Én nem láttam élőben, de végignéztem az összes felvételt amit találtam. Már nagymama korú vagyok, de ez a fiú teljesen lenyűgözött. Elképesztő ahol tart. Szurkolok neki. Gratulálok
@@T.Dávid92 A szombatin voltunk, és majdhogynem minden értelmezhető hely tele volt. Az a kis rész volt üresebb, ahol a 70.000-es és a 90.000 forintos helyek voltak, vagy ahol "korlátozott láthatóságú" részek voltak. A mi szektorunkban például egyetlen üres helyet sem láttam, amit menet közben látni lehetett, az azért volt, mert felugráltak az emberek, és a lépcsőn meg a büfénél táncikáltak. Még a technikai pult mögött is táncoltak sokan, pedig az eléggé betakart. Biztos volt olyan, akinek közbejött valami, és nem tudott menni, de hogy nem sok ilyen volt, az egészen biztos. (Például 2:30-nál nézd meg!)
@@vepa_editsLegfelül ültem fantasztikus és szédítő volt egyszerre látni mindent.Nem mentek el kevesebben.Tele volt az egész szinte nem is volt üres szék.Az álló résznél hátul volt egy kis hely de gondolom az a biztonság miatt volt hogy ne legyenek egymás nyakán úgy az emberek.Nagyon jól lehetett hallani mindent elképesztő volt !
@@T.Dávid92nem mentek el kevesebben. Azért voltak üres székek , mert sokan nem ültek le, hanem a szektor mögötti részen (ahol büfé is van maradtak/ álltak táncoltak ). Ha megnézed ott végig tömve van emberekkel. ❤:-)
Így van, mindkettő profi a maga területén, ezáltal rengeteg embernek tetszik egyik is másik is, és fordítva is igaz. Vannak utálkozók is... lelkük rajta.

😊Ez rám is szóról
szóra igaz.😊
Fantasztikus előadást láttam szombat este!
Szia
Örülök, hogy te ott lehetél.
Észre vehető volt az, hogy kevesebben mentek el mint amennyi jegyet eladtak ez elött fél évvel?
@@T.Dávid92 A szombatin voltunk, és majdhogynem minden értelmezhető hely tele volt. Az a kis rész volt üresebb, ahol a 70.000-es és a 90.000 forintos helyek voltak, vagy ahol "korlátozott láthatóságú" részek voltak. A mi szektorunkban például egyetlen üres helyet sem láttam, amit menet közben látni lehetett, az azért volt, mert felugráltak az emberek, és a lépcsőn meg a büfénél táncikáltak. Még a technikai pult mögött is táncoltak sokan, pedig az eléggé betakart. Biztos volt olyan, akinek közbejött valami, és nem tudott menni, de hogy nem sok ilyen volt, az egészen biztos. (Például 2:30-nál nézd meg!)
@@T.Dávid92 Szia én is voltam, kiemelt állójegyem volt és egyáltalán nem volt észrevehető. Életreszóló élmény volt.
@@vepa_editsLegfelül ültem fantasztikus és szédítő volt egyszerre látni mindent.Nem mentek el kevesebben.Tele volt az egész szinte nem is volt üres szék.Az álló résznél hátul volt egy kis hely de gondolom az a biztonság miatt volt hogy ne legyenek egymás nyakán úgy az emberek.Nagyon jól lehetett hallani mindent elképesztő volt !
@@T.Dávid92nem mentek el kevesebben. Azért voltak üres székek , mert sokan nem ültek le, hanem a szektor mögötti részen (ahol büfé is van maradtak/ álltak táncoltak ). Ha megnézed ott végig tömve van emberekkel. ❤:-)
Ezt brutális volt élőben átélni 🥹 még mindig a hatása alatt vagyok 3.napja 😂
Pénteken szar volt
Koszonom a jo zenet szia
Ez zene 😂😂😂😂
💗💗💗💗💗💗💗
Cső
Csak itt a felvételen visszhangzik?
Igen, szuper volt a hang.
😅😂😅😢😂😂😂😂 rátátátáaaa
A külsősègek ès làtvàny nèlkül mit èr 😅
Most bezzeg senki nem szólt ,hogy miért kellett a Puskás Aréna !!!!!
@@user-ym9mb5ow9j legalább most értelmet nyert
Ahogy láttam, vidéki haknikkal kezdte, azokat is teljes erőbedobással csinálta 1 szál gitárral...valamivel csak megalapozta a 3 Puskást, nem gondolod?
@@user-ym9mb5ow9jKi szólt volna?
Mi lenne , ha tovább haladnal és keresnél magadnak valami jó előadót és nem rontanad itt az örömöt !@@andreamarcso2783
Hello néznél 3+2
?????????? Goo letsgooo
Yess
Majd megyògyultok
17 centis farka van.
Kinek
@@bence_ Találd ki.
Na ez ám a zene😂 kb mint Orbán munkássága🤮
Ha tudná, hogy ez a kettő szöges ellentétben van egymással, esetleg újragondolhatná…🤔
Aha ja persze😂 mind a kettő egy rakás💩
De erre még mindig mondhatod, hogy kösz nem. Orbántól meg nem tudunk megszabadulni...