Hihetetlen mennyire jók. Művészetük összeköti a múltat, jelent és a jövőt. Nagyszerű emberek. Az összefogásuk, összetartás erejük HATÁRTALAN! Köszönöm.
Megdöbbentőek vagytok, ne lepődjetek meg majd ha egyszer valami koncertre eljutok, vagy bárhol meglátlak benneteket szó nélkül nyújtom a kezem, mert amit műveltek az emberiség javára , épülésére válik, ha elérhetnénk hogy a világ rosszai megértenék ezt amit ti itt elmondotok zenében, érésekben, a világ jó lenne, boldog emberek mosolyognának egymásra Minden kalapom a földig eresztem előttetek, feltétlen hívetek vagyok.
Huh, ez már milyen! Magyar népzene és blues, ritka párosítás. Egyszerűen zseniális, hihetelen, milyen könnyedén ötvözik egymásba az elemeket. Köszönöm, hogy létezik a zenekar. Nem is, inkább így. A Zenekar
Látjátok, profi népzenészek és a nem népzenét /Lovasi/ is proifiként muzsikálják !!! Na ezért is imádom a Csik zenekart / Szalonna nélkül is,aki nem Csik tag !!
Várom azt a hatalmas bulit, ahol amerikai blues - és más népek zenészei, sőt magyar táncházi zenészek (no meg a Csík!!!) egy közös mámorban összejam-olnak netán repedt-rekedt hangú, abszolút hallású, vérbeli zenészekkel... 56 éves vagyok, de ennek reményében kivárok bizisten még kétszer ennyit is, csak hallhassam!
„Ha a Kispál megrázza magát..." címmel Lovasi interjú a novemberi ROCKINFORMban. A ROCKINFORM novemberi CD melléklete pedig a GÉNIUSZ Kincskereső albuma. Rock-alternatív-underground. Lélekboncolás. Neked is szól! Ui: Csík Jani "bácsi" a lányom sulijában tanított 1 évig éneket. Szerencsés kölykök :o)
Természetesen kellettek hozzá,és még mások is,de a csík merte bevállalni fogy feldolgozza a zenéket.ami szerintem nagyon jó döntés volt.ez lett a híd a generációk között.természetes hogy a fiatalok nagy része a feldolgozások miatt ment el csíkra,de ott nem csak a feldolgozásokat hallották...
Sziasztok!az biztos hogy nem sok olyan zenekar létezik ,akik ekkora generációs szakadékot tudnának áthidalni, mint ők! minden tiszteletem nekik ezért, és a ZENÉJÜKÉRT
Mária Kissné Szalay Hallgassa meg a néni az ANIMALS "felkelő nap háza" című számát. A két kotta egyezik.Azé,me süket vagy,wazze,nem köll ám lehülyézni másokat. A net nem erre való.Egyébiránt a CSÍK zenekar,és a Kispál is nagyszerű zenekar.Nem vitaindítónak,és nem személyeskedésnek írtam.
Gábor Csontos Nincs új a nap alatt! Bárhová is indulunk Ádámról, Éváról és a nagy diófáról csak-csak rokonságot találunk! Kispál (alternatív) - Csík (magyar népzene) - Animals (beat-blues) - Petőfi S. A felkelő nap háza dallamára dúdolt el a Füstbe ment terv versszakait és megértet egy-, és kerek a világ!
Senki nem vette észre,hogy ez egy blues!És azért mixelhető a két stílus mert a magyarban és a bluesban is pentatonikus hangsor fedezhető fel!Ettől gyönyörű mindkét népzene........
@hokklajk por que para mi la musica es mas importante que las palabras,,,,por gustan tanto los beatles en japon .por ejemplo? etc. etc....te gusta la 9° sinfonia de Beethoven?,,capaz que no...un saludo.
a zenészek zsenialitása, maximális beleélés, a hátamon futkározik a szőr... itt látszik az hogy ki született zenésznek és ki csak ügyeskedik. A szaxi-gitár-hegedűszólók egymásra felelgetése... le a kalappal.
Skanoja! Ez egy amerikai "népzene", a St. James Infirmary blues, ezt dolgozta fel a Csík Zenekar. Ehhez Lovasi írt szöveget, de ez nem Kispál feldolgozás.
nem! a Senki nem ért semmit egy mondat valóban a "WC-n sírni"-ből, de nézd meg a keresőbe, hogy mit hoz ki WC-n sírni-re és a senki nem ért semmire... egy albumon vannak igaz, de full más a kettő szám!!!
Hihetetlen mennyire jók. Művészetük összeköti a múltat, jelent és a jövőt. Nagyszerű emberek. Az összefogásuk, összetartás erejük HATÁRTALAN! Köszönöm.
Megdöbbentőek vagytok, ne lepődjetek meg majd ha egyszer valami koncertre eljutok, vagy bárhol meglátlak benneteket szó nélkül nyújtom a kezem, mert amit műveltek az emberiség javára , épülésére válik, ha elérhetnénk hogy a világ rosszai megértenék ezt amit ti itt elmondotok zenében, érésekben, a világ jó lenne, boldog emberek mosolyognának egymásra
Minden kalapom a földig eresztem előttetek, feltétlen hívetek vagyok.
Eszméletlen! A szaxi, a gitár, a hegedű...minden! Neveket akarok! Fantasztikusak!
Fantastic Piece of Music !!!
Greetings form Ireland :-)
Huh, ez már milyen! Magyar népzene és blues, ritka párosítás. Egyszerűen zseniális,
hihetelen, milyen könnyedén ötvözik egymásba az elemeket.
Köszönöm, hogy létezik a zenekar.
Nem is, inkább így.
A Zenekar
Profik, népzenészektől amcsi bluest nézni és hallgatni ez csoda!!!
becsülöm, hogy megkedvelteti a csikzenekar minden rétegge ilyen módon a magyar népzenét.
A Csík zenekar és Szalonna párosítása nagyon jó! Nekem tetszik a szám!
Így szeretnek szólni a hangszerek. Csak meg kell tudni szólaltatni őket. Így!
fantasztikus muzsikusok,latszik hogy igazan szeretik amit csinalnak.Szuper
Köszönöm.minden tiszteletem a zenekare.Isten aldjon benneteket.
úgy zokogtam a koncertjükön.......micsoda élmény volt.... LOVE IT!!!
Jó vót!
I don't know how I could possibly love this any more!
Éljen a megértés ✌️
fél órája hallgat -gatom a Csik-et, nagyon jÓÓÓÓÓ
Profi blues ! Köszi Csik zenekar !!!!
Egyszerűen imádom, ahogy belép a gitár a saxofon után, utána meg válaszolgatnak... :)
Aztán meg a hegedűk is beszállnak...
Persze, amellett, hogy az egész nagyon-nagyon jó az első pillanattól az utolsóig...
milyen jó is tud lenni ez a zenei stílus...
Látjátok, profi népzenészek és a nem népzenét /Lovasi/ is proifiként muzsikálják !!! Na ezért is imádom a Csik zenekart / Szalonna nélkül is,aki nem Csik tag !!
Hát...... öröm hallgatni ; köszönöm .
+margareta orosz Aki burokban született annak könnyű, mindenki más nem csodálkozik ezen.
Áldás békesség kedvesim ✌️
Galagonya23, na ezt meg én nem tudtam! Szeretem a RUclips-ot, mindig megtud valami újat az ember!:D
ott van szalonnna háháááá :D
de jó janibácsit is látni :)
Igen és nagy büszkeségemre Csík Janibá tanítja a lányom hegedűre:)
elszáll minden gondom.,amikor ezt a zenekart hallom. tiszteletem.
Nagyon jóooooo Fantasztikus!!!!!! 🎻🎤🎻🎤🎸🎺🎺📯🎼🎵🎸👌👌👌👌👌
Ez aztán ünnep! Igazi örömzene! Bravó Csík!
A zene magasiskolája.PERFEKT!!!!!!!!!!
Várom azt a hatalmas bulit, ahol amerikai blues - és más népek zenészei, sőt magyar táncházi zenészek (no meg a Csík!!!) egy közös mámorban összejam-olnak netán repedt-rekedt hangú, abszolút hallású, vérbeli zenészekkel...
56 éves vagyok, de ennek reményében kivárok bizisten még kétszer ennyit is, csak hallhassam!
una maravilla......finom...i love youtube too...csik zenekar...no tengo palabras para describirlos....maravillosos totales...
Csík zenekar forever....
Szalonna a LEGJOBB!!!!!
Imádom!
Nekünk nagyon tetszik!
Fantasztikus!!!!!
Minden feldolgozásuk tökéletes.
Ez azonban túlnőtte az eredetit.
Remélve
Mindenkinek
a zene az jó :D
nagyon szep ,,house of rising sun,, es animals :)
Nebunieeeee! Super!
szmorag! Az Én Szeretlek Téged cd-ről!
zseniális, imádom... viszont a videó feltöltőjének mondanám, hogy ez nem a WC-n sírni c. szám, hanem a Senki nem ért semmit...
De, ez a wc-n sírni.
Így van!!!!
Profi...
ez a zene kiváló érteni kell értelmezni és elgondolkodni mi is a mondani valója nem ócsárolni szerintem a mai kor legjobb zenekara ! nemde bár?
"Dedebár"!
imadom oket:)
Amerikai népzene (ha a blues-t lehet annak nevezni) magyarra átdolgozva fenomenális :)
Szerintem, az egész szám zseniális.
Akinek meg adatik 😇
„Ha a Kispál megrázza magát..." címmel Lovasi interjú a novemberi ROCKINFORMban.
A ROCKINFORM novemberi CD melléklete pedig a
GÉNIUSZ Kincskereső albuma.
Rock-alternatív-underground.
Lélekboncolás.
Neked is szól!
Ui: Csík Jani "bácsi" a lányom sulijában tanított 1 évig éneket. Szerencsés kölykök :o)
"törik" a mécses :( IMÁDOM!!!!!!!
kicsit kirázott a hideg . fantasztikus
@hagnesz Így van, azért tudom dúdolni velük ezt a számot, miközben hallgatom,... már nem tudom hányadszor. Köszönet az együttesnek.
Ezzel a számmal búcsúzok viszont hallásra Béla Napkorról
Poharhanni: Ez a szám egy Kispál és a borz szám feldolgozása, aminek az eredeti címe: Wc-n sírni....
Természetesen kellettek hozzá,és még mások is,de a csík merte bevállalni fogy feldolgozza a zenéket.ami szerintem nagyon jó döntés volt.ez lett a híd a generációk között.természetes hogy a fiatalok nagy része a feldolgozások miatt ment el csíkra,de ott nem csak a feldolgozásokat hallották...
Sziasztok!az biztos hogy nem sok olyan zenekar létezik ,akik ekkora generációs szakadékot tudnának áthidalni, mint ők! minden tiszteletem nekik ezért, és a ZENÉJÜKÉRT
@raddiopass
valóban hasonlít az alapja a felkelő nap házához, főleg a versszakok utolsó sora.
😇
✌️
Ez a St. James Infirmery c. dixieland nota magyar forditasa.
kár a földet bántani, a föld ennél bölcsebb
(amúgy ez a senki nemért semmit), de végülis majdnem mindegy
nagyon jó mindegyik:)
Érdekes átirata a Felkelő nap házának.
Hülye.
Mária Kissné Szalay
Hallgassa meg a néni az ANIMALS "felkelő nap háza" című számát.
A két kotta egyezik.Azé,me süket vagy,wazze,nem köll ám lehülyézni másokat.
A net nem erre való.Egyébiránt a CSÍK zenekar,és a Kispál is nagyszerű zenekar.Nem vitaindítónak,és nem személyeskedésnek írtam.
st james infirmary lesz az...
Gábor Csontos Nincs új a nap alatt! Bárhová is indulunk Ádámról, Éváról és a nagy diófáról csak-csak rokonságot találunk! Kispál (alternatív) - Csík (magyar népzene) - Animals (beat-blues) - Petőfi S. A felkelő nap háza dallamára dúdolt el a Füstbe ment terv versszakait és megértet egy-, és kerek a világ!
nem ez az első "felkelő nap háza" -szerű. de ez legalább jó.
ez blues!
A népzene gyönyörű! ez is csodálatos!
de nem népzene a szó hagyományos és modern felfogása szerint sem!
:)
Senki nem vette észre,hogy ez egy blues!És azért mixelhető a két stílus mert a magyarban és a bluesban is pentatonikus hangsor fedezhető fel!Ettől gyönyörű mindkét népzene........
@hokklajk por que para mi la musica es mas importante que las palabras,,,,por gustan tanto los beatles en japon .por ejemplo? etc. etc....te gusta la 9° sinfonia de Beethoven?,,capaz que no...un saludo.
Szabó Attila óriás szerelmem
Atento80!
Si, si! Nó para! Tengó di neró vangósalaplaja. :D
én meg csak gratulálok. ennyi. ilyet kitalálni, ez eszméletlen jó.
Ez tényleg a Senki nem ért semmit, a tv-s aláírás több helyen is hibádzik
ez a szaxi szóló eszméletlen!!! Ki ez????? tudja valaki?
@gevinhu
hehe. Úgy van, ez a Senki nem ért semmit :D az album mindenesetre stimmel.
hoppá
A felkelő nap háza.
Ez a "Senki nem ért semmit".
majd nem igazad van csak ez a "St. James Infirmary" egyébként meg mit számít, nagyon jó adaptáció, kicsit savanyú kicsit zöld de legalább a mienk!
Hát nem majdnem, hanem biztosan mindegy!!! Mert a szám címe: WC-n sírni, és a SENKI NEM ÉRT SEMMIT mondat az pedig a szöveg benne! Biztos kapkodtál.
a zenészek zsenialitása, maximális beleélés, a hátamon futkározik a szőr... itt látszik az hogy ki született zenésznek és ki csak ügyeskedik. A szaxi-gitár-hegedűszólók egymásra felelgetése... le a kalappal.
Egyébként ha megnézed, a klip elején ki is van írva! XDDDDDDDDDD
hoppá, van egy kis hasonlóság: Louis Armstrong St. James Infirmary
@janosicsanad Nem hasonlosság ez az !
Jó, de ez miért a WC-n sírni? Ez a Senki nem ért semmit volt. :)
@axaard Igen, ő énekli az 'Én szeretlek téged' című lemezen. :)
Ez nem Wc-n sírni.
@anitaturocy egyetertek
Khm,, volt egy olyan szám, mint a "The house of the rising sun ..."
Skanoja! Ez egy amerikai "népzene", a St. James Infirmary blues, ezt dolgozta fel a Csík Zenekar. Ehhez Lovasi írt szöveget, de ez nem Kispál feldolgozás.
nagyon jóó (de ez nem a wc-n sírni)
nem!
a Senki nem ért semmit egy mondat valóban a "WC-n sírni"-ből, de nézd meg a keresőbe, hogy mit hoz ki WC-n sírni-re és a senki nem ért semmire...
egy albumon vannak igaz, de full más a kettő szám!!!
@juhos111 de azt azért nem szabad elfeledni,hogy a sikerekhez szervesen hozzá tartozott egy Kiss Tibi és Lovasi András.
Micsoda zenét kavarint ez a csapat! Eszméletlen! Meg vagyok babonázva!
Ez nagyon nem a vécén sírni hanem a senki nem ért semmit, de ez nem változtat a tényen hogy nagyon profi, és a fele improvizáció
...A Kispál jobban áll nekik,mint a Quimby...
valojában az élet keserü de nem szar téged látni zeneileg nem lehet tenni vagy tudomhova
Nem nagyon szeretem és nem is ismerem igazán a Kispál és a Borzot, de ennek a számnak nem az a címe, hogy Senki nem ért semmit?
robbin williams énekel
Szerintem meg ez a feldolgozás egyszerűen vontatott és unalmas. Pedig szeretem őket, de ez akkor sem sikertült. Szerintem.