vegyDESIGNER - Eufória a laborból

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 13 сен 2024
  • A szakemberek visszasírják azokat az időket, amikor még csak herointól, kokaintól vagy más hagyományos drogoktól függő embereket kellett kezelniük. Az utóbbi években egyre gyakrabban fordul elő, hogy magatehetetlen embereket hoz be a mentő a toxikológiákra, az orvosoknak pedig fogalmuk sincs, hogy milyen szer hatásaival kéne megbírkózniuk. Az esetek többségében csak tüneti kezelést tudnak alkalmazni.
    Az ártalomcsökkentéssel foglalkozó szakembereknek is egyre nehezebb dolguk van, ugyanis olyan gyorsan változnak a piacon lévő kábítószerek, hogy mire egynek megismernék a hatásait, legalább tíz másik jelenik meg helyette. Manapság már sem a szakember, sem a fogyasztó, de sokszor még a díler sem tudja, hogy mi van a pakettban. A kábítószerfogyasztás emiatt egyre inkább orosz ruletté válik.
    A hatalom folyamatosan próbálja tiltani az újonnan megjelenő drogokat, de mára nyilvánvalóvá vált, hogy végképp kicsúszott a kezéből az irányítás. A Vegydesigner arra tesz kísérletet, hogy bemutassa, miért vesztette el a politika a kábítószer-ellenes háborút.
    NÉZD MEG EGY MÁSIK FLMÜNKET IS!
    Ha tetszett ez a film akkor nézz szét a videógalériánkban hátha találsz más érdekes filemekt is: eszakitampont....
    TÁMOGASS MINKET!
    A támogatásoddal Te is segíthetsz, hogy párbeszédet indukáljunk esélyegyenlőségi és fenntarthatósági témában egy elfogadóbb és tudatosabb társadalomért
    www.paypal.com...

Комментарии • 152

  • @djpsytom
    @djpsytom 5 лет назад +64

    " Kokár idő közben belőtte magát "
    Best. 😀🤣🤣

  • @krisztianhorvat2906
    @krisztianhorvat2906 2 месяца назад +5

    2024. Jöhetne egy újabb MDPV hullám régen rohangáltam már lépcsőházban késsel a kezemben. 😂

  • @carbatore
    @carbatore 4 года назад +14

    Kokár pont úgy néz ki mint aki semmi törvénybe ütközőt nem tesz! Nem szokott! Nem olyan srác!

  • @k0d4x
    @k0d4x 5 лет назад +62

    régen volt a jó spangli, speed stb. azt, volt hogy 5/7 nap be voltam tépve. most pedig ledoktoráltam és nem hiányzik, tudtuk mit szívunk és mivel jár. ezek a mostani cuccok életveszélyesek, azt se tudják mit szívnak.

    • @laszlokovacs4919
      @laszlokovacs4919 3 года назад +11

      Én évekig használtam "ezt azt". Az a bizonyos eufória és tudatállapot amit éreztem semmivel sem pótolható... Szarabb napokon rendesen sóvárgok a mai napig. Akárki akármit is használjon nyomot hagy balenne. Mióta felhagytam a velük azóta ritkán tudok őszintén boldog lenni....

    • @livotlil-5186
      @livotlil-5186 2 года назад +5

      Most ez a" ledoktoráltam" duma ez minek kellett ....ez gagyi...:)

    • @k0d4x
      @k0d4x 2 года назад

      @@livotlil-5186 sztem meg te vagy a gagyi😀 ne irigykedj hanem tanulj es ne a biot szivd.

    • @rolandvitai2212
      @rolandvitai2212 2 года назад +3

      @@laszlokovacs4919 mert
      1. Vagy túltoltad
      2. Akkor se és azóta sem volt igazán szín az életedben

    • @ggbrokerdangerbeaches
      @ggbrokerdangerbeaches 6 месяцев назад

      A fű nem drog more , én 10 éve tépek, néha kolazok de semmivel nem érzem magam többnek se kevesebbnek a társadalom többi tagjától.
      Nyilván ottvan a " ha , lehettem volna , mi lett volna akkor ".
      Migrénem talán ki nyírt volna mára, a relfuxommal karöltve migrén+ mindennapi hányás .. (reflux miatt).
      Már nem nagyon lenne nyelőcsővem a savtól.
      Nyilván senkit nem ösztönzök , hogy kipróbálja .
      De ha isztok esetleg alkoholisták vagytok , alvás zavar , rossz álmok gyötörtnek ...
      Csak ajánlani tudom!!

  • @alvinameragathium1977
    @alvinameragathium1977 4 года назад +14

    "Jelentősen megboríthatja a klienseket" ez milyen professzionális megfogalmazás már XD

  • @LindemannAdam
    @LindemannAdam 6 лет назад +5

    nagyon egyoldalú és demagóg ez a film... egy szót se szólnak arról, hogy aki drogozik, az sokkal menőbb mint az, aki nem drogozik.

    • @laszlokomar8928
      @laszlokomar8928 5 лет назад +3

      Mi a menő a drogozásban szét csúszva mint szipus Alfonz?

    • @aggropeety
      @aggropeety 4 года назад

      vicces, de amúgy ott a DJ gyerek, ott elmondja, "feeling volt", menő volt ezt csinálni, nem elég?

  • @zoljak2856
    @zoljak2856 4 года назад +3

    Nos pontosítsunk tű és fecskendő cserének kellene lenni!Nem üldözni a drogosokat hanem javítani életsorsukon!Ez emberi kötelességünk!

  •  8 лет назад +17

    Mondhat bárki bármit a mephedrone egy eszméletlen szer volt nagyon sokat nyomtam imádtam, és sok év alatt rájöttem hogy nem a fogyasztással van a baj, hanem a mértéktelen fogyasztással. Betiltották és most jön helyette a sok méreg, soha nem lessz vége. Már mióta megy ez? 2008 óta szabadon rendelhetek a mai napig a postán bármit! Akkora listáról nézelődhetek mint a fél tesco! Elcseszett egy világot élünk az biztos. De a mephedrone hatása fenomenális. Életem legszebb emlékei közé tartozik. És tisztában vagyok vele hogy nem jó dolog. De most itt ez a videó megint és úgy rá kattogok ilyenkor hogy nemigaz... :\

    • @KASZU187
      @KASZU187 7 лет назад

      Gābē Kārhēl olyat is lehet ami kb 2008-9kozott volt, zöldes színű és a hatása hasonló volt a kokainehoz?

    • @farkasferenc2782
      @farkasferenc2782 7 лет назад +6

      az en meglatasom az hogy a mephedrone es tarsai csak jo helyetesito anyagok voltak nemelyik egeszen hatasos volt,de a tiszta speed /extasy nyomaba sem ernek,ettol fuggetlenul meg igy is azt mondom hogy a fiziologiai hatasai nem voltak annyira destruktivak mint a speed-e vagy extasy-e,de viszont ami problema az az hogy psziches hatasi eleg kodosek,illetve erdemes nem elfelejteni hogy bizonyos drogok nem ponosan az aktualis szerhasznalat soran hanem kesobb 20 ev mulva fejtik az igazan negativ hatsukat,belertve a speedet es extasyt egyarant illetve egyeb amfetamin szarmazekokat

    •  7 лет назад +5

      farkas ferenc Én 5 és fél évig használtam. 3 évig intenzíven. És nekem a paranoia meg maradt. Volt hogy 4 napig semmit nem aludtam csak víz + mephedrone.

    • @cyberaktif6573
      @cyberaktif6573 6 лет назад

      Gābē Kārhēl imádtam. Methylonnal egyetembe.

    • @zitaorsos1952
      @zitaorsos1952 6 лет назад

      Most is lehet rendelni?

  • @MSgyurka1
    @MSgyurka1 5 лет назад +27

    13:00- nál a doki pupillái nagyon árulkodóak!!

    • @bingbrothers
      @bingbrothers 5 лет назад +6

      az a pali full kész van és egyfolytában pislog :D

    • @acscity
      @acscity 4 года назад +2

      Akkor más is észre vette🤘

  • @laszlo9393
    @laszlo9393 5 лет назад +65

    Én maradok a jó öreg fűnél! :) Attól nem vadulsz meg meg nem basz szét! És a földből nő ki, és zöld színű! Természetes!
    Akkor robbantok is egyet! Köszönöm szépen :D

    • @laszlokomar8928
      @laszlokomar8928 5 лет назад

      Igazad van

    • @KanekiKen-eb8gw
      @KanekiKen-eb8gw 5 лет назад +1

      Csak a sima 💚

    • @Kodii20
      @Kodii20 5 лет назад

      #Growyourown

    • @Shakuurus
      @Shakuurus Год назад +2

      na azóta, hogy állsz ezzel tesó?

    • @laszlo9393
      @laszlo9393 11 месяцев назад

      @@Shakuurus ugyan úgy ahogy 4 éve 😃 de nem rendszeres, tartok szüneteket 🙂

  • @lemezzzzblack435
    @lemezzzzblack435 5 лет назад +6

    Kokár a casanova!

  • @Lovi89
    @Lovi89 5 лет назад

    A Drogkonzultációs központ igazgatójának mekkora a pupillájja,meg milyen sokat pislog már... :D

  • @adrianborza8228
    @adrianborza8228 2 месяца назад +1

    akkor ezek szerint a legjobb haly a vilagon Uj-Zeland, biztonsagosan es legalisan szet lehet tekeredni ? kar hogy a megelhetoseg 4000$ korul van havonta... :((

  • @pityubacsi
    @pityubacsi 7 лет назад +28

    Látni, hogy nagyon nem ért hozzá :D Egy vegyületcsoport az amfetamin meg a vörösfoszfor pffff. (A vörösfoszfor egy elem, az amfetamin meg egy szerves vegyület, aminek van egy alapváza és lehet módosítgatni a hozzá kapcsolódó csoportokat).

    • @NagyonNagy
      @NagyonNagy 6 лет назад +2

      szerintem nem vagy tisztában vele kiről beszélsz

    • @kodeiin
      @kodeiin 5 лет назад +5

      Nagyon Nagy Te meg arról, hogy miről. :)

    • @kodeiin
      @kodeiin 5 лет назад +1

      László Komár
      Még jó, hogy időben leálltam a methtel meg az ekivel.

  • @otherwisethomas673
    @otherwisethomas673 3 года назад +2

    Van a rekreációs használó és van a kábítószer függő.... Van az 1 millio alkoholista is...

  • @zoltankiss6930
    @zoltankiss6930 5 лет назад

    Kokár a király..🤣👍🎉🎊

  • @PROMETHEUS2083
    @PROMETHEUS2083 11 месяцев назад +6

    A tűcsere program nem tett mást, mint legalizálta a drogozást.

  • @brendon9808
    @brendon9808 3 года назад +2

    Dani gyerek elég jó ideg rángásaid vannak xd

  • @menyuska1977
    @menyuska1977 5 лет назад +3

    A Dj gyereknél is látszanak a maradványtünetek rendesen!

  • @kristoflakatos8623
    @kristoflakatos8623 4 месяца назад

    És mi a helyzet 2024-ben?

  • @menyuska1977
    @menyuska1977 5 лет назад +3

    Ha jól rémlik a tűcsere programot is bedarálták, ahogy illik!

  • @Tibor89
    @Tibor89 5 лет назад +12

    Tiltás tiltás tiltás tiltás.
    Engedélyezd a könnyű drogot és senki nem fog orosz rurettet játszani magán......

    • @tamassimon8262
      @tamassimon8262 5 лет назад +1

      Szerintem meg full józanul is lehet élni.Építeni a világot és nem isteníteni a füvet sem.Én annó, amikor elkezdtem a drogozást azt mondtam magamnak:erről le is kell majd szokni!Nem dicsértem,nem terveztem a jövőmbe bele.....sok évig volt....
      Szerintem identitás kell.Figyelembe kell venni,higy ez egy keresztény ország.Ha legalizálják a füvet mondjuk akkor a társadalom nagyobbik felét szembe köpik.Pl az az ember aki most nyugdíjjas és átmnent rajta a szocializmus,keményen dolgozott...stb.Szerintem nem a kivánságokat kell kielégíteni......mindig az,hogy "jól érezzem magam"

    • @faszholdkoros341
      @faszholdkoros341 4 года назад +2

      @@tamassimon8262 szerintem meg foglalkozz magaddal és nem kell baszogatni senkit.

  • @colgatewhite6925
    @colgatewhite6925 5 лет назад +6

    "Lesz-e olyan gógyszergyár ami felvállalja hogy kábítószert dob piacra?" Évek óta gyártják a benzodiazepin és opiát származékokat. Vajon mikor vállalják fel?

    • @daniellazar2940
      @daniellazar2940 5 лет назад

      Colgate White mit ertesz felvallalas alatt?

    • @colgatewhite6925
      @colgatewhite6925 5 лет назад +1

      ​@@daniellazar2940 Szia. Csupán a videóban elhangzottakat idéztem, fogalmam sincs mit értenek felvállalás alatt.

  • @gaborhugyecz1208
    @gaborhugyecz1208 Год назад +2

    Ez.hülyeség , hogy a herbáltól nem esznek és nem alszanak...
    Pont ezt a 2-őt csinálják .... 🤣🤣🤣

  • @daviddariey9481
    @daviddariey9481 20 дней назад

    Ne hogy legalozaljuk a fuvet Meg az anfetamit nem tiltsunk be mindent

  • @benceerdely9739
    @benceerdely9739 6 лет назад +1

    Kokár mitől vagy tiszta izom ezt mond meg nekem?!?!

    • @SandraSanchez-pf7zq
      @SandraSanchez-pf7zq 5 лет назад

      Pedig egy nagyon rendes normális gyerek volt 🙄 kitudja mi lett vele 🙄 remélem azért még életben van. Kár értük. Komolyan.

    • @attilabara5010
      @attilabara5010 5 лет назад

      Mert sokat tolja magam haha😂😂😂💖

    • @robertrobi8747
      @robertrobi8747 5 лет назад

      Mitől mitől?gondolom otthon edzeget.vagy régen ,eleve ki volt sportolva! Ha van kedv,meg sok hús.1hét alatt vissza lehet hozni a formát.annak aki, ha régebben is,de ki volt egyszer gyúrva.

  • @arpyblack
    @arpyblack 9 лет назад +1

    melyik zenét tettétek bele? :D 9:40 től

    • @jhsgbr5050
      @jhsgbr5050 6 лет назад

      Ezt akartam kérdezni én is :D

  • @RostaRolandDavid
    @RostaRolandDavid 5 лет назад +5

    Én inkább maradok a jó öreg csokoládénál... :D

    • @balazsliebermod5094
      @balazsliebermod5094 5 лет назад

      Roland Dávid Rosta csak a zöld meg a barna a többit csak végig kostoltam de nem fogott meg

    • @faszholdkoros341
      @faszholdkoros341 4 года назад

      Aki akar szerezni, az tud is bármelyik sarkon.

    • @gaborhugyecz1208
      @gaborhugyecz1208 Год назад

      ​@@balazsliebermod5094 a heroint hívják barnának... :D vigyázz ne értsenek félre...

  • @tamaspeter2238
    @tamaspeter2238 5 лет назад +1

    22:44 nél olyan idegesítően beszél a csávó..

  • @kristinneg6154
    @kristinneg6154 4 года назад

    Meg érett ez a világ arra hogy vége legyen

  • @klaustroforia1.09
    @klaustroforia1.09 4 года назад

    17 percnél mi az a zene? 🙏

  • @trutymourosszetortgemersze1505
    @trutymourosszetortgemersze1505 5 лет назад

    sehol senni madfarak

  • @gaborbarna5756
    @gaborbarna5756 6 лет назад +1

    De a cannabis az veszélyes 😂

    • @kiralymate6284
      @kiralymate6284 5 лет назад

      Harap?

    • @laszlokomar8928
      @laszlokomar8928 5 лет назад +1

      @@kiralymate6284 ja harapós a füstje a torkot harapja 😁

    • @RetZ2001
      @RetZ2001 5 лет назад +2

      @@laszlokomar8928 csak a hurut , eskuszom csak a hurut

    • @faszholdkoros341
      @faszholdkoros341 4 года назад

      Kender a neve!!