Politikai támogatás nélkül NINCS, nem volt, nem lesz szervezett bűnözés . .sehol a bolygón, ezt jó lenne ha valaki egyszer kimondaná és nem csak vetítene mindenki.....
Nem mond neveket hiszen akkor meghalna. Senki nem tud labdába rúgni amíg Pintér irányít, tart rendet. Ezekből azért kikövetkeztethető hogy milyen nevet nem mer kimondani. Ki az aki élet-halál ura, eddig is nyílt titok volt. Köszönjük.
Érdekes beszélgetés volt. Nem objektív és elfogulatlan, de feltétlenül érdekes. A műsorvezetőt külön szeretném kiemelni mert nagyon jó és tényleg releváns - kérdéseket tett fel.
@alexk8145 Na meg a rendőrséget felügyelő és a rendőri vezetők korrupciója nélkül sincs szervezett bűnözés .A 90'-es évek leszámolásai mögött is a politikusok álltak.Át is vették szépen a maffia helyét Magyarországon.
48:23 Nem értem, hogy itt mi szerepe volt a telefonnak, vagyis, ez hogyan volt jel a robbantónak. Ő nem a parkolóházban elrejtőzve figyelte az áldozatot, hogy mikor ér a megfelelő helyre?
Hmmmm, ez egy végtelen történet, de a visszatekintésből hogy-hogy nem, de kimaradt a "két hét rend" neve, aztán a végén amikor már szó van róla, akkor ha nincs is kimondva, de elérkeztünk a Hegylakó film történetéhez, amikor egy maradt a végén. A Szemán mint párszor említette még élni akar és virágnyelven beszél.
Ennek a titkosszolgálatnak már nem igen van tisztességes része, mert akkor nem lehetett volna alkormányos puccsot elkövetni Hazánkban 2012-ben. A mai napig bűnsegéd az egész rendőrség az alkormányos rend erőszakos megváltoztatásában és a Magyarország nevű magán állam működtetésében.
70 pluszos vagyok én amit tudok az egészről sokat is vertem ezek közül szerintem pintér sándor a legnagyobb maffiózó ez az én saját véleményem senkit nem akarok befolyásolni
Pinter, Kover, es Orban volt ko kemenyen a buliban! Nagyon sok rendor vallott mar ellenuk meg 2006ban. Ezek iranyitjak szep hazankat! TAKARODNIUK KELL!
Politikai támogatás nélkül NINCS, nem volt, nem lesz szervezett bűnözés . .sehol a bolygón, ezt jó lenne ha valaki egyszer kimondaná és nem csak vetítene mindenki.....
többször is végig néztem nagyon jó beszélgetés volt köszönöm Nektek !
Nagyon jó a műsor köszönöm!
Jöhet a folytatás, e témának soha nincs vége.
/Mekkora tudás van a koponyában./😉
A szervezett bűnözést úgy hívják hivatalosan hogy POLITIKA.
Sz,uper volt !!! Várjuk a folytatáat! Köszönjük.
A belügyminisztérium benne volt az olajmaffiába
Szemán László Jánossal ilyen beszélgetés vagy az utolsó mondatban említett részletes kibeszélés nagyon jó lenne és biztos többször is visszahallgatnám
Rendszerváltás helyett a MÓDSZERVÁLTÁS sokkal jobb meghatározás.
Nem mond neveket hiszen akkor meghalna. Senki nem tud labdába rúgni amíg Pintér irányít, tart rendet. Ezekből azért kikövetkeztethető hogy milyen nevet nem mer kimondani. Ki az aki élet-halál ura, eddig is nyílt titok volt. Köszönjük.
Nagyszerű interjú, újkori történelmi áttekintés :)
Melyik kormány titkosította le 85 évre?
Köszönjük. 👍
Rend van az egészségügyben mióta Pintérhez tartozik? Mégis mit értett ez alatt?
Rend? Milyen rend?
Azért az vicces mondat volt, hogy amíg Pintér Sándor a belügyminiszter rend van. 😂
Nagyon jó volt a műsor ❤❤❤ Sok minden érdekeset megtudtam belőle. 😊 köszönöm a műsorvezetőnek, a profi alanynak ès a stàbnak❤❤❤
Politikai szervezet bűnözés mai napig zajlik...
Király a műsor Tamás!
Politikába beépülve működik,ma már világos.👎
Érdekes beszélgetés volt. Nem objektív és elfogulatlan, de feltétlenül érdekes. A műsorvezetőt külön szeretném kiemelni mert nagyon jó és tényleg releváns - kérdéseket tett fel.
Nagyon jó volt ez a beszélgetés. Több minden nem volt világos, de mostmár értem, hogy mi, hogy történt?!
@alexk8145
Na meg a rendőrséget felügyelő és a rendőri vezetők korrupciója nélkül sincs szervezett bűnözés .A 90'-es évek leszámolásai mögött is a politikusok álltak.Át is vették szépen a maffia helyét Magyarországon.
Feltünt valakinek, hogy most is védelmi pénzt szednek? Gulyás Gergely mondta a kormányinfón. Ez felér egy beismeréssel.
Még nem hallgattam meg, kíváncsi vagyok benne lesz e a főgengszter.
Szóval Horn kirúgta Pintért, akit két év mulva Orbn visszavett. Azért ez tanulságos, no nem?
Most megint tele vagyunk albán pékségekkel...
Politika Rendörsèg ès a Bünbandák igy együtt ment a dolog
Azt is el kellett volna mondani, hogy ez a Pintér már na az a Pintér....
48:23 Nem értem, hogy itt mi szerepe volt a telefonnak, vagyis, ez hogyan volt jel a robbantónak. Ő nem a parkolóházban elrejtőzve figyelte az áldozatot, hogy mikor ér a megfelelő helyre?
Pintér és az olajszőkítés ügyéről is érdemes lett volna beszélni.. egyébként sok szempontból érdekes beszélgetés...
Hmmmm, ez egy végtelen történet, de a visszatekintésből hogy-hogy nem, de kimaradt a "két hét rend" neve, aztán a végén amikor már szó van róla, akkor ha nincs is kimondva, de elérkeztünk a Hegylakó film történetéhez, amikor egy maradt a végén. A Szemán mint párszor említette még élni akar és virágnyelven beszél.
Allami szokites volt... strómanokon keresztül..az allam ebből fedezte a "rendszervaltas"koltsegeit..80ev titkositas...
László Úr,nagyon megválogatja hogy mire mit is mondjon!! Elég óvatosan beszél ….
Ennek a titkosszolgálatnak már nem igen van tisztességes része, mert akkor nem lehetett volna alkormányos puccsot elkövetni Hazánkban 2012-ben. A mai napig bűnsegéd az egész rendőrség az alkormányos rend erőszakos megváltoztatásában és a Magyarország nevű magán állam működtetésében.
Nevek nélkül ez olyan volt, mintha Edebede bácsi meséjét hallanám...
A fodrászok Pintértől kérdezték meg hogy ,hogy kell szőkíteni...😂😂😂
UGYE VILÁGOS HOGY KI ITT A GÓRÉ❔
Jól hallom? A Gyárfást mosdatjátok?. 😮
Mintha Dezső András könyveit olvasnám röviden összefoglalva.
Kár, a végén elhangzó jópár gondolatért..
Köszönöm, ez ismét egy jó beszélgetés lett!
Micsoda szubkultàrlis mutatvànyok voltak a 90-es èvekben...Hallatlan...
Ez jó volt
70 pluszos vagyok én amit tudok az egészről sokat is vertem ezek közül szerintem pintér sándor a legnagyobb maffiózó ez az én saját véleményem senkit nem akarok befolyásolni
Még Pintér van rend van?! Hol kérem szépen? Egészségügy rendben? Azért ez két igen erős mondat...
A magyar alvilág legnagyobbja a mai főrendòrūnk.-Azért ő a "legnagyobb, mert nincs konkurrense.
Pintért sejtették az olajszőkítés keresztapjának...
Ki volt az a mindenkinél is nagyobb főnök, akit említ?
Az interjú utolsó perceivel nem értek egyet, de remek műsor volt.
Pinter, Kover, es Orban volt ko kemenyen a buliban! Nagyon sok rendor vallott mar ellenuk meg 2006ban. Ezek iranyitjak szep hazankat! TAKARODNIUK KELL!
A btk-t megszegi, folyamatosan??? De kurva sok bűnöző van az országházban. Mondjuk ezt eddig is tudtuk sajnos.
Hazánkabn állomásozó/gyakolatozó NATO egységek is ezt az olajat vásárolták:) Megkeresték őket, olcsóbb mert tőlük veszik. Ezért ezt vették.
Hogy ragyogott még az akkori képen a Portik. 😏 Ma meg úgy áll, hogy öregemberként talán majd egyszer kiengedik. 😁
Érdekes, hogy Pintér neve nem szerepel a bűnösök között...
"nem is tudom hány ezer csempész fogtak meg"... és engedtek el .
Én a vámos viccet nem értettem.. (26:50)
Bravó Tamás👌🏻💪🏻
Sokadjára nézem meg.
Pintér fényezéséhez: ruclips.net/video/I5nsebmiZks/видео.html
GERGÉNYI PÉTER A VAS PREFEKTUS!!!PINTÉR SÁNDOR!!!DOSZPOT PÉTER!!!
A Volán is vette nagy mennyiségben.
Szőkítés.: piros benya kirak napra 45°-ban megdöntve.
2hét és sárga lesz.
Van az a petpalack mennyiség hogy olcsó legyen.
Magyarországon a politikai bűnözés túltett a klasszikus maffia bűnözésen.
Érdekes,hogy pintér még mindég szabadlábon!!!!
Parlamentbe
Lehet.kezdeni
Bene volt a szlovak titkos szolgalat is
Az olajszínezés nem így történt.
Szappanopera!!! Mese beszéd!!!
Viktor meg kiengedte az embercsempészeket 2x!
Portik ...Bulcsú Szlávik- Siófok
Bem is volt moghieljevics bene
Nem csodálom, hogy sok szovjet/orosz katona ott maradt Németországban...
Mai napig van védelmi pénz 😂😂😂
Arrol miért nem beszélnek hogy azok az emberek akik most börtönbe vannak a fele az utolsó 2 évbe száltak be . A másik a tanyáról miért nem volt szó ?
Ne vicceljunk mar, Horn nyakig benne volt!
Kaiser Edét és HAJDÚ LÁSZLÓt tartóztatták le először.
Senki sem védheti meg magát,, könnyedén ".
Horvath szilardrol beszel a mori ugynel ,de a szilard nem a rablasokert volt bent , hanem mert egy kidobot szitava lott
Milyen helyes volt Portik...😘 Kár, hogy gengszter...
Nem talalnak meg semit mert erdeji bunozok is voltak most ko gazdagok
Tonhauser
Régi szép idők 😂
😊
Portik az csak kis fiu 😂
Pintért is lehetne kérdezni!
Tanuljatok. Még
30. Percnél a csoport neve Koszi klán
Pinter volt a nagy papa o volt a fonok amenyi penzt kapot
nekem az alvilagrol orban es a fidesz jut eszembe
😮
szomorú
This must translete 4 luxembourgi
Szemlejel egyut tasnadi
Eclipce Deák endre stb es így tovább.... A nyakkendő diadala.Amiről lehet beszélni felejtős...A titkosítás az már valami .
😎
Pint÷r!
Rend van””???😅😅😅
Orban akkor vehetik es baratait
Most is van ugyanez csak nem látunk bele
Mert sohasemmikor nem volt cheszlovákiábia
I need dermatologist nose ! Ahh .
Vizovicky
0