Nagyon sok Vidnyánszky Attila kellene ebbe az országba.Gratulálok neki ahogy vezeti a Nemzetit,és ahogy állja a ballib támadásokat.További sok sikert kívánok neki.
Azt gondolom, hogy mindenki számára világossá vált, hogy nem értik azt, hogy mit jelent egy nemzetert tenni vagy tudják, látják de mindent megtamadnak ami egy nemzet felemelkedését helyezi előtérbe! Sajnálom, hogy soha nem érezték milyen jó magyarnak lenni!
Kit érdekel, hogy Csíksomlyon mennyien meg hogyan. A kimutatás arról szól, hogy a Budapesti székhelyű Nemzetiszínház 150 milliós hiányt termel évente. Arról nem is beszélve, hogy maga Vidnyászki mondta az elején, hogy 2010 előtt %-bán kifejezve sokkal többen jártak színházba. A többi csak duma.
Szerintem itt Egon sem akart túl sokat "kekeckedni". Nagyon az volt az érzésem, hogy foglalkozni kell a dologgal, mert az jó az ATV-nek, de Egon sem gondolta ezt úgy, hogyez az év sztorija.
Az igazgató úr, ha reagál a hazugságokra, akkor az nem magyarázkodás. Pontosan az a baj többnyire, hogy sok a hazugság, meg vádaskodás. Nem a tényeket írják meg, azok a bizonyos újságírók. Itt lehet megemlíteni Hercsel Adélt, aki saját bevallása szerint "zsigerből gyűlölöm a Fideszeseket" hát ennyit, akkor korrekt, független újságírásról (168 óra). Szerencsére nem Adél vette a tollára Vidnyánszky Attila igazgató urat.
A helyes lepes a legnehezebb, de a legegyszerubb, ugy hijjak lelepes. Ha rajtam mulna ketlabbal rugodnal ki a szinhazbol vissza ahonnan gyutte'. Megzsirozott sikkaszto.
Egy előadás alapján nem szabad ítélni de azt mondhatom, hogy az az 1960-as évek Déryné vándorszínházat idézte csak gyengébb színészekkel. Nagyon sok Vidnyánszky Attila kellene ebbe az országba írja az egyik hívő lélek - szerintem elég ez az egy is.
Ott a pont. Bele merülve ebben az egészben, inkább egy régebbi interjút választottam. Alapvetően megfoghatatlan, valószínűsíthető nyugodtan alszik, elvégzi a munkáját. Hihetetlen ennyire profi emberek mennyi mocskos kapnak, miközben a fél országot próbálja rendbe tenni anyagilag, szakmailag.
Hogy lehet egy szinház,pláne egy nemzeti veszteséges?????
Azért mert az oda szánt pénzt ellplopják,vagy megsem érkezett.
Sándor Molnár! Te meg sem hallgattad a műsort, csak a cím alapján alkotsz véleményt. Ha meghallgatad volna, nem írnál ekkora baromságot. Jó ez így?
Furcsa Robikát 5 éve alatt nyeresége Volt
A tegezés - magázás itt hogy is van?
A musor temaja 150milla veszteseg! Nem a tegezes magazas te szerencsetlen
Nagyon sok Vidnyánszky Attila kellene ebbe az országba.Gratulálok neki ahogy vezeti a Nemzetit,és ahogy állja a ballib támadásokat.További sok sikert kívánok neki.
Igy van! Lopjal tovabb vidnyanszky!
❤️ nagyon korrekt riport volt a vattán túl.
Azt gondolom, hogy mindenki számára világossá vált, hogy nem értik azt, hogy mit jelent egy nemzetert tenni vagy tudják, látják de mindent megtamadnak ami egy nemzet felemelkedését helyezi előtérbe! Sajnálom, hogy soha nem érezték milyen jó magyarnak lenni!
Ja. csak te vagy az igaz magyar mi?
nemzetért tenni, vagyis lopni...
Vidnyänszki ... szuper.... Egonka csak hebegett habiogott...😂😂😂😂
Kit érdekel, hogy Csíksomlyon mennyien meg hogyan. A kimutatás arról szól, hogy a Budapesti székhelyű Nemzetiszínház 150 milliós hiányt termel évente. Arról nem is beszélve, hogy maga Vidnyászki mondta az elején, hogy 2010 előtt %-bán kifejezve sokkal többen jártak színházba. A többi csak duma.
@@tibornedanajka8013, akkor most hallgasd meg ujra es probald ertelmezni Esztergom- Csiksomlyoi passio szokapcsolatot..
Szerintem itt Egon sem akart túl sokat "kekeckedni". Nagyon az volt az érzésem, hogy foglalkozni kell a dologgal, mert az jó az ATV-nek, de Egon sem gondolta ezt úgy, hogyez az év sztorija.
Hol a lé vidnyanszky!?!?
@@Yamaha-y9j, az ingyenes eloadasokben, zsenikem...
Ha valaki magyarázkodik az nem jó.
Az igazgató úr, ha reagál a hazugságokra, akkor az nem magyarázkodás.
Pontosan az a baj többnyire, hogy sok a hazugság, meg vádaskodás.
Nem a tényeket írják meg, azok a bizonyos újságírók. Itt lehet megemlíteni Hercsel Adélt, aki saját bevallása szerint "zsigerből gyűlölöm a Fideszeseket" hát ennyit, akkor korrekt, független újságírásról (168 óra). Szerencsére nem Adél vette a tollára Vidnyánszky Attila igazgató urat.
,,,de közpénzzel igen...kötelezően...
Hiteltelen magyarázkodás. Hatalmas háttértámogatással is veszteséges egy színház az nem véletlen.
Te mit néztél, vagy háttal ültél?
Bertalan Tóth ..... 😡😡😡🙈🙈🙈no comment!!!!
Ha nem érdekelt a riport, és nem nézted meg, akkor minek szólsz hozzá?
Péter Nemes ...🤮🤮🤮🤮
@@GSpommes Nincs ilyen szimbólumom. Inkább írj, ha megkérhetlek!
Thx!!
Egon hordágyon távozott a stúdióból ...
Egon ùr beszoptad!!!🤣🤣🤣🤣
A helyes lepes a legnehezebb, de a legegyszerubb, ugy hijjak lelepes. Ha rajtam mulna ketlabbal rugodnal ki a szinhazbol vissza ahonnan gyutte'. Megzsirozott sikkaszto.
csak nem kiderul meg a vegen , hogy a ratyitaller jobban vezette a dolgokat?
Csorin ugy all az a zako mint tehenen a gatya
annál is rosszabb
mert a hazugságot nem díjazzuk...
Mia f.van nem felláz a fityec,stadionba költözzetek ott a lé!
Szegény, de csúnya. Ne nézzen fölfelé, mert megijedünk a látványtól. Mi lett a nemzeti szinházból? :-(
Senki nem ül hátat semminek, csak akkor találjuk már meg az egyensúlyt, a bennt, meg a kinnt között.
Egy előadás alapján nem szabad ítélni de azt mondhatom, hogy az az 1960-as évek Déryné vándorszínházat idézte csak gyengébb színészekkel. Nagyon sok Vidnyánszky Attila kellene ebbe az országba írja az egyik hívő lélek - szerintem elég ez az egy is.
Ez egy jó ember.