35. percnél amikor Pogátsa Zoltán említi: amerikának van Jeff Bezosza, Elon Muskja, kínának a Tencent meg Ali baba, az jutott eszembe, nekünk meg van 40 rablónk a top 50 leggazdagabb listában...
Vicces ám, hogy Kínánál cégeket kell mondani, mert hát Kínában lehejtott fejjel kussolni illik. Az Alibaba csoport alapítója és feje Jack Ma 2020ban bírálta a kínai miliőt, eltűnt 3 hónapra majd visszetért közölni, hogy ő inkább akkor odaadná a vállatát valaki másnak. Ugye nagyon jó Kínát méltatni, csak példaképnek ne tartuk már azt a berendezkedést, mert benne élni kurvára nem volna jó!
Az Ország lakosokból áll, és az átlag magyar állampolgár 27% áfát fizet miközben a környező országokban az áfa 10 % vagy ez alatti, a bérünk a környező országokhoz viszonyítva már a nevetséges kategória, nincs szociális lakásprogram miközben pl Bécsben 40% a szociális lakások aránya, az eü sehol sem tökéletes de Mo-on olyan nehéz fenntartani a rendszert a benne dolgozóknak, hogy a magyar eü már önmagát emészti fel, a magyar oktatás arra jó, hogy tömegesen engedje ki a világba az önmaga képességeit nem ismerő, önbizalom hiányos, céltalan és ezért potenciálisa destruktív viselkedésű embereket a társadalomba, van ahol 5-10-el megy a vasút és az utazás minősége Mo-on már 3. világbeli, a gyárak országa vagyunk mégis épül le a gazdaság....
Amit ide írtál teli van csúsztatással, főleg amit külföldről állítasz. Az EU-ban az átlagos áfa nem 10 hanem 20%. Nálunk igaz 27% de a jövedelemadó kulcsok itt a legjobbak. Az oktatás, egészségügy hidd el nyugaton sem jobb, a migráció megtette a negatív hatását mindkét területen, közbiztonságról nem is beszélve. A lakhatás szintén nehézkes, a legtöbb ember albérletben él mert nem is álmodhat saját ingatlanról. Albérletet találni jó helyen elfogadható áron, manapság szinte lehetetlen. El kellene már felejteni ezt a "náluk minden szar, bezzeg máshol minden jobb" mentalitást.
Miért fogalmaz Mi alannyal, azaz többes szám első személyben? "Elköltjük marhaságokra, veszünk, stb. " Az ORBÁN kormány határoz meg mindent 14 éve, ő az alany, ő a felelős, a bűnös.
Sajnos senki sem húzhatja ki ez alól magát aki itt él. Az Orbán kormány az Ön és az én adóforintomból teszi mind azt amit tesz. Szóval ha tetszik ha nem, mi költjük el marhaságokra, csak épp a döntést ők hozzák meg.
Mi van a 3 millió szavazóval? Meg a másik 3 millióval, aki el sem megy szavazni? Mi van a 9.5 millió emberrel, aki nem megy ki semmilyen tüntetésre? A világ leghelytállóbb dolga a többesszám első személy használata.
@@aati6442 Azt majd magyarázd el, hogy amit már kifizettünk, azt hogy viszi el az infláció? Mert úgy látom te vagy feltaláltál valamit, vagy egy pénzügyi "zseni" vagy!?
A jegybank onallosaganak megszuntetese arra (is) utal, hogy szukseg eseten (pl. osztogatasok) lehessen akadalytalanul fedezetlen forintot nyomtatni. "Azutan meg utanunk az ozonviz" es pl. E-Koreaban is eletben maradnak az emberek, pontosabban az alattvalok.🎉❤
Per pillanat nincs államcsőd-helyzet. Viszont azt azért jó lenne Pogácsa Zolinak tudatosítani magában, hogy a modern pénzpiacokon hetek alatt tud államcsőd-közeli helyzet lenni. Elég csak a nemzetközi helyzetnek fokozódni, és pillanatok alatt finanszírozhatatlan az államháztartás. Elég itt arra rámutatnom, hogy a lakossági állampapírok jelentős része kis kezelési költséggel visszaváltható. Na ha a lakosság bepánikol, megrohanja az ÁKK-t, máris kész a technikai államcsőd.
Tömeges elszegényedés és szűk réteg nagyarányú vagyonosodása megy végbe, államcsőd helyett. Ez lehet ugyan olyan probléma a tömegbe tartozóknak mint ha államcsőd lenne.
Az én fideszes ismerőseim csak szimplán tagadják hogy baj lenne az oktatással vagy az egészségüggyel vagy az infrastruktúrával. Nincs vele bajuk, mert nem gondolják hogy baj van.
Nagyszerű, mély helyzetértékelés hangzott el. Nem sok jót láttat, a jövőre vonatkozóan! Magyar Péter probléma elemzései, probléma fölvetései, a valós helyzetről szólnak. A javaslatai, lényegi változást ígérnek. A változásra a szükség, sürgősséggel megérkezett! Hasonló szakemberek részvételével!
18 часов назад+47
Ez a MP egy "onemanshow" nagyon unalmas duma. A Tiszának nagyon konkrét gazdaságpolitikai céljai, akciói vannak (Élelmiszer ÁFA csökkentés, családi pótlék emelés, korrupciós és közmédia pénzek átcsatornázása stb. stb. ). Tessék tájékozódni Pogi. Az, meg hogy ezt milyen beszélő arcok képviselik kit érdekel? A programhoz kell megfelelő szakembert találni majd, nem pedig fordítva! Mit segítene az, ha kiállítana pl. Téged beszélni maga helyett.
Surányi György is megmondta, hogy az ÁFA csökkentésének jelenleg nincs realitása... Egyébként a leírtak tökéletesen megfelelnek egy baloldali programnak, adócsökkentés, szociális juttatások emelése. Ebben a gazdasági helyzetben ezek minimum csak középtávon megoldható dolgok. Demagógia helyett őszinte beszéd kellene számokkal alátámasztva mert a minden jobb lesz dumát bárki tudja tolni...
Szerintem teljesen igaza van Poginak jelenleg. Nem provokálni akarlak, de nem tudom tisztában vagy-e azzal, hogyan működik a magyar választási rendszer, a magyar országgyűlés. Nos, az országgyűlés felét a választókerületek győztesei alkotják. Ez azt jelenti hogy ott lesz egy név, aki nem Magyar Péter lesz, persze a párt neve 6-os betű mérettel ki lesz még írva mellé (persze ez még változhat! :D). Továbbra sem csak a TISZA és a FIDESZ indul az a választásokon szóval sok név lesz még fent, lesz miből válogatni. Miért szavazzak Kis Pistára, aki habár Tiszás, semmit nem tudok róla, esetleg amit tudok, az sem szimpatikus. Viszont van egy más ellénzéki, aki szimpatikus, jó ötletei vannak stb. Az, hogy gazdaságpolitikai célja vannak áfa csökkentés stb.... ezek szerint te Gyurcsányra szavaztál (vagy bármilyen másik ellenzéki párta :D) az előző választásokon mert ugyanezeket a "forradalmi ötleteket" már évek óta hallhatjuk szinte minden ellenzéki párttól. Szóval igen, onemanshow jelenleg, és ezt hangoztatni is kellene szerintem, hogy minél előbb lépjenek. Kellenek az új arcok, akikre majd egyébként is szavazni kell. Hajrá Tisza! Hajrá 2RK! :)
Nekem is gyanús, hogy szigorúan monoton hanyatlik a pali. Róna vén mint az országút, kérünk szépen új, friss és normális gazdasági megmondó embereket a képernyőre.
Pogi vitázott nagy mártonnal? Hol mikor volt ilyen? Kicsit beszélgetett, szócsöve volt a kormánypropagandának. Itt meg tolja a közhelyeket. Egyetlen új gondolat szempont nem merült fel.
A fizetésed 1/3 -át már meg sem kapod! Olyan dolgokra vonnak le pénzt amire nincs szolgáltatás!! A maradék fizetésedet 27% - os ÁFA -val csapolják meg! És hogy mire költik az elvont pénzt?? Na ahhoz nekünk semmi közünk!
Ha valaki üzletet lát a Belgrád -Budapest vasútvonalban az építse meg magánpénzből és üzemeltesse. Miért kell ezt közösségi finanszírozásból megvalósítani? Ugyan ez a kérdés az autópályákkal kapcsolatban is.
12:06 Ha a magyar lakosság szempontjából nézzük, akkor nincs értelme egy nagyvárosokat elkerülő vonalnak. Ha gazdasági szempontból nézzük, akkor nehéz megérteni hogy miért jó segíteni a külgazdasági mérlegünk romlását. A kínaiak jóval több -szarukat- cuccukat szállítják majd ide, miközben mi alig exportálunk valamit. Az majd milyen szép lesz mikor olcsóbban hozzák majd be a hagymát, almát, cseresznyét, mint amilyen áron árulják a magyar gazdák...
Szerintem eleg logikus, miert nem nevezi meg az embereit a Tisza part. Sok karaktergyilkossagot lattunk mar. Ezt tudja Magyar Peter is, nem akar tamadasi feluletet hagyni.
Maga az egész amerre megyünk kényszeríti azt, hogy fordítani kell a kormányrúdon. Ebből a keleti lejtmenetből igenis vissza kell kormányozni a normális kultúrális térbe.
23:03 még szerencse, hogy Zoltán nem politikai pályán mozog, mert Magyarországon a választói felelősség említése okán illik megbukni. Emlékezzünk csak vissza MZP-re 😀
Nincs államcsőd. Csak rendszerszintű válság, amit a vezetők baxnak észrevenni. Ja meg a Zemberek 40%-a is! De ezt leszámítva valóban minden nagyon faxa .... Gratulálok PZ!
25:55 Itt van a lényeg. Amíg ez így van, nincs miről beszélni, kár bármiben reménykedni. És ez nem Orbán Viktor bűne. Ő csak meglovagolja a lehetőséget.
Sajnos igen. Nem orbán vagy gyurcsány vagy mondhatnánk akármelyik gazembert, nem ők a bajok a forrása. A fő ok: népünk nagyobb részének szervilizmusa, lustasága, közönye, opportunizmusa, felelősség alóli kibúvása. Normális országban gyurcsányt meg kellett volna buktatnia a népharagnak, de már orbánt meg a tolvaj haverjait is régen el kellett volna kergetni, lett volna rá alkalom 3 szavazás során.
Nem a ruszkik, vagy banglades a viszonyítási alap, hanem a közvetlen környezetünk, a velünk együtt csatlakozó országok! Mert ha arra vagy kíváncsi, van-e lejeb, hát van! És ha ez a hozzáállás eluralkodik, lesz is!
Hat.. nekem PZoltan egyre …siralmasabb… egyezeruen szerintem sok esetben rosszul latja..ertem hogy okos ember ..de burokban el …velemenyem szerint… Hajra Tisza🎉
@ tudod mennyi mindenre kellene ervelnem egy kommentben? Szerinted hany ember olvasna vegig ertelmezve? Teljesen felesleges lenne.. ezt te is megerteheted… ehhez le kellene ulni civileknek es elmondani a velemenyunket..:pro - kontraba.. dehat szerinted teged vagy engem behivnak? Ezert meg nem fogok videozni meg vagni hogy elmondjam xD eleg ez az erv..hogy nem ertek vele egyet SOK SOK DOLOGBA… egyszeruen diohejban azert mert a gazdasagi reszet meroen mashogy latom.. es az sincs kizarva, hogy meg be is jonnenek .. amiket mondanek.. most is leirtam egy rakat sort..utalok irkalni
@@endreneroka8211 nem egy egyenes szereplő a közéletben ez a műsorvezető, bár árnyaltan, de manipulatív módon a fidesz üzeneteit közvetíti, itt és az Atv-n is, ahol néha megbeszéltetik. Látom, magas ez neked.A finom kódolásokhoz nem mindenkinek van füle.
@@kerteszbp Ha valaki felkészült, és naprakész, mindegy hogy ki kérdez és mit, mert tud válaszolni, és ha a kérdésben állítás van, azt helyre tudja tenni!
35. percnél amikor Pogátsa Zoltán említi: amerikának van Jeff Bezosza, Elon Muskja, kínának a Tencent meg Ali baba, az jutott eszembe, nekünk meg van 40 rablónk a top 50 leggazdagabb listában...
ez szellemes volt, köszi!
Kínai sárkány, Orosz medve, Angol bulldog ,Francia kakas, amerikai sas, Magyar turul(?)... inkább birka!
Vicces ám, hogy Kínánál cégeket kell mondani, mert hát Kínában lehejtott fejjel kussolni illik. Az Alibaba csoport alapítója és feje Jack Ma 2020ban bírálta a kínai miliőt, eltűnt 3 hónapra majd visszetért közölni, hogy ő inkább akkor odaadná a vállatát valaki másnak.
Ugye nagyon jó Kínát méltatni, csak példaképnek ne tartuk már azt a berendezkedést, mert benne élni kurvára nem volna jó!
Igen pogi is és nyugati online tankiek is szeretek felszopni a kínai rendszert pedig elég durva diktatúra
Mintha Tencent nem állami tulajdonú lenne, amióta vett részesedést a Discordban, már nem is szeretem annyira a platformot. 😄
Érdemes új címet adni a podcastnak: Nincs Della 😢
😂😢
Az Ország lakosokból áll, és az átlag magyar állampolgár 27% áfát fizet miközben a környező országokban az áfa 10 % vagy ez alatti, a bérünk a környező országokhoz viszonyítva már a nevetséges kategória, nincs szociális lakásprogram miközben pl Bécsben 40% a szociális lakások aránya, az eü sehol sem tökéletes de Mo-on olyan nehéz fenntartani a rendszert a benne dolgozóknak, hogy a magyar eü már önmagát emészti fel, a magyar oktatás arra jó, hogy tömegesen engedje ki a világba az önmaga képességeit nem ismerő, önbizalom hiányos, céltalan és ezért potenciálisa destruktív viselkedésű embereket a társadalomba, van ahol 5-10-el megy a vasút és az utazás minősége Mo-on már 3. világbeli, a gyárak országa vagyunk mégis épül le a gazdaság....
sajnos, tökéletesen jól megfogalmaztad és Igaz! De ezt a sok szem ellenzős miért nem látja?????
minimum áfa 16% az unióban vagy az körül, de amúgy igaz
Amit ide írtál teli van csúsztatással, főleg amit külföldről állítasz. Az EU-ban az átlagos áfa nem 10 hanem 20%. Nálunk igaz 27% de a jövedelemadó kulcsok itt a legjobbak. Az oktatás, egészségügy hidd el nyugaton sem jobb, a migráció megtette a negatív hatását mindkét területen, közbiztonságról nem is beszélve. A lakhatás szintén nehézkes, a legtöbb ember albérletben él mert nem is álmodhat saját ingatlanról. Albérletet találni jó helyen elfogadható áron, manapság szinte lehetetlen. El kellene már felejteni ezt a "náluk minden szar, bezzeg máshol minden jobb" mentalitást.
Miért fogalmaz Mi alannyal, azaz többes szám első személyben? "Elköltjük marhaságokra, veszünk, stb. " Az ORBÁN kormány határoz meg mindent 14 éve, ő az alany, ő a felelős, a bűnös.
Sajnos senki sem húzhatja ki ez alól magát aki itt él. Az Orbán kormány az Ön és az én adóforintomból teszi mind azt amit tesz. Szóval ha tetszik ha nem, mi költjük el marhaságokra, csak épp a döntést ők hozzák meg.
Mi van a 3 millió szavazóval? Meg a másik 3 millióval, aki el sem megy szavazni?
Mi van a 9.5 millió emberrel, aki nem megy ki semmilyen tüntetésre?
A világ leghelytállóbb dolga a többesszám első személy használata.
Azért mert Pogátsa Zoltűn és az Orbán kormány együtt. Így már jogos a "mi".
@@NotThatOne99 👍👍👍👏
@@NotThatOne99
Egy roncstársadalom romjain ilyenek a hétköznapok...
Nagy Marcinak sokat köszönhetünk! (negatîv èrtelemben)
"800 milliárdos Bp-Belgrád vasútépítés 1,4 milliárd/km-rel több, mint a szerb oldalon, az 160 km x 1,4 milliárd = 224 milliárd!
ne aggodj ez miatt. Ez forintos összeg. Egyetlen infláció zsebpénzzé teheti azt a 800 milliárdot. Már volt rá példa és pont Magyarországon.
@@aati6442 Azt majd magyarázd el, hogy amit már kifizettünk, azt hogy viszi el az infláció? Mert úgy látom te vagy feltaláltál valamit, vagy egy pénzügyi "zseni" vagy!?
@@polgár8353 Nem kell ahhoz pénzügyi zseninek lenni, hogy tudjuk, hogy ezeket a projekteket sosem előre fizetik.
A jegybank onallosaganak megszuntetese arra (is) utal, hogy szukseg eseten (pl. osztogatasok) lehessen akadalytalanul fedezetlen forintot nyomtatni. "Azutan meg utanunk az ozonviz" es pl. E-Koreaban is eletben maradnak az emberek, pontosabban az alattvalok.🎉❤
Per pillanat nincs államcsőd-helyzet. Viszont azt azért jó lenne Pogácsa Zolinak tudatosítani magában, hogy a modern pénzpiacokon hetek alatt tud államcsőd-közeli helyzet lenni. Elég csak a nemzetközi helyzetnek fokozódni, és pillanatok alatt finanszírozhatatlan az államháztartás. Elég itt arra rámutatnom, hogy a lakossági állampapírok jelentős része kis kezelési költséggel visszaváltható. Na ha a lakosság bepánikol, megrohanja az ÁKK-t, máris kész a technikai államcsőd.
Tömeges elszegényedés és szűk réteg nagyarányú vagyonosodása megy végbe, államcsőd helyett. Ez lehet ugyan olyan probléma a tömegbe tartozóknak mint ha államcsőd lenne.
tehát nálunk is az történik mint bárhol máshol...
Nem úgy néz ki, hogy így lenne. A birkák nem tudnak semmit, mert félre vannak tájékoztatva.
Köszönöm a beszélgetést.
Az én fideszes ismerőseim csak szimplán tagadják hogy baj lenne az oktatással vagy az egészségüggyel vagy az infrastruktúrával. Nincs vele bajuk, mert nem gondolják hogy baj van.
Nagyszerű, mély helyzetértékelés hangzott el. Nem sok jót láttat, a jövőre vonatkozóan! Magyar Péter probléma elemzései, probléma fölvetései, a valós helyzetről szólnak. A javaslatai, lényegi változást ígérnek. A változásra a szükség, sürgősséggel megérkezett! Hasonló szakemberek részvételével!
Ez a MP egy "onemanshow" nagyon unalmas duma. A Tiszának nagyon konkrét gazdaságpolitikai céljai, akciói vannak (Élelmiszer ÁFA csökkentés, családi pótlék emelés, korrupciós és közmédia pénzek átcsatornázása stb. stb. ). Tessék tájékozódni Pogi. Az, meg hogy ezt milyen beszélő arcok képviselik kit érdekel? A programhoz kell megfelelő szakembert találni majd, nem pedig fordítva! Mit segítene az, ha kiállítana pl. Téged beszélni maga helyett.
👍👍👍 egyetértek.
Surányi György is megmondta, hogy az ÁFA csökkentésének jelenleg nincs realitása... Egyébként a leírtak tökéletesen megfelelnek egy baloldali programnak, adócsökkentés, szociális juttatások emelése. Ebben a gazdasági helyzetben ezek minimum csak középtávon megoldható dolgok. Demagógia helyett őszinte beszéd kellene számokkal alátámasztva mert a minden jobb lesz dumát bárki tudja tolni...
élelmiszer áfa pont faszság, kereskedők benyelik. Millió példav an rá
Szerintem teljesen igaza van Poginak jelenleg. Nem provokálni akarlak, de nem tudom tisztában vagy-e azzal, hogyan működik a magyar választási rendszer, a magyar országgyűlés. Nos, az országgyűlés felét a választókerületek győztesei alkotják. Ez azt jelenti hogy ott lesz egy név, aki nem Magyar Péter lesz, persze a párt neve 6-os betű mérettel ki lesz még írva mellé (persze ez még változhat! :D). Továbbra sem csak a TISZA és a FIDESZ indul az a választásokon szóval sok név lesz még fent, lesz miből válogatni.
Miért szavazzak Kis Pistára, aki habár Tiszás, semmit nem tudok róla, esetleg amit tudok, az sem szimpatikus. Viszont van egy más ellénzéki, aki szimpatikus, jó ötletei vannak stb.
Az, hogy gazdaságpolitikai célja vannak áfa csökkentés stb.... ezek szerint te Gyurcsányra szavaztál (vagy bármilyen másik ellenzéki párta :D) az előző választásokon mert ugyanezeket a "forradalmi ötleteket" már évek óta hallhatjuk szinte minden ellenzéki párttól.
Szóval igen, onemanshow jelenleg, és ezt hangoztatni is kellene szerintem, hogy minél előbb lépjenek. Kellenek az új arcok, akikre majd egyébként is szavazni kell.
Hajrá Tisza! Hajrá 2RK! :)
@pinkpantherguitar értem,rendbe van meglátjuk!köszi
Fidesz "programja" eddig mindig az volt, hogy - folytatjuk. Csak az eddigi tevékenységüket következtethetünk rá!
köszönöm, mindkettőjük nagy tisztelője vagyok. ❤
Hajrá Tisza Párt Hajrá Magyar Péter Hajrá magyarok. Változást
❤❤❤❤❤❤❤❤❤
PZ-nek az alapfeltevése hibás, ha egyszer majd észreveszi, hogy egy kleptokráci@ működését látja, értelmet nyer amit nem akar megérteni.
Nekem is gyanús, hogy szigorúan monoton hanyatlik a pali. Róna vén mint az országút, kérünk szépen új, friss és normális gazdasági megmondó embereket a képernyőre.
Korrekt hiteles elemzést adott a della podcast.
azert epitik le az oktatast, hogy tobb mameluk legyen.....
Pogi vitázott nagy mártonnal? Hol mikor volt ilyen? Kicsit beszélgetett, szócsöve volt a kormánypropagandának. Itt meg tolja a közhelyeket. Egyetlen új gondolat szempont nem merült fel.
Matolcsi simulekony volt addig, amig megfeleloen meg nem gazdagodott a csalad......
Hol lehet visszanézni mindhárom vitát? Én csak egyet láttam.
A fizetésed 1/3 -át már meg sem kapod! Olyan dolgokra vonnak le pénzt amire nincs szolgáltatás!! A maradék fizetésedet 27% - os ÁFA -val csapolják meg! És hogy mire költik az elvont pénzt?? Na ahhoz nekünk semmi közünk!
Ha valaki üzletet lát a Belgrád -Budapest vasútvonalban az építse meg magánpénzből és üzemeltesse. Miért kell ezt közösségi finanszírozásból megvalósítani? Ugyan ez a kérdés az autópályákkal kapcsolatban is.
12:06 Ha a magyar lakosság szempontjából nézzük, akkor nincs értelme egy nagyvárosokat elkerülő vonalnak. Ha gazdasági szempontból nézzük, akkor nehéz megérteni hogy miért jó segíteni a külgazdasági mérlegünk romlását. A kínaiak jóval több -szarukat- cuccukat szállítják majd ide, miközben mi alig exportálunk valamit. Az majd milyen szép lesz mikor olcsóbban hozzák majd be a hagymát, almát, cseresznyét, mint amilyen áron árulják a magyar gazdák...
Igen olyan ötletelés van amit Gyurcsány csinált a végnapjaiban
csak ő azzal nem állt 40 %-on.
Pogi itt most egészen villog, mondjuk Nagy Mártonhoz képest.... könnyű.
Nem kellene Pogátsát erőltetni ennyire sajnos.
0:59 micsoda lelkesedés gecc 🤣
Amúgy jó volt.
35 évvel ezelőtt mondták, hogy jöjjenek a fiatalok, és tessék, ez lett belőle, örülhetünk, hogy az ég nem szakadt a fejünkre!
A dolgok itt kezdődnek!
Szerintem eleg logikus, miert nem nevezi meg az embereit a Tisza part. Sok karaktergyilkossagot lattunk mar. Ezt tudja Magyar Peter is, nem akar tamadasi feluletet hagyni.
Maga az egész amerre megyünk kényszeríti azt, hogy fordítani kell a kormányrúdon. Ebből a keleti lejtmenetből igenis vissza kell kormányozni a normális kultúrális térbe.
23:03 még szerencse, hogy Zoltán nem politikai pályán mozog, mert Magyarországon a választói felelősség említése okán illik megbukni. Emlékezzünk csak vissza MZP-re 😀
Ugyanakkor lassn ideje lenne, hogy valaki elmondja a magyaroknak az igazat...
Nyugdijasokkal mi van? Le vannak már irva?
További hírek: ruclips.net/video/9mdpZRaqtuE/видео.html Szavazás: ruclips.net/channel/UCeQClZLFiubDVk-I85CEaugcommunity
Nincs államcsőd. Csak rendszerszintű válság, amit a vezetők baxnak észrevenni. Ja meg a Zemberek 40%-a is! De ezt leszámítva valóban minden nagyon faxa .... Gratulálok PZ!
25:55 Itt van a lényeg. Amíg ez így van, nincs miről beszélni, kár bármiben reménykedni. És ez nem Orbán Viktor bűne. Ő csak meglovagolja a lehetőséget.
Sajnos igen. Nem orbán vagy gyurcsány vagy mondhatnánk akármelyik gazembert, nem ők a bajok a forrása. A fő ok: népünk nagyobb részének szervilizmusa, lustasága, közönye, opportunizmusa, felelősség alóli kibúvása. Normális országban gyurcsányt meg kellett volna buktatnia a népharagnak, de már orbánt meg a tolvaj haverjait is régen el kellett volna kergetni, lett volna rá alkalom 3 szavazás során.
van , akinek a vagyonosodasa meg tabu
Na ezért kevés a nyugdíjam!
Jooooo
Nézzetek orosz videókat, szétrohad minden, de száz akárhány millió ember él benne. Szóval erről az államcsőd riogatásról le kellene jönni.
Nem a ruszkik, vagy banglades a viszonyítási alap, hanem a közvetlen környezetünk, a velünk együtt csatlakozó országok! Mert ha arra vagy kíváncsi, van-e lejeb, hát van! És ha ez a hozzáállás eluralkodik, lesz is!
idegesítő a riport alany hanghordozása, sóhajtozása
Hat.. nekem PZoltan egyre …siralmasabb… egyezeruen szerintem sok esetben rosszul latja..ertem hogy okos ember ..de burokban el …velemenyem szerint…
Hajra Tisza🎉
A kommentedből hiányzik az érvelés. Szívesen vettem volna ha információt is tartalmaz amiből mi is megtudunk valamit.
@ tudod mennyi mindenre kellene ervelnem egy kommentben? Szerinted hany ember olvasna vegig ertelmezve? Teljesen felesleges lenne.. ezt te is megerteheted… ehhez le kellene ulni civileknek es elmondani a velemenyunket..:pro - kontraba.. dehat szerinted teged vagy engem behivnak? Ezert meg nem fogok videozni meg vagni hogy elmondjam xD eleg ez az erv..hogy nem ertek vele egyet SOK SOK DOLOGBA… egyszeruen diohejban azert mert a gazdasagi reszet meroen mashogy latom.. es az sincs kizarva, hogy meg be is jonnenek .. amiket mondanek.. most is leirtam egy rakat sort..utalok irkalni
Ezeket az interjúalanyra erőltetett kérdéseket.... hihetetlen sunyi a kérdező pofa.
"az interjúalanyra erőltetett kérdés" ????????????? Akkor nézd az m1-et, ott biztosan nem provokálnak kérdésekkel!
@@endreneroka8211 nem egy egyenes szereplő a közéletben ez a műsorvezető, bár árnyaltan, de manipulatív módon a fidesz üzeneteit közvetíti, itt és az Atv-n is, ahol néha megbeszéltetik. Látom, magas ez neked.A finom kódolásokhoz nem mindenkinek van füle.
@@endreneroka8211 Hát dehogynem! "ugye ön nagyszerű, miniszter úr?"