Ezzel a dallal búcsúztunk Apukámtól, amikor sírba helyezték (2012.09.09.). 1954-ben egy rózsát tetováltatott a karjára, köré "Egy rózsaszál szebben beszél", mellyel Anyukám iránt érzett szerelmét akarta a világnak elmondani. Sajnos, csak 57 évig élhetett ez a szerelem és soha nem vesztett szemernyit sem a ragyogásából.
Melis GYörgynek csodálatos a hangja. Ezt a dalt kicsi gyerekkorom óta nagyon szeretem. Most meghallgattam több előadótól is, de Melis György hangjával az igazi. Gyönyörű!!!!
Csodálatos hanggal áldotta meg az Isten, az biztos! Köszönöm szépen, hogy megnézted és írtál! További szép napokat, kellemes zene hallgatást kívánok! Üdvözlettel; Kinszi
Nagyon gyönyörű. Szebben és lágyabban hangzik még Simándi előadásánál is. Nekem még ma is Ők a legnagyobbak. Pedig majdnemhogy unokáik is lehettem volna.
Szeretem a youtube-ot. Ezért! Nem a rebekka blekk szintű előadók miatt, hanem mert így ma is köztünk lehetnek nagyjaink. Melis György, Gregor József, Simándy József vagy éppen Kaszás Attila.
Egy rózsaszál szebben beszél, mint a legszerelmesebb levél, Nem tud az írni, aki küldte, mert aki küldte az már nem él. Nyugszik a csöndes temetőben, szemét lezárta a halál, Az ő porából nőtt e rózsa, e rózsa, rózsa, rózsaszál.
Ez a dal orokzold. godolta -e ezt Kacsogh Pongrácz ,Heltai Jenóvel mikkor írták?Ez egy orok zold szerelmes balada . Sok énekes éneklet , énekli ,és énekeli fogja. Osze hasonlítani ? nem lehet, hiszen mindegyik más alkat , más lelkú, hát hogy lehetne osze hasonlítani az elóadásaikat? Melis Gyorgy nagy múvész volt. Fantasztikus ez a dal. De a szívem Simándy József eloadásáé , lehet mert ezt halotam eloszor ? Milyen kár hogy már egyik Múvész úr sincs kozotunk . Még szerencse hogy a hangjuk megmaradt :)
Ezt a világon senki nem tudná így elénekelni! 👍
Melis Művész Úr a Magyar művészet egy kiemelkedő alakja, soha nem felejtem. Énekhangja utánozhatatlan, mind a komoly zenében, mind a magyar nótában.
Ezzel a dallal búcsúztunk Apukámtól, amikor sírba helyezték (2012.09.09.). 1954-ben egy rózsát tetováltatott a karjára, köré "Egy rózsaszál szebben beszél", mellyel Anyukám iránt érzett szerelmét akarta a világnak elmondani. Sajnos, csak 57 évig élhetett ez a szerelem és soha nem vesztett szemernyit sem a ragyogásából.
Köszönjük kedves múvész úr. Olyan gyönyörü, hogy ez megmarad minden ember szívében
Ennyi kifejező érzelem kivételes tehetségnek adatik meg, mélyen átérzem és könnyezem !
👍
Melis GYörgynek csodálatos a hangja. Ezt a dalt kicsi gyerekkorom óta nagyon szeretem. Most meghallgattam több előadótól is, de Melis György hangjával az igazi. Gyönyörű!!!!
Nincs ilyen bariton, és talán nem is lesz.De gyönyörű hangja örökre megmarad, különösen a szarvasi emberek szívében.🌟🌠🎼🥀
Egyik legkiemelkedőbb magyar operaénekesünk. Ha más korban születik, a világ legnagyobb operaházaiban is megmutathatta volna egyedülálló hangját...
Nagyon szép ..köszönöm
Csodálatosan gyönyörű dal Szívből köszönöm
Köszönöm, hogy meghallgattad!
Nagyon szívszorító dal de gyönyörű Köszönöm szépen
Páratlan csodálatos hang és video !!!!!!!!!!
Ez igazán nagyon szép volt!Igazán méltó megemlékezés egy ilyen NAGY MÜVÉSZRŐL!
A hideg borzongat ahogy hallgatom ezt a dalt!
Csak egy JÁNOS VITÉZ volt a világon és egy Melis György !!!
Hálás szívvel köszönöm ezt a csodaszép dalt
Köszönöm szépen ezt a csodálatos dalt és gyönyörű alá festést !!
Zoltánné Nagy , köszönöm szépen!
Buszke vagyok magyarsàgomra amikor ilyen szemèlyisègeket hallok/làtok...
Palló Imre és Simándi előadásában ugyanilyen hatású.
@@gusztavbankuti8272 Szàmomra Simàndi Jòzsef a no plus ultra!
Köszönöm szépen ezt a szépséges szép csodát...
Köszönöm szépen a kedves szavakat!
Boldog újévet kívánok!
Szeretettel, Kinszi
Csodálatos hanggal áldotta meg az Isten, az biztos! Köszönöm szépen, hogy megnézted és írtál! További szép napokat, kellemes zene hallgatást kívánok! Üdvözlettel; Kinszi
Ez olyan szép volt meg a .sírás is elfogott olyan gyonyoru fenomenalis
Reméljük, lesznek még hasonló tehetségek. Sokan lehetnek, csak meg kellene találni őket.
Nagyon szép dal.
Köszönöm szépen a kedves szavaka Mindenkinek, és a megemlékezést Melis Györgyről!
Nyugodjon békében!
Köszönöm szépen, hogy meghallgattad!
Szerintem is csodaszép dal!
excelsa voz! maravillosa música!
Örök dalom! Világhírű!
Úgy legyen!
Édesapánknak is csodálatos hangja volt! Csak a környezetében tudták....
Lelkemet simogatja. Köszönöm!
Köszönöm! Én is mindig Rá gondolok, mint minden más nótával!
Csodálatos !! Mindketten gyönyörűen éneklik !
Köszönet! Fájdalmasan gyönyörű, Szívig hatol...
Ez nagyon szép volt.Köszönjük szépen igazán méltó emlékezés.
Köszönet a feltöltésért!
Ennek a dalnak minden verziója öröm!
Garros88 xek
GYÖNYÖRŰ VOLT ! KÖSZÖNÖM SZÉPEN !
A művész úr egy igazi profi volt!
egy muvesz orias volt....ami tobb mint a commerz profi
Ez annyira szép!
Ő volt a legjobb Bagó.
Az egyik legnagyobb magyar operaénekes. Gyuri bácsi örökké TISZTELNI FOGLAK !!
külföldön hallgatva szívszorító a honvágy, a gyönyörű magyarság, haza
Èva vecsei nagyon gyönyörū köszönömm hogy meghallgathattam
Nagyon szeretem ezt a dalt,szépet készítettél hozzá
Ezt Sárdy János és Simándy József is énekelte, akik szintén nem voltak kispályások ebben a műfajban, de ez visz mindent. Zseniális!
Isten áldja meg , aki elkészítette a videót. Gyönyörű, ifjúságom emlékét őrzöm. Melis György hangja egy kincs!
Köszönöm szépen, hogy meghallgattad!
Szerintem is gyönyörű dal!
Gyönyörű szép .
Köszönöm szépen, Gyöngyvirág!
Nagyon szép....................
Köszi Zsuzsa!!
Nagyon szívesen!
GYÖNYÖRŰ
nagyon gyönyörű...
Két közeli barátom elvesztése emlékére,,,,
Most meghalgattam Simándyval is. Melis rulez!
szuper!
Csodás!
Nagyon gyönyörű. Szebben és lágyabban hangzik még Simándi előadásánál is. Nekem még ma is Ők a legnagyobbak. Pedig majdnemhogy unokáik is lehettem volna.
István Szládekzddw
Szeretem a youtube-ot. Ezért! Nem a rebekka blekk szintű előadók miatt, hanem mert így ma is köztünk lehetnek nagyjaink. Melis György, Gregor József, Simándy József vagy éppen Kaszás Attila.
nagyon szép:)
Szuper
Csodalatos!
I loved this beautiful ,poignant video, ⑩♥♥♥♥♥
Very beautiful
Ezt még Simándi József művészúr sem tudta így elénekelni.
Gyönyörü!!!
Marika Krupinczané Lapu, köszönöm szépen!
Köszönöm szépen, hogy megnézted!
Köszönöm szépen kedves Ilonka!
(Azért remélem még jobbak is sikerülnek)
en most halgattam meg ezt a notat MELIS GYORGY ELOADASABAN DE NAGYON SZEPEN ADTA ELO MELTO EMLEKEZES RA!!!
Fantázia...
Egy rózsaszál szebben beszél, mint a legszerelmesebb levél,
Nem tud az írni, aki küldte, mert aki küldte az már nem él.
Nyugszik a csöndes temetőben, szemét lezárta a halál,
Az ő porából nőtt e rózsa, e rózsa, rózsa, rózsaszál.
Köszönöm :)
KINSZIKE KÖSZÖNÖM!attila
Köszi,hogy megosztottad velünk-e csodálatos hangot.
Milyen is? Ez elárul mindent.
e dalt csak hallgatni kell!!! ragozhatnám tovább , de értelme lenne??
egyet értek , nekem is kaszás tetszik
yyynagyon szép
szenzációs
Richard Geret ki kellett volna hagyni a klippből.
nem kell semmit mondani...
Szia!
Nagyon kéne nekem az Egy Rózsaszál Szebben beszél c. dal Karaoke verzióban!
ÉS MEKKORA ŰRT HAGYTAK MAGUK UTÁN SIMÁNDY,MELIS PAVAROTTI!FÁJDALMAS,DE LÉLEKBEN VELÜNK VANNAK,MEG PERSZE LEMEZEK GARMADÁN!
5*****
Kedves Zsuzsa Kinszler! Szabad lenne oda figyelni, hogy mely énekeshez kit társít a videón. Független, attól, hogy Melis csodaszépen énekelt.
JÁNOS VITÉZNEK BEÖLTÖZVE KÁPOLNÁN ÉNEKELEM
Sok sikert, gratulálok!
Sok sikert, gratulálok!
Ez a dal orokzold. godolta -e ezt Kacsogh Pongrácz ,Heltai Jenóvel mikkor írták?Ez egy orok zold szerelmes balada . Sok énekes éneklet , énekli ,és énekeli fogja. Osze hasonlítani ? nem lehet, hiszen mindegyik más alkat , más lelkú, hát hogy lehetne osze hasonlítani az elóadásaikat? Melis Gyorgy nagy múvész volt. Fantasztikus ez a dal. De a szívem Simándy József eloadásáé , lehet mert ezt halotam eloszor ? Milyen kár hogy már egyik Múvész úr sincs kozotunk . Még szerencse hogy a hangjuk megmaradt :)
@tolnai07
Nem akarok butaságot írni, de nem Ilosfalvy? (mármint 4:03tól, mint Jancsi)
Magyarok között ne leggyen ebben verseny Sárdy nem ezt énekelte nézz utána.Mind hárman nagyok voltak sajna ,hogy nem élnek
szerintem Peller Károly és Mészáros János Elek is szépen énekli
Mészáros János Elek-től sokkal szebb volt hallgatni.