Többen vannak, kik azt hiszik, hogy nehéz őt megismerni, sőt, hogy azt is nehéz megtudni, mi tulajdonképp a lélek. Ez onnét van, mert elméjük érzékileg fölfogható dolgokon túl soha sem emelkedik, s ők annyira hozzászoktak, hogy mindent, amit gondolnak, egyszersmind képzelnek - a képzelet a gondolkodásnak az anyagi dolgokra vonatkozó külön módja -, hogy amit képzelni nem tudnak, érthetetlennek látszik előttük. Ez egészen világosan kitetszik abból, hogy még a skolasztikusok is elvül fogadták el, hogy semmi sincs az értelemben, ami előbb nem volt meg az érzékekben, pedig Isten s a lélek fogalma bizonyosan nem volt soha az érzékekben. Nekem úgy tetszik, hogy akik képzeletük segítségével akarják ezeket a fogalmakat megérteni, éppen úgy tesznek, mintha szemükkel akarnának hangokat hallani vagy illatokat szagolni. De még így is van különbség; mert a szem éppen úgy biztosít minket tárgyaink igazságáról, mint a szaglás vagy a hallás; ellenben se képzeletünk, se érzékeink nem tudnak bennünket bármiről is biztosakká tenni, ha az értelem nem jő segítségükre. Végül, ha vannak, kiket a fölhozott okok Istennek és lelküknek létéről meg nem győztek, azoknak azt mondom, hogy minden egyéb, amiről talán azt hiszik, hogy biztosabban tudják, pl. hogy testük van, hogy csillagok vannak, hogy Föld van s több efféle, sokkal kevésbé bizonyos. Igaz, hogy ezekről a dolgokról morális bizonyosságunk van, úgy, hogyha túlzók nem vagyunk, nemigen kételkedhetünk bennük; de másrészt, ha csak esztelenek nem vagyunk, nem tagadhatjuk, hogy metafizikai bizonyosság szempontjából elég okunk van kételkedni bennük, mert észrevehettük, hogy az ember álmában azt is képzelheti, hogy más teste van, hogy más csillagokat, más Földet lát, anélkül, hogy ebben igazság volna. Honnét tudjuk, hogy álombeli gondolataink hazugok, holott elégszer épp oly élénkek s épp oly határozottak, mint a többiek? Nem hiszem, hogy a legjobb elmék, bármennyit is tépelődjenek rajta, föl tudnának hozni oly okot, mely e kételyt el tudná oszlatni, hacsak előbb Isten létét nem tételezik föl. Mert mindenekelőtt az, amit az imént szabálynak vettem, ti. amit tisztán s határozottan átlátunk, mind igaz, maga is csak azért bizonyos, mert Isten van vagy létezik, mert Isten tökéletes lény, s mert minden, ami bennünk van, tőle származik; ebből következik, hogy fogalmaink vagy képzeteink, minthogy valódiak s Istentől származnak, amennyiben világosak s határozottak, annyiban csakis igazak lehetnek. Ha pedig elég gyakran fogalmaink tévedést foglalnak magukban, ez csak azoknál a fogalmaknál lehetséges, amelyekben zavar s homály van, mert annyiban részük van a semmiben; azaz ezek a fogalmak csak azért oly zavarosak bennünk, mert nem vagyunk egészen tökéletesek. Nyilvánvaló pedig, hogy amilyen ellentmondás az, hogy a tévedés vagy tökéletlenség mint ilyen Istentől származik, épp olyan az, hogy az igazság vagy a tökéletesség a semmiből jön. De ha nem tudnók, hogy ami való s igaz van bennünk, valamely tökéletes s végtelen lénytől származik, akkor bármily világosak és határozottak volnának is különben fogalmaink, mégsem volna semmi okunk azt hinni, hogy az a tökéletességük van, hogy igazak. S miután Isten s a lélek ismerete meggyőzött bennünket e szabály helyességéről, igen könnyű kitalálni, hogy azok a képek, melyeket álomban képzelünk, miért nem ingathatják meg éber gondolatainkba vetett hitünket. Mert ha megesnék is rajtunk, hogy álomban valamely igen határozott fogalmunk volna, pl. ha valaki álomban valamely geometriai bizonyítást találna ki, az álom miatt ez a bizonyítás azért igaz lehetne; ami pedig álmaink legközönségesebb tévedését illeti, hogy ti. mindenféle dolgot érzékeink módjára tüntetnek föl előttünk, nem árt, ha kissé gyanakodókká leszünk ily képzetek igazsága iránt, mert ezek, ha ébren vagyunk is, elégszer megcsalhatnak bennünket: pl. akik sárgaságban szenvednek, mindent sárgának látnak; vagy pedig a csillagok vagy más igen távoli testek sokkal kisebbeknek látszanak, mint amilyenek. Végre is, akár ébren vagyunk, akár alszunk, mindig csak eszünk nyilvánosságában szabad hinnünk. S jól megjegyzendő, hogy eszünket említettem, nem pedig képzelőerőnket vagy érzékeinket; mert ha egészen világosan látjuk is a Napot, azért még nem kell hinnünk, hogy oly nagy, aminőnek látjuk; s ámbár oroszlánfőt kecske testén igen jól elképzelhetünk, azért még nem kell következtetnünk, hogy ily szörnyeteg létezik is a világon. Az értelem nem parancsolja ránk, hogy amit látunk, képzelünk, egyszersmind úgy igaz, de azt igenis kimondja, hogy minden fogalmunkban vagy képzetünkben van bizonyos igazság, mert különben lehetetlen volna, hogy Isten, ki csupa tökéletesség s igazság, belénk helyezte volna. Minthogy pedig okoskodásaink álomban sohasem oly nyilvánvalók s oly befejezettek, mint ébrenlétünk alkalmával, jóllehet képzeleteink ilyenkor néha épp oly elevenek s határozottak vagy még inkább azok; azért értelmünk még azt is kimondja, hogy gondolataink nem lehetnek ugyan mind igazak, mert hiszen nem vagyunk egészen tökéletesek, de ami igazság van bennük, azt okvetlenül inkább éber gondolatainkban, mintsem álmunkban találhatjuk.
Mégis, ez a kilenc év elmúlt, s még mindig nem vittem dűlőre azokat a nehézségeket, melyek a tudósok közt rendesen vita tárgyául szolgálnak, s még mindig nem fogtam valamely, a közönségesnél biztosabb filozófia alapjának kereséséhez. S minthogy több kitűnő elme, kik azelőtt ugyanazzal a szándékkal voltak, nézetem szerint sikert nem arattak, én is annyi nehézséget képzeltem ebben a dologban, hogy talán még most sem mertem volna reá vállalkozni, ha nem láttam volna, hogy többen elhíresztelték, hogy már végire is jutottam. Nem tudom, mire alapították ezt a véleményt. Ha beszélgetéseimmel magamnak is része volt benne, az csak úgy történhetett, hogy nyíltabban vallottam be, hogy mit nem tudok, mint azok szokták, kik valamicskét tanultak; talán úgy is, hogy okát adtam, miért kételkedem annyi dologban, mit mások biztosnak tartanak, de nem úgy, hogy kész elmélettel dicsekedtem volna. De volt annyi becsület bennem, hogy nem akartam, hogy másnak tartsanak, mint ami vagyok, s azt gondoltam, mindenáron rajta kell lennem, hogy érdemesnek tegyem magamat arra a hírnévre, melyet rám ruháztak. Éppen most nyolc éve, hogy ez a kívánság arra bírt engem, hogy eltávozzak mindazokról a helyekről, ahol ismerőseim lehetnek, s visszavonuljak ide, ebbe az országba, melyben hosszú háborúk folytán a viszonyok oly rendje jött létre, hogy a fennálló hadsereg csak a béke gyümölcsei élvezésének nagyobb biztosítására valónak látszik; melyben egy igen tevékeny s inkább a maga ügyeivel foglalkozó, mint más emberekéire kíváncsi nagy nép között oly magányosan s oly visszavonultan élhetek, mintha a legfélreesőbb pusztán volnék, s mégis minden kényelmet megszerezhetek, melyet a legnépesebb városban talál az ember.
orion31415926 Tipikus nyugati célzástechnika. Szinte a szemébe húzza a nyílvesszőt, azzal próbál célozni. Erőlködős, tudatos, görcsös,lassú, lovasíjász célokra teljesen alkalmatlan. Ezzel a technikával egy vágtató ló hátáról egy mozgó(pl. feldobott korong) célt eltalálni lehetetlen.
Sok sok ember kommenetel, de egy valamit elfelednek. Itt a lényeg a lassítás. Nem érdekes hogy milyen vesszőt íjat használ, hanem a lassítást kell nézni. Aki meg ezt nem érti azzal hatalmas baj van, még ha íjásznak is hazudja magát.
Szélesy Bence a vessző karbonszálas, az íj pedig laminált, tehát a vessző úgy, mint az íj is modern anyagból van, az íj formája talán hasonlít egy tradi ijra, de mivel nem találtak sehol a Kárpát-medencében egy íjat sem, így pusztai visszacsapó ijnak nevezzük 👍🏹🇭🇺
Többen vannak, kik azt hiszik, hogy nehéz őt megismerni, sőt, hogy azt is nehéz megtudni, mi tulajdonképp a lélek. Ez onnét van, mert elméjük érzékileg fölfogható dolgokon túl soha sem emelkedik, s ők annyira hozzászoktak, hogy mindent, amit gondolnak, egyszersmind képzelnek - a képzelet a gondolkodásnak az anyagi dolgokra vonatkozó külön módja -, hogy amit képzelni nem tudnak, érthetetlennek látszik előttük. Ez egészen világosan kitetszik abból, hogy még a skolasztikusok is elvül fogadták el, hogy semmi sincs az értelemben, ami előbb nem volt meg az érzékekben, pedig Isten s a lélek fogalma bizonyosan nem volt soha az érzékekben. Nekem úgy tetszik, hogy akik képzeletük segítségével akarják ezeket a fogalmakat megérteni, éppen úgy tesznek, mintha szemükkel akarnának hangokat hallani vagy illatokat szagolni. De még így is van különbség; mert a szem éppen úgy biztosít minket tárgyaink igazságáról, mint a szaglás vagy a hallás; ellenben se képzeletünk, se érzékeink nem tudnak bennünket bármiről is biztosakká tenni, ha az értelem nem jő segítségükre.
Végül, ha vannak, kiket a fölhozott okok Istennek és lelküknek létéről meg nem győztek, azoknak azt mondom, hogy minden egyéb, amiről talán azt hiszik, hogy biztosabban tudják, pl. hogy testük van, hogy csillagok vannak, hogy Föld van s több efféle, sokkal kevésbé bizonyos. Igaz, hogy ezekről a dolgokról morális bizonyosságunk van, úgy, hogyha túlzók nem vagyunk, nemigen kételkedhetünk bennük; de másrészt, ha csak esztelenek nem vagyunk, nem tagadhatjuk, hogy metafizikai bizonyosság szempontjából elég okunk van kételkedni bennük, mert észrevehettük, hogy az ember álmában azt is képzelheti, hogy más teste van, hogy más csillagokat, más Földet lát, anélkül, hogy ebben igazság volna. Honnét tudjuk, hogy álombeli gondolataink hazugok, holott elégszer épp oly élénkek s épp oly határozottak, mint a többiek? Nem hiszem, hogy a legjobb elmék, bármennyit is tépelődjenek rajta, föl tudnának hozni oly okot, mely e kételyt el tudná oszlatni, hacsak előbb Isten létét nem tételezik föl. Mert mindenekelőtt az, amit az imént szabálynak vettem, ti. amit tisztán s határozottan átlátunk, mind igaz, maga is csak azért bizonyos, mert Isten van vagy létezik, mert Isten tökéletes lény, s mert minden, ami bennünk van, tőle származik; ebből következik, hogy fogalmaink vagy képzeteink, minthogy valódiak s Istentől származnak, amennyiben világosak s határozottak, annyiban csakis igazak lehetnek. Ha pedig elég gyakran fogalmaink tévedést foglalnak magukban, ez csak azoknál a fogalmaknál lehetséges, amelyekben zavar s homály van, mert annyiban részük van a semmiben; azaz ezek a fogalmak csak azért oly zavarosak bennünk, mert nem vagyunk egészen tökéletesek. Nyilvánvaló pedig, hogy amilyen ellentmondás az, hogy a tévedés vagy tökéletlenség mint ilyen Istentől származik, épp olyan az, hogy az igazság vagy a tökéletesség a semmiből jön. De ha nem tudnók, hogy ami való s igaz van bennünk, valamely tökéletes s végtelen lénytől származik, akkor bármily világosak és határozottak volnának is különben fogalmaink, mégsem volna semmi okunk azt hinni, hogy az a tökéletességük van, hogy igazak.
S miután Isten s a lélek ismerete meggyőzött bennünket e szabály helyességéről, igen könnyű kitalálni, hogy azok a képek, melyeket álomban képzelünk, miért nem ingathatják meg éber gondolatainkba vetett hitünket. Mert ha megesnék is rajtunk, hogy álomban valamely igen határozott fogalmunk volna, pl. ha valaki álomban valamely geometriai bizonyítást találna ki, az álom miatt ez a bizonyítás azért igaz lehetne; ami pedig álmaink legközönségesebb tévedését illeti, hogy ti. mindenféle dolgot érzékeink módjára tüntetnek föl előttünk, nem árt, ha kissé gyanakodókká leszünk ily képzetek igazsága iránt, mert ezek, ha ébren vagyunk is, elégszer megcsalhatnak bennünket: pl. akik sárgaságban szenvednek, mindent sárgának látnak; vagy pedig a csillagok vagy más igen távoli testek sokkal kisebbeknek látszanak, mint amilyenek. Végre is, akár ébren vagyunk, akár alszunk, mindig csak eszünk nyilvánosságában szabad hinnünk. S jól megjegyzendő, hogy eszünket említettem, nem pedig képzelőerőnket vagy érzékeinket; mert ha egészen világosan látjuk is a Napot, azért még nem kell hinnünk, hogy oly nagy, aminőnek látjuk; s ámbár oroszlánfőt kecske testén igen jól elképzelhetünk, azért még nem kell következtetnünk, hogy ily szörnyeteg létezik is a világon. Az értelem nem parancsolja ránk, hogy amit látunk, képzelünk, egyszersmind úgy igaz, de azt igenis kimondja, hogy minden fogalmunkban vagy képzetünkben van bizonyos igazság, mert különben lehetetlen volna, hogy Isten, ki csupa tökéletesség s igazság, belénk helyezte volna. Minthogy pedig okoskodásaink álomban sohasem oly nyilvánvalók s oly befejezettek, mint ébrenlétünk alkalmával, jóllehet képzeleteink ilyenkor néha épp oly elevenek s határozottak vagy még inkább azok; azért értelmünk még azt is kimondja, hogy gondolataink nem lehetnek ugyan mind igazak, mert hiszen nem vagyunk egészen tökéletesek, de ami igazság van bennük, azt okvetlenül inkább éber gondolatainkban, mintsem álmunkban találhatjuk.
Egyetértek! :) Az íjászat számít, meg az, h szereted!
Mégis, ez a kilenc év elmúlt, s még mindig nem vittem dűlőre azokat a nehézségeket, melyek a tudósok közt rendesen vita tárgyául szolgálnak, s még mindig nem fogtam valamely, a közönségesnél biztosabb filozófia alapjának kereséséhez. S minthogy több kitűnő elme, kik azelőtt ugyanazzal a szándékkal voltak, nézetem szerint sikert nem arattak, én is annyi nehézséget képzeltem ebben a dologban, hogy talán még most sem mertem volna reá vállalkozni, ha nem láttam volna, hogy többen elhíresztelték, hogy már végire is jutottam. Nem tudom, mire alapították ezt a véleményt. Ha beszélgetéseimmel magamnak is része volt benne, az csak úgy történhetett, hogy nyíltabban vallottam be, hogy mit nem tudok, mint azok szokták, kik valamicskét tanultak; talán úgy is, hogy okát adtam, miért kételkedem annyi dologban, mit mások biztosnak tartanak, de nem úgy, hogy kész elmélettel dicsekedtem volna. De volt annyi becsület bennem, hogy nem akartam, hogy másnak tartsanak, mint ami vagyok, s azt gondoltam, mindenáron rajta kell lennem, hogy érdemesnek tegyem magamat arra a hírnévre, melyet rám ruháztak. Éppen most nyolc éve, hogy ez a kívánság arra bírt engem, hogy eltávozzak mindazokról a helyekről, ahol ismerőseim lehetnek, s visszavonuljak ide, ebbe az országba, melyben hosszú háborúk folytán a viszonyok oly rendje jött létre, hogy a fennálló hadsereg csak a béke gyümölcsei élvezésének nagyobb biztosítására valónak látszik; melyben egy igen tevékeny s inkább a maga ügyeivel foglalkozó, mint más emberekéire kíváncsi nagy nép között oly magányosan s oly visszavonultan élhetek, mintha a legfélreesőbb pusztán volnék, s mégis minden kényelmet megszerezhetek, melyet a legnépesebb városban talál az ember.
Those are some well spinned arrows!
proste i piękne za razem
köszi
A helyes módszerről lehet olvasni Kelemen Zsolt Hun - Magyar harcművészet. Az íjászat hagyományos módszere című művében részletesen lehet olvasni.
Nagyon jó! :)
Kitűnő felvétel! Azt szeretném kérdezni, milyen kamerával készült? Választ köszönve, üdv
Top video! *****
Ős magyar íj karbon vesszövel ?O_o Amugy tetszik a oldás
handshock :)
orion31415926 Tipikus nyugati célzástechnika. Szinte a szemébe húzza a nyílvesszőt, azzal próbál célozni. Erőlködős, tudatos, görcsös,lassú, lovasíjász célokra teljesen alkalmatlan. Ezzel a technikával egy vágtató ló hátáról egy mozgó(pl. feldobott korong) célt eltalálni lehetetlen.
Na most nagyon jot nevettem :)
Nekem van igazan. És legyél boldog a jókedveddel.
csakhogy en lattam vagtazo lorol feldobott almat leloni. Igy irhatsz akarmit, de o megcsinalta :)
Olympus i-speed 3
leginkább ipari környezetben használják, ezért nagyon rossz a kontraszt átfogása
Sok sok ember kommenetel, de egy valamit elfelednek.
Itt a lényeg a lassítás.
Nem érdekes hogy milyen vesszőt íjat használ, hanem a lassítást kell nézni.
Aki meg ezt nem érti azzal hatalmas baj van, még ha íjásznak is hazudja magát.
azért szénszálas vesszőt tradi íjhoz
Szélesy Bence a vessző karbonszálas, az íj pedig laminált, tehát a vessző úgy, mint az íj is modern anyagból van, az íj formája talán hasonlít egy tradi ijra, de mivel nem találtak sehol a Kárpát-medencében egy íjat sem, így pusztai visszacsapó ijnak nevezzük 👍🏹🇭🇺