Valószínűleg az is hasonlót él át, akit mondjuk egy házas, élettárssal élő ember hiteget a súlytalan flörtért cserébe. Akkor viszont a legfontosabbról nem esett szó, ami az áldozatnak segíthet, az önreflexió: mi az a belső hiány, szükséglet, aminek a kielégítése érdekében inkább elhiszem a szép mesét, és nem akarom meglátni a nyilvánvalót, hogy olyasvalakihez kötődöm, akivel valójában nincs kapcsolatom? Nem lehet, hogy a másik csak egy projekciós felület, és valójában saját magamba szeretek bele? Ui. Érdekelne Zsófi egyiptomi házasságának a története.
Megbocsáss, ebben a videóban a súlyos anyagi veszteséggel járó csalást, mint büntetőjogi kategóriát járták körül, melynek alapja temészetesen érzelmi manipuláció. Mint az említett példák mutatják, jellemzően egyéb jellegű abúzus is társul, rokonok, barátok, ismerősök leépítése, fogvatartás. Az érzelmi becsapottság kategória önmagában nem bűnügy. Ezek kizárására, megszüntetésére rengeteg más "szakirodalom" olvasható, hallható, jellemzően pszichológusok részéről. S ezer mondás jön az emberrel szemben a hírfolyamunkban, hisz hirdetésként jelenik meg. Magamból kiindulva ezt magunknak kell feldolgozni. Ebből az adásból nekem nem hiányzik semmi.
A Kaméleon című magyar filmnek, azaz könyvben a Kamu kérő című könyvnek is valós történet az alapja.
Valószínűleg az is hasonlót él át, akit mondjuk egy házas, élettárssal élő ember hiteget a súlytalan flörtért cserébe. Akkor viszont a legfontosabbról nem esett szó, ami az áldozatnak segíthet, az önreflexió: mi az a belső hiány, szükséglet, aminek a kielégítése érdekében inkább elhiszem a szép mesét, és nem akarom meglátni a nyilvánvalót, hogy olyasvalakihez kötődöm, akivel valójában nincs kapcsolatom? Nem lehet, hogy a másik csak egy projekciós felület, és valójában saját magamba szeretek bele? Ui. Érdekelne Zsófi egyiptomi házasságának a története.
Megbocsáss, ebben a videóban a súlyos anyagi veszteséggel járó csalást, mint büntetőjogi kategóriát járták körül, melynek alapja temészetesen érzelmi manipuláció. Mint az említett példák mutatják, jellemzően egyéb jellegű abúzus is társul, rokonok, barátok, ismerősök leépítése, fogvatartás.
Az érzelmi becsapottság kategória önmagában nem bűnügy. Ezek kizárására, megszüntetésére rengeteg más "szakirodalom" olvasható, hallható, jellemzően pszichológusok részéről. S ezer mondás jön az emberrel szemben a hírfolyamunkban, hisz hirdetésként jelenik meg.
Magamból kiindulva ezt magunknak kell feldolgozni.
Ebből az adásból nekem nem hiányzik semmi.