Persze, nem mondott butaságokat Zacher, én leginkább azt nem értem, hogy egy ilyen komoly és összetett témára, mért csak 13 percet szántak. Nem sűrűn nézek tévét, de utolsó ismereteim szerint, sok csatornán film közben van kb 13 perc reklám, amikből kb semmit nem tud tanulni az ember.
nézz meg a régi Zacher riportot akár 10 évvel ezelőttit,ég és föld a maihoz képest a gondolkodása.Persze tény hogy jelen van a drog a mindennapokban,de ezért azt mondani hogy jó akkor ne legyünk vaskalaposak ,engedjünk a drognak,hát ez se egy jó érv
Annyira látszik/hallatszik a műsorvezető úron, hogy 💨-ja nincs arról, amiről beszél… Nézzük már meg hányan halnak meg az alkohol miatt évente… Nem a marihuána Magyarország fő problémája… Zachernek teljesen igaza van! A tiltás soha nem működött! A felvilágosítás már annál jobban!
SETÉT EZ AZ ORSZÁG, ZACHER IS SZÍDJA ÉVEK ÓTA A MARIHUÁNÁT KÖZBEN ISZIK ÉS DOHÁNYZIK mindezt úgy hogy nálunk ez óriási probléma, világelsők vagyunk ezekben na de hát azt szereti az nem olyan nagy baj. De majd úgyis változik a véleménye. Idegesítő egy napraforgó a csávó. Most épp nem hülyék a füvesek. 😀
Igen, emlékszem rá még a jó öreg 2010 előtti Tolvajkergetős, vér ballipsi időkből, már akkor is egy féreg volt. Mostanában ugye nem nagyon kap lapot, örül, hogy van hol dolgoznia, hallgatni az agyhalott nyugger betelefonálásokat az atv-n. Aztán ha értelmesebb műsorba rakják, akkor meg ez történik. Csak fasság jön belőle, ha véletlen hozzászól.
8 месяцев назад+9
talan hamarosan kirugjak öt is... pedig a nyomtatott papir betümerete a kezeben meg a holdrol is latszik.. XD
Nem értek egyet azzal, hogy a THC függőségi szintje az alkohollal egyenértékű. Több embert ismerek, aki alkoholista es többet aki minden nap marihuánát szív. Utóbbi le tudja tenni anélkül, hogy kikészülne, előbbi nem. Látványos elvonási tünetei vannak az alkoholnak, például a halál is közéjük tartozik
A függőségi szint amit Zacher mond az a rászokás esélyét jelenti, nem azt, hogy milyen könnyen szökik le. Amit te írsz, abben meg azért szerepe van az adott illetőnek is. Egy kezdő alkoholista ugyanúgy le tudja tenni, mint egy kezdő füves. De a szervezetük is másként reagál. Igy nem lehet direkt összehasonlitani. Mellesleg az alkohol sokkal jobban robolja a szervezetet, mint a THC. De szerinted Snoop Dog le tudná tenni a füvet? :) Na de itt a második dolog, a fűtől nem mész úgy tönkre mint az alkoholtól. Zacher kutatási eredményekre alapoz, ahol megfelelő módszerekkel határozták meg az eredményt.
@@szilviamajer-jakab1866 a fű hamarabb tenné le Snoopot. Tegnap néztem az amerikai Roostot amiben benne volt. Vaze a csávó a szimpadon ülve rágyujtott egyre! :)
Mondja ezt, miután megemlíti a szigorú törvényünket és hogy mennyivel jobb itt Európa szinten a helyzet. Amúgy nem lehet, hogy van korreláció a kettő közt?
Legalizálni kell, én ezt kábszer ellenesként mondom. Nem szívok füvet, de sokkal jobb lenne, ha az ártalomcsökkentő modellt követné az ország, és a szociális hálón lévő lyukakat betömnék, illetve informálnák a társadalmat a kábszerhasználatról, annak következményéről. No meg ha lenne a fiatalok előtt perspektíva a jövőre nézve, az még sokat segítene a kábszerfogyasztás visszaszorításában.
@@TheLambdaTeam az pont semmilyet, de nem is ez a lényeg. Úgy általánosságban kéne valamilyen perspektíva...megfizethető lakhatás, erős szociális háló, minőségi oktatás elérhetővé tétele. Minél jobban teljesülnek ezek, annál kevésbé esélyes az, hogy valaki valamilyen szer függőjévé válik. Nem fejti ki a témát teljes egészében, de érdemes ezt a videót megnézni szerintem: ruclips.net/video/wJUXLqNHCaI/видео.html
@@benwolf8568 Ezzel egyetértek, de a fű legalizálása ebből semmit nem oldana meg. Csak lenne a szeszkazánok mellé még pluszban egy csomó drogos is. Az egészségügy meg konkrétan rottyon van...
@@35Snow Ez oszt igen, kőkeményen odamondtad a naaaaaaaagy szaktudásoddal! 😂 Kongratyülésön! Mesélj, észvitéz, _mi_ az amit ezek közül a problémák közül megoldana? Zéró lenne az alkoholisták száma? Az egészségügy hirtelen ultraszuper lesz?
8 месяцев назад+42
10:00 percnél :D az ő élete még veszélyben lehet :D jujjj
Az energiaitalokkal kapcsolatban azért kicsit vitatkoznék. A tizenévesek nem fogják nyakra főre inni a kávét, mert nem szeretik. Az energiaital viszont "trendi", imádják, az íze miatt isszák elsősorban, gyakorlatilag víz helyett is azt fogyasztják, és ott nem csak a koffein a probléma. Nem a kávétól nő brutálisan a cukorbetegség már a fiatalok körében is.
Imàdtam Minden szavàt. A műsorvezetők egészen másra számítottak mert ugye a hatalom az elvár valamit, de csúnyán rá szaladtak mert egy Németországban elő nőt (egy “megvilágosult” nő) és egy végtelen okos embert kérdeztek meg. Mindkettő ellen ment a magyar kormánynak. Imádom!!! Több ilyen műsort a tévébe és kevesebb propagandát
@@szebasztianilcsik1054 Ha nem lenne tiltás, meg büntetés nem lenne papírmunka sem, csak több fa. Aminek még értéke is van... Ha Magyarországon megyek kocsival, már elõre streszben vagyok, annyi rendõr, trafipax, büntetés és ez is csak egy példa, minden túlszigorítva és pénzt belõle mindegy mire csak legyen, a magyarnak meg ne... 🙋🇭🇺 Béke.
@@szabobence8764 A magyar szóban van a mag: amiben az információ van kódolva. És a magyar nyelv magyaráz, tehát ha a magyar nem ért az azért van mert már több mint 100 éve manipulálnak minket és nem engedik, hogy a magyar Magyar legyen. Isten legyen Velünk... 🇭🇺🙋
@@gabornovak2803 Mondom, először mutasson érettséget a magyar ember. Mondjuk ne kelljen kamatstopot és árstopot bevezetni, mert az emberek annyira ostobák, hogy nem tudják mi az a változó kamatozású hitel. Amúgy a magyar az kisbetűs szó, nem tiszteletlenségből, vagy bármi másért, hanem a magyar egy köznév és nem tulajdonnév.
@@achillesbalogh9559Akkor remélem nem fogyasztasz sem alkoholt, kávét, teát, nem fogyasztasz semmilyen hatóanyagú dolgot, beleértve a gyógynövényeket és egyéb más dolgokat sem, mert ezeket mind “drognak” lehet minősíteni definíció szerint.
Eddig is meg oldották itt kint az emberek ha 1-2 kg ot akartak. Csak a jó Kontakt kell hozzá. És még sincsenek úgy üldözve mint Magyarországon... Már évekkel ezelőtt is ha pl szemtanú volt egy jó barátom egy balesetnek... Mikor kijöttek a rendőrök a a barátom nagy Johnyval a szájában és válig érő szemekkel adta át az iratait. Miközben szívott, magyarázta mit hogy mikor látott. Egy rossz szót nem szóltak neki. Meg kedvesen el is beszélgettek... Magyarban meg nyomnak a földre, és taposnak az arcodon egy két g miatt. Undorító kormány. És a kék taxis csicskái. Ennyi .
A fegyverbirtoklás, használat is nagy igény. Mèghogy társadalmi valóság. A muszlim mentes Európa is az!!!! És mi van a vezetéssel? Van már rá jogszabály? Mennyit lehet fogyasztani és autót vezetni?
Hogy miért tiltják a fegyvert, az egyértelmű: nagyon sok az elégedetlen ember Magyarországon. De tényleg _nagyon_ sok. Ha most ezek fegyverrel megindulnának, semmi perc alatt elsöpörnék a népnyúzó kormány az egyenruhás policáj közbohócokkal együtt. Fosnak, mint ördög a tömjéntől.
Köszönöm Zacher Gábornak hogy ilyen nyíltan ,egyenesen válaszolt a kérdésekre .Sok olyan Magyarországi törvény van ami a kormány zsebét tömi,és nem a mi életszinvonalunk javulására hoztameg a jogszabályt!Namàrmost az úriember Zacher Gábor értünk beszèlt !Köszönöm szépen hogy így felvállalta a véleményét miközben orbanisztánban súlya van .Nagyjából 12 éve szívok màr marihuanat soha nem ment az magánéletem rovására .Soha nem volt úgynevezett kapudrog.Long Live Zacher Gábor🫶🏼
Külföldön legalább nem gátolják,hogy valamitöl jobban érezzék magukat az emberek ebben a kizsigerelt világban.A müsorvezetöknek nem kellene felkészülni egy adott témában?
"Igyál csak egy doboz energiaitalt egy nap!" Ezt biztosan megfogadják majd. Aki megfogadja a tanácsokat, az egyet se iszik. Az a baj, hogy vannak olyanok, akik 90 százalékban ezt isszák minden nap. 2 liter kávét nem fog meginni senki.
Szivjon minden nap fél éven keresztül aztán utána nézze meg mennyire van meg tőle .... Aki hetente megiszik egy üveg bort az is teljesen jól meg van ha nem iszik hetekig .
@@István-k4g Covid alatt szívtam minden nap fél éven keresztül. Esténként kimentem megnézni a naplementét, jókat kirándultam, szép színem lett, megtanultam rendesen gitározni, megszabadultam rengeteg belső stressztől. Ezt nem nevezném függőségnek.
Magyarországon azt kéne tudatosítani az emberekben, hogy az alkohol is drog: tudatmódosító , lelki és fizikai függőséget is okoz. Hihetetlen, hogy még mindig mekkora a képmutatás itt az élet minden területén.
Nálunk a családba meg mindig van olyan ember aki elissza a gyerekek elől a pénzt az oreganyamhoz járnak le mindenért ,de van hó szétlopkodja őket mert elitta de az is napi szintű hogy tőr zúz de megesett hogy a 40 éves neki megy a 65 éves hölgynek vagy 70-80 éves fekvő beteg apjának, es a gyerek védelem úgy csinálja a vizsgálatot hogy oda telefonál a családnak 1 nappal előtte hogy megy és gyorsan rendett raknak csili vili minden aztán ahogy elmegy a hölgy, fél nap és megint minden tiszta putri fent náluk borzalmas . 60 évig szívja valaki a füvet akkor se lesz semmi baja nem tudsz annyit elszivni egyszerre hogy bajod legyen lehetetlen (természetes)
Németországban élek. Van 1 cannabis növényem. S teljesen jól mondja! A tiltás megszegni akarja az ember, mert a szabadságát vonja el! Kiválló szakmai tanácsadó lehetne a parlamentbe! 👍
a taurin egy ártalmatlan aminósav, növeli a teljesítőképességet sportolóknál, szabályozza a vércukorszintet, epilepsziásoknál csökkenti a rohamok számát és erősségét és remek antioxidáns, hiányából fakadóan szívbetegség alakulhat ki, szóval pont hogy fogyasztani kéne :)
@@toblerone224Elképesztő baromságot írtál! Az energia italok 90% tele van idegi- és szívbetegségeket okozó mérgekkel! Nem véletlenül halnak meg hirtelen azok a fiatalok, akik ,,viccből" több dobozos energia italt fogyasztanak el egymás után!
De imádom ezt az embert, őszintén, nyíltan elmondja a tudást a tudatlan embereknek, akiknek fogalmuk sincs semmiről. A betiltás, mint Amerikában a szesztilalom... Mihez is vezette a népet? Annál jobban csinálják, minél jobban tiltják. Sosem értem meg, hogy miért kell ennyire visszamaradottan gondolkodni MÉG MINDIG 2024-ben is. Talán mire minden más ország feleszmél, Magyarország is fel fog a végére.
Kemény... Itt sok hozzászóló életében nem látott még marihuánát. Ami még ennél is durvább, hogy fogalmuk sincs, hogy milyen jótékony hatásai vannak. Persze, az alkohol meg a cigaretta meg a POCO meg a faszom tudja mi az mehet. :D Ne tessék félreérteni, én nem vagyok semmi használója, de bőven van róla tudásom, hogy mennyire kártékony mondjuk az alkohol a füvel szemben. Egyébként az USA-ban, Hollandiában is felszokták írni a betegnek. Az USA-ban már gerincferdülésre is felírják. Egyébként tegyük már tisztába, hogy a fű meg a heroin nem ugyanaz... Pont azért kell a kormány kezébe venni ezt, hogy tisztán jusson hozzá az ember, normális keretek között és korlátoltan. Amikről hallanak itt az emberek, hogy berosszult azt felkötötte magát az ember az inkább a keményebb drogoktól van meg legfőképpen azért mert minden kevert szart vesznek az utcán.
Azt nem is tudtam hogy a gerincet is kiegyenesíti!😂😂😂😂😂😂 Akkor ez nem is gyógyszer hanem csodaszer! Hogy le vagyunk maradva, itt műtögetik ezer szám az embereket ahelyett hogy hozzá vágnának egy zacskó füvet és minden me meg lenne oldva.😂😂😂
@@bezen61 Apád szájon szart vagy mit pampogsz? Azért írják gerincferdülésre mert komoly fájdalmakkal járhat, de ez már nem jutott el a narancsos agyadig te geciláda.
Az nyilván való, te okos vagy, mivel meg tudod állapítani, hogy ki az ostoba, azt is látom, hogy használsz írásjeleket, de arra nem tudtam rájönni, hogy ez minek a függvénye, segítenél?
az öngyilkossàgi listàkat Japan és Magyarorszàg vezeti évtizedek óta,,itt is és ott is súlyos gondok vannak,,amit az emberek nem tudnak feldolgozni,,nem tudjàk kezelni belemenekülnek valamibe,,ha iszol nem fàj az igazság.
te hol élsz? Mit szidod az otthonod? Fasz vagy? Mióta világ a világ és van ember, igény mindig volt ezekre. Ezek emberi dolgok te kibaszott gyökér, nem magyar specialitás.
bárcsak mindenki ilyen reálisan látná a dolgokat. nem csak a drogos dolgokat, hanem unblock mindent. nem vagyok elfogul, vannak néha olyan dolgok amiket nem értek, de eszméletlen jól beszél 👌 Ui.: 4x füveztem életembe...
Kérdezd már meg a mindenhez is értő Zachert,hogy mennyi ideig bírná ki dohányzás(pipa) nélkül???Szerintem percekben tudnà megadni a választ😂😂😂Cseppet sem függő...
Imadom Zacher Doktort❤ ettol az energiaitalos cirkusztol en kivagyok! Kivettek a taurint is ami aminosav! Mielott leugat valaki, google legyen a baratja es nezzen utana! Koszi! Pacsi!
Én azt a kérdést hiányoltam, hogy mi áll a mellett, hogy az alkoholon kívűl még egy másik drogot is legalizáljanak. Nyilván bárki hozzá jut, aki akar, de ez minden más drogra is igaz. Sok fogyasztó védi azzal a füvet, hogy kevésbé káros, mint az alkohol - na meg olcsóbb is (addig ameddig illegális és nem raknak extra adókat). Én úgy látom (tapasztalatból), hogy másképp káros, mást károsít, mint az alkohol. Például a memóriát, koncentráció képességet ezeken kívűl önértékelés torzulást (túlzott önértékalés), ellustulást.... okoz
Aki akarja az használni fogja igyis ugyis. Itt a lényeg az az, hogy miért kúpolják meg az embert, menjen el elvonóra stb. amikor az meg elfogadott, sokszor még támogatott dolog is, hogy megigyon az ember a haverokkal egy sört vagy néhány felest. Egyik szer se jó, de attól még ne kelljen már úgy bujkálni miattuk mintha embert ölt volna valaki, csak mert érdekli milyen a hatása.
@@tamaskovacs98 Semmi gond, legalizálhatják, de akkor kezeljék majd a saját költségén is. Mert az gondolom nem volna jó, ha a kórházban az ágyakat a narkósok foglalnák el a szenvedélyektől mentes betegek elől.
@@TheLambdaTeam Hat de varjunk, a marihuana fogyasztok hany szazaleka kerul korhazba barmikor is eletebe? Mi miatt kene oda kerulniuk? Ja a tudo prolemak.. hopp ott mar dohanyosok vannak. Maj problemat nem okoz, de az alkeszok mar azt is befoglaltak. Tudtommal olyan idegrendszeri problemakat nem okoz, ami hosszas orvosi ellatast igenyel, maximum pszichologiait, ezt megadom, ebben igazad van, de ez nem korhazban tortenik tobbnyire.
Nagyon jó, haladunk! Hogy merrefelé? Nem más ez, mint a rés tágítása, mid-egyre több-és-több dolog lesz legális, a végén pedig odadobják a népnek a gyeplőt: "Ereggy marha, amerre látsz!" Ez utóbbi nem is lenne rossz, ha a következményekkel is így bánna a hatalom. Aki önszántából és önhibájából lett önmaga áldozata, az legyen önerőből képes kimászni a bajból a saját költségén, és ne várjon senkitől külső segítséget, főként ne azoktól, akik a közjó megteremtésén dolgoznak. Legyen minden megengedve, de semmi nem áldozható fel az ebből eredő károk elhárítására! A problémát oldják meg azok, akik előidézik!
@@lospadresapa6028 Igy igaz. Csak az a baj, hogy ezt maga a nep koveteli. Nezd meg itt a hozzaszoloasok 90 szazalekat es az azokhoz tartozo lajkokat. Szomoru! Es a sok hulye meg el is hiszi, hogy a fu nem drog es semmi fuggoseget idegrendszer karosodast nem okoz. Az igazsag pedig az hogy rendesen meghulyul aki szivja. Es nem ugy mint aki megiszik napi egy pohar bort, mert annak semmi baja nem lesz. Viszont aki napi egyet elsziv, annak mar nincs jovoje es ezt erti a sok hulye aki azt harsogja hogy az alkohol karosabb.
Zacher Gábor szakmaiságát sosem lehet megkérdőjelezni. Annyira jól és közérthetően tud nyilatkozni a területéről, ami szerintem nagyon ritka. A statisztika viszont érdekelne, hogy hogyan került meghatározásra. Volt kolléganőm is a kábitószer áldozata lett. Csak ő egy vétlen autós volt és a balesetet okozó volt a befolyásolt.
Hát jobban járnánk ha a döntésben ilyenek vennének részt mint a doktor úr. A politikába mindig is kétféle ember volt. Az egyik az aki Tök hülye mindehhez,a másik meg aki megvehető
Bár csak ilyen ember lenne a miniszterünk!! Kimondja azt amit mindenki tud, de nem akarja elhinni. Realista, de módjával. Teljesen egyet értek vele. u.i.:2700 Like 0 Dislike a videón. Vajon miért? Ennyit erről "agyarország". Innen elkell menekülni, aki teheti.
Èn itt Ròmàban, magyar àllampolgàrkènt,orvosi recepttel veszem a füvet.Ha ezért Turullandon le akarnak csukni, akkor jöjjenek èrtem, ès vigyenek haza!😂
@@georgizsovszki1233az mondjuk pont tartasnak minosul, nem kereskedelemnek ha egy jointot szivtok. ha arra erted, hogy neki adod h o szivja el, abban az esetben igen, kereskedelem, akarmekkora baromsag is :(
@@maxvalbircahang Hm... akkor mindenkit meg kell ölni, aki másodszor ivott alkoholt - második fogyasztásra már visszaeső - , mindenkit meg kell ölni aki 2 szál cigit elszívott már, mindenkit meg kell ölni aki gyógyszert fogyaszt. Mindenkit meg kell ölni, aki teázik... Csak, hogy jól értem-e amit mondasz? Érdekes látásmód, bele is gondoltál már ebbe? VAgy csak szeretsz hülyeségeket beszélni...?
Előrelépés: ha minden káros ag tiltott büntetendő, kellő komolysággal. lyeneket kitiltani mindenünnen. Birónak is tetszik a bűnözés? Mert biztositja munkájat nagy pénzét???
Mivel hogy történelmi mélyponton van a valaha volt legrosszabb német kormány támogatottsága ezért szerintem ez egy népszerűségi intézkedés. Másrészt adnak a lakosságnak egy menekülési utat a fűbe mert óhatatlanul jön a német gazdasági összeomlás és lecsúszás és nagy káosz lesz.
A kommenteket olvasva ,értem mire akart kilyukadni Zacher úr. Amikor azt állította, messze vagyunk még a legalizálástól! A nagyon okos, ám egyszer be nem tépettekbe programozott mantrát ismételgetők sötétségére gondolt!
Köszönöm, hogy ezt leírtad! Nagyon fontos. Ráadásul a kedvelések számából (ami sajnos eddig csak az enyém) látni, hogy tényleg még mindig ezek vannak fölényben, ellentétben ezzel még mindig ők félnek, hogy "jajj ezek a csúnya drogosok, mennyien vannak?!" Kib@$zott őskor ...🤦🏻♂️😟
Miért szabályozzák egyáltalán a kábítószereket? Egyszer már legális volt,majd rájöttek,hogy sok lesz a hülye és beszüntették. Most visszaléptünk vagy 70 évet.
10:30 Az addikciója hasonló az alkoholéhoz? Évek óta arról beszél mennyire rossz szokás Magyarországon a "gyere, igyunk!" kultúra, az emberek rászoktatása az ő szájából legális drogként nevezett alkoholra. Ha azonos a rászokási, függőség kialakulási arány, akkor minden mostani alkoholista mellé lesz még egy marihuána függő is? Átgondolta, hogy most azt bagatelizálja amit éveken át hangoztatott? Gondoljunk bele ha Magyarországon a dohányosok java a legrosszabb egészség rontó házilag készített hamisított "cigiket" veszik, mert olcsóbb, akkor mi lesz ha a füvet legalizálják és elkezdik a szemetet szórni a népnek, füstszűrő nélkül isten tudja kit fognak letüdőzni, ez nem német ország, ez nem a fejlett nyugat, itt keletről, délről csempészett halált okozó anyagokat szívnak sokan. Ezeknek az engedélyezése, az emberek rászoktatása közegészségügyi problémát fog okozni. Más ha xy személyivel gyógyszertárban havonta wgy adagot magának megvehet orvosi céllal, és azt igazolva, rendőr nem köthet bele. Az más. De hogy itt Magyarországon utcán legálisan lehessen hozzájutni, egymás közt csereberélni, ismeretlen eredetű, bármilyen kemikáliákat tartalmazó növényi törmelékeket szabadon árulni, azt azért nagyon nem kellene. Először talán oldjuk meg az nemzeti alkoholizmus problémáját és HA sikerült, na majd akkor lehet szó kontrollált egyéb bódító, tudatmódosító szerek engedélyezéséről. Így is probléma az alkoholizmus ezt maga Dr. Zacher Gábor mondogatja nagy elánnal, akkor mellé még szoktassuk hozzá a fiatalokat a fűhöz szabadon, hogy akit nem érdekelt eddig az is kipróbálja, hátha ő is rászokik? Ennek társadalmi állapot kérdése van és nem a mindenkori vezetés hozzáállása. Amíg a társadalom nem kész kezelni a problémáit, amíg ennyire használója a szabadon elérhető szereknek (alkohol, koffein pl.), addig nem kellene szabadon engedni, hogy mindenki egy újabb droggal súlyosbítsa az amúgy sem túl rózsás életét, abban keressen menedéket a valóság egysíkúságából.
Én meg azt mondom, ha az egyik legkeményebb drog teljesen legális, sőt, még otthon is lehet csinálni, az állam tolja az emberek arcába, akkor nyugodtan lehet legális a fű is, ami meg ugye nem öl meg senkit se, nem késelgetik egymást a népek, stb. Azért mert sokan inkább füveznének mint alkoholisták lennének, attól még nem kellene tiltani a füvet... érted... alakítsa ki a rendszer úgy az itthoni életet, hogy senki ne kívánja a drogokat, alkoholt se. Természetesen ez nekik nem szempont. Legalizáld!
most azt gondolod okos vagy, pedig az egész hozzászólásod úgy ahogy van logikátlan, hibás, hülyeség, és marhaság. Minde egyes mondat. Egészen hihetetlen...Hogy bírtad ezt így összehozni?
Az alkoholra való "rászoktatásnak" az volt a gyökere, hogy anno mindenki ezt itta, mert nem volt más. A vízben ötvenféle kóroki tenyészett, és akkortájt ha az ember vérhast kapott, már áshatta is a sírját.
A rendőrök meg nyilván zsebmérleggel fognak mászkálni, hogy ha megállítanak valakit és van nála cucc akkor le tudják mérni, hogy mennyi az annyi. És ha 26 gramm akkor kattan a bilincs, de ha az illető eldobja azt az 1 grammot akkor meg együtt pöfékelnek egyet. Kabaré.
rénézésre a szippantós meg a zsernyák is tudni fogja kb mennyi az a 26 gramm szóvan 10 csommaggal még simág elindulhatsz a buliba nem lesz gond aztán csak arra figyelj hogy hazafele se legyen 15nél több a zsebedben
Akit érdekel! Kiváncsi voltam, miként hat ez a bizonyos THC, és ezt olvastam róla szakértőktől. "A THC módosíthatja a hippokampusz és az orbitofrontális kéreg működését is, amelyek az új emlékek létrehozásáért és a figyelem irányításáért felelős agyterületek. Ennek eredményeképpen a THC hátrányosan befolyásolhatja az ember koordinációját, reakcióidejét, gondolkodását, egyensúlyát, sőt még a testtartását is. " Hát, az biztos, hogy nem segít a lelki problémáján senkinek, sőt...! Idővel egyre többet kíván, ha valaki rászokik. Úgy döntöttem, hogy szervezetem nem terhelem pluszban ezzel a szerrel, így is elég sok szennyel etetnek bennünket úgy, hogy nem is tudunk róla.
Ez az egész szép és jó amit leírt, a hozzáállása az ami nagyon tetszik. Felvilágosítás a szer hátrányairól, esetleges előnyeiről, aztán döntse el mindenki magának, hogy mi az, amit a saját testének/szervezetének, vagy akár lelkének megenged. Ezt természetesen a THC-ra értem, őszintén szólva személy szerint sokkal szívesebben mennék ki este az utcára sétálni úgy, hogy az utcán jól szórakozó, nasit fogyasztó, nevető embereket látok, nem pedig egymást összeverő, vagy árokban fekvő összehányt embereket. Persze ez is csak egy szubjektív vélemény
Az van, hogy az elmúlt 10 évben nagyon sokat romlott a minősége. Nem használom, de tudok róla. Így, ebben formában ennek semmi értelme, a legalizálás sokat segítene a konstans minőségen, visszaszorítaná teljesen a feketepiac ezen részét és szép bevételt hozna az államnak. Tulajdonképpen mindenki jól járna vele. A férfi műsorvezető nagyjából leképezi az 50 fölötti társadalom nagy részét, akiknek fogalmuk nincs róla, hogy mit értünk fű alatt. Ebbe nem hal bele senki, ám a személyiséget torzíthatja egy idő után, illetve az idegrendszerre is hatással van. Valószínűleg többen jutnának hozzá és többen is használnák, ami a minőségbeli ugrásnak lenne köszönhető, ezért meg kell emelni az árát, aminek egy részét tájékoztatásra és prevencióra kell költeni.
Jelenleg 1g 4000ft... és már ez is necces, két éve még 2500 volt... ha az állam ennél drágábban adná, akkor a fekete piacot nem tudnák felszámolni. alá kell lőni a fekete piaci áraknak és persze jó minőséget is kell adni, úgy mint a fekete piacon. EZ ilyen. Ha az állam konkurencia akar lenni, úgy is kell viselkedni.
@@laszlokaszas3975 A magas ár a drogoknál mindig is a tiltással függött össze. Nagyobb kockázat = nagyobb ár. A legalizálás által a piac sokkal alacsonyabbra árazhatná be, ami rosszat tesz a feketepiaci szereplőknek, pont ez a legalizálás lényege.
@@laszlokaszas3975Ha 1g 6000 lenne, de en valaszthatom meg a boltban, hogy pontosan milyen legyen, akkor alkalmankent ujra vennek en is. Oké, akkor kezdenének 4000-en, hogy senkinek ne érje meg termeszteni és utána lassabban feltolnák az árakat, de így sem lenne ezzel semmi baj. Minőségi cuccért mindenki szívesebben fizet
Nem szorulna vissza a feketepiac, nyugodj bele. Ugyanis legálban olyan csillagászati összegbe kerülne, hogy visítva szaladnál vissza a dílerhez töredékáron megvenni.
@@laszlokaszas3975 ha az állam kézbe venné nem lenne nehéz alálőni az árnak tekintve hogy minél nagyobb tételben állítod elő annál olcsóbb a / gramm ára
Mert ha adott esetben "dohányozna", az bármit is változtatna szakmailag megalapozott állításain? Nem az számít, mi hangzik el, hanem hogy ki mondja azt, ugye? Bár felérné, hogy az ilyen attitűd micsoda meghívás a tekintélyelvű politikai erőknek. Jobbról és balról egyaránt!
@@gaborfarkas4425 Hogyne szamitana! Szakertonek olyan orvost kellene behivni, akinek meg nem hatott az elmejere a drog, es tiszta tudattal tud elfogulatlan velemenyt alkotni.
@@edinak5805 Bár állításom magva nem az Ön által önkényesen interpretált részlet volt, de már látom, jobb, ha feladom abbéli próbálkozásom, hogy fatengelyes világnézete szellemi mocskából kivakarjam Önt. Azzal azért még finoman "bélevilágítanék" stupid mediális sztereotipiák által uralt éj-sötétjébe, hogy érveléséből egyenesen következik, hogy senki, aki valaha egy pohár erjesztményt elfogyasztott, nem hangoztathat nyilvánosan véleményt az alkoholról, sem pro, sem contra - legyen akár szakértő, akár nem. Tudja, vannak olyanok e bolygón, akik nézeteik kialakításánál empirikus tényekre támaszkodnak, nem a mások által a szájukba köpött, előre megrágott pépet öklendezik föl. Az a sokat citált nagybetűs tudomány is pont ilyen. Olyan orvost, szakértőt, politikust stb., akinek még ne hatott volna az elméjére a "DROG", egyet sem fog találni, lévén hogy az alkohol, egy, az ópiát-származékokhoz hasonló kemény drog. Ezért is halnak bele - közvetlenül vagy közvetetten - olyan sokan, és ezért lehetünk 700.000 masszív drogfüggő (értsd alkoholista) országa. Önnél még az alapvető fogalmi keretek tisztázására sem került soha sor, így tehát, mielőtt, utalgat, sugalmaz, vagy, pontosabban szólva, kicsit sem burkoltan az egyik legnagyobb társadalmi stigmával járó bűncselekménnyel, bátran, de főleg név nélkül rágalmazza egy embertársát, az Ön helyében inkább a drog szó definíciójával kezdenék megismerkedni. A kapcsolódó webes tartalmakat még akár egy DM-ben, a kasszánál állva is felhívhatja.
Ne aggódj, a boltba vehetsz annyi szeszt, amibe belehalsz 😉 Ja vagy az nem jó? Még válogatni vagy képes a között, hogy hogyan akarod érezni magad..."fújj a narkós fajtádat" ; el lehet innen menni. 😂 Remélem érted 😎✌🏻&💜
Taurin. Koffein. B2-vitamin. B5-vitamin. Inozitol. Guarana. Ginszeng. B6-vitamin. és minden mi jó. Felsorolja eltelik egy nap... De látom ki ragadtad a lényeget. Igen hasznos tagja vagy a társadalomnak.
@@sajtamur Ki nézi el??? Amint láttad húsvétkor fullos ellenőrzés volt és aki ivott az ment a lecsóba. Semmi szükség nincs a drogra,nézzél körül a világba mit tesz a szer.
@@jozsefistvankovacs7389 Milyen drog és szer? A gyógyszer, alkohol vagy kávé? Melyikre gondolsz drog alatt? Gondolom ha az orvos felír neked 5 féle gyógyszert akkor kérdés nélkül beszeded, hétvégén meg gurítod az alkoholt. A nevedből ítélve lehetsz vagy 60 éves, még van nektek kb 10-15 évetek és kihal a generációtok, akkor majd előrébb tud lépni Magyarország.
Hát a műsorvezetők nem azt kapták amire számítottak😂😂
Nem ám! Zacher viszont hozta a megszokottat. Hiteles szakember.
Élveztem is hallgatni
Hát nem,látszik rajtuk a zavarodottság és a tiltakozás.Nem tudom ha az alkoholt tiltanák be (ami ezerszer károsabb a cannabisnál) akkor mit lépnének?
az atv dollárellenség
“alapvetoen en sosem hiszek a betiltasban” nala mar elore el van dontve,es akkor o kapaszkodik a szakmai dontesbe?
Ebbe a paliba egyedül több értelem szorult,mint az egész parlamentbe.
Na jó de Gábor Orvoslást tanult a parlamenti szelektív hulladékok meg jogot, politológiát, esetleg bölcsészetet.
true
akkor a nép van elcseszve
zacher felvilágositotta őket legalább :)))
Teljesen mindegy akklr is csak szakózzák ugyanazt
Persze, nem mondott butaságokat Zacher, én leginkább azt nem értem, hogy egy ilyen komoly és összetett témára, mért csak 13 percet szántak. Nem sűrűn nézek tévét, de utolsó ismereteim szerint, sok csatornán film közben van kb 13 perc reklám, amikből kb semmit nem tud tanulni az ember.
Imádom Zacher Gábort! Mindíg két lábbal a földön állva mond teljesen érthetően, racionális dolgokat. Köszönjük!
Cserébe egy alkesz pondró.
aha 5.15 nel emliti Thaifoldet :) hogy legalis csak szolok ott egy cigiert borton jar :
@@gyepolldy7821 mármint a sima cigi? csak mer a thc pl hasis formába szerintem minden utcaszerűségbe kapható
Zacher egy sarlatán toxikológus.
nézz meg a régi Zacher riportot akár 10 évvel ezelőttit,ég és föld a maihoz képest a gondolkodása.Persze tény hogy jelen van a drog a mindennapokban,de ezért azt mondani hogy jó akkor ne legyünk vaskalaposak ,engedjünk a drognak,hát ez se egy jó érv
A 2 műsorvezetőt fel kellett volna készíteni a témában, mert azt sem tudták, hogy hanyadikán van elseje.
Jól betéphettek volna😂😂😂
Hát ez K***jó volt! Mély tisztelet Zacher Gábornak.
Annyira látszik/hallatszik a műsorvezető úron, hogy 💨-ja nincs arról, amiről beszél… Nézzük már meg hányan halnak meg az alkohol miatt évente… Nem a marihuána Magyarország fő problémája… Zachernek teljesen igaza van! A tiltás soha nem működött! A felvilágosítás már annál jobban!
SETÉT EZ AZ ORSZÁG, ZACHER IS SZÍDJA ÉVEK ÓTA A MARIHUÁNÁT KÖZBEN ISZIK ÉS DOHÁNYZIK mindezt úgy hogy nálunk ez óriási probléma, világelsők vagyunk ezekben na de hát azt szereti az nem olyan nagy baj. De majd úgyis változik a véleménye. Idegesítő egy napraforgó a csávó. Most épp nem hülyék a füvesek. 😀
Napi két három liter neylonosbor mijatt még senki sem nem lesz alesz idefigyejj ☝️.. .. csak mondom. !
Ez most komoly? Egy lapon említed a füves cigit meg az energiaitalt egy gyilkossággal? 🤦🏻♀️
@@jookovacs Gratulalok az arnyalt gondolkodasodhoz!
@@jookovacsúr isten de sötét vagy. Lehet nálad az oxigént kéne tiltani
"Receptre kapsz xanaxot, de asszed a fű embert öl" - DSP
Zene cimét leirnad?
@@ivankoczan2808 DSP - Társadalomkritika
@@ivankoczan2808 Társadalomklinika
A XANAX Rivotril Frontin legális olcsó könnyen hozzá férhetö legális pszichés és kő kemény fizikai leépülést okozó kemény drog
és az vagy 15 éves szám geccc :D semmi se változott azóta...
Szlazsánszky kétszer szólt bele a témába, az is mind mellé ment. Egy újságíró/műsorvezetőnek azért nem ártana tájékozottabbnak lenni néha. 🤷🏽
nem is értem mit keres itt xd szennycikk író
Igen, emlékszem rá még a jó öreg 2010 előtti Tolvajkergetős, vér ballipsi időkből, már akkor is egy féreg volt. Mostanában ugye nem nagyon kap lapot, örül, hogy van hol dolgoznia, hallgatni az agyhalott nyugger betelefonálásokat az atv-n. Aztán ha értelmesebb műsorba rakják, akkor meg ez történik. Csak fasság jön belőle, ha véletlen hozzászól.
talan hamarosan kirugjak öt is... pedig a nyomtatott papir betümerete a kezeben meg a holdrol is latszik.. XD
Ez az a Szlazsászky (istenem, micsoda név) aki Tomcatet is megpróbálta lejáratni és rákúrt?
@@TheLambdaTeamígy van
Totál fogalmatlan műsorvezető.. Zacher for president
Nem értek egyet azzal, hogy a THC függőségi szintje az alkohollal egyenértékű. Több embert ismerek, aki alkoholista es többet aki minden nap marihuánát szív. Utóbbi le tudja tenni anélkül, hogy kikészülne, előbbi nem. Látványos elvonási tünetei vannak az alkoholnak, például a halál is közéjük tartozik
Ez pontosan így van.
A függőségi szint amit Zacher mond az a rászokás esélyét jelenti, nem azt, hogy milyen könnyen szökik le. Amit te írsz, abben meg azért szerepe van az adott illetőnek is. Egy kezdő alkoholista ugyanúgy le tudja tenni, mint egy kezdő füves. De a szervezetük is másként reagál. Igy nem lehet direkt összehasonlitani. Mellesleg az alkohol sokkal jobban robolja a szervezetet, mint a THC. De szerinted Snoop Dog le tudná tenni a füvet? :) Na de itt a második dolog, a fűtől nem mész úgy tönkre mint az alkoholtól. Zacher kutatási eredményekre alapoz, ahol megfelelő módszerekkel határozták meg az eredményt.
@@szebasztianilcsik1054 Snoop le tudná tenni a füvet, csak nem akarja 😁
Fiatalon füveztünk, 25 éve… A társaságból csak én tettem le, a többiek azóta szívják naponta többször is… Ennyit a függőségi szintjéről…
@@szilviamajer-jakab1866 a fű hamarabb tenné le Snoopot. Tegnap néztem az amerikai Roostot amiben benne volt. Vaze a csávó a szimpadon ülve rágyujtott egyre! :)
„Nem a szakmai érvek számítanak, handm a politikai érvek“ Ez azért szomorú, de nagyon igaz..
Nah ezt hívják emberiség elleni bűntettnek,meg a növények tiltását🤬
Ezért nem fogunk meglepődni, ha ezután a kritikus megnyílvánulás után Zachert eltüntetik.
@@nagyattila1 Ha lesz rá idejük.
Mondja ezt, miután megemlíti a szigorú törvényünket és hogy mennyivel jobb itt Európa szinten a helyzet. Amúgy nem lehet, hogy van korreláció a kettő közt?
Ez csak a választókon múlik hogy ne így legyen.
Katasztrófa a 2 műsorvezető
Nem csak az iparban fogytak el a szakemberek.
Biodíszletnek nevezik ezeket
ATV-szint, mit vársz?
Több Zachert, mindenhova IS
nekem inkább egyre kevesebbnek tűnik ez a gyökér, gondolom ő is tolja a cuccot
Ez az Is duma nem unalmas?
@@fortunaboby Ezt akármire IS ráhúzhatod manapság.
@@Musgravex Kifolyik tole a szemem
Mégtöbb technót a parlamentbe
Legalizálni kell, én ezt kábszer ellenesként mondom. Nem szívok füvet, de sokkal jobb lenne, ha az ártalomcsökkentő modellt követné az ország, és a szociális hálón lévő lyukakat betömnék, illetve informálnák a társadalmat a kábszerhasználatról, annak következményéről. No meg ha lenne a fiatalok előtt perspektíva a jövőre nézve, az még sokat segítene a kábszerfogyasztás visszaszorításában.
Milyen jövőképet ad az a fiataloknak, hogy szíjjá' füvet?
@@TheLambdaTeam az pont semmilyet, de nem is ez a lényeg. Úgy általánosságban kéne valamilyen perspektíva...megfizethető lakhatás, erős szociális háló, minőségi oktatás elérhetővé tétele. Minél jobban teljesülnek ezek, annál kevésbé esélyes az, hogy valaki valamilyen szer függőjévé válik. Nem fejti ki a témát teljes egészében, de érdemes ezt a videót megnézni szerintem: ruclips.net/video/wJUXLqNHCaI/видео.html
@@benwolf8568 Ezzel egyetértek, de a fű legalizálása ebből semmit nem oldana meg. Csak lenne a szeszkazánok mellé még pluszban egy csomó drogos is. Az egészségügy meg konkrétan rottyon van...
@@TheLambdaTeam baromsag
@@35Snow Ez oszt igen, kőkeményen odamondtad a naaaaaaaagy szaktudásoddal! 😂 Kongratyülésön!
Mesélj, észvitéz, _mi_ az amit ezek közül a problémák közül megoldana? Zéró lenne az alkoholisták száma? Az egészségügy hirtelen ultraszuper lesz?
10:00 percnél :D az ő élete még veszélyben lehet :D jujjj
Szerintem igaza lehet,egy cigi után ugy bezabálok,hogy szétpukkadok :)
@@blondata3126
És megtanulsz repülni aztán négy kilométer magasan jössz rá hogy mégsem megy... :D
A törvényhozóknak is ekkora értelmi szintjük van. Az ilyenek miatt dobta le a haját szegény Zacher.
@@tamasreiter9114 🚬🥪🛩🛬🪂😅
Az energiaitalokkal kapcsolatban azért kicsit vitatkoznék. A tizenévesek nem fogják nyakra főre inni a kávét, mert nem szeretik. Az energiaital viszont "trendi", imádják, az íze miatt isszák elsősorban, gyakorlatilag víz helyett is azt fogyasztják, és ott nem csak a koffein a probléma. Nem a kávétól nő brutálisan a cukorbetegség már a fiatalok körében is.
Egyetértek! Az energia italok mértéktelen fogyasztása miatt lesz szabályozás.
Imàdtam Minden szavàt.
A műsorvezetők egészen másra számítottak mert ugye a hatalom az elvár valamit, de csúnyán rá szaladtak mert egy Németországban elő nőt (egy “megvilágosult” nő) és egy végtelen okos embert kérdeztek meg.
Mindkettő ellen ment a magyar kormánynak. Imádom!!! Több ilyen műsort a tévébe és kevesebb propagandát
Így Így
Ez a musorvezeto csavo melyik bolygorol jott? :)
Zcher nagyon nagy forma.
Mert csak a bũntetésbõl van pénz, a felvilágosítás meg pénzbe kerül 🤣🤣🤣. Jobb jövõt Magyarországra 🙋🇭🇺
a büntetésből befolyt összeg elmegy a papirmunkára ami vele jár. Nem ebből hizik az államkassza...
Meg a magyar nem is nagyon ért, ha felvilágosítják. Magyarnak tényleg, hogy megértsen valamit, ahhoz az kell hogy fájjon.
@@szebasztianilcsik1054 Ha nem lenne tiltás, meg büntetés nem lenne papírmunka sem, csak több fa. Aminek még értéke is van... Ha Magyarországon megyek kocsival, már elõre streszben vagyok, annyi rendõr, trafipax, büntetés és ez is csak egy példa, minden túlszigorítva és pénzt belõle mindegy mire csak legyen, a magyarnak meg ne... 🙋🇭🇺 Béke.
@@szabobence8764 A magyar szóban van a mag: amiben az információ van kódolva. És a magyar nyelv magyaráz, tehát ha a magyar nem ért az azért van mert már több mint 100 éve manipulálnak minket és nem engedik, hogy a magyar Magyar legyen. Isten legyen Velünk... 🇭🇺🙋
@@gabornovak2803 Mondom, először mutasson érettséget a magyar ember. Mondjuk ne kelljen kamatstopot és árstopot bevezetni, mert az emberek annyira ostobák, hogy nem tudják mi az a változó kamatozású hitel. Amúgy a magyar az kisbetűs szó, nem tiszteletlenségből, vagy bármi másért, hanem a magyar egy köznév és nem tulajdonnév.
Kik ezek a diletáns műsorvezetők,akik hozzá sem finganak a témához?😂 A Doktor úr előtt le a kalappal, képben van🎉
Urambátyámék
Tök egyszerű dolga lenne a kormánynak, ha megfelelő szakemberek véleményét kikérnék/meghallgatnák.
Elvi kérdés, hogy engedünk e a drogoknak. Nyilván a morálisan elfogadható válasz a kormány részéről a NEM, a szavazóik részéről. Tehát el van döntve.
@@achillesbalogh9559Akkor remélem nem fogyasztasz sem alkoholt, kávét, teát, nem fogyasztasz semmilyen hatóanyagú dolgot, beleértve a gyógynövényeket és egyéb más dolgokat sem, mert ezeket mind “drognak” lehet minősíteni definíció szerint.
Orbán nem fog hallgatni olyanokra, akiket nem irányíthat, akiknek önálló gondolataik vannak.
@@gyarmatimolli1276 A toxikológiában és a kriminalisztikában a tudatmódosító szerek számítanak drognak.
@@achillesbalogh9559belőled èpül fel a rendszer, tipikus agymosott. Gondolom orbánszopó vagy.
Ennél a műsorvezetői színvonalnál van még lejebb?
Szegény Gabi... Két fogalmatlan meg vele szemben ...XD erre rá kell tömni a pipát ha kijössz.
Nagyon bírom Zachert nagy forma👏🫡🫡
Eddig is meg oldották itt kint az emberek ha 1-2 kg ot akartak.
Csak a jó Kontakt kell hozzá.
És még sincsenek úgy üldözve mint Magyarországon...
Már évekkel ezelőtt is ha pl szemtanú volt egy jó barátom egy balesetnek...
Mikor kijöttek a rendőrök a a barátom nagy Johnyval a szájában és válig érő szemekkel adta át az iratait.
Miközben szívott, magyarázta mit hogy mikor látott. Egy rossz szót nem szóltak neki. Meg kedvesen el is beszélgettek... Magyarban meg nyomnak a földre, és taposnak az arcodon egy két g miatt.
Undorító kormány. És a kék taxis csicskái.
Ennyi .
Feri, te honnan ugatsz? Miről, és hogyan?
Fésülködj már meg, mielőtt elkezdesz "gondolkodni"!
Az az utolsó mondat zseniális volt 😂
A fegyverbirtoklás, használat is nagy igény. Mèghogy társadalmi valóság. A muszlim mentes Európa is az!!!! És mi van a vezetéssel? Van már rá jogszabály? Mennyit lehet fogyasztani és autót vezetni?
Hogy miért tiltják a fegyvert, az egyértelmű: nagyon sok az elégedetlen ember Magyarországon. De tényleg _nagyon_ sok. Ha most ezek fegyverrel megindulnának, semmi perc alatt elsöpörnék a népnyúzó kormány az egyenruhás policáj közbohócokkal együtt. Fosnak, mint ördög a tömjéntől.
Köszönöm Zacher Gábornak hogy ilyen nyíltan ,egyenesen válaszolt a kérdésekre .Sok olyan Magyarországi törvény van ami a kormány zsebét tömi,és nem a mi életszinvonalunk javulására hoztameg a jogszabályt!Namàrmost az úriember Zacher Gábor értünk beszèlt !Köszönöm szépen hogy így felvállalta a véleményét miközben orbanisztánban súlya van .Nagyjából 12 éve szívok màr marihuanat soha nem ment az magánéletem rovására .Soha nem volt úgynevezett kapudrog.Long Live Zacher Gábor🫶🏼
Külföldön legalább nem gátolják,hogy valamitöl jobban érezzék magukat az emberek ebben a kizsigerelt világban.A müsorvezetöknek nem kellene felkészülni egy adott témában?
Imadom Zachert❤😊 annyi ehhehe ezt öröm volt hallgatni full öszinte full igaz big respect!!
"Igyál csak egy doboz energiaitalt egy nap!" Ezt biztosan megfogadják majd. Aki megfogadja a tanácsokat, az egyet se iszik. Az a baj, hogy vannak olyanok, akik 90 százalékban ezt isszák minden nap. 2 liter kávét nem fog meginni senki.
Ó, rengeteg munkahelyen vödörszámra isszák. Őket viszi el aztán ötvenévesen az infarktus.
Zaher Gábor❤ Mennyire jól áll a dolgokhoz!
Nem értem ezt a THC függőséget. Teljesen jól megvagyok a fű nélkül. Ha van akkor jó, ha nincs sosem voltam ki mint pl a dohányosok, vagy alkoholisták.
a pszichiáterek próbálják megbélyegezni mintha heroin lenne
Szivjon minden nap fél éven keresztül aztán utána nézze meg mennyire van meg tőle .... Aki hetente megiszik egy üveg bort az is teljesen jól meg van ha nem iszik hetekig .
@@István-k4g Covid alatt szívtam minden nap fél éven keresztül. Esténként kimentem megnézni a naplementét, jókat kirándultam, szép színem lett, megtanultam rendesen gitározni, megszabadultam rengeteg belső stressztől. Ezt nem nevezném függőségnek.
@@Land_of_Goshen A toxikológusok próbálják, ők a "patásördögök". A pszichiáterek már csak a romokat takaríthatják.
Ezen az ATV-n minden riporter agyhalott?Zacher doktor úrnak tisztelet!!!
Fenomenális volt Tisztelt Zacher Gábor! nem tudtak fogást találni rajta! Zseniális és igaza van!
Magyarországon azt kéne tudatosítani az emberekben, hogy az alkohol is drog: tudatmódosító , lelki és fizikai függőséget is okoz. Hihetetlen, hogy még mindig mekkora a képmutatás itt az élet minden területén.
Nálunk a családba meg mindig van olyan ember aki elissza a gyerekek elől a pénzt az oreganyamhoz járnak le mindenért ,de van hó szétlopkodja őket mert elitta de az is napi szintű hogy tőr zúz de megesett hogy a 40 éves neki megy a 65 éves hölgynek vagy 70-80 éves fekvő beteg apjának, es a gyerek védelem úgy csinálja a vizsgálatot hogy oda telefonál a családnak 1 nappal előtte hogy megy és gyorsan rendett raknak csili vili minden aztán ahogy elmegy a hölgy, fél nap és megint minden tiszta putri fent náluk borzalmas .
60 évig szívja valaki a füvet akkor se lesz semmi baja nem tudsz annyit elszivni egyszerre hogy bajod legyen lehetetlen (természetes)
Németországban élek. Van 1 cannabis növényem. S teljesen jól mondja! A tiltás megszegni akarja az ember, mert a szabadságát vonja el!
Kiválló szakmai tanácsadó lehetne a parlamentbe! 👍
A németek ebben is előrébb járnak.
a németeknek mindig jobb a "látásuk" nem tudják azt, hogy "mi a határ"! itt azért bűntetik, mert nyakra - főre füveznek!
Hát, lassan maguk alá hullanak, de ez egy bölcs döntés volt!
Igen, az öngyilkosságban.
igen ők sok mindenben előrébb jártak már a történelem folyamán, a szervezett népirtást is ők vitték tökélyre anno...
@@wilkinsonroger3589
Orbán is ügyesen csinálja a honi magyarokkal. "Új nép kell" mondta és megcsinálta.
Energia italoknal nem csak a koffeinrol van szo. Taurine és társai amiknek direkt hatasuk van a szivre.
Itthon nem sok dologban látni taurint, legalábbis nem jut eszembe egy sem
a taurin egy ártalmatlan aminósav, növeli a teljesítőképességet sportolóknál, szabályozza a vércukorszintet, epilepsziásoknál csökkenti a rohamok számát és erősségét és remek antioxidáns, hiányából fakadóan szívbetegség alakulhat ki, szóval pont hogy fogyasztani kéne :)
@@toblerone224Elképesztő baromságot írtál! Az energia italok 90% tele van idegi- és szívbetegségeket okozó mérgekkel! Nem véletlenül halnak meg hirtelen azok a fiatalok, akik ,,viccből" több dobozos energia italt fogyasztanak el egymás után!
A koffein nem tudatmódosít, szóval nem kábítószer. Illetve csak annyira, mint amennyire a tömegnövelő "koksz" 😂
A lényeg, minél többen dögöljenek meg. Bármi áron is!
Szerintem rosszabb ha valaki minden nap megiszik egy vagy 6 sört vagy fröccsöt,mint aki nèha valaki elszív egy spanglit
Igaza van...big LIKE🤟🤟🤟🤟🤟
Leeeeeegaaaaaliiiiziiiiiiingg
Nemnem,☝️ idefigyejj. .ingább igyanak kannyásbort.. .mer az egészkéges életmódot köll csinálni 👌.. meg minden.. .
@granatnyk lízing ?
De imádom ezt az embert, őszintén, nyíltan elmondja a tudást a tudatlan embereknek, akiknek fogalmuk sincs semmiről.
A betiltás, mint Amerikában a szesztilalom... Mihez is vezette a népet? Annál jobban csinálják, minél jobban tiltják.
Sosem értem meg, hogy miért kell ennyire visszamaradottan gondolkodni MÉG MINDIG 2024-ben is. Talán mire minden más ország feleszmél, Magyarország is fel fog a végére.
Kemény... Itt sok hozzászóló életében nem látott még marihuánát. Ami még ennél is durvább, hogy fogalmuk sincs, hogy milyen jótékony hatásai vannak. Persze, az alkohol meg a cigaretta meg a POCO meg a faszom tudja mi az mehet. :D Ne tessék félreérteni, én nem vagyok semmi használója, de bőven van róla tudásom, hogy mennyire kártékony mondjuk az alkohol a füvel szemben. Egyébként az USA-ban, Hollandiában is felszokták írni a betegnek. Az USA-ban már gerincferdülésre is felírják. Egyébként tegyük már tisztába, hogy a fű meg a heroin nem ugyanaz... Pont azért kell a kormány kezébe venni ezt, hogy tisztán jusson hozzá az ember, normális keretek között és korlátoltan. Amikről hallanak itt az emberek, hogy berosszult azt felkötötte magát az ember az inkább a keményebb drogoktól van meg legfőképpen azért mert minden kevert szart vesznek az utcán.
Azt nem is tudtam hogy a gerincet is kiegyenesíti!😂😂😂😂😂😂
Akkor ez nem is gyógyszer hanem csodaszer!
Hogy le vagyunk maradva, itt műtögetik ezer szám az embereket ahelyett hogy hozzá vágnának egy zacskó füvet és minden me meg lenne oldva.😂😂😂
@@bezen61 Apád szájon szart vagy mit pampogsz? Azért írják gerincferdülésre mert komoly fájdalmakkal járhat, de ez már nem jutott el a narancsos agyadig te geciláda.
@@Land_of_Goshen de van... szúrjál be magadnak egy kis hernyót aztán majd rájössz.
@@Land_of_Goshen Ès akkor mi van, ha valaki marihuánàval kezdi, ès az nem lesz elèg, ès kokainozni, vègül heroinozni kezd?
A POCO meg Caliburnus meg a többi likvid lehet 100%-ban mentes is
Zacher teljes igazságot mondott!
Hol a maszk, Zacher dr?
Minek?
@@johnygrande611 Ő volt az egyik legnagyobb covidióta.
Köszönöm doktor ur 🎉
Hihetetlen hogy TV-ben tud dolgozni aki ilyen ostoba és fogalmatlan. Zacher for President
Értelmes ember égetné magát a saját magának is ellent mondó szövegekkel? :D
Az nyilván való, te okos vagy, mivel meg tudod állapítani, hogy ki az ostoba, azt is látom, hogy használsz írásjeleket, de arra nem tudtam rájönni, hogy ez minek a függvénye, segítenél?
@@Czvetkovics
Ha valaki nem ostoba az nem lehet más csak okos?
Erre mondják az informatikusok, hogy egybites "gondolkodás"? :D
@@Czvetkovics vajon miért szidja az egész komment szekció a riportert? Mindenki hülye csak te vagy helikopter mi?😃
Igaza van az öregnek!!!! ❤
Mit mond el a magyar társadalomról, hogy van igény az alkoholra, drogra?
Főleg a tudatlanság, amikor az alkoholt külön veszi ka drog -okból.
A mihez tartás végett, az alkohol az egyik legkeményebb drog. Csak legális.
az öngyilkossàgi listàkat Japan és Magyarorszàg vezeti évtizedek óta,,itt is és ott is súlyos gondok vannak,,amit az emberek nem tudnak feldolgozni,,nem tudjàk kezelni belemenekülnek valamibe,,ha iszol nem fàj az igazság.
te hol élsz? Mit szidod az otthonod? Fasz vagy? Mióta világ a világ és van ember, igény mindig volt ezekre. Ezek emberi dolgok te kibaszott gyökér, nem magyar specialitás.
@@laszlokaszas3975 Hint: az alkoholnak van ötszázcsiliárd egyéb felhasználási területe minthogy hugyoskocsmák élvezeti cikkje legyen...
@@TheLambdaTeamEgyértelmű, tökéletes fertőtlenítő szer, zsírtalanító, tisztító szer. Alap, hogy nem inni való...
Igaza van Zachernak....
Teljes mértékben igaza van 😊
Azt megnézzem mikor majd a biztosurak mérlegekkel rohangálnak :D
Azért egy maximum pénztárca méretű mérleg nem egy súlyos dolog 🤔
bárcsak mindenki ilyen reálisan látná a dolgokat. nem csak a drogos dolgokat, hanem unblock mindent. nem vagyok elfogul, vannak néha olyan dolgok amiket nem értek, de eszméletlen jól beszél 👌 Ui.: 4x füveztem életembe...
Kérdezd már meg a mindenhez is értő Zachert,hogy mennyi ideig bírná ki dohányzás(pipa) nélkül???Szerintem percekben tudnà megadni a választ😂😂😂Cseppet sem függő...
Imadom Zacher Doktort❤ ettol az energiaitalos cirkusztol en kivagyok! Kivettek a taurint is ami aminosav! Mielott leugat valaki, google legyen a baratja es nezzen utana! Koszi! Pacsi!
Mit imádsz rajta full kretén
Én azt a kérdést hiányoltam, hogy mi áll a mellett, hogy az alkoholon kívűl még egy másik drogot is legalizáljanak. Nyilván bárki hozzá jut, aki akar, de ez minden más drogra is igaz. Sok fogyasztó védi azzal a füvet, hogy kevésbé káros, mint az alkohol - na meg olcsóbb is (addig ameddig illegális és nem raknak extra adókat). Én úgy látom (tapasztalatból), hogy másképp káros, mást károsít, mint az alkohol. Például a memóriát, koncentráció képességet ezeken kívűl önértékelés torzulást (túlzott önértékalés), ellustulást.... okoz
Aki akarja az használni fogja igyis ugyis. Itt a lényeg az az, hogy miért kúpolják meg az embert, menjen el elvonóra stb. amikor az meg elfogadott, sokszor még támogatott dolog is, hogy megigyon az ember a haverokkal egy sört vagy néhány felest. Egyik szer se jó, de attól még ne kelljen már úgy bujkálni miattuk mintha embert ölt volna valaki, csak mert érdekli milyen a hatása.
@@tamaskovacs98 Semmi gond, legalizálhatják, de akkor kezeljék majd a saját költségén is. Mert az gondolom nem volna jó, ha a kórházban az ágyakat a narkósok foglalnák el a szenvedélyektől mentes betegek elől.
@@TheLambdaTeam Hat de varjunk, a marihuana fogyasztok hany szazaleka kerul korhazba barmikor is eletebe? Mi miatt kene oda kerulniuk? Ja a tudo prolemak.. hopp ott mar dohanyosok vannak. Maj problemat nem okoz, de az alkeszok mar azt is befoglaltak. Tudtommal olyan idegrendszeri problemakat nem okoz, ami hosszas orvosi ellatast igenyel, maximum pszichologiait, ezt megadom, ebben igazad van, de ez nem korhazban tortenik tobbnyire.
Nagyon jó, haladunk! Hogy merrefelé?
Nem más ez, mint a rés tágítása, mid-egyre több-és-több dolog lesz legális, a végén pedig odadobják a népnek a gyeplőt: "Ereggy marha, amerre látsz!"
Ez utóbbi nem is lenne rossz, ha a következményekkel is így bánna a hatalom.
Aki önszántából és önhibájából lett önmaga áldozata, az legyen önerőből képes kimászni a bajból a saját költségén, és ne várjon senkitől külső segítséget, főként ne azoktól, akik a közjó megteremtésén dolgoznak.
Legyen minden megengedve, de semmi nem áldozható fel az ebből eredő károk elhárítására!
A problémát oldják meg azok, akik előidézik!
@@lospadresapa6028 Igy igaz. Csak az a baj, hogy ezt maga a nep koveteli. Nezd meg itt a hozzaszoloasok 90 szazalekat es az azokhoz tartozo lajkokat. Szomoru! Es a sok hulye meg el is hiszi, hogy a fu nem drog es semmi fuggoseget idegrendszer karosodast nem okoz. Az igazsag pedig az hogy rendesen meghulyul aki szivja. Es nem ugy mint aki megiszik napi egy pohar bort, mert annak semmi baja nem lesz. Viszont aki napi egyet elsziv, annak mar nincs jovoje es ezt erti a sok hulye aki azt harsogja hogy az alkohol karosabb.
Nem is értem hogy a " Munkatársunktól " Ferenc mit keres képernyőn, az az ember véleményem szerint ha kicsit jobb lenne, talán elérhetné a 0-át.
3 tő max 50gr?!Az,hogy jön ki?!?
Hát Zacher Gábornak azért már ne akarják megmagyarázni!! Szép volt Doktor úr!! 😊❤
Biztos, hogy ő nem Mr. White?
😂 Nagy fan. 🤣
Abból kiindulva, hogy minden "oldal" kontrollált, ő inkább a Mr. Pink...
Maximalisan igaza van !!!
Hajra Gabiii!!!
atya ég.. A riporter úrnak nincs fogalma arról mi az a "vicces cigi" Atya Ég!
"szerencsére neked van
Maximális tiszteletem Zacher úré!
Imádom gábort
Akkor ird nagybetuvel a nevét!
Zacher Gábor szakmaiságát sosem lehet megkérdőjelezni. Annyira jól és közérthetően tud nyilatkozni a területéről, ami szerintem nagyon ritka.
A statisztika viszont érdekelne, hogy hogyan került meghatározásra. Volt kolléganőm is a kábitószer áldozata lett. Csak ő egy vétlen autós volt és a balesetet okozó volt a befolyásolt.
Hát jobban járnánk ha a döntésben ilyenek vennének részt mint a doktor úr. A politikába mindig is kétféle ember volt. Az egyik az aki Tök hülye mindehhez,a másik meg aki megvehető
Bár csak ilyen ember lenne a miniszterünk!! Kimondja azt amit mindenki tud, de nem akarja elhinni. Realista, de módjával. Teljesen egyet értek vele. u.i.:2700 Like 0 Dislike a videón. Vajon miért? Ennyit erről "agyarország". Innen elkell menekülni, aki teheti.
A magyar kábítószer helyzetet botrányos🤬🤬
Én abszolút nem vagyok kábítószerfogyasztó de én mindenképpen támogatnám a marihuána legalizálását !!!
Èn itt Ròmàban, magyar àllampolgàrkènt,orvosi recepttel veszem a füvet.Ha ezért Turullandon le akarnak csukni, akkor jöjjenek èrtem, ès vigyenek haza!😂
@@gabordenes3636
Magyarországon ha átadod a jointot a barátodnak akkor az már kábítószer kereskedelem és kapsz rá öt évet 🤬🤬🤬
@@georgizsovszki1233az mondjuk pont tartasnak minosul, nem kereskedelemnek ha egy jointot szivtok. ha arra erted, hogy neki adod h o szivja el, abban az esetben igen, kereskedelem, akarmekkora baromsag is :(
A kisemberek viszont nem osztják véleményedet. Szerintünk visszaeső drogosoknak a kötelező eutanázia a megoldás.
@@maxvalbircahang Hm... akkor mindenkit meg kell ölni, aki másodszor ivott alkoholt - második fogyasztásra már visszaeső - , mindenkit meg kell ölni aki 2 szál cigit elszívott már, mindenkit meg kell ölni aki gyógyszert fogyaszt. Mindenkit meg kell ölni, aki teázik...
Csak, hogy jól értem-e amit mondasz? Érdekes látásmód, bele is gondoltál már ebbe? VAgy csak szeretsz hülyeségeket beszélni...?
Zacher Gábor a legjobb 👍💪
A statisztikák szerint nagyon jól bujkálunk gyerekek 😂Pacsi ✋
Imadom ezt a tagot
Előrelépés: ha minden káros ag tiltott büntetendő, kellő komolysággal. lyeneket kitiltani mindenünnen. Birónak is tetszik a bűnözés? Mert biztositja munkájat nagy pénzét???
Mivel hogy történelmi mélyponton van a valaha volt legrosszabb német kormány támogatottsága ezért szerintem ez egy népszerűségi intézkedés. Másrészt adnak a lakosságnak egy menekülési utat a fűbe mert óhatatlanul jön a német gazdasági összeomlás és lecsúszás és nagy káosz lesz.
A kommenteket olvasva ,értem mire akart kilyukadni Zacher úr. Amikor azt állította, messze vagyunk még a legalizálástól!
A nagyon okos, ám egyszer be nem tépettekbe programozott mantrát ismételgetők sötétségére gondolt!
Köszönöm, hogy ezt leírtad! Nagyon fontos. Ráadásul a kedvelések számából (ami sajnos eddig csak az enyém) látni, hogy tényleg még mindig ezek vannak fölényben, ellentétben ezzel még mindig ők félnek, hogy "jajj ezek a csúnya drogosok, mennyien vannak?!"
Kib@$zott őskor ...🤦🏻♂️😟
Miért szabályozzák egyáltalán a kábítószereket? Egyszer már legális volt,majd rájöttek,hogy sok lesz a hülye és beszüntették. Most visszaléptünk vagy 70 évet.
majd akkor véleményzzél ha a sz@r alkohlt betiltják a világban, de addig is sok alkoholista pusztuljon
Zacher úr!Tiszteletem,imádom a palit..
10:30 Az addikciója hasonló az alkoholéhoz?
Évek óta arról beszél mennyire rossz szokás Magyarországon a "gyere, igyunk!" kultúra, az emberek rászoktatása az ő szájából legális drogként nevezett alkoholra. Ha azonos a rászokási, függőség kialakulási arány, akkor minden mostani alkoholista mellé lesz még egy marihuána függő is? Átgondolta, hogy most azt bagatelizálja amit éveken át hangoztatott?
Gondoljunk bele ha Magyarországon a dohányosok java a legrosszabb egészség rontó házilag készített hamisított "cigiket" veszik, mert olcsóbb, akkor mi lesz ha a füvet legalizálják és elkezdik a szemetet szórni a népnek, füstszűrő nélkül isten tudja kit fognak letüdőzni, ez nem német ország, ez nem a fejlett nyugat, itt keletről, délről csempészett halált okozó anyagokat szívnak sokan. Ezeknek az engedélyezése, az emberek rászoktatása közegészségügyi problémát fog okozni.
Más ha xy személyivel gyógyszertárban havonta wgy adagot magának megvehet orvosi céllal, és azt igazolva, rendőr nem köthet bele. Az más. De hogy itt Magyarországon utcán legálisan lehessen hozzájutni, egymás közt csereberélni, ismeretlen eredetű, bármilyen kemikáliákat tartalmazó növényi törmelékeket szabadon árulni, azt azért nagyon nem kellene.
Először talán oldjuk meg az nemzeti alkoholizmus problémáját és HA sikerült, na majd akkor lehet szó kontrollált egyéb bódító, tudatmódosító szerek engedélyezéséről.
Így is probléma az alkoholizmus ezt maga Dr. Zacher Gábor mondogatja nagy elánnal, akkor mellé még szoktassuk hozzá a fiatalokat a fűhöz szabadon, hogy akit nem érdekelt eddig az is kipróbálja, hátha ő is rászokik? Ennek társadalmi állapot kérdése van és nem a mindenkori vezetés hozzáállása. Amíg a társadalom nem kész kezelni a problémáit, amíg ennyire használója a szabadon elérhető szereknek (alkohol, koffein pl.), addig nem kellene szabadon engedni, hogy mindenki egy újabb droggal súlyosbítsa az amúgy sem túl rózsás életét, abban keressen menedéket a valóság egysíkúságából.
Én meg azt mondom, ha az egyik legkeményebb drog teljesen legális, sőt, még otthon is lehet csinálni, az állam tolja az emberek arcába, akkor nyugodtan lehet legális a fű is, ami meg ugye nem öl meg senkit se, nem késelgetik egymást a népek, stb.
Azért mert sokan inkább füveznének mint alkoholisták lennének, attól még nem kellene tiltani a füvet... érted... alakítsa ki a rendszer úgy az itthoni életet, hogy senki ne kívánja a drogokat, alkoholt se. Természetesen ez nekik nem szempont.
Legalizáld!
most azt gondolod okos vagy, pedig az egész hozzászólásod úgy ahogy van logikátlan, hibás, hülyeség, és marhaság. Minde egyes mondat. Egészen hihetetlen...Hogy bírtad ezt így összehozni?
Az alkoholra való "rászoktatásnak" az volt a gyökere, hogy anno mindenki ezt itta, mert nem volt más. A vízben ötvenféle kóroki tenyészett, és akkortájt ha az ember vérhast kapott, már áshatta is a sírját.
Imádom ezt a palit! 😁
Múltkor Zacher még rettegtetett. Hova ez a pálfordulás?
Mikor volt az a múltkor? Már a 2021-es interjúban is a kannabisz teljes tiltása ellen volt.
@@sajtamur Igazad van, lehet, hogy jóval régebbre emlékszek vissza, személyes előadásán 8 éve voltam. Akkor ezek szerint haladt a korral.
választások jönnek frankóbb mindkét oldalnak nyalni
@@gaborpecznyik1119Hogy nyal a Fidesznek, mikor az interjúja elején ekézte a Fideszt ?
Azota mar o is masszivan szijja
Emília mit szed hogy 5 évet öregszik évente?
A rendőrök meg nyilván zsebmérleggel fognak mászkálni, hogy ha megállítanak valakit és van nála cucc akkor le tudják mérni, hogy mennyi az annyi. És ha 26 gramm akkor kattan a bilincs, de ha az illető eldobja azt az 1 grammot akkor meg együtt pöfékelnek egyet. Kabaré.
rénézésre a szippantós meg a zsernyák is tudni fogja kb mennyi az a 26 gramm szóvan 10 csommaggal még simág elindulhatsz a buliba nem lesz gond aztán csak arra figyelj hogy hazafele se legyen 15nél több a zsebedben
VÉGRE VALAKI MEGMONDTAM A TUTIT! RESPECT NEKI 😅
a műsorvezetők eléggé legalják de hát mit vártam
Nagyon jol beszel!!!!
Akit érdekel! Kiváncsi voltam, miként hat ez a bizonyos THC, és ezt olvastam róla szakértőktől. "A THC módosíthatja a hippokampusz és az orbitofrontális kéreg működését is, amelyek az új emlékek létrehozásáért és a figyelem irányításáért felelős agyterületek. Ennek eredményeképpen a THC hátrányosan befolyásolhatja az ember koordinációját, reakcióidejét, gondolkodását, egyensúlyát, sőt még a testtartását is. " Hát, az biztos, hogy nem segít a lelki problémáján senkinek, sőt...! Idővel egyre többet kíván, ha valaki rászokik. Úgy döntöttem, hogy szervezetem nem terhelem pluszban ezzel a szerrel, így is elég sok szennyel etetnek bennünket úgy, hogy nem is tudunk róla.
Rendben akkor a lelki problémákra majd talál mást. Tradicionálisan tömény szesz, cigaretta. És?
Ez az egész szép és jó amit leírt, a hozzáállása az ami nagyon tetszik. Felvilágosítás a szer hátrányairól, esetleges előnyeiről, aztán döntse el mindenki magának, hogy mi az, amit a saját testének/szervezetének, vagy akár lelkének megenged. Ezt természetesen a THC-ra értem, őszintén szólva személy szerint sokkal szívesebben mennék ki este az utcára sétálni úgy, hogy az utcán jól szórakozó, nasit fogyasztó, nevető embereket látok, nem pedig egymást összeverő, vagy árokban fekvő összehányt embereket. Persze ez is csak egy szubjektív vélemény
de ha azt mondanám neked hogy a fű-től , 4x ugy élvezzel el mint az átlagba a sex töl akkor is ezt mondanád?
@@S4nyi1 Xanax, rivotril lemaradt
@@SzilviaVarga-nv6nfAkkor cseréld le a partnered. 😄😄
Amikor a tudatlanságból származó puszta szubjektív vélemény találkozik a tapasztalattal és a racionális érvekkel meg tényekkel.
Az van, hogy az elmúlt 10 évben nagyon sokat romlott a minősége. Nem használom, de tudok róla. Így, ebben formában ennek semmi értelme, a legalizálás sokat segítene a konstans minőségen, visszaszorítaná teljesen a feketepiac ezen részét és szép bevételt hozna az államnak. Tulajdonképpen mindenki jól járna vele.
A férfi műsorvezető nagyjából leképezi az 50 fölötti társadalom nagy részét, akiknek fogalmuk nincs róla, hogy mit értünk fű alatt. Ebbe nem hal bele senki, ám a személyiséget torzíthatja egy idő után, illetve az idegrendszerre is hatással van. Valószínűleg többen jutnának hozzá és többen is használnák, ami a minőségbeli ugrásnak lenne köszönhető, ezért meg kell emelni az árát, aminek egy részét tájékoztatásra és prevencióra kell költeni.
Jelenleg 1g 4000ft... és már ez is necces, két éve még 2500 volt... ha az állam ennél drágábban adná, akkor a fekete piacot nem tudnák felszámolni.
alá kell lőni a fekete piaci áraknak és persze jó minőséget is kell adni, úgy mint a fekete piacon.
EZ ilyen. Ha az állam konkurencia akar lenni, úgy is kell viselkedni.
@@laszlokaszas3975 A magas ár a drogoknál mindig is a tiltással függött össze. Nagyobb kockázat = nagyobb ár.
A legalizálás által a piac sokkal alacsonyabbra árazhatná be, ami rosszat tesz a feketepiaci szereplőknek, pont ez a legalizálás lényege.
@@laszlokaszas3975Ha 1g 6000 lenne, de en valaszthatom meg a boltban, hogy pontosan milyen legyen, akkor alkalmankent ujra vennek en is. Oké, akkor kezdenének 4000-en, hogy senkinek ne érje meg termeszteni és utána lassabban feltolnák az árakat, de így sem lenne ezzel semmi baj. Minőségi cuccért mindenki szívesebben fizet
Nem szorulna vissza a feketepiac, nyugodj bele. Ugyanis legálban olyan csillagászati összegbe kerülne, hogy visítva szaladnál vissza a dílerhez töredékáron megvenni.
@@laszlokaszas3975 ha az állam kézbe venné nem lenne nehéz alálőni az árnak tekintve hogy minél nagyobb tételben állítod elő annál olcsóbb a / gramm ára
Zacher for President.
Zacher ur On is "dohanyzik"?
Mert ha adott esetben "dohányozna", az bármit is változtatna szakmailag megalapozott állításain?
Nem az számít, mi hangzik el, hanem hogy ki mondja azt, ugye? Bár felérné, hogy az ilyen attitűd micsoda meghívás a tekintélyelvű politikai erőknek. Jobbról és balról egyaránt!
@@gaborfarkas4425 Részrehajlás...
Ha megkérdezel egy masszív narkóst, a heroin a világ legnagyszerűbb dolga a szeletelt kenyér óta...
@@gaborfarkas4425 Hogyne szamitana! Szakertonek olyan orvost kellene behivni, akinek meg nem hatott az elmejere a drog, es tiszta tudattal tud elfogulatlan velemenyt alkotni.
@@edinak5805 Bár állításom magva nem az Ön által önkényesen interpretált részlet volt, de már látom, jobb, ha feladom abbéli próbálkozásom, hogy fatengelyes világnézete szellemi mocskából kivakarjam Önt. Azzal azért még finoman "bélevilágítanék" stupid mediális sztereotipiák által uralt éj-sötétjébe, hogy érveléséből egyenesen következik, hogy senki, aki valaha egy pohár erjesztményt elfogyasztott, nem hangoztathat nyilvánosan véleményt az alkoholról, sem pro, sem contra - legyen akár szakértő, akár nem. Tudja, vannak olyanok e bolygón, akik nézeteik kialakításánál empirikus tényekre támaszkodnak, nem a mások által a szájukba köpött, előre megrágott pépet öklendezik föl. Az a sokat citált nagybetűs tudomány is pont ilyen.
Olyan orvost, szakértőt, politikust stb., akinek még ne hatott volna az elméjére a "DROG", egyet sem fog találni, lévén hogy az alkohol, egy, az ópiát-származékokhoz hasonló kemény drog. Ezért is halnak bele - közvetlenül vagy közvetetten - olyan sokan, és ezért lehetünk 700.000 masszív drogfüggő (értsd alkoholista) országa.
Önnél még az alapvető fogalmi keretek tisztázására sem került soha sor, így tehát, mielőtt, utalgat, sugalmaz, vagy, pontosabban szólva, kicsit sem burkoltan az egyik legnagyobb társadalmi stigmával járó bűncselekménnyel, bátran, de főleg név nélkül rágalmazza egy embertársát, az Ön helyében inkább a drog szó definíciójával kezdenék megismerkedni. A kapcsolódó webes tartalmakat még akár egy DM-ben, a kasszánál állva is felhívhatja.
Zacher Gábor ismét bizonyította, hogy az egyik legértelmesebb közszereplő. Bárcsak több ilyen karaktert lehetne látni..
fhu de lenne kedvem jól betépni.. de hát illegális
Ne aggódj, a boltba vehetsz annyi szeszt, amibe belehalsz 😉 Ja vagy az nem jó? Még válogatni vagy képes a között, hogy hogyan akarod érezni magad..."fújj a narkós fajtádat" ; el lehet innen menni. 😂
Remélem érted 😎✌🏻&💜
#Zacher Gábor 👑 tények.igazsag
11:16 az energiaitalban nem csak koffein van dilettáns Zacser
előbb-utóbb jól pofán lesz húzva a jelen és múlt (💉, maszk, egyéb) tanácsaiért
@@kovacspista2195 Na, ezért volt nagy hiba bezárni az OPNI-t.
Taurin, okes?
Taurin.
Koffein.
B2-vitamin.
B5-vitamin.
Inozitol.
Guarana.
Ginszeng.
B6-vitamin.
és minden mi jó. Felsorolja eltelik egy nap... De látom ki ragadtad a lényeget. Igen hasznos tagja vagy a társadalomnak.
@@JuhaszDavid-oj3ic menj vedd fel a 6. 💉, 🐑
Na itt van Németország vége! Neem baj, hogy szrul megy dse legalább beájulnak.
Az addiktiológusok is ugyanazt mondják, mint a közterület felügyelők: "Le kellene állni a fűről.."
Zacher Gábor Miniszterelnök úr!!!
Jól beszél Zacher.
Szívjad reggeltől estig és estétől reggelig ott ahol megengedik. Itt nem.
@@jozsefistvankovacs7389 Cserébe ihatod az alkoholt meg verheted a fél családodat, mert az úgy is engedélyezett meg elnézett.... :D
@@sajtamur
Ki nézi el??? Amint láttad húsvétkor fullos ellenőrzés volt és aki ivott az ment a lecsóba. Semmi szükség nincs a drogra,nézzél körül a világba mit tesz a szer.
@@jozsefistvankovacs7389 Milyen drog és szer? A gyógyszer, alkohol vagy kávé? Melyikre gondolsz drog alatt? Gondolom ha az orvos felír neked 5 féle gyógyszert akkor kérdés nélkül beszeded, hétvégén meg gurítod az alkoholt. A nevedből ítélve lehetsz vagy 60 éves, még van nektek kb 10-15 évetek és kihal a generációtok, akkor majd előrébb tud lépni Magyarország.
@@fluffcedro5643
Szerintem anyád gurított alkoholt és abból az állapotból lettél te,egy élhetetlen kis lúzer. Szívd be mind,eddíg is ezt tetted.
Imádom a csávót