Gratulálok, nem csak a szakszerűség okán, hanem a szép magyar beszédért, megfogalmazásokért, öröm volt hallgatni. További sikeres termesztést kívánok , erőben, egészségben.
Sárga csemege paradicsommal kísérleteztem. Hagytam "elvadulni" néhány tövet, néhányról leszedtem a hónalj hajtásokat. A szabadjára hagyottak több termést hoztak. A húsos paradicsomnál, (Marmande) a hónaljhajtások leszedése viszont jó eredményt hozott.
Tisztelt Kertbarat! Milyen permetezoszerekkel permetezi a paradicsom és paprika növényeket? Hogyan vedekezik a vakond turasok ellen? Csoda szép gondozott kertje van. Üdvözlettel Konnerthne
Kedves Erzsi! Az idén a gombafertőzések megelőzésére Polyversum nevű biológiai szerrel permeteztem. Most használtam először, háromhetes időközzel. Eddig nem találtam fertőzést sem a paradicsomnál, sem a paprikánál. Tavaly Ridomil nevű vegyszert használtam. Szerencsére vakond nincs a kertemben.
Kedves Garancsy Zoltánné! Ezek a felvételek még tavaly készültek. A kertet előző évben istállótrágyával trágyáztam. Nem használtam mesterséges tápszereket. Én az idén a talajt Artis Pro biológiai szerrel permeteztem. Megnézheti a Paradicsompalánták ültetésének tervezése és biológiai talajfertőtlenítés Goldperger Andrással című videóban). A lombozatot a mai napon Greenman Agroval. Ez is biológiai szer.
Köszönöm ezt a videót is.🥰 Nagyon sokat tanulok belőllök. Most tudom hogy a mult éven hol hibáztam. Használhatom karóknak az ecet fat is? Ugyan is, van belőle elég és így is ki kell írtani, de ha tudom akkor felhasználnam.
Köszönöm válaszát.Most szórhatok még a földjére marhatrágyát, távol a tövétől vagy feloldom vízben és a földjére öntöm,az ér még valamit, esetleg kiégetem? A padlizsán palántáim is nehezen fejlődnek,arra mi lehet jó? Bocsánat,ha zavarom,de nagyon tatszik amit munkálkodik a kertjében!
Kedves Garancsy Zoltánné! A száraz marhatrágyát be lehetne dolgozni a talajba, nem túl mélyen, hogy a gyökereket ne sértse meg és utána jól belocsolni. Jó megoldás a vizes oldat is. A padlizsánokra is jó.
Kedves András nagyon szép az űltetvényei látszik a törődés, szeretnék kérdezni a Kecskemétti jubileummal kapcsolatba, nagyon sok paradicsomot el ültettem ,de még ijennel nem találkoztam,szépen virit és a fő ágon eggy ojan virágot láttam mintha magzani akarna, nemtudom mi az soha ijen még nemvolt Maradok tisztelettel Szebényiné Irén
Kedves Irén! Látni kellene az elváltozást, de feltételezem, hogy esetleg egy vírusfertőzés miatt sejtburjánzás "seprűsödés" okozhatja a rendellenes fejlődést, ha a növényen több torzulás is van, el kell távolítani a kertből.
A telepített fémháló állandó helyet ad a paradicsom ültetvénynek? A vetésforgót tudja alkalmazni? A monokultúra egyéb káros hatását hogy lehet így érvényesíteni, azaz, második évben mit ültet a háló mellé? Nálam elég kevés hely van, nagy probléma, hogy minden évben mást ültessek az adott helyre.
Kedves Veronique! Minden évben, már ősszel lebontom a paradicsom támrendszerét, hogy könnyebb legyen az őszi talaj-előkészítés. Ez jól látható a Bőséges termés titka ( ruclips.net/video/O8obgvD3e_k/видео.html ) videónkban, a hatodik perc környékén. A következő évben új helyre telepítem az ültetvényt a tavasz folyamán és a támrendszert ismételten elkészítem, természetesen már a következő ültetési területen. A paradicsomok helyére általában gyökérzöldségek, bab és borsó kerülnek. A kiskerti vetésforgót természetesen alkalmazom. Már ősszel elkészítem a következő év vetési-ültetési tervét. Erről is szó esik a már előbb említett videóban. A kiskerti vetésforgóról a paprika ültetése című (ruclips.net/video/aZ3GWiYj1nQ/видео.html) filmünkben beszélek. Sajnos a kiskertek hátránya, hogy nem minden esetben oldható meg az, hogy három év után kerüljön vissza, például a paradicsom az első éves ültetési helyére. Kényszerűségből megoldás lehet, hogy néhány haszonnövény kimarad egy-egy évben.
Kedves András! A paradicsomültetvény vegetációs időben már nem kap semmilyen plusz műtrágyát vagy tápanyagot. A Kertet három évenként ősszel istállótrágyával trágyázom és beásom. Ez elegendő szerves tápanyagot biztosít a növényeknek. Múlt évben a palánták kiültetésekor az ültetőgödröket bepermeteztem egy GREEMAN AGRO nevű mikrobiológiai szerrel, ami javította a talajban a humusz képződést a szerben lévő baktériumok erejével.
Kedves Barna! Amikor túl magasra nő a paradicsom, vissza lehet vágni a csúcshajtását. Már az ültetés előtt is eldöntheti a fajta kiválasztásakor, hogy milyen magas növényeket szeretne termeszteni. Vannak determinált, féldeterminált és folytonnövő fajták.
@@kertbarat4199 Köszönöm a gyors választ! Mi palántokat szoktunk vásárolni, amolyan nem megnevezett fajtákat. Vagyis eddig soha nem érdeklődtünk a termesztőktől, hogy milyen a paradicsom fajtája pontosan. Nekem tünt fel pár éve, hogy egyik másik nagyon felnő, egészen a támrendszer felé és nem tudtam kezelni megfelelően, plusz aggódtam is, hogy ha esetleg levágom, akkor nem hoz több virágot és termést. Arra lennék még kíváncsi, hogy ha karó mellett nevelem, ami kb 230 cm magas - ilyenekkel rendelkezek - akkor a letetejelés után hagyjak meg másodlagos hajtásokat és ágaztassam el? Eddig ugyanis 1 fő szárat hagytam meg és azon neveltem az alsó levelek letörésével és a másodlagos hajtások letörésével a termést... Nem tudom, hogy elég érthető voltam e...:)
Szép paradicsom ültetvény! Amikor majd érni kezd, gondolom ott is megjelennek a paradicsom lelkes rajongói, a poloskák. Van ellenük valami működőképes védekezési mód? Én már annyi mindent próbáltam, de mostmár három éve nem ettem a saját paradicsomomból, mert ezek a kis rohadékok mindet végigszurkálják, mire beérnének...
Kedves László! A tavalyi évben csak nyár végén kis létszámban fordultak elő a poloskák, nem volt számottevő a károsításuk. Csak remélni tudom, hogy idén is így lesz. A szakirodalmat nézve, a vegyszermentes védekezés, a sűrű háló, vagy a csalinövények ültetése /koriander, zöldbab, a búza zöld kalásza/.
Ültess közé büdöskét😄Azt mondják hogy az segit távolt tartani a poloskát.Nem használtuk még mert szerencsére nem támadta/támadja vagy ha igen nincs olyan sok rajta. Ajánlom figyelmedbe a Kerttv youtube csatornát ott találsz erről videokat😃
A fattyuhajtasok lecsipese, v. levagasa nagyon megszivelendo tanacs, koszonom. Nekem sikerult feltepnem a noveny vastag szarat. Remelem nem karosodik mire begyogyul.
Az még természetes, ha egy virágfürtnél nem minden virágból lesz termés. Az, hogy minden virág elszárad, már komolyabb bajt jelez. Ez adódhat abból, hogy a növényt megtámadta valamelyik gombabetegség (alternaria, phytophthora, botrytis), ezek a virágokat is fertőzhetik. A paradicsom legyengülhet például a gyökérgubacs fonalféregtől is, akkor is elmarad a gyümölcskötés. Gondolom a növény szabadban van, biztosított a beporzása.
Kedves Dalma! A kertben a paradicsomon kívüli zöldségek egy család éves szükségleteit fedezik. A paradicsom a kedvenc növényem. Idén 25 félét nevelek. Sokat befőzök, paradicsomlevet és lecsót készítek a zöméből, de jut belőle az utca lakóinak is.
Üdv uram! A tanácsát szeretném kérni ismét, mert napok óta kutatok a neten, de valahogy nem találom a választ a problémára... A paradicsom növényeknek a törzsén fekete foltok kezdtek kialakulni, lassan már több centiméter hosszan beborítja a törzset. Mi lehet a gond, kell miatta aggódni? Ha igen, mit kell használnom ez ellen? Köszönettel, Zoli
Kedves Zoli! Látatlanban én is csak tippelni tudok, ha száraz szövetelhalásos a barnulás a paradicsomszáron, az már a levelekről átterjedő alternáriás betegség lehet. A növény többi részét védendő, réztartalmú szerekkel, Dithane-M45-tel lehetne permetezni, az élelmezés egészségügyi előírásokat betartva. Ha párás, esős időben a szürkésbarna foltok szélén penészgyep is megjelenik az botritiszes fertőzést jelent. Topsint vagy Sumilexet lehetne használni, de legelőször a fertőzött részeket eltávolítani. Egyik esetben sem várható teljes siker. A megelőzésre kell törekedni.
Volna egy kérdésem! Gyakorta sajnálom leszedni a fattyúhajtásokat, mert ha hagyom, az is szépen terem. Vajon érdemes-e mindet leszedni? Most pl. az egyik koktélparadicsomom kétszárúvá vált, mert hagytam a fattyút. Ha kiszedem ezeket a fattyúhajtásokat, nő-e ott később másik?
Kedves György! Amennyiben hagyjuk a fattyúhajtásokat is teremni, lehet, hogy össztömegében valamennyivel többet fog teremni a tő, de apróbbak lesznek a bogyók. Viszont ez azt a veszélyt hordozza magában, mivel sűrű a lombozat, hogy hamar elkapja a gombafertőzéseket. A determinált, az-az, alacsony növésű töveknél a lombkorona felső termő részében már nem kell minden hónaljhajtást kiszedni, csak ritkítani, levegősebbé tenni a növényt. A folytonövőknél, ha zsinóron egy szálat futtat fel, ki kell szedni a fattyúhajtásokat. Én drótháló mellett nevelem a folytonnövő paradicsomokat, itt két-három főágra engedem szét a töveket. Amennyiben tőből maradéktalanul kiszedi (kitöri-kivágja) a fattyakat, hónaljhajtásokat, nem nő helyettük másik.
Magam is így csinálom, de még a veteményesbe is betelepszik a rémes vadkomló. Azelőtt ezt az ádáz gyomot nem ismertük. Tudna valami hatékony megoldást a kiirtására?
Kedves György! A vadkomló kiirtására alkalmas a GLIALKA nevű gyomirtószer. A zöld levélzeten át felszívódik és a gyökérzet is elpusztul. Természetesen jobb lenne ősszel, vagy a paradicsom kiültetése előtt totális gyomirtást végezni, de most is lehet - óvatosan - a paradicsomtöveket leárnyékolva pld. kartonpapírral. A permetezést az esti órákban érdemes végezni, hogy a vegyszer párolgása ne károsítsa a paradicsomokat. Vegyszer nélküli módszer a talaj takarása, pld. kartonpapírral vagy fekete talajtakaró szövettel, fóliával, de akkor a terület abban a szezonban nem hasznosítható.
@@kertbarat4199 köszönöm, de sajna ezt már eddig is tudtam. A baj az, hogy a vadkomló okosgyom, a növények tövébe telepszik, sövény kellős közepébe, rózsatő közepébe, pontosan a drótkerítés alá, stb. Az szoktam csinálni, hogy lehúzom a hosszú indáit a növényekről, kerítésről, elfektetem a földön, teszek alá valamit s lepermetezem minél hosszabb, nagyobb felületen. Tapasztalatom szerint a gyökér nem pusztul el, simán újra hajt még erőteljesebben. Nálunk vegyes kert van, divatos és idióta szóval multikulturális. Én inkább orfikus kertnek szeretem hívni. Vannak hatalmas diófák, gyümölcsfák, örökzöldek, rózsák, évelő virágok, mindenféle cserje és a kert végében egy kis veteményes kert, inkább csak hobbiból. Ilyen biodiverzitásban nem lehet gyomirtózni, legfeljebb csak célzottan egy-egy nővényre, óvatosan.
Kedves András, Évek óta termelek paprikát, - palántát fólia sátorban, a többi már szabadföldben. Soha nem foglalkoztam a paprika idomításával, kötözésével, de termésem mindíg hatalmas mennyiséget hoztak úgy fűszer, mint étkezési paprikákból. Mi a lényege ennek a babra munkának tűnő dedikációnak???
Kedves Tibor! Egy módszert mutatok be, mely nekem bevált. Az a tapasztalatom, hogyha a bemutatott módon kezelem a növényeket, szebb és nagyobb bogyókat hoznak a tövek és kevesebb a baktériumos, valamint a gombafertőzéses paprikák előfordulási száma. Én csak kiskertben, egy családnak való mennyiségben ültetek paprikát, így ez a művelet nem különösebben időigényes. A fóliás és nagybani termesztés más "műfaj".
Kedves András! Most találtam rá a videóira és rögtön feliratkoztam. Nagyon köszönöm a sok okosságot, amit megoszt velünk. Gyönyörű a kertje és az egész környék. Szeretném megkérdezni, hogy a poloskák ellen hogy védekezik?
Kedves Mokilla! A poloskák itt nálunk az északi határszélen még nem okoztak eddig nagy kárt. Csalinövényeket érdemes a közelbe ültetni. A tapasztalatom, hogy jó erre a zöldbab és a brokkoli is.
Kedves László! Még eddig nem vettem észre, hogy károsította volna a vadháló a növényeket. A növény is árnyékolja a fémhálót, a fém is elvezeti, kiegyenlíti a nagyobb hőmérsékleti különbségeket. A tartósabb kánikulában raschel hálóval is le szoktam takarni az ültetvényt.
Gratulálok, nem csak a szakszerűség okán, hanem a szép magyar beszédért, megfogalmazásokért, öröm volt hallgatni. További sikeres termesztést kívánok , erőben, egészségben.
Köszönjük szépen!
Nagyon szép a kertje látszik rajta a gazda szeretete , és hozzá értése ,fogadja elis erésem .....
Köszönjük szépen!
Sárga csemege paradicsommal kísérleteztem. Hagytam "elvadulni" néhány tövet, néhányról leszedtem a hónalj hajtásokat. A szabadjára hagyottak több termést hoztak. A húsos paradicsomnál, (Marmande) a hónaljhajtások leszedése viszont jó eredményt hozott.
Végtelen türelem , és a növény szeretete látszik minden videón! Tisztelem a szaktudását. Köszönet és hála érte, hogy átadja nekünk!
Köszönjük szépen!
Öröm nézni a veteményesét, oly gyönyörű. Szép munka!! Imádok a kertben dolgozni és tanácsait igyekszem betartani. Remélem nekem is sikerül. Köszönöm!!
Köszönjük szépen! Sok sikert Önnek!
Köszönöm a segítséget,kívánok további jó munkát,jó egészséget!
Köszönjük a videóit nagyon hasznosak hosszú szép életet 👍
Köszönjük szépen!
Nagyon jó műsorokat készít. Az összes nagyon jó.
Köszönöm szépen, nagy segítség volt a videó. :) Jó egészséget és további jó munkát kívánok!
ez is nagyon hasznos volt , kedves András! Köszönöm
Gyönyörű ez a kert!
Kedves Magdolna!
Köszönjük a dicséretet, jólesik, ha elismerik az ember munkáját.
Odpadávam,akú krásnu,priam výstavnú záhradu máte,len škoda,že nerozumiem,nedá sa to dať do slovenčiny,rada by som sa poučila..ďakujem
Hneď ako budeme mať v budúcnosti čas, budeme filmy titulkovať. Odkaz (video) je už k dispozícii v slovenčine. ruclips.net/video/22j2krHqqpM/видео.html
Hát van mit csinálni de szép munka!!!🍅🍅🍅👌
🇪🇸👏👏👏 muy bien me gusta ver sus vídeos .
Un gran saludo
Fantasztikus kert és kertbarát
Tisztelt Kertbarat!
Milyen permetezoszerekkel permetezi a paradicsom és paprika növényeket?
Hogyan vedekezik a vakond turasok ellen?
Csoda szép gondozott kertje van.
Üdvözlettel Konnerthne
Kedves Erzsi!
Az idén a gombafertőzések megelőzésére Polyversum nevű biológiai szerrel permeteztem. Most használtam először, háromhetes időközzel. Eddig nem találtam fertőzést sem a paradicsomnál, sem a paprikánál. Tavaly Ridomil nevű vegyszert használtam.
Szerencsére vakond nincs a kertemben.
Gyönyörűek a bokrok,milyen tápszereket kapnak a jóminőségűföld melett? Mitől bokrosodnak jól? Köszönöm ,ha válaszol. Olvastam már élesztőröl,szódabikarbónás permetezésről,de nem merem alkalmazi! Gratulálok!
Kedves Garancsy Zoltánné!
Ezek a felvételek még tavaly készültek. A kertet előző évben istállótrágyával trágyáztam. Nem használtam mesterséges tápszereket. Én az idén a talajt Artis Pro biológiai szerrel permeteztem. Megnézheti a Paradicsompalánták ültetésének tervezése és biológiai talajfertőtlenítés Goldperger Andrással című videóban). A lombozatot a mai napon Greenman Agroval. Ez is biológiai szer.
Köszönöm ezt a videót is.🥰
Nagyon sokat tanulok belőllök.
Most tudom hogy a mult éven hol hibáztam.
Használhatom karóknak az ecet fat is?
Ugyan is, van belőle elég és így is ki kell írtani, de ha tudom akkor felhasználnam.
Kedves Renáta!
Használhatja karónak az ecetfa ágait.
@@kertbarat4199köszönöm a jó tanácsokat. 🥰
mikor babkarónak használtam ecetfa husángokat, kihajtottak:)
Szép munka, tiszteletem, jó erőt, egészséget!
Köszönöm válaszát.Most szórhatok még a földjére marhatrágyát, távol a tövétől vagy feloldom vízben és a földjére öntöm,az ér még valamit, esetleg kiégetem? A padlizsán palántáim is nehezen fejlődnek,arra mi lehet jó? Bocsánat,ha zavarom,de nagyon tatszik amit munkálkodik a kertjében!
Kedves Garancsy Zoltánné!
A száraz marhatrágyát be lehetne dolgozni a talajba, nem túl mélyen, hogy a gyökereket ne sértse meg és utána jól belocsolni. Jó megoldás a vizes oldat is. A padlizsánokra is jó.
Köszönöm ismételten a videót.
Az öreg nagyon ott van a szeren 👍👍 Már rég feliratkoztam 😀😀👋👋
MiSibá! :)
Kedves András nagyon szép az űltetvényei látszik a törődés, szeretnék kérdezni a Kecskemétti jubileummal kapcsolatba, nagyon sok paradicsomot el ültettem ,de még ijennel nem találkoztam,szépen virit és a fő ágon eggy ojan virágot láttam mintha magzani akarna, nemtudom mi az soha ijen még nemvolt Maradok tisztelettel Szebényiné Irén
Kedves Irén!
Látni kellene az elváltozást, de feltételezem, hogy esetleg egy vírusfertőzés miatt sejtburjánzás "seprűsödés" okozhatja a rendellenes fejlődést, ha a növényen több torzulás is van, el kell távolítani a kertből.
A telepített fémháló állandó helyet ad a paradicsom ültetvénynek? A vetésforgót tudja alkalmazni? A monokultúra egyéb káros hatását hogy lehet így érvényesíteni, azaz, második évben mit ültet a háló mellé? Nálam elég kevés hely van, nagy probléma, hogy minden évben mást ültessek az adott helyre.
Kedves Veronique!
Minden évben, már ősszel lebontom a paradicsom támrendszerét, hogy könnyebb legyen az őszi talaj-előkészítés. Ez jól látható a Bőséges termés titka ( ruclips.net/video/O8obgvD3e_k/видео.html ) videónkban, a hatodik perc környékén. A következő évben új helyre telepítem az ültetvényt a tavasz folyamán és a támrendszert ismételten elkészítem, természetesen már a következő ültetési területen. A paradicsomok helyére általában gyökérzöldségek, bab és borsó kerülnek. A kiskerti vetésforgót természetesen alkalmazom. Már ősszel elkészítem a következő év vetési-ültetési tervét. Erről is szó esik a már előbb említett videóban. A kiskerti vetésforgóról a paprika ültetése című (ruclips.net/video/aZ3GWiYj1nQ/видео.html) filmünkben beszélek. Sajnos a kiskertek hátránya, hogy nem minden esetben oldható meg az, hogy három év után kerüljön vissza, például a paradicsom az első éves ültetési helyére. Kényszerűségből megoldás lehet, hogy néhány haszonnövény kimarad egy-egy évben.
@@kertbarat4199 Köszönöm szépen hasznos és kedves szavait.
Kedves András! A vegetációs időszak alatt milyen tápanyagokat kapnak, hogy tele vannak virággal és mély zőld a levelük?
Kedves András!
A paradicsomültetvény vegetációs időben már nem kap semmilyen plusz műtrágyát vagy tápanyagot. A Kertet három évenként ősszel istállótrágyával trágyázom és beásom. Ez elegendő szerves tápanyagot biztosít a növényeknek. Múlt évben a palánták kiültetésekor az ültetőgödröket bepermeteztem egy GREEMAN AGRO nevű mikrobiológiai szerrel, ami javította a talajban a humusz képződést a szerben lévő baktériumok erejével.
Üdvözlöm!
Azt szeretném kérdezni, hogy ha nagyon magasra nő, akkor azzal mit lehet kezdeni? Le lehet tetejelni esetleg?
Kedves Barna!
Amikor túl magasra nő a paradicsom, vissza lehet vágni a csúcshajtását. Már az ültetés előtt is eldöntheti a fajta kiválasztásakor, hogy milyen magas
növényeket szeretne termeszteni. Vannak determinált, féldeterminált és folytonnövő fajták.
@@kertbarat4199 Köszönöm a gyors választ! Mi palántokat szoktunk vásárolni, amolyan nem megnevezett fajtákat. Vagyis eddig soha nem érdeklődtünk a termesztőktől, hogy milyen a paradicsom fajtája pontosan. Nekem tünt fel pár éve, hogy egyik másik nagyon felnő, egészen a támrendszer felé és nem tudtam kezelni megfelelően, plusz aggódtam is, hogy ha esetleg levágom, akkor nem hoz több virágot és termést. Arra lennék még kíváncsi, hogy ha karó mellett nevelem, ami kb 230 cm magas - ilyenekkel rendelkezek - akkor a letetejelés után hagyjak meg másodlagos hajtásokat és ágaztassam el? Eddig ugyanis 1 fő szárat hagytam meg és azon neveltem az alsó levelek letörésével és a másodlagos hajtások letörésével a termést... Nem tudom, hogy elég érthető voltam e...:)
Csodás munka!
Szép paradicsom ültetvény! Amikor majd érni kezd, gondolom ott is megjelennek a paradicsom lelkes rajongói, a poloskák. Van ellenük valami működőképes védekezési mód? Én már annyi mindent próbáltam, de mostmár három éve nem ettem a saját paradicsomomból, mert ezek a kis rohadékok mindet végigszurkálják, mire beérnének...
Kedves László!
A tavalyi évben csak nyár végén kis létszámban fordultak elő a poloskák, nem volt számottevő a károsításuk. Csak remélni tudom, hogy idén is így lesz.
A szakirodalmat nézve, a vegyszermentes védekezés, a sűrű háló, vagy a csalinövények ültetése /koriander, zöldbab, a búza zöld kalásza/.
Ültess közé büdöskét😄Azt mondják hogy az segit távolt tartani a poloskát.Nem használtuk még mert szerencsére nem támadta/támadja vagy ha igen nincs olyan sok rajta.
Ajánlom figyelmedbe a Kerttv youtube csatornát ott találsz erről videokat😃
Ajánlom László figyelmébe a Gazdabolt videóját a poloskáról épp ma néztem meg azt hiszem ma tették fel.Szép napot!!!🍅
@@robertpalco5341 Köszi! Megnéztem. Sajnos azonban nem mondott semmi újdonságot...
Legenda!
A fattyuhajtasok lecsipese, v. levagasa nagyon megszivelendo tanacs, koszonom. Nekem sikerult feltepnem a noveny vastag szarat. Remelem nem karosodik mire begyogyul.
Kedves Ágnes!
Az egészséges paradicsom kiheveri a kisebb sérüléseket. A nagyobb hónaljhajtásokat ezért kell ollóval kivágni.
Szeretném kérdezni hogy virágzás után elszárad a virág és kis paradicsomot nem látni ez természetes.k
Az még természetes, ha egy virágfürtnél nem minden virágból lesz termés. Az, hogy minden virág elszárad, már komolyabb bajt jelez. Ez adódhat abból, hogy a növényt megtámadta valamelyik gombabetegség (alternaria, phytophthora, botrytis), ezek a virágokat is fertőzhetik. A paradicsom legyengülhet például a gyökérgubacs fonalféregtől is, akkor is elmarad a gyümölcskötés. Gondolom a növény szabadban van, biztosított a beporzása.
Ki eszi meg ezt a rengeteg zöldséget? Merthogy a munka is rengeteg. De làtszik,hogy szereti a kertet gondozni.
Kedves Dalma!
A kertben a paradicsomon kívüli zöldségek egy család éves szükségleteit fedezik.
A paradicsom a kedvenc növényem. Idén 25 félét nevelek. Sokat befőzök, paradicsomlevet és lecsót készítek a zöméből, de jut belőle az utca lakóinak is.
@@kertbarat4199 Minden tiszteletem az Öné! Gyönyörűen rendezett kert. Én is nagyon szeretem a kertet, néha túlzàsba is viszem.
Üdv uram! A tanácsát szeretném kérni ismét, mert napok óta kutatok a neten, de valahogy nem találom a választ a problémára...
A paradicsom növényeknek a törzsén fekete foltok kezdtek kialakulni, lassan már több centiméter hosszan beborítja a törzset. Mi lehet a gond, kell miatta aggódni? Ha igen, mit kell használnom ez ellen? Köszönettel, Zoli
Kedves Zoli!
Látatlanban én is csak tippelni tudok, ha száraz szövetelhalásos a barnulás a paradicsomszáron, az már a levelekről átterjedő alternáriás betegség lehet. A növény többi részét védendő, réztartalmú szerekkel, Dithane-M45-tel lehetne permetezni, az élelmezés egészségügyi előírásokat betartva. Ha párás, esős időben a szürkésbarna foltok szélén penészgyep is megjelenik az botritiszes fertőzést jelent. Topsint vagy Sumilexet lehetne használni, de legelőször a fertőzött részeket eltávolítani. Egyik esetben sem várható teljes siker. A megelőzésre kell törekedni.
Volna egy kérdésem! Gyakorta sajnálom leszedni a fattyúhajtásokat, mert ha hagyom, az is szépen terem. Vajon érdemes-e mindet leszedni? Most pl. az egyik koktélparadicsomom kétszárúvá vált, mert hagytam a fattyút. Ha kiszedem ezeket a fattyúhajtásokat, nő-e ott később másik?
Kedves György!
Amennyiben hagyjuk a fattyúhajtásokat is teremni, lehet, hogy össztömegében valamennyivel többet fog teremni a tő, de apróbbak lesznek a bogyók.
Viszont ez azt a veszélyt hordozza magában, mivel sűrű a lombozat, hogy hamar elkapja a gombafertőzéseket. A determinált, az-az, alacsony növésű
töveknél a lombkorona felső termő részében már nem kell minden hónaljhajtást kiszedni, csak ritkítani, levegősebbé tenni a növényt. A folytonövőknél,
ha zsinóron egy szálat futtat fel, ki kell szedni a fattyúhajtásokat. Én drótháló mellett nevelem a folytonnövő paradicsomokat, itt két-három főágra engedem szét a töveket. Amennyiben tőből maradéktalanul kiszedi (kitöri-kivágja) a fattyakat, hónaljhajtásokat, nem nő helyettük másik.
Magam is így csinálom, de még a veteményesbe is betelepszik a rémes vadkomló. Azelőtt ezt az ádáz gyomot nem ismertük. Tudna valami hatékony megoldást a kiirtására?
Kedves György!
A vadkomló kiirtására alkalmas a GLIALKA nevű gyomirtószer. A zöld levélzeten át felszívódik és a gyökérzet is elpusztul. Természetesen jobb lenne ősszel, vagy a paradicsom kiültetése előtt totális gyomirtást végezni, de most is lehet - óvatosan - a paradicsomtöveket leárnyékolva pld. kartonpapírral. A permetezést az esti órákban érdemes végezni, hogy a vegyszer párolgása ne károsítsa a paradicsomokat.
Vegyszer nélküli módszer a talaj takarása, pld. kartonpapírral vagy fekete talajtakaró szövettel, fóliával, de akkor a terület abban a szezonban nem hasznosítható.
@@kertbarat4199 köszönöm, de sajna ezt már eddig is tudtam. A baj az, hogy a vadkomló okosgyom, a növények tövébe telepszik, sövény kellős közepébe, rózsatő közepébe, pontosan a drótkerítés alá, stb. Az szoktam csinálni, hogy lehúzom a hosszú indáit a növényekről, kerítésről, elfektetem a földön, teszek alá valamit s lepermetezem minél hosszabb, nagyobb felületen. Tapasztalatom szerint a gyökér nem pusztul el, simán újra hajt még erőteljesebben. Nálunk vegyes kert van, divatos és idióta szóval multikulturális. Én inkább orfikus kertnek szeretem hívni. Vannak hatalmas diófák, gyümölcsfák, örökzöldek, rózsák, évelő virágok, mindenféle cserje és a kert végében egy kis veteményes kert, inkább csak hobbiból. Ilyen biodiverzitásban nem lehet gyomirtózni, legfeljebb csak célzottan egy-egy nővényre, óvatosan.
Kedves András,
Évek óta termelek paprikát, - palántát fólia sátorban, a többi már szabadföldben. Soha nem foglalkoztam a paprika idomításával, kötözésével, de termésem mindíg hatalmas mennyiséget hoztak úgy fűszer, mint étkezési paprikákból. Mi a lényege ennek a babra munkának tűnő dedikációnak???
Kedves Tibor!
Egy módszert mutatok be, mely nekem bevált. Az a tapasztalatom, hogyha a bemutatott módon kezelem a növényeket, szebb és nagyobb bogyókat hoznak a tövek és kevesebb a baktériumos, valamint a gombafertőzéses paprikák előfordulási száma. Én csak kiskertben, egy családnak való mennyiségben ültetek paprikát, így ez a művelet nem különösebben időigényes. A fóliás és nagybani termesztés más "műfaj".
@@kertbarat4199 Köszönet a tanàcsokèrt, Tibor a Balcsiról.
Kedves András! Most találtam rá a videóira és rögtön feliratkoztam. Nagyon köszönöm a sok okosságot, amit megoszt velünk. Gyönyörű a kertje és az egész környék. Szeretném megkérdezni, hogy a poloskák ellen hogy védekezik?
Kedves Mokilla!
A poloskák itt nálunk az északi határszélen még nem okoztak eddig nagy kárt.
Csalinövényeket érdemes a közelbe ültetni. A tapasztalatom, hogy jó erre
a zöldbab és a brokkoli is.
Köszönöm szépen. Kipróbálom. Üdvözlettel:Ildikó
A napsugártól feltüzesedő fémháló nem károsítja a növényt?
Kedves László!
Még eddig nem vettem észre, hogy károsította volna a vadháló a növényeket. A növény is árnyékolja a fémhálót, a fém is elvezeti, kiegyenlíti a nagyobb hőmérsékleti különbségeket. A tartósabb kánikulában raschel hálóval is le szoktam takarni az ültetvényt.
Jó ám csalinak is...