Láttam, hogy jó páran félreértették, hogy mit szeretnék ezzel a videóval mondani, ezért leírom ide tömören. Nem azzal van bajom, hogy ha odajön hozzám valaki az utcán képet vagy aláírást kérni (az még fel is dobja a napomat). Engem az zavar amikor olyan helyzetben jönnek oda amikor nagyon nem kellene, mert például épp pihenek, vagy eszek egy kajáldában/étteremben. És ilyen helyzetekben a szülőnek kellene megmondania a gyereknek, hogy ilyet nem illik.
Jajj, hogy ezt hányan fogják félreérteni... kezde azoktól akik szerint "Jajj egy aláírás+fotó nem sok idő" egészen azokik akik szerint majd gyerekgyűlölő vagy. Pedig Te csak nyaralni szeretnél, de sajna vannak olyanok akik ezt nem tudják majd megérteni. Kitartást Ubi.
@Bendegúz Böhm egy gond van az h ha ezt változtatni kell a másik fiatalember írta neked hogy bele kéne nevelni az emberbe. Na ez az. Celeb meg minden de van magánélete persze ha azt a szülőt zaklatják akkor felvan háborodva. Az a gond hogy nem megvaltoztatni kéne a szülőket / gyereket hanem bele kéne nevelni alap elv lenne. Petikem egy barátságos ember de neki is elege van már higy nem tud nyaralni sem. Hiába "CELEB" van magánélete NEKI IS. Sok ember ezt nem bírja megerteni
Teljesen megértelek! Nem lehet kellemes nyaralás közben is aláírást osztogatni. Ez olyan mint, ha (csak egy példát hozok fel azok számára akik nem értik meg) egy gyerek nyaral és nyaralás közben oda jön a tanárja és osztja neki a feladatokat közben ezt mondja: Tessék fiam csináld meg! Ez nyilván a tanárnak örömet okoz, de a gyereknek nem.
Ez annyira nem true jezusom... a tanarok nem azert adjak a feladatot mert akkor lesznek boldogak ha teged jol meg tudnak szivatni, nekik ez a munkajuk... Petinek is ez munkaja (asszem). Gondolom nem dolgozik rendes munkahelyen. Nem mintha ez nem lenne az, de azert mas. Ja es hasonlatkent az lenne jo es egyebkent semmi ertelme se lenne, hogy a tanarod odajon es ker egy kepet... de varj, es ha az a bizonyos gyerek szeret tanulni?🤔🤔 Jo mindegy is, remelem le lehet szurni a lenyeget
Nagyon szépen megfogalmaztad a videót... Az a gond, hogy a gyerekek ahogy elnézem a komment szekciót nem sokan nézték meg a videót (még...) de remélem sokan megértik... Igy tovább Ubi :D
További jó nyaralást 😁 Hát Peti ilyen híresnek lenni (amúgy sajnálom) vannak ilyen szülők akik nem tanítanak semmit a gyereküknek és ez sajnálatos. Ui: azta 4 perc alatt 5000 megtekintés azta
Kedves Ubi! Én egy szülő vagyok, 46 éves és nézem a videóidat, mint ahogy Justvidman, Ice, Dogy Andy, Pamkutya, Messer... videóit is. Főleg azért nézem, mert a fiam Balázs (8 és fél éves) is nézi őket, és érdekel az, ami érdekli a fiamat. Megengedem neki, hogy nézze a videóidat, mert jó fej vagy nem káromkodsz és el is jutottunk ahhoz a ponthoz, amiért írok. Az van kedves Ubi, hogy úgy tűnik már fele részt te (és a többi RUclipsr) nevelitek a fiamat, hiszen a nevelés nem egy "ezt-csináld, ezt-ne csináld, így-csináld-úgy-csináld" dolog, hanem példa mutatás. Ha tetszik ha nem, az az 500 ezer feliratkozó lát egy mintát, ami neveli. Ráadásul a legtöbb szülő leszarja a gyerekét és folyamatosan utasítgatja... lehet, hogy te vagy az egyetlen értelmes ember az életében. Ezeknek a srácoknak már ti RUclipsr-ek vagytok a sztárok, a példa. Van egy jó ismerősöm aki RUclipsr (Amusementforce 6.5 millió feliratkozóval), és ő mesélte, hogy mikor legutóbb otthon volt, a tesója gyerekei autogrammot kértek tőle, mert eladják a suliban. Egyébként teljesen megértem, hogy szeretnél lazítani és egyet értek azzal, hogy jogod van egy kis privát térhez... Fel a fejjel! Ha meglátlak nyaraláson megígérem nem zaklatunk ;)
Végre egy szülő, aki bevezeti a gyerekeket az internet világába. Persze még korlátokkal, DE az Internetnek van egy sötét világa, ami örökös sebet hagyhat a gyerkőcben. Gratulálok! ☺️
@Rubint Zsombor Miért is? Nem olvastad vegig a kommentet? Egyrészt azért nézi, mert a gyereke is nézi, és szeretné tudni, hogy a gyereke mit néz. Másrészt meg ez most úgy mondod, mint hogyha a RUclips egy felső korhatáros hely lenne, amit a felnőttek nem nézhetnének. Ez eléggé diszkrimináló, és egyeseknek nagyon rosszul tudna esni, főleg hogy a RUclipsrek többsége 20 év fölötti. És oké, én gyerek vagyok, de ez még így is rosszul esik.
@Rubint Zsombor esküszöm,hogy butus vagy nem rosszbol...leitta,hogy ami a fiát érdekli az őt is érdekli vagy legalábbis megnézi,hogy erdekli-e,+neked miért fáj,hogy nézi?neked ettől miért rosszabb?miértne nézhetné?
Teljesen igazad van, De nem csak ezzel van probléma a gyerekek nevelésében hanem az is amikir már egy 4-5 éves gyerek kezébe nyomnak egy telefont, hollott még az internetről sem kéne egy ennyi idősnek tudnia.
Én a piacon láttam hogy egy 2 éves gyerek kezében az anyukálya telefonja volt és fortniteozott de komolyan hát mondom magamban mindjárt besz@rok. (Ez teljesen komoly)
@@szantozolika6793 azt megérten.szerintem is az a normális ha 5.6-ban kapnak a gyerekek telefont,hogy pl tudjanak busszal utazni és felhivni a szüleit ha érnek haza,stb...
Ha visszajössz (hazaérsz) elalszol, ott leszek az ágyadnál... Nem vicc... 😂 Komolyan... Megkereslek... 😂 Húgodon keresztül felkutatlak 😂 Viccet félretéve teljesen igazad van, én ha meglátnálak (közönségtalálkozón kívül) nem mennék oda hozzád, ha látom, hogy elfoglalt vagy... Én nem tudom, engem az ilyen dolgokra megtanítottak a szüleim, és számomra nagyon furcsa, hogy más szülőknek ez fel sem tűnik, hogy éppen nyaralni vagy... De remélem sokan megnézik, és felfogják ezt az üzenetedet! 🥴🥺 *Jó pihenést!* 💞✨
Peti csak ha minecraft ackal van dolog akor ubi amugy Peti ezt mármonta régeben (nem rosz indulat meg zavarás hanem tanács mert live be szolni fog ha kometelsz)
@illés demján beszarok... ha valaki nem tud irni mar EGYBOL rajuk vetik a magadfajtak magukat, Mar rugjak ahol csak lehet. Ertetted amit irt ugye? Na akkor mi a faszert kotozkodsz? Koszkosz
Na, végre. Persze, személyes tapasztalat ugyan nincs, de látom, mit tesznek (vagy nem tesznek) a szülők a gyerekekkel. Nyilván, vannak kivételek, de nagyon kevés. A legtöbb mai szülőnek az a fontos, hogy a gyerek maradjon csöndben oszt jóvanazúgy! Mindent megkapnak, csak azért, hogy maradjanak csöndben és ne kelljen velük foglalkozni, pl a videóban említett dologra megtanítani (vagy legyen bármi, hogy hogy beszél, mit csinálhat, mit nem, stb). És az ilyenek csak szaporodnak sajnos. Úgy mondom, hogy nincs benne tapasztalatom, de látom, mi folyik itt. Akinek nem inge, nem veszi magára alapon íródott eme rövidke kis komment!
Matthew's LEGO Den teljesen igazad van. A nevelés nem arrol szol, hogy mindent megadsz a gyereknek es semmiert sem szolsz hanem hogy MEGNEVELED a gyereked, mit szabad, mit nem. Főleg hogy így amúgy a gyerekben semmi tisztelet nincs se a szülő felé, sem a tanár vagy akárki felé. És ez ellen szinte sajnos semmit nem tehetsz..
3:25 De nem 20-25 ember megy oda. Sajnos engem nem ismernek sokan, nem tudom milyen érzés lehet az ilyen, de teljesen megtudom érteni miért rossz! Mellesleg az a szép ebben ha nem csinálsz vele képeket vagy nem írsz alá egy rohadt lapot akkor trauma és egyebek "te vagy a legrosszabb" "leiratkozok" ilyenek. A 16 éves anya és apa testvérpár pedig nem tanítja meg ezeket a gyerekeket, hogy milyen ha 0-24ben nem hagynak békén.
Szerintem mindenkinek kell, hogy legyen egy kis pihenés. Tényleg csak egy kicsi🧐 Én is láttam már nyaraláson videóst. NAGYON szerettem volna odamenni, de volt bennem annyi empátia, hogy nem zavarom nyaralás közbe. Remélem ez a videó remélem SOK emberhez elfog jutni. Köszi Peti, hogy megcsináltad🥰
Pet full oszinten ezt mar reg megkellet volna csinalnod...😂 Aki megsertodik ezen vagy ugyerzi hogy ez jogtalan, ti azt hiszitek Pet egy robot? Szulok elkene gondolkodni az illemrol hiszen senki nemorul amikor valaki zaklatja pihenes kozben. Tess jo nyaralast pihend ki magad vegre. 💜🦄😉🤗
Amikor még én is aktívan yt-oztam nekem is gyakoriak voltak az ilyesfajta incidensek, de azt hittem hogy akkor bennem volt a hiba hogy ez a fajta felismerés felbosszant és idegesít. Attól félek ugyanakkor, hogy sokan félre fogják érteni amit akartál közölni. Minden esetre én örülök hogy hogy ezt a videót kiraktad, de nem hiszem hogy ettől bármi is változna az emberek viselkedésén.
Szülőként írom ( 2 gyerkőccel )! Teljesen igazad van. Ezt és sok mást, egyszerűen meg KELL tanítanunk a gyermekeinknek. Szeretik a videóidat a srácaim, ezentúl is nézni fognak. Intelligens, értelmes ember vagy.
De érdekes módon ott van még csomo youtuber, énekes, sportolo, akikkel ez szinten nap, mint nap megtortenik, hogy kajalnak mondjuk egy etteremben, vagy lent vannak a strandon, es odamennek hozzajuk kepet vagy alairast kerni. Es azok nem kezdenek el rinyalni, hogy beken kene hagyni oket. Ő meg itt konnyen beszel, hogy mi az illem, mikozben neki magának nincsen gyereke
Amikor en voltam videos talalkozon, Petinek valami mason jart egesz nap az esze. Latszott rajta. Nemtudom hogy az összes talalkozon ilyen, vagy csak azon volt,de mintha teljesen oda se figyelt volna. Ettol nem haragszom ra, csak gondoltam megemlitem. (Gyulai videos talalkozo, asszem 2019)
@@uborcraft Te vagy a kedvenc videósom még nem volt szerencsém veled találkozni de ha lesz akkor biztos elmegyek! Én nemtudom hogy mit csinálnék ha csak az utcán vagy fürdőben találkoznék veled szerintem nem is mernék odamenni hizzád csak messziről figyelnélek aztán sok idő múlva mennék és csak oda hozzád és köszönnék neked! 😅❤️🥒
Emberek először nézzétek végig a videót utána irogasatok összevissza! Ugyan is abba egy sokkan nem gondolnak abba bele, hogy nekik is van magánéletük és ugyan úgy meg érdemlik a péhenést. És ilyenkor nyilván nem illik "zaklatni" senkit. Peti én egyet értek veled! Kitartást!🙏🏻
Basszus, attól hogy egy embernek van 500ezer+ feliratkozója, szóval nevezhető híres embernek, attól miért nem lehet magánélete? És ezért miért a videóst kell okolni? A videósnak magánélete se lehet? Előbb gondolkozzon el hogy neveli a gyerekét, aztán kezdjen el dumálni.
Teljesen igazad van, a videózás is egy szakma, ugyanúgy mint bármi más, ez a történet kb olyan, mintha mondjuk egy cégvezetőhöz mennének oda, hogy na adj egy aláírást meg ilyenek
Neked is jár a pihenés, és szerintem nem kéne odamenni a híresebb emberekhez aláírást, vagy képet kérni. Én személy szerint már több híres emberrel találkoztam vásárlás, strandolás, szaunázás közben, de nem mentem oda, hogy bocsi, egy képet akarok rólad. Nektek is jár a tisztelet. Mondjuk ez amit én csinálok, az a másik véglet, de mindenkinek mondom, ilyen helyzetben ,,mérjétek fel a terepet".
Teljesen igazad van Ubi. Sajnállak, és remélem ezek után ez meg fog változni. Jó nyári szünetet és nyaralást kívánok neked! Pihenj annyit amennyit tudsz! Megérdemled, ennyi nehéz munka után❤️🥒
Szia Peti. Én is nyaraltam, és amikor megjöttem, láttam, hogy új videó van. Teljesen egyetértek veled. A szüleim is néznek téged, és erről a témáról már többször is beszéltünk. U.I.: Amúgy hol nyaralsz? De ez mindegy. Az a lényeg, hogy jól érezd magad. ;)
@@imgonnamarryme Petra rakta ki, és nem konkrétan azt, hogy "Itt nyaralook!" csak kilogikáztam. De akkor sem szabad zaklatni, és pont ezért nem is mondom el.
Figyelj én megértem, hogy nyaralsz meg minden de azért félmillió feliratkozónál szerintem igenis kell napiszinten 25 percet foglalkoznod a nézőiddel. Egyépken te vagy a kedvenc videósom (és jó nyaralást) tehát semmi rossz szándék ;3. Like hogy eljusson petihez 🐱
Teljesen igaz, én nem mennék oda, örülnék h látlak mert „ritkaság” 😂 de ha pl jönnél felém csak chillesen oda szólnék h „szia Peti😏😂” nem am viccet félre téve, teljesen igaz és én megértem!
Kedves szülők! Teljesen meg lehet érteni amit maguk írnak,hogy a gyerekük boldogságáèrt bármit megtesznek,de attol mèg ugyanúgy tekintettel kène lenni a másikra,kèpzelje el magát ebben a szituációban,pl a jakuzziban èlvezi a vizet és percenkènt 5-6 gyerek menne magához képet illetve aláírást kérni,csak gondoljon bele... Ha a gyerekènek megszeretnè adni ezt a boldogságot akkor tessék felkeresni ezt a videóst,illetve a többi youtubert,akiket szeret a gyermeke. Tessék felkeresnk,minden felé platformon,és ott utána tud nézni mikor lessz közönség találkozó,direkt PONT ezért vannak a közönség találkozók,hogy aláírást és egyebeket kérjenek az illetőtöl.Ezek a youtube-resek(lehet rosszul irtam) ÓRÁKAT fektetnek szabadidejükben,hogy nekünk mint nézőknek megadják ezt a boldogságot,van,hogy mikor nyaralason is szánnak rá időt,van mikor munkahelyen,kockáztatnak csak nekünk.Remelem èrthetô voltam. Megèrtèsüket köszönöm.🙏🏿
@Elora Waelvor Remélem hogy ezt most te nem gondoltad komolyan... Most nehogymár azért kelljen konkrétan elbújnia mert ő 'híres'.. bakker.. gondolkozzál már, hogy milyen lenne ha ez veled történne... Szerintem te sem örülnél neki. Nyílván részben ezzel jár de túlzásokba ne essünk..
@Elora Waelvor de gondolom téged nem ismernek fel az utcán :D mondom, csak képzeld magadat a helyébe.. sőt tudod mit, ne is, mert ahogy látom meg sem érted amit írok :
Ebben teljesen igazat adok! Hiszen, tényleg nem dedikálni mentél, hanem nyaralni. Meg nem estéji hotel bulit rendezel! Teljesen igazad van!Ez már szinte teljes pofátlanság.És ez azért főként a felnőttek a hibásak, meg azért a gyerek is! Én ha látnám hogy ott ülsz bent lazítasz én néznélek azért hogy mit csinálsz meg minden meg megállnék de nem papírral meg tollal meg stb, meg ha látnám hogy így rámnéznél és ilyen furcsa fejet vágnál azzal a jelentéssel kapcsolatban hogy erre nincs időd hogy bármit csinálj én lehet el mennék akkor! De azért nagy vidis vagy ne csodálkozz ha mindenki szeret és kedvel és odamegy hogy kapjon aláírást, de amikor nyaralsz az más(De nagyon a gyerekek nem tudhatják lehet hogy nyaralsz de ez nem annyira lényeges)! Ja és jó nyaralást ;)
Az van, hogy sokan nem tudják, hogy "neked mikor jó". Amikor meglátnak nem tudják, hogy neked milyen a lelki állapotod, vagy ráérsz-e. Nem csak a szülő felelőssége. Szerintem ez kissé felelősség hárítás a részedről. Te is megmondhattad volna, hogy bocsi most nem. Te is megmondhatod nem csak a szülők. Egyébként a szülők se tudják, hogy te épp nyaralsz. De értem mit akarsz mondani, csak hát ilyen youtubernek lenni. Valamit valamiért.
"Egyébként a szülők se tudják, hogy te épp nyaralsz." Ugyan mi a jó istent csinálna egy medence közepén úszkálva, biztos az új minecraft videót forgatja nem? A videónak pont az a mondanivalója, hogy fogják fel az emberek, igen is van az a szituáció, amikor zavarnak. Ha neked lenne fél millió feliratkozód, és nap mint nap küzdenél a vérpistikiékkel, biztosan másképp állnál hozzá a dologhoz.
Teljesen igazad van, egyes emberek olyan természetesnek veszik hogy csak úgy bármilyen helyzetben odamennek kérencsélni. 12éves vagyok ownmckendry a kendvenc videósóm, megláttam egy boltban és tudtam hogy most az egyszer látom így élőben,(mert én még nem jutottam el videós találkozóra) nem mentem oda zavarni mert éppen el volt foglalva, vásárolt. Nem néztem feltűnően de még nem is köszöntem neki.megelégedtem avval hogy láttam.
Igazad van! Magukra gondolnak de másra nem.😔 Persze én iá kérnek képet meg minden de én olyan vagyok hogy várnék egy évig is akkár és kivárnám a megfelelő pillanatot ami neked jó lenne😁 Amúgy nagyon jó vidis vagy te vagy a kedvencem ❤😁❤
Nagyon köszönöm hogy ezt elmondtad mert eddig azon gondolkodtam hogy tök jó lenne így odamenni . De ha találkozók hírességgel akkor csak köszönök és mondom hogy pl. Jó videos vagy !
Teljesen egyetértek! Igazad van. Amikor egyszer voltam nyaralni akkor is láttam hogy ott vagy, és nem mentem oda hozzád mert tudtam és az anyukám is mondta hogy most ti lazulni szeretnétek.
További jó nyarat neked is Petikém!❤️és jó nyaralást!❤️ te vagy az egyik legnagyobb kedvenc videósom imádlak azért mert ilyen rendes kedves jószívű ember vagy soha ne add föl az álmaid🙂❤️én mindig támogatni foglak ❤️ Videóhoz : teljesen igazad van
Hát igen, nekem olyan volt hogy: amikor mentem elsőbe,(règen volt!!!😂) Akkor mindenkinek meg kellet mondani hogy a szülei mivel dolgoznak. Ès èn azt mondtam hogy apukám pap(igaz is volt!)ès mindenki meghajolt előttem, hogy engem tisztelni kell! Èn meg ugye montam nekik hogy álljanak fel, mert ha királynő is lennèk, akkor se kellene meghajolni előttem. Sőt! Èn nem vagyok egy híres sztar!!! (Autogramot is kértek, úgy, hogy én még nem is tudtam írni, se olvasni🤣)
Sajnállak Peti !🥒 Én komolyan elkezdtem sírni a végén annyira szívből szólt !♥️ Én nekem nagy vágyam ,hogy autógrammot kaphassak tőled ... Majd videós találkozón !😊 További szép napot/nyarat annak aki most olvassa ezt a kommentet !😘
Hajrá uborcaft így tovább ne hagyd abba!! Nem véletlenül van 500K feliratozód eddig szerettek most egy videó miatt utálnak!! Azzal n értem mi a baj ha az ember nem akar minden másotpercben aláírást írogatni mindenkinek van magánélete!
És még durvább, hogy bizonyos embereket ennyire nem nevelnek meg. Bár nekem még sosem volt szerencsém látni Petit, de egy fürdőben/ moziban stb. nem mennék oda hozzá, mert nagyon bunkó lenne.
@@kommentgajexdi2262 te amugy mindenkivel ilyen flegma vagy? Mert szerintem a tiédet se olvasta el, sőt ha látna téged szerintem már nem lenne festék a falon, mert annyit kaparta
Hát amúgy igazad van, deeee...szerintem ne esküdözzél, mert ezelőtt a videó előtt egy strandon lehett, hogy nem azt csináltad volna, mint a videó után. Bár aztán ki tudja.
De emberek.... Ubinak nem lehet egy kis pihi szünete vagy egy kis privát szférája ahol arra koncentrál amire akar? Aki ezen megsertodik azt csak sajnalni tudom. Ubi neked meg csak annyit mondanék hogy további sok sikert és kitartást! 😉
657 dislike? Emberek neki nem lehet magánélete? Értem hogy híres ember meg hogy ismertebb youtuber de attól még neki is jár a magánéletből. Ha nyaralni ment oda akkor miért kell zavarni? És Peti kitartás a legtöbb néződ egyet ért veled én is közéjük tartozom. Jó nyaralást!
Én még gyerek vagyok de találkoztam már sokszor videósokkal és mindig ezen gondolkottam. Egyszer sem mentem oda semelyikhez mert nekik is van magánéltük. Kárhogy erre jópáran nem jönnek rá maguktól.
Megértelek ubi teljesen adom a videót mert én ha találkoznák veled egy nyaralóban ban vagy valahol én békén hagynálak nyaralni ezért még apukámat sem zargatnám mert te nem jössz oda képet csinálni meg dedikálni teljesen mégértelek további jó nyaralást ubi.😁😉
És Ubi jobban érzi magáz mert kieresztette a gőzt és elmondott a nézőközönségének valamit ami tényleg egy nagyon fontos dolog. És ezek mellett még rohadt jó haja is van.
Sajnos ez van... Attól, hogy valaki bármitől híres, attól még ugyan úgy EMBER. Nem kell sikítozni, kiabálni, ugrálni, azért, mert egy olyan embert látsz aki többre vitte.
Láttam, hogy jó páran félreértették, hogy mit szeretnék ezzel a videóval mondani, ezért leírom ide tömören. Nem azzal van bajom, hogy ha odajön hozzám valaki az utcán képet vagy aláírást kérni (az még fel is dobja a napomat). Engem az zavar amikor olyan helyzetben jönnek oda amikor nagyon nem kellene, mert például épp pihenek, vagy eszek egy kajáldában/étteremben. És ilyen helyzetekben a szülőnek kellene megmondania a gyereknek, hogy ilyet nem illik.
Legalább nem csak èn vagyok fenn 11-kor😅
@@zskcsapat687 de, pontosan ezt kellett mondanom.
@Bianka Feher @Bianka Feher én 13 évesen kaptam és a kisebb tesómnak se gondoljuk hamarabb akárki akármit mond 12 év alatt a telefon nem szükséges.
@@zskcsapat687 tanulj meg írni és fogalmazni
A szülöknek kell odafigyelni a gyerekre ha nem neveli meg most akkor nem lesz megnevelve soha
Igen - igen, földrengés volt a videó alatt, azért rezeg ennyire a kép.
Ez nem videó?XDD😂
Igazad van peti
Xdd Teljesen igaz
Hú de rezeg
Zzzz zzzzz zzzz
Jajj, hogy ezt hányan fogják félreérteni... kezde azoktól akik szerint "Jajj egy aláírás+fotó nem sok idő" egészen azokik akik szerint majd gyerekgyűlölő vagy.
Pedig Te csak nyaralni szeretnél, de sajna vannak olyanok akik ezt nem tudják majd megérteni. Kitartást Ubi.
@Bendegúz Böhm
Nem, nem tudja a szülőket megváltoztatni. De egy emberbe eleve bele kéne nevelni ezt.
ez nagyon true
@Bendegúz Böhm egy gond van az h ha ezt változtatni kell a másik fiatalember írta neked hogy bele kéne nevelni az emberbe. Na ez az. Celeb meg minden de van magánélete persze ha azt a szülőt zaklatják akkor felvan háborodva. Az a gond hogy nem megvaltoztatni kéne a szülőket / gyereket hanem bele kéne nevelni alap elv lenne. Petikem egy barátságos ember de neki is elege van már higy nem tud nyaralni sem. Hiába "CELEB" van magánélete NEKI IS. Sok ember ezt nem bírja megerteni
Na valakik akik nem értik fére és megmondják amit gondolnak
Amugy meg ja
"A nyaralás nem dedikálás hanem pihenés!"
Igen
Hát jA
ahogy mondod
Tetszett volna ha vidizésközbe odamegy 1 gyerek és autogrammot kér
Edit: Köszönöm a 930 Likeot.
Az nekem is
Xdd
XXD
xDDDD
Az nekem is xd
Vajon hányan fogják a rossz irányba félreértelmezni ezt a teljesen jó videót?
Igazadvan Peti👍
Jaja
sokan sajna
Sokan sajnos jaja
Valószínűleg sokan, sokan még egy videó után se tudnak rájönni arra, hogy nem csak ők vannak a földön.
@@bronx-td5ze ezt most mire érted? Ja meg a z előző comment re sokan nézik bisztos
Ez olyan mintha szabadnaposan behívnának túlórára xdd
Jó nyaralást!
Edit: Köszi ezt a sok likeot xddddd
Amúgy ja
Ez igaz
Csa.. ikahz.. mmcxx Amúgy meg fel millió megtekintessel... Minimum 30percet foglalkozni kéne veluk
@@kristofradi2209 ._.
XD
szia Peti! nagyon jó nyaralést imádlak ja és igen a nyaralás nem a dedikálásról szól hanem a pihenésről szól és te vagy a legjobb :P :)
Teljesen megértelek! Nem lehet kellemes nyaralás közben is aláírást osztogatni. Ez olyan mint, ha (csak egy példát hozok fel azok számára akik nem értik meg) egy gyerek nyaral és nyaralás közben oda jön a tanárja és osztja neki a feladatokat közben ezt mondja: Tessék fiam csináld meg! Ez nyilván a tanárnak örömet okoz, de a gyereknek nem.
Szia!
Benji3-tól ismerlek,nyugi!
@@dorq2 Nem ijedtem meg. Szia!
Jaaaa nem úgy mondom!
😂🙂
Ez annyira nem true jezusom... a tanarok nem azert adjak a feladatot mert akkor lesznek boldogak ha teged jol meg tudnak szivatni, nekik ez a munkajuk... Petinek is ez munkaja (asszem). Gondolom nem dolgozik rendes munkahelyen. Nem mintha ez nem lenne az, de azert mas. Ja es hasonlatkent az lenne jo es egyebkent semmi ertelme se lenne, hogy a tanarod odajon es ker egy kepet... de varj, es ha az a bizonyos gyerek szeret tanulni?🤔🤔
Jo mindegy is, remelem le lehet szurni a lenyeget
Nagyon szépen megfogalmaztad a videót... Az a gond, hogy a gyerekek ahogy elnézem a komment szekciót nem sokan nézték meg a videót (még...) de remélem sokan megértik... Igy tovább Ubi :D
(első 10 másodpercben 30 elsőzös meg énis fürödtem ma zseni... Most igy 5 perc után már látok szép kívánságokat :D)
hello felvi
@@bjenev Hello
További jó nyaralást 😁
Hát Peti ilyen híresnek lenni (amúgy sajnálom) vannak ilyen szülők akik nem tanítanak semmit a gyereküknek és ez sajnálatos.
Ui: azta 4 perc alatt 5000 megtekintés azta
Nen sajnálatos hanem szánalmas
Utóiratra: azzzzzzzigen
Ja
17 perc és 12 E megtekintés az se rossz
hát ez így igaz engem úgyneveltek ahogy mondod jó ódamennék hozzád peti de látnám hogy te nyaralsz
Kedves Ubi! Én egy szülő vagyok, 46 éves és nézem a videóidat, mint ahogy Justvidman, Ice, Dogy Andy, Pamkutya, Messer... videóit is. Főleg azért nézem, mert a fiam Balázs (8 és fél éves) is nézi őket, és érdekel az, ami érdekli a fiamat. Megengedem neki, hogy nézze a videóidat, mert jó fej vagy nem káromkodsz és el is jutottunk ahhoz a ponthoz, amiért írok.
Az van kedves Ubi, hogy úgy tűnik már fele részt te (és a többi RUclipsr) nevelitek a fiamat, hiszen a nevelés nem egy "ezt-csináld, ezt-ne csináld, így-csináld-úgy-csináld" dolog, hanem példa mutatás. Ha tetszik ha nem, az az 500 ezer feliratkozó lát egy mintát, ami neveli.
Ráadásul a legtöbb szülő leszarja a gyerekét és folyamatosan utasítgatja... lehet, hogy te vagy az egyetlen értelmes ember az életében.
Ezeknek a srácoknak már ti RUclipsr-ek vagytok a sztárok, a példa. Van egy jó ismerősöm aki RUclipsr (Amusementforce 6.5 millió feliratkozóval), és ő mesélte, hogy mikor legutóbb otthon volt, a tesója gyerekei autogrammot kértek tőle, mert eladják a suliban.
Egyébként teljesen megértem, hogy szeretnél lazítani és egyet értek azzal, hogy jogod van egy kis privát térhez...
Fel a fejjel! Ha meglátlak nyaraláson megígérem nem zaklatunk ;)
Végre egy szülő, aki bevezeti a gyerekeket az internet világába. Persze még korlátokkal, DE az Internetnek van egy sötét világa, ami örökös sebet hagyhat a gyerkőcben. Gratulálok! ☺️
@Rubint Zsombor
Miért is? Nem olvastad vegig a kommentet? Egyrészt azért nézi, mert a gyereke is nézi, és szeretné tudni, hogy a gyereke mit néz. Másrészt meg ez most úgy mondod, mint hogyha a RUclips egy felső korhatáros hely lenne, amit a felnőttek nem nézhetnének. Ez eléggé diszkrimináló, és egyeseknek nagyon rosszul tudna esni, főleg hogy a RUclipsrek többsége 20 év fölötti. És oké, én gyerek vagyok, de ez még így is rosszul esik.
@Rubint Zsombor haver látom nem fogtad fel a komment lényegét....sőt végig sem olvastad....
@Rubint Zsombor esküszöm,hogy butus vagy nem rosszbol...leitta,hogy ami a fiát érdekli az őt is érdekli vagy legalábbis megnézi,hogy erdekli-e,+neked miért fáj,hogy nézi?neked ettől miért rosszabb?miértne nézhetné?
Videó címe máshogy: Srácok, a chill nekem chill!
Xdd 🤣🤣
Xd 😂😂
Videó címe máshogy: RUclipsr lettem de nem akarok hírnevet
@@ranlomnalim2966 te végig nézted a videót?
@@uborcraft nem hiszem
Teljesen igazad van,
De nem csak ezzel van probléma a gyerekek nevelésében hanem az is amikir már egy 4-5 éves gyerek kezébe nyomnak egy telefont,
hollott még az internetről sem kéne egy ennyi idősnek tudnia.
Én a piacon láttam hogy egy 2 éves gyerek kezében az anyukálya telefonja volt és fortniteozott de komolyan hát mondom magamban mindjárt besz@rok.
(Ez teljesen komoly)
@Peti Phantom de egyébként ez teljesen komoly
Én 2 éve kaptam a telom ( 8ik ba megyek) de nem is bánom hogy nem kaptam elöbb
@@szantozolika6793 azt megérten.szerintem is az a normális ha 5.6-ban kapnak a gyerekek telefont,hogy pl tudjanak busszal utazni és felhivni a szüleit ha érnek haza,stb...
@@jinsoul1856 másik faluba járok suliba ugyhogy jo
Szia Péter! Szeretem azokat a videósokat akik komolyabb témákról is beszélnek, és te közéjük tartozol. Így tovább ✌
Gondolj bele azok a gyerekek nem mindig látnak tèged.
Ha visszajössz (hazaérsz) elalszol, ott leszek az ágyadnál... Nem vicc... 😂 Komolyan... Megkereslek... 😂 Húgodon keresztül felkutatlak 😂
Viccet félretéve teljesen igazad van, én ha meglátnálak (közönségtalálkozón kívül) nem mennék oda hozzád, ha látom, hogy elfoglalt vagy... Én nem tudom, engem az ilyen dolgokra megtanítottak a szüleim, és számomra nagyon furcsa, hogy más szülőknek ez fel sem tűnik, hogy éppen nyaralni vagy... De remélem sokan megnézik, és felfogják ezt az üzenetedet! 🥴🥺 *Jó pihenést!* 💞✨
@Dørina te mindenhol ott vagy? 😀
Szia Dorinaaa!
Dorina ne légy mán ott mindenhol
Neqa és ha igen? 🥵
Ez kettyós
Jó nyaralást! Peti!
nekem nem mondasz ilyen szépeket?
@@kommentgajexdi2262 mért mondana?
Dedikált dedikált Deák Ferit! Nem amúgy jól mondod! Kitartást!
Boldog nyaralást 😊😊🌞🌞💛💚💙💜✨
Jó nyaralast Ubiii!❤
Peti csak ha minecraft ackal van dolog akor ubi amugy Peti ezt mármonta régeben (nem rosz indulat meg zavarás hanem tanács mert live be szolni fog ha kometelsz)
@Benjamin Fekete tudom,de en most Ubinak hivtam🙂
@illés demján beszarok... ha valaki nem tud irni mar EGYBOL rajuk vetik a magadfajtak magukat,
Mar rugjak ahol csak lehet. Ertetted amit irt ugye? Na akkor mi a faszert kotozkodsz? Koszkosz
Na, végre.
Persze, személyes tapasztalat ugyan nincs, de látom, mit tesznek (vagy nem tesznek) a szülők a gyerekekkel. Nyilván, vannak kivételek, de nagyon kevés.
A legtöbb mai szülőnek az a fontos, hogy a gyerek maradjon csöndben oszt jóvanazúgy! Mindent megkapnak, csak azért, hogy maradjanak csöndben és ne kelljen velük foglalkozni, pl a videóban említett dologra megtanítani (vagy legyen bármi, hogy hogy beszél, mit csinálhat, mit nem, stb).
És az ilyenek csak szaporodnak sajnos.
Úgy mondom, hogy nincs benne tapasztalatom, de látom, mi folyik itt.
Akinek nem inge, nem veszi magára alapon íródott eme rövidke kis komment!
Matthew's LEGO Den teljesen igazad van. A nevelés nem arrol szol, hogy mindent megadsz a gyereknek es semmiert sem szolsz hanem hogy MEGNEVELED a gyereked, mit szabad, mit nem. Főleg hogy így amúgy a gyerekben semmi tisztelet nincs se a szülő felé, sem a tanár vagy akárki felé. És ez ellen szinte sajnos semmit nem tehetsz..
Emiatt is tudnak PGT-ék sikeresek lenni...
Olyan,mint a részletfizetés...
Nem tudják,mekkora felelősség...
Hoszu amit irsz 😂😂😂😂
@@blaze_st Köszi! :D megragadt a lényeg! :D
tejesen igazad vam, jó nyaralást és sok pihenést :) =)
Megértelek!
Te vagy a kedvenc videósom!😘😍❤♥
Ezt tényleg marha idegesítő lehet. Jogos amit mondtál. És szerintem sajnos ezt a videót sokan rosszul fogják értelmezni :/.
Jó nyaralást!😉
😀
:3
3:25 De nem 20-25 ember megy oda. Sajnos engem nem ismernek sokan, nem tudom milyen érzés lehet az ilyen, de teljesen megtudom érteni miért rossz!
Mellesleg az a szép ebben ha nem csinálsz vele képeket vagy nem írsz alá egy rohadt lapot akkor trauma és egyebek "te vagy a legrosszabb" "leiratkozok" ilyenek. A 16 éves anya és apa testvérpár pedig nem tanítja meg ezeket a gyerekeket, hogy milyen ha 0-24ben nem hagynak békén.
16 éveseknek nem kéne gyerekük lennie.
@@jocii124 Ezt iróniából írta.
@ Ebben az a sajnálatos hogy a mai világban nem lenne meglepő, tisztelet a kivételnek!
Ez így van!
Kellemes nyarat és sok videót nekünk(tőled)!😀😂😂
Ja jó sokat xD
Köszi, a szívet!🙂
Szerintem mindenkinek kell, hogy legyen egy kis pihenés. Tényleg csak egy kicsi🧐 Én is láttam már nyaraláson videóst. NAGYON szerettem volna odamenni, de volt bennem annyi empátia, hogy nem zavarom nyaralás közbe. Remélem ez a videó remélem SOK emberhez elfog jutni. Köszi Peti, hogy megcsináltad🥰
Pet full oszinten ezt mar reg megkellet volna csinalnod...😂
Aki megsertodik ezen vagy ugyerzi hogy ez jogtalan, ti azt hiszitek Pet egy robot? Szulok elkene gondolkodni az illemrol hiszen senki nemorul amikor valaki zaklatja pihenes kozben. Tess jo nyaralast pihend ki magad vegre. 💜🦄😉🤗
Amikor még én is aktívan yt-oztam nekem is gyakoriak voltak az ilyesfajta incidensek, de azt hittem hogy akkor bennem volt a hiba hogy ez a fajta felismerés felbosszant és idegesít. Attól félek ugyanakkor, hogy sokan félre fogják érteni amit akartál közölni. Minden esetre én örülök hogy hogy ezt a videót kiraktad, de nem hiszem hogy ettől bármi is változna az emberek viselkedésén.
Te még élsz mi a fsz
@@l9abuserhahhah miért*****
Ez a csávó még él?
Miii a k*rva f@sz o meg el??
Miért hagytad abba?
380 dislike :)))
Azok a gyerekek/felnőttek akik ott voltak az esetnél🤣😂
@@farkaskaroly6898 rá nyomsz a kommentre és úgy amit írsz azt a youtube elküldi neki értesítésként
OK BOOMER ???
Már 765 sajnos:(
@@offline_mask8224 mert akkor írtam amikor ammyi volt ":)
Azt hittem hogy azok a gyerekek/felnőttek kapnak 380 dislike-ot. 😁
Szülőként írom ( 2 gyerkőccel )! Teljesen igazad van. Ezt és sok mást, egyszerűen meg KELL tanítanunk a gyermekeinknek. Szeretik a videóidat a srácaim, ezentúl is nézni fognak. Intelligens, értelmes ember vagy.
@100 PRESENT PRODUCTION igazából az összes ember az, má megbocsássá de valamiből meg kell élni xD
De érdekes módon ott van még csomo youtuber, énekes, sportolo, akikkel ez szinten nap, mint nap megtortenik, hogy kajalnak mondjuk egy etteremben, vagy lent vannak a strandon, es odamennek hozzajuk kepet vagy alairast kerni. Es azok nem kezdenek el rinyalni, hogy beken kene hagyni oket. Ő meg itt konnyen beszel, hogy mi az illem, mikozben neki magának nincsen gyereke
Dávid Harmati
Jó tanács: előbb tanulj meg írni, utána panaszkodni
Jellfish boy Game ezt most megis mire irod?
@@davidharmati1876 Attól még hogy nem "rinyálnak" zavarja őket és igenis bunkóság a szülőtől és a gyerektől
Belegondoltam a hejzetedbe és tényleg rossz lehet hogy lazítassz és ott vár több száz gyerek hogy adj nekik aláírást
Jó nyaralást Peti!
Nagyon jó a videó
Ha én ott lettem volna én csak köszönnek igy hogy: szia, vagy jó napot Ubi
Amikor en voltam videos talalkozon, Petinek valami mason jart egesz nap az esze. Latszott rajta. Nemtudom hogy az összes talalkozon ilyen, vagy csak azon volt,de mintha teljesen oda se figyelt volna. Ettol nem haragszom ra, csak gondoltam megemlitem. (Gyulai videos talalkozo, asszem 2019)
Ne haragudj emiatt, van hogy el bambulok már a 400. aláírás után. Köszönöm, hogy ilyen szolidan fogalmaztad meg ☺️
@@uborcraft Te vagy a kedvenc videósom még nem volt szerencsém veled találkozni de ha lesz akkor biztos elmegyek! Én nemtudom hogy mit csinálnék ha csak az utcán vagy fürdőben találkoznék veled szerintem nem is mernék odamenni hizzád csak messziről figyelnélek aztán sok idő múlva mennék és csak oda hozzád és köszönnék neked! 😅❤️🥒
1:46 azt hittem, hogy belement egy kis rovar a fülembe
menjetek szemészet hez mer tott nincs semmi!
GoodLexLy cső ulrik
Xdd
Tényleg
Én azt hogy a fülhallgatóm szórakozik
Emberek először nézzétek végig a videót utána irogasatok összevissza! Ugyan is abba egy sokkan nem gondolnak abba bele, hogy nekik is van magánéletük és ugyan úgy meg érdemlik a péhenést. És ilyenkor nyilván nem illik "zaklatni" senkit. Peti én egyet értek veled! Kitartást!🙏🏻
Teljes mértékben igazad van,nagyon jól kifejtetted a véleményedet , kellemes kikapcsolódást
Basszus, attól hogy egy embernek van 500ezer+ feliratkozója, szóval nevezhető híres embernek, attól miért nem lehet magánélete? És ezért miért a videóst kell okolni? A videósnak magánélete se lehet? Előbb gondolkozzon el hogy neveli a gyerekét, aztán kezdjen el dumálni.
Teljesen igazad van, a videózás is egy szakma, ugyanúgy mint bármi más, ez a történet kb olyan, mintha mondjuk egy cégvezetőhöz mennének oda, hogy na adj egy aláírást meg ilyenek
Igaz igaz
Ja
Testőr kéne xd
Teljesen igazad van. Ő is csak egy normális ember, úgyanúgy mint mi. Csak attól, hogy videós, lehet neki is magánszférája.
Ugyebár mindennek van egy hátára de ez most szerintem tényleg túlzás 💚💚
Szia Peti!! Jó nyaralást!
@Áron Máté Miskolczi ó szia ☺ és köszi szépen
@Áron Máté Miskolczi ja csak a kihagyás mármint hogy ez:
@Peti Phantom 😉
Neked is jár a pihenés, és szerintem nem kéne odamenni a híresebb emberekhez aláírást, vagy képet kérni. Én személy szerint már több híres emberrel találkoztam vásárlás, strandolás, szaunázás közben, de nem mentem oda, hogy bocsi, egy képet akarok rólad. Nektek is jár a tisztelet. Mondjuk ez amit én csinálok, az a másik véglet, de mindenkinek mondom, ilyen helyzetben ,,mérjétek fel a terepet".
jó nyaralást Peti! :)
@Peti Phantom 😎😎😎 koszi Peti neked is😎😎
ez egy tanulságos jó videó
Köszi!
Istenem sajnállak , nem tudsz nyaralni 😭
Én is Peti😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😞😞😫😫😥😥
@Peti Phantom végig néztem!!!
Ja
XD
@Peti Phantom amúgy bírom h minden alá kommentelsz xd
Teljesen igazad van Ubi. Sajnállak, és remélem ezek után ez meg fog változni. Jó nyári szünetet és nyaralást kívánok neked! Pihenj annyit amennyit tudsz! Megérdemled, ennyi nehéz munka után❤️🥒
Szia Peti.
Én is nyaraltam, és amikor megjöttem, láttam, hogy új videó van.
Teljesen egyetértek veled.
A szüleim is néznek téged, és erről a témáról már többször is beszéltünk.
U.I.: Amúgy hol nyaralsz? De ez mindegy. Az a lényeg, hogy jól érezd magad. ;)
Én tudom, hol nyaral (legalábbis ha jól láttam Instán), de nem fogom elmondani. Ez a magánéleti szférája már.
Brokkolievő Görögdinnye ha kirakja instara akkor nem maganeleti hogy hol nyaral de mindegy xd
@@imgonnamarryme Petra rakta ki, és nem konkrétan azt, hogy "Itt nyaralook!" csak kilogikáztam. De akkor sem szabad zaklatni, és pont ezért nem is mondom el.
Brokkolievő Görögdinnye tudom nyugi nem azert mondom h mondd el
Igazad van ebbe
Azta Ubi most megmondtad az igazat👍
Hú de creepy ez az indexkép!🤣
Egyébként tényleg sajnálatos h ennyire nem nevelik meg a gyerekeket! További jó nyaralást :)
Figyelj én megértem, hogy nyaralsz meg minden de azért félmillió feliratkozónál szerintem igenis kell napiszinten 25 percet foglalkoznod a nézőiddel. Egyépken te vagy a kedvenc videósom (és jó nyaralást) tehát semmi rossz szándék ;3. Like hogy eljusson petihez 🐱
Igazad van.. én is így vagyok vele.
Valakinek nem telik play.it-re és ezt meg kell értenie
Azért igen félmillió feliratozó az nem kevés
egyébként*
Ne mutatja volna meg az arcát
Figyelj én teljesen Petinek adok igazat figyelj te tudsz nyogottan nyaralni de ő nem nyaralhat nyugottan?
Teljesen igaz, én nem mennék oda, örülnék h látlak mert „ritkaság” 😂 de ha pl jönnél felém csak chillesen oda szólnék h „szia Peti😏😂” nem am viccet félre téve, teljesen igaz és én megértem!
Jó magam is gyerek vagyok ès ebben teljesen igazad van!!!
Teljesen igazad van! 🙂
De a szülőknek is bele kéne gondolniuk ha ők lennének híresek, hogy ez, hogy esne nekik...
Kedves szülők! Teljesen meg lehet érteni amit maguk írnak,hogy a gyerekük boldogságáèrt bármit megtesznek,de attol mèg ugyanúgy tekintettel kène lenni a másikra,kèpzelje el magát ebben a szituációban,pl a jakuzziban èlvezi a vizet és percenkènt 5-6 gyerek menne magához képet illetve aláírást kérni,csak gondoljon bele...
Ha a gyerekènek megszeretnè adni ezt a boldogságot akkor tessék felkeresni ezt a videóst,illetve a többi youtubert,akiket szeret a gyermeke.
Tessék felkeresnk,minden felé platformon,és ott utána tud nézni mikor lessz közönség találkozó,direkt PONT ezért vannak a közönség találkozók,hogy aláírást és egyebeket kérjenek az illetőtöl.Ezek a youtube-resek(lehet rosszul irtam)
ÓRÁKAT fektetnek szabadidejükben,hogy nekünk mint nézőknek megadják ezt a boldogságot,van,hogy mikor nyaralason is szánnak rá időt,van mikor munkahelyen,kockáztatnak csak nekünk.Remelem èrthetô voltam.
Megèrtèsüket köszönöm.🙏🏿
Köszi a szivecskèt❤🤞🏿
@@jozsefsomoracz7336 jol beszelsz
Ugye érted hogy ezt 1 szülö se fogja elolvasni?
@Elora Waelvor Remélem hogy ezt most te nem gondoltad komolyan... Most nehogymár azért kelljen konkrétan elbújnia mert ő 'híres'.. bakker.. gondolkozzál már, hogy milyen lenne ha ez veled történne... Szerintem te sem örülnél neki. Nyílván részben ezzel jár de túlzásokba ne essünk..
@Elora Waelvor de gondolom téged nem ismernek fel az utcán :D mondom, csak képzeld magadat a helyébe.. sőt tudod mit, ne is, mert ahogy látom meg sem érted amit írok :
Azt hittem ennyire ideges vagy emiatt, azért remeg a kép! 😂
XD
Én is
Xd
Xd
Ezzel jár a híresség örülj neki👍 te választottad ezt az utat
Nem. Ő azt választotta, hogy videókat csinál, nem pedig, hogy valami cirkuszi majom legyen
@@somakrd nem tudom
@@Yeagers. mit nem tudsz, kedves Ádám?
@@somakrd szard már le
Ebben teljesen igazat adok!
Hiszen, tényleg nem dedikálni mentél, hanem nyaralni.
Meg nem estéji hotel bulit rendezel!
Teljesen igazad van!Ez már szinte teljes pofátlanság.És ez azért főként a felnőttek a hibásak, meg azért a gyerek is!
Én ha látnám hogy ott ülsz bent lazítasz én néznélek azért hogy mit csinálsz meg minden meg megállnék de nem papírral meg tollal meg stb, meg ha látnám hogy így rámnéznél és ilyen furcsa fejet vágnál azzal a jelentéssel kapcsolatban hogy erre nincs időd hogy bármit csinálj én lehet el mennék akkor!
De azért nagy vidis vagy ne csodálkozz ha mindenki szeret és kedvel és odamegy hogy kapjon aláírást, de amikor nyaralsz az más(De nagyon a gyerekek nem tudhatják lehet hogy nyaralsz de ez nem annyira lényeges)!
Ja és jó nyaralást ;)
Remélem, hogy jól telik a nyaralásod! Teljesen igazad van!☺💪👍
Sajnálom, és megértem de azért jó nyaralást!! 😁😞😞
Az van, hogy sokan nem tudják, hogy "neked mikor jó".
Amikor meglátnak nem tudják, hogy neked milyen a lelki állapotod, vagy ráérsz-e.
Nem csak a szülő felelőssége. Szerintem ez kissé felelősség hárítás a részedről. Te is megmondhattad volna, hogy bocsi most nem. Te is megmondhatod nem csak a szülők. Egyébként a szülők se tudják, hogy te épp nyaralsz.
De értem mit akarsz mondani, csak hát ilyen youtubernek lenni. Valamit valamiért.
Nem érti a butus
@@rego3533 nem érti
"Egyébként a szülők se tudják, hogy te épp nyaralsz." Ugyan mi a jó istent csinálna egy medence közepén úszkálva, biztos az új minecraft videót forgatja nem? A videónak pont az a mondanivalója, hogy fogják fel az emberek, igen is van az a szituáció, amikor zavarnak. Ha neked lenne fél millió feliratkozód, és nap mint nap küzdenél a vérpistikiékkel, biztosan másképp állnál hozzá a dologhoz.
@@esvanka Hát ez mondjuk egyben igaz!
Mégis mit csinálna a melegvizes medencében? Világos, hogy nyaral, de ha épp nem nyaral akkor is jól láthatóan pont lazul és pihen.
Teljesen igazad van !! és sajnállak remélem hogy most már majd tudsz pihenni nyaralás alatt
Ui:jó nyaralást te vagy a kedvenc vidisem😎
Jó nyaralás Peti! ❤️
Szia Uborcraft!!végre videó!nagyon imádlak
Nagyon jo nyaralást és eggyetértek veled és jo pihenést kivánok 😊
Szerintem teljesen igazad van!
Teljesen igazad van, egyes emberek olyan természetesnek veszik hogy csak úgy bármilyen helyzetben odamennek kérencsélni. 12éves vagyok ownmckendry a kendvenc videósóm, megláttam egy boltban és tudtam hogy most az egyszer látom így élőben,(mert én még nem jutottam el videós találkozóra) nem mentem oda zavarni mert éppen el volt foglalva, vásárolt. Nem néztem feltűnően de még nem is köszöntem neki.megelégedtem avval hogy láttam.
Szerintem ha koszonsz neki az nem a vilag vege..
@@gaborbeja9312 igazad van de túl messze volt tőlem ahhoz
Igazad van! Magukra gondolnak de másra nem.😔 Persze én iá kérnek képet meg minden de én olyan vagyok hogy várnék egy évig is akkár és kivárnám a megfelelő pillanatot ami neked jó lenne😁 Amúgy nagyon jó vidis vagy te vagy a kedvencem ❤😁❤
Nagyon köszönöm hogy ezt elmondtad mert eddig azon gondolkodtam hogy tök jó lenne így odamenni . De ha találkozók hírességgel akkor csak köszönök és mondom hogy pl. Jó videos vagy !
Nagyon jó lett, pussz pussz!!!!😘🥰
De még vegig se nézted 🤨
Meg se nézted!
Miről szól?
Az nem ér ha megnézed egyből
Ezt honnan vetted
Teljesen egyetértek! Igazad van. Amikor egyszer voltam nyaralni akkor is láttam hogy ott vagy, és nem mentem oda hozzád mert tudtam és az anyukám is mondta hogy most ti lazulni szeretnétek.
További jó nyarat neked is Petikém!❤️és jó nyaralást!❤️ te vagy az egyik legnagyobb kedvenc videósom imádlak azért mert ilyen rendes kedves jószívű ember vagy soha ne add föl az álmaid🙂❤️én mindig támogatni foglak ❤️
Videóhoz : teljesen igazad van
Az a legjobb hogy ezt a videót azok a gyerekek is megnézik,és nem szólnak a szülőknek..
Hát igen, nekem olyan volt hogy: amikor mentem elsőbe,(règen volt!!!😂) Akkor mindenkinek meg kellet mondani hogy a szülei mivel dolgoznak. Ès èn azt mondtam hogy apukám pap(igaz is volt!)ès mindenki meghajolt előttem, hogy engem tisztelni kell!
Èn meg ugye montam nekik hogy álljanak fel, mert ha királynő is lennèk, akkor se kellene meghajolni előttem. Sőt! Èn nem vagyok egy híres sztar!!! (Autogramot is kértek, úgy, hogy én még nem is tudtam írni, se olvasni🤣)
Te hallod a mostani írásod alapján te nem lehetsz több 4-nél bro
Ezt ebböl nem tudom hogy szürted le de nekem 8
XD
de hát a papnak nincs élettársa se barátnője xd
@@nanasiervin3483 csak a katolikusoknak nem lehet :)
Hát ez kemény volt. A mai fiatalok már csak ilyenek. És ebben a szülő a hibás nem te. De mondmeg hogy nem aláírást jöttél osztogatni.
Sajnállak Peti !🥒
Én komolyan elkezdtem sírni a végén annyira szívből szólt !♥️
Én nekem nagy vágyam ,hogy autógrammot kaphassak tőled ... Majd videós találkozón !😊
További szép napot/nyarat annak aki most olvassa ezt a kommentet !😘
Köszönöm szépen viszont kivánom neked!😘
Nagyon jól csináltad. Sokan vannak így. Igaza van Petinek.
Szia ubi igazad van sajnos én olyan helyen lakom ami messze van az összes találkpzótol és egyszer láttalak de nem mentem oda had élvezd a nyaralás. 👍😃
Jó nyaralást petii❤️
0:17 Olyan karkötőm van, rjtam van még mindig!
Hajrá uborcaft így tovább ne hagyd abba!! Nem véletlenül van 500K feliratozód eddig szerettek most egy videó miatt utálnak!! Azzal n értem mi a baj ha az ember nem akar minden másotpercben aláírást írogatni mindenkinek van magánélete!
Èn voltam nyaralni, ès láttalak tèged, de direkt nem mentem oda mert láttam hogy elfoglalt vagy...
@Tímea Barta ✋
Na ilyenek az igazi hősök!!!👍
Tényleg durva hogy, földrengés volt D 🙂
És még durvább, hogy bizonyos embereket ennyire nem nevelnek meg. Bár nekem még sosem volt szerencsém látni Petit, de egy fürdőben/ moziban stb. nem mennék oda hozzá, mert nagyon bunkó lenne.
Nem volt földrengés cska poén volt
23 perc 24 270 megtekintés. Jó nyaralást :)
Én az öcsémnek sírva pofáztam hogy hadjad már nyaralni Petit😂😂 De amúgy mindketten szeretünk
úgy se olvassa el hogy mit írsz.
@@kommentgajexdi2262 te amugy mindenkivel ilyen flegma vagy? Mert szerintem a tiédet se olvasta el, sőt ha látna téged szerintem már nem lenne festék a falon, mert annyit kaparta
@@sidotibor4359 ezt nem kell tudni ezt magától értetendődő.
Jó nyaralást ! :Þ 💚💚💚
Szia Peti hallotál már a jasonplay és Norbertytb jelenségről? Légyszi válaszolj amúgy te vagy a kedvencem;)
Mi történt?
Mi volt?
@Zoltán Zilahi adom
nézzetek utánna jasonplay liveján és ott megtudjátok! :(
@@cryingsebii NorbertYTB csinált róla videót de már letörölte
Esküszöm, nekem eszembe se jutott. Ezután se fog.
Tipp: elég lett volna az 5p videót 6mp-be tömöríteni: "hadd nyaraljak nyugiban".
Hát amúgy igazad van, deeee...szerintem ne esküdözzél, mert ezelőtt a videó előtt egy strandon lehett, hogy nem azt csináltad volna, mint a videó után. Bár aztán ki tudja.
Igazad van! Neked is kijár néha egy kis pihenés! Legyél pamkutya-radicspeti combo! Napszemüveg+Maszk-bíztató szülök=Nyaralás!!!😄😃😂😁😀😁😂😂😂😊☺
De emberek.... Ubinak nem lehet egy kis pihi szünete vagy egy kis privát szférája ahol arra koncentrál amire akar? Aki ezen megsertodik azt csak sajnalni tudom. Ubi neked meg csak annyit mondanék hogy további sok sikert és kitartást! 😉
Oké! Adom anyukámnak!
😂😂😂
😂😂😂
xD
😄😄
Ez a világ legnagyobb flexe.
XDDD
@@uborcraft Erre válaszolsz pls ?
Xd
Öhm...he?
@@marcell_ Annak ki a rák értelme lenne basszus?!
Nekedis kellemes nyarat peti jürgennel !😊☺☺😄👍👍🐱
Szia! Te vagy a kedvenc youtuberem. Meg is rendeltük a pólódat a szülinapomra.
És ez most kit érdekel?
Fogadj testőrt !😈😂
Adom az ötletet😂😎
657 dislike? Emberek neki nem lehet magánélete? Értem hogy híres ember meg hogy ismertebb youtuber de attól még neki is jár a magánéletből. Ha nyaralni ment oda akkor miért kell zavarni?
És Peti kitartás a legtöbb néződ egyet ért veled én is közéjük tartozom.
Jó nyaralást!
Én még gyerek vagyok de találkoztam már sokszor videósokkal és mindig ezen gondolkottam. Egyszer sem mentem oda semelyikhez mert nekik is van magánéltük. Kárhogy erre jópáran nem jönnek rá maguktól.
Teljesen igazad van!