Mi történt valójában a francia forradalom során?

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 2 окт 2024
  • Szöveg:
    Szabadság, Egyenlőség, Testvériség, vagy Halál! Így szól a francia forradalom híres jelmondata.
    De miért robbant ki ez a konfliktus, mi történt pontosan?
    A legrégebbi tévhit szerint a politikai zsarnokság váltotta ki a francia forradalmat. Ez azért nem igaz, mert a francia abszolút monarchia széleskörű társadalmi támogatást élvező, korlátozott monarchia volt, amely készen állt a modernizációra.
    Egy másik nézet szerint a tömegek nyomora, a szegénység okozta a francia forradalmat. Ez is tévedés, mert az életszínvonal csak Hollandiában és Angliában volt magasabb , mint Franciaországban.
    A legszélesebb körben elterjedt nézet szerint a „nemesség és polgárság” osztályellentétét találjuk a francia forradalom okai között. Ez a marxista nézet is elfogadhatatlan, mert a francia polgárságnak nem az volt a célja, hogy „megdöntse” a régi társadalmi rendet, felszámolja a nemességet, hanem az, hogy bejusson a nemesség soraiba.
    A francia forradalom tehát nem gazdasági vagy társadalmi, hanem inkább politikai és ideológiai jellegű esemény volt. Az elvileg abszolút királyi hatalmon alapuló politikai rendszer és a kiváltságokra épülő társadalom összeomlott, de nem sikerült megtalálni azt a nemzeti szuverenitásra alapozott berendezkedést, amely megfelel a törvény előtt egyenlő és szabad állampolgárok új társadalmi rendjének.
    Ebben az új rendben egyre kevésbé számított a születés, mint a régi rendszerben, és egyre nagyobb jelentősége volt a vagyonnak.
    Akkor mégis mi okozta a régi rend bukását?
    Először is, egy gazdasági válság, amely mozgósította a városi és vidéki tömegeket. Másodszor a politikai válságba átnövő pénzügyi válság, amely 1789-re megbénította a kormányzást. A király felismerte a bajt, összehívta a rendi gyűlést, de hiába alakult ez át
    Alkotmányozó Nemzetgyűléssé, a városokban lázadások törtek ki, a felkelők pedig Párizsban elfoglalták a Bastille-t. Az éhség, a rendi gyűlés keltette remények és a rémhírek hatására a parasztok erőszakkal mondatták le földesuraikat ősi jogaikról. A Nemzetgyűlés erre eltörölte az összes kiváltságot, és az Emberi és állampolgári jogok nyilatkozatával az új világ alapjait is lefektette: a törvény előtti egyenlőséget és a képviseleti rendszert.
    A nép mérsékelt reformokat várt, de ehelyett forradalmat kapott, amely teljesen hagyományos életmódját. Ezért a forradalom első öt évében egyre radikálisabb csoportok vették át a hatalmat, egymást túllicitálva törekedtek a szabadság és egyenlőség legtökéletesebb megvalósítására.
    A nélkülöző tömegek bűnbakokat kerestek, a politikusok pedig kijelölték számukra az újabb és újabb bűnösöket: először is az arisztokratákat, aztán a papokat, aztán az emigránsokat, végül a külföldi fejedelmeket. Azt mégsem ismerhették el ugyanis, hogy a nehézségeket az ő meggondolatlan pénzügyi és egyházügyi intézkedéseik okozták.
    A bűnbakkeresés 1792-re logikusan vezetett el a külső háborúhoz, majd a belső háborúhoz. 1792. augusztus 10-én a párizsi radikálisok megdöntötték a francia monarchiát. Ráadásul a franciák kisebbsége választotta csak meg a Nemzeti Konventet, és annak kisebbsége kiáltotta ki a köztársaságot. Ezt követően a Konvent kihívást intézett minden európai uralkodó ellen, és kivégeztette a királyt.
    A háború, a fellázadt parasztokkal és városokkal kirobbant polgárháború, a népi követelések és a sajátos, forradalmi mentalitás terrorhoz és diktatúrához vezetett 1793-ra.
    A forradalmárok meg voltak győződve arról, hogy az ész nevében és a nemzeti szuverenitás birtokosaiként mindent megtehetnek. A terror és a polgárháború áldozatainak számát 200 000 és 300 000 közöttire becsülik. A forradalom felfalta saját gyermekeit.
    Végül, 1794 nyarán Robespierre letartóztatása és kivégzése után a Nemzeti Konvent felszámolta a terrort és a diktatúrát. A következő öt év alatt kísérletet tettek egy békés parlamentáris kormányzásra. A társadalom azonban egyenlőség jelet tett a köztársaság és a terror közé. A forradalmi vívmányokat elfogadta, a köztársaságot nem.
    A republikánusok társadalmi támogatás híján, hol jobbra, hol balra sújtottak le. A kiújult háború miatt 1799-ben a kormányzat vezető politikusai is úgy érezték, hogy erősebb végrehajtó hatalomra van szükség.
    Ezzel kiszolgáltatták magukat a legnépszerűbb tábornoknak, Bonaparténak. Katonái szétkergették a képviselőket, majd az összeesküvők egy új alkotmánnyal Napóleon kezébe adták a hatalmat. Ez az új alkotmány szakított a népszuverenitás elvével, nem tartalmazta már az emberi jogok nyilatkozatát sem, nem törekedett a hatalmi ágak szétválasztására, a köztársasági formák megőrzésével tulajdonképpen monarchikus hatalmat hozott létre, és ezzel lezárta a forradalmat.
    Ez a "nagy francia forradalom" egyszerre hagyta ránk egy olyan korszak emléket, amelyben hinne lehetett abban, hogy egy ország, egy társadalom, vagy az egész emberiség megújulhat. De ránk hagyta azt a riasztó tapasztalatot is, hogy milyen rettenetes dolgokat lehet elkövetni vonzó eszmék nevében.

Комментарии • 111

  • @laszlogyori1302
    @laszlogyori1302 5 месяцев назад +2

    Nem volt az más szerintem mint NÉPÍRTÁS ! Rohadtúl mindegy hogy ki,vagy mi a neve. Lehet náci népírtás faji alapon ,mint a németeknél, vagy lehet komcsi népírtás osztály alapon mint az oroszoknál! A népírtás az népírtás!Ja és a f.r .erre büszkék? GRATULÁLOK!!!

  • @zoltantoplak6254
    @zoltantoplak6254 3 года назад +41

    Remek, informatív és látványos videó, különlegessége az előadó érdekes "r" - jei.

  • @boddonzarojelxd3345
    @boddonzarojelxd3345 3 года назад +32

    Látom itt valaki PragerU-t nézett, és még el is hitte amit mondanak.

    • @dr.montytivadar7776
      @dr.montytivadar7776 3 года назад +4

      @@antiglobalist8229 a fajtája? Biztos hogy ennyire általánosítani kell?
      Nem hiszem hogy minden baloldali beállítottságú emver gyűlölné

    • @DesignFIaw
      @DesignFIaw 3 года назад +9

      @@antiglobalist8229 PragerU-val az a gond, hogy egy fosszilisenergia-mágnás üzletember pénzeli az egészet, hogy legitimizálja az üzleti törekvéseit, és ebből a célből hamis adatokat, vagy valós adatokat megtévesztően tüntet fel, anélkül, hogy ellenvéleménynek helyet adna.
      De itt a mágnást ki lehetne cserélni Sorosra, és az ő által támogatott médiacsoportokra, és ugyanúgy igaz lenne. Szerintem minden forrást ami nem hajlandó ellenvéleményt bemutatni, azt úgy kell venni mintha a sajátja se lenne igaz.

    • @agrokiller
      @agrokiller 3 года назад +2

      @@DesignFIaw Szerintem pedig lehetőséget ad, hogy az ember mérlegeljen. Életszerűbb elolvasni több forrást és döntésre jutni, mint elvárni, hogy egy-egy cikkben, könyvben, tanulmányban minden szemléletmód jelen legyen.

    • @DesignFIaw
      @DesignFIaw 3 года назад +4

      @@agrokiller Ez lehet részben így van, de mondjuk ha van egy véleményed/érdeked, és pénzelsz egy médiacsatornát, hogy többek között a szintén általad pénzeld/hozzád kötkető blogokat, weboldalakat citálva a te érdekeiddel pont egybesimuló, így már "tény"-ként kezelhető információt adjon tovább úgy, hogy nem ad helyet vitának, hanem azokat kész tényként közli, miközben a védekezés esélye nélkül degradálja az ellenkező véleményen lévőket: ezzel nem mérlegelési lehetőséget teremtünk, hanem propagandát. Igazságtartalomtól függetlenül.

    • @jozsefnemeth935
      @jozsefnemeth935 2 года назад

      A jelen korban lemerheto, hogy az ateista utopiaknak vagy promiszkuitasnak milyen tarsadalmu, politikai kovetkezmenyei vannak. Ezert kellett volna ezekrol emlitesr tenni. Az enciklopedistak, akik kezdetben deista aztan materialists nezeteket vallottak ld. Didrot pl. Vagy Marquis de Sad. Akinek nevebol a szadista megnevezes szarmazik. Stb stb

  • @morcosmacska
    @morcosmacska 2 года назад +6

    Jól tudtok hazudni. Például a kiadásokat és a bevételeket megcseréltétek :DDD Így már mindjárt más az "életszínvonal" :D

  • @janosvaci9541
    @janosvaci9541 Год назад +4

    A sabadkömüvesség szerepéről egy lényegszó sincs!

    • @marcikakukk3204
      @marcikakukk3204 9 месяцев назад

      "A forradalom felfalja a gyermekeit !"
      Hát peersze..!
      Valójában a 'ródsildfélék' által finanszírozott
      szabadkőműves páholyok szervezték a lázadást
      a fennálló uralom megdöntésére, és
      miután ők jutottak uralomra
      /ideglenes szövetségeket kötve a konventben/
      a 'másik' szabadkőműves páholy tagjait
      küldték a giotine alá --'felváltva'...
      Mert náluk alapelv a versengés és az, hogy
      a végén csak egy maradhat... !
      😞

  • @belakovacs3154
    @belakovacs3154 17 дней назад

    Először azt mondja jól éltek. Utána meg qzt, h gazdasági válság volt. 😂😂😂😂😂 ilyenkor szoktam mondani, h hülye diplomások.

  • @gyulaugron3379
    @gyulaugron3379 2 года назад +16

    Ez az előadás logikus, történelmi tényekre alapozott és egyetemi színvonalú. Egyetlen hibája, hogy rövid.

    • @istvankiss5712
      @istvankiss5712 2 года назад +2

      Napjainkban a hosszú szövegeket kevesen olvassák végig, a hosszú videókba itt ott belenéznek, de az iskolai tanórák is ugyanezért 45 percesek, szünetekkel. A tömör, közérthető szöveg alkalmas arra, hogy sok emberhez eljusson.

    • @marcikakukk3204
      @marcikakukk3204 9 месяцев назад

      "A forradalom felfalja a gyermekeit !"
      Hát peersze..!
      Valójában a 'ródsildfélék' által finanszírozott
      szabadkőműves páholyok szervezték a lázadást
      a fennálló uralom megdöntésére, és
      miután ők jutottak uralomra
      /ideglenes szövetségeket kötve a konventben/
      a 'másik' szabadkőműves páholy tagjait
      küldték a giotine alá --'felváltva'...
      Mert náluk alapelv a versengés és az, hogy
      a végén csak egy maradhat... !
      😞

  • @belakovacs3154
    @belakovacs3154 17 дней назад

    Ezt úgy bírom! Tökéletesen tudjátok, h mi volt 250 éve, közben azt nem tudjátok 30 éve mi volt.

  • @arsnova6279
    @arsnova6279 2 года назад +8

    Nem hiszem, hogy mindez igaz. A megélhetés azért volt magas Franciaországban, mert a népesség egy kis része hihetetlenül gazdag volt. Ők nem dolgoztak, csak szórakoztak, míg a szegényeket egyre jobban adóztatták. Valamint valaki nem kerülhetett tehetséggel magas pozíciókra, ha nem jött nemesi családokból. Az ország legnagyobb része mély nyomorban volt. Ez robbantotta ki a forradalmat. A diktatúra, ami utána történt az már más tészta.
    Legalábbis én így tudom.

    • @marcellsz9990
      @marcellsz9990 2 года назад +6

      A videóban látható kommentátor Dr. Hahner Péter történész, egyetemi tanár és a Rubicon folyóirat főszerkesztője. A szakterülete a francia forradalom. Személyesen is hallgattam pár óráját a Tanár Úrnak még Pécsett.. Nem tudom te ki vagy és milyen tudományos eredményeid vannak, de szerintem ő egy "kicsit" jobban ért ehez a témához mint te. :)

    • @Derhone
      @Derhone Год назад

      Az emberek ostobák
      A világ 2/3 most is nyomorban él és seholnem vált ki forradalmat. A nyomor önnmagában kevés

    • @marcikakukk3204
      @marcikakukk3204 9 месяцев назад

      "A forradalom felfalja a gyermekeit !"
      Hát peersze..!
      Valójában a 'ródsildfélék' által finanszírozott
      szabadkőműves páholyok szervezték a lázadást
      a fennálló uralom megdöntésére, és
      miután ők jutottak uralomra
      /ideglenes szövetségeket kötve a konventben/
      a 'másik' szabadkőműves páholy tagjait
      küldték a giotine alá --'felváltva'...
      Mert náluk alapelv a versengés és az, hogy
      a végén csak egy maradhat... !
      😞

  • @tiborolah2898
    @tiborolah2898 3 месяца назад

    Montesquieu, Diderot, Voltaire, Rousseau.... ezek szerint meg sem született !!!?

  • @23Drazse
    @23Drazse 2 года назад +5

    Hát nem ez történt nálunk is? A "rendszerváltást" követte a zavaros 20 év, ahonnan is kiemelkedett a türannisz.

  • @lourdescorrea3718
    @lourdescorrea3718 2 года назад +5

    El fin, no justifica los medios. ¡Muy bueno!!!

  • @zsoltfeher4220
    @zsoltfeher4220 3 года назад +13

    Rövid és lényegre törő. Jellemzi azt ami hiába indul haladónak a vége mindig egy kis létszámú csoport terrorja a többség felett ugy hogy az erkölcsi felsőbbrendűség képzelgésében bármit hajlandók megtenni.

    • @marcikakukk3204
      @marcikakukk3204 9 месяцев назад

      "A forradalom felfalja a gyermekeit !"
      Hát peersze..!
      Valójában a 'ródsildfélék' által finanszírozott
      szabadkőműves páholyok szervezték a lázadást
      a fennálló uralom megdöntésére, és
      miután ők jutottak uralomra
      /ideglenes szövetségeket kötve a konventben/
      a 'másik' szabadkőműves páholy tagjait
      küldték a giotine alá --'felváltva'...
      Mert náluk alapelv a versengés és az, hogy
      a végén csak egy maradhat... !
      😞

  • @phantom7188
    @phantom7188 3 года назад +5

    répa retek mogyoró

  • @rakjukmegatenyeket
    @rakjukmegatenyeket 2 года назад +3

    Szét adom az akcentusát xd

  • @Szaszi24
    @Szaszi24 3 года назад +7

    A magyar PragerU

    • @haunebu8135
      @haunebu8135 3 года назад +2

      Az lehet, de attól ez még egy hiteles, valós alapokon álló és lényegretörő videó. Hahner Péter egy elismert történész aki mindig igyekszik objektivitásra törekedni és semmiféle elhajlással nem vádolható. A francia forradalom megítélését mindeddig a marxista szemlélet dominálta, ami túlontúl leegyszerűsítette azt. Ahogy látom az elmúlt években kezd megváltozni a forradalom megítélése.

  • @milanpuski4424
    @milanpuski4424 3 года назад +17

    Nagyon érdekes volt a videó. Igaz ez a forradalom sok problémát okozott a maga korában, de mégis ennek köszőnhetjük azt, hogy ma nem kell néhány vérvonalon hatalmat kapott embernek a despotikus, néha elnyomó és kizsákmányoló rendszerében élnünk.

    • @lajosh5958
      @lajosh5958 3 года назад +4

      Az arisztokrácia és a születési elojogok lassan vissza szorultak volna plNagy Britannia vagy (végre egy pozitív) Magyarország

    • @lajosh5958
      @lajosh5958 3 года назад +1

      És csak konkrétan a franciák köszönhetik ezt végig gondolva...

    • @milanpuski4424
      @milanpuski4424 3 года назад +5

      @@lajosh5958 igen, én arra gondoltam, hogy ez a forradalom volt a első azoknak a mozgalmaknak amik Európa más országaiban is voltak, emellet fegyorsította az arisztokrácia felbomlásának folyamatát.

    • @lajosh5958
      @lajosh5958 3 года назад +4

      Talán maga az ideológia gyorsabban terjedt azáltal hogy Napóleon meghódította Európát de alapjában az angoloktol származik ez a társadalmi berendezkedes és az erre való törekvés...

    • @lajosh5958
      @lajosh5958 3 года назад +2

      Méghozzá 1650tol Cromwelltol

  • @heilundwissen9833
    @heilundwissen9833 Год назад +1

    Vagyon és hatalom újraosztása.👁️

    • @marcikakukk3204
      @marcikakukk3204 9 месяцев назад

      "A forradalom felfalja a gyermekeit !"
      Hát peersze..!
      Valójában a 'ródsildfélék' által finanszírozott
      szabadkőműves páholyok szervezték a lázadást
      a fennálló uralom megdöntésére, és
      miután ők jutottak uralomra
      /ideglenes szövetségeket kötve a konventben/
      a 'másik' szabadkőműves páholy tagjait
      küldték a giotine alá --'felváltva'...
      Mert náluk alapelv a versengés és az, hogy
      a végén csak egy maradhat... !
      😞

  • @noelstr
    @noelstr 3 года назад +30

    Elpazaroltam erre majdnem 6ésfél percet… jó erősen kellene próbálkozni már, hogy ennél jobban félremagyarázza valaki a történelmet, mint ez a videó (ha nem is az egész, az első fele egészen biztosan)

    • @clydegriffith
      @clydegriffith 3 года назад +5

      akk ird mar le ha tied a bolcsek kove

    • @melianhoover1910
      @melianhoover1910 2 года назад

      @@clydegriffith Mi az,hogy "akk"?

    • @marcellsz9990
      @marcellsz9990 2 года назад

      videóban látható kommentátor Dr. Hahner Péter történész, egyetemi tanár és a Rubicon folyóirat főszerkesztője. A szakterülete a francia forradalom. Személyesen is hallgattam pár óráját a Tanár Úrnak még Pécsett.. Nem tudom te ki vagy és milyen tudományos eredményeid vannak, de szerintem ő egy "kicsit" jobban ért ehez a témához és a történelemhez mint te. :)

    • @erikagazdag6180
      @erikagazdag6180 Год назад

      @@clydegriffith Hát már az elég, hogy marxista nézettel hozakodik elő az állítólagos történész, pedig úgy tudom Marx évszázadokkal később született meg.Tehát mi köze a Marxizmusnak a francia forradalomhoz?Esetleg Marx nézeteire hathatott a francia forradalom eszmeisége.

    • @adamgal8246
      @adamgal8246 Год назад +4

      ​@@erikagazdag6180 az egy modern megkozelites. Kesobbi hipoteziseket vazolt fel.

  • @skeptikasubb9169
    @skeptikasubb9169 3 года назад +23

    Nagyon jó videó de egyvalamit hiányolok belőle. Ha csak egy mondat erejéig de én megemlítettem volna, hogy ebből a korszakból ered un. bal és jobboldali politikai felosztás és ebből a felfordulásból ered az un. "baloldaliság", baloldali politikai filozófia. Itt fogant meg a szerves organikus társadalomszervezést helyettesítő, mesterséges művi eszme a marxizmus és az abból kifejlődött borzalmak. És egy méltán híres és monumentális mű címét is megemlítettem volna: Simon Schama: Polgártársak.

    • @juliatavi2355
      @juliatavi2355 3 года назад +6

      Tartok tőle hogy sokkal korábban indult el az érdekképviseleti gondolkodás a fejlődés igényével , aminek oka hogy az egyházak a Jézusi tanokat a mindennapi életet segítő életforma helyett a kevesek által használt latin mögé és az egyre cirkalmasabb életidegen dogmák mögé bújva igyekeztek egyre távolabb kerülni a hívektől es az egyházat hatalmi szervezetként használták es éltek vissza vele .
      Az egyházak követelése a hívek nyomorát csak fokozta , a féktelen pompával és az öncélú hatalmi jelvényekkel tetszelegtek maguknak .
      Így a hívek alkalmas vezetők nélkül maradtak .
      Ez az ideológiai vákum termelte ki a másként gondolkodást , aminek később egyenes következménye hogy a szélsőséges eszmék ismét feltűntek , más formában , de végül ismét ugyanoda tartanak : hatalmi szervezetként akarnak működni , sőt birodalmi , világuralmi akarnokok , ahol a féktelenség ismét helyet követel magának .
      Ezért a végeredmény szempontjából teljesen mindegy minek nevezik magukat , ha a jónak induló eszmékből végül terror es diktatúra lesz a baloldali, a liberális , a progresszív , a korlátlan szabadság … de kinek a korlátlan szabadsága ? az agresszíveké ? a terroristáké ? ( amit vallásnak vagy kulturális hagyománynak nevezünk el ?! ) a pénzügyi spekulánsoké ? … Ha nincs ami ezeket korlátozta akkor az ártatlan áldozatok korát szenvedjük el ismét .

    • @eda-se4lz
      @eda-se4lz 2 года назад

      @@juliatavi2355 Kösz, jól megfogalmaztad!

    • @marcikakukk3204
      @marcikakukk3204 9 месяцев назад

      @@juliatavi2355
      "A forradalom felfalja a gyermekeit !"
      Hát peersze..!
      Valójában a 'ródsildfélék' által finanszírozott
      szabadkőműves páholyok szervezték a lázadást
      a fennálló uralom megdöntésére, és
      miután ők jutottak uralomra
      /ideglenes szövetségeket kötve a konventben/
      a 'másik' szabadkőműves páholy tagjait
      küldték a giotine alá --'felváltva'...
      Mert náluk alapelv a versengés és az, hogy
      a végén csak egy maradhat... !
      😞

  • @ivancsapod
    @ivancsapod Год назад +7

    Ez a videó kiváló példája annak, hogyan kell úgy eltorzítani a történelmet, hogy valójában nem hangzik el hazugság. Vannak olyan csoportok, akik mesterei ennek. Sajnos az emberek többségét, akik nem elég tájékozottak, simán félre lehet informálni az effajta történelem ismertetéssel. Ez kábé engem a PragerU-ra emlékeztet, ott is hasonló a stratégia...

    • @koszazanafar635
      @koszazanafar635 Год назад

      Ha ez mind igaz az már magába gáz nem gondolod? Csak kérdezem,mert laikus vagyok.

    • @s-k.csilla7698
      @s-k.csilla7698 Год назад +5

      A te beírásod - ami éppenséggel még igaz is lehetne - pedig kiváló példája annak az általános elterjedt gyakorlatnak, hogy valamit cáfolsz, hiteltelenítesz, ugyanakkor semmilyen észérvet nem hozol fel a szerinted téves gondolatmenet megcáfolására. És ez nagyon nem fair (s még szépen fogalmaztam, ergo a beírásod így önmagában semmit sem ér, ez csak vagdalkozás és hiteltelenítés érvek nélkül!

    • @marcikakukk3204
      @marcikakukk3204 9 месяцев назад

      ​@@s-k.csilla7698
      "A forradalom felfalja a gyermekeit !"
      Hát peersze..!
      Valójában a 'ródsildfélék' által finanszírozott
      szabadkőműves páholyok szervezték a lázadást
      a fennálló uralom megdöntésére, és
      miután ők jutottak uralomra
      /ideglenes szövetségeket kötve a konventben/
      a 'másik' szabadkőműves páholy tagjait
      küldték a giotine alá --'felváltva'...
      Mert náluk alapelv a versengés és az, hogy
      a végén csak egy maradhat... !
      😞

  • @skeptikasubb9169
    @skeptikasubb9169 3 года назад +20

    03:34-től "...a franciák kisebbsége választotta csak meg a nemzeti konventet és annak a kisebbsége kiálltotta ki a köztársaságot...."
    Tehát egy közösség kisebbségének a kissebbsége hangos erőszakkal kényszerít rá valamit az elsöprő többségre. No csak no csak ..... hmmmmm .... honnan is ismerős ez nekem ..... a kkkutyafittyét hát nem jut eszembe .... jajj hát mondja már valaki nnna ........ JA IGGEEENN megvan .... hát a bolsevikok 1917-ben akik egy pár száz fős felfegyverzett előember iszonyatos terrorjával gyakorlatilag egy kontinensnyi birodalom 180 milliós lakossága fölött vették át a hatalmat! Ezt a szabásmintát bizony a jakobinusok rajzolták meg először és a történelem során időről időre ezzel a szabásmintával "varrják" a nyakába százmillióknak a szent "szabadságot, testvériséget, és egyenlőséget" az éppen aktuális licensz-jakobinusok. (asszem most éppen blek lájvsz mettttörnek hívják őket) Ők is "többségnek" mondják magukat akik most már nem a munkásosztály és parasztság szabadságáért, hanem a mindenféle kisebbségek egyenlőségéért "küzdenek", és nem a születési előjogok tulajdonosaival szemben hanem az európai gyökerű civilizált ember ellen. És majd ez a licensz is elhal de a franchise nem szűnik meg, lesz új neve, új célja, új ellensége és újra és újra és újra .... és ez az egész 1789-ben kezdődött.

    • @tiborremias5312
      @tiborremias5312 3 года назад

      Kicsit leegyszerűsitő, amde tetszetős ez a szabasminta szoveg. Fasznak vaskos koteteket olvasni, mindent a maga kontextusaba vizsgalni.

    • @balgaadrian4046
      @balgaadrian4046 3 года назад

      A fideszre is csak az ország egy harmada szavazott, lökd le őket a trónjukról.

    • @skeptikasubb9169
      @skeptikasubb9169 3 года назад +1

      @@tiborremias5312 Ha Simon Schama vaskos könyvére gondolsz (asszem 1170 oldal) nos sajnos nem lehet megúszni. Én könnyen pofázok mert volt rá időm bőven. Hidd el alapmű ennek a borzalmas ideológiának a megértéséhez. És sajnos nem lehet egy egy részét kiragadni mert olyan szorosan függ össze, hogy ha külön külön vizsgálod megtévesztő lehet. Pl ha a "felvilágosodás" idejéből az enciklopédisták gondolatait vizsgálod akik meghirdették a ráció mindenhatóságát, hajlamos vagy elfogadni pozitívnak a dolgot hiszen "ők csak a józan ész diadalát ünneplik". Ha a kontextusból és a nagy egészből ezt kiragadod akkor nem fogod látni, hogy ez a mozzanat adta meg a filozófiai alapját a nagy francia felfordulás hihetetlen kegyetlen az egyház ellen véghezvitt terrorjának. Mint a veszett állatok úgy öltek mindenkit akinek valami köze volt az egyházhoz és az nekik nem tetszett. (szerzeteseket, apácákat, bíborosokat, abbékat atb...) És ez a mozaik (az egyház írtása) ennek a borzalmas ideológiának minden korszakában megjelenik. Jakobinok kezdték, aztán a modernkori jakobinok (az az a bolsevikok) folytatták illetve újra elővették amikor hatalomra jutottak, és most a infokorszak jakobinjai : a neolibek, neomarxisták, zöldterrormozgalmak, antifa, és a WOK csoportok (LMBTQ, feminácik stb ...) Most ők rúgják ahol tudják az egyházakat és úgy általában a nyugati transzcendens közösségeket. Szóval ez 300 éve folyamatosan megy, és ha nem egészében látod a képet hanem kiragadod bizonyos részeit és csak azt vizsgálod akkor elsiklasz afölött, hogy ez EGY ÉS UGYANAZ!!! És itt csak az egyház problémáját vetettem fel, de ugyanez van az arisztokrácia, a polgárság, a magántulajdon, a gazdaságpolitika stb ... vonatkozásában is! Muszáj az egész képet nézni, hogy lásd a tetű bolsevik féreg csúszómászását 300 év óta minden történelmi korszakban. Ehhez elengedhetetlen Schama könyve. Robespierre, Lavrentyij Berija, Szamueli Tibor, Che Guevara, Pol pot, Péter Gábor és Fekete Győr András egy és ugyanaz a személy.

    • @skeptikasubb9169
      @skeptikasubb9169 3 года назад +1

      @@balgaadrian4046 Szar érzés én tudom és nincsenek jó híreim mert még szarabb lesz nektek. Vegyél egy tálca sört dőlj hátra, vetítsd a falra Karácsony Gejgő aktfotóját, próbáld leutánozni a mosolyát és közben mond ki hangosan: "ha a brit vagy a francia választási rendszer lenne nálunk akkor a Patásnak hat harmada volna"!

    • @tiborremias5312
      @tiborremias5312 3 года назад +1

      @@skeptikasubb9169 Tortenetesen megvan a konyv, de nem olvastam. Valoban. Csak tudod az van, hogy egy szerző egy narratíva. Ha tudod ezt ertelmezni.

  • @laszlorobert100
    @laszlorobert100 3 года назад +17

    Ez nagyon érdekes volt. Elgondolkodtató, hogy vajon mi is műkötteti a világot. Mert az biztos nem, amit az iskolában tudni lehet erről.

    • @Jazon780
      @Jazon780 Год назад

      A pénz és a hatalom irányítja a világot. A valóság az,h. a francia forradalom azért robbant ki, mert egyesek több hatalomra vágytak. Természetesen a hatalom megosztása és a mindenki egyenlő lesz ígéretével tették mindezt, ezzel állítva maguk mellé a népet. Ahogyan most is teszi a baloldal. Elhiteti az emberekkel,h. mindenki egyenlő, mindenkinek mindenhez joga van, közben a háttérből hatalmas vagyon és hatalom felett rendelkező családok irányítják az északi féltekét... Ugyanazok az erők döntötték meg az európai kormányzó elit hatalmát mindenhol abban az időben, gyakorlatilag az összes uralkodó családot megfosztották a hatalmától. Voltak akiket ki is irtottak. Pl. az orosz cári családot. De ott is elkövették azt a hibát amit franciaországban (mármint ezek a ma már liberális demokratáknak nevezett, valójában a világtörténelem eddigi legnagyobb hatalmával bíró erők a háttérből) rossz ember kezébe adták a hatalmat. Franciáknál Napoleon, oroszoknál Sztalin, németországban Hitler megerősödését segítették elő, akik természetesen természetüknél fogva kicsúszott a kezükből és gyakorlatilag a "gazdáik" ellen fordultak, magukhoz ragadva a hatalmat. De ezt ma már nem követik el újra. Ezek az erők a markukban tartják a központosított politikai elit nagy részét (Európa parlament pl.) illetve a nyugati országok politikai erőinek nagy részét. Aki pedig más elveket vall az fasiszta, náci, kirekesztő stb. De nem is megyek bele, órákig lehetne erről írni.

    • @marcikakukk3204
      @marcikakukk3204 9 месяцев назад

      "A forradalom felfalja a gyermekeit !"
      Hát peersze..!
      Valójában a 'ródsildfélék' által finanszírozott
      szabadkőműves páholyok szervezték a lázadást
      a fennálló uralom megdöntésére, és
      miután ők jutottak uralomra
      /ideglenes szövetségeket kötve a konventben/
      a 'másik' szabadkőműves páholy tagjait
      küldték a giotine alá --'felváltva'...
      Mert náluk alapelv a versengés és az, hogy
      a végén csak egy maradhat... !
      😞

    • @ferenckovacs2267
      @ferenckovacs2267 9 месяцев назад

      nyilván neked hazudtak, hogy tudatlanságban tartsanak. Azért ne dőlj be ennek a videónak se...

  • @ciba20
    @ciba20 3 года назад +2

    franciásan raccsol

  • @Egon_Nordwint
    @Egon_Nordwint 3 года назад +11

    a lényeg kimaradt.

    • @akirayonomori3854
      @akirayonomori3854 3 года назад +7

      A szabadkőművesség és az illuminátusok, a háttérhatalom szerepe ebben az egészben.

    • @Jazon780
      @Jazon780 Год назад +3

      @@akirayonomori3854 Úgy bizony. Ők indították el az egész európai elit eltüntetését akkoriban. Hiszen a hatalom nekik kell. Csak ők a háttérből irányítanak.

    • @marcikakukk3204
      @marcikakukk3204 9 месяцев назад

      "A forradalom felfalja a gyermekeit !"
      Hát peersze..!
      Valójában a 'ródsildfélék' által finanszírozott
      szabadkőműves páholyok szervezték a lázadást
      a fennálló uralom megdöntésére, és
      miután ők jutottak uralomra
      /ideglenes szövetségeket kötve a konventben/
      a 'másik' szabadkőműves páholy tagjait
      küldték a giotine alá --'felváltva'...
      Mert náluk alapelv a versengés és az, hogy
      a végén csak egy maradhat... !
      😞

    • @marcikakukk3204
      @marcikakukk3204 9 месяцев назад

      @@Jazon780
      "A forradalom felfalja a gyermekeit !"
      Hát peersze..!
      Valójában a 'ródsildfélék' által finanszírozott
      szabadkőműves páholyok szervezték a lázadást
      a fennálló uralom megdöntésére, és
      miután ők jutottak uralomra
      /ideglenes szövetségeket kötve a konventben/
      a 'másik' szabadkőműves páholy tagjait
      küldték a giotine alá --'felváltva'...
      Mert náluk alapelv a versengés és az, hogy
      a végén csak egy maradhat... !
      😞

  • @peterhegedus2679
    @peterhegedus2679 2 года назад +5

    Tanár Úr! De jó hallani ismét Téged!

  • @fenyvirag1
    @fenyvirag1 2 года назад

    🙂

  • @petoimre3671
    @petoimre3671 2 года назад +3

    Igen, ezek a tisztázó, rövid és világosan kifejtett tételek nagyon kellenek. (Egy megjegyzés: a tremulánst gyakorolni kell, 3/sec. Pl. répa, stb.)

    • @marcikakukk3204
      @marcikakukk3204 9 месяцев назад

      "A forradalom felfalja a gyermekeit !"
      Hát peersze..!
      Valójában a 'ródsildfélék' által finanszírozott
      szabadkőműves páholyok szervezték a lázadást
      a fennálló uralom megdöntésére, és
      miután ők jutottak uralomra
      /ideglenes szövetségeket kötve a konventben/
      a 'másik' szabadkőműves páholy tagjait
      küldték a giotine alá --'felváltva'...
      Mert náluk alapelv a versengés és az, hogy
      a végén csak egy maradhat... !
      😞

  • @gaborbotschner6285
    @gaborbotschner6285 Год назад

    Ha valakit érdekelne az igazság akkor katt ide! ruclips.net/video/vTUbF0VPFYs/видео.html

  • @mihalysuba9432
    @mihalysuba9432 2 года назад

    Nagyon jó!

    • @marcikakukk3204
      @marcikakukk3204 9 месяцев назад

      "A forradalom felfalja a gyermekeit !"
      Hát peersze..!
      Valójában a 'ródsildfélék' által finanszírozott
      szabadkőműves páholyok szervezték a lázadást
      a fennálló uralom megdöntésére, és
      miután ők jutottak uralomra
      /ideglenes szövetségeket kötve a konventben/
      a 'másik' szabadkőműves páholy tagjait
      küldték a giotine alá --'felváltva'...
      Mert náluk alapelv a versengés és az, hogy
      a végén csak egy maradhat... !
      😞

  • @kukurbuki
    @kukurbuki Год назад +1

    "Azok voltak a legjobb idők; azok voltak a legrosszabb idők. A bölcseség kora volt az; meg a bolondság kora. A hit korszaka; a hitetlenség korszaka. A Világosság ideje; a Sötétség ideje. A remény tavasza; a kétségbeesés tele. Előttünk volt még minden; nem volt már előttünk semmi. Mind egyenesen a Mennyországba indultunk; vagy ellenkező irányba."

    • @marcikakukk3204
      @marcikakukk3204 9 месяцев назад

      "A forradalom felfalja a gyermekeit !"
      Hát peersze..!
      Valójában a 'ródsildfélék' által finanszírozott
      szabadkőműves páholyok szervezték a lázadást
      a fennálló uralom megdöntésére, és
      miután ők jutottak uralomra
      /ideglenes szövetségeket kötve a konventben/
      a 'másik' szabadkőműves páholy tagjait
      küldték a giotine alá --'felváltva'...
      Mert náluk alapelv a versengés és az, hogy
      a végén csak egy maradhat... !
      😞

  • @jozsefberes2668
    @jozsefberes2668 3 года назад +3

    Ki a rákot érdekel?!

    • @andrewla188
      @andrewla188 3 года назад +2

      töri tanaromat

    • @melianhoover1910
      @melianhoover1910 2 года назад +5

      Hat,ha nem erdekel,ne nezd. A rakok amugy sem erdeklodnek a tortenelem irant,ez igaz. De ne feledd,a pontyok,solymok,madarpokok sem.