Évtizedek óta titkolják a UAP/UFO bizonyítékokat: Drámai, eskü alatti kongresszusi tanúvallomások 1

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 15 дек 2024

Комментарии • 283

  • @istvantoth3924
    @istvantoth3924 15 дней назад +42

    Először is nagyon köszönöm a Hetek munkáját, és nagyon várom a folytatást. Rendkívül pergő meghallgatás, mintha a képviselők nem érnének rá elmélyülni egy ilyen fontos témában, az ügy egyre megy nekik a krumpli árának alakulásának problémájával. Számomra nem sok új információ volt benne, de egy fontos körülményt megerősítve látok, amit már régen feltételezek: nevezetesen két tanú is (Luis Elinzondo és Michael Shellenberger) kérdésre azt mondta, csak zárt körben tud nyilatkozni arról, zajlott-e magáncégeknél visszafejtés, és vannak-e magánkézben visszafejtett UAP technológiák. Mi utalt az ismereteimből arra, hogy vannak? Már Eisenhower óta tudható, hogy létezik egy olyan, mondjuk úgy információgazda magja ezeknek az ügyeknek, amelyik senkinek nem hajlandó elszámolni a tudásáról, tevékenységéről. Eisenhower információkérésére az 51-es körzet megtagadta a választ, mire ő azzal fenyegetődzött, hogy katonai alakulatokkal lerohanja a körzetet. Így juthattak be mégis a megbízottai, és kaphattak - meggyőződésem szerint - csak a felületet karcoló információkat, láthattak csészealjakat. Kennedy is írt egy levelet hasonló okból, de két hét múlva lelőtték. Ha senkinek nem számol el egy szervezet a legális, választott vezetők közül, akkor kinek mégis? Mert az információk kezelése rendkívül szervezett, és az összegzése mégis valahol megtörténik. Arról, hogy a csészealj technológia visszafejtése már minimum a roswelli baleset óta folyik, tudni lehet. (Ami vagy egy, vagy két baleset volt, és nem zárható ki, hogy lelőtték őket.) A visszafejtés tényéről Bob Lazar fizikus adott hírt. Elmondta, hogy mindenki csak részinformációkat tud, hogy senki ne láthassa át a dolgok egészét. Ennek alapján is felvetődik, hogy kiknél összegződik az információ? Egy ilyen rendkívüli hatalmat kik birtokolnak, akik kívül állnak mindenen. Erre nekem két lehetséges válaszom van. Vagy egy rejtőzködő embercsoportnál vagy nem emberi csoportnál. A visszafejtett technológia birtoklása rendkívüli hatalmat ad a birtokosainak. Ha kutakodunk, akkor a figyelem a Lockheed Martin cég felé fordul, amely volt vezetőjének kijelentése szerint - amit barátjának tett - haza tudják vinni ET-t. És ez nem tegnap volt. Mit tudnak? És azóta, azonfelül mit? Vannak-e még más magánszervezetek is?
    Úgy látom, azokat a hozzászólásaimat törölték, amibe linket tettem. Így link nélkül betoldom ide a következőket:
    Bogár László beszél a legutóbbi ultrahangos videójában az általa feltételezett és sokszor emlegetett, rejtőzködő birodalomkiválasztó főhatalomról is - érdemes meghallgatni. Ez találozik az én feltevésemmel is.
    Fact and Fiction csatornáján sok érdekes videó található. Ő készített olyan összeállításokat, amik olyan felvételeket tartalmaznak, amik a digitális korszak előtt készültek, tehát feltételezhetjük, hogy nincs benne manipiláció. MAVI Ufoalam és MAVI 777 csatornáján pedig naponta kerülnek ki videók a világ minden táján készült felvételekről, amik egy része nagy valószínűséggel UAP.

    • @katica7873
      @katica7873 15 дней назад +1

      En lattam erröl egy ZDF Dokumentaciot: mar Kennedy-nek is tudomasa volt a "UAP jelensegekröl" es reszben erröl be is akart szamolni, tenyeket feltarni, stb.. (haboru ellenzekikent nemcsak ez volt az egyetlen ok az "eltavolitasara")....Azota minden amerikai elnöknek ala kelllett irnia egy "hallgatasi megegyezest"..
      hogy ezekröl a Tenyekröl semmi nem kerülhet a nyilvanossag ele...❗️😖

    • @istvantoth3924
      @istvantoth3924 15 дней назад +5

      @@turulcsaba68 Volt értelme a videónak. Nem remélhetjük, hogy az információkat halomban elénk borítják, ha egy morzsa leesik, már jó. De nem lehet megspórolni a személyes tájékozódásokat, ami több év.

    • @istvantoth3924
      @istvantoth3924 15 дней назад +1

      Meg kell jegyeznem, hogy Bogár László rendszeresen és régóta erről a háttérben lévő hatalomról beszél, birodalomkiválasztó főhatalomnak nevezi. Legalább is én ezzel azonosítom a magam feltevésével. Bogár a legutóbb is az Ultrahangon: ruclips.net/video/J0Av8GPaNoA/видео.html Mozaikokoból rakjuk össze a valóságot.

    • @hetek
      @hetek  15 дней назад +1

      Köszönjük!

    • @istvantoth3924
      @istvantoth3924 14 дней назад +3

      @@turulcsaba68 Mindenki látja, hogy az információk zöme nem jut el a világhoz, és erre továbbra is számítani kell. Lehet ezen füstölni, de nem jutsz vele messze. Ha mégis tisztábban akarsz látni, akkor azért - nincs más választás - meg kell dolgozni. Józan ember szeretne tisztábban látni, mert a múltunkat, jövőnket érintő legfontosabb kérdések egyike ez, de a világképünk szempontjából is az egyik legfontosabb. Rengeteg kiszivárogtató, kutató, amatőr felvétel van, és türelmesen gyűjteni kell tőlük az információkat. Egyrészt, hogy ellenőrizd a meglévőket, másrészt, hogy egyre részletesebb, pontosabb képet rakj ki belőlük magadban. Fel kell tennünk magunknak a jó kérdéseket, és keresni rá, rendszerbe rakni a válaszokat, választöredékeket, referenciaszemélyeket, és nem várhatjuk, hogy komplett információk az ölünkbe essenek. Aki elkezd utánajárni, meglepődhet, hogy mennyi hozzáférhető információ van Lego-szerűen szétszórva a neten, könyvekben, tévés dokumentumfilmekben. Ezeknek a kongresszusi meghallgatásoknak - nem ez az első - az az értelme, hogy ellensúlyozzák az emberekben a hivatalos tagadást, megszüntessék a kétkedést, nem sokkal többet, a lehetőségek mértékéig fontos közléseket tegyenek, és megszüntessék azt az állapotot, hogy a kongresszus tagjai azt mondhassák, hogy ők nem tudtak/tudnak semmiről. Ezek a meghallgatások alig szokták előre vinni a Konkresszusban a dolgokat. Bogár László a fent hivatkozott videóban pl. elmondja, hogy a Pentagon több mint 30 éve nem képes elszámolni az állami támogatásokkal. Ugyanis hosszú ideje katonai ún. fekete projekteket támogat a Kongresszus az adófizetők pénzéből, amiről a Pentagon sose adott számot, és itt horribiliis összegekre tessék gondolni. Hova, kikhez megy ez a pénz és mire? Erre is vannak nem hivatalos válaszok persze, amik egy részének aligha örülhetünk. Tehát az az első, hogy legyenek jó kérdéseid. Tőlem is kérdezhetsz, és válaszolok, útmutatást adok a tájékozódáshoz, amennyire tudok, csak a passzivitástól, a füstölgéstől kímélj meg!

  • @zsoltaradi4607
    @zsoltaradi4607 15 дней назад +12

    Köszönöm szépen, nagyon élveztem ezt a lenyűgöző műsort!
    Ha igaz,ha nem, akkor is meg kell adni az esélyt annak hogy aki akar,az higyjen benne.
    További jó munkát, erőt és egészséget kívánok nektek!🎉🎉🎉❤

    • @turulcsaba68
      @turulcsaba68 15 дней назад

      bocsi de lenne két kérdésem... mi volt ebben a lenyűgöző? És mi az hogy higyjen vagy ne higyjen?
      Lenyűgöző a 3. tipusu találkozások voltak..Ha csak onnét számolok 1975!!! 49 éve mindenki ugyan arról beszél.. A kék könyvek..Az ezerféle bizottság.. Akkor tudsz a legjobban terelni ha elismered hogy nem terelsz.. Ez a varázslat nem a szürkékről szól.. Hanem azokról a félremagyarázott tényekről amiből több ezer van.. De erre a hinni vagy nem hini dologra van egy jó példám..ruclips.net/video/VU9uC4MZ6iU/видео.htmlsi=9rfXDlY6G76ubcb- ez van!!

    • @katica7873
      @katica7873 15 дней назад

      ​@@turulcsaba68Hogyan lehet ehhez a temahoz egy ilyen videot elküldeni ?
      Micsoda "ertelmi szegenyseg,"..🤣

    • @laszlobizsok26
      @laszlobizsok26 14 дней назад

      @@katica7873 ...ez van ...

  • @zitamikovenyi7171
    @zitamikovenyi7171 13 дней назад +2

    ❤Köszönöm a Hetek munkáját e témában.

  • @zoltankollar5149
    @zoltankollar5149 8 дней назад +1

    ❤nagyon várom a következő rész folytatását

  • @tereziabaki6546
    @tereziabaki6546 15 часов назад

    1:19 Köszönöm szépen a tájékoztatás.

  • @bakayattila2968
    @bakayattila2968 15 дней назад +2

    Köszönjük!

  • @kataling.v.3880
    @kataling.v.3880 11 дней назад +2

    Köszöszönjük! 🙏❤️

  •  15 дней назад +47

    2 éve a covidot felváltotta a haború. Most a haborút felváltják az ufo-k

    • @SuperHitado
      @SuperHitado 15 дней назад +8

      Ez logikailag megallja a helyét, de attól hogy logikus, még nem biztos, hogy igaz is.
      Ha nem lennének kőkorszaki abrazolasok és kozepkori festmenyreszletek, ősi leírások, stb, en is nagyon hajlanék erre a verzióra. Mondjuk azzal együtt hogy vannak, attól még lehet hogy az általad vazold verzió a valós!
      Magyarul: nem tudjuk (kongresszus ide v oda)

    • @erzsebetbertalan4843
      @erzsebetbertalan4843 15 дней назад +4

      Pontosan erről van szó.

    • @istvantoth3924
      @istvantoth3924 15 дней назад +3

      @@SuperHitado Fact or Fiction csatornája úgy talán egy éve közzétett olyan felvételeket, amelyek biztos nem manipuláltak, mert a digitális korszak előtt készültek. MAVI ufoalam (meg még más néven is szerepel) csatornája naponta 1 vagy több videóban több felvételt közzétesz a világ minden tájáról, amelyiknek egy része biztos UAP.

    • @SuperHitado
      @SuperHitado 15 дней назад +2

      @@istvantoth3924 csak "biztos" szóval kell ezeknél kellő ovatossaggal eljárni!

    • @Richard-jn9pd
      @Richard-jn9pd 15 дней назад +2

      Jobban örülnék, csak az ufók ne a ' szomszédba " jöjjenek😂
      ( Az irányíthatóságért mindíg kell egy közös ellenség )

  • @trombitasferi8587
    @trombitasferi8587 15 дней назад +8

    Figyelemelterelés

  • @rafaelgeorge49
    @rafaelgeorge49 15 дней назад +22

    Kiallnak es elmondjak, hogy mindenkinek tudnia kellene mindenrol es ôk harcolni fognak erte, aztan mind azt mondja, hogy nem beszelhetnek rola vagy nem oszthatjak meg ezt az informaciot😂😂
    Egy vicc az egesz!!!!

    • @gyorgynagy4151
      @gyorgynagy4151 15 дней назад

      Ékezet?

    • @Rozsomakk1
      @Rozsomakk1 15 дней назад +3

      ​​@@gyorgynagy4151
      Gondolom angol billentyűzetet használ! Ha nincs Windows 10, csak régebbi ( angol ) akkor nincs lehetősége ékezetet használni
      !

    • @SuperHitado
      @SuperHitado 15 дней назад +3

      Ilyen, ha mondjuk titoktartási nyilatkozatot teszel.
      Patthelyzet, de érthető, ha vki szeretné, ha tisztulna a kép, de nem szeretne se jogi következményeket, se eltűnni...

    • @SuperHitado
      @SuperHitado 15 дней назад

      Lenyegi hozzaszolas, gratula! 🙃

    • @laszlobizsok26
      @laszlobizsok26 14 дней назад

      @@gyorgynagy4151 ...zötyögött a villamos...

  • @mahaltadzh
    @mahaltadzh 14 дней назад +4

    Köszönet a Hetek munkájáért! Mindazonáltal még mindig az első részhez hasonló "Nesze semmi, fogd meg jól!" jellemzi a kongresszust, érdeklődéssel várom, változik-e ez a továbbiakban. Olyan személyként, aki jóval lehetetlenebbnek vélem, hogy kizárólag a Földön legyen értelmes élet, mint azt, hogy a komoszban másutt is, ezzel a publicitással kapcsolatban az a sejtésem, hogy ha nem volt elég az istenadta népség elméjének bedarálásához a migránsválság, a kovid és a háborúk, akkor toljuk már meg az ufókkal, nesze nektek, hátha végre csak bekattantok valamitől?! Persze minden konkrétum nélkül, ez is fontos az univerzális szorongás túltolásához.

    • @vagyok_aki_vagyok
      @vagyok_aki_vagyok 11 дней назад

      Szorongás helyett kiválthatna lelkesedést , és egészséges kíváncsiságot is. Ha voltak itt szörnyű dolgot a Földön, azok java az elmúlt 250 000 évben már megtörtént. Ahhoz képest vehetjük könnyen a mostani helyzetet, még ha nem is kapunk róla információkat jelenleg, ami biztosan sokkal komolyabb, mint amit a felszín sugall. Azt új , számunkra ösztön szerűen ijesztő, mert nem tudjuk hogyan , hol fog veszélyeztetni minket, a kitapasztalása mindig veszteségekkel járt eddig. De még is készítettünk repülőgépeket, annak ellenére, hogy sokan lezuhantak és meghaltak. A mai napig vannak repülő balesetek, de már elfogadjuk a kockázatot ( semmi sem 100% ) ha repülőre szállunk . Mi lehet akkor megtanulhatatlan, vagy megszokhatatlan abban , hogy nem emberi lények utazgatna körülöttünk, tőlünk függetlenül, saját jogukon azon a Föld nevű bolygón, amit eddig magunkénak tekintettünk ? Legfeljebb rájövünk, felesleges egymást irtani területszerző háborúkban, hiszen nem is a miénk az, amiről azt hittük , hogy a miénk. Megváltozik az egymáshoz való viszonyunk, és lehet, hogy megint ellenség képeket gyártunk magunknak, de lehet, hogy végre megértjük, hogy minden egy rendszert alkot, és a részek úgy járnak jól egyenként, ha harmonikusan együttműködnek. Aki nem érti ezt, az erőszakkal akarja a saját véleménye szerint megváltoztatni azt, amit nem lehet. Ezt tettük eddig. Tehetünk mást is. Ez lehet lelkesítő is, és nem ijesztő.

  • @a.l.7912
    @a.l.7912 15 дней назад +14

    Mr. Cold Úr, az eskütételnél az ujjait érdekesen helyezte el. ( szétválasztva kettesével) Érdemes megnézni… ez sem véletlen.

    • @balazsbiro2530
      @balazsbiro2530 15 дней назад +5

      Szabadkőműves jelzés meg a másik pali is mellette

    • @j.m.harrincourt2208
      @j.m.harrincourt2208 15 дней назад +6

      Még meg is nézi, nehogy véletlenül rosszul csinálja.

    • @tgv325
      @tgv325 14 дней назад

      @@a.l.7912 Nanu-nanu

    • @laszlobizsok26
      @laszlobizsok26 14 дней назад

      @@j.m.harrincourt2208 ...hülyeséget beszéltek, a két "ujjtartás" nem azonos...eltér egymástól...

    • @andrasczinger
      @andrasczinger 11 дней назад

      ​@@balazsbiro2530Ha az akkor a Star Trek Vulkáni köszöntés is szabadkőműves!!!! Mivel hosszú és eredményes életet, úgy kívánunk, hogy elválasztjuk az újjajat V betüt formálunk. Amúgy titkos társaságok irányítják a Föld minden államát, illetve a Naprendszerben lévő sok sok kutatólétesítményt beleértve. Holdi, Vénuszi, Marsi, Jupiteri, Szaturnuszi, Neptunuszi, Plútói, bázikokat beleértve. Néhány nap mire a Plútótól a Földig eljutnak az új személyzet tagjai. Ezt csak miheztartás miatt írom le.

  • @tiborspranitz3585
    @tiborspranitz3585 15 дней назад +7

    Komoly tekintetű hivatalosnak tűnő szakértők: zokninyomogatás langyos, enyhén szappanos vízben. Az igazság ideát van - " ideát" von maga után.

    • @pofapatkany
      @pofapatkany 14 дней назад

      poloska szeru leny vagy

  • @TheRossz
    @TheRossz 15 дней назад +22

    Nesze semmi, fogd meg jól!

    • @istvantoth3924
      @istvantoth3924 15 дней назад +1

      Akkor nem figyeltél. :)

    • @korosztosgyorgy
      @korosztosgyorgy 15 дней назад +1

      Ez csak annak “semmi”, akinek halovány segédfogalma sincs a témakörről…

    • @katica7873
      @katica7873 15 дней назад +1

      Ez csak a KEZDET...
      Valahogyan fel kell kesziteni a lakossagot..!

    • @istvantoth3924
      @istvantoth3924 15 дней назад +1

      @@katica7873 Már rég nem a kezdetnél tartunk, mert rengeteg észlelés, kiszivárogtatás volt lassan 70 év óta.

    • @katica7873
      @katica7873 15 дней назад

      @@istvantoth3924
      En tudom, ez a kedvenc temam..😉

  • @istvanjuhasz6187
    @istvanjuhasz6187 15 дней назад +7

    Ez eddig ok de mikor lesz olyan meghallgatás amikor latunk videókat fotókat stb???

    • @leventesajgo4508
      @leventesajgo4508 14 дней назад

      Videókat, fotókat??? Azok még nem készítették el mit az előre meg írt kérdéseket és válaszokat, de nyugalom a mesterséges intelligencia segítségével biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan ezzel is előrukkolnak.

    • @istvantoth3924
      @istvantoth3924 14 дней назад

      @istvanjuhasz6187 Tele van velük a net.

    • @aditapuc1945
      @aditapuc1945 12 дней назад +1

      Soha 😂😂

    • @nagyvarjaslaszlo8054
      @nagyvarjaslaszlo8054 11 дней назад

      engem is már idegesít, hogy minden ilyen meghallgatàsnàl vagy közzétételnél csak annyi van, hogy pilótàk làttak màr ufókat... Semmi konkrét, hogy na van fogalmunk 2 fajról. Vagy volt alkalom egy kihalgatàsra, és csak megfigyelés céljàból vannak itt. Mondjuk elszólàsok màr voltak nagy rangú emberektōl, hogy 2027környékén vàrható valami nem megszokott, dehàt a hazugsàg vilàgàban kitudja màr mi igaz és mi nem. Vagy csak mi az amivel félemlítenek, szorongàst generàllnak, hogy ne tudj gondolkodni...

  • @arnyco
    @arnyco 15 дней назад +2

    , már vártam,ezt a videót köszönöm 🎉!.!

  • @horaand62
    @horaand62 14 дней назад +1

    Várom a folytatást, amiben feltárulnak a titkok!

  • @AttilaBarath-zp7lv
    @AttilaBarath-zp7lv 15 дней назад +27

    Ez az egész cirkusz,a nesze semmi fogd meg jól.Ez a meghallgatás is,csak elterelés.Röhej.

    • @istvantoth3924
      @istvantoth3924 15 дней назад +3

      Nem teljesen. :)

    • @katica7873
      @katica7873 15 дней назад +3

      Ez sokkal több annal, az elkövetkezö evek mindenre bizonysagul fognak szolgalni...
      Fogalmatok sincs arrol, hogy mi var rank!....👽

    • @istvantoth3924
      @istvantoth3924 15 дней назад +3

      @@katica7873 Úgy beszélsz, mintha tudnád. Mit tudsz?

    • @katica7873
      @katica7873 15 дней назад +3

      @@istvantoth3924
      Sokat tudok, de sajnos minden amiket itt kommentben irtam törölve lett, tehat mit tanacsolsz, egyszerüen nem tudom megosztani...🤷‍♀️

    • @KavicsZrt
      @KavicsZrt 14 дней назад +1

      Szerintem sem elterelés. Valójában abban egyeztek meg/ki hogy a jelenlegi műszerek nem alkalmasak a pontos mérésre, dokumentálásra. Ezért elkezdték lecserélni a műszereket + kiegészítik őket továbbiakkal. BIztos jártál már úgy hogy vacak látási viszonyok között nem tudtad eldönteni, hogy a távolban a jármű jön, megy vagy csak áll. Ugyanezt kézeld el 6-9e km/h sebességnél, és a föld görbületét is beleszámítva. Illetve tény, hogy nem csak az USA pilóták panaszkodnak.

  • @erzsebetbertalan4843
    @erzsebetbertalan4843 15 дней назад +6

    Remélem, az ufókra való hivatkozással megint fognak csinálni egy kovidszerű lezárást. Rettegésre fel, felebarátaim! :)

  • @istvanpellus281
    @istvanpellus281 15 дней назад +20

    Kíváncsi leszek, mennyi igazságot fognak nyilvánosságra hozni.

    • @attilaszabo4620
      @attilaszabo4620 15 дней назад

      Semmit sem lehet titokban tartani még a legtitkosabb fegyvereket sem, ha lennének a földön UFÓK azokat sem lehetne, a leghíresebb UFO kutató és írónak akkora háza van mit az Egri vár, itt kell keresni a megoldást.

    • @attilaszabo4620
      @attilaszabo4620 15 дней назад

      Ismered az igazságot nem, mert senki sem ismeri, akkor nincs is miről beszélni.

    • @laszlokende1791
      @laszlokende1791 15 дней назад +3

      Ne ábrándozzunk. Ez csak yenki ón hypolas

    • @istvanpellus281
      @istvanpellus281 15 дней назад

      @@laszlokende1791 Majd meglátjuk.

    • @gizellaungvari2197
      @gizellaungvari2197 15 дней назад

      A teljes igazat még nem mondják el. Tudod mint a Covid. Vacina. Háború. Ezekről sem tudatják 100%ot.

  • @ferenctoth70
    @ferenctoth70 15 дней назад +3

    Bravo pour vous !!!❤❤❤😊😊😊

  • @kordiati
    @kordiati 15 дней назад +5

    Végre

  • @bozsipali4074
    @bozsipali4074 15 дней назад +3

    Az új mozi. Gratulálok a rendezőknek, de 'sajnos' egyre ....@bb munkákat végeznek. Kapkodás és kapkodás 😊 mert para az látom van 😁

    • @Bogarka85
      @Bogarka85 11 дней назад

      Vak vagy te,mint a tagoo,nem latsz 💩se😂

  • @rezvez6378
    @rezvez6378 15 дней назад +2

    Déri Jánosnak volt a Nulladik típusú találkozások műsora.
    Volt belőle paródia is.
    -Ha találkozunk kis zöld emberrel, kérdezzük meg, hogy ő kicsoda és mit csinál?
    A bokorban látnak is egyet guggolva és megkérdezik.
    -Én az erdész vagyok és kakálok.

  • @lajosbacsi956
    @lajosbacsi956 15 дней назад +6

    Ezek után reménykedhetünk, dr Greer 20 éves munkája végre beérik és megszünik a titkolózás...ruclips.net/video/LgYyyNlmyZw/видео.html

    • @istvantoth3924
      @istvantoth3924 14 дней назад +1

      Köszönöm, ezt a videót nem ismertem. Greernek van még vagy 3 filmje. Mindegyik fontos. Elkezdtem a videót megnézni. Ő is arról beszél, amit én is feltételeztem: az amerikai kormány kezéből kicsúszott az UFO-ügyek feletti kontroll. Nagyon fontos videó!!

  • @sandors.5526
    @sandors.5526 15 дней назад +3

    Azt csinálnak amit akarnak velünk.......

    • @istvantoth3924
      @istvantoth3924 15 дней назад +1

      Pontosan. Mit tudsz Amerika katonai űrhaderejéről, ami a ki tudja mikor frissített Wikipedia szerint is 8400 főt számlál? ? Hol vannak, mit csinálnak? Elhiszed, hogy 6 éve semmit? Vagy arról, hogy atomfegyvereket telepítenek-e az oroszok az űrbe? Vagy a kínaiakról elhiszed, hogy ők feladták a versenyt?

  • @tamaspetras2655
    @tamaspetras2655 15 дней назад +5

    Ez már vehető a beismerés kezdetének . (?)

    • @istvantoth3924
      @istvantoth3924 14 дней назад

      Nincs itt beismerés. Akik tanúskodnak, azok próbálják elmondani, amit elmondhatnak, amilyen információkat nem titoktartással terhelt munkakörükben szereztek. Hivatalosan a Pentagon csak azt mondja, hogy vannak UFO-k, amikről ők nem tudják, hogy micsoda. Azt nem mondják, hogy földi vagy nem földi eredetű idegen életforma vezérli. Elizondo kutatásai során felállította a maga kritériumait arra, hogy mi egy idegen, illetve idegenek vezérelte jármű meghatározásának kritériumai: sebesség, a meghajtás technológiája, gyors, éles irányváltás, célkövetés, reagálás stb. Arról pedig végképp nincs szó, hogy számos kiszivárogtató szerint a katonaság földi és nem földi idegen, tudatos létformákkal dolgozik együtt - mert ez a lényeg.

  • @istvan-ef5iy
    @istvan-ef5iy 8 дней назад

    Jó komédia-filmanyag.

  • @horaand62
    @horaand62 14 дней назад

    Nagyon köszönöm a munkátokat! A fősodratú médiában nem hallunk ilyesmiről. Szégyen!

    • @istvantoth3924
      @istvantoth3924 14 дней назад

      A világban eleve nem nagyon hall erről a nép, mert állítólag a kormányok között megállapodás van arról, hogy nem verik nagy dobra. De persze a nép lát és hal egyet s mást. A kormányok megmondhatják, hogy mi lehet téma a fősodratban. Ugyanakkor az embereknek joga van megtudni dolgokat az információs szabadság nevében, ezért több kormány adott ki információkat - egy szintig. Vannak országok, amelyek állítólag nyíltan kezelik a kérdést - ezt kétlem - , de kétségtelen, hogy pl. Chile, ahol rengeteg észlelés van, nyitottabb.

  • @gaborkovacs8288
    @gaborkovacs8288 15 дней назад +13

    26:56. A pali minek ment akkor el oda,ha semm8r nem árul el,vicces!
    Továbbá,képek,felvételek ?!
    Nevetséges a jelenlévő társaság meg ez az egész.
    Jövőhéten én is rendezek a haverokkal egy ilyen röhejes összejövetelt és feltöltöm a hírfolyamba,pont úgy ahogy ezek is.
    Szánalmas 😝

    • @istvantoth3924
      @istvantoth3924 15 дней назад

      Elmondta, amit lehetett. Ott a titoktartást nagyon szigorúan veszik. Aki nem tartja be, elüti az autó, rálőnek, "öngyilkos lesz", eltűnik stb. Sokakat a családtagjaik életével fenyegetnek meg, és be is váltják. Elizondo, amikor megelégelte a Pentagont, ahol dezinformálás volt a feladata, elzavarta a családját, és úgy kezdett olyan információkat gyűjteni, amik nem a Pentagonból származtak, amit filmsorozatban dokumentált és könyvet írt. Ő hozta ki a Pentagonból azt a három ismert videót is, ami katonai felvételeken UFO-kat mutat. Feloldatta őket a titkosítás alól, aztán közzétette.:)

    • @korosztosgyorgy
      @korosztosgyorgy 15 дней назад

      Amit te rendezel az a kutyát nem fogja érdekelni, nem vagy magasrangú tiszt, szakértő, semmi. A Pentagon már 2017-ben kiengedett videókat a jelenségről, lehet megpróbálni ÉRDEMBEN cáfolni, nem fog menni…

  • @laszloportik-dobos5543
    @laszloportik-dobos5543 15 дней назад

    Bárcsak érdemleges információkat kaphatnánk. De szerintem az Amerikai Kongresszustól nem fogunk. Ez amolyan Forsythe Saga kezdete , pótcselekvés. Nagyra értékelem a Hetek videóit, továbbra is jó munkát kívánok.

    • @istvantoth3924
      @istvantoth3924 14 дней назад

      Nemhogy a mindenkori amerikai kongresszus, de a mindenkori elnökök se kapnak mélyreható tájékoztatást. Állítólag a jól tájékozott köröknek az a véleménye, hogy olyan embereknek, akik pár évig vannak az USA élén vagy a kongresszusban, "civilek", nem szabad fontos információkat adni. Kétségtelen, hogy azonak, akik nekik dolgoznak, "fővesztés" terhe mellett kell titkot tartaniuk. Hosszú a listája azoknak, akik furcsa körülmények között elhunytak, vagy folyamatosan veszélynek vannak kitéve.

  • @arnoldsaska9791
    @arnoldsaska9791 15 дней назад

    Köszönet

  • @butorrestauralasesfaszobraszat
    @butorrestauralasesfaszobraszat 15 дней назад +3

    Valami biztos van,vagy létezhet. De ez a sok rizsa.... Nem mondhatom el csak titokba csak itt vagy ott,vagy amott mondhatom el. Vagy fekete vagy fehér valami. Ezek a meghallgatások semmik! Gyenge sci-fi és ponyvaregény kombinálva.

  • @Freedom2025-tx
    @Freedom2025-tx 15 дней назад +1

    Wernher von Braun szavai hitelesebbnek tűnnek. Ha vki, ő tudta, milyen hadi technológiai fejlesztések valósultak meg, hiszen ő is benne volt.
    A YT videoban (előző komment) Dr. Carol Rosil nyilatkozata.

  • @lzsuzsa1
    @lzsuzsa1 14 дней назад +1

    Nehéz úgy tanuvallomást tenni, hogy nincs feloldva a titoktartás alól..... Először azt kellene feloldani, aztán lehet kérdezni. De így mi értelme?

    • @istvantoth3924
      @istvantoth3924 14 дней назад +1

      Zárt ülésen elmondhatja. Az a show, amit filmre vettek, a külvilágnak szól.

  • @f4pq4bt
    @f4pq4bt 15 дней назад +2

    MS Mace 😍

  • @füvesmester
    @füvesmester 14 дней назад +1

    Nem vagyunk még agyonhergelve

  • @arpadpataki7789
    @arpadpataki7789 15 дней назад +2

    Tisztelt Morvai úr! Engedjen meg nekem egy kis kritikát amit nem azért írok, hogy megbántsak bárkit is. Nagyon érdekes a téma, de az előadás módja borzalmas és élvezhetetlen. Elhadarja az egész szöveget és ez így nem jó! Értem, hogy fordítja idegen nyelvről magyarra. Ha ezen lehetne változtatni élvezhetőbb lenne az előadása. Köszönöm a lehetőséget.

    • @laszlobizsok26
      @laszlobizsok26 14 дней назад +1

      ...nem beszélve a borzalmas hangról, 2024.- ben ilyen hitvány hangfelvételt egy műsorban leadni azért nem semmi...

    • @arpadpataki7789
      @arpadpataki7789 14 дней назад +1

      @laszlobizsok26
      Amúgy kár, mert maga a téma nagyon érdekelt volna, de úgy éreztem magamat mint egy verseny futáson.

  • @janosgajdacs8645
    @janosgajdacs8645 15 дней назад +1

    Ezeket a tanuvallomásokat egy ember írta meg mind a négynek.Figyelmesen kell csak végighallgatni.

  • @chelentes
    @chelentes 19 часов назад

    Mikor lessz uj meghalgatas ?vagyis uj resz ?

  • @mr.g.9447
    @mr.g.9447 6 дней назад

    Lesz folytatás? Köszönöm

  • @contra0201
    @contra0201 13 дней назад

    Akkor ez a második vagy az első rész?

  • @laszlomarkus7357
    @laszlomarkus7357 15 дней назад +3

    Egyedül vagyunk.

    • @reywind8895
      @reywind8895 15 дней назад +1

      Ez igaz is meg nem is.

    • @robertgyenes6510
      @robertgyenes6510 15 дней назад +1

      Hát persze...😢

    • @Attila-ic8eo
      @Attila-ic8eo 15 дней назад

      Pici faluban 3 fényes labdanagyságú gömb száguldott egész alacsonyan , hangtalanul , amit többen is láttak és másnap megbeszélték az emberek , h mi a retek volt ez ? Ne mond nekem , h 70-80 éves nénik ilyen történeteken agyalnak . Ez kb 4 éve volt . Lehet találgatni , de én nem ismerek ilyen hangtalan és gyors repülőt , ilyen méretben . Gyerekkoromban és is láttam suliból hazamenet , ködös őszi napon 2 db ilyen méretű valamit az út felett elsuhanni . Talán autó reflektorai voltak a ködre vetülve , de miért nem látszott az odavezető fénysugár ? Nekem mind1 :)

    • @zsoltpeter9234
      @zsoltpeter9234 15 дней назад

      Nyilas pártlap cime volt

    • @robertgyenes6510
      @robertgyenes6510 15 дней назад

      @@zsoltpeter9234 mármint mi? Mikor? Hol?...

  • @PLAZMON1024
    @PLAZMON1024 15 дней назад

    Az önkéntes drónfigyelői hálózat fenntartása nemzetbiztonsági érdek. Azt jó lenne tudni, hogy Carter elnökké választása után (!) miért nem forszírozta tovább az UFO kérdést, noha előtte, fizikus volta ellenére, UFO bejelentést tett...

  • @Gagosmith
    @Gagosmith 10 дней назад

    Zajlik az újabb "világválság" előkészítése...

  • @partitamas8813
    @partitamas8813 6 дней назад

    Fél órán át hallgattam a semmit.Ezeket hallgatni,csak időpocsékolás.

  • @szabolcskiraly1166
    @szabolcskiraly1166 14 дней назад

    Ha ez egy "sorozat" 2. része akkor elvárható lenne némi "önazonosság"
    -sem a cím sem az előkép szövege nem mutat ilyet...

  • @CAESAREAT
    @CAESAREAT 15 дней назад +2

    👍👍👌👌

  • @zsoltfazekas5185
    @zsoltfazekas5185 13 дней назад

    😊

  • @gabormartin2052
    @gabormartin2052 15 дней назад +8

    Ködösítés, mellébeszélés, értelmetlen időpazarlás. Bűnös szenzációhajhászás ilyen semmitmondó színjátszást leközvetíteni, lejátszani. Sehol egy doku, sehol egy film, sehol a tanúk, sehol senki semmit nem mond biztosra. Ambivalens érzések.

    • @istvantoth3924
      @istvantoth3924 15 дней назад +1

      Fact or Fiction csatornája úgy talán egy éve közzétett olyan felvételeket, amelyek elég valószínűen nem manipuláltak, mert a digitális korszak előtt készültek. MAVI ufoalam (meg még más néven is szerepel) csatornája naponta 1 vagy több videóban több felvételt közzétesz a világ minden tájáról, amelyiknek egy része biztos UAP.

    • @korosztosgyorgy
      @korosztosgyorgy 15 дней назад +1

      Egy percig ne zavarjon, hogy CSAK tanúk szólaltak fel és egészen konkrét eseteket ismertettek…

    • @horaand62
      @horaand62 14 дней назад

      Végignézted egyáltalán a videót? 3 tanú nyilatkozik, dokumentumokat is felmutatva.

  • @contra0201
    @contra0201 14 дней назад

    A háttérhatalom lehet már eladott bennünket biokisérleti anyagnak.

  • @janosgajdacs8645
    @janosgajdacs8645 15 дней назад +1

    Lesejlik,hogy a közvélemény Tramp kormány ellenhangolásának előkészítése ez, semmi más

  • @erterinen
    @erterinen 13 дней назад

    Szerintem a háttérhatalom akarja felhasználni ezeket az ismereteket, hogy teljesen uralni tudja az emberiséget.
    Ha megfejtenék az idegen technologiát, teljesen kitudnák vonni magukat a nemzetek törvényei alól, mert
    katonailag sérthetetlenek lennének, viszont bárkit büntethetnének. A demokráciát megszüntetnék és elő lépnének
    a háttérből.

  • @biharizoltan2
    @biharizoltan2 14 дней назад

    Man in Black :)

  • @j.m.harrincourt2208
    @j.m.harrincourt2208 15 дней назад +4

    Miért most? Kinek áll érdekében és miért?

    • @horaand62
      @horaand62 14 дней назад

      Pont ezt kérdezem én is! Ugyibár tudjuk, hamis ufó támadást akar a háttérhatalom. Ez a meghallgatás az elhitetés első lépése.

    • @istvantoth3924
      @istvantoth3924 14 дней назад

      Ez már a harmadik vagy negyedik meghallgatás, tehát a "miért most" kérdésnek így nincs értelme. Azoknak az érdeke, akik szeretnék, ha napvilágra kerülne az igazság.

    • @j.m.harrincourt2208
      @j.m.harrincourt2208 14 дней назад

      @@istvantoth3924 Gondolom, nem évekkel ezelőtt volt az első...
      Egyébként értem, mit akarsz kihallani ebből, de én évtizedes távlatokban gondolkodok és nem feltétlenül a felszínen jelenleg folyó aktuális eseményekhez kapcsoltnak gondolnám - de persze ez sem zárható ki.

    • @istvantoth3924
      @istvantoth3924 14 дней назад

      @@j.m.harrincourt2208 De, évekkel ezelőtt volt, amiről én először hallottam.

  • @janosborondi7998
    @janosborondi7998 9 дней назад

    Kicsit komolytalanná tette az egyik tanú eskü alatt felemelt kezével a Star Trek-ből ismert vulkáni kézjellel esküdött 😂 (hosszú, eredményes életet)

  • @szabolaszlo2481
    @szabolaszlo2481 13 дней назад

    38 perc a semmiről. Nem vártam konkrét válaszokat. Nem is kaptam.. 🤷😂

  • @johndeere9083
    @johndeere9083 15 дней назад

    Ez is olyan mézes madzag mint az óraátállítás eltörlése. 😅

  • @zoltanujlaki1600
    @zoltanujlaki1600 15 дней назад

    milyen érdekes,lassan azoknak is kiderülhet,hogy mi is történik valójában,akik mindenre csak annyit mondanak...áh ez lehetetlen...nincs ilyen olyan semmi sehol...

    • @bozsipali4074
      @bozsipali4074 15 дней назад

      Az tényleg érdekes lenne. Ami engem illett legalábbis biztosan.

  • @vortexsandro9236
    @vortexsandro9236 День назад

    Anglia sheffield lyukat vagot a felhobe es ott lebeget allata egy feher gomb 10 percig figyeltem aztan bement a felhokbe eltunt mi kepes erre olyan magassagban ...

  • @pistolero9088
    @pistolero9088 15 дней назад +1

    Ez így super unalmas !
    A következő rész már nem is érdekel !
    Ezek pont arról nem beszélhetnek, amiért odamentek !
    Mit akarnak ezzel elénk tárni, mármint a "nagy" nyílvánosság elé tárni ?
    A csukott szájukat ?
    Ennyi hű-hó a semmiért ? 🙃
    Sajnálom, de velem egy nézővel kevesebb lesz a következő résznél ! 🛸

    • @istvantoth3924
      @istvantoth3924 15 дней назад

      Nem figyeltél eléggé.
      Fact or Fiction csatornája úgy talán egy éve közzétett olyan felvételeket, amelyek biztos nem manipuláltak, mert a digitális korszak előtt készültek. MAVI ufoalam (meg még más néven is szerepel) csatornája naponta 1 vagy több videóban több felvételt közzétesz a világ minden tájáról, amelyiknek egy része biztos UAP.

    • @hetek
      @hetek  15 дней назад +2

      Kedves Nézőnk, hozott anyagból dolgozunk 😅 ha hiányérzete van, azzal kérjük forduljon az amerikai kongresszushoz. De szerintünk ezek a bátor képviselők és tanúk nélkül ennyitvsem tudnánk 🙌

    • @zsolt7330
      @zsolt7330 15 дней назад

      @@istvantoth3924 Jól van már ne védd már őket! Másolgatsz be mindenkinek szövegeket

    • @pistolero9088
      @pistolero9088 14 дней назад

      Nem a Hetek munkájára vonatkozik az amit írtam !!!
      Nagyon örülök annak hogy foglakoztok a témával !
      Akik egy picit is foglalkoznak az UFO témákkal, azok sokkal többet tudnak mint ami ott felszínre került !
      Azt eddig is tudtuk hogy az UFO téma esetei titkosítva vannak és titoktartásra köteleznek minden alanyát az eseteknek !
      Akkor mi abban az új hogy a "tanúk" továbbra sem beszélhetnek nyílvánosan róluk?
      Az hogy mutattak 1-2 felvételt, az nem oszt vagy szoroz az egészen !
      Azt is tudják sokan, hogy mit miért tartanak titokan, olyan doldokat amiknek semmi közük a nemzetbiztonsághoz ! 😉

    • @pistolero9088
      @pistolero9088 14 дней назад

      Nem a Hetek munkájához szól az amit írtam !
      Én örülök hogy foglalkoztok a témával !
      Viszont aki egy picit is foglalkozik UFO jelenségekkel, már többet tud mint amit ott felszínre hoztak !
      Azt is tudjuk hogy elhalgatják az eseteket, a szemtanúkat pedig halgatásra kötelezik !
      Akkor mit hoztak nyilvánosságra ?
      Semmit !
      Még ez a téma is érdekesebb, mint ami ott elhangzott....
      ruclips.net/video/5mcZ78Auw1w/видео.htmlsi=cTuyDwHcOBVnjPMh

  • @horaand62
    @horaand62 14 дней назад

    Itt se mondják meg a frankót?! Mi értelme így?!

  • @zoltankun8504
    @zoltankun8504 14 дней назад

    igazából ami fontos lett volna és amiről nem tudtunk meg semmi érdemleges választ.zárt tárgyalás abból milyen információkat fognak megtudni az emberek? igazából csak azt mondták támasztották alá amit már mindenki tud kiszivárogtatott információk és amikkel tele van az internet.👌👍ez így egy semmi megint. most itt az a lényeg hogy hiteles személyektől kerülnek ki olyan információk amit már úgy se tudtak volna tikolni.
    zárt tárgyalás azt pont azt jelenti hogy az emberek ne tudjanak meg többet az érintett dolgokról.

  • @zsoltfazekas5185
    @zsoltfazekas5185 13 дней назад

    Végre már már jön az igaz

  • @Gulyáskrém-e2m
    @Gulyáskrém-e2m 15 дней назад

    Ez az ellentengernagy ne menjen ablak közelébe a tizedikén ...

  • @LászlóSebestyén-k2g
    @LászlóSebestyén-k2g 12 дней назад

    2030 👽türelem emberek!

  • @gabornovak1498
    @gabornovak1498 14 дней назад

    A semmin kívül mit tudtunk meg ebből?

  • @attilarutai8006
    @attilarutai8006 15 дней назад +1

    ellen kandúr 😅😅😅

  • @Kolompár-e5z
    @Kolompár-e5z 13 дней назад

    Arrol szo sem volt hogy miket talaltak eddig .100% hogy leteznek es a katonas😊ag sokkal többet tud ennek az oka a tecnika meg szerzése

  • @ptomi75
    @ptomi75 13 дней назад

    Nesze neked a semmi, fogd meg jól 😅

  • @EvelinPelman
    @EvelinPelman 14 дней назад

    Ez olyan hoztam is ajandekot meg nem is. Egyfajta eloterjesztes , hogy nyiltabban lehessen rolla beszelni. De bizonyitekok es tenyek , SEMMI.

  • @ifjborcsoknorbert
    @ifjborcsoknorbert 14 дней назад

    Eskütétel a Na-nu Na-nu ra
    3:21 😆

  • @zsoltkiss1971
    @zsoltkiss1971 14 дней назад

    Mindigbis tudtuk, hogy a nácik titkos holdi bazisarol jonnek ezek, van is errol egy film..hmmm cime nem jut eszembe, valaki?

  • @kicsipok4372
    @kicsipok4372 15 дней назад +2

    Ha semmit nem hallgattam volna eddig a Hetektől, csak ezt a műsort és a múltkorit az UAP-témában, már elég indok lett volna a felratkozásra! KÖSZÖNÖM!
    Meggyőződésem, hogy az emberiség elől olyan nagy dolgot hallgatnak el módszeresen, amely segítene a fajunknak "gyorsan felfőni", bármekkora shockkal is járjon.
    Sosem hittem ET-ben, számomra a fordulatot éppen az említett három video (gimbal, go fast, pyramid shape, tic-tac etc.) a 2016. február 26-i pentyrchi eset, a NASA élőadásának megszakítása egy Napból kilépő óriási kocka miatt (sztem piramis volt, talppal előnézetben) és a Pentagon 8 oldalas összefoglalója jelentette 2021-ből.

    • @kotta-tatakotta2274
      @kotta-tatakotta2274 15 дней назад +1

      Erről hol van videó?
      Köszönöm :)

    • @kicsipok4372
      @kicsipok4372 14 дней назад

      ​@@kotta-tatakotta2274 Keress rá itt a GIMBAL, GOFASTER katonai videókra. A 2016-os esetnek a szemtanú külön honlapot csinált, de itt is van anyag angolul the pentyrch incident címmel. A 2021-es 8 oldalas összefoglaló letölthető a pentagon oldaláról.

    • @contra0201
      @contra0201 14 дней назад

      Hol van ez a videó???

    • @kicsipok4372
      @kicsipok4372 13 дней назад

      @@kotta-tatakotta2274 Itt a youtubon is : Gimbal, Gofast, Pyramid shape katonai videók. A 2016-os eset kihagyhatatlan, külön honlapot hozott létre a szemtanú Caz Clark , könyvet is írt . Az eset itt is fent van angolul.

    • @kicsipok4372
      @kicsipok4372 13 дней назад

      @@kotta-tatakotta2274 A válaszomat automatikusan törli a motor! Már 2x megírtam.

  • @ferencmehes904
    @ferencmehes904 День назад

    MINDEN A TERV SZERINT HALAD: ruclips.net/video/1rCEBk1Jp5w/видео.htmlfeature=shared

  • @vegatomi1
    @vegatomi1 15 дней назад +5

    Én szerintem ez az egész világra szóló kacsa. Nem hiszem el

    • @sandors.5526
      @sandors.5526 15 дней назад

      Ez természetes....ha van is spéci technológia azt emberi kéz alkotta...

    • @istvantoth3924
      @istvantoth3924 15 дней назад

      Fact or Fiction csatornája úgy talán egy éve közzétett olyan felvételeket, amelyek biztos nem manipuláltak, mert a digitális korszak előtt készültek. MAVI ufoalam (meg még más néven is szerepel) csatornája naponta 1 vagy több videóban több felvételt közzétesz a világ minden tájáról, amelyiknek egy része biztos UAP.

    • @korosztosgyorgy
      @korosztosgyorgy 15 дней назад

      Senkit nem érdekel, hogy te mit hiszel el, vagy mit nem, nem vagy hatással semmire a legcsekélyebb mértékben sem.

    • @zsoltgergely-tp8el
      @zsoltgergely-tp8el 14 дней назад

      A hit az csak illúzió a tudás hatalom! Mindenki azt hisz amit akar és vannak akik tudják!

    • @horaand62
      @horaand62 14 дней назад

      Szíved joga. Lapozhatsz is. A covidot viszont elhitted, ugye? Meg, hogy a holtás életet ment, ugye? Hm... 🤔

  • @SuperCaylon
    @SuperCaylon 15 дней назад

    Ez csak elterelés és köntörfalazás...semi lényeges

  • @juditbicskey
    @juditbicskey 15 дней назад +6

    Hogy vannak e ufók, nem tudom, nem is akarok ilyet látni, csak azt tudom, hogy van szellem világ, ahol vannak nem jó lènyek is!

    • @ferenckluni7652
      @ferenckluni7652 15 дней назад +1

      Orvos látta már? 😂

    • @edithvisegradi3213
      @edithvisegradi3213 15 дней назад +1

      Minden ami az elmében bárkinek megjelenik valós lény, hely vagy tapasztalat. NINCS SEMMI AMI NE LENNE VALÓS.... Amúgy addig örüljünk amíg mi nem tapasztaljuk őket (biorobotok) mert sajnos nagyon szenvednek és mivel szenvednek nincs más dolog amit át tudnának adni.

    • @asdfqwer6841
      @asdfqwer6841 15 дней назад +1

      És ezt honnan tudod ilyen biztosan?

    • @gyulak2725
      @gyulak2725 15 дней назад

      Amit ön nem tud, az teljes bizonyossággal nem is létezik ugyebár...😂😅​@@ferenckluni7652

    • @petermeszaros5674
      @petermeszaros5674 15 дней назад +2

      ​@@edithvisegradi3213Amiben az emberek hisznek,az létezik. (Sziú sàmàn) Ők meg nem hülyék.

  • @gabornovak1498
    @gabornovak1498 14 дней назад

    Gratulálok! Ahhoz, hogy ezeket röhögés nélkül elmondják!

  • @mensinanis5274
    @mensinanis5274 15 дней назад +2

    Oszinte embernek sosem kell felolvasni

    • @j.m.harrincourt2208
      @j.m.harrincourt2208 15 дней назад +1

      Ezen mókusok közül nem mindegyik van közszerepléshez szokva illetve jegyzőkönyvbe megy minden szó, nem kockáztathatnak. Én nem rovom fel nekik ez esetben.

    • @bobibobi896
      @bobibobi896 15 дней назад

      Ritka nagy valótlanságot és értelmetlenséget beszélsz. Te biztos mindent fejből tudsz. Akit esetleg te őszintének hiszel, az a súgógépet használja és több ideje lehet bemagolni a mondandóját.

  • @matyasbelik766
    @matyasbelik766 15 дней назад +1

    Bibliában nincsenek ufók😮
    B
    álványimádó csatorna.
    Jó kresztyán nem néz ilyeneket és főleg nem terjeszt😂😂😂

    • @Balazs04
      @Balazs04 15 дней назад

      Biblia a legnagyobb mese a világon.

    • @hetek
      @hetek  15 дней назад +3

      Kedves Mátyás, senkinek nem kell szerencsére semmilyen csatornát nézni, szabadon lehet dönteni. De keresztényként érdemes olvasni a Bibliából például Ezékiel könyvét, vagy Illés elragadtatását.

    • @korosztosgyorgy
      @korosztosgyorgy 15 дней назад +2

      A te eseted kiválóan demonstrálja, hogy milyen az, amikor az ostobaság párosul a magabiztos tájékozatlansággal.

    • @bakayattila2968
      @bakayattila2968 15 дней назад +2

      A papok valóban nem ebből a szemszögből értelmezik, magyarázzák, de ha tárgyilagosan olvassuk, csak úgy hemzsegnek, főleg az Ószövetségben.

    • @tgv325
      @tgv325 14 дней назад

      Úgy, gondolja hogy nincsenek UFO-k (azonositatlan repülő tárgyak) a bibliában ? Csak egy pici kis adalék : Illés szekere az mi lehetett🤔? Én is ebben a tudatban voltam míg Erich von Däniken Istenek ivadékai című könyvet elnem olvastam a Nemere István Titkok könyve után. 13 éves koromban az Igazság keresésre tettem az életem egyik főhangsúlyát. 28 éve hiszek az Igazságban mert Van Igazság. ☝️Ezt nem én mondom hanem az igazság ami a Bibliában van. Amiben szó van Óriásokról, istenek fiairól. Kerese Isten országát amíg lehet. Amíg kitapintható. Jó egészséget, Békét és Boldogságot kívánok és sikeres munkát a Önnek.

  • @feszkethereal
    @feszkethereal 14 дней назад

    Ne legyetek hülyék! Velünk egyidőben nem él más értelmes lény olyan távolságban ami számunkra felfogható lenne. Ez biztos.

    • @laszlobizsok26
      @laszlobizsok26 14 дней назад

      ...tévedsz...

    • @feszkethereal
      @feszkethereal 14 дней назад +1

      @ Természetesen lehet hogy tévedek! 🙂

    • @laszlobizsok26
      @laszlobizsok26 14 дней назад

      @@feszkethereal ...akkor mégse "biztos" ?...

    • @feszkethereal
      @feszkethereal 13 дней назад

      @@laszlobizsok26 csak annyira biztos , amennyire bármi másban biztos lehet az ember . Mert ahogy a régi öregek mondták :, az a biztos hogy ha megszülettünk akkor meg is halunk.

  • @attilaszabo4620
    @attilaszabo4620 15 дней назад +9

    Mese, érdekes módon amikor léghajók voltak forgalomban akkor az ufók is léghajó alakúak voltak most hogy felszerelsz egy erősebb reflektort egy drónra minden ufó fényes gomb lett ami ide oda ugrál, manapság mindenkinél van fényképezőgép a telefonban és a műholdak is egymást érik ha valóban lennének ufók akkor azokról már készült volna rendes felvétel, jól keres a média ezen az UFO mesén.

    • @AndrasBalint-rh4vk
      @AndrasBalint-rh4vk 15 дней назад +4

      Biztos hogy nem mi vagyunk az egyetlen élet a világon, azt viszont aláírom hogy nem ezek a dolgok amiket annak neveznek. Pacsi

    • @attilaszabo4620
      @attilaszabo4620 15 дней назад

      Kimaradt hogy amikor a 3 szögű lopakodót tesztelte az Amerikai hadsereg akkor minden UFO 3 szögű volt, nem járt itt a franc sem és hiába reménykedünk a gondjainkat nem a földönkívüliek hanem mi emberek kell megoldjuk, ha nem sikerül megyünk a levesbe.

    • @attilaszabo4620
      @attilaszabo4620 15 дней назад

      @@AndrasBalint-rh4vk Ezt én is aláírom de szerintem akkora távolságok vannak amiket még fénysebességgel sem lehet áthidalni, ha vannak is földönkívüliek azok nagyon messze vannak és lehet hogy jobb is így.

    • @janossimon2399
      @janossimon2399 15 дней назад +1

      Igen, eddig még kézzelfogható bizonyítékot nem tudtak felmutatni

    • @attilaszabo4620
      @attilaszabo4620 15 дней назад

      @@janossimon2399 Az ilyen olyan fekete vagy fényes pontokból már elegem van, igen van földönkívüli élet de nem így ahogyan a média csúfot űz ebből haszonszerzés céljából.