Nagyon szuper beszélgetés! Felénél járok, de számomra is kissé idegesítőek voltak, Petra megjegyzései, hogy nem tudja elképzelni, milyen lehet... Anyukám egész gyerekkoromban egy nagy kőfal volt. Védett minket, nagyon jó anya volt, de szeretetet, fizikai érintés nem kaptunk tőle. Szülinapomon adott 2 puszit évente egyszer, ha megölelt, a kezeit én tettem a derekamra. Édesapánk ezt 200 százalékban pótolta, szerencsére. 20 évesen kerültem ki külföldre, azóta felfelé ível a kapcsolatunk minősége édesanyámmal. Sokat beszélgetünk erről, hogy a nagymama milyen volt, az ő anyja stb. Tehát transzgenerációsan próbáljuk feldolgozni a traumáinkat, sérelmeinket, elmondja mi nehéz neki, és sokat változott. Az unokáját imádja, öleli, puszilja, rengeteget változott, nyitottabb lett, érzem, ahogy gyógyulnak a sebeink és ez csodálatos ❤️ Köszönöm, hogy láthattam ezt a videót, drága Anna!
Jó szándékkal mondom: 6 perce nézem a beszélgetést, és eléggé idegesítő a riporter hölgy értetlensége, és többedszer kezdi azzal a mondatot, hogy "Én el sem tudom képzelni, hogy..." - így nagyon nehéz hallgatni a beszélgetést, mert bizony sokan így nőttek fel, de a riporter ne legyen ennyire demagóg/civil, hogy mit tud elképzelni és mit nem - főleg a pszichológiai műsort vezet. A műsor nem arról szól mit tud elképzelni, nem róla szól. Hanem arról a kb minden 2. emberről, aki így nőtt fel, ilyen anyával.
Egy távolságtartó anya többnyire nem azért távolságtartó, mert nem szereti a gyermekét, hanem ennek számtalan oka lehet: ezt a családi mintát hozta magával - a transzgenerációs dolog, amit a hölgy említ -, az ő anyja is ilyen volt, nem volt szokás kimutatni az érzelmeket a családban, vagy érzelmi abúzust szenvedett el a gyerek apjától, és ezt tudattalanul kivetíti a gyerekre, vagy szándékosan azért nem babusgatja a gyermekét, mert edzetté szeretné tenni, hogy ebben a kemény világban meg tudja állni a helyét vagy egyszerűen csak az anya érzéketlen természet, aki észre sem veszi, hogy gyermeke mennyire vágyik a közelségére... A távolságtartásnak az a veszélye, a gyerek azt tanulja meg, hogy anyámnak nem vagyok elég fontos, nem számíthatok rá a bajban, minden problémámat egyedül kell megoldanom, és akkor következik be az, hogy ha bajba kerül az életben, nem fog az anyjától segítséget kérni, mert meggyőződése, hogy nem kaphat, nem tud őszinte lenni hozzá, hanem elkendőzi a problémát, ami attól még megmarad és gyakran tragédiába torkollik a dolog... Igen, ahogy a hölgy mondja, nagyon fontos, hogy legyen a gyerek életében egy biztos stabilitási pont, ahová tudja, hogy fordulhat, akire számíthat, ha bajban van, ezért fontos az intimitás kisgyerekkorban...
Fura hogy a riporter ennyi értetlenkedik, és nagyon zavaró. A háborúban született anyák, mint a mi szüleink felneveltek egy ilyen generációt. Sajnos anyukám soha meg nem ölelt, meg nem dícsért. Nem volt szabad érzelmeket mutatni, mert kikaptunk érte. Ő is így nőtt fel.
A sogorom a világ legjobb apukája avval semmi baj csak ára vagyok kíváncsi hogy egy anya hogy tud hátat fordítani Gyermekeinek már picikorukban és most 40 èv után jelentkezik ? Nem èrtem Éva
Igen amikor felismerted h te ilyen gyerekek vagy ...és mostmár közel az 50- hez megvillágosodsz ....hogy képzeld az anyukádat🤔 aki már kezd rád szorulni hiszen felette is eljár az idő...
Nagyon szuper beszélgetés! Felénél járok, de számomra is kissé idegesítőek voltak, Petra megjegyzései, hogy nem tudja elképzelni, milyen lehet... Anyukám egész gyerekkoromban egy nagy kőfal volt. Védett minket, nagyon jó anya volt, de szeretetet, fizikai érintés nem kaptunk tőle. Szülinapomon adott 2 puszit évente egyszer, ha megölelt, a kezeit én tettem a derekamra.
Édesapánk ezt 200 százalékban pótolta, szerencsére. 20 évesen kerültem ki külföldre, azóta felfelé ível a kapcsolatunk minősége édesanyámmal. Sokat beszélgetünk erről, hogy a nagymama milyen volt, az ő anyja stb. Tehát transzgenerációsan próbáljuk feldolgozni a traumáinkat, sérelmeinket, elmondja mi nehéz neki, és sokat változott.
Az unokáját imádja, öleli, puszilja, rengeteget változott, nyitottabb lett, érzem, ahogy gyógyulnak a sebeink és ez csodálatos ❤️
Köszönöm, hogy láthattam ezt a videót, drága Anna!
Jó szándékkal mondom: 6 perce nézem a beszélgetést, és eléggé idegesítő a riporter hölgy értetlensége, és többedszer kezdi azzal a mondatot, hogy "Én el sem tudom képzelni, hogy..." - így nagyon nehéz hallgatni a beszélgetést, mert bizony sokan így nőttek fel, de a riporter ne legyen ennyire demagóg/civil, hogy mit tud elképzelni és mit nem - főleg a pszichológiai műsort vezet. A műsor nem arról szól mit tud elképzelni, nem róla szól. Hanem arról a kb minden 2. emberről, aki így nőtt fel, ilyen anyával.
Végig se tudom nézni emiatt... Kár
Pontosan ezt gondolom én is.
Engem is zavar ez az értetlenkedés. Meg hogy magáról beszél.
Annyira jo lenne, ha a riporter inkabb csak kerdezne!! Zavaroan sokat beszél. Könyörgöm, hagyja Annamáriat beszélni, hiszen miatta nézzük a műsort!!
Gyakorolni kellene az elfogadást a riporternőnek, hogy elfogadja, hogy mások másképp éreznek, nem úgy mint Ő. Mert így lealacsonyító.
Sajnos a riporter nagyon értetlen "nem tudja elképzelni" mondatok nagyon idegesítőek..Nagyon naíva, mintha nem ezen a bolygón létezne..
Egy távolságtartó anya többnyire nem azért távolságtartó, mert nem szereti a gyermekét, hanem ennek számtalan oka lehet: ezt a családi mintát hozta magával - a transzgenerációs dolog, amit a hölgy említ -, az ő anyja is ilyen volt, nem volt szokás kimutatni az érzelmeket a családban, vagy érzelmi abúzust szenvedett el a gyerek apjától, és ezt tudattalanul kivetíti a gyerekre, vagy szándékosan azért nem babusgatja a gyermekét, mert edzetté szeretné tenni, hogy ebben a kemény világban meg tudja állni a helyét vagy egyszerűen csak az anya érzéketlen természet, aki észre sem veszi, hogy gyermeke mennyire vágyik a közelségére... A távolságtartásnak az a veszélye, a gyerek azt tanulja meg, hogy anyámnak nem vagyok elég fontos, nem számíthatok rá a bajban, minden problémámat egyedül kell megoldanom, és akkor következik be az, hogy ha bajba kerül az életben, nem fog az anyjától segítséget kérni, mert meggyőződése, hogy nem kaphat, nem tud őszinte lenni hozzá, hanem elkendőzi a problémát, ami attól még megmarad és gyakran tragédiába torkollik a dolog... Igen, ahogy a hölgy mondja, nagyon fontos, hogy legyen a gyerek életében egy biztos stabilitási pont, ahová tudja, hogy fordulhat, akire számíthat, ha bajban van, ezért fontos az intimitás kisgyerekkorban...
Kar, h a pszichologus holgyet alig engedtek beszelni! Ora kivancsiak elsosorban a nezok.
Hozzá nem értő riporter
Hihetetlenul intelligens beszelgetes. Koszonom szepen, hogy vegig hallgathattam.
Kedves Anna!
hogyan vehetnèm fel Önnel a kapcsolatot? a segìtsègère lenne szūksègem a tèmával kapcsolatban.
ūdvözlettel: Huszárik Judit
annacska@gmail.com címen kereshet meg. Csak most olvasom ezt a kommentet.
Mi nem adunk életet a gyermekünknek, mi életre segítjük. Persze ennek a főtémához semmi köze, de akkor is fontosnak tartom.
Fura hogy a riporter ennyi értetlenkedik, és nagyon zavaró. A háborúban született anyák, mint a mi szüleink felneveltek egy ilyen generációt. Sajnos anyukám soha meg nem ölelt, meg nem dícsért. Nem volt szabad érzelmeket mutatni, mert kikaptunk érte. Ő is így nőtt fel.
Anyám nem szeretett, ezért mindent meg tett értem 😥❤
A sogorom a világ legjobb apukája avval semmi baj csak ára vagyok kíváncsi hogy egy anya hogy tud hátat fordítani Gyermekeinek már picikorukban és most 40 èv után jelentkezik ? Nem èrtem Éva
Igen amikor felismerted h te ilyen gyerekek vagy ...és mostmár közel az 50- hez megvillágosodsz ....hogy képzeld az anyukádat🤔 aki már kezd rád szorulni hiszen felette is eljár az idő...
Hogy éli meg egy gyermek" Sérült lesz. Serült.