Nagyszerű műsor, Fábry most sem hazudtolta meg önmagát és Rónai is hozta a tőle megszokottat. Tartalmas, érdekes beszélgetés volt. Jó lenne hasonló beszélgetéseket látni, hallani anélkül, hogy egymás torkának esnének az emberek!
igy van, tehat barki tehessen barmit amit eros jellemveszteskent lehet ertelmezni, a lenyeg hogy a jo hangulat erdekeben ne lehessenek szamonkerhetoek. en elismerem regimodi vagyok, igy ha valaki egyszer egy adott ertekrendet kepvisel amit egyik pillanatrol a masikra kepes feladni akkor az azt jelenti hogy soha nem is volt, igy a melyen tisztelt fabry urtol is nekem mindig egy kis hanyas gyulik ossze a torkomba, marmint ami a jellemet vagy annak hianyat illeti. ahogy ronai fogalmazott, lement kutyaba, de a kutyaszar sem allna messze a valosagtol. ja es gyurcsanyt kb annyira utalom en is mint fabry.
Köszönjük a beszélgetést Rónay Egonnak! Fábry miatt sokszor fájt régen az oldalam a rögögéstől. Mindkét embert kedvelem, intelligensen is lehet más politikai meggyőződéssel egymással beszélgetni. Fábry úrnak további sok sikert és jó egészséget kívánok!
Két tehetséges ember egymásfelé fordulva nyított kiváncsisággal beszélgetve......hát valami fantasztikus volt!!!! Szerintem sokunknak nagy örömet adtak!
Falkasházy olyan messze volt az MSZMP-től és a kommunizmustól, hogy messzebb nem is lehet lenni. De a sok agymosott, egyszerű proli nem így látja. Fábrynak sokkal okosabbnak és példamutatónak kellene lennie. De már 14 éve lehúzta magát a wc-n.
Nagyon örülök, hogy rámtalált ez a Videó amit nagy érdeklődéssel hallgattam és nézem. Isten áldja Önöket és vigyázzon a kedves családjukra is.Hiányzik nagyon a Műsor amit soha nem hagytam ki de mostanában nem sikerült.További jó egészséget és sikereket kivánok Önöknek .Tisztelettel egy 80 éves Nagyika aki oltatlan és ""Covid" mentes , örök utazó...
Érdekes, hogy lehet (tudtommal más platform) ebben a világban, két értelmes, érezhetően egymást tisztelő ember beszélgetése ily kellemes, őszinte! Ez lenne valahol a helyes irány😉
Ezek az emberek annyira nem kedvelik egymást, Egon az egy gyurcsányista, Fábri pedig anti-gyrucsányista, és ezt tudjálk is egymásról. Úgyhogy néhány esetben kicsit kínos is volt ez a beszélgetés és jött a műmosoly (vicsorítás). Fábri csak azért jött el, hogy promózza az új cuccait, nem azért, hogy különösebben megnyíljon. Mind a kettő érthetetlen ürge. Egon hogy tudja Gyurcsány szeretni, hogy tud hinni benne. Dettó u.a. Fábrihoz, hogy tudja Orbánt imádni ? Nem normális emberek.
Akkor lesz elég, ha a pszichopata tolvaj cigány diktátor és bandája eltakarodik végre, és visszaadják amit kezdve a JetCar (gyk. 1991-92) és Joszib Tot és Kaya Ibrahim-os időktől elloptak a közvagyonból, tőlem, tőled stb.
Egy jó podcasthoz jó riportalany kell, és Fábry kiváló volt. Nem szeretem az olyan műsorokat, ahol a riporter elnyomja a vendégét de Fábryt nem lehet , és Rónai Egon ezt nem is erőltette ezt. Nagyon szórakoztató volt.
Mennyire megváltozott ez az ember. Szinte hallgathatatlan már a hosszú, öntelt, monológja...Pedig régen nagyon szerettem, mára számomra csak egy idegesítő személy.
Jancsó sem azért találta fel a Kapa/Pepe motívumvonalakat és használta a '90-es évekbeli filmjeiben; mert előtte nem rendezett már nagy filmeket, vagy nem tudott..... Érteni kell amit mond, még ha más is a tempó és az attitűd. Sajnos ott van a színvonal (pl.: a poltikai vitakultúra) hogy már nem is éri meg hallgathatóan beszélnie. Ez lehet a kiindulópont, ebből a nézőpontból érdemes hallgatni ezt a beszélgetést
Régen is voltak ilyen hosszú körmondatai, kb. 10 perc terjedelemben. Mikor meghívott egy vendéget, feltett egy kérdést, amit hosszan saját maga meg is válaszolt. A vendégnek meg joga volt bólintani.....
@@andras3092 igen én már csak ilyen vagyok, egy bandatag a másik bandából,úgyhogy megengedett hogy Fábryt ki ne állhassam, de egyébként, amikor még egybe volt a magyarok bandája,akkor is így voltam vele.🥳
@@editszolosi9927 Én meg olyan vagyok, hogy akit ősidők óta ki nem állhatok, annak a műsorát/szereplését nem nézem meg a TV-ben és nem ekézem őt meg a "bandáját", hanem átkapcsolok egy másik TV csatornára.🙃🙂
Tisztelem. Amúgy a flétó szakdoga vicces egy sztori a létrájával. Fábry nem tökéletes, de rosszat mondani róla röhejes. Nyílt volt egész életében majdnem mindig. Jó arc. Jó egészséget kívánok neki.
Igen Fábry az Fábry ! néha nagyon aranyos , néha meg nagyon undok ! Most némi újdonságot is megtudtam róla...az igazság az a részemről, annyit tudtam van egy lánya , de itt kiderül két gyermeke van ! sőt még egy örökbe fogadott is ! ( és hogy mit gondolnak róla mások őt ez nagyon nem érdekli teszi a dolgát , és jól teszi !) Én nagyon szeretném ( csak egyszer legalább ) , hogy megmutatná- bemutatná a gyermekeit (is)....úgy lenne a helyes....viszont ő ebbe biztosan nem egyezne bele...nagy kár.....Üdvözlöm Fábry úr !
Fábry szemmel láthatóan iszonyatosan megöregedett és nemcsak testileg hanem szellemileg is (igaz már nagyon régen) a humora az intellektusa gyakorlatilag eltünt (volt neki én még emlékszem), igazából szomorú látni, szomorú hallgatni, a műsorát nézni meg kifejezetten fájdalmas (nem is szoktam pedig annó ki nem hagytam volna) elképesztő hogy az öregség és a megkötött kompromisszumok hogy tesznek tönkre egy embert, valahol érzi a saját sorsát és korlátait ez egy megtört ember... így tesz tönkre valakit ha egy diktatúra kisztolgálója lesz...
Ez isteni volt, ma 3 adást néztem meg, nekem ez tetszett legjobban. Rónai profi módon kezelte a magát soha meg nem hazudtoló Fábryt, kedvet is kaptam, hogy megnézzem a MTV-n. Holnap folytatom a többi beszélgetéssel. Köszönöm Egon!🎄🎁
Ne legyèl már naív! Mondj már egy országot a 206 közül amelyik jogállam. Milyen jogállam az, ahol nem transzparensek a közpènz tranzakciók. Egy országban sem az. De ez mèg semmi, mert van egy hivatalos zártkörű fórum, a Bilderberg Group, ahol a politikai ès gazdasági elit ül össze minden èvben a sajtó kizárásával. Ez mi, ha nem kartelezès? Èbredj fel haver! A lakosság az emberisèg lètezèse vègèig le lesz nèzve a köz- ès gazdasági hatalom szemèben.
Nagyon kíváncsi lettem volna, hogy mit mond a Bödőcs Tiborral való viszonyukról (és annak megromlásáról), sokkal érdekesebb lett volna, mint Farkasházy. Ezzel együtt is remek interjú volt, köszönjük!
@@zeha2546 Évekig a legmélyebb tisztelettel és barátsággal beszéltek egymásról, Bödőcs atyai barátjának tartotta Fábryt (anno a Showderben tűnt fel először a nagy nyilvánosság előtt), Fábry pedig a legjobb magyar humoristának nevezte Bödőcsöt, hangsúlyozva hogy saját magánál is jobbnak. Fábry volt Búcsúszentlászlón is, találkozott a 'kemény maggal'. Bödőcs erről a Partizán interjúban is mesél, de elég ködösen, utalva arra hogy szerinte ez az ő hangsúlyosabb politikai szerepvállalása miatt lehetett. Nekem ez a két ember két különböző életszakaszom kedvenc humoristája, úgyhogy nagyon érdekelt volna Fábry nézőpontja. + Két ilyen ember barátsága nagyon jó példa lehetne az extrém polarizált magyar közéletben.
@@yes.i.ken_ktf Bödőcs nem tudom, milyen pártállású, nem is érdekel, rajta lehet röhögni. Fábrytól én kizárólag tahóságot és rosszindulatot láttam. Nagyon nem szerettem már akkor sem, amikor először megjelent a saját kis műsorával. Nagyon nem értem, hogy férhettek össze.
@@kippakeppa1731 Nem tudom, kinek képzeled magad, hogy bárkihez ilyen stílusban beszélj, de szerintem itt neked kellene visszahúzni, és szépen csöndben átgondolni, hogy miért írtál ennyire tahó módon egy idegennek.
Gyönyörű, amikor azzal büszkélkedik, hogy nála vannak a legjobb gázsik, és milyen szociális érzékkel bír! Azt nem teszi hozzá, hogy mindezt a köztévén, közpénzen teszi, amely nyilván szépen csorgat a műsorához pénzt! És amely beleszól abba( ezt nem is tagadta), hogy kit hívhat meg!
2 года назад+5
Szomorú hogy ennyit értettél meg belőle. Ő a producer, tehát ő fizeti az alkalmazottjait. A műsort adja el, a csatornának. A csatorna pedig mindenhol beleszól abba, mi hangozzon el és milyen vendégeket hívnak meg egy ilyen műsorba.
@ könyvesbolt, azt helyesírni se tudsz, verjem veregessem... (gyk. alkalmazott"j"ait). Mondjuk, hogy te mit értettél meg abból, hogy másoktól ellopott pénzből dőzsöl és veri magát a 130 milliárdos köztévén, szintén sokatmondó...
Fabryt sokan nem ertik. A humorat sem ertik, mert nem az egyszeru emberekhez szol. Rendkivul tehetseges es tobb van benne, mint amit nyujt. Utalja a butasagot! Nagyon nehez mindig szorakoztatonak lenni es humorosnak. Szerintem a legnehezebb szakma!
"A tanú " című film eredeti forgatókönyve a " Rajk és társai a népbíróság előtt"- című propaganda ponyva kiadvány alapján készült amit a" szikra kiadó jelentetett meg 1951 - ben puha sötétkék borítóval lll Azért van a filmben annyi jó poénnak tűnő jelenet,mert a tárgyalás is valóban abszurd volt , igazi koncepciós per ,előre megtervezve és kitalálva bornirt módon ,ahogy akkoriban szokás volt rendszeresen és igen rafinált án ,rendkívül gonoszul !!!!!
Nem tisztem Fletót védeni de nem értem ezt a nagy Kisz-ezést. Ki nem a kiszbe kezdte? Mert hogy Orbán elvtárs is ott kezdte. Meg pont Fábry poénja (is) volt; ki lenne az első titkár ha nem lett volna rendszerváltás? Naugye....
Gyurcsány próbált egyedül olyan társadalmi struktúrát létrehozni, hogy itthon is legyenek olyan kis és közepes cégek, amelyek az európai vagy világpiacra termelnek magas színvonalú, saját fejlesztésű termékeket. Ehhez ugye kiművelt, kreatív emberekre van szükség... másrészt meg olyan piaci környezetre, amely segíti őket, nem pedig gátolja, vagy egyszerűen a NER lovagok által lenyúlja a dolgot. Ha lenne nálunk 300-400 ilyen közepes cég, akkor már rá is fordultunk volna a célegyenesre, hogy utol érjük a fejlettebb nyugatot... Jelen pillanatban még száz sincs... Ez van!... Nem beszállítói, vagy összeszerelő gazdaságnak kellene lennünk, hanem kihasználni a meglévő magyar kreativitást... Ugyanez a helyzet a mezőgazdasággal. Az ezerholdas agrárhercegek totál lenyomják a kisebb termelőket, és egyszerűen csak búzát, kukoricát és ilyesmit termelnek, amit nagyban el lehet adni... vagy sertés és baromfi telepeket létesítenek a hozzá való vágóhidakkal... Számukra a borászat csak hobbi, amely viszi a pénzt, de éppen olyan kellék, mint a több tízmilliós BMW... Egyszerűen rátelepednek az országra, és alacsony hatásfokú, de nagy kiterjedésű üzleteket csinálnak, amivel elveszik a teret mindenki más elől... aztán az így összejött milliárdokból urizálnak... Köpedelem ez az ország!... Ami a rendszerváltás óta történt, az valami rémálom!... A fene se hitte volna, hogy a Kádár-rendszer bukása után visszatér a Horthy-rendszer gazdasági szisztémája is...
@@agnesgabor2969 kinek mi! Nekem akkor már a tagság a problémásabb, főleg ha ingyen lelkesedésből vagy karrier vágyból volt tag. Itt mintha Fábry a gombhoz varrná a kabátot.
@@balazstoth1609 maga szerint pénzért eladni a hitet vagy meggyőződésből az egykutya?Amúgy a KISZ tagok java csak a felvételi miatt,meg azért mert más is,volt tag.Lásd párttagok,nem a tagokat emlegetjük rossz emlékűen,hanem a vezetőket,ugye?
@@agnesgabor2969 ebben igaza lehet, csak így 30 év távlatából ki mondja meg, hogy ki miért volt tag? Könnyű rámondani bárkire bármit, főleg aktuál politikai motivációk alapján, de ettől nem kerülünk közelebb az igazsághoz.
28:07 - Na, neee... ! Egon, te most nem csak "A" Fábryt provokálod, hanem az Ő közönségét minősítgeted, kasztozod. Szóval aki Fábrira fizet be, az nem értelmiségi. - GRATULA!
1o évvel ezelőtt értelmiségiek is szerették és ő is az volt. Mára ez megfordult, leparasztosodott, a közönsége is, pont ahogy neres vezérkar teszi. De mit tehetünk, a világ felfordult, nincs rend.
Fábry még mindig remekel. Elképesztő tudás van a birtokában. A fellengzős, arrogánsnak ható stílusa nem való mindenkinek de ez is a zsenialitása része. Hálás köszönetem az interjúért.
Fábry - a többi "nagy lázadó" fiatalhoz hasonlóan (lásd Nagy Feró pl) ugyanazzá a vén komcsivá vált, akik ellen anno még "harcolt". A tudása mindig is felszínes volt, kb. addig terjedt, hogy csajok előtt villogni tudjon vele. Elég néhány megszólalását meghallgatni, és kiütközik, mennyire repetitív a szóforfdulatok, idézetek, intellektuálisnak képzelt kinyilatkoztatások terén (is)
@@laszlot.9203 Nem igaz. Fábry azzal a 'klasszikus' műveltséggel, tudással(!) és polgári neveltetéssel rendelkezik, melyet az átkosban igyekeztek kiírtani. Így az akkor felnövekvő prolik, komcsik és utódaik már képtelenek megérteni és értékelni. Fábry soha nem volt kommunista és más ma már szerencsére eltűnt humoristákkal ellentétben sosem éltette a kádárizmust.
LordBp 007 mazochistára gondolf??? Valószínű , az vagyok, de kiváncsi is A Bohócokra mindig kiváncsi va - gyok, tőbbnyire!!!! szeretem òket!🤣 Mondom, többnyire!!!!!😧😧😧😧
Rónai úr igazi bohóc ebben az interjúban! Újra jót kacagtam azon, ahogy Rónai szokásos álságos, manipulatív "jóindulatú" mesterkedéseiről milyen elegánsan rántja le a leplet az interjúalanya :-)))
Mondjuk mai szemmel elég furcsa visszanézni a Cadilac Drive-ot, és milyen szomorú ugyanakkor belegondolni abba, hogy 16 évvel ezelőtt mennyivel más értékek voltak és nem pusztán a politikáról szól minden, mint manapság. Vagy lehet akkor is arról szólt, de más volt. Mindenesetre én nem tudom elképzelni, hogy most Fábry és Wahorn világkörüli útra indulnak együtt, mindenféle piszkálódás nélkül.
"nézd, amit nálunk gyakorta elfelejtenek, hogy aki adja a pénzt, az rendeli a zenét." --- az állampolgárok fizetik a műsorodat, nem az állam nevében eljáró propagandaügyeletes.
A baloldalon mindig elfelejtik, hogy a Horn- vagy a Gyurcsány kormány idején ugyanúgy egyoldalú "állami" tájékoztatás volt. 2002-ben, miután nyertek, Medgyessy azt válaszolta a média- és sajtóhiányra panaszkodó Orbánnak: TV kellene? Hja, vegyenek maguknak... Ezenkívül pedig nem antidemokratikus, ha az állami tv a többségi ízlést szolgálja elsősorban, hiszen a demokrácia lényege éppen az, hogy a többség akarata érvényesül, a többség gyakorolja hatalmat a kisebbség felett. Nyilván elegáns lenne a kisebbségnek is hangot adni, de úgy gondolom, ennek hiánya leginkább a destruktív, színvonaltalan, ötlettelen, és morálisan vállalhatatlan ellenzéki "politikusoknak" köszönhető... Nekik én sem adnék egy percet sem...
A régi Fábryt kedveltem ez a mai aki kőzpenzen poénkodik elég szánalmas a Hofi felépitett humorista múltját is fricskazta ő fényévekkel van töle Rónai Egon iteleginciaja mentete meg a beszélgetést egy dologban teljesen egyetértek vele a közbeszed a gyülulet keltes
Te ezt honnan tudod? Kitől hallottad? Valamelyik - Hungarian Peter által csak büdösnek és fogatlannak tartott - nyugdíjas eftárstól?! Vagy van valami kézzelfogható a tarsolyodban? Ha van, akkor irány az ügyészség; ha meg nincs, akkor meg ne fingd össze a proli kommentjeiddel az online teret! Fletó szétprivatizálta, szétlopta a bolgár tehenével együtt az országot; kevesebb áramdíjat fizetett a villájában, mint te a lakótelepen; amikor az volt a menő, a Szovjetuniót éltette, aztán meg az Uniót! A bolgár tehene genetikusan hazaáruló, az anyja (Pirike), a nagybátyja mindketten belügyis pribékek voltak! A tömeggyilkos judeobolsevik nagypapiról meg ne is beszéljünk! Hála a Jóistennek, mára egyre inkább kikopik a közéletből és a bojlere is követni fogja hamarosan a politikai szemétdombra, ahova valók! .... örülniük kellene, hogy eddig nem kerültek meszesgödörbe! Dolgozz, tanulj, akkor majd te is boldogulsz! Ha tetszik neked, ha nem: a proliknak már nem fognak soha többet lapot osztani ebben az országban, ezt fogadd el! ... mást úgy sem tehetsz😂
Sértődött, nagyképű. Az új kabaré meg hallgathatatlan. Fénykorában viszont ki nem hagytam volna a műsorait, színvonalasak, humorosak és érdekesek vltak..
Amíg nem volt akkora öncenzúra mint manapság addig voltak még jó komikumok. Ma mindennek a jogvédők korát éljük ami miatt már semmivel se mernek viccelni. Ez nem jó. Láthatod, hogy már a mozikban se játszanak vígjátékokat, csak ezeket a képregényes Marvel szarokat nyomatják. Ilyen világot élünk, a globalista tőkések mondják meg, hogy mit lehet nézni meg hallgatni.
Meg kell felelni valakinek. Sajnos az embereket csak a pénz motiválja ő is mit csinálna a 110e forintkából.? Bár a Viktora szerint ebből meg lehet élni.
Az Arnolfini házaspár c. kép a londoni National Gallery tulajdona. Ugyanott található a turbános Jan van Eyck kép is. New Yorkban akkor láthatók ha kölcsönadják őket. Ennyit a művész úr mindent lehengerlő szuperintelligenciájáról. Nelem kissé felfuvalkodottnak tűnt a szövegcunami . Egon jól bírta. Gratula.
Csak gretulálni tudok a Fábrinak, helyén van az esze is és a töke is! Azon műsorvezető, aki a Fábrit bevállalja, nem biztos, hogy meg lesz dicsérve, de a szólásszabadság itt kezdőik. A pollkorrektség pedig mehet a sunyiba.
Nálam akkor írta be magát a szívembe mikor a Terror Háza projektben részt vett. S most, hogy az 1956 nála a viszonyítási pont még inkább. Persze vidámkodik de a lényeg mégis, maradandó nekem ez. Egy fajta erkölcsi mérce, vonal.
A gazdád is kiszes volt Sanyi. 56 hoz viszonyított magad? Orbanescu évek óta, és jelenleg is annak nyalja a seggét aki jelenleg is egy országban (ukrajna) ugyan azt csinálja mint amit velünk tettek.
Fábry egyik részről egy zseni, másik részről pedig egy első osztályú showman - volt, vagy talán még ma is az. Színészi képességei kimagaslóak, emékezetes, hogy milyen átéléssel, mennyi humorral, mégis hitelt keltően tudott megfomálni bizonyos karaktereket, pl. a - most nem jut eszembe, hogy milyen nevű - régiségkereskedésben utazó nepper etnikai figuráját. Ebben, a mostani beszélgetésben, a hanghordozásban, sőt még a gesztusokban, de még bizonyos fokig a megjelenésében is valamilyen, nagyon ismerősnek tűnő manír köszönt vissza. Percekig tartott, amíg rájöttem, hogy kire is hajaz ez alkalommal, és egyszer csak beugrott, hogy ki másra, mint a néhai, felejthetetlen Torgyán doktorra! Döbbenten konstatáltam, hogy Sanyi barátunk bizony el van torgyánosodva! Végig nem voltam képes eldönteni, hogy ez most egy szándékos Torgyán-paródia, vagy netán a helyenként egészen kísérteties hasonlóságnak ő maga sem lenne tudatában? Nem kétséges, hogy dr. Torgyán is egy óriási showman volt, de emellett egy életveszélyes demagóg is, aki, ha nem állítják félre szinte az utolsó pillanatban, kicsi híjján még köztársasági elnök is lehetett volna. Úgyhogy részemről ambivalens vagyok.
@@adamb.2518 Attól tartok, semelyikünk sem tudja, hogy pontosan mi történt és mi történik a színfalak mögött, általában nem kötik az orrunkra. Pláne mostanában nem, amikor a "régi világrend" látványosan felborult, és új receptek szerint ki tudja miféle főzeteket kotyvasztanak a hatalmasok rotyogó fazekaikban.
nem gondolnám zseninek, a showman tökéletes jelző rá. Zseni Hofi volt, akiről hallhattuk a véleményét, nem kis irigységgel és lekezelően beszélt róla, holott ugyan azt csinálta.
Nem élőben láttam, de nem is fogom, mert ez a alaptalan, bizonyíték nélküli gyalázkodást nem lehet meghallgatni (és nem szeretném kihányni az ebédemet)!
Föld körüli túrára Elon Musk űrhajóján … már nem tudja hova tenni a pénzét… az átlag Indiai óceán, Bali vagy Húsvét szigetek húzós lenne… milyen kisstílű szar ….🤷♀️
Még egy ember akit emberként teljesen tönkretett a (Gyurcsány-)fióbiája, és aki szervilizmusa révén nullára írta le magát, egy amúgy szakmailag korábban elismerésre méltó karrier után
Tudom hogy ez sajnos fordítva soha nem fog megtörténni de èn mint Baloldali gondolkodású ember elismerem ès kedvelem Fabry Úr munkásságát ès gondolkodását! Szuper interjú!❤❤
A legnagyobb humortolvaját nem ünneplik eléggé és nem nyalogatják hátul. Mindjárt megsajnálom... Szeretem, amikor ennyire magyarkodik valaki, piedesztálra emeli magát. Bezzeg az ügynökakták rejtegetése nem gond neki. Mindenesetre Egon helyében biztos kikötném, hogy ezzel az emberrel nem szeretnék még egyszer beszélgetni annyira lekezelő volt.
@@IDtechno Becsicskult???!! Kisbarátom! Ő anno, az osztályidegen csoportba tartozóként, megtapasztalta a sztálini "jólét" minden hátrányát. Te milyen gulágos élményeket tudsz felhozni az Orbán kormány idejéből??? Nem ártana, ha tisztába tudnád tenni a viszonyok különbözőségét, mert így eltévedhetsz a valóság kellemetlen labirintusában. Több tisztánlátást!
Kedves Egon! A "Fábrydiky ûrnak" értelmes közönsége volt, mert ezt az intelligens penge humort, csak azok értik..az értelmiség pedig egy másik szint, amibe,gondolom ön is sorolja magát...a probléma az, hogy ledagradált engem, mint rajongõt, ez is bizonyìtja, hogy az értelmiség a mai világban egy alacsony szint. Fábry Sándort, pedig imádom, az ő nevében is kikérem a kijelentését magamnak!
Farkasházy a baloldal Onoda Hiroo-ja! Ő az a japán katona, aki finoman szólva túlteljesítette a feletteseitől kapott parancsot, igazi maximalistaként 29 évet ráhúzott a második világháborúra és csak 1974-ben volt hajlandó letenni a fegyvert..
Arra az emberre gondolsz [es az info nem a Blikk-bol jott], hogy az oserdoben boklaszott, mert ugy hitte/gondolta, hogy meg tart a haboru? Ezt nyilvan nem mondta el neki senki. Poenkodas nelkul: ennek szimbolikaja a mai napig letezik.
Minden tiszteletem Fábrynak,de ez nagyon durva hogy ennyire benyal a rendszernek,és ez manapság természetes hogy akármilyen területen a kormány ennyire nagy befolyással bír. Pénz beszél,kutya ugat. Itt meg diktatúra van.
Részemről eléggé részrehajlónak tartom. A fideszes volt kisz titkárok, mszmp tagok azok jók. A többi tróger nem ezt gondoltam róla. Az 56-os emberek lehet forognának. a sírjaikban ha az ország mostani helyzetét látnák
Sanyi, a mennyiség és a minőség relevációját biztos ismered, a rádiókabaré vonatkozásában-vagy akár az M1 én futó műsorodnak mondott celluloidszemétnek.
Nagyszerű műsor, Fábry most sem hazudtolta meg önmagát és Rónai is hozta a tőle megszokottat. Tartalmas, érdekes beszélgetés volt. Jó lenne hasonló beszélgetéseket látni, hallani anélkül, hogy egymás torkának esnének az emberek!
Sanyibácsi sose mond valótlant...
@@gyongyikerekgyarto8518 ?
20 év múlva köpnek ennek a genyó fityeszes seggnyalónak a sírjára. Hofit meg 200 év múlva is élvezettel hellgatják.
igy van, tehat barki tehessen barmit amit eros jellemveszteskent lehet ertelmezni, a lenyeg hogy a jo hangulat erdekeben ne lehessenek szamonkerhetoek. en elismerem regimodi vagyok, igy ha valaki egyszer egy adott ertekrendet kepvisel amit egyik pillanatrol a masikra kepes feladni akkor az azt jelenti hogy soha nem is volt, igy a melyen tisztelt fabry urtol is nekem mindig egy kis hanyas gyulik ossze a torkomba, marmint ami a jellemet vagy annak hianyat illeti. ahogy ronai fogalmazott, lement kutyaba, de a kutyaszar sem allna messze a valosagtol. ja es gyurcsanyt kb annyira utalom en is mint fabry.
Ez a beszelgetes mindent megert. Tisztelet mindkettojuknek.
Köszönjük a beszélgetést Rónay Egonnak! Fábry miatt sokszor fájt régen az oldalam a rögögéstől. Mindkét embert kedvelem, intelligensen is lehet más politikai meggyőződéssel egymással beszélgetni. Fábry úrnak további sok sikert és jó egészséget kívánok!
Rónai Egon, egy nagyon nagyszerű műsorvezető. Fábri, néha fékezhetetlenségét is profi módon kezelte. Mindkét részvevőnek szeretettel gratulálok.
Amíg szabad világ van Magyarországon, joga van bárkinek vehemenciája szerint válaszolni kérdésekre (vagy éppenséggel hallgatni).
Király műsor😂igazán szórakoztató.tényleg,mintha két (nincs mit veszíteni)barát beszélgetne.Jó riport.gratulálok Rónai Egon Úr!
Két tehetséges ember egymásfelé fordulva nyított kiváncsisággal beszélgetve......hát valami fantasztikus volt!!!! Szerintem sokunknak nagy örömet adtak!
“……Én nem tudok a Farkasházy helyett kilépni az MSZMP-ből….” 😄 Zseniális, imádom! :))))
Ezért a mondatáért Kossuth díj dukálna Fábrynak,a raccsoló bibsinek meg egy alapos seggberúgás.
Naaaggyyyon zseniális nektek legyen mondva😊
@@GittaSzalkayNekünk bizony! Akik rüheljük a komcsikat. Meg ezeket a mostani retkeket is.
😂
Falkasházy olyan messze volt az MSZMP-től és a kommunizmustól, hogy messzebb nem is lehet lenni. De a sok agymosott, egyszerű proli nem így látja. Fábrynak sokkal okosabbnak és példamutatónak kellene lennie. De már 14 éve lehúzta magát a wc-n.
Hát továbbra se kedvelem Fábry Úrat............Viszont jó beszélgetés volt!
Egy élmény volt! Mindketten. Köszönöm!
Nagyon örülök, hogy rámtalált ez a Videó amit nagy érdeklődéssel hallgattam és nézem. Isten áldja Önöket és vigyázzon a kedves családjukra is.Hiányzik nagyon a Műsor amit soha nem hagytam ki de mostanában nem sikerült.További jó egészséget és sikereket kivánok Önöknek .Tisztelettel egy 80 éves Nagyika aki oltatlan és ""Covid" mentes , örök utazó...
Rònai Egon is ügyesen kérdezett,Fábry ügyesen válaszolt.
Érdekes, hogy lehet (tudtommal más platform) ebben a világban, két értelmes, érezhetően egymást tisztelő ember beszélgetése ily kellemes, őszinte! Ez lenne valahol a helyes irány😉
Ehhez tanulni kell Fábritól kommunikációt.
Valahogy így akartam magam is megfogalmazni. Két intelligens ember beszélgetése, élvezet hallgatni. Lehet így is.
Ezek az emberek annyira nem kedvelik egymást, Egon az egy gyurcsányista, Fábri pedig anti-gyrucsányista, és ezt tudjálk is egymásról. Úgyhogy néhány esetben kicsit kínos is volt ez a beszélgetés és jött a műmosoly (vicsorítás). Fábri csak azért jött el, hogy promózza az új cuccait, nem azért, hogy különösebben megnyíljon. Mind a kettő érthetetlen ürge. Egon hogy tudja Gyurcsány szeretni, hogy tud hinni benne. Dettó u.a. Fábrihoz, hogy tudja Orbánt imádni ? Nem normális emberek.
@@telelaci2 l
Valóban igaza van: átitatódott az életünk feleslegesen a politikával. Elég...
milliók életét veszi el a korlátlan lopás, az elég!!!!!!!!!!!!!
Akkor lesz elég, ha a pszichopata tolvaj cigány diktátor és bandája eltakarodik végre, és visszaadják amit kezdve a JetCar (gyk. 1991-92) és Joszib Tot és Kaya Ibrahim-os időktől elloptak a közvagyonból, tőlem, tőled stb.
Most hallgattam utoljára, nagy dumagép, a saját igazával!
😮ugyes srac
Meglepő, hogy Fábry mennyire visszafogott az interjú során. 😆 Nagyon jó kis beszélgetés volt....!
Öreg már.
És kicsit pösze!!??
visszafogott? he-he, elég gusztustalanul tálalt dolgokat, de utána helyesbített, ez a véleménye. Az pedig szabad, véleményként az mond amit szeretne.
Mosolyogva hallgattam végig Egon és Fábriy úr beszélgetését jó volt hallgatni😊
köszönjük az eddigi színvonalas szórakoztatást
Azért mindketten láthatóan örültek, hogy vége 🤣🥳😅😜🤣😂🥳
Viszont öszinte és tartalmas müsor volt...
nem volt rendszerváltás, a többiről miért hallgat?
Hogy fletó mi volt, mi tudjuk!
@@floresflores401 mit gondol,az orbán nem az volt?
Sok plakatot tetszett fogyasztani 😁😂🥳🙂😁😂🥳🙂😁😂🥳🙂
@@floresflores401 Hogy anyudnak placca volt a nyóckerben és a Köjál többször elvitte lefertőtleníteni, az köztudott.
Szenzációs Sanyi beszélőkéje, továbbra is. Nem fog az idő.. Le a kalappal! 🤝👌 Egyik legszórakoztatóbb interjú, amit hallottam. Nagy gratula!
csak az idő fogy. jó lenne ha nem korrupkodna a fidesz mellett. nemcsak fletó volt besúgó, hanem orbán is.
Most latom hogy az ido telik, mi oregszunk, mindenki oregszik....... ❤️
Egy jó podcasthoz jó riportalany kell, és Fábry kiváló volt. Nem szeretem az olyan műsorokat, ahol a riporter elnyomja a vendégét de Fábryt nem lehet , és Rónai Egon ezt nem is erőltette ezt. Nagyon szórakoztató volt.
Nagyon "húzós" volt és mindkettőjük sokat feszengett!
Mennyire megváltozott ez az ember. Szinte hallgathatatlan már a hosszú, öntelt, monológja...Pedig régen nagyon szerettem, mára számomra csak egy idegesítő személy.
én ma már az Elfújta a szelet se tudnám elolvasni, pedig azelőtt a kedvencem volt, változik az ember
Osztom a velemenyed.
Jancsó sem azért találta fel a Kapa/Pepe motívumvonalakat és használta a '90-es évekbeli filmjeiben; mert előtte nem rendezett már nagy filmeket, vagy nem tudott..... Érteni kell amit mond, még ha más is a tempó és az attitűd. Sajnos ott van a színvonal (pl.: a poltikai vitakultúra) hogy már nem is éri meg hallgathatóan beszélnie. Ez lehet a kiindulópont, ebből a nézőpontból érdemes hallgatni ezt a beszélgetést
Régen is voltak ilyen hosszú körmondatai, kb. 10 perc terjedelemben. Mikor meghívott egy vendéget, feltett egy kérdést, amit hosszan saját maga meg is válaszolt. A vendégnek meg joga volt bólintani.....
Nagyon jó beszélgetés volt!
Mindentől függetlenül tisztelem Fábry Sándor munkásságát!
Jó egészséget kívánok neki a továbbiakban!
Mindentől függetlenül hogyan, és miért lehet tisztelni ezt az embert. Éppen olyan,amilyen a banda, akiknek húzza a talpalávalót.🤮
@@editszolosi9927 Úgy tűnik, te a másik bandának vagy a tagja és olyan vagy mint ők.
@@andras3092 igen én már csak ilyen vagyok, egy bandatag a másik bandából,úgyhogy megengedett hogy Fábryt ki ne állhassam, de egyébként, amikor még egybe volt a magyarok bandája,akkor is így voltam vele.🥳
@@editszolosi9927 Én meg olyan vagyok, hogy akit ősidők óta ki nem állhatok, annak a műsorát/szereplését nem nézem meg a TV-ben és nem ekézem őt meg a "bandáját", hanem átkapcsolok egy másik TV csatornára.🙃🙂
@@andras3092 helyes.
Szegény Rónait kiverte a víz! Fábry a földbe döngölte.
Tisztelem. Amúgy a flétó szakdoga vicces egy sztori a létrájával. Fábry nem tökéletes, de rosszat mondani róla röhejes. Nyílt volt egész életében majdnem mindig. Jó arc. Jó egészséget kívánok neki.
Szerintem egy tahó volt, mióta megjelent a képernyőn, előtte meg nem ismertem.
Vamzer volt az istenadta.
Fábry a csüngőhasú kolostormalac pénzéhes bohóca.
Tökéletesen látod. Nen tökéletlen, de nyílt volt mindig. Pobtosan
@@floresflores401 már mint viktor ugye ? simicska szerint
Igen Fábry az Fábry ! néha nagyon aranyos , néha meg nagyon undok ! Most némi újdonságot is megtudtam róla...az igazság az a részemről, annyit tudtam van egy lánya , de itt kiderül két gyermeke van ! sőt még egy örökbe fogadott is ! ( és hogy mit gondolnak róla mások őt ez nagyon nem érdekli teszi a dolgát , és jól teszi !) Én nagyon szeretném ( csak egyszer legalább ) , hogy megmutatná- bemutatná a gyermekeit (is)....úgy lenne a helyes....viszont ő ebbe biztosan nem egyezne bele...nagy kár.....Üdvözlöm Fábry úr !
Gratulálok mindkettőjüknek! ❤
Fábry szemmel láthatóan iszonyatosan megöregedett és nemcsak testileg hanem szellemileg is (igaz már nagyon régen) a humora az intellektusa gyakorlatilag eltünt (volt neki én még emlékszem), igazából szomorú látni, szomorú hallgatni, a műsorát nézni meg kifejezetten fájdalmas (nem is szoktam pedig annó ki nem hagytam volna) elképesztő hogy az öregség és a megkötött kompromisszumok hogy tesznek tönkre egy embert, valahol érzi a saját sorsát és korlátait ez egy megtört ember... így tesz tönkre valakit ha egy diktatúra kisztolgálója lesz...
@Globecse Nállad??? Lehet....
Teljesen igazad van.
@@andreatrombitas4814 Köszi 🙂
Igen jó megállapítás.
@Globecse Ez akkor lózung.
Ez isteni volt, ma 3 adást néztem meg, nekem ez tetszett legjobban. Rónai profi módon kezelte a magát soha meg nem hazudtoló Fábryt, kedvet is kaptam, hogy megnézzem a MTV-n. Holnap folytatom a többi beszélgetéssel. Köszönöm Egon!🎄🎁
"Aki adja a pénzt, az rendeli a zenét" Szóljon már valaki neki, hogy ez közpénz. Mi dobjuk össze a Rádiókabaréra és a Fábry showra is Sanyi bá!
Azt a pénzt nem te adod, hanem levonják,így nem a te pénzed.
@@sarkanytibor9770 Tőled vonják le, ez a közpénz lényege.
Ne legyèl már naív! Mondj már egy országot a 206 közül amelyik jogállam. Milyen jogállam az, ahol nem transzparensek a közpènz tranzakciók. Egy országban sem az. De ez mèg semmi, mert van egy hivatalos zártkörű fórum, a Bilderberg Group, ahol a politikai ès gazdasági elit ül össze minden èvben a sajtó kizárásával. Ez mi, ha nem kartelezès? Èbredj fel haver! A lakosság az emberisèg lètezèse vègèig le lesz nèzve a köz- ès gazdasági hatalom szemèben.
Ezt Teddynek is elmondanád, vagy az nem a zavar?
az a pénz már régen elvesztette közpénz jellegét
Nagyon kíváncsi lettem volna, hogy mit mond a Bödőcs Tiborral való viszonyukról (és annak megromlásáról), sokkal érdekesebb lett volna, mint Farkasházy.
Ezzel együtt is remek interjú volt, köszönjük!
Bödőcs valaha szóbaállt ezzel?
@@zeha2546 Évekig a legmélyebb tisztelettel és barátsággal beszéltek egymásról, Bödőcs atyai barátjának tartotta Fábryt (anno a Showderben tűnt fel először a nagy nyilvánosság előtt), Fábry pedig a legjobb magyar humoristának nevezte Bödőcsöt, hangsúlyozva hogy saját magánál is jobbnak. Fábry volt Búcsúszentlászlón is, találkozott a 'kemény maggal'.
Bödőcs erről a Partizán interjúban is mesél, de elég ködösen, utalva arra hogy szerinte ez az ő hangsúlyosabb politikai szerepvállalása miatt lehetett.
Nekem ez a két ember két különböző életszakaszom kedvenc humoristája, úgyhogy nagyon érdekelt volna Fábry nézőpontja. + Két ilyen ember barátsága nagyon jó példa lehetne az extrém polarizált magyar közéletben.
@@yes.i.ken_ktf Bödőcs nem tudom, milyen pártállású, nem is érdekel, rajta lehet röhögni. Fábrytól én kizárólag tahóságot és rosszindulatot láttam. Nagyon nem szerettem már akkor sem, amikor először megjelent a saját kis műsorával. Nagyon nem értem, hogy férhettek össze.
@@ungernbaron kivel? És ki az a fábry?
@@ungernbaron Bödőcs úriembernek született. Rólad és a gazdáidról ez nem mondható el.
Fábry úr kiváló riport volt !
Fantasztikus Fábry:)
Régen jó volt, mára szánalmas ripacs lett. Saját magát fényezi, másokat gyaláz. Az egész beszélgetés erőltetett volt.
Mikor lett a Fábryból Torgyán JóZSEF?
Első Húzós rész, amit nagyon nehezen bírtam végig. Minden tiszteletem Egonnak, hogy ilyen türelmesen reagált a hallottakra.
@@kippakeppa1731
Nem tudom, kinek képzeled magad, hogy bárkihez ilyen stílusban beszélj, de szerintem itt neked kellene visszahúzni, és szépen csöndben átgondolni, hogy miért írtál ennyire tahó módon egy idegennek.
@@kippakeppa1731 ritkán hord a hátán a Föld ekkora gyökereket, mint te
Mi kerek?, a kerék, az igen!😂
Kellemesen csalódtam Fábri Sándorban.
Most már így értem..
Köszönöm.
miez Csintalan-t már Szerednyey Béla szinkronizálja?
Gyönyörű, amikor azzal büszkélkedik, hogy nála vannak a legjobb gázsik, és milyen szociális érzékkel bír! Azt nem teszi hozzá, hogy mindezt a köztévén, közpénzen teszi, amely nyilván szépen csorgat a műsorához pénzt! És amely beleszól abba( ezt nem is tagadta), hogy kit hívhat meg!
Szomorú hogy ennyit értettél meg belőle. Ő a producer, tehát ő fizeti az alkalmazottjait. A műsort adja el, a csatornának. A csatorna pedig mindenhol beleszól abba, mi hangozzon el és milyen vendégeket hívnak meg egy ilyen műsorba.
@ könyvesbolt, azt helyesírni se tudsz, verjem veregessem... (gyk. alkalmazott"j"ait). Mondjuk, hogy te mit értettél meg abból, hogy másoktól ellopott pénzből dőzsöl és veri magát a 130 milliárdos köztévén, szintén sokatmondó...
Nekem egyszer még jugoszláv úton. Szőrnyü stilusa volt...
Hát ez tényleg Húzós volt! Csodáltam Egon türelmét. Gratulálok a műsorhoz!
Én meg Fábryét...
Picit elfáradt a végére, nem egyszerű riportalanya volt. Jót nevettem a végén!
Én a Fábryét
Agresszív kibírhatatlanul. Hadovál össze-vissza, és mint az úthenger átmegy a beszélgetőpartnerén. Szánalmas szegény.
Fabryt sokan nem ertik. A humorat sem ertik, mert nem az egyszeru emberekhez szol. Rendkivul tehetseges es tobb van benne, mint amit nyujt. Utalja a butasagot! Nagyon nehez mindig szorakoztatonak lenni es humorosnak. Szerintem a legnehezebb szakma!
Az önutálat nagyon rossz dolog.
" fábrinak" humora??????? Ez a nagyképű kis csutak csak egy ripacs! Még bohócnak sem lehet nevezni! Naaaa aztán a tanítványai????
"A tanú " című film eredeti forgatókönyve a " Rajk és társai a népbíróság előtt"- című propaganda ponyva kiadvány alapján készült amit a" szikra kiadó jelentetett meg 1951 - ben puha sötétkék borítóval lll
Azért van a filmben annyi jó poénnak tűnő jelenet,mert a tárgyalás is valóban abszurd volt , igazi koncepciós per ,előre megtervezve és kitalálva bornirt módon ,ahogy akkoriban szokás volt rendszeresen és igen rafinált án ,rendkívül gonoszul !!!!!
Pedig 30 év állandó ismétlés alatt igazán megérthetnék.
Szerintem meg pont hogy a buta, primitív, faék egyszerűségű emberekhez szól.
Két nagyszerű ember beszélget, kötetlenül ! Nagy élmény volt. 🫵😂🤚
Nem tisztem Fletót védeni de nem értem ezt a nagy Kisz-ezést. Ki nem a kiszbe kezdte? Mert hogy Orbán elvtárs is ott kezdte. Meg pont Fábry poénja (is) volt; ki lenne az első titkár ha nem lett volna rendszerváltás? Naugye....
Gyurcsány próbált egyedül olyan társadalmi struktúrát létrehozni, hogy itthon is legyenek olyan kis és közepes cégek, amelyek az európai vagy világpiacra termelnek magas színvonalú, saját fejlesztésű termékeket. Ehhez ugye kiművelt, kreatív emberekre van szükség... másrészt meg olyan piaci környezetre, amely segíti őket, nem pedig gátolja, vagy egyszerűen a NER lovagok által lenyúlja a dolgot. Ha lenne nálunk 300-400 ilyen közepes cég, akkor már rá is fordultunk volna a célegyenesre, hogy utol érjük a fejlettebb nyugatot... Jelen pillanatban még száz sincs...
Ez van!... Nem beszállítói, vagy összeszerelő gazdaságnak kellene lennünk, hanem kihasználni a meglévő magyar kreativitást...
Ugyanez a helyzet a mezőgazdasággal. Az ezerholdas agrárhercegek totál lenyomják a kisebb termelőket, és egyszerűen csak búzát, kukoricát és ilyesmit termelnek, amit nagyban el lehet adni... vagy sertés és baromfi telepeket létesítenek a hozzá való vágóhidakkal... Számukra a borászat csak hobbi, amely viszi a pénzt, de éppen olyan kellék, mint a több tízmilliós BMW... Egyszerűen rátelepednek az országra, és alacsony hatásfokú, de nagy kiterjedésű üzleteket csinálnak, amivel elveszik a teret mindenki más elől... aztán az így összejött milliárdokból urizálnak...
Köpedelem ez az ország!... Ami a rendszerváltás óta történt, az valami rémálom!... A fene se hitte volna, hogy a Kádár-rendszer bukása után visszatér a Horthy-rendszer gazdasági szisztémája is...
nem a tagsággal,hanem a függetlenített tagsággal van probléma,ők fizetésért voltak azok
@@agnesgabor2969 kinek mi! Nekem akkor már a tagság a problémásabb, főleg ha ingyen lelkesedésből vagy karrier vágyból volt tag. Itt mintha Fábry a gombhoz varrná a kabátot.
@@balazstoth1609 maga szerint pénzért eladni a hitet vagy meggyőződésből az egykutya?Amúgy a KISZ tagok java csak a felvételi miatt,meg azért mert más is,volt tag.Lásd párttagok,nem a tagokat emlegetjük rossz emlékűen,hanem a vezetőket,ugye?
@@agnesgabor2969 ebben igaza lehet, csak így 30 év távlatából ki mondja meg, hogy ki miért volt tag? Könnyű rámondani bárkire bármit, főleg aktuál politikai motivációk alapján, de ettől nem kerülünk közelebb az igazsághoz.
Ja finoman jelzem hogy az a tíz óra felér,azzal amit a "fábrik" úr művel negyven órában! A minőség, és a mennyiség ugye?
Ez így kerek a magyar valóságról !
beszélt a "majdnem" beszervezett viktorról is? úgy lenne kerek
Szuper volt a musor ! Koszonet mindketojuknek!
28:07 - Na, neee... ! Egon, te most nem csak "A" Fábryt provokálod, hanem az Ő közönségét minősítgeted, kasztozod. Szóval aki Fábrira fizet be, az nem értelmiségi.
- GRATULA!
1o évvel ezelőtt értelmiségiek is szerették és ő is az volt. Mára ez megfordult, leparasztosodott, a közönsége is, pont ahogy neres vezérkar teszi. De mit tehetünk, a világ felfordult, nincs rend.
Fábry még mindig remekel.
Elképesztő tudás van a birtokában.
A fellengzős, arrogánsnak ható stílusa nem való mindenkinek de ez is a zsenialitása része.
Hálás köszönetem az interjúért.
Fábry - a többi "nagy lázadó" fiatalhoz hasonlóan (lásd Nagy Feró pl) ugyanazzá a vén komcsivá vált, akik ellen anno még "harcolt". A tudása mindig is felszínes volt, kb. addig terjedt, hogy csajok előtt villogni tudjon vele. Elég néhány megszólalását meghallgatni, és kiütközik, mennyire repetitív a szóforfdulatok, idézetek, intellektuálisnak képzelt kinyilatkoztatások terén (is)
@@laszlot.9203
Nem igaz. Fábry azzal a 'klasszikus' műveltséggel, tudással(!) és polgári neveltetéssel rendelkezik, melyet az átkosban igyekeztek kiírtani. Így az akkor felnövekvő prolik, komcsik és utódaik már képtelenek megérteni és értékelni. Fábry soha nem volt kommunista és más ma már szerencsére eltűnt humoristákkal ellentétben sosem éltette a kádárizmust.
@@laszlot.9203 Nagy Feróa kisújjáig sem ér értelmiségi szinten
@@agnesgabor2969 de gerinc ugyanúgy felszívódott mindkettőben
@@laszlot.9203 Ja, az a vicces, ahogy Fletót azért ekézi, hogy KISZ-titkár volt. Orbán is az volt, hehehe.....
Borzasztó a stílusa még mindig.Szörnyű volt hallgatni Fábryt. Rónai Úr,viszont önt és a munkáját nagyon megszerettem,csak így tovább!
Akkor miért hallgatod???? Mazoista vagy???
LordBp 007 mazochistára gondolf???
Valószínű , az vagyok, de kiváncsi is
A Bohócokra mindig kiváncsi va -
gyok, tőbbnyire!!!! szeretem òket!🤣
Mondom, többnyire!!!!!😧😧😧😧
Rónai úr igazi bohóc ebben az interjúban! Újra jót kacagtam azon, ahogy Rónai szokásos álságos, manipulatív "jóindulatú" mesterkedéseiről milyen elegánsan rántja le a leplet az interjúalanya :-)))
Azért kiderült, hogy így augusztusban, már a szart sem érdekli a darabodat senkit. Elfáradtál Sándor!
Imádtam 😍
Szeretem és tisztelem minkét EMBERT !
lendvait jól mondja
Mondjuk mai szemmel elég furcsa visszanézni a Cadilac Drive-ot, és milyen szomorú ugyanakkor belegondolni abba, hogy 16 évvel ezelőtt mennyivel más értékek voltak és nem pusztán a politikáról szól minden, mint manapság. Vagy lehet akkor is arról szólt, de más volt. Mindenesetre én nem tudom elképzelni, hogy most Fábry és Wahorn világkörüli útra indulnak együtt, mindenféle piszkálódás nélkül.
"nézd, amit nálunk gyakorta elfelejtenek, hogy aki adja a pénzt, az rendeli a zenét." --- az állampolgárok fizetik a műsorodat, nem az állam nevében eljáró propagandaügyeletes.
nem volt rendszerváltás, a többiről miért hallgat?
A baloldalon mindig elfelejtik, hogy a Horn- vagy a Gyurcsány kormány idején ugyanúgy egyoldalú "állami" tájékoztatás volt. 2002-ben, miután nyertek, Medgyessy azt válaszolta a média- és sajtóhiányra panaszkodó Orbánnak: TV kellene? Hja, vegyenek maguknak...
Ezenkívül pedig nem antidemokratikus, ha az állami tv a többségi ízlést szolgálja elsősorban, hiszen a demokrácia lényege éppen az, hogy a többség akarata érvényesül, a többség gyakorolja hatalmat a kisebbség felett.
Nyilván elegáns lenne a kisebbségnek is hangot adni, de úgy gondolom, ennek hiánya leginkább a destruktív, színvonaltalan, ötlettelen, és morálisan vállalhatatlan ellenzéki "politikusoknak" köszönhető... Nekik én sem adnék egy percet sem...
@@ferencbencsik1149 ideje lenne a magadfajtáknak kipusztulni...
Pontosabban, mi rakjuk abba a pénztárcába a pénzt, amiből más rendeli a zenét.
@@fileferenc7920 még pontosabban a mi jóváhagyásunkal!
Utálom az szekta tv-t, de Rónai Egon képes normális riportokat készíteni és normális vendégeket is meghívni.
Schuster Lóránttal is megnéznék egy ilyen beszélgetést, amíg még él!
Van több is, itt van pl. egy: ruclips.net/video/avKog5DuxZ8/видео.html
Hajrá Fábry...Megakadt a tű Egon...
A régi Fábryt kedveltem ez a mai aki kőzpenzen poénkodik elég szánalmas a Hofi felépitett humorista múltját is fricskazta ő fényévekkel van töle Rónai Egon iteleginciaja mentete meg a beszélgetést egy dologban teljesen egyetértek vele a közbeszed a gyülulet keltes
Sanyika, akkor nézd meg Orbán 2007 és beszédét, meg hogy most mi van! Persze Orbán papa sem volt főnök! Illetve Viktorovics is kissé besúgó volt.
Te ezt honnan tudod? Kitől hallottad? Valamelyik - Hungarian Peter által csak büdösnek és fogatlannak tartott - nyugdíjas eftárstól?! Vagy van valami kézzelfogható a tarsolyodban? Ha van, akkor irány az ügyészség; ha meg nincs, akkor meg ne fingd össze a proli kommentjeiddel az online teret! Fletó szétprivatizálta, szétlopta a bolgár tehenével együtt az országot; kevesebb áramdíjat fizetett a villájában, mint te a lakótelepen; amikor az volt a menő, a Szovjetuniót éltette, aztán meg az Uniót! A bolgár tehene genetikusan hazaáruló, az anyja (Pirike), a nagybátyja mindketten belügyis pribékek voltak! A tömeggyilkos judeobolsevik nagypapiról meg ne is beszéljünk! Hála a Jóistennek, mára egyre inkább kikopik a közéletből és a bojlere is követni fogja hamarosan a politikai szemétdombra, ahova valók! .... örülniük kellene, hogy eddig nem kerültek meszesgödörbe! Dolgozz, tanulj, akkor majd te is boldogulsz! Ha tetszik neked, ha nem: a proliknak már nem fognak soha többet lapot osztani ebben az országban, ezt fogadd el! ... mást úgy sem tehetsz😂
He-he vicces....!
A lényeg, hogy a Fábry show megmaradjon. Ez volt minden mondat alapgondolata. Kiábrándító.
Semmit nem értettél az egészből? Szár lehet neked.
Sértődött, nagyképű. Az új kabaré meg hallgathatatlan. Fénykorában viszont ki nem hagytam volna a műsorait, színvonalasak, humorosak és érdekesek vltak..
Amíg nem volt akkora öncenzúra mint manapság addig voltak még jó komikumok. Ma mindennek a jogvédők korát éljük ami miatt már semmivel se mernek viccelni. Ez nem jó. Láthatod, hogy már a mozikban se játszanak vígjátékokat, csak ezeket a képregényes Marvel szarokat nyomatják. Ilyen világot élünk, a globalista tőkések mondják meg, hogy mit lehet nézni meg hallgatni.
Egyetértek
Meg kell felelni valakinek.
Sajnos az embereket csak a pénz motiválja ő is mit csinálna a 110e forintkából.?
Bár a Viktora szerint ebből meg lehet élni.
@@zsolttanka3461 elfogult vagy.Nevezhetjuk oltári nagy faszsagnak is amit írtál de nem tesszük.
Nagy figura ez a Fábry!
Az Arnolfini házaspár c. kép a londoni National Gallery tulajdona. Ugyanott található a turbános Jan van Eyck kép is. New Yorkban akkor láthatók ha kölcsönadják őket. Ennyit a művész úr mindent lehengerlő szuperintelligenciájáról.
Nelem kissé felfuvalkodottnak tűnt a szövegcunami . Egon jól bírta. Gratula.
Úristen... Ez az ember _elképesztő_ ostobaságokat hord össze _elképesztő_ magabiztossággal. Nagyon ijesztő! :(
Ket nagy kedvecem, szenzacios lett megint a huzos. Most talaltam mrg
EZT FÁBRY SÁNDORTÓL TUDOM!!!!!!!
Saját bevallása alapján 3 éves volt 1956-ban. Ehez viszonyít. Mihez? A "süni" csoporthoz?
Csak gretulálni tudok a Fábrinak, helyén van az esze is és a töke is! Azon műsorvezető, aki a Fábrit bevállalja, nem biztos, hogy meg lesz dicsérve, de a szólásszabadság itt kezdőik. A pollkorrektség pedig mehet a sunyiba.
30:45 A közélet és a politika között mi a lényegi különbség?!?
Gratulálok, nagyszerü interjú. Igazi kikapcsolódás volt. Hajrá, további sok sikert kívánok!
Nálam akkor írta be magát a szívembe mikor a Terror Háza projektben részt vett. S most, hogy az 1956 nála a viszonyítási pont még inkább. Persze vidámkodik de a lényeg mégis, maradandó nekem ez. Egy fajta erkölcsi mérce, vonal.
Jah, '56, csak epp az nem zavarja, hogy Viktor az oroszokkal kokettal es oroszorszagot epit. Az ellentmondas feloldasa:' 56-ot az ukranok vertek le!
@@danielp4355Neked se a szomszédod a megvezetett balfasz bibsilibsi.
A gazdád is kiszes volt Sanyi. 56 hoz viszonyított magad? Orbanescu évek óta, és jelenleg is annak nyalja a seggét aki jelenleg is egy országban (ukrajna) ugyan azt csinálja mint amit velünk tettek.
Mivel Puytin a KGB archívumában levő egykori jelentései miatt szorongatja Orbanescu tökét..
gömöri elvtárs for unlawful carnal knowledge
Köszönjük mi is az 56 nyugati segítséget
és látszik is, hogy kiszes volt, szopatja is 12 éve a sok sok zseni ellenzéki zsenit...:D
@@tamassollei4473 köszönd, hogy nem lett nukleáris világégés és te nem még most is a bunkerban élsz.. de úgysem érted
Olyan őszinte fabri imádom! Egonnak le főtt a kávé!
Fábry egyik részről egy zseni, másik részről pedig egy első osztályú showman - volt, vagy talán még ma is az. Színészi képességei kimagaslóak, emékezetes, hogy milyen átéléssel, mennyi humorral, mégis hitelt keltően tudott megfomálni bizonyos karaktereket, pl. a - most nem jut eszembe, hogy milyen nevű - régiségkereskedésben utazó nepper etnikai figuráját. Ebben, a mostani beszélgetésben, a hanghordozásban, sőt még a gesztusokban, de még bizonyos fokig a megjelenésében is valamilyen, nagyon ismerősnek tűnő manír köszönt vissza. Percekig tartott, amíg rájöttem, hogy kire is hajaz ez alkalommal, és egyszer csak beugrott, hogy ki másra, mint a néhai, felejthetetlen Torgyán doktorra! Döbbenten konstatáltam, hogy Sanyi barátunk bizony el van torgyánosodva! Végig nem voltam képes eldönteni, hogy ez most egy szándékos Torgyán-paródia, vagy netán a helyenként egészen kísérteties hasonlóságnak ő maga sem lenne tudatában? Nem kétséges, hogy dr. Torgyán is egy óriási showman volt, de emellett egy életveszélyes demagóg is, aki, ha nem állítják félre szinte az utolsó pillanatban, kicsi híjján még köztársasági elnök is lehetett volna. Úgyhogy részemről ambivalens vagyok.
A köztársasági elnökségt O.V. ígérte be, de sosem gondolta komolyan, csak a szavazatokra hajtott.
@@adamb.2518 Attól tartok, semelyikünk sem tudja, hogy pontosan mi történt és mi történik a színfalak mögött, általában nem kötik az orrunkra. Pláne mostanában nem, amikor a "régi világrend" látványosan felborult, és új receptek szerint ki tudja miféle főzeteket kotyvasztanak a hatalmasok rotyogó fazekaikban.
Harmad részről egy igazi bunkó...😊fentebb részleteztem h miért is ...
nem gondolnám zseninek, a showman tökéletes jelző rá. Zseni Hofi volt, akiről hallhattuk a véleményét, nem kis irigységgel és lekezelően beszélt róla, holott ugyan azt csinálta.
Nem élőben láttam, de nem is fogom, mert ez a alaptalan, bizonyíték nélküli gyalázkodást nem lehet meghallgatni (és nem szeretném kihányni az ebédemet)!
Világkörüli út? Hova megy akkor jövőre?
Föld körüli túrára Elon Musk űrhajóján … már nem tudja hova tenni a pénzét… az átlag Indiai óceán, Bali vagy Húsvét szigetek húzós lenne… milyen kisstílű szar ….🤷♀️
Rettenetes hang
Érdekes,hogy Fábry magánemberként sokkal szórakoztatóbb,mint a Fábry show valaha volt~{( :-))))))
Másként, de az!
Uraim, köszönöm!
42:26 - biggest CREEPY moment ever😆
Amit mindig gondoltam Fábry Sándorral kapcsolatban most igazolódni látszik.
hogy egy takony?
Elfogadhatatlan ez a hozzáállás, amit képvisel, ami így írható le: Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kis ökörnek.
nem volt rendszerváltás, a többiről miért hallgat?
Szuper volt🥰👌
Még egy ember akit emberként teljesen tönkretett a (Gyurcsány-)fióbiája, és aki szervilizmusa révén nullára írta le magát, egy amúgy szakmailag korábban elismerésre méltó karrier után
Tudom hogy ez sajnos fordítva soha nem fog megtörténni de èn mint Baloldali gondolkodású ember elismerem ès kedvelem Fabry Úr munkásságát ès gondolkodását! Szuper interjú!❤❤
A legnagyobb humortolvaját nem ünneplik eléggé és nem nyalogatják hátul. Mindjárt megsajnálom... Szeretem, amikor ennyire magyarkodik valaki, piedesztálra emeli magát. Bezzeg az ügynökakták rejtegetése nem gond neki. Mindenesetre Egon helyében biztos kikötném, hogy ezzel az emberrel nem szeretnék még egyszer beszélgetni annyira lekezelő volt.
Utálom ezt a csávót , mármint a műsorvezetőt
Akkor ne nezd
Ez tényleg húzós volt 😁
Szerintem is.
Szörnyű látni, hogy fábry ennyire becsicskult. nekem nagy csalódás.
@@IDtechno Volt elég problémája megöregedett tapasztaltabb lett ,kerüli a konfliktust ,szeretne nyugodtabban élni ,ez nem minősül becsicskulásnak...
@@IDtechno Becsicskult???!! Kisbarátom! Ő anno, az osztályidegen csoportba tartozóként, megtapasztalta a sztálini "jólét" minden hátrányát. Te milyen gulágos élményeket tudsz felhozni az Orbán kormány idejéből??? Nem ártana, ha tisztába tudnád tenni a viszonyok különbözőségét, mert így eltévedhetsz a valóság kellemetlen labirintusában. Több tisztánlátást!
Köszönöm szépen R. E.!!
Nagyon jó műsor volt.
Sztem ez volt Fábry legviccesebb megnyilvánulása: "2007 Fábry a Napkeltében" ruclips.net/video/U2GGb6DgiRU/видео.html
nem volt rendszerváltás, a többiről miért hallgat?
Kedves Egon! A "Fábrydiky ûrnak" értelmes közönsége volt, mert ezt az intelligens penge humort, csak azok értik..az értelmiség pedig egy másik szint, amibe,gondolom ön is sorolja magát...a probléma az, hogy ledagradált engem, mint rajongõt, ez is bizonyìtja, hogy az értelmiség a mai világban egy alacsony szint. Fábry Sándort, pedig imádom, az ő nevében is kikérem a kijelentését magamnak!
hát a magának fábry szint
@@gyeppmester 👎🏼
Ledegradált-ezt leírni csak suttyók képesek.. 😊
Az 'egon' gyalázkodási kisérleteit.. föleg családi vonalon... Fábri , magasztosan visszaverte ...BRÁVÓ
Farkasházy a baloldal Onoda Hiroo-ja!
Ő az a japán katona, aki finoman szólva túlteljesítette a feletteseitől kapott parancsot, igazi maximalistaként 29 évet ráhúzott a második világháborúra és csak 1974-ben volt hajlandó letenni a fegyvert..
"fábri" már annyira teljesített vityusnál, hogy szinte IQ-szintjük=00%.
Arra az emberre gondolsz [es az info nem a Blikk-bol jott], hogy az oserdoben boklaszott, mert ugy hitte/gondolta, hogy meg tart a haboru?
Ezt nyilvan nem mondta el neki senki.
Poenkodas nelkul: ennek szimbolikaja a mai napig letezik.
Nagy dumás még mindig, őt aztán nem könnyű megfogni. :)
Minden tiszteletem Fábrynak,de ez nagyon durva hogy ennyire benyal a rendszernek,és ez manapság természetes hogy akármilyen területen a kormány ennyire nagy befolyással bír. Pénz beszél,kutya ugat. Itt meg diktatúra van.
Hülye vagy ?
Semmiféle tiszteletet nem érdemel a nyalása.
Részemről eléggé részrehajlónak tartom. A fideszes volt kisz titkárok, mszmp tagok azok jók. A többi tróger nem ezt gondoltam róla. Az 56-os emberek lehet forognának. a sírjaikban ha az ország mostani helyzetét látnák
Sanyi, a mennyiség és a minőség relevációját biztos ismered, a rádiókabaré vonatkozásában-vagy akár az M1 én futó műsorodnak mondott celluloidszemétnek.
sanyika, az, hogy valakit ügynöknek nevezel bizonyíték nélkül, nem a te luxusod, ezt úgy hívják hogy rágalmazás