"Engem az a poén érdekelt, amitől baja lehetett az embernek" | interjú Farkasházy Tivadarral

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 3 окт 2021
  • 1993-tól egy évtizedig szárszói nyaralójában egy fedél alá hozta az értelmiség meghatározói szereplőit, hogy párbeszédet serkentsen a hazai politikai és társadalmi problémák legfontosabb kérdéseiről. Szóvivője volt a Demokratikus Chartának, alapítója a Hőcipő kéthetente megjelenő szatirikus kiadványnak, a Rádiókabaré vezető szerkesztője, és persze aminek köszönhetően talán a legnagyobb ismertségre tett szert, 1999-2016 között a Heti hetes visszatérő szereplője.
    Hogy hogyan értékeli Farkasházy Tivadar "Teddy" 45 éves közbeszéd-alakító szerepét és abban betöltött felelősségét, a mai adásból kiderül!
    Tetszett az adás? Akkor szállj be a finanszírozásunkba, legyél patronálónk, és férj hozzá az extra tartalmakhoz is: / partizanpolitika
    Egyszeri, vagy rendszeres banki átutalásos támogatással is segítheted a finanszírozásunkat! Számlaszám (Partizán Alapítvány): 16200106-11669030
    Közlemény: Támogatás
    Külföldről: IBAN: HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000
    BIC/SWIFT kód: HBWEHUHB
    Nem tudod nézni? Most már hallgathatod is:
    open.spotify.com/show/18YmaCQ...
    Kövess minket Instán:
    / partizanpolitika
    Csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz:
    / partizantarsalgo

Комментарии • 729

  • @tkingus1989
    @tkingus1989 2 года назад +392

    Tényleg méltatlan a sok gúnyolódó komment. Egy beszédhibába belekötni az sokat elmond egy ember jelleméről. Én köszönöm a riportot a stábnak! Jó volt újra látni és hallani :)

    • @yetikr
      @yetikr 2 года назад +7

      Azért, ha valaki az életének jelentős részében a kommunikációból él, akkor az lenne minimum, hogy ennyi idős koráig eljut egy logopédushoz, már ha van benne alázat a szakmája iránt. Hiszen mekkora szintje az arroganciának, hogy ő elvárja, hogy a többi közszereplő emelkedjen felül az emberi gyarlóságain, lásd politikai humor, kritikus szatirikus írások tőle, de ő maga, képtelen erre az apróságra, hogy tegyen azért, hogy mások konkrétan értsék amit mond?!

    • @robertgergely8877
      @robertgergely8877 2 года назад +9

      @@yetikr, én értem.

    • @yetikr
      @yetikr 2 года назад +1

      @@robertgergely8877 jó neked!

    • @mulesz
      @mulesz 2 года назад +26

      Farkasházy arisztokrata családból származik, hogy beszédhiba-e, nem tudom, mindenesetre számon kérni a raccsolást tőle kb. olyan, mint egy Habsburgtól elvárni, hogy mondja ki helyesen a répa-retek-mogyorót, nem értem mi a bajuk vele, mert szerintem semmi gond nincs a raccsolással, nem vesz el a mondanivalója értékéből

    • @firesmurf7984
      @firesmurf7984 2 года назад +12

      @@yetikr Te nagyon nem vagy tisztàban a dolgokkal...Ehy beszédhibàt nem lehet csak ùgy kijavìtani....A jellemen ,cselekedeteken lehet alakìtani...Tehát egy politikus megvàltozhat ,egy beszédhiba nem vagy kis mértékben javìthatò.főleg felnőtt esetén..Apròsàg....akkor mondd ki zàrt szájjal az E betűt...nem megy na ugye...logopédiai,fizikai,pszichològiai,fejlődéstani ismeretekből egyes.Ülj le és maradj kussban.

  • @attilafulop7253
    @attilafulop7253 2 года назад +71

    Generációs konflitus érzödik ki a beszélgetésböl az elején, a "rendszerben" eltöltött évtizedek megmutatják milyen lehetöségei voltak Teddy bácsinak. Le a kalappal milyen éles az elméje még most is. Nagyon szépen oldja meg a falhoz állító szituációkat. Nagyon magas a színvonal. Imádtam.

  • @zsofiacseri-horvath9080
    @zsofiacseri-horvath9080 2 года назад +257

    Egy Szilveszteri HH adásban, a köszöntőjében Farkasházy azt mondta, hogy használjuk ki minden percét az életünknek mert "annál szomorúbb nincs, mint amikor egy tiszavirágnak rossz napja van". Azóta kint van a falamon ez az idézet. Ennek a videónak a végén én is megkönnyeztem, mint hegedűművész...
    Köszi megint Partizán

    • @anettbarta292
      @anettbarta292 2 года назад +7

      Akár Oravecz Nóra is mondhatta volna annak az idezetnek annyi ertelme van xDD ennyi erovel kirakhatnád az összes idézetét a faladra

    • @attilamolnar1074
      @attilamolnar1074 2 года назад +7

      @@anettbarta292 Ez a poén még a Hahotában volt kb. 40 éve, "Mi az abszolút pech..." kezdettel.

    • @tbo9372
      @tbo9372 2 года назад

      @@attilamolnar1074 :D

    • @anettbarta292
      @anettbarta292 2 года назад

      @@tbo9372 :D

    • @zsofiacseri-horvath9080
      @zsofiacseri-horvath9080 2 года назад +15

      @@anettbarta292 látom eljutott az üzenet.. 🤙🏽

  • @dezsonagy5002
    @dezsonagy5002 2 года назад +47

    Szívesen megnéznék egy interjút Forgács Gáborral, Gálvölgyivel, Friderikusszal vagy Fábryval.

  • @Adrienne769
    @Adrienne769 2 года назад +76

    Végére reagálok! Mimi asszonynak ha más lett volna a férje valószínűleg akkor is a családot választotta volna! Szabad akaratból döntött így. Nem szabad ezért vezekelni. Engem meghatott a szívből jövő őszintesége és elérzékenyültem. 😢

    • @szentinel12
      @szentinel12 2 года назад +11

      En is. Nagyon meginditó volt

    • @smyle78
      @smyle78 2 года назад +2

      Ez nem szabad, nem szabad kérdés, ez nem egy tudatosan előidézett érzés. Amikor az ember lehet, hogy nagyobb felelősséget érez a másik iránt, mint ő maga... Tudom, mert ismerem ezt az érzést... Van, hogy ezen az sem segít, ha maga a másik ember akarja meggyőzni ennek az ellenkezőjéről...

    • @zoltanbaloghhki
      @zoltanbaloghhki 2 года назад

      Végülis egy gyenge ripacs médiakarrierje fontosabb is mint egy hangszerkészítőé. Ja... nem. Ócska szexizmus az ami miatt Farkasházy felesége nem gyakorolhatta a szakmáját. Kár ezen még csak gondolkozni is.

    • @Dnvr8083
      @Dnvr8083 2 года назад +7

      @@zoltanbaloghhki Ennek a két embernek az egymáshoz kapcsolódásához, és közös életútjához méltatlan ez a szégyenletes, gyűlölködő komment!

  • @katakovacs8238
    @katakovacs8238 2 года назад +119

    Méltatlanok ezek a kommentek itt alant. Egy önazonos ember, tiszteletreméltó gondolatokkal, munkássággal. És a vége... !
    Nekem nőként megható.

  • @andrasmadar9648
    @andrasmadar9648 2 года назад +59

    A végén az a pár mondat annyira érvényes és emberi volt...megható

    • @pirosszirom8998
      @pirosszirom8998 2 года назад +4

      Ez tényleg könnyfakasztó volt. Szegény Mimi, amint hegedűket készít egy kis hátsó műhelyben, ahol a csontenyv és a denszeszes bekevert sellak illata terjeng.... még elgondolni is gyönyörűség egy entellektüel' hölgy számára. :) :)

    • @juditkolba8753
      @juditkolba8753 2 года назад +3

      Mert Farkasházy Úr : EMBER 😚 és
      ÉRVÉNYES!!🤗

  • @janoslaszlo9853
    @janoslaszlo9853 2 года назад +33

    Bárki bármit gondol róla, nagy ember.

    • @janoslaszlo9853
      @janoslaszlo9853 2 года назад +1

      @@jacobgipsz1715 És ne feledkezzünk meg a hárommillió orbi fanról se, amúgy jó dolog a hibáztatás, inkább tegyél ellene🙂

    • @micsu1982
      @micsu1982 2 года назад

      @@jacobgipsz1715 2010ben? haha jó vicc

  • @nijiayame848
    @nijiayame848 2 года назад +50

    Csak bele akartam nézni... Itt ragadtam és még hallgattam volna. Köszönöm.

    • @smyle78
      @smyle78 2 года назад +1

      podcaston fent szokott lenni a teljes valtozat hangban

  • @endresimon578
    @endresimon578 2 года назад +152

    Nagyon jók Marci műsorai, de egy dolog miatt botlik mindig: ő a mai, 2020-as évekből próbál véleményezni, néha ítélkezni. Más idők voltak.

    • @johny87able
      @johny87able 2 года назад +12

      Pontosan!!!!!

    • @piroskagaspar9739
      @piroskagaspar9739 2 года назад +18

      Ezt érzem én is, hogy 30 év távlatát és tapasztalatait pröbálja "számon kérni", holott akkor még senki sem sejtette, hogy ide jutunk.

    • @Csibu89
      @Csibu89 2 года назад +4

      ha egyszer így jutunk el a megértéshez, akkor miért is baj, ha konfrontáció is van egy diskurzusban? szerintem is nagyon direkt időnként, de egy ilyen műsorban talán ez is a célravezető. vagy legalábbis Marcinak ez a stílusa, ami már önmagában kuriózum manapság, hogy egy kérdezőnek van ilyen.

    • @gaboruhrin7488
      @gaboruhrin7488 2 года назад +3

      De... de hát... de hát pont ez volt a lényeg! Marci reflekál valamire, Teddy pedig reagál az akkori dolgaira mai fejjel. Nem hiszem, hogy Teddy-t ez deült égből érte volna...

    • @incifrank
      @incifrank 2 года назад +1

      Nem botlik meg emitt,
      o nem volt ott akkor, nem tudja mi volt..mi igen ezert mas szemmel nezzuk, de ez igy van rendjen

  • @balintnenacsa7664
    @balintnenacsa7664 11 месяцев назад +8

    Teddy nekem mindig is óriás volt. A riport után még nagyobbra nőtt a szemembe. Egy korosztály vagyok vele, mindig tudtam miről beszél. Köszönöm az élményt a műsornak.

  • @istvankurdi15
    @istvankurdi15 2 года назад +184

    Nagyon tetszett F-nek az a válasza, hogy Chaplin nem Berlinben rendezte a Diktátort. Marcit mélyen tisztelem, de az elfogultsága gyakran megnyilvánul, miközben tárgyilagosságra törekszik. Itt pl. olyasmit kért számon, ami teljesen irreális volt a korszakot, és F jelentőségét és lehetőségeit tekintve.

    • @juditcsetenyi9678
      @juditcsetenyi9678 2 года назад +19

      szegény Teddynek ki kellett volna űznie az oroszokat....látszik, hogy 86-ban született, és a 90-es években nem a Hócipőt olvasta..

    • @ballerqwert
      @ballerqwert 2 года назад +17

      Maximálisan ugyanígy gondolom. És Farkasházy válasza tökéletes és frappáns volt, ráadásul igaz is. De ezt tényleg csak az értheti meg picit jobban aki akkor benne élt.

    • @karlkk5191
      @karlkk5191 2 года назад +17

      Nem ez az első eset, GM rendszeresen elkoveti ezt a hibát.

    • @silviadarling3622
      @silviadarling3622 2 года назад +4

      @@juditcsetenyi9678 meg azon csodálkozik, hogy már 2000-ben tudta Tivadar, hogy OV nem okés. Visszagondolva, már 1994-ben tudtam, hogy OV veri szegény feleségét. (Csak gondolom akkor még Márton gyerek volt.)

    • @RezactOFFICIAL
      @RezactOFFICIAL 2 года назад +11

      Igazat adok minden kommentelőnek, csak annyit osztanék meg, hogy nekem pont ez tetszett benne. Sokkal jobban védekezésre, ellenpéldákra készteti az interjú alanyt. Így jobban meg lehet tudni hogyan érezte magát akkor miért tett, vagy miért nem tett dolgokat, hogyan vélekedett a rendszerről.
      Marci pedig egy újabb generáció tagja aki kíváncsi hogy régen mi zajlott le az emberben mi gátolta meg vagy késztette megalkuvásra.

  • @gyorgystefula
    @gyorgystefula 2 года назад +41

    Nagyon jól sikerült műsor lett.Egy kicsit beleláttunk a múltba.

  • @fkzadori8810
    @fkzadori8810 2 года назад +17

    Fúuuuu az interjú vége, meg egyáltalán...megkönnyeztem, szuper volt!
    Teddy egy rendkívül intelligens és érzékeny ember. Olyan klassz, hogy ebben a müsorban ezek a tulajdonságok kerültek fókuszba. Mondjuk én a végeláthatatlan történetmesélés közben is nagyon szeretem! A Mimihez fűződő viszonya pedig, megható és fantasztikus...👍♥️

  • @Gyuszilali
    @Gyuszilali 2 года назад +19

    Marci, én előfizető vagyok, nagyon köszönöm a munkátokat, hiánypótló és szerintem évek múlva sokan fogják elemezgetni a Partizánnak milyen hatása volt a magyar demokratikus folyamatok beindításábn a NER végnapjaiban (ámen).
    Szeretem, hogy mindenkinek felteszed a kínos kérdéseket, szembesítesz, "izzasztasz", ahogy egy valódi riporternek kell.
    Az viszont ellenszenves, hogy sok interjúban olyan dolgokat kérsz számon az alanyaidon, amikről egyáltalán nem ők tehetnek, amit mások csináltak, ami mások bűne - azon az alapon, hogy az alanyaid "miért nem akadályozták meg jobban". Karácsonyon számon kérted a biodomot (fidesz), a városliget beépítését (fidesz), a parkolási maffiát (fidesz-mszp)... Teddyn meg itt gyakorlatilag hogy miért nem buktatta meg egy személyben a szocializmust.
    Ezek fontos témák, de nem lehetne úgy felvezetni őket, hogy pl. "a fidesz/kádár/kismiska ezt vagy azt a csúnya dolgot csinálta. nyilván te erről nem tehetsz, de mesélnél arról, hogy a saját eszközeiddel mit próbáltál tenni ellene? Esetleg mit csinálnál most másképp?" vagy ilyesmi. Mert néha tényleg az az ember érzése, hogy az interjúalanyodat hibáztatod olyan dolgokért amikről egyáltalán nem ő tehet.

  • @Waranus36
    @Waranus36 2 года назад +19

    De jó volt hallgatni. Köszönöm.

  • @dr.andrealevai6478
    @dr.andrealevai6478 2 года назад +105

    Teddy többször elmondta a Heti hetesben, hogy Mimi hegedűkészítő mester.
    Nekem nagyon tetszett ez az interjú, köszönöm!

  • @zsoltgottinger7565
    @zsoltgottinger7565 2 года назад +33

    Nagyon jò volt làtni,Teddy zseniàlis!Köszönöm!

  • @ildikoharsanyi8575
    @ildikoharsanyi8575 2 года назад +88

    Farkasházy Teddy egy melegszívű rendes, jóakaratú ember.Nekem tetszett a riport!

  • @shaatnez2220
    @shaatnez2220 2 года назад +69

    Tanulságos és érzelmileg is nagyon erős műsor, gratulálok.

  • @timartamas2534
    @timartamas2534 2 года назад +159

    Ez megint egy olyan interjú lett, amit 10+ év múlva is elő vesznek majd, amikor Teddy már sajnos nem lesz velünk. Fantasztikus lett! Gratula és nagyon köszönjük! Még sok ilyet!!

    • @lovaszerno2
      @lovaszerno2 2 года назад +25

      Remeljuk nem lesz igazad ❤😊🙏

    • @r.maj.7065
      @r.maj.7065 2 года назад +26

      De miért ne lenne velünk?
      85 éves lesz akkor.
      Simán.

    • @timartamas2534
      @timartamas2534 2 года назад +4

      @@lovaszerno2 Én is szeretném, de Teddy nem nézett ki valami jól az interjú alatt. Szellemileg a toppon van, mint mindig, de az egészsége mintha megromlott volna a legutóbbi szereplései óta.

    • @krisztinamann6634
      @krisztinamann6634 2 года назад +4

      @@timartamas2534 Valoszínű megviseli a felesége betegsége, amit az interjú utolso mondatábol vettem ki. Nem derult ki, - jelzem nem is tartozik idegenekre -, hogy mi a baj, de lehet Farkasházy Tivadar sincs annyira toppon.

    • @lazlohunpelso
      @lazlohunpelso Год назад

      @@r.maj.7065 10+ nem egyenlő 10!!!

  • @ramonavajda2532
    @ramonavajda2532 2 года назад +55

    olyan érdekes. nagyon sok barátság van, amit a kívülálló világ nem ért meg sosem, hogy mégis miért működik. verebes sokak szerint (köztük szerintem is) a sok faszsága miatt méltatlan lett teddy barátságára. ő mégis azt tudja mondani, hogy hiányzik neki. szereti. ez a barátság.

    • @Dnvr8083
      @Dnvr8083 2 года назад +6

      Én a Verebes-interjúban csak kapkodtam a fejemet a sok rajongó, istenítő, intellektusát, zsenialitását, őszinteségét(?) egekig felmagasztaló komment hallatán.
      Már azt hittem, más csatornát nézek.
      Verebes megnyilvánulásai a Heti hetesben engem sose ejtettek igazán ámulatba, sem tartalmilag, sem pedig humor tekintetében!
      Szerintem ő szimplán egy gőgös, másokat lekezelő hisztis különc, aki évtizedes baráti, vagy kollegiális kapcsolatokat is képes felrúgni. Hol itt a lojalitás?? Nyilván a magánéletében sem lehetett soha egy könnyű ember.
      Számomra Teddy, és még jó páran az állandó, és változó Heti hetes tagok közül sokkal szimpatikusabb voltak.
      Nagyon emberi, őszinte beszélgetést láttunk, hallottunk.
      Gratulálok hozzá!

    • @juditkolba8753
      @juditkolba8753 2 года назад

      Teddy emberi nagyságát mutatja,
      ahogy Verebesről ill.vele kapcsolat
      ban beszél.
      Verebes egy szélkakas, egy öntelt
      egocentrikus pojáca.Soha nem
      kedveltem , mint embert! Müvé -
      szileg csinált jó vagy közepesen
      jó dilgokat, de azoktól sem kell
      hanyatt esni. 😃😂😣

  • @ferencsztojka3440
    @ferencsztojka3440 2 года назад +28

    A szívem ........ Nagyon értékes, őszinte beszélgetést láttam . Farkasházy úrnak es feleségének erős jo egészséget kívánva köszönöm meg ezt a műsort . hajra Marci!

  • @KaffkaDave
    @KaffkaDave 2 года назад +167

    Jobbulást Miminek, sok erőt Teddy-nek! ❤️🙏🏽

    • @anitaberki1129
      @anitaberki1129 2 года назад +20

      Még nagyon kicsi koromban láttam először a heti hetest és a nővéremmel azon vitatkoztunk, hogy szerepel-e a főcímdalban a "feketeleves", de az már akkor is megmaradt, hogy milyen szeretettel beszélt róla mindig és most is, én is nagyon remélem, hogy túl lesznek a nehéz időkön és jó egészséget kívánok nekik!

    • @r.maj.7065
      @r.maj.7065 2 года назад +1

      Covidos lehet a felesége?
      Remélem meggyógyul!
      Biztosan beteg. :/

    • @anitaberki1129
      @anitaberki1129 2 года назад +17

      @@r.maj.7065 Ha hasonló korú, mint Teddy, akkor már sok egyéb más probléma is előfordulhat, de ez legyen az ő magánügyük és inkább szorítsunk annak hogy Mimi jobban legyen. 🙂

    • @r.maj.7065
      @r.maj.7065 2 года назад +6

      @@anitaberki1129
      De aranyos vagy te, Anita!
      Teljesen igazat adok Neked!
      😊👍

  • @csillacsontos2961
    @csillacsontos2961 2 года назад +26

    Teljesen hatása alá kerültem a riport utolsó harmadára a történeteinek. Bevallom, nem igazán voltam eddig tisztában, hogy mennyire értékes ember, nem kedveltem. Megrendített különösen a riport vége, hogy ennyire félreismertem hosszú évekig, hogy mennyire nem jött le eddig sok minden vele kapcsolatban. Nagyon köszönöm GM a lehetőséget., nagy respekt mindkettőtöknek!

  • @leventepalotas9821
    @leventepalotas9821 2 года назад +31

    Kedvelem Farkasházy Tivadart... Jó volt látni.. 😊👍

  • @kornelsmak6196
    @kornelsmak6196 2 года назад +26

    Fantasztikus riport volt, bearanyozta a napom, mindig is tiszteltem Farkasházy Tivadart, úgy, ahogy van! Jó egészséget nekik, és nagyon köszönjük Marci, hogy összehoztad ezt a beszélgetést.👍👌✌

  • @baumannlivingstone6704
    @baumannlivingstone6704 2 года назад +8

    Ez nagyon jó adás volt!

  • @DyraCaptain
    @DyraCaptain 2 года назад +3

    Köszönöm! Sokat adott ez a beszélgetés.

  • @somogyiimi
    @somogyiimi 2 года назад +4

    Hígítsuk a lápot! Nagyon jó volt ez az interjú is. A zárást nem biztos, hogy bevágtam volna így, lehet meghagytam volna a mimis témát a patreonosoknak. Könnyű visszaélni ezekkel a mondatokkal.
    De köszönet a beszélgetésért!

  • @gabriellaalmasi6315
    @gabriellaalmasi6315 2 года назад +11

    Nagyon örültem Teddynek , szeretem és mélyen egyetértek Vele❤️

  • @peterjakab2875
    @peterjakab2875 2 года назад +8

    NA. EZ nagyon kemény volt. Gratulálok a műsorhoz! Egy kicsit sikerült utaznom az időben, és jól esett.

  • @istvanvacz5263
    @istvanvacz5263 2 года назад

    Szuper volt! Thx neked és Farkasházy Tivadarnak is!

  • @tiborgeczko6627
    @tiborgeczko6627 2 года назад +14

    Talan meg Peterdi Pal mondta egyszer "Akinek humora van az mindent tud, akinek humora nincs az barmire kepes".. Szerencses ember vagyok, hogy valamikor az MTV-nel dolgozhattam Teddy-vel pont az emlitett Megengedett sebesseg c. musorban. Nagyon jo egeszseget kivanok neki es remelem hogy hamarosan egy uj rendszerben szerepelhet meg tobbet esetleg egy szabad kozszolgalati televizioban.

  • @juditb4118
    @juditb4118 2 года назад +3

    Ismét FANTASZTIKUS!!!Marci alapos felkészültsége,jól irányított kérdései!Farkasházy nekem még mindig a világ egyik legokosabb embere!A végén én is😭.

  • @tibortoth7363
    @tibortoth7363 2 года назад +43

    NAGYOT nőtt a szememben a Farkasházy Úr 👌

  • @erzsebetkoppdoczy1320
    @erzsebetkoppdoczy1320 2 года назад +7

    Remek interju egy remek emberrel! Farkashazy Tivadar munkassaga minden tiszteletet megerdemel.

  • @marcabtube
    @marcabtube 2 года назад +6

    Ismét egy remekbeszabott riport. Marci! Téged továbbra is azért szeretlek, mert golyóálló, intelligens, nagyon felkészült vagy, nyíltan kérdezel, nem bántón, csak őszintén. Tudni akarsz és velünk tudatni. Amit viszont megtudtam általad Teddy-ről, az a szememben őt is magasabbra emelte. Két kiváló ember. Ha a negatív kommentelők, csak az egy százalékotokkal felérnének, már büszkék lehetnének önmagukra.
    A magam részéről meg köszönöm az élményt. Abba ne hagyd!

  • @peterczirok7876
    @peterczirok7876 2 года назад +4

    Köszönöm az interjút!
    Nem lehet nem észre venni az akkori és a mostani rendszer közötti jelentős áthallást...

    • @smyle78
      @smyle78 2 года назад

      milyen értelemben?

  • @adamsmith2755
    @adamsmith2755 2 года назад

    Marci nagyon szuperül csinálod ! Ösztönösen színvonalas. Már-már irígykedem hogy ehhez másnak tanulnia kell.

  • @gabikleno
    @gabikleno 2 года назад +108

    Huhh, nekem nagyon hiánypótló volt (46 éves nő vagyok, esti lakásrámolgatás közben hallgatom bluetooth fülessel). Farkasházy Tivadar sztem egy meg nem értett kocka (zseni? ezt nemtom) volt/van mindig is. A Jóisten éltesse őt 120 évig, meg akit szeret.

    • @gabikleno
      @gabikleno 2 года назад +2

      @@jacobgipsz1715 Mindig csodálattal tölt el, hogy az emberi agy ott is összefüggést keres és talál, ahol valójában nincs.

    • @gabikleno
      @gabikleno 2 года назад +1

      @@jacobgipsz1715 Tudom. A műsor 18 éve alatt kétszer nem fidesz nyert, kétszer fidesz nyert. Nem gondolom, hogy Farkasházy Tivadar szavai bármiben is befolyásolták ezt, ennél azért jóval komplexebb a dolog, bár gyakran érte őket ez a vád.

    • @gabikleno
      @gabikleno 2 года назад +4

      @@jacobgipsz1715 Itt offolok a beszélgetésből, mert ez nem érvelés, engem meg csak az érdekel. Szép estét! :)

    • @gagasgaga8213
      @gagasgaga8213 2 года назад

      @@jacobgipsz1715 hopp, szerintem jobbklerikáliskonzervatívot akartál írni, csak eltévesztetted a kötelet.. :)

    • @gabikleno
      @gabikleno 2 года назад +1

      @@jacobgipsz1715 Sorok között olvasni tudni kell. Pontosan tudom, mire utalsz. Csak nem vettem fel gondolataid fonalát, szándékosan. Én nem akasztanék senkit soha, és a te oldaladról vélhetően én is egy akasztanivaló "ballib értelmiségi' vagyok. :)

  • @mulesz
    @mulesz 2 года назад +288

    Teddy-t soha nem a humoráért szerettem, valójában csak a heti hetesből ismerem. Viszont a heti hetesben sokszor beléfojtották a szót meg kinevették, pedig mindig, vagy legalábbis legtöbbször nagyon érdekes történeteket mesélt. A szerkesztők túltolták a kommersz vonalat, hogy a, szerintük, közízléshez igazítsák a műsort. Ebben az alpáriságban a Verebes is élen járt, amikor meg komolykodni kezdett, csupa hülyeséget beszélt. Ahhoz képest, hogy szinte mindenkit lenézett, ő maga nem volt igazán színvonalas. Számomra a műsorból az derült ki, hogy Farkasházy szeretett volna egy értelmiségi párbeszédet létrehozni a fejlődés érdekében, és ezért nagyon is sokat tett. Le a kalappal. Lehet szidni, de szerintem sokkal több hasonló ember kellene a mai közéletbe. Jó egészséget kívánok neki.

    • @laszlonenagy5260
      @laszlonenagy5260 2 года назад +4

      A heti hetesbe csak a komonisták ültek ,ülhettek!! Fa humor!!!

    • @tdl_arch
      @tdl_arch 2 года назад +15

      Teddy maga kérte felvételek előtt a hatost, hogy bombázzák szét a sztorijait, hogy az ismeretterjesztés mellett viccesek is legyenek :) (Ezt ő maga nyilatkozta korábbi interjúban)

    • @tamasm5913
      @tamasm5913 2 года назад +12

      @@laszlonenagy5260 Kik azok a kommunisták? Segítsen nekem.

    • @Gulopzus
      @Gulopzus 2 года назад +20

      @@tdl_arch Sőt egy csomó ilyen "unalmas sztori" pont arra épült, hogy Gálvölgyiék majd jól kinevetik stb. Ebből az emberek nagy részének az jött le, hogy Teddynek nincs humora, Gálvölgyiék meg mindig hülyének nézik őt, miközben az egészet előre eltervezték a jó poénokért.
      Nézőknek csak egy kis része látta át, hogy miről is van szó tulajdonképpen.

    • @limbekcs
      @limbekcs 2 года назад +2

      @@tamasm5913 szerintem a khomeinistákra célzott, csak elgépelte

  • @evadrmatyas2067
    @evadrmatyas2067 Год назад +2

    Farkasházy Tivadar egy zseni,polihisztor,óriási tudással és humorérzékkel!Nagy öröm őt látni!A Heti-Hetesben mindig vártam a st❤oryjai❤t❤❤❤❤❤❤,gyerekként ❤ő vol❤t a Szil❤veszteni m❤❤űsorok sztárja a rádióban!Nem akarom megsérteni,de Verebes nekem egy agressziv unszimpatikus alak,Tedd bokájáig sem ért fel és sosem nevettem a poénja!Lehet hogy jó szervező és jókat ir,a 'horkolása' zavaró és kellemetlen az önkényesen is!Akkor örültem mikor ő nem volt a műsorban!
    ❤❤❤❤❤ilyen zseniális műsorok kellenének ma is,de sajnos a jelenlegi diktaturában ez nem lehet,az ország 2010 óta depresszióba süllyedt,nincs min ❤v❤ic❤celő❤dni!!

  • @olajoslajos2273
    @olajoslajos2273 2 года назад +6

    Vágatlant néztem. Nagyon érdekes volt a műsor. Nekem benne van a top5-ben a Csintalan, Gajdics, Kassai, Bayer mellett. Rajtuk keresztül lehet jobban megérteni az elmúlt 30 évet.

  • @tamassalamon465
    @tamassalamon465 2 года назад +2

    Marci napról napra meglepődöm, mennyire tehetséges vagy. És nagyon jó a háttércsapatod. Tényező lettél. Nem lehet megkerülni. Másra gondolni sem merek. Vigyázz magadra. Nagyon vigyázz, és legyen egy kiváló könyvelőd.

  • @lallerkiraly
    @lallerkiraly 2 года назад +11

    Zseniális, nagyon kedveltem mindig is. ELképesztő lexikális tudással (is) rendelkezik. Ez lesz a második riport amiből megnézem a vágatlant. :)

  • @TheBeutifule88
    @TheBeutifule88 Год назад +1

    Lemaradtam eddig erről ,de nagyon tetszett!Érdekes szempontok,érdekes nézetek!Egy dologban biztos vagyok,hiányoznak a heti hetes féle műsorok.Ezért nézek mostanság több online tartalmat!

  • @petersipos5415
    @petersipos5415 2 года назад +58

    17:31 mennyire a Marcival értettem egyet és pont ez jutott eszembe mint neki! És aztán Teddynek mégis mennyire igaza van! Óriási pillanat, köszönöm!

    • @anettbarta292
      @anettbarta292 2 года назад

      Igen csodalatos elmeny ketto alacsonyszinvonalu elme szenvedese xDDD majd ha kinozni akarok vkit ezt nezetem meg vele. Ez a csatorna erre jo csak kb..😆😆😆

    • @petersipos5415
      @petersipos5415 2 года назад +4

      @@anettbarta292 neked ott van a pesti sracok, dj jeszy es baratai, bayer show. Elvezd!

    • @thebrainsurgeonotto6224
      @thebrainsurgeonotto6224 2 года назад

      Cica, látom van két feliratkozód, Józsi és Géza említették, hogy jól torokra vetted őket, ezért feliratkoztak. A mangalicáink nagyon feszültek, idegesek mostanában, mit szólnál még néhány feliratkozóhoz?

  • @KiralyGT
    @KiralyGT 2 года назад +13

    FELHÁBORÍTÓ!!!!!
    Hogy csak 83 ezer ember látta ezt!!!
    Sokszor, nagyon jó riport készül itt, de ezt itt a legjobb!

    • @Topiska1
      @Topiska1 2 года назад +1

      Miért felháborító? Az internet nem kényszer, legalábbis nem mindenkinek!

  • @bleachfannn
    @bleachfannn 2 года назад +13

    Tehát Orbán azért próbálja tönkretenni a magyar népet, mert Fábry azt mondta neki egy házibulin, hogy kicsi a farka? Köszönjük, Sanyi bá.

  • @tzoli06
    @tzoli06 2 года назад +22

    Teddy egy lenyűgözően inteligens ember! A HH-ben hülyét csináltak belőle... De ebben az interjúhelyzetben nagyon tetszett!

    • @anettbarta292
      @anettbarta292 2 года назад +1

      Megerdemelte mert unalmas volt es valahogy a tudtara kellett adni hogy annyit ne pofazzon

    • @tzoli06
      @tzoli06 2 года назад +1

      @@anettbarta292 Igen, valahogy az nem az ő terepe volt... Ezt amúgy én most először hallottam tőle így kifejtve, hogy mit gondol róla...

    • @anettbarta292
      @anettbarta292 2 года назад

      @@tzoli06 engem amúgy jobban zavart hogy a Bajorimi vérét szivták. Mikor meg meghalt eljatszották a hattyuk halálát..de osszessegeben tényleg intelligens társaság volt(foleg a maiak tükrében). Ezek már tényleg ilyen nuansznyi észrevételek..sztem bárki szívesen és büszkén elmondaná magáról hogyha egyszer is beengednék maguk közé ezek a legendak

    • @anettbarta292
      @anettbarta292 2 года назад

      @@tzoli06 az is a bajom teddyvel hogy a ha vassal gunyolodtak az Anettkan(nem viccesen, alpári, undorító módon). Ez ien döglött loba nem rugunk..sajat magukat alacsonyitották le ezzel..de legalább a havas vállaltan volt bunkó és nem bújt baranyborbe mint "teddy"..🤮 ki hivatja magát kismackonak amugyis nyilvanosan😆😆😆

    • @laszlovszky1234
      @laszlovszky1234 2 года назад +1

      @@anettbarta292 Anettka maga volt az alpár, másképp nem nagyon lehetett beszélni róla. De persze ízlések és pofonok különbözők, a Heti Hetes kommersz vonalába valóban kevésbé illett, de legalább vitt valami intellektust bele. A nézők meg ezt nem szerették, mert a közízlésnél rosszabb dolog nemigen van.

  • @SirGalahard
    @SirGalahard 2 года назад +14

    Ikonikus alak, még akkor is ha sokan nem értik meg, vagy nem szeretik.
    Szerintem számonkérni rajta Orbán őrületét vagy a demokratikus charta azon tevékenységét hogy éltek a szólásszabadsággal...

  • @daddy8353
    @daddy8353 2 года назад +27

    Nagyon jó a pali! Nagyon szeretem!!!!!Okos ,művelt,inteligens!!!

    • @tristenar
      @tristenar 2 года назад +2

      vagy te vagy buta

    • @jozsefkincses9877
      @jozsefkincses9877 2 года назад +3

      @@tristenar nem ő buta, te vagy tahó.

    • @tesz-vesz1985
      @tesz-vesz1985 2 года назад

      @@jozsefkincses9877 egy tahónak is lehet igaza.

    • @robertferenczi2300
      @robertferenczi2300 2 года назад +3

      @@tesz-vesz1985 a tahók között... ;)

    • @tesz-vesz1985
      @tesz-vesz1985 2 года назад

      @@robertferenczi2300 vagy önmagában

  • @petersipos5415
    @petersipos5415 2 года назад +37

    kár, hogy csak egy lájkot tudok adni erre a műsorra!

  • @pappagi
    @pappagi 2 года назад +7

    ❤️ ... köszönöm Farkasházi Tivadar ❤️. Marci ❤️.

  • @henkajpan
    @henkajpan 2 года назад +15

    zsenik vagytok külön-külön is, de együtt még inkább. kösz, hogy vagytok, és kösz, hogy beszélgettek értünk

  • @justaman9014
    @justaman9014 2 года назад +36

    Kedves Marci,
    köszönöm, tanulságos.
    Tanulj tőle, a XX. század, és korunk tanuja.

  • @edinatorocsik8975
    @edinatorocsik8975 2 года назад +1

    Köszönöm, tényleg!

  • @mr.g5649
    @mr.g5649 2 года назад +142

    Személy szerint én szeretem, remélem sokáig velünk maradsz "Teddy". Magát az embert , meg érteni kell , sokan humortalannak tartják , pedig van neki , nem is kevés.

    • @foldkutya
      @foldkutya 2 года назад +17

      De még mennyire hogy van, a régi Rádiókabarékat imádtam.

    • @BodyParkour
      @BodyParkour 2 года назад +2

      Hát ez vicces komment , egy humortalan humorista.

    • @repulo
      @repulo 2 года назад +7

      Száraz humora van, nem az a térdcsapkodós, inkább a stílus, mint műfaj értelemben. Szerzőként és szerkesztőként működött. Marton Frigyesre sem úgy emlékszünk, mint humoristára, szerintem ez a cimke Farkasházyra ráragadt.

    • @huntahthereal
      @huntahthereal 2 года назад +23

      Létező probléma, hogy a rendkívül művelt emberek egész egyszerűen nem tudják annyira leegyszerűsíteni saját magukat, hogy a bamba tévénéző többség megértse a mondandójukat. Ebben pedig nem a művelt ember a hibás. Viszont végül mindig csak a hallgatás marad.
      Annak idején, amikor a H7-ben beléfojtották a szót, én sokszor nagyon szerettem volna tovább hallgatni Teddyt.
      Sajnos nem volt lehetőség vágatlanul nézni. :)

    • @tegrobi
      @tegrobi 2 года назад +2

      @@huntahthereal Hofi a legnagyobb alakja a politikai kabarénak. Nem azért lett vajon depressziós,mert az a nagyon művelt közönség sírás helyett röhögött?

  • @laszlokismoni2286
    @laszlokismoni2286 2 года назад +1

    Megkönnyeztem a Teddy interjú végét. De a Verebes intgerjú is ilyen jó lett. És a Heti Hetes emlékműsor is. Gratulálok a stábnak, fényt hoztok ebben a szürke, sötét, kilátástalan társadalmunkba, és ezt nagy tisztelettel köszönöm nektek. És most, megyek előfizetni, hogy segíthessek abban, hogy még sokáig tudjatok dolgozni NEKÜNK!

  •  2 года назад +16

    Borzasztóan tetszett, érdekes, érzelmes, jó hogy vagytok, csináljátok ami jó az jó.

  • @Molnararon123
    @Molnararon123 2 года назад +89

    Aki nem élt a rendszerváltás előtt, nem érti Farkasházy történeteit, a poénokat és nem tudja értékelni azt a forradalmár tevékenységet, amit a kabaréval műveltek. Mi lehalkított rádiónál a párnába röhögtünk, fulladoztunk, hogy nehogy meghallják a szomszédok, hogy mit hallgatunk, min nevetünk. Gulyás Marci is értetlenkedve kérdezgeti, látszik hogy nehéz elképzelnie az akkori helyzetet.

    • @tesz-vesz1985
      @tesz-vesz1985 2 года назад +5

      te biztos azt hiszed Hofi is nagy forradalmár volt, Kádár kedvenc humoristája...

    • @toromon31
      @toromon31 2 года назад +16

      @@tesz-vesz1985 Nézd meg a mai udvari bohócokat és merd azt mondani hogy nem. A '90-es években mindenkinek volt humora, ma sajnos mindenki mindenre képes.

    • @babo1982410
      @babo1982410 2 года назад +8

      @@tesz-vesz1985 Kádár tűrte Hofit, mert azt gondolta, hogy Hofival kinevetik a bajukat, és nem lázadnak. Hofi nem volt kedvenc, vagy Kádár barátja. Csak el lett tűrve, hogy ne lázadjanak fel újra az emberek. Rákosi felakasztotta volna.

    • @peterkallai1041
      @peterkallai1041 2 года назад +6

      @@babo1982410
      A Hofmann a Kádárral járt vadászni.

    • @user-rs9py9yr1r
      @user-rs9py9yr1r 2 года назад +11

      @@babo1982410 Hofinak volt egy "menedzsere" aki a legdurvább 3/3-as kínvallató volt, nagyon fontos politikai kapcsolatokkal. Hofi a rendszerváltás után is megmaradt kommunistának. Zseniális humorista volt, de ő tényleg a rendszer része volt, ahogy mindenki aki ekkora nyilvánosságot kapott. Egy telefon lett volna örökre eltüntetni, mégsem ez történt.

  • @gabor-toth
    @gabor-toth 2 года назад +9

    Nagyon szimpatikus ember, mindig is kedveltem, köszönöm a beszélgetést!

  • @juditkolba8753
    @juditkolba8753 2 года назад +1

    Nagyon tisztelem😄 mondhatni
    szeretem F.Teddyt, majd' egyidösek
    vagyunk.

  • @AdamWeisz007
    @AdamWeisz007 2 года назад +8

    "Hát, kérlek szépen," ez nagyon jó interjú lett (ismét).

  • @rolandszili2646
    @rolandszili2646 2 года назад +8

    Jó volt hallani önt Farkasházi úr.

  • @zoltanmeszaros6532
    @zoltanmeszaros6532 2 года назад +4

    Verebes, egyszer, valahol azt mondta; abban a bizonyos konferanszban nem Kádárt dicsérte, hanem arra akart rámutatni, hogy ott, akkor, bárki jön Kádár után, az rosszabb, sokkal-sokkal rosszabb lenne/ lett volna. És nagyon igaza volt.

  • @oliverczovek7564
    @oliverczovek7564 2 года назад +1

    Ez nagyon jó (volt).

  • @SandraZold
    @SandraZold 2 года назад +19

    Annyira szeretem ezt az Embert❤️, köszönöm, Marci!❣️

  • @MEDVE1978
    @MEDVE1978 2 года назад +8

    Jó kis interjú volt. Azt nem bírom egyébként a jelenlegi (hívjuk így, bár nem az) újbaloldali irányzatban, amit Gulyás Marci is képvisel, hogy egyértelmű erkölcsi piedesztraként állapítják meg a jelenlegi világlátásukat, értékrendjüket, aztán ehhez képest minősítik mások minősítését. Így lehet több olyan kérdése Gulyás Mártonnak, hogy hát "miért nem lázadtál közvetlenül?", miért elégedtél meg azzal, hogy a melós tudja, hogy a legfelsőbb elvtársak dőzsölnek és röhögsz esetleges balfaszságukon, meg a saját kínodon "hiszen ez nem visz előre, csak egy szelep".
    A realitás az volt, hogy ezek az emberek a nyolcvanas években már 30+ éve olyan időszakban éltek, amelyben a Szovjetunió és a kommunista blokk egy állandó pontnak tűnt. Ráadásul a propaganda azt a rendszert a fejlődés csúcspontjaként és az állandó jövőként nyomta, illetve akkor már példa is volt, hogy a lázadást leverik (1956). Nem véletlen, hogy az emberek döntő része nem lázadt és nem bízott abban, hogy a rendszer pillanatok alatt lebontható. A reformkommunisták is a rendszer reformjában hittek - nem pedig az eltörlésében, leváltásában.
    Farkasházy így is többet tett, mint az ország lakosságának 99%-a.
    A Heti hetes biztosan nagy szerepet játszott az első Orbán kormány bukásában. Ugyanis megmutatta, hogy a király meztelen, leleplezte Viktor folyamatos autokrata tendenciáit. A fő poén egyébként az elején Torgyán volt. Ő volt a fő röhögési pont. Amikor lemondott, azt hiszem Verebes vagy Havas fogta a fejét, hogy vége a műsornak, ilyen jó téma soha sem lesz.
    Érdekes így látni az 1993-as Orbánt, de valószínűnek tartom, hogy Farkasházynak igaza van. Orbán mindig is ilyen volt, nem ilyen lett. A támadás és a harc a lételeme, ahhoz pedig ellenség kell.

  • @silviadarling3622
    @silviadarling3622 2 года назад +7

    Ez az elsõ GM mûsor, ahol azt érzem, hogy a vendég annyival magasabb szintû, hogy GM nem érti és emiatt állandóan bántja õt.

  • @petervaczi165
    @petervaczi165 2 года назад +14

    Egyem meg. Elérzékenyültem a végére vele együtt.

  • @ballai55
    @ballai55 7 месяцев назад +1

    Èn nagyon szerettem amig szerepelt . 😊😊 vicces volt e vagy sem csak az tudja aki a rädiòval nött fel , Hofi korszakban❤❤. 😊

  • @laszlofarkas8025
    @laszlofarkas8025 2 года назад +41

    A hozzászólók egy részének fogalma sincs ki ez az ember és miről beszél. 2021-ben vagyunk, de attól még senki sem teheti, hogy tudattalanul negatívan véleményezze a 30-40-50 évvel ezelőtt történteket, az abban a korban résztvevőket.
    Korábban is írtam, de megismétlem, Gulyás Márton egyre inkább belejött ebbe a szakmába. 👏

  • @krisztianlucza9875
    @krisztianlucza9875 2 года назад

    Köszönjük.Az ilyen tipusu riportok hiányoznak a médiából

  • @danielpivarnyik179
    @danielpivarnyik179 2 года назад +88

    Bobby Fischer, az MTK öregfiúk és Overdose szóba se került

    • @mcbence8
      @mcbence8 2 года назад +3

      A teljes interjúban elhangzik Overdose, Fischer neve és egy jótékonysági meccs is említésre kerül ;)

    • @brandonlanois1734
      @brandonlanois1734 2 года назад

      Bobby Fischer már meghalt

    • @danielpivarnyik179
      @danielpivarnyik179 2 года назад

      @@brandonlanois1734 Overdose is te zseni

    • @brandonlanois1734
      @brandonlanois1734 2 года назад +1

      @@danielpivarnyik179 NA UGYE!

    • @danielpivarnyik179
      @danielpivarnyik179 2 года назад

      @@brandonlanois1734 nem állítottam, hogy él

  • @strugly20
    @strugly20 2 года назад +14

    Vágatlan változat Spotify-on 4 óra 20 perc.
    Simán élvezet lesz azt is végighallgatni. :)
    Köszönöm!

  • @hatezis
    @hatezis 2 года назад +31

    Nagyon érdekes volt, remélem a vágatlan is mielőbb felkerül patreonra 🙂

    • @babo1982410
      @babo1982410 2 года назад +1

      Én is kerestem, de semmi. Pedig a vágatlannak előbb kellett volna a Patreonon lenni, mint ennek felkerülnie ide.

    • @user-rs9py9yr1r
      @user-rs9py9yr1r 2 года назад +1

      Spotifyon sincs még fenn

    • @anikodrcsikos5633
      @anikodrcsikos5633 2 года назад

      több mint 4 óra, az első 50 percből nem is került be semmi a vágott verzióba - nem is kellett, hogy bekerüljön

  • @kisscs74
    @kisscs74 2 года назад +22

    A politikai múltidézés egészen megdöbbentő sztorikat hozott elő. Kösz, Partizán!

  • @triznyakoriza6432
    @triznyakoriza6432 2 года назад +59

    Wow... Ha Fegyőr 20 év múlva diktátor lesz, akkor Gulyás Márton lesz érte a felelős?

    • @name5876
      @name5876 2 года назад +2

      👍👍

    • @user-rs9py9yr1r
      @user-rs9py9yr1r 2 года назад +16

      Igen, és egy most 15 éves néző számon fogja kérni ezért egy hologram videóinterjúban 😀

    • @feketetukorbenfehermajom8303
      @feketetukorbenfehermajom8303 2 года назад +1

      itt nem egy eseményről van szó, csak ez a felvétel az egyike azoknak amely a legjobban szimbolizája az akkori kurzusok feszültségét.

    • @Sirinwara
      @Sirinwara 2 года назад +3

      Fegyőr húsz év múlva supervisor lesz a Nyugati melletti mekiben.
      Végül mindenki azt kapja, amit kiérdemelt tudásával s tapasztalatával :D

    • @azrathael3896
      @azrathael3896 2 года назад +2

      Fegyőr jobb diktátor lenne, mint Orbán, mert nincs annyi esze. :D

  • @peterkrenn9051
    @peterkrenn9051 2 года назад +2

    Farkashazy mondja,hogy mennyire Szegyenli, hogy nem tudott megvédeni egy Kisebbségit.😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂 Látszik hogy ez az ember Szívből és Őszintén beszél. Le a kalappal Ön előtt művész úr!!🥺🥺🥺🥺🥰🥰

  • @zoltanszabo4242
    @zoltanszabo4242 2 года назад +9

    21:20 Itt sajnos kiütközik Gulyás fiatalsága. De, 2000-ben simán látható, tapintható volt.

  • @repulo
    @repulo 2 года назад +56

    Farkasházy-t olvasni kell. A Hócipőben a Nem értem rovatot. Sajnos az emberek jó része csak a HH-ből ismeri, ami szerintem nem az ő műfaja volt.

    • @zsoltkappel
      @zsoltkappel 2 года назад

      @@jacobgipsz1715 Ez elég otromba megjegyzés volt, de mivel szerencsére szabad, liberális demokráciában élünk, a primitív suttyók is írkálhatnak bármit, következmények nélkül.

  • @zsuzsannabalogh1702
    @zsuzsannabalogh1702 2 года назад +8

    Megnéztem a vágatlan verziót, nagyra tartom Marcit és a Partizánt, de most néha kegyetlennek éreztem.

  • @rczeija
    @rczeija 2 года назад

    Köszönet Uraim!🙏🤗

  • @palnyari8045
    @palnyari8045 2 года назад +20

    Bírom Farkasházyt, mindig is bírtam, érdemes hallgatni rá.

  • @pirosszirom8998
    @pirosszirom8998 2 года назад +10

    Teddy az egyik Hetesben' mondta: "ha csökkenteni akarjuk az esélyét, hogy repülőgépen robbantásos merényletnek legyünk kitéve, vigyünk magunkkal egy bombát, mert szinte esélytelen, hogy egyidejűleg két bomba is legyen egy gépen." Ez eléggé poénos. :)

    • @sourcerror
      @sourcerror 2 года назад +9

      Ez erdetileg egy amerikai vicc, nem a Teddy agyszüleménye.

    • @MrKryptax
      @MrKryptax 2 года назад +2

      5000 favicc után néha mondott egy értékelhetőt.

  • @zsanetttoth6808
    @zsanetttoth6808 2 года назад

    Köszönöm

  • @juditkolba8753
    @juditkolba8753 4 месяца назад +1

    Drága Teddy!!!😎😍 nagyon szeretjük!!🤧🤔😎😍

  • @ferencradics4545
    @ferencradics4545 2 года назад

    Jujj de jó volt!!!

  • @Thrall985
    @Thrall985 2 года назад +65

    Amikor a 93-as szárszóról volt szó, nyilván senki nem gondolta még akkor, hogy Vitya egyszer az lesz aki ma. Ne azzal legyünk már elfoglalva, hogy vajon ki és mikor sérthette meg őt, nagyon is helyes, hogy felkérdezték. A mai állapotokból indulunk ki, amikor már-már csúszni-mászni kell, hogy a tekintetes főméltóságos úrtól félévente egy kérdést lehessen kérdezni (m1-en meg kossuth-on kívül), amire aztán sorosozhat egy jót. Akkor ez még nem így volt, szerintem csak ennyi, Teddy-nek sem kell emiatt szégyenkeznie. Sokat elmond a mai állapotokról, ha most ennek csak az ötödét vágná a fejéhez valaki, sztem csomagolhatna még aznap este...
    Másrészt úgy gondolom, ha Vityáék mondjuk eltűntek volna a süllyesztűben valamikor ezután, a kutya nem emlékezne erre a videóra, mert semmi jelentősége nem lenne. Így lehet kicsit agyalgatni, h na vajon ez is hozzájárult-e az ő démonaihoz, vagy sem... de persze felesleges

    • @cocola119
      @cocola119 2 года назад +28

      Ha megnézed figyelmesen a vidit,ordít orbánról az,ami idáig vitte,és ezt akkor már páran pontosan tudták,hogy hazug,dühös a vilàgra,bosszúálló,erőszakos,kicsinyes,és semmiféle párbeszédet nem lehet vele folytatni. Azt hiszem,itt a Partizánon van orbánról vidi,ahol akkori párttársa elmondja,hogyan fenyítette be őket verőemberekkel. Akkor próbálták megállítani,de nem tudták.

    • @krisztinamann6634
      @krisztinamann6634 2 года назад +12

      @@cocola119 A kis kopcos, egy SKIZOFRÉN PSZCIHOPATA.

    • @szalkasaci
      @szalkasaci 2 года назад +2

      pontosan

    • @katalinhujber1540
      @katalinhujber1540 2 года назад +9

      1989- 90- ben, vidéki gimnazistaként éltem meg a Fidesz első toborzó propagandáját. Durván nyomultak a szavazatainkért. Annyira durván, hogy az agitáló, narancs gőzben élő gyerekkori barátnőmmel való kapcsolatunkat egy életre szétcseszte, csak mert nem akartam belépni.

    • @azrathael3896
      @azrathael3896 2 года назад +1

      @@katalinhujber1540 Azóta is fideszcseléd az exbarátnőd?

  • @HayashiKreta
    @HayashiKreta 2 года назад +5

    Ennek a hosszú verzióját is megfogom nézni azt hiszem.

  • @anettdorka
    @anettdorka 2 года назад +11

    Ez kínos volt és szomorú.Ahogy előttem is írták, jogtalan volt számon kérni Teddy-n, hogy miért a humorral ütötte el az elnyomatás feszültségét forradalom helyett. Ezt megkérdezni 1956 után egy szovjetek által megszállt országban??? És egy 1986-os fiatal részéről... Jómagam 1984-es vagyok - kínos volt. A fiatal és energikus kérdezőbiztos számonkér egy elnyomatás ellen a maga eszközeivel évtizedeken át küzdő megtört öregembert - nekem ez volt a feeling. Amúgy szerintem ez az ellentét a mai Magyarországon a legélesebb ellentét. Nem a balos jobbos, hanem ez. A fridzsiderszocializmust átéltek versus a hetvenmilliós lakások demokráciájába beleszületettek ellentéte. A portrék megdöbbentettek. A megtudott infók érdekesek voltak. Igazat adtam Teddynek Karácsony "mozgalmával" kapcsolatban, bár őt támogatom. Mimit nem kellett volna felhozni, nem volt olyan a hangulat.

  • @viragmagdolna2318
    @viragmagdolna2318 2 года назад +3

    Marci, a Partizánnal elévülhetetlen érdemeid vannak abban, hogy az érdeklődők tisztább képet láthatnak a mai viszonyokról. Nagyon értékelem ezt és hálás vagyok neked, nektek ezért.
    Ti ezt ma teljesen szabadon tehetitek, bár vegzálásban neked is volt már részed.
    A 80-as években a humorhoz is vakmerőség kellett, akkor csak ott lehetett valamennyire szókimondó valaki - és a tájékozatlanok, félrevezetettek "érzékenyítésére" alig volt más mód.
    Az akkori szereplők épp olyan fontos hírvivők voltak, mint Te most, de veled ellentétben nemcsak százezrekhez, hanem milliókhoz juttathattak el legalább információmorzsákat.
    A 90-es évek elejének híreit Te is csak hírekből ismerheted, hangulatát sajnos egyáltalán nem.
    Az Antall-kormány viszonylag gyors és ijesztő szélsőjobb felé nyitása és antidemokratikus hangjai, tettei a felelősen gondolkodók számára rémisztő irányt jeleztek. /A korabeli média helyzetéről csak egy adalék a TV-székház előtti tüntetésről: "Az egyetlen hiteles ember a TV-maci!"/ Antall egyre kevésbé volt ura a helyzetnek, volt pillanat, amikor a belügyminisztere a tömegbe akart lövetni.
    Fentiek és a pártatlan újságírás elve alapján időnként bánt engem ahogyan minősíted az akkori szereplőket és helyzeteket. Ha pl. egy civil szervezet hívására százezer ember utcára megy, azt Te a holdudvar játékának nevezed és elorozták a színpadot?

  • @ernosoltesz8501
    @ernosoltesz8501 2 года назад +22

    GM történelmi részvétlensége hibás megközelítésbe helyezi a történéseket és cselekedeteket. Így aztán egy okvetetlenkedő laikus benyomását kelti miközben reményeink szerint nem az.

    • @gyorgyfodor6543
      @gyorgyfodor6543 2 года назад +1

      Nagy volt az is amikor azt mondta, hogy a jobboldalt akkoriban nem képviselte senki. Ja, meg Csurka nem volt olyan nagy hatással a közéletre, hogy annyira támadni kellett a kartának. Aztán , hogy csak azoknak a szava volt hallható akik a kartában voltak. Ezzel elnyomták a jobboldalt. Ezért választotta Orbán azt az utat ami ide vezetett. Megsértették Orbánt. Mert számon kérték rajta azokat az értékeket, amivel belopták magukat a demokráciát akaró közéletbe. Mert ugye Orbán azzal védekezett, hogy a szocik is lopnak, akkor ők mért ne!

  • @attilamolnar2649
    @attilamolnar2649 2 года назад +12

    Magával Orbán Viktorral semmi probléma nincs. Nyugaton is vannak olyan figurák, mint ő, csak ott 1%-os pártok élén vergődnek. A probléma azokkal a társadalmakkal van, amelyek ilyen embereket és ilyen pártokat emelnek piedesztálra.

    • @PeteNoTreble
      @PeteNoTreble 2 года назад +1

      Kommented nem kötődik szorosan a műsorhoz, viszont súlyosan igaz.
      Egy társadalommal sajnos nem beszélhetsz úgy, mint egy megrogyott emberrel, szemtől szembe, akit ha kellő empátiával és bölcsességgel szólítasz meg, összeszedi, megrázza magát és újra a régi. Az ország még egy esetlegesen jobb jövő lehetősége mellett is vesztésre áll, de nagyon. :(

  • @ViBENo1
    @ViBENo1 2 года назад +12

    11 évesen emlékszem, amikor kiborultak rajta. valahol én sem értettem gyerek fejjel sem, hogy mért nem érti, hogy a problémát a gyökerénél kell kezelni. előtte nem ismertem. gyerekként aztán folyton fennmaradtam amikor csak tudtam és néztem a heti hetest. nem tudom hogy a francba értettem meg, de az világos volt, hogy lekötött. az nagyvonalakban értettem, hogy az usa jelen volt a közel-keleten és hogy ott háborús hangulat volt, szóval valahogy felfogtam. ettől az érthetetlen esettől eltekintve szerintem az egyik legérdekesebb figura volt a műsorban. nem mondanám magam műveltnek, de értettem a sztorijai többségét. nyilván nem minden történet ütött, mert egyrészt különféle emberek közt mozgott és az átlag néző valószínűleg nem a színház és a rádió közt mozgott. értelemszerűen nem minden beszámolóját lehetett átélni úgy, hogy a nézők nem voltak résztvevői a történeteknek. ettől még nem volt hülye vagy sznob, etc. az is érezhető volt, hogy inkább a könnyedebb irányba terelték nem egyszer ezeket a beszámolókat. nem mondom, hogy ez baj, de azért néha az volt az érzésem, mintha egy sulis kiközösítés áldozatává tették volna. nem volt valami fair. sidenote: itt mocskos sok troll szaporodott el. még alig volt kint a videó, de már pörgött a kommunistázás.

    • @LordTchernobog
      @LordTchernobog 2 года назад

      Csak a sidenote részéhez szólnék (a fentebbi rész meg pazar, dettó ugyanez) : ne szépítsük: rossz nyelvek szerint ritka nagy komcsi...

    • @name5876
      @name5876 2 года назад +2

      Szerintem ő csak annyit akart mondani azzal, hogy nem érdeklik az okok, hogy egy merénylet ne legyen logikus következménye semminek, és ne legyen az, hogy ja, még egy sértett, nehéz helyzetű, elnyomott, stb. ember, csoport, így már érthető. Illetve ne az legyen az üzenet, hogy mások is vegyék fel az eszköztárukba mint hatékony figyelemfelkeltő módszert. Mint ahogy valóban teszik is pl az iskolai mészárlók a médiafigyelem hatására, ami el is indított egy változást abban, hogy mennyi figyelmet szentelnek utólag a merénylőnek. Szerintem ő csak erre a faék egyszerűségű evidenciára gondolt és túl lett magyarázva. Szvsz.

    • @ViBENo1
      @ViBENo1 2 года назад

      @@name5876 sajnos akármennyire szeretném azt gondolni róla, hogy így gondolta a magyarázata sehol nem tér ki erre. pacifista figurának tűnik számomra, de sem akkor, sem most nem fejtette ezt ki. valahol megértem, ha pusztán úgy van vele egy bizonyos pontig, hogy egy terroristának nevelt egyénnel nem sok mindent lehet kezdeni. viszont azokkal kellene kezdeni valamit, akik erre nevelnek. szóval értem én, de nem hallottam tőle sosem, hogy konkrétan hogy ítéli ezt meg.

    • @name5876
      @name5876 2 года назад +3

      @@ViBENo1 Tényleg nem szeretnék az ügyvédje lenni, én csak annyit látok, hogy ő egy értelmes és érzékeny ember, és mindkétszer ideges lett attól, hogy nem akarják megérteni az álláspontját, és leblokkol. Ki is kérte magának, hogy ne lehetne tanulni az ilyen esetekből. Ėn még mindig azt gondolom, hogy pusztán a túl pragmatikus hozzáállást kifogásolta, hogy meghalt 3000 ember, na nézzük miért. Szvsz.

    • @szilviakeszei7613
      @szilviakeszei7613 2 года назад +2

      @@name5876 Főleg, hogy kvázi beléfojtották a szót....

  • @jozsefneszijarto4970
    @jozsefneszijarto4970 5 месяцев назад

    Gulyás úr!!!Kérem,több tisztelettel bánjon Tivadarral.Nem hinném,hogy kérdőre lehet vonni egy olyan dologért,amiről nyilvánvalóan nem tehet!!!

  • @epo1980
    @epo1980 2 года назад +28

    Annyira örülök a sötét háttérnek. A világos zavaró volt, és így, sötét háttérrel sokkal jobbak a fények, a tónusok.

  • @markjuhasz2803
    @markjuhasz2803 2 года назад +10

    1990-ben dőlt el merre indul az ország. Eszméletlen fontos volt, hogy legyenek akik nyilvánosan megjelenítik, hogy az avitt Csurkista világ nem a többség, nem a kenyerünk! Nagyon fontos volt! Mert elmehettünk volna abba az irányba már 1990-ben . Lett volna aki viszi a fáklyát és lett volna akik bezárkóztak volna a múltba. Azt mondja Marci, hogy nem volt olyan fajsúlyú politikus Csurka. Frászt. Nem lett olyan fajsúlyú, mert idejében az ország erkölcsi elitje lestoppolta a folyamatot.

    • @peterkallai1041
      @peterkallai1041 2 года назад +5

      A Csurkának mindenben igaza volt.
      És nem valami "erkölcsi elit" stoppolta, hanem azok akik rettegtek az igazságtól amit a Csurka kimondott.

    • @riveraharper8166
      @riveraharper8166 2 года назад

      Így utólag: a mai Jobbik egy vicc Csurkához képest.
      Remélhetőleg el is tűnik 2 hét múlva...