Vidó Attilát jelöli a Mi Hazánk Mozgalom

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 10 июн 2021
  • Péntek délután, a gyulai Honvédtiszti emlékhelynél mutatta be Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke a sajtó képviselőinek Vidó Attilát, akit a szervezet országgyűlési képviselőnek jelöl a jövő évi választásokon. Toroczkai László elmondta, már több, mint 80 jelöltet neveztek meg, de úgy tervezik, mind a 106 körzetben lesz egyéni képviselőjelöltjük, és országos listát is állítanak. Hangsúlyozta, felkészült jelölteket támogatnak, akik a két nagy tömb mellett egy harmadik utat képviselnek.
    A gyulai Vidó Attila tűzoltóként dolgozott, ma is a legnagyobb tűzoltó szakszervezet országos alelnökeként tevékenykedik. Hangsúlyozta, a kisebb települések felvirágoztatását, a megfelelő infrastruktúra kiépítését és a közbiztonság megerősítését kiemelten fontosnak tartja.
    A párt folyamatosan mutatja be jelöltjeit, Békés megyében a kettes számú választókerületben a megyei közgyűlés tagját, Földesi Mihályt indítják.

Комментарии • 1