Az én apám is 21-es határvadász Vol mint gépuskás Salamád tetön kapot fokot a bal karjában Sibériaba leült Hadifogságba ,a goj le ereszkedett a könyökibe 1963-ban veték ki a könyökiböl.
Szent Kereszt, Szóval van a tudat és a lélek, a kezdetben tudat által éltünk, miglen a bün hatalmat - vett és lett büntudat! Ez az egy Személyben azonosult a lélekkel, igy társat lelt a bün. És ha ezt a lel- ket próba képpen jó útra neveljük el érjük a testben a legmagasabb nivó-t a Nirvana gyakorlást! Igy a lélektükre át formál minket. Indulatoktól elszakadva igy már bele tartozunk, természetes rendszert alkotunk. Azt tudom hogy ez a spirituális lélek csak a szekérröl szált le, mert hogy nem képes tovább útazni mert a természet világával azonosúlt, állati ösztönöktöl vezérelt.És ebben a csendben hol van a kinyilatkoztatás? Vagyis ez olyan mint a nap fogyatkozás, a tudat alatti bün le fedi a napot, 12-.óra világosságból mennyi a sötétség. Ezért a tudat és a lélek még párosúl ezt a világot lélek által megváltott agonistic (Kereszt) közbenjáró. És ez a Hit, ami alap természetünk! ☺️
Hálával és köszönettel tartozom mindenkinek, aki részese ennek a filmnek, az elkészítésében, megjelenésében! Most tudhattam meg, hogy Édesapám Székely Kálmán, a 21. székely határőrzászlóalj főhadnagyaként hol, s hogyan, kikkel, s kik ellen harcolt.
Hégyesben volt katonatemetö,békeritve katonák neve felvolt írva akkori polgármester beakadt hozni a kaonatemetöt mikor meglátta mind Magyarok voltak mint kihanyigálta a keresztfákot (halálakor ràkban senveet az útról is lehet hallani hogy ordít fájdalmában.Az én apám is 21-es határvadász volt mint géppuskás 4-évet volt katona 4 évet Sibériába fogságban .Lakhejem a 21-es határvadász kaszárnya melyet van
desde tierra española una oración y un recuerdo patrio a los valientes soldados húngaros que se enfrentaron con heroicidad sobrehumana al terror soviético !Gloria y Honor HUNGRÍA!
@@ferenckovacs2267 hülyeség! A magyar melósnak, parasztnak csak akkor nem lett rosszabb, ha megszünt vállalni a magyarságát. Az okoskodjon, akinek az elődei ott éltek.
Székely katonacsaládból származom. En vagyok az első generáció, mely nem ontotta vérét a hazaért, de én is magyar tartalékos hadnagy vagyok. Apám harckocsizókent kuzdott a háborúban, a fiam pilóta. Jó szándékú, de agresszív fajzat vagyunk.
Szomoru de nagyon hogy milyen sok artatlan ember es fiatal fiu , katonakent hosi halallt halt, azert hogy a haterben masok nagyon jol erezek magukat es duhajkodva eljek eletuket . Ami meg szomorubb az az, hogy megint egy ujabb haborunak nezunk elebe ! -vagy mar megkezdodott es mi a lakosag meg nem vettuk eszre ? ezt nem tudom
Nem is lesz soha, hiába probálják kényszeriteni a székelyeket. Mit kivánunk azoknak akik a hazánk 2/3 elvették, és milliónyi magyar családot tettek tönkre ezzel. Nem átkozódom, de a jó Isten adja ezeknek vissza majd amit nékünk adtak.
Olyan "aranyosan" (bocsánat, kell hogy legyen jobb szó) mondja a bácsi, hogy mikor meglőtték a ruszkit, azok ott "bozsemóztak". Hát igen, a kommunizmushoz meg leninhez még a vereshadseregben sem fog senki imádkozni főleg az utolsó percében. (Bozse moj = Istenem.)
@@sagartzoli Tökfej, a nagyapám is orosz fogságban volt,Emlékül egy gránátrepeszt hordott, haláláig a szíve mellett, amit nem lehetett kioperálni 94 ben a magyar kormánytól 40000 forintot kapott kompenzációként,Az azokat átkozta akik az orosz frontra vitték.Az is mesélt, de ilyen szépet ott a fronton ő nem ismert.Az orosz a hazáját védte,a magyar mit keresett a Donnál,A Horthyt sem éltette,mint ezek a zsíros parasztok.
@@ladislavbeke9105 Ismerem a komcsi propagandát, benne vagyok már a korban. Akinek van egy csepp esze az rég továbblépett a prolidumánál. Az én nagypám meg maga Szandokán vót és fé kézzel visszavette az indiai óceánt az angoloktól.
Mint dokumentumfilm: nagyon gyenge! ---- (pedig nagyapám is a háború áldozata - fogságban halt meg) --- túl sok benne a fölösleges (kultúr)rész, mégis háborús idõrõl lenne szó
róbert györgy Vogel, Tudott nevetni??? .....szomorú!... Sokukat személyesen is ismerem, de, ha nem ismerném, akkor is sírnék, mert az életet adni a hazáért - sok esetben még gyermekként- egy csöppet sem vicces. Sajnálom, nagyon sajnálom magát.
Jó film, bátor magyarok!
... a filmben, felismertem nagyapamot az egyik fenykepen ! Hihetetlen erzes.
Dicsőség a hősöknek!!
Dicsőség neki és társainak!
Küld el a képet.
Gyönyörű film. Benne van a háborúk értelmetlensége, a székelyek bátorsága, tiszta igazsága.
☝️🎀🇭🇺🥇
Megnéztem mert egyes színhelyein jártam ,és átértékelődött bennem székelyek hazaszeretete ,tisztelet a hősöknek !
Emléketek örökké élni fog! Köszönet és hála a helytállásotokért!
Emlékezünk! Az emlékezés erőt ad a mában és utat mutat.
Tisztelet ezeknek az embereknek .
Köszönöm szépen a hiánypótló film feltöltését. Hősök, akik a hazáért mindent megtettek, amit lehetett. Minden tiszteletem az övék.
Isten velük.Remélem velünk is.
Nagy hiba volt, hogy minden románt nem telepítettek ki. a visszafoglalt területekről.
Végignéztem, köszönöm, hiánytpótló IGAZI történelem.
Nagyon szèp film es hatáos
Ez gyönyörű film, köszönöm! Tökéletes ajándék karácsonyra!!!
Az én apám is 21-es határvadász Vol mint gépuskás Salamád tetön kapot fokot a bal karjában Sibériaba leült Hadifogságba ,a goj le ereszkedett a könyökibe 1963-ban veték ki a könyökiböl.
ISTEN ALD MEG A MAGYART!
Köszönjük a szolgálatot, tisztelet hős katonáinknak!
Ungarn Brüder Respekt und Dank!
Szent Kereszt,
Szóval van a tudat és a lélek, a kezdetben tudat által éltünk, miglen a bün hatalmat - vett és lett büntudat! Ez az egy Személyben azonosult a lélekkel, igy társat lelt a bün. És ha ezt a lel- ket próba képpen jó útra neveljük el érjük a testben a legmagasabb nivó-t a Nirvana gyakorlást! Igy a lélektükre át formál minket. Indulatoktól elszakadva igy már bele tartozunk, természetes rendszert alkotunk. Azt tudom hogy ez a spirituális lélek csak a szekérröl szált le, mert hogy nem képes tovább útazni mert a természet világával azonosúlt, állati ösztönöktöl vezérelt.És ebben a csendben hol van a kinyilatkoztatás? Vagyis ez olyan mint a nap fogyatkozás, a tudat alatti bün le fedi a napot, 12-.óra világosságból mennyi a sötétség. Ezért a tudat és a lélek még párosúl ezt a világot lélek által megváltott agonistic (Kereszt) közbenjáró. És ez a Hit, ami alap természetünk!
☺️
Köszönöm a megemlékezést!
Hálával és köszönettel tartozom mindenkinek, aki részese ennek a filmnek, az elkészítésében, megjelenésében! Most tudhattam meg, hogy Édesapám Székely Kálmán, a 21. székely határőrzászlóalj főhadnagyaként hol, s hogyan, kikkel, s kik ellen harcolt.
Hégyesben volt katonatemetö,békeritve katonák neve felvolt írva akkori polgármester beakadt hozni a kaonatemetöt mikor meglátta mind Magyarok voltak mint kihanyigálta a keresztfákot (halálakor ràkban senveet az útról is lehet hallani hogy ordít fájdalmában.Az én apám is 21-es határvadász volt mint géppuskás 4-évet volt katona 4 évet Sibériába fogságban .Lakhejem a 21-es határvadász kaszárnya melyet van
Koszonom szepen !
desde tierra española una oración y un recuerdo patrio a los valientes soldados húngaros que se enfrentaron con heroicidad sobrehumana al terror soviético !Gloria y Honor HUNGRÍA!
gracias en nombre de los héroes
But who attacked first?
Tisztelet a Hősöknek !
Köszönjük!❤
ok voltak az igazi magyar honvedek
matyas karoly Azok Székelyek!
Ne haragudj de az én nagyapám megjárta a háborút,nem Székely úgyhogy az ő névében kikérem ezt a kijelentést mert ő is keményen harcolt.
@@a.norbert9776 Tisztelet a nagyapádnak!!!! Nem szabad őket elfelejteni soha és úgy kell élni hogy fentről büszkék legyenek ránk!
Érdekes, hogy itt mindenki vállalta a nevét;)
Szomorú film, szerencsétlen áldozatok, egy értelmetlen háborúban, mely nagyhatalmi érdekellentétek miatt folyt.
Nemcsak. Erdélyért is folyt.
@@sagartzoli az is hatalmi érdek lett volna. A magyar melósnak, parasztnak semmivel nem volt jobb Trianon előtt, és utána se.
@@ferenckovacs2267 hülyeség! A magyar melósnak, parasztnak csak akkor nem lett rosszabb, ha megszünt vállalni a magyarságát. Az okoskodjon, akinek az elődei ott éltek.
Székely katonacsaládból származom. En vagyok az első generáció, mely nem ontotta vérét a hazaért, de én is magyar tartalékos hadnagy vagyok. Apám harckocsizókent kuzdott a háborúban, a fiam pilóta. Jó szándékú, de agresszív fajzat vagyunk.
Erőt egészséget hadnagy🎉
@@belaharcsa2339 köszönöm. Remelem, jó darabig nem lesz háború magyar földön.
Szomorú,miért történt meg ez a tragédia velünk?😭
@@akoskiss786 én is remélem, üdv Erdély ből 👍
Aki kardot fog,kard altal vesz el
Tisztelet a bátraknak,a családjaiknak,nyugodjanak békében.
A fél világ meghülyült manapság,kellenek a jófajta magyar katonák.....
Hej, nézzétek, a 16:44 percnél ott van nagybátyám Szabó szds említve. Apám azt mondta volt róla, hogy katona volt szíve-lelke!
Isten áldja drága testvérem!!
@@MrForgacsB Köszönöm!
Dicsőség a hősöknek, tisztelet az elhúnytaknak!
Tisztelet a hősöknek
tisztelet a hosoknek
Milyen gyönyörű székely akcentusban van felolvasva....
18:56 R-3 típusú magyar katonai hordozható rádió adó-vevő. És 39:18-nál.
Is any of this material available in English?
Szomoru de nagyon hogy milyen sok artatlan ember es fiatal fiu , katonakent hosi halallt halt, azert hogy a haterben masok nagyon jol erezek magukat es duhajkodva eljek eletuket . Ami meg szomorubb az az, hogy megint egy ujabb haborunak nezunk elebe ! -vagy mar megkezdodott es mi a lakosag meg nem vettuk eszre ? ezt nem tudom
Székelyföld nem romània!!!
Nem is lesz soha, hiába probálják kényszeriteni a székelyeket. Mit kivánunk azoknak akik a hazánk 2/3 elvették, és milliónyi magyar családot tettek tönkre ezzel. Nem átkozódom, de a jó Isten adja ezeknek vissza majd amit nékünk adtak.
@@mariagrace8770 Hány gyereket szültél? A oláhok 4-5 gyerekkel vettél el Erdélyt. Szóval ?
Nem is lesz SOHA!
@@denemmajdnem7028 Mármost hová temessünk annyit? :)
@@denemmajdnem7028 hozz vilagra meg egy magyart
Mester lővészek lettek volna erre gyógyír.
Méltó megemlékezés, szép film. Sebő Ödön miért maradt ki?
Gondolom azért, mert ő a gyimesi részen volt, nem a 21 esekhez tartozott. az Így veszett el Erdélyország című filmben benne van.
Kérem tisztelettel a film zenéjét el lehet érni valahol?
A hazáért mindhalálig! A hazug világ ellen!
Történelmi dokumentum.
Olyan "aranyosan" (bocsánat, kell hogy legyen jobb szó) mondja a bácsi, hogy mikor meglőtték a ruszkit, azok ott "bozsemóztak". Hát igen, a kommunizmushoz meg leninhez még a vereshadseregben sem fog senki imádkozni főleg az utolsó percében. (Bozse moj = Istenem.)
共に戦ったハンガリーの勇士に感謝を❗うちの身内もアメリカとの闘いで
数多の戦死者出してます、昨年亡くなった親父も、大日本帝国海軍軍人でした😅
では極東の日昇る枢軸国より❗
Hősök!
Kitartás!
Hát, szinte az összeset feliratozhatták volna, mert a történet felét nem értem!
Nem voltak jó hadvezérek ,és rossz ósdi felszereltség állt rendelkezésre.A következménye ismert.A helytállás ebben a háborúban már kevés volt.
A románt megverni elég lett volna, a világháború már több technikát kívánt.
TRIANON GYALAZAT
Nemértem, mi volna, ebben a filmben a hazúgság valótlanság, és az álszentség.?
like it
48:8 tol ki van vagva egy nagyon erdekes resz ruclips.net/video/tpncT1_gos0/видео.html
Igen, és érteni vélem miért, (talán sértve érzi magát néhány ember a nyilatkozat miatt, bár nincs amiért.) de remélem tévedek.
A nagy bátorság után maradt egy csipetke magyarorszag
Anélkül még annyi se! Hullott azért ruszki mint a szemét! :)
@@sagartzoli Tökfej, a nagyapám is orosz fogságban volt,Emlékül egy gránátrepeszt hordott, haláláig a szíve mellett, amit nem lehetett kioperálni 94 ben a magyar kormánytól 40000 forintot kapott kompenzációként,Az azokat átkozta akik az orosz frontra vitték.Az is mesélt, de ilyen szépet ott a fronton ő nem ismert.Az orosz a hazáját védte,a magyar mit keresett a Donnál,A Horthyt sem éltette,mint ezek a zsíros parasztok.
@@ladislavbeke9105 Ismerem a komcsi propagandát, benne vagyok már a korban. Akinek van egy csepp esze az rég továbblépett a prolidumánál. Az én nagypám meg maga Szandokán vót és fé kézzel visszavette az indiai óceánt az angoloktól.
Bozsmeg
Mint dokumentumfilm: nagyon gyenge! ---- (pedig nagyapám is a háború áldozata - fogságban halt meg) --- túl sok benne a fölösleges (kultúr)rész, mégis háborús idõrõl lenne szó
Ez a film, nagyobb komédia mint a valósága a történelmünknek. Mécs Károly hangja jelesen ideillő, mérhetetlenül álszent!!!
Igaza van a komcsi propaganda filmek jobbak az való magának , ezt minek nézte meg ha az igazság nem érdekli.
Csicska kommunista vagy! Horthy apánk egyetlen hibája hogy nem takarított el benneteket amíg kevesen voltatok! Már csak ezért is tisztelhetnétek!
Te mocskos szemétláda!
Vén gyökér a te nagyapád biztos nem harcolt ott de a miénk ott harcot székelyként magyar szívekért ezért különleges a székely