Ékszerdoboz - alig harmincan lakják a csodaszép magyar falut

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 18 дек 2024

Комментарии • 175

  • @Digitafi
    @Digitafi 4 года назад +67

    14 éves koromig minden nyáron, míg kisebb voltam télen is, itt laktam NAGYANYÁMNÁL, a Dózsa György utca 13-ban.
    Az itt megélt rengeteg szép emlék egész életemet meghatározta. Nekem a ma is a Paradicsomot jelenti, sajnos elfelejtettem a völgy nevét, de ott ahol a Kenderáztató volt, az mellett. Nagy cimborám volt Molnár (Mónár) Laci, akivel, ha csak az ő ideje engedte sokat játszottunk, meg libát legeltettünk a Kutyásban. Nagyanyám kapált a Kismálon, én meg a korcosból készült sátor alatt a hangyákkal harcoltam. Gyakran mentünk az erdőre rőzsét szedni, és a hátunkon hazacipeltük. Néha meglátogattuk a Lászi tanyán a rokonokat, onnan kaptam az első kis kutyámat is, a Bodrit. Amikor télen ott lehettem, akkor voltam kukorica fosztásban is postás Erzsi néniéknél. Nyáron meg trágyát kellett szednem a mázoláshoz. Egyáltalán nem undorodtam tőle, mint ahogy arabok sem, akik avval tüzelnek. Aztán sokat kirándultunk is. A Képtetőtőll tiszta időben el lehetett látni a Tátráig. Volt, hogy erre felé még augusztusban is találtunk termő cseresznyefát. Gyakran egy kis baketba epret kellett szednem a Kutyásban. Egy ültömben jól is laktam a legfinomabb kisszemű szamócából. Fogadott kocsissal mentünk az Égerszög-i barlang megnyitójára, de sajnos nem jutottunk, be mert nem volt elegendő védőfelszerelés. Majd minden délután eljött hozzánk a Nagyi barátnője, a Recski mami, akinek a házát is említi a videó, mert a férjével Amerikában élt egy jó ideig. Egyszer kérdezi tőlem, miközben olvastam fel nekik a napi újságot (akkor volt napirenden a Manolisz Glezosz pere Athénban), hogy él e még az a Chaplin? Él , mondom én, de már kevés filmet csinál. És miért tettszik kérdezni? Miért, amikor Amerikában éltem, akkor ő még kezdő szinész volt, de nálunk volt koszt-kvártéj-on. Na erre varjatok gombot! De emlékszem a beadásra is, amit aztán lehetetlen elfelejteni, amikor a kicsépelt másfél zsák búzából egy zsákkal be kellett adni. Na egy fél zsák búzából élj meg egy évig, meg az aprójószágod! Ez volt a legrosszabb Varbócból, pedig ott a kezem is eltörtem itt, meg a szememet is majdnem kiszúrtam egy íjjal. De a Nagymamám a Faluközben frissen szedett kamilla főztjével meggyógyította. A Faluközben volt egy nagy gémes kút, itató vályúval, mindenki innen vitte a vizet. Gyakran én is. A Nagyi minden nap sütött nekünk szalakális tésztát, egy tepsivel. Másnapra hírmondója sem maradt, jöhetett a következő. Emlékszem a falu különböző részeire: Újsor, Kismál, Borsóföld, Kertalja, Mocsola, Templomszög, Cso(e)rdakút, Káposztáskert, Borsóföld,Képtető, Bobojik (Bagolylik), Kutyás, és a többiek.. A Faluvégen volt a Csordás ház, ahol tisztességes cigányemberek laktak, ők vitték minden nap ki a falu marháit legelni a falu környéki legelőkre, a kondás is ezt tette a a falu disznóival. Soha nem hallottam, hogy bármi probléma lett volna, igaz Kollár Ilon nénje kocsmájába ők nem jöttek beülni, csak a falu bikája állt meg, és nézett be minden este a kocsma népére, amikor inni vezették le a kúthoz.
    Vasárnap a lányok korzóztak, kiöltözve és egymásba csimpaszkodva végig a falun, de főképp a kocsma előtt, persze ha nem volt sár, mert aztán az tudott lenni!
    Akkor még a bót (bolt) fent volt a Kastélyban, szembe a katolikus templommal, amit a falu öt katolikus családja hozott össze ( fogalmam sincs, hogy miként) a legvadabb Rákosi időben, 1954-ben. Nagy ünnepség volt a templom avató, az egész falu ünnepelt, én is. Volt ott püspök, párttitkár, TSZ elnök.
    A Templomszög végibe volt, van, a református templom, mert valójában az egész falu református volt. Vasárnaponként kiöltözött az egész falu, úgy mentek fel az istentiszteletre. Persze külön ültek a fiúk és a lányok! Akkortájt talán nyolcvan házban éltek itt az emberek. Sokan dolgoztak bányában, vagy Ormosbányán, vagy az egyetlen középeurópai gipszbányában, Perkupán. Aztán itt láttam a Robin Hoodot Errol Flynnal, a Kastélyban vetítte egy vándor mozis. Agregátról ment a vetítőgép, mert villany akkor még nem volt a faluban (1955 vagy 56). Tojásért, meg egyéb élelemért lehetett megnézni a filmet. Mivel feliratos volt, és ilyen gyorsan nem tudtak olvasni az emberek, Mariska nénjém, a keresztanyám olvasta fel nekik hangosan, mert ő sokáig élt Pesten és ezért talán járatosabb volt az olvasásban.
    Aztán a Nagyival 1963- ban ők eltúristáskodták magukat Belgiumba, de már nem jöttek vissza. Nagynéném meghalt odakint, a fia hozatta haza és temette el a Temetőbe a Nagypapa mellé.
    Nagyanyám a kisebbik lányánál telepedett le Luxembourgban és ott is halt meg. 1963 után már nem nyaraltam Varbócon, mert nem volt aki ott gondomat viselje. De soha nem felejtem el az ottani szép időket. Kétszer még visszatértem, és az emlékek igaznak bizonyultak. Varbóc nekem a Paradicsom!

    • @theoby50
      @theoby50 Год назад +2

      Hálás vagyok, hogy leírta gyermekkori élményeit! Köszönöm.

  • @mariabognar2940
    @mariabognar2940 10 месяцев назад +4

    Kár,hogy a föszereplök hangja sokszor alig hallani,köszönöm,hogy láttattad velünk!❤

  • @balibambosz333
    @balibambosz333 Год назад +5

    - A videó,fantasztikus! Szabad kémény! - Távoli országban, Múzeumban van ilyen!Köszönöm,hogy megnézhettem!

  • @katalinmellar292
    @katalinmellar292 5 лет назад +9

    Köszönöm szépen István Devenyi a videót.

  • @bobeerosne1163
    @bobeerosne1163 5 лет назад +12

    Gyerekkoromban láttam utoljára ( 50 éve), hogy ilyen szárításos módszerrel tették el télire a szőlőt. Mennyi mindent lehetne újra megtanulni az ilyen falusi idős emberektől. Ismerik és őrzik a hagyományokat.
    Ez ismét nagyon jó és érdekes rész volt. KÖSZÖNÖM.

    • @LannisterFromDaRock
      @LannisterFromDaRock 5 лет назад

      Nálunk még most is szokás szüret után. :)

    • @bobeerosne1163
      @bobeerosne1163 5 лет назад

      @@LannisterFromDaRock Fantasztikus ! Én már csak nosztalgiával gondolok rá.

  • @nagyula74
    @nagyula74 5 лет назад +18

    "Megenném, de 15 FOK a cukrom"8:56 Ez nagyon jó.Úgy tűnik a pálinkafőzés bármilyen biológiai jelenség leírására alkalmas :)

  • @birozoltan1988
    @birozoltan1988 5 лет назад +10

    Indíthatnál egy ilyen falu látogatás sorozatot. Szomorú volt nézni, hogy kihalnak az ilyen szép kis helységek.

  • @tamasr5283
    @tamasr5283 5 лет назад +9

    Köszi a videót, és köszönöm az ott lakó emberek közvetlenségét és kedvességét ahogyan a szép kis falujukat bemutatták.Ez tényleg egy mese világ.

  • @panniszaboneSzabone
    @panniszaboneSzabone 2 года назад +8

    Köszönet az élményért!! csodás videók!! Örülök , hogy rá találtam!! Ezekről a kis településekről soha nem hallottunk!! Üdvözletem , Igaz a hanggal van egy kis probléma , de menetközben nem mindíg lehet ki küszöbölni ,hogy egyenlően érthető legyen!! De ettől független , nagy köszönet a videókért!!

  • @atama-8964
    @atama-8964 5 лет назад +3

    köszönöm...nagyraértékelem ezeket az időutazásokat...a boldog gyerekkoromra emlékeztet...minden perce őröm

  • @zsoltnagy7764
    @zsoltnagy7764 5 лет назад +12

    Ez is jó volt. Észrevettem,ezek a videók oldják a stresszt..de komolyan....:)

  • @musicmania61
    @musicmania61 5 лет назад +7

    A nyugalom szigete. Gyönyörű házak, jó emberek, köszönöm.

  • @g.bojanaandrassy1965
    @g.bojanaandrassy1965 3 года назад +5

    Munkádat megköszönöm! Csodákra nyitod rá a szemünket, nekünk, akik kényelmes székből ülve, melegben, a monitoron nézzük újabb és újabb felfedezéseidet. Köszönöm!

  • @erikakiss4766
    @erikakiss4766 Год назад +6

    Szívmelengető...csönd, természet...

  • @erzsebetpartli8016
    @erzsebetpartli8016 3 года назад +5

    Kedves István. Nagyon szeretem nézni a videókat nagyon szép helyeken jár mutat be szebbnél szebb kis falukat. Köszönöm a sok szép videókat és még sok ilyen szem gyönyörű tájakat szeretnék látni. Maradok tisztelettel üdvőzlöm.

  • @csafordipeter3834
    @csafordipeter3834 3 года назад +8

    Kedves István! Köszönjük "munkásságodat"! Videóid a magyar jelen és a magyar értéktár bemutatása szempontjából is kiemelkedőek. Mi is hasonló hozzáállással indulunk el újra és újra, és járjuk az ország kevésbé frekventált részeit. (Varbóc még kimaradt, de a környező aprófalvak alapján - pl. Teresztenye, Égerszög, Tornakápolna, Szögliget (utóbbi mondjuk nem aprófalu) - el tudjuk képzelni, milyen csoda ez is.) Ha így megmenteni nem is tudjuk ezeket a kihaló falvakat, de legalább magunknak elraktározzuk, hogy van még ilyen is... További sok szép kirándulást és videót kívánunk!

  • @gergelyhorvath6612
    @gergelyhorvath6612 5 лет назад +5

    Csodás falu kedves emberekkel...
    Jó nézni!
    Köszönjük hogy megmutattad !

  • @erzsebetkaskoto2609
    @erzsebetkaskoto2609 2 года назад +8

    Meseszép🙂Köszönöm, hogy láthattam🙂

  • @margofeledi1132
    @margofeledi1132 5 лет назад +17

    Nagyon remek ötletnek tartom ezt a nosztalgikus videó sorozatot úgy szól a mondás ki a múltat nem becsüli a jelent nem érdemli.

    • @arpadfabian4513
      @arpadfabian4513 3 года назад

      Raadasul megmutatja aMagyar embereknek hogy honnan erednek a a gyokereink,ahova osszefogassal esetleg kicsit visszafogva igenyeinket barmikor visszaterhetunk. En szemely szerint is megtennem ha ha egy csoport osszellna ,van mar ilyen ,nem kell ettol felni. Ma mar nem gyalog vagy lovaskocsin kell utazni ,raadasul az uthalozat is egyre kiterjedtebb lesz ,nem muszaj varosokban sinylodni a szabadsag jegyeben lehet videken is elni.

  • @9999gringo
    @9999gringo 5 лет назад +11

    Olvasgattam a kötekedő kommenteket. Én itt, a város közepén (tévedés ne essék, jól érzem magam,) csak ámulok, bámulok a régi, egész más stílusú házak láttán. persze, hogy egyik másik le van robbanva. Jártam falun, ahol környezetbe nem illő, hivalkodó, giccses házak építése a menő!! D. I. az utolsó percben még amit lehet megörökít.Köszönjük!

  • @margitegeto1397
    @margitegeto1397 4 года назад +7

    Dévi!
    De gyönyörű helyeken jársz.
    Köszi h.làthatjuk.
    Üdv. Grèt

  • @tuttifruttianya3761
    @tuttifruttianya3761 5 лет назад +9

    Nagyon aranyos videó, főleg a néni a szőlővel nagyon tetszett :-)

    • @tuttifruttianya3761
      @tuttifruttianya3761 5 лет назад

      Utólag az maradt meg bennem a leginkább, ami a végén elhangzott: hogy nem lehet elmondani, hogy milyen itt élni. Biztos boldogabb, mint aki azt se tudja, mire költse a pénzét.

  • @00Volunteer
    @00Volunteer 5 лет назад +3

    Pontosan ezek a vidéki barangoló videók amelyeket kedves élmény végig nézni, fővárosban élő vidékiként minden alkalommal. További kitartó és élményekben gazdag munkát kívánok Önnek István! A.

  • @shopmakessense
    @shopmakessense 5 лет назад +14

    314 éves ház? Csodálatos. Jó ezeket látni. Köszi a túrát.

    • @deaklaszlo6749
      @deaklaszlo6749 5 лет назад

      @Olvass, művelődj! Mennyi mindent láttak azok a falak, örömet bánatot, születést halált, ha mesélni tudnának...

  • @jankoagi
    @jankoagi 5 лет назад +17

    Kedves falucska, ccendes, békés. Az tetszett amikor az ''idegenvezetó úr mondta szeret itt élni, csupa gyönyörűség, jó levegő, jó emberek, más nem is kell. Aki megcsömörlik a nagyvárosi élettől, emberektől, annak ilyen helyet ajánlok. Kedves István, várom a következő filmet.

    • @jozsefnekiss754
      @jozsefnekiss754 2 года назад

      Mi a neve ennek a kedves telepulesnek

    • @tuzgago
      @tuzgago 5 месяцев назад

      ​@@jozsefnekiss754Varbóc

  • @Windlespoon
    @Windlespoon 5 лет назад +8

    Húú, ez nagyon szép! Én még ettem gyerekkoromban ilyen aszalt szőlőt a gerendáról, Nyíregyháza meg Debrecen mellett is. :)

  • @HDBikerBudapest
    @HDBikerBudapest 2 года назад +13

    István, nagyon irigyellek azért a képességért, hogy ilyen hamar képes vagy ennyire közvetlen kapcsolatba kerülni emberekkel. Gyakorlatilag vadidegen emberek pikkpakk beengednek a házukba, és megnyílnak előtted. Igazi újságíró tulajdonság. Tartson meg téged a világ még nagyon sokáig nekünk, nézőknek és olvasóknak.

  • @SzergejButov
    @SzergejButov 5 лет назад +5

    ékszerdoboz, köszönöm a videót! :-) 6 perctől már nagyon mosolyogtam, olyan kedves dolgok ezek az ember fiatal korából ... kérdésedre a válasz ... igen! kifejezetten jó lett a tavalyi borom, száraz vörös. pálinkát is főztem, szilva, körte, szőlő ez a három egyenlőre ... dédnagyapám csinált a családunkban ilyeneket utoljára, négy évtizednyi városi lét után vettem fel a fonalat, de még a szomszédaim is pislognak ... nem szokás ez már manapság. ;-)

  • @ferencnesoos9326
    @ferencnesoos9326 5 лет назад +2

    Köszönöm szépen az élményt, visszahozta a gyermekkori emlékeim! Minden videóját szeretem nézni, és várom a következőt!

  • @csababerkics8752
    @csababerkics8752 5 лет назад +27

    Kedves István! Ennyit jelent a falusi ember, megkináltak szölővel, pálinkával, be invitáltak a saját kis házukba. Majd ha lesz időd, kérlek csinálj egy videót Pesten valami elitt részen ha megkérhetlek, és kiváncsi leszek hogy mivel kinálnak meg.

    • @csabajoo2583
      @csabajoo2583 5 лет назад +1

      Bármelyik lakóparkra is igaz a megállapítás, vidéken is. :(

    • @Haartais
      @Haartais 5 лет назад +3

      Mivel kínálnak meg?
      Rendőrt hívnak és perrel fognak fenyegetőzni.

    • @ficere1088
      @ficere1088 5 лет назад +3

      Nyaklevessel!!!!!

    • @deaklaszlo6749
      @deaklaszlo6749 5 лет назад +2

      @@ficere1088 Ha lakóparkba mész valószinűleg macesszel vagy pászkával fognak megkinálni.

    • @arpadfabian4513
      @arpadfabian4513 3 года назад

      @@deaklaszlo6749 vagy sziszego kigyozo kigyokkal.

  • @rgrg77
    @rgrg77 5 лет назад +7

    Ez nagyon tetszik, megmutatja, hogy van olyan hely is, ahol a csodás természeti környezet ellenére gyakorlatilag kihalt a lakosság. Saját bor, gyümölcsök, erős diófák, erdő, mező, védett ligetes rész. Kis patakok, így tavat is lehetett volna duzzasztani pisztrángos tóval, ha valaki időben kapcsol. A közeli kőbányák és az erdő fáiból a házak nagy része felépíthető volt. 40 éve téglagyár is biztos volt nem túl messze. A falusi turizmusra, elvonulásra úgy ideális, ahogy van. A lekopaszított dombok persze csúnyák, az erdő- és mezőgazdaságunk még messze van a földművelés és tájépítészet egykori magaslataitól, bizony, itt voltak szebb idők ezer évvel ezelőtt..
    Nagyon szépek és praktikusak a teknők, a szekrények is. Az elrakott szőlő is mesés, az igazi szőlőcukor.
    citypopulation.de/php/hungary-borsodabaujzemplen_d.php?adm2id=055
    Debréte, Varbóc, Tornabarakony, Teresztenye, Becskeháza, Égerszög, Viszló, Irota, Galvács...Az egész országot nézve kétszáz hasonló település biztosan van, ahol meredek a 'lejtő'.

  • @janossos8620
    @janossos8620 5 лет назад +5

    1:20 tól RS-09 eszközhordó traktor, nagyon jól néz ki a masina...

  • @annamariasimon1437
    @annamariasimon1437 4 года назад +3

    Köszönöm szépen videót bemutatást.

  • @norbertveres3829
    @norbertveres3829 5 лет назад +4

    Tisztelt István! Engedd meg, gratuláljak a videókhoz nagyon tetszenek. A levelemmel azért zavarnálak mert ahol én lakom Nógrád megyében lenne kettő falucska ami úgymond "halálra van ítélve" és hasonló kilátásban lehet részesülni mint az egyik videódban a Nógrád szedd mint Toszkána. A két falu neve Garáb és Bokor ami egymástól kb 12 km-re van és mind a két falu zsákfalu. Garábot annyiból mondanám halálra ítéltnek, mert eldugott, lakosság már csak 38 fő és vannak 1920 közül épült házak. kb 2 éve építkezik egy gazdag Kínai állampolgár aki lassan az egész települést felvásárolja. Bokor település szintén eldugott, 130 fő körüli a lakosság Toszkána stílusú kilátással, régi házakkal, kilátóval, eldugott vadászházzal. Ha még nem készítettél erre felvételt szerintem hasznos lenne. Üdvözlet.

    • @TerrorDaddy
      @TerrorDaddy 5 лет назад +2

      Norbert Veres Garáb szép falu! Az Országos Kéktúrának köszönhetően ismerem. 2002-2003 körül egy helyi fiatal sráccal beszélgetni is volt szerencsénk, látszott rajta, hogy imádja a faluját! Visszamennék oda is és Mályinkára is!

  • @Kuzmabeby27
    @Kuzmabeby27 4 года назад +9

    Valóban egy kis ékszerdoboz!!! Ezt élőben is látnom kell! (Bő egy éve költöztünk el a fővárosból -elég volt- mi is egy kistelepülést választottunk új lakóhelynek.) Nógrád megyeiek lettünk, én itt fedezem fel a kisfalukat...egyik ilyen kedvenc településem Kisecset. Már a neve is pazar...érdemes felkeresni.

    • @melinda2066
      @melinda2066 3 года назад

      A Kelet Mecsekben található gyönyörü falvaknak a táskáját nem viheti ,
      szépségükkel nem tud vetekedni ..

  • @indiamagyarul4519
    @indiamagyarul4519 4 года назад +5

    Nagyon szeretem Indiabol is

  • @zsoltilyes1930
    @zsoltilyes1930 5 лет назад +3

    Csiborássza! :)))
    Na ezt még nem hallottam, pedig azt hittem kiművelt vagyok észak-keleti tájszólásból. Nagyon jó!

  • @g.bojanaandrassy1965
    @g.bojanaandrassy1965 4 года назад +3

    Köszönöm! Nagyon várom és szeretem ezeket a felfedező kirándulásokat. Hálás vagyok az élményekért.

  • @annaroza9x
    @annaroza9x 5 лет назад +3

    Meseszèp👌🏼 koszonjuk a feltoltest❤️

  • @M4kkMester
    @M4kkMester 5 лет назад +3

    István, ha időd engedi, látogass el egyszer Istvánaknára. A rendszerváltás egyik vesztes települése, körülbelül ott is 30-40-en lakhatnak. Érdekes lenne hasonló szemszögből látni a falut, mely első pillantásra egy háborús övezetre hasonlít. Viszont ha belevágsz, vigyél magaddal lőfegyvert vagy minimum egy viperát, mert főként feketék lakják. Egyik barátom mesélte hogy amikor az átmenő buszjáraton utazott, a vademberek kővel dobálták meg a járművet, utána pedig üldözőbe vették, husángokkal a kezükben.
    Amúgy nagyon szimpatikusak az utazós/falu-bemutatós videóid, csak így tovább!

  • @petermate8940
    @petermate8940 5 лет назад +4

    Köszönöm a videót. Jó Mamámat itt is látni :)

  • @ficere1088
    @ficere1088 5 лет назад +2

    Hej Pityta, de jó volt nézni !!! Köszi !!

  • @mr.charliefilpo170
    @mr.charliefilpo170 5 лет назад +4

    Érdekesek a videók , lenne egy kérdésem mivel készülnek a felvételek mert nagyon jó a minősége .

  • @kereckeyne
    @kereckeyne 5 лет назад +4

    Csodás!!!

  • @housethegren7236
    @housethegren7236 5 лет назад +2

    Jok ezek a felvételek, igy tovább, gratula.. :)

  • @hajnalkak4725
    @hajnalkak4725 5 лет назад +15

    Szép de,nem mindenkinek ajánlott.
    Érző, a természetet tisztelő embereknek.
    A többiek mérhetetlenül ártalmasak.

  • @g.bojanaandrassy1965
    @g.bojanaandrassy1965 5 лет назад +8

    Köszönöm István, érdekes volt ez a vidi is. Bugyi - pest megyei település. Egy zsákfalu. Most építettek oda munkalehetőséget is, mégis kevesen vannak, egyre kevesebben. Valamikor sokat nyaraltam ott, a Dédnagymamámnál. Ma már csak az unokahúgom él ott a lányával és annak családjával. Mondta, hogy szomorú a helyzet, de a legrosszabb a Budapestre utazás reggel, este, mert napközben alig van lehetőség a busszal való közlekedésre. De az is rossz, hogy pl. én Pilisen élek, s képtelen vagyok átjutni - Bugyira - mert csak úgy mehetnék, hogy Pestre fel - és onnan Bugyira. S, onnan u.így ezzel az útvonallal vissza. Kegyetlen, hogy a települések közötti járatokat is megszüntették. Elsorvasztják a falut, de teljesen.

  • @laszlopelle9332
    @laszlopelle9332 5 лет назад +3

    Szuper video ez is koszi szepen.Johet mèg ilyen video nagyon tetszik

  • @molnartibor4825
    @molnartibor4825 3 года назад +1

    kedves Melinda Nyisztor az érték nem kizárólag a szemnek szól , ez gyönyörú ebben az akármilyen világban üdv))

  • @user-hk54pk68
    @user-hk54pk68 5 лет назад +2

    Nagyon szép

  • @Juniperus_Godegara
    @Juniperus_Godegara 5 лет назад +3

    Sorsod Borsod.

  • @istvannelorincz9219
    @istvannelorincz9219 5 лет назад +12

    SZÉP, TISZTA RENDEZETT FALU. JÓ LEHET ITT ÉLNI. BÉKE SZIGETE. DICSÉRETES AZ IGÉNYESSÉGÜK A LAKOSOKNAK. ÓVJÁK AZ ÉRTÉKEIKET.

    • @zsuzsannabodonyi9229
      @zsuzsannabodonyi9229 4 года назад

      Mi jó lehet benne szerinted? Víz, gáz,posta,orvos,patika nélkül? Itt mindenért tenni kell! Sár, por, legyek...

  • @mariaduzmath9401
    @mariaduzmath9401 3 года назад +1

    Csodálatos.

  • @melinda2066
    @melinda2066 3 года назад +6

    Nem akarok senkit megbántani de ékszerdoboznak nem nevezném.....
    Ha valaki igazán ékszerdoboz szépségü falut akar látni, nyugalmat csendet szeretne a Mecsek szívében bùjik meg Kisújbánya , egykoron Mária Terézia által betelepített svábok lakta falu volt. ( mecseki üveghuták)
    akik az 50 es évektöl kezdve hagyták el , ill öregedtek el a faluban
    Szépsége semmihez sem fogható...
    A 80’ as évek elsö felében egyetlen bácsi lakta, aki ott is halt meg , soha nem hagyta el a falut.
    A rendszerváltás után figyeltek fel rá ùjból.
    A pusztulástól megmenekült faluban ma orvosok ügyvedek gyönyörüen felujitott házai állnak.
    Kiváló turisztikai célpont , ahonnan az egész Kelet Mecsek bejárható.
    Gyönyörü fatornyos kistemploma hivogat mindenkit ...
    A másik csoda a szintén teljesen kihalt , majd gyönyöruen retusált házakból álló Püspökszentlászló .. szintén a Kelet Mecsek ékköve ,
    gyönyörü környezetben , (ahová nem vezet betonos út, ) egy utcás falucska , püspöki palotával , arborètummal, apàca temetövel, tiszta vizü forràssal ..

    • @janosgruner3163
      @janosgruner3163 2 года назад

      Következő szabadságon meglátógatjuk

  • @ubulotto9386
    @ubulotto9386 5 лет назад +1

    Jo vidi lett. Szepen visszaadta a videki hangulatom.
    Egy apro megjegyzes: meg tudnad valahogy oldani, hogy tobb reklam legyen?
    Tudom, hogy bevetel stb. ; de nem eleg 1 az elejere?

    • @kereckeyne
      @kereckeyne 5 лет назад +1

      Jajmá!

    • @davidfarkas3963
      @davidfarkas3963 5 лет назад +1

      Adblock

    • @hegelmucika8961
      @hegelmucika8961 5 лет назад

      Akinek alacsony a vérnyomija nem kell bogyó belép ide és kész felmegy... :) undoritó már mindenhol a legkisebb felületre is...szellemi szemét.

  • @bogiistraveling8556
    @bogiistraveling8556 5 лет назад +2

    Gyönyörű videó! Abszolút visszahozta a gyerekkoromat. De hogy lehet ilyen stabil videókat készíteni telefonnal?

    • @sanpetaa
      @sanpetaa 5 лет назад +1

      Gimbalt hasznal. Szuper szerkentyu.

    • @haverjamarosi680
      @haverjamarosi680 5 лет назад

      Új telókon nagyon durva digitális stabilizálás van.
      Haverral megcsináltuk hogy egy EXTRÉMÜL hepe-hupás kátyús úton hajtottam meglehetősen gyorsan, míg ő vette az utat ....
      A belemből kirázott mindent, de a felvétel olyan volt mintha sínen vették volna.

  • @somogyimaria213
    @somogyimaria213 5 лет назад +2

    Üdvözlöm ! Hol készült ez a videó? Várom válaszát....

    • @moltam2
      @moltam2 5 лет назад +1

      0:20

    • @deaklaszlo6749
      @deaklaszlo6749 5 лет назад

      Hogy nézed ha nem tudod? Az elején elmondta.

  • @trutymourosszetortgemersze1505
    @trutymourosszetortgemersze1505 5 лет назад +6

    sárga ikarus,borsodisör ,tötött klubbcigi,szotyoládé, hó elején mindenkinél dupla sajtos telfölös lángos meg a nyújorkos pólóktol dagadó kinai szatyrok,mulatozás dábádé kannásbor vlagyimirvodka
    15.e után silent hill elfogytak a segélyek
    i

    • @zsoltnagy7764
      @zsoltnagy7764 5 лет назад

      .... :)

    • @deaklaszlo6749
      @deaklaszlo6749 5 лет назад

      @@zsoltnagy7764 Látom ismered ezt a világot😂

    • @zsoltnagy7764
      @zsoltnagy7764 5 лет назад

      @@deaklaszlo6749 Na cső! Rég találkoztunk. Hogy vagy?😂

    • @deaklaszlo6749
      @deaklaszlo6749 5 лет назад

      @@zsoltnagy7764 Vagyogatok barátom...

    • @deaklaszlo6749
      @deaklaszlo6749 5 лет назад

      @@zsoltnagy7764 Még csak az kéne... És Neked hogy szolgál?

  • @tamasmarosvary1418
    @tamasmarosvary1418 5 лет назад +9

    Az összes ilyen videó hangja eléggé problémás, ha egy kis szél van. Ezzel nem lehetne vmit kezdeni? Pl. egy külső mikrofon, szivacs borítással? Remek helyek, kár, hogy gyakran alig érthető a beszéd. Magán a videón is lehetne javítani, ha kicsit kevesebb szelfi és több, lassabban mozgó kamerával vett tájkép, utcarészlet lenne látható. Lehetőleg, kicsit tovább időzne, maradna a kép egy helyben, hogy legyen idő valamit megnézni kényelmesen, mielőtt továbbmenne a kamera.

  • @Gubancosful
    @Gubancosful 3 года назад +2

    Kedves Dévényi István! Klasszak a filmjeid és szívemnek kedves a téma, mert nagyon is húz engem a nagyvárosból valami, egy ilyen bájos faluba. Érdemes lenne a filmekben megemlíteni a WI-Fi vételi lehetőség/Internetezés lehetőségét. Ez az információ biztosan több embert megmozgatna h ilyen helyre költözzön, és talán lassulna a fogyása valamicskét ezeknek a helyeknek.

    • @_eftomi
      @_eftomi 2 года назад

      Biztosan fejlődne.

  • @molnarriki4876
    @molnarriki4876 4 года назад +2

    Nezd meg ezt a vendégszeretetet.miert nem alszol meg ezeken a helyeken?ez vmi fantasztikus

  • @oszinteorult
    @oszinteorult 5 лет назад +5

    Néptáncról/táncházmozgalomról is forgathatna, ha már van ilyen irányú személyes kötődés.

  • @xxthatpookieeditsxx
    @xxthatpookieeditsxx 5 лет назад +2

    Azok a szekrenyek 6:45 nel ernek valamit.

    • @deaklaszlo6749
      @deaklaszlo6749 5 лет назад

      Ja régi diófa szekrény. Falun ez volt az általános.

  • @tamasszeremy9349
    @tamasszeremy9349 3 года назад +2

    Szuper volt az idéző jel, vigyázz tudod a tésa😀. Tiszta vicc lett az a település a vezetőség miatt. Csak politikusok és gazdagok nyaraloja lett. Tisztelet a kivételek és az ott lakó torzsgyokeres embereknek,akikbol szerintem már alig maradt. 😔😔

  • @gyorgysallay5695
    @gyorgysallay5695 5 лет назад

    Kedves István! Felmehettél volna a falu fölötti kereszthez, onnan szép a kilátás, autóval is fel lehet menni vagy 2-300 méter csak a szélső házaktól. Ha tovább mégy kissé, akkor meg az adótoronyhoz jutsz, onnan meg már Tornakápolna csak 1-2 km.

  • @illesnekovesi924
    @illesnekovesi924 4 года назад

    Köszönöm./szép Nagyon./

  • @BB94TM
    @BB94TM 5 лет назад +3

    István, menjen el Nagyecsérre. Sok mindenkivel nem fog tudni beszélni, mert szellemfalu, de a látvány magáért beszél.
    Menjen, amíg nem késő. Ha fagyott a föld, egész jól meg lehet közelíteni, később bár bajosabb.

    • @IstvanDevenyi
      @IstvanDevenyi  5 лет назад

      Kb. fél éve itt van a Google-térképe a kedvencek közé berakva, de nincs hozzá járművem. Egyedül kicsit nehéz mindent összeszervezni. :)

    • @BB94TM
      @BB94TM 5 лет назад

      @@IstvanDevenyi
      Mi egy kis autóval mentünk oda pár éve ketten, lassan haladtunk. Hepehupás az út, de ha óvatosan vezet, semmi baj nem lesz :)

  • @FIDEESZ
    @FIDEESZ 5 лет назад +18

    borsod a legszebb megye az országban,és a legélhetetlenebb az orkok miatt.ez az ország már hulla csak még nemtudja.

    • @zoltanvarga9798
      @zoltanvarga9798 5 лет назад +4

      Reméljük lassan te leszel hulla

    • @zoltanvarga9798
      @zoltanvarga9798 5 лет назад +1

      @@FIDEESZ Leszarom, hogy te kit kérdezel :D

    • @istvansebestyen5016
      @istvansebestyen5016 5 лет назад +1

      @@FIDEESZ A helyesírásod primitív, akár a személyiséged.

  • @andreakovacs3088
    @andreakovacs3088 4 года назад +1

    Mennyiért lehet venni ott 1 házat?

  • @annahorvath5914
    @annahorvath5914 5 лет назад +1

    Kedvesem, azert talalsz ilyen es hasonlo ekszerdobozokat az orszagban, mert az a politikaja a kormanynak ami...
    Megertem, faraszto lehet hallgatni a valosagot...
    De elhiheted, vele/ veluk elni meg nehezebb..

  • @gaborcsapo4294
    @gaborcsapo4294 5 лет назад +1

    Nem semmi

  • @irengibiszer6692
    @irengibiszer6692 5 лет назад +1

    a szitakötő tetszet aleg jobban!!!!

  • @kristofbodolai2990
    @kristofbodolai2990 5 лет назад +2

    Néz el Irotára is, az is itt Borsodban található

    • @kristofbodolai2990
      @kristofbodolai2990 5 лет назад +1

      Vagy Dobódél, ott max 3-man laknak. Én szüleim onnét származnak :D

  • @viktoriahuszar7487
    @viktoriahuszar7487 5 лет назад +2

    Akarok egy ilyen hazat. Mint a meseben

  • @soma_kovacs
    @soma_kovacs 5 лет назад +4

    Tényleg kár ezekért a helyekért :(

    • @haverjamarosi680
      @haverjamarosi680 5 лет назад

      Kár, nem kár ....
      Bármennyire is nyugodt meg tiszta a falu, de semmilyen életperspektíva nincs (közösségről nem is beszélve) így sajnos evidens hogy senki nem marad ott, max nyaralónak vesz ott házat. Te se laknál ott, én se. Sajnos ez az élet rendje.

    • @soma_kovacs
      @soma_kovacs 5 лет назад +1

      Nem a mondat állítmánya a fontos, hanem minden olyan mögöttes dolog, ami az egész falu elmúlását okozza. Többek közt, ami a valóság, hogy tényleg nincs pl. perspektíva vagy közösség. Bár én is nagyvárosi vagyok, de attól még tudom értékelni a falu szerepét, és sajnálom, hogy elmúlik a közösségek ezen formája.

  • @laszloneszilagyi3994
    @laszloneszilagyi3994 2 года назад +2

    IGEN TISZTELT ISTVÁN. a HANG NEM MEGFELELŐ, HALK VAGY NINCS HANG SOK VIDEON, PEDIG ISTENI VIDEÓKAT KÉSZÍT. ÜDV. MARIKA

    • @Gubancosful
      @Gubancosful Год назад +1

      Valami jót nem tudtál volna említeni?

    • @annabus4788
      @annabus4788 8 месяцев назад

      ⁠@@Gubancosfulmondott. Igen tisztelt István! “ isteni videókat készít .“
      A hang tényleg kívánnivalót hagy maga után.

  • @arnoldschwarzenegger1527
    @arnoldschwarzenegger1527 Год назад

    Nem is hallani ezt a motyogást.

  • @LADASZAMARA-r6t
    @LADASZAMARA-r6t 5 месяцев назад

    RS 09

  • @indiamagyarul4519
    @indiamagyarul4519 4 года назад +1

    Elmennèk egy faluba

    • @melinda2066
      @melinda2066 3 года назад +3

      Kisújbánya
      Óbánya
      Püspökszentlászló
      Kán

  • @petertoth7237
    @petertoth7237 5 лет назад +3

    nekem nem tetszik ez falú! Inkább panel rengeteg, mert az pár ház egymásba van zsúfolva. Ha mindegyikben laknának, egy fingás és 8 szomszéd hallaná.
    Utcák is szűkek.
    A falú az legyen olyan széles utcákkal megáldva, hogy pótkocsis IFával is meglehessen fordulni, még házak ne egymás szájába legyen már.

    • @bladewatcher9463
      @bladewatcher9463 5 лет назад +5

      Kevered a "falú"-t a tanyavilággal.

    • @kiflisferi
      @kiflisferi 5 лет назад

      @@petertoth7237 egyébként hányas vagy/voltál fogalmazásból?

    • @petertoth7237
      @petertoth7237 4 года назад

      @Ferenc Dobos hülye vaqy fiam, valszeg a kútvíz lehet amit isztok. Próbáld meg értelmezni amire ilyen késztetést érzel, hogy válaszolj te ökör!

  • @HAMARI_Ulrik
    @HAMARI_Ulrik 5 лет назад +8

    "Ez nagyon nagyon rendbe van, ahhoz képest" Mihez képest? Na lakjál ott egy hónapig! Tényleg nagyon szép a falú, "ahhoz képest" , hogy helyenként erősen lerobbant az egész. Ne csak kérdezz, ne csak nézz, esetleg láss is!

    • @IstvanDevenyi
      @IstvanDevenyi  5 лет назад +11

      Ahhoz képest, hogy milyen idős ház, és hogy milyen házakban szoktam járni. Hogy téged idézzelek: ne csak kötekedj, ne csak beszólogass, hanem próbálj érteni is nem túl bonyolult szövegeket. Ja, a falu nincs lerobbanva. Illetve a falu rövid u, de ez már tényleg csak apróság itt a nagy kioktatás közepette.

    • @HAMARI_Ulrik
      @HAMARI_Ulrik 5 лет назад +8

      @@IstvanDevenyi A felvezető szöveget át kellene írnod, gondolom sejted mire utalok (a "vagy pont fordítva" részre) és akkor esetleg nem kell megsértődni sem. Nem gondoltam, hogy egy "apróság" lesz a válaszod lényegi része, ami egy elíráshoz kapcsolódik, csak azért nem javítom ki, hogy ne legyen teljesen értelmetlen a savazásod . Talán nem tűnt fel, de abba sem kötöttem bele, hogy "jó értelembe vett világvége", 2xer is (0:09, 0:44) - 1 db "n", de volt itt "nagyon szép állapotba van", "teljes mértékbe vezetek" vagy egyenlőre is az egyelőre, helyett... Ha már vesszük a fáradtságot..., persze tudom, satu, gyalu, hamu, kapu, és a falu is... ez egy remek kioktatás volt a részedről, na meg egy merőben véletlen lekezelés is akart lenni. A nézőnek meg honnan kéne tudnia, hogy te milyen házakban szoktál járni? Tiltsd le a kommenteket, ha zavarnak, akkor nem lesz se beszólás, se kioktatás, sem értetlenség - igaz nem lesz dicséret sem. Na meg esetleg kevesebb patreon utalás is. Természetes, hogy zavar mások véleménye, ez érthető. Egy közszereplő ne is próbálja azt elviselni, mi lenne így a világgal?
      Legközelebb, ha egy "ékszerdoboz... csodaszép" faluban jársz vagy ne filmezd le a lepukkant részeket, vagy utólag vágd ki, vagy esetleg fogalmazz úgy, hogy az passzoljon a képekhez. Persze akkor nem lenne ennyire hangzatos és nézőcsalogató a felvezető. Remélem tudtam segíteni és értelmezni és remélem nem volt túl bonyolult a szöveg?

    • @martonlendvayt.1840
      @martonlendvayt.1840 5 лет назад +11

      @@IstvanDevenyi, a falu megőrizte a "régi formáját" és ezért is szép, főleg a kádár-barokk kockaházas falvakhoz képest. Ez legyen a mihez képest része. Az "ékszerdoboz és a csodaszép" azért erős túlzás. Az épületek állapota, ahogy az a filmen is jól látható, itt-ott , bőven hagy kívánnivalót maga után. Nem egy épület lakhatóvá tétele több, vagy sok milliós beruházást igényelne. Nem csak a belsőkről van szó, annak állapota a szőlős házban jól látható, hanem tetők, vakolatok, nyílászárók javításáról, cseréjéről. Én most vagyok túl egy ilyenen és ami első látásra csodaszép, a maga rusztikus, régies mivoltában, az bizony közelről nézve, gyakran közel van a lepukkanthoz. Az idézet pedig, nem analógia, vagy parafrázis, hanem egy szöveg(rész) szó szerinti megismétlése. Ami pedig a -ba, -be használatát illeti, a -ban, -ben helyett, az tényleg zavaró egy kicsit, rossz szokás, ami kis odafigyeléssel javítható. Mindent egybevetve nekem tetszett a film, de ha ezt folytatni akarod, akkor érdemes lenne beruházni egy erre alkalmasabb kamerába, a mobiltelefon helyett. Annyit még hozzátennék, hogy az a "közéleti" bevágás nagyon nem hiányozna ebből a videóból.

    • @csongorhadnagy5488
      @csongorhadnagy5488 5 лет назад +1

      @@martonlendvayt.1840 Nem gondolod, hogy ennek az állapotnak amit a falu megtestesít, valójában ez adja meg az igazi varázsát?!

    • @martonlendvayt.1840
      @martonlendvayt.1840 5 лет назад +2

      @@csongorhadnagy5488, osztrák, német, svájci és észak-olasz kis "ékszerdoboz" falvak után, amik tényleg teljesen jó állapotban, rendszeresen karban vannak tartva, csak erős részrehajlással, igen. Gyönyörű falvakat láttam a fenti helyeken, ráadásul mind működő közig-el, postával, gyakran bankfiókkal, panzióval, boltokkal stb. Ha nincs sürgős úti cél nagyon érdemes az autópályákról letérni. Persze tudom, hogy nagyon más anyagi helyzetről van ott szó. Viszont a szépség független attól, hogy hol és mennyi pénzből az. Ez a falucska azért ékszerdoboznak, gyönyörűnek, csak nagy jóindulattal nevezhető. A videóban szinte mindenhol láthatók az enyészet jelei. Ennek ellenére nekem is tetszett a kissé vadregényes utcákkal, kertekkel.