Paradicsomleves ( a vidék íze )
HTML-код
- Опубликовано: 25 авг 2023
- HOZZÁVALÓK: 3 l leveshez
kb. 3 evőkanál olaj vagy ennek megfelelő zsiradék
2 bő evőkanál liszt
1 púpos kiskanál pirospaprika
360 g sűrített paradicsom
1 kisebb fej hagyma
2 db zellerlevél, ha van petrezselyemzöld is mehet hozzá, egy kisebb csokor akár vágva is
3-4 evőkanál között állítanám be a cukrot, de kóstoljátok. Az sem mindegy, hogy laposan, vagy púposan méritek. Kevesebbel kezdjetek és inkább ízlés szerint pótoljátok a végén.
mokkáskanál hegyére vettem pici borsot
ízlés szerint só ( 1 nagyon lapos teáskanálnyit tettem összesen kb. )
kb. 2,5 liter víz
A tészta :
10 dkg liszt
1 db tojás
pici csipet só
Miután a levesbe került a tészta, forrástól 15- 20 perc, mérettől függően ( én magas hőn dolgoztam vele ) és kb. ezután 5 perc lefedve a gőzben és kész.Kóstoljátok meg a tésztát. Az a biztos. Ha kell, még pár percet adjatok neki, akár tartalékon alágyújtva. Itt hiba nem lehet.
6 dkg tésztát tettem bele ( kb. a felét annak, amit készítettem ) ,de ez lehet kicsit több is..Ízlés szerint. Ami tésztám megmaradt, ha jól megszárad, 1-2 nap alatt, akkor zacskóba teszem és kiegészítőnek jó lesz ssűrűbb levesbe.
JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNOK HOZZÁ!
Elkèpesztő jó ötlet a reszelttèszta kèszítès mindig tanul az ember idősebb korban is ❤️
Kedves Szazsu ! Nagyon szepen elmagyarazod a fozes menetet mindig. Peldaerteku ! Aki eddig nem tudott, ilyenkor megtanulja. Puszillak Berettyoujfalubol. Eva.
Óriási!!!!!A tészta ötlet!!!!!
A "tudom, hogy mi van benne" nálunk is az egyik kedvenc mondat a konyhában! 🙂
Drága Szazsu! Annyira tetszik , hogy őrzöd a hagyományokat!
Szeretettel kívánok, jó egészséget, és további sok sikeres videó készitést, olyan élvezetes mindegyik!
Nagyon szépen köszönöm! ❤❤❤❤❤
Csodálatos,mint mindig ❤
Köszönöm szépen a tippet a tészta készítéséhez, szeretettel Anikó 🤗
Köszönöm Szazsu. A darált/reszelt csipetkét eddig nem ismertem, legközelebb kipróbálom.
Ha van bármilyen télre eltevős recepted, nagyon örülnék, ha megosztanád a csatornádon. ✨
Ezt olyan gusztusosan készítetted el, hogy holnap én is megfőzöm !!! Köszönöm
Szeretem a paradicsom levest! Igen a zeller adja meg az ízt! Mamám is rizsessen készítette. Én szeretem ezt a tészta megoldást! Néha, olaszos, reszelt sajttal tálalássnal! Finom így is. Köszi ! Szép napot!❤
Ez milyen jó ötlet csipetkét a kutterbe ledarálni! Eszembe nem jutott volna. Köszi. Sose tudtam paradicsom levest főzni,most már azt is tudok. 😍
Nálam ugyanez a helyzet...
Kedves Szazsu!😍Imádom és mindig megnézem a videóid.😍😍😍 Nagyon sok receptjét elkészítettem, és mind nagyon, nagyon ízlet. 😋😋 Csodálatos szakácsnő,👍 és bár már idős (76) vagyok, még is sokat tanultam és tanulók a videóiból, köszönöm 🙂.Nagyon nagy szeretettel ölelem.🙂😍
A reszelt tészta tipp az zseniális! Köszönöm. A levest én is hasonlóképp készítem.
Nagyon kedvesen szepen elmondod mit hogy kell nagy öröm téged hallgatni! 😊köszönöm
Milyen egyszerű, főleg a tészta. Egyik kedvenc napközis étel.
Mekkora ötlet ez a reszelt tészta módszer. Ez jobb mint a csirkecomb simogatás. Bravó.
Bravò ha ferfi, Brava ha holgy 🤣🤣🤣🤣
Szia! Oreglany vagyok,de imadom a videoidat. Egyszeru,nem sallangos, ertheto es mindez pontos magyarazattal. Koszonom.
Hálás köszönet a jó recepekért
Magyarország.Pirpska
Köszi a videót, gyermekkort idéző ízek ❤
De jó! Gyors megoldás a csipetkére!
Nagyon köszönjük Szazsu ezt a receptet is,megvan a hétvégi ebéd ötlet!!!🙏❣❣❣
Nagyon jó ötlet ez a tészta készítés. Köszi ,megpróbálom.
Szia,köszönöm , szeretem ahogy főzöl,szeretem az ízes beszéded is.köszönöm a jó ötleteket is.puszillak és jó egészséget kívánok neked. ❤
Köszi Szazsu.
Nagyon Guszta lett.
Elkészítem.
Várom finom receptjeit továbbra is. ❤😊
Szuper recept. Mi reszelt sajttal szoktuk enni; fantasztikus finom, ahogy a forró levesben olvadozik a sajt.
Köszönöm szépen a receptet! Nagyon szeretem ezt a levest de ritkán készítettem el eddig. A levesbetét készítése bravúros! 🎉❤
Nagyon gusztusos,ezt most megcsinálom.szeretem a paradicsomlevest.
Nagyon jó ez a reszelt tészta ötlet, bàr én nokedlivel szeretem
❤️🤭Drága Szazsu,,,ez mennyei ,holnap ezt fogok főzni ,,,lsteni lett ,,,nagyon köszönöm ,,,😉🌺🌸❤️
Megcsináltam hát annyira finom volt. A Család ma is azt kéri azt csináljak. Nagyon köszönöm a receptet. 🥰🥰
Köszönöm a receptet! Egyszerű és gyors leves, hamar kész. A reszelttészta egy szuper ötlet! Én is megfogom csinálni. 😊❤❤
Kedves Zsuzsi! Ez nagyon tökéletes így. A ( reszőkéd) lenyűgözött. Super leleményes. Nem kell az összes reszőkének egyméretünek lenni. Így még Gusztusosabb, és háziasabb is. Köszönöm az ötletet. Szép augusztus végét nektek.
Aztán,mi is így esszük.ahogy csináltad,jól laknék nálad,ha vega a kaja...régen mindig csodáltam milyen jó sűrű leves nem tudtam mitől...rántás a titok.❤❤❤❤❤😂😂 puszi nektek is
Ma elkészítettem nagyon finom lett❤️köszönöm a receptet😊
Szia
Ez a reszelt tészta nagyszerű otlet en pont igy keszitem csak 2 baber levelet is teszek bele .A tésztát ezentúl így csinálom.Gratulálok koszi Anna
Elájultam a tésztareszelési ötleteden. 😊 Csúcs! Eszembe nem jutott volna. Imádom a receptjeidet, minden teljesen a mi szájízünkre van csinálva. Köszönöm!
Nagyon szépen köszönöm a finom receptet.Hát a tészta zseniális,ki fogom próbálni!❤
Kedves Szazsu! Megfôztem ezt a szuler finom paradicsomlevest,nagyon nagyon jó lett. És ugyan úgy csináltam a levesbetétet is,nekem is van pont ugyanilyen darálóm,az is nagyon jól sikerült! Köszönöm szépen a receptet! 😘🍽
Szia! Örülök a videóidnak! Valami újat tanultam! Köszönöm!
Édesanyám is mindig rizzsel készítette,én betűtésztával az unokák végett.Így géppel még nem próbáltam de ki fogom. Amikor kelttésztát sütök és a lekenésből megmarad tojás abból mindig reszeltet készítek mert nem dobok ki semmit 😊
Anyukám ugyanígy használta föl a maradék tojást,a tejlevesbe is mindíg azt tett😊
Nagyon imádom!😊👍
Szuper ez is,mint mindegyik videód. ❤ Mindig tanul az ember valamit. Köszönöm szépen!
Kedves Szazsu!
Az egyik kedvenc levesem.
Szuper jó, könnyen elkészíthető recept, köszönöm szépen.
A levesbetét zseniális, kipróbálom.
Üdv,: Szabóné Heda
😊😊😊😊😊
Isteni finom! Köszönöm szépen drága Szazsu! Imádom, gyakran főzöm!❤❤❤
Imádom !❤❤
Ez nagyszerűtészta ap🎉aradicsomlevesben Megint tanultam tőled ❤❤❤
Köszönöm szépen csodás!❤
Köszönöm a videót.Én is így készítem.A levesbetétet feltétlenül kipróbálom.Nagyszerű.Az unokáknak a betűtészta,de régen másfajta /kiskagyló, metélt, ami volt otthon/.Ez hamar is elkészül úgyhogy kipróbálom.Köszönöm !❤️
Nagyon jó így én a reszelő szoktam .de ez csúcs ! Köszi és puszi
Imádom 💯👏💞💞🤗
Gratula ! Ügyes !
Nagyon guszta én is reszelni szoktam bele a tésztát!❤
Köszönöm szépen!
Imádom a videóidat
Ezt is
Vissza jót az anyukám köszönöm
Bravo!💋
❤❤❤ Csodalatos finom
Imadom a reszeltet, es Koszonom a tippet .
Annyira szeretlek köszönöm szívemből a receptjeidés azt hogy át jön a természeted is a videókon keresztül. Állami gondozott vagyok3 kislányom van és tőled tanultam főzni. ❤️❤️😘
Talán az eddigi sorsod, intenzív élesben való tanulásod volt az ára, hogy a szemeden túl a szíveddel is láss és érzékelj minél hamarabb. Örülök, hogy itt vagy és írtál.Puszillak szeretettel!
@@szazsu1943 ❤️
Csipetkét szeretem benne a legjobban.
Köszönöm szépen
Muchas gracias!
Delicioso!!!!❤❤
Ez a reszelt teszta hstalmas tslalmany reszelo nelkul.szetetem shogy fozod az igazi hazias magyar eteleket.kosz.
Rengeteget tanultam tőled, pedig nem vagyok “karon ülő.”Köszönöm Éva Svédország
Gratulálok!
Nálam a paradicsomleves elmaradhatatlan betétje, a bele reszelt, és forrón tálalt (így nyúlós) Eidami sajt volt mindig is. 😊
Egy apró trükköt megosztanék ha nem baj. Egy kevés sütőpor ha kerül bele, a színét egy kicsit ugyan megfakítja, viszont nem okoz gyomorégést! (sajnos számomra már így is tiltó listára került a savassága miatt, és mert a gyomrom nem bírja a paradicsomot. Pedig valamikor a kedvenc levesem volt 😢)
Ìgy az igazi , ìgy tanultam 7:12 èn is a nagyitòl /rizsel/Köszi a csipetke ötletet.
Mai világban ez a legolcsóbb leves, én minden héten ezt eszem tészta+ sajt!
Nagyon guszti leves gratulálok? jó étvágyat hozzá.❤
Eszembe nem jutott volna,hogy így is lehet reszelt tésztát készíteni.Nagyon szeretjük de minden reszelés alkalmával az ujjam bánta és ezért nagyon ritkán készítem.Ez a dolog a mai naptól megváltozik,erre is használni fogom az aprítómat. Nagyon köszönöm az ötletet !
Ismerős. Én is mindig elreszeltem.
65 éves vagyok, de sosem jutott volna eszembe, hogy a reszelt tésztát így csináljam, köszi az ötletet.
Pazar fincsi!
❤❤❤
😊😊😊❤❤❤
Gyerekkorom kedvence!
A csipetke készítése,így nagyon tetszett! A paradicsom levest,nagyon szeretjük! 👌🤗
Drága Szazsu! Minden rendben van?
Más volt,a hangszíned. Remélem,csak képzelődök!
Puszi,ölelés! 💕🖐
Minden rendben van Drága. Puszi!
@@szazsu1943 🤗💕🖐
Alfoldikent, en is igy fozom..😋😋
Én nem teszek bele pirospaprikát ès borsot, de meg fogom próbàlni így is 👍
Szazsu ez megint telitalalat. Koszonom.
🐶🐕
Én azóta szeretem a paradicsom levest mióta vendégségben ettem bazsalikommal és cayenn borssal fűszerezve, betét nélkül.
Bizony lehet ezt az alap levest fokozni aromákkal.
😋😋😋❤❤❤❤
Szia szazsu! Nagyon szeretem a paradicsomlevest.Sziktam reszelt tésztát kesziteni, de szó szerint reszelem a nokedliszaggaton, mostmár kiprobálom igy is.Köszi az ötletet.
Köszönöm ezt a receptet is, egy kérdésem van még, hogy a maradék reszelt tésztát le szoktad szárítani? Mihez lehet még felhasználni a paradicsomlevesen kívül? Köszönettel: Judit
Igen megszárítom. Bablevesbe, babgulyásba, húslevesbe, zölséglevesbe, tarhonyának kiváló.
Imadom a leveseket legyen az barmibol a lenyeg az hogy finom legyen
Holnap szeretném kipróbálni, remélem, hogy meg fogom találni a laptopomon: nem "száll el"l...
nem rossz, csak nekem a rizs jön be, a zellerlevél nagyot dob rajta az tuti!
Pont így szoktam készíteni, de a reszelt tésztát álltalaban inkább a húsleveshez szeretjük, a paradicsomot inkább valami gyári kukaccal-betüvel, vagy rízsel, esetleg levesgyöngyel szoktam. Aki szereti a csípőset nyugodtan próbálja ki, én is szoktam. Amúgy megörültem a videónak így a paradicsom szezonjában, hátha frissből adod a receptet . Valami paradicsom szürethez való lesz? Eltevés,vagy más hatékony feldolgozás?
Szia! Azért választottam ezt a verziót, mert ez télen-nyáron segítség lehet sok embernek.Nyers paradicsomból előbb el kell érni a paradicsomlé állagot.Gondolom egy leves kedvéért nem izzítaná be senki a paradicsom passzírozót. Fel kell tenni felvágva a paradicsomot ( nem kell kicsire ) annyi vízben, hogy majdnem ellepje, mikor megfőtt naggyából ( olyankor elválik a héja a húsától ) át kell szűrni a héjától és mehet tovább innentől a leves készítés.Most nem paradicsomlé eltevés van télire és ebbe víz ugyis kell.Ilyenkor mehet a rántás, arra az átszűrt lé, ha túl sűrű, akkor még víz kell hozzá és a többi ugyanaz, ahogy mutattam. Fűszerezés, tészta, vagy amit akarsz bele.
En fokhagymat is teszek bele.
Én a papírdobozos paradicsommal készítem, mert rajtam kívül senki nem szereti, így kénytelen vagyok magam készíteni és felfalni! De a betűtészta vagy a rizstészta játszik mert nem kamálok gyúrkálni. Pedig az asszonykámnak minden háztartási gépet megvettem. Ha Petőfi levest csinálunk a tárcsás robotgépet használjuk a zöldség szeletelésére.
Engem mindig lenyűgöz, ha egy férfi otthonosan mozog a konyhában. Gratulálok!
Köszi szépen!@@szazsu1943
Köszönöm szépen de csak az asszonykám válláról veszem néha a terhet. Igaz egyre többet. @@szazsu1943
Köszönöm,Zsuzsi...milyen marka ez a szerkentyű???
Szia! Bosch. Igazából ezt bármilyen márkájú aprítógép tudja.
@@szazsu1943 : köszönöm szépen ❤️😘
Az en nagyanyam is igy keszitette, a tesztat meg is szokta piritani vajban mielott a levesbe fozte.
Borsot még nem raktam,de kiprobálom,de teszek bele egy gerezd fokhagymát.
Anyukám apró borsos nokedlit tett bele!!!
Hú, de sok reszelt tésztalevest ettünk gyerekkorunkban! Megkérdezem, ismered e a csavart tésztalevest?😘😘😘
Ezt így ezen a néven nem ismerem.Ha csak nem a kötött tészta levesre gondolsz.Írd le a receptjét ide, ha van kedved.
Gyerek koromban csinálta a nagymamám :/most 80 vagyok/.
Tésztát gyúrt, kinyújtotta. Hagymát pirított, pirospaprikát tett bele , és megkente vele a tésztát. Kockákra vágta, és ezeket megcsavarta. Hamis gulyásba főzte bele. Nagyon finom volt.😋🥰
@@nagyjozsefne7476 Nálunk ezt kötött tészta levesnek nevezik. Annyi a különbség, hogy egy görcsöt kötnek belőle. Van is róla videóm. Nagy kedvencünk ez a leves.
Köszönöm a receptet. Puszi!
Je de regen ettem talan 45 eve uh meg magyarba de esk megcsinalom 😂 igy van en utalom a betutesztat en is rizsel es cukrosan ismerem
Nagyon szeretem,de sajnos sok szavát csinal😢évek óta nem csináltam 😢
Sajnos még akkor is savas, ha le van pirítva kicsit a püré. Aki érzékeny erre, annak nem ajánlom.
Mi nem teszünk bele se paprikát se hagymát se borsot..viszont nokedlivel főzzük mi is..
A zöldet megeheted, de a hagyma az enyém! 😂
Én meg bolondítom vagy 1-2 rúd fahéjjal amit a paradicsom szósszal együt fözök, vagy egy jó csipet örölt fahéjjal.
Ez érdekes.
A hagymát már a rántásba beleteszem apróra vágva.
Ha úgy szeretitek, akkor úgy érdemes készíteni.
Kedves Szazsu! Szeretném kérdezni, hogy a leveseket általában fedővel, vagy fedő nélkül szoktad készíteni. Szoktam látni, hogy sokan fedő nélkül főzik a levest, nem tudom, van-e ennek jelentősége. Köszönettel: Judit
Szia Judit! Igen van jelentősége, főleg a húsos ill. boros ételeknél, hogy ne legyen lefedve az étel, mert így az oda nem illő aromák gőz formájában természetes módon időben távozhatnak. Van olyan helyzet, amikor alkalmazom, de csak, ha muszálynak érzem. ( pl. egy erőteljes illatú hús esetében ) Viszont a lakás központi helyén lévő konyhámban, az elszívó is van, hogy kevés, ezért amit lehet, lefedve főzök.
@@szazsu1943 Köszönöm szépen, megint tanultam tőled.