAP Год назад +2

    Jo munkát kívánok neked kedves laci

  • @gabeszfpv3259
    @gabeszfpv3259 Год назад +2

    Én pont most Pénteken kezdtem a Lagermax-nál.
    Voltam a nyíltnapjukon,szerintem korrekt a cég és nem árul zsákbamacskát!
    Nekem az E kategória és a GKI hiányzik hogy munkába tudjak állni sofőrként,de addig bent biztosít a cég munkát.
    Találkoztunk bent St22 Lacival is 😊és vártam már ezt a videót.
    Nekem ez egy jó lehetőség volt hogy elszabaduljak az előző munkahelyemről 😂😂
    A kis fülkét meg majd megszokom 😅

  • @jefri8881
    @jefri8881 Год назад +1

    Tegnap mondjuk egy mb v8 biturbo sl63 ast kódoltunk ki a telepen , brutál zajt csinaltunk este 10kor. Mire felkerült a szállítóra ,2 ,3 kört leverettünk a placcon 😅

  • @GeryGarazsa
    @GeryGarazsa Год назад +4

    Ezt a tájat elnézném órákon keresztül. :)

    • @st22lacika
      @st22lacika  Год назад +5

      8 év után még nekem sem unalmas :)

  • @VincenzoGamingVOD
    @VincenzoGamingVOD Год назад +2

    Mindig mikor vége a videónak azt hiszem hogy csörög a telefonom :D amióta meghallotam ezt a vége intró zenét nekem azóta ez a csengő hangom a telefonon :)

  • @ferencadamko4749
    @ferencadamko4749 Год назад +1

    Érdekel az autó szállítás :)

  • @cronos1
    @cronos1 Год назад +1

    Le a kalappal a hozzáállásodért🤘👌

  • @Thommyboj
    @Thommyboj Год назад +2

    Az elektromos mobilitásnak a nagyvárosok majd egyszer érezhetik a hatalmas erejét. A sok jármű nem fog helyben CO2-öt és egyéb gázokat termelni, így kevésbé lesz a városokból hősziget. Ez a legnagyobb előny. Persze kell egy idő mire a gyártás által keletkezett karbon lábnyom eltűnik, de utána a mai világban teljes mértékben elképzelhető, hogy az az eszköz karbon semlegesen fog közlekedni, hiszen nappal már eléggé komoly mennyiségű napenergia terelődik és a jövőben ezt el is tudják tárolni, addig pedig maradnak az atomerőművek amikről lehet vitázni, de tény, hogy üvegházhatású gázokat nem bocsájt ki.
    Szerintem a hatótáv egy személyautóban már annyira nem eltántorító, csomóan megoldanánk valahogy, csak most még mocskos nagy a felára egy elektromos járműnek, de erre is lesz biztos megoldás, hogy majd nem kell lítium és kobalt az akkumulátorokba, hanem megoldják környezetkímélőbben és átlagos könnyen hozzáférhető anyagokból.

  • @Chris-eg6wn
    @Chris-eg6wn Год назад +1

    Sziaaa Laci!!Nagyon jól lett a videó mint mindég😀Nem sofför vagyok hanem kertész csak Anyit akkarok mondani hogy mi is itt kint Németben a Benzines bokorvágoról áltáltunk Akku bokorvágó képekre és még a metcö olló is Akku Stihl ami Nagyon kényelmes a metcés és nem szagulod egész nap a Benzint!Ezt a munkát harminc éves tapasztalattal mondthatom hogy jó ìrányba haladunk mert a gépek is könnyebek! Továbi sok sickert és jó egéséget kìvánok Ferenc Szia

    • @st22lacika
      @st22lacika  Год назад +1

      én is csak akkus gépeket vettem. fűnyírő, gyepszellőztető, szegélyvágó, sövényvágó stb... főleg mert könnyebb és mobilis mint a vezetékes változat, a benzines meg nehéz, igaz az akkus meg drága :)

  • @Papesz15
    @Papesz15 Год назад +1

    Szerintem nyugodtan kijelenthetjük, hogy addig semmit nem ér se a hatótáv, se a gyors töltés amíg nincs kiépítve hálózat.. Lehet Svájcba van ... De egy ilyen kamion ha le kell jönnie ide Debrecen - Nyíregyháza esetleg Záhonyba , egy seggel az oda - vissza utat nem tudja megtenni, mert nem elég a hatótáv és lehetőség sincs töltésre.. Se a 4-esen se az autópályán...

  • @mezesmackotesla
    @mezesmackotesla Год назад +1

    Szuper videó 👍

  • @tamasmrtechnikus400
    @tamasmrtechnikus400 Год назад

    Szia Laci! Esetleg az elektromos autó szervezetre gyakorolt hatásárol is tudsz beszélni? Mig egy hétköznapi ember beleül az elektromos autójába (már ha az van neki) és elmegy a munka helyére. De egy kaminos ebben az elektromos térben tölti az életét. Amikor valaki nagy feszültség alatt él, ahoz tudnám hasonlitani.

  • @gbencsics
    @gbencsics Год назад +1

    Hello.nagyon várnék egy videót,egy mp5 actrosról.személyes érintettség okán.grat. a tevékenységedhez:Gábor,egy multiliftes

  • @mrfanaticgaming1426
    @mrfanaticgaming1426 Год назад

    Szia Laci. Engem érdekelne a Lagermaxos videó (is).
    Szeretnék egyszer B kategóriás jogosítványt, de nincs rá se időm (munka) se pénzem.
    Nagyon vonz a kamionozás, szeretnék is egyszer ebben a hivatásban tevékenykedni. Remélem, egyszer legalább összejön az anyagi része, akkor már a munkával nem lesz gond.

  • @paradijanos5731
    @paradijanos5731 Год назад +3

    Szia Laci!Teljes mértékben egyezik a véleményünk a jövőről.Bár nem vagyok kamion sofőr.A fejlődés kell!!

  • @martinhalasz3009
    @martinhalasz3009 Год назад +1

    Egy videó jó lenne arról hogy mi a külömbsèg a kis ès nagy fülke között meg menyire èlhető egyik másik

  • @benceregos1438
    @benceregos1438 Год назад +1

    Engem is foglalkoztat az elektromos téma és az ehhez kapcsolódó költségek, illetve megtakarítások. Kíváncsi vagyok, hogy mit hoz a jövő. 😀

  • @robertpreininger7787
    @robertpreininger7787 Год назад +1

    Engem érdekelne az autószállítós videó! Az már hab a tortán lenne hogy Pl: Albánia!
    Az is fontos hogy olyan országokba jársz ahol eddig még nem (vagy legalábbis videón nem láttam).

  • @adamdiosi5735
    @adamdiosi5735 Год назад +70

    Szerintem az autószállítás az élő állat után az egyik legnehezebben és legtöbb odafigyelést igénylő műfaj, nem beszélve az említett kisfülkéről. Kíváncsi leszek, és ne legyen igazam, hogy hányan rúgják fel a szerződést, és kerülnek emiatt munkaügyi bíróság elé, mert egyszerűen nem jön be nekik. Én most is ha újrakezdeném, és teszem azt, nincs pénzem a jogosítványra, inkább egy személyi kölcsön, mint az, hogy aláírok egy céghez éveket, mert mi van ha mégsem tetszik, akkor szabadon távozom a másikhoz. Ez nem a Lagermax ellen szól, ők csak egy lehetőséget adtak, látszik hogy mindenhol hiány van, de annak aki elvállalja, jól meg kell gondolnia.

    • @TheMzs1978
      @TheMzs1978 Год назад +3

      Lehet , én amit csinálok budapest állandó túlmérer ( 20m ) szűk szar utcák ( elektromos közmű minimum 10m - es villanyoszlop forgozsámolyos futó ) ha ezt megoldod akkor bármit .

    • @tamasnemeth1384
      @tamasnemeth1384 Год назад +7

      Általában van lehetőség az adott cégnél is lelépni, ha kifizeted a képzés költségét. Ezt a szerződés, amit belépéskor aláírsz tartalmazza.

    • @marcellk3842
      @marcellk3842 Год назад

      @@tamasnemeth1384 igen ez a jobbik eset! Viszont valahol tényleg nincs opció ezért érdemes ezt átbeszélni az interjún

    • @villagegarage7363
      @villagegarage7363 Год назад +3

      nincs ebben nagy varázslat. a jogsi drága, pályakezdő nehezen kap hitelt. Régen a honvédségnek adta el a lelkét az ember a jogsiért, ma cégeknek. A cégeknél már röpködnek a közel 7 számjegyű fizetések, a seregben meg adtak 2000Fz zsoldot havonta. Ez picivel jobbnak tűnik.

    • @jozsefvadon8203
      @jozsefvadon8203 Год назад +1

      Én most kezdtem a nehézgép szállítást nem 0 km-vel. Kössék fel a gatyát nem lesz egyszerű.Itt igaz az, hogy a méret a lényeg. Ponyváztam, konténereztem de nem egy liga. Sok szerencsét és kitartást nekik.

  • @type3666
    @type3666 Год назад +1

    9:27 Jo otlet , ugy is mar reg volt video a Lagermax-rull 👍

  • @blaskoszabolcs
    @blaskoszabolcs Год назад +1

    Minden szavad igaz
    Balesetmentes közlekedést kívánok

  • @zoltanwahr9560
    @zoltanwahr9560 Год назад

    Én részemről nem szeretem a pusztán elektromos meghajtású járműveket. Az egyik fő ok, a hang! Nekem kell, hiányzik a dübörgés. De elfogadom a te érvelésed, nézetedet. További sok baleset mentes kilométert kívánok. :)

    • @BeeTee177
      @BeeTee177 Год назад +1

      1900 körül meg a lónyerítés hiányzott a sofőröknek, de ők is túlélték az átállást! 😅

    • @zoltanwahr9560
      @zoltanwahr9560 Год назад

      @@BeeTee177 Igen ezzel a hasonlattal Laci is élt!