Szavakon túl - Fördős Zé (Klubrádió)
HTML-код
- Опубликовано: 7 окт 2024
- Iratkozz fel a csatornámra: bit.ly/Kadarka...
kövess Facebookon: bit.ly/Kadarka...
Instán: bit.ly/Kadarka...
szerkesztő- műsorvezető: Kadarkai Endre
A Szavakon túl egy saját fejlesztésű beszélgetős műsorom, amelyben népszerű színészek, zenészek, televíziósok vallanak önmagukról. Nem egy hagyományos portréinterjút kell elképzelni. Mindig 20 fogalmat kínálok fel a vendégnek. Valamennyi talányosan az alany életének egy epizódjára, személyére, egy korábbi idézetére utal, még ha ő nem is tudja, hogy pontosan miképpen.
Ebből a húsz kifejezésből a vendég választja ki azokat a fogalmakat, amelyekről beszélgetni fogunk, de ő maga sem tudja igazán előre, hogy mi is lesz a pontos téma. Ketten együtt, közösen alakítjuk a beszélgetés tematikáját.
A műsor minden vasárnap 13.00-tól hallható a Klubrádióban.
Készítők: Árva Brigitta, Mihók Péter, Rózsahegyi Gábor
Ötévesen szippantotta be a gasztronómia, akkor mutatta meg neki a nagymamája és édesapja, hogyan is működik egy étterem konyhája. A Xántus János Idegenforgalmi Középiskolában érettségizett, ezután pedig a Budapesti Gazdasági Főiskola Vendéglátó és Szálloda szakának volt hallgatója, ahol Vendéglátó szakmenedzser képesítést szerzett.
Öccsével, Fördős Petivel 2012-ben indította útjára a Szárnyas Ízvadász című gasztroblogot, ennek az utódja a mai Street Kitchen-portál. 2014 óta az RTL Klub A Konyhafőnök című főzőműsorának zsűritagja, 2020-ig összesen 13 évadban szerepelt. 2014-ben A Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban is feltűnt. 2016-ban műsorvezetője volt a Farm című valóságshow-nak Nádai Anikóval együtt. Többször feltűnt a Gyertek át! című műsorban vendégként.
Fördős Zé az UNICEF Magyarország Bajnoka, többször állt a szervezet kezdeményezéseinek élére.
Szabadidejében az extrém sportoknak hódol és szeret utazni. A hegymászás és túrázás mellett 20 éve siklóernyőzik.
forrás: wikipedia
Elnézést kérünk mindenkitől, leginkább persze magától Fördős Zétől! Nem vettük észre, hogy el lett írva a neve az ún. névinzertnél! A hibát már csak akkor észleltük, amikor jó ideje fent volt a videó, ezért úgy döntöttünk, hogy így hagyjuk! Még egyszer elnézést!
V
életlenül végighallgattam... lehet, hogy rosszul figyeltem, de nem jöttem rá, hogy ki a riportalany. Valami tévés, vagy blogger, vagy ilyesmi...nem tudom. Hogy miért érdekes... arra se jöttem rá a beszélgetésből
@@MissLoves24
Gugli a barátod, ha használod...
@@MissLoves24 Ötévesen szippantotta be a gasztronómia, akkor mutatta meg neki a nagymamája és édesapja, hogyan is működik egy étterem konyhája. A Xántus János Idegenforgalmi Középiskolában érettségizett, ezután pedig a Budapesti Gazdasági Főiskola Vendéglátó és Szálloda szakának volt hallgatója, ahol Vendéglátó szakmenedzser képesítést szerzett.
Öccsével, Fördős Petivel 2012-ben indította útjára a Szárnyas Ízvadász című gasztroblogot, ennek az utódja a mai Street Kitchen-portál. 2014 óta az RTL Klub A Konyhafőnök című főzőműsorának zsűritagja, 2020-ig összesen 13 évadban szerepelt. 2014-ben A Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban is feltűnt. 2016-ban műsorvezetője volt a Farm című valóságshow-nak Nádai Anikóval együtt. Többször feltűnt a Gyertek át! című műsorban vendégként.
Fördős Zé az UNICEF Magyarország Bajnoka, többször állt a szervezet kezdeményezéseinek élére.
Szabadidejében az extrém sportoknak hódol és szeret utazni. A hegymászás és túrázás mellett 20 éve siklóernyőzik.
forrás: wikipedia
@@MissLoves24 Nézz meg egy részt a Konyhafönökböl, vagy a Street Kitchen videokbol, amiben ö föz! Fogod érteni!
@@anitas8077 Ezek szakácsok akik kibaszott krumplit pucolnak. Érted jobbágy?
Micsoda egy vegtelenul szimpatikus, nyilt, tiszta tekintetu, oszinte, laza, tisztesseges es tehetseges egy srac! Oszinten orulok a sikerednek, mert ugy erzem, hogy tisztesseges, masokrol magad mellett gondoskodo es igaz uton epitetted magadnak! Csak igy tovabb!
Gratulálok Z
Laza, önazonos, nincs elszállva magától, őszinte és még humora is van! Köszönöm! Megint jól szorakoztam!
Élvezettel nézem és hallgatom minden műsorát ,Endre.Szívből gratulálok!
Kedves Endre , szeretem a műsorod nézni és hallgatni jól felkészült műsor .
Ágnes .
Az őszinteség és az önirónia lefegyverző!
Hamar vége lett ... ahogy telik az idő, egyre szimpatikusabb ez a Zé, jó választás volt, kellemes volt hallgatni!
Mèg sok sok Konyhafönök èvadot a Zè-vel🙏🥰 a legjobb benne❤
Volt szerencsém vele személyesen is találkozni és tényleg ilyen szerény, normalis jó fej pasi! A receptjeit is imádom!
IMÁDLAK. Olyan vagy amilyen. Nézem az oldalad , sok jó dolgot találok. !!!!
Zé valahogy a nép modern, laza gyermeke. Srác a szomszédból, a bárpult mögül, pincér, aki a rántotthúsod hozza épp ki, srác, aki bejön, srác, akivel jót biliárdozol vagy ugrálsz végig egy koncertet. Zé mindenki csávója :).
Így van és szerintem pont ezek miatt (is) szimpatikus az embereknek!
Őt tegyük meg az ellenzék miniszterelnökjelöltjének! 😂
Tisztelt Kadarkai Úr! Minden műsorát élvezem az első perctől az utolsóig! Z ismét telitalálat volt, de sorolhatnám még. És természetesen a kérdező személye sem mellékes!
Tipikus sárga😁
De így szeretjük,mert kreatív és ez a konyhában (is) igen nagy előny.A többi meg nem számít és pont.Mondjuk,egy szétesésre hajlamos,kissé rendetlen emberrel nehéz együttélni,pláne ha a másik detto ugyanilyen..
❤
Nem nézek tévét, főleg kereskedelmi csatornákat (nem sznobizmusból, egyszerűen sajnálom rá a szabadidőmet - főleg a kötött műsorrend miatt), úgyhogy nem ismertem a srácot, de jó volt hallgatni a beszélgetést, jó gondolatokat osztott meg.
Akkor yo. Dzsatuben se jött szembe?
Nagyon jó interjú volt, öröm volt hallgatni! Nekem már a kezdetektől fogva szimpatikus Zé. Több ilyen jó ember kéne, mint ő!
Kipróbáltam több receptjét korábban. Most arcot is kaptam! Nagyon köszönöm, laza, természetes fiatalember!
Szuper, őszinte beszélgetés volt egy szimpatikus emberrel!👏🙂
Remek beszélgetés egy laza kis figura Zé! lehetnének a jövőben több hasonló emberrel beszélgetést összehozni, akik szakmájukban főzéssel foglalkoznak. Így is tuti a műsor, kedvelem.
Nagyon bírtam ezt a beszélgetést is, köszönöm…🙏🏻
Nem kedveltem, de ez teljesen megváltozott...remek beszélgetés volt. Köszönöm
Szeretem Zet szeretem Endrét tüneményesek
Évek óta kedvenceim mindketten ,ez nagy találkozás,köszönöm.
Zé és Endre szuper beszélgetés volt! Köszönöm szépen!
Most jött hozzám közelebb Zé ehhez kellett ez a beszélgetés köszönet Endre
A semmiből jött és pillanatok alatt megfogott. Imádom a szövegét, a receptjeit, további sok sikert!👍
Szeretem Zét, nagyon jó beszélgetés volt! Endre super volt! 😍
Mindig is szimpatikus volt, mert természetes nem rendelkezik sztár allürökkel .
Óriási tiszteletem az őszinteségéért.
Gratulálok a sikeréhez és további szép sikereket kívánok !
Hihetetlen szimpatikus ember...
Nagyon élveztem a beszélgetést!! Laza és őszínte ember Z!! köszönöm h látattam!! utólag Boldog újjat kívánok nektek és mindenkinek!!
Jó kis beszèlgetès volt ismèt😊
Nagyon jó volt a beszélgetés.😃
Köszönöm Endre🤗
Endre szuper vagy ! Jókat kérdel mindig ,udvarias, a mi csinàlsz nagyon jó Köszönöm!
Remek jó volt, nagyon élveztem!:))
Imadom ❤️❤️❤️❤️
Jo beszélgetés volt, Endrénél felkészültebb riporter nem nagyon van, jól csinálja. Zé mint ha folyamatosan önfényezett volna. A riport végére kiderült h csak szerethető jó tulajdonsága van. Mint ha Friderikuszt hallgattam volna 😀 De Zé ezt stilusosabban, úriemberesebben csinálja.
Imadtam minden percet,koszonom!😘❤🌹
Fördős Zé ilyen. Tetszett. Köszönöm.
Nagyon jó volt, köszönöm! 🙂
Nekem eddig is szimpatikus volt Zoli.🙂
Pár hónapja halogatom ezt a beszélgetést.
Nagyon tetszett ahogy őszintèn mondta el hiába tulajdonos Ő inkább beosztott és nagyon hálás a körülötte lévő Embereknek!
Zé nagyon sokáig maradj ilyen.
A Felforgatók podcast beszélgetés folytatása számomra! Érdemes egymás után megnézni őket!!
Megjegyzés: Kíváncsi lennék Endre magától öltözik ennyire jól, vagy valaki tanácsolja neki! 🙂
Elég nagy a kontraszt a Zugló tévés stílusával szemben, úgyhogy valószínű kapott ez ügyben képzést. Illetve az ember ízlése is változik, fejlődik. Mindenesetre valóban jól szokott kinézni.
volt vele egy interjú, abban mesélte hogy elkezdett komolyabban foglalkozni a külsejével, és szemüveget is úgy ajánlott neki stylist, szóval nyilván vett pár öltözködési tanácsot is, nem olyan nehéz, csak oda kell rá figyelni, - meg nagy példaképe Vitray és szerintem kicsit utánozza is
@@fatumteam hol találni azt az interjút? Én eddig csak egyet láttam vele, de ott a riporter katasztrófa volt, állandóan a szavába vágott Endrének és magáról beszélt. Többször neki futottam, de nem bírtam végig nézni. Endrére pedig kíváncsi vagyok.
@@marcsik.2174 nem tudom, még bőven az Arckép előtti időben olvastam, azokat majdnem mind végignéztem, bár ahogy Havas fogalmazott az még tényleg olyasmi volt, mint egy ilyen iskolás fiú aki felkészül az anyagból. Ez a mostani sokkal jobb, jó ötlet is, mintha egy rejtvény lenne az interjú. Látszik is rajta mennyire élvezi, mert folyton somolyog. 24.hu/kultura/2017/09/04/kadarkai-endre-sajnos-azt-vettek-eszre-hogy-soma-oralis-szex-kozben-beszelget-a-szuzanyaval/# (de itt is beszélik, hogy tudatosan építette ki a stílusát) amúgy szerintem még mindig Vitrays egy kicsit, deee már jobb úton van hogy kijöjjön belőle.
Sok ilyen riportot és sok ilyen riport alanyt... 👍
Nagyon szuper volt 🙂
Nekem tetszik ésebben a beszélgetésben is szívesen hallgattam Zét!
Brené Brown is így működik a vállalkozásában, mint amit a fiatalember mesél az interjú elején. Két podcastja van: Dare to Lead és Unlocking Us. Ezek egyikében hallottam, hogy őt számon kérik a munkatársai, stb. Ez tök fontos, hogy a vállalkozás tagjai kiegészítik egymást. :)
nagyon jo volt.
Imádom Zét, látatlanban megy a like, meg persze Endre is csúcs. Azért A konyhafőnök kicsit félre ment, bár azt is szeretem
Mert túl lett nyomva a tervezés, pontosan be van állítva, milyen karakterek kellenek, azok hogyan jelenjenek meg, Zé is nyomja saját magát az előtérbe, ami néha jó, néha erőltetett. Én is szeretem a műsort, de a főzéshez már rég semmi köze sincs. Csak a nézettség növelése van kikeverve pontos recept szerint.
@Gál Tibor te meg nagyon vicces, szövegértelmezésen még dolgozzál egy kicsit
Fú mennyi korlátolt és irigy ösztönállat gyűlt itt össze.... Nagyszerű beszélgetés volt, két remek embertársunk közt!
Még néztem volna,hallgattam volna,köszönöm :)
Én is
Szia Fordos + Apja + Fia szuper Chef szakácsok vagytok ♥️
@Kadarkai Endre
Nagyon tehetséges riporter vagy, de ne add lejjebb a színvonalat a tömegízlés miatt!!! Továbbra is nagy művészekkel, színészekkel, értelmes, tehetséges, különleges emberekkel csinálj interjút, ne tömegsuttyókkal, csak azért, mert azt sokan nézik!
Nem szétszórt, hanem hiperaktív gondolkodású, az az egyetlen szóban is több összefüggést lát, kutatja a leghelyesebb utat, megoldást! Nem az igazságérzete nagy, hanem, az igazság érzete nem engedi, hogy őt, vagy másokat hülyének nézzenek és valótlanságot állítsanak róla vagy másokról a háta mögött/hátamögütt! További sok sikert és őszinte boldogságot! Hmm, Kadarkai Endre, megbocsásson, de a régi önmagához képest, bosszantóan ellaposodott témákat boncolgat, ha a riport alanyok nem lennének lelkes beszélgető társak, ha csak az ön kérdésein mulna a műsor, nagyon őszintén mondom, hogy hallgathatatlan lenne a műsora!Szomorú!
💚🙏😇🙏💚
Aradi vértanuk ; Viszontlátásra !😂😂Hát ilyet tènyleg nem mondtak.
Nagyon jó dinamikájú,őszinte,önazonos beszélgetés.A végén lett egy kis hiányérzetem levágott lett.Még hallgattam volna!😊
Szimpatikus ember.
Bírom ezt a fiút! :)
Ő benne azt látták hogy olyan erős kisugárzása van hogy szétrobbantotta televíziót és mellette olyan ügyesen mutatja be az ételeket már azért is meg szoktam nézni szelei olyan karakter hogy ő ide való
Endre! Sok már a kellemetlen, személyiségünk integritását érintő kérdés feltevés. Eddig minden vendéged úri módon helytállt.
🥰🥰
Sok,ilyen jo,konyhafonokot szeretnek latni ,mint Zè - t .
0:32 Szavak listája
1:25 Szó #1
6:10 Szó #2
18:40 Szó #3
23:25 Szó #4
35:50 Szó #5
49:07 Szó #6
Igazságtalanság(jogos harag!)
Pedig eltudnám képzelni,
akár az X factorba is.
Ez a pali igazán jellemző a mai korunkra, csinálja a nagy semmit és remekül el van belőle.
@@bagoly3331 De
1:10-nél "Fürdős Zé"
Fürdős Zolit bírom.
Fördős!!
Szerintem nem szégyelli a Zoli nevet,csak rövidíteni akarta a nevét
Zoli mint név tömeg áru Zé csak 1 van
Nem úgy volt, hogy megszünt a rádió?
Egy a probléma, kit érdekel egy ilyen suttyó? Biztos nagyon sikeres shéf, aki rengeteget dolgozott(nyilván jó pénzért), de egymillió egytucat ilyen van. Teljesen érdektelen tömegember, már bocs
Én vagyok az egyetlen, aki nem tudja ki ez a férfi? 😅 Az elején egy egy mondatos bemutatás jól esne, hogy a hozzám hasonlók is képbe kerüljenek 😊
Valahol a 7. percben derül ki, hogy rtl és televíziós. Addig meg 🤷♀️?
Amíg ezt a kommentet begépelte, addig a Google-ba is beírhatta volna😊és még kevesebb időbe is telt volna😊
hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%B6rd%C5%91s_Z%C3%A9
Egyetértek, egy rövid bemutatás jól jönne a műsorok elején, múltkor egy másik műsorban én sem tudtam, ki az egyik beszélgető partner, és a leírásban sem szerepelt
én sem tudom, ki.. és emiatt a beszélgetés sem érdekel oly nagyon
jófej vagy Zé
Hol van a hamburgesed?
Már úgy megennek egy jó hamburgert.
🙂🙂🙄🙄🙄
Ki feliratozta a Fürdős Z-t?
Ő tuti Bak!!!
Az, január 11-i
Ezt honnan lehet tudni?
@@sandorkereszt7584 Wikipédia😊
Nem úgy értettem...miből derül ki,hogy Bak ha nem olvasom el a szulinapjàt?
Ja, bocs🙈 Nálam az igszságérzete miatt. A Bakok betegesen őszinték és igazságosak, én is Bak vagyok "(szenvedek)".
Nem nezek tvt es nem is fogok.
Ez cuki idekommentelt Zé pasija?😀
tudom sokan szeretik.. és nagyon sokan nem értenek velem egyet majd, de ennél műmájerebb, mesterkélt közszereplőt keveset ismerek..
Rendkivul irritalo. Sajnos 10 percig birtam. Nagyon mu es meg ez a beszedhiba hozza..
Eleinte én is így voltam vele, de nagyon gyorsan megkedveltem a receptjei alapján, elfogadtam a stílusát.
😆✌️🤙
Most tényleg nem írja ki senki, hogy ki Ő?
Glasztroblogger.RTL-en most fejeződött be a Konyhafőnök műsora és a You Tube-on van a Street Kitchen csatornája
A gogleban megnézhetted volna, vagy most csak úgy teszel, mintha nem ismernéd, mert ez sikk?!
@@terkokociko2605 köszönöm szépen az információt :)
@@agneshegedus1414 Nem tudom, miért lenne sikk ilyet kérdezni, és azt sem, hogy talán hozzá kéne tartozzon az általános műveltséghez minden influenszer, celeb gasztroblogger ismerete. Ezért úgy gondolom, célszerű egy beszélgetés résztvevőit bemutatni a műsor kezdetén. Ha nem akartál válaszolni a kérdésemre, megspórolhattad volna ezt a bejegyzést is.
@@szilviakiraly6798 valahol igazad van meg nem is! Kioktató voltam, ahogy most te is, ezért megkövetlek. De az érzés, hogy csak azért írtál, mert megveted a ‘celebséget’, azt még jobban alátámasztottad a mostani szavaiddal. Az interjú alany egy tévés személyiség, véleményem szerint az igényesebb fajtából! De ez meg az én személyes véleményem, természetesen másnak esetleg mást jelent. Influenszernek biztosan nem gondolnám, de ez az én véleményem megint. De lehet, hogy végig sem nézted? Talán az is lehet, hogy utána más kasztba kerülne nálad!
elárpaatillásodástalanság
SEKTA ☠️ !
Sátánisták / 666 !
#ADHD :D
Birom ezt a sracot!
Bírom Zét
Hogyan lesz valakibol valami ugy, hogy sosem akarta, sosem keszult ra, sosem volt meg csak a gondololataban sem es 37 evig senki sem gondolta volna (meg maga sem), hogy kepes lenne ra, sot, mindennek az ellenkezojet tanusitotta.
16 percig tudtam hallgatni ezt a kamut (mar bocsanat).
Ha ismernéd akkor tudnád, hogy nem kamu.
Van olyan hogy Isten azokat teszi alkalmassá egy egy feladatra akik alkalmatlannak érzik magukat.Ilyen egy alázatos ember,nem tartsa nagyembernek saját magát 👍
Az Aranyosi is megirigyelne a poszeseget
A papíron lévők nem egymás után lettek felolvasva - Távol -, utolsó nem lett fel olvasva. Apróság.
a mulo allapot utan mondta h tavol
Na és ??
A műsor lényege, hogy a vendég választ tetszés szerinti sorrendben.
lllllllllllllllllllll}
🥰