Nagyon ügyes, csak így tovább. :-) Egyébként a terápia egyik nagy lényege abban van, hogy a biztonságos kötődést segíti elő, ami gyerekkorban nem alakult ki. Szóval ez jó pár évet is igénybe vehet, amíg ennek érződik a hatása és sokszor tényleg olyan, mintha nem történne semmi. Ismerem az érzést, anno én is így voltam, hogy hajtottam magam, de azt kell mondjam, 25 év távlatából, hogy a leginkább gyógyító a folyamatomban eddig az a 6 év folyamatos terápia volt, ahol számíthattam valakire tisztán és biztosan, ahol a keretek is rendben voltak teljesen. A másik pedig amikor eljutottam az érintéses módszerekig. És itt nem az energetikai kezelésekre gondolok, mint a Pránanadi, az korábban már megvolt, hanem pl. a Lomi Lomi masszázsra. Ha szeretnéd tágítani a tudásod az önismeretről, oldódásról, akkor nagyon fontos a test is olyan szempontból, hogy a traumáknak nyoma van az idegrendszerünkben, a testünkben. Ajánlom Dr. Máté Gábort, Peter Levine-t, és a craniosacralis terápiának a SomatoEmotional Release kezelését. De bármilyen olyan módszert, ahol kifejezetten test alapú trauma oldás van. És idézek a Trauma bölcsessége című filmből is: Dr. Máté Gábor A trauma nem a veled történt rossz dolgok, hanem ami benned zajlik a veled történtek eredményeként. A trauma alapvetően az önmagadtól való elszakadást jelenti. Miért történik? Mert túl fájdalmas önmagunknak lenni. Aztán ez egy élethosszig tartó dinamikává válik. Már nem tudom, hogyan kezeljem az érzelmeimet. Ez azt jelenti, hogy a kapcsolatokban, ha egy kis fájdalmat érzek, azonnal visszahúzódok, hogy ne kelljen ezeket az érzelmeket éreznem, amelyekkel nem tudok mit kezdeni. Itt van egy kapcsolatvesztés. Azt is jelenti, hogy nem követem az ösztöneimet, kockázatos helyzeteket hozok létre magam számára. A trauma hatással van arra, hogyan fejlődnek az agyunkban bizonyos kulcsfontosságú agyi áramkörök, amelyeknek ahhoz van köze, hogyan reagálunk és szabályozzuk önmagunkat, hogyan kezeljük a stresszt, hogyan lépünk interakcióba másokkal, mennyi empátia, belátás és együttérzés van bennünk. Most már tudjuk, hogy a középfrontális agykéreg ezen funkcióit korlátozza és összezsugorítja a trauma, hogy az agy a környezetre reagálva fejlődik ki. A traumatizált gyerekek agya nem úgy néz ki, mint azoké, akik nem éltek át traumát. Amikor fájdalmat élünk át és nincs kivel megosztanunk, a gyerekeknek nagyon korlátolt eszközeik vannak ennek feldolgozására, így elszakadnak önmaguktól. Ha megszakítod a kapcsolatot önmagaddal, már nem vagy önmagad, elveszítetted önmagad. Amikor traumáról beszélünk általában arról gondolunk, hogy valami szörnyűség történik valakivel. De valójában nem csak ilyen lehet a trauma. A trauma másik fajtájához nem kell, hogy valami szörnyűség történjen veled. A gyerekek nem azért traumatizálódnak, mert fájdalom éri őket, hanem azért traumatizálódnak mert magukra maradnak a fájdalmukkal. Egy csecsemő, akit soha nem ölelsz meg, tényleg meghal. Még akkor is, ha eteted, pelenkázod és gondoskodsz róla, mert eluralkodnak rajta az érzései és túlzottan feszült lesz. Így a csecsemőnek szüksége van az anya és az apa agyára, hogy szabályozza a saját agyát, hogy szabályozza az érzelmeit. Nem csak arról van szó, hogy érzelmileg túlterhelt, hanem arról, hogy senki sincs, aki a karjában tartsa. Észak-Amerikában van egy népszerű irányzat, amely azt tanítja az anyáknak, hogy a babáknak segít az elalvásban, ha figyelmen kívül hagyják a sírását. A csecsemő csak kötődni akar, mert csak fizikailag tud kötődni. Amikor nem veszik fel, számára nincs kötődés. Amikor ez ismétlődik éjszakáról éjszakára, az traumatikus, mi mégis ezt tanítjuk az anyáknak. Gyerekként két alapvető szükségletünk van. Az egyik, ami csecsemőkorunktól velünk van egyértelmű és megkerülhetetlen, az a kötődés. A másik szükséglet pedig az önazonosság. Az önazonosság tehát az önmagunkkal való kapcsolat. Önazonosság, a saját ösztöneinkkel való kapcsolat nélkül meddig élnénk túl a természetben? Az önazonosság nem valamilyen New Age, álspirituális fogalom, hanem a túléléshez elengedhetetlen szükséglet. Mi történik, ha túlélés érdekében vagy azért, hogy beilleszkedj a környezetedbe, el kell nyomnod az ösztöneidet, vagy el kell nyomnod az autentikus énedet?
Én is köszönöm. 😘Bocsánat, nem okoskodás akart lenni, csak mivel nem említetted a trauma szót, ezért gondoltam, hogy nem ért még el ez a felismerés... De akkor örülök! 🙂
Nagyon ügyes, csak így tovább. :-) Egyébként a terápia egyik nagy lényege abban van, hogy a biztonságos kötődést segíti elő, ami gyerekkorban nem alakult ki. Szóval ez jó pár évet is igénybe vehet, amíg ennek érződik a hatása és sokszor tényleg olyan, mintha nem történne semmi. Ismerem az érzést, anno én is így voltam, hogy hajtottam magam, de azt kell mondjam, 25 év távlatából, hogy a leginkább gyógyító a folyamatomban eddig az a 6 év folyamatos terápia volt, ahol számíthattam valakire tisztán és biztosan, ahol a keretek is rendben voltak teljesen.
A másik pedig amikor eljutottam az érintéses módszerekig. És itt nem az energetikai kezelésekre gondolok, mint a Pránanadi, az korábban már megvolt, hanem pl. a Lomi Lomi masszázsra.
Ha szeretnéd tágítani a tudásod az önismeretről, oldódásról, akkor nagyon fontos a test is olyan szempontból, hogy a traumáknak nyoma van az idegrendszerünkben, a testünkben.
Ajánlom Dr. Máté Gábort, Peter Levine-t, és a craniosacralis terápiának a SomatoEmotional Release kezelését. De bármilyen olyan módszert, ahol kifejezetten test alapú trauma oldás van.
És idézek a Trauma bölcsessége című filmből is:
Dr. Máté Gábor
A trauma nem a veled történt rossz dolgok, hanem ami benned zajlik a veled történtek eredményeként. A trauma alapvetően az önmagadtól való elszakadást jelenti.
Miért történik? Mert túl fájdalmas önmagunknak lenni. Aztán ez egy élethosszig tartó dinamikává válik. Már nem tudom, hogyan kezeljem az érzelmeimet. Ez azt jelenti, hogy a kapcsolatokban, ha egy kis fájdalmat érzek, azonnal visszahúzódok, hogy ne kelljen ezeket az érzelmeket éreznem, amelyekkel nem tudok mit kezdeni. Itt van egy kapcsolatvesztés. Azt is jelenti, hogy nem követem az ösztöneimet, kockázatos helyzeteket hozok létre magam számára.
A trauma hatással van arra, hogyan fejlődnek az agyunkban bizonyos kulcsfontosságú agyi áramkörök, amelyeknek ahhoz van köze, hogyan reagálunk és szabályozzuk önmagunkat, hogyan kezeljük a stresszt, hogyan lépünk interakcióba másokkal, mennyi empátia, belátás és együttérzés van bennünk. Most már tudjuk, hogy a középfrontális agykéreg ezen funkcióit korlátozza és összezsugorítja a trauma, hogy az agy a környezetre reagálva fejlődik ki. A traumatizált gyerekek agya nem úgy néz ki, mint azoké, akik nem éltek át traumát.
Amikor fájdalmat élünk át és nincs kivel megosztanunk, a gyerekeknek nagyon korlátolt eszközeik vannak ennek feldolgozására, így elszakadnak önmaguktól. Ha megszakítod a kapcsolatot önmagaddal, már nem vagy önmagad, elveszítetted önmagad. Amikor traumáról beszélünk általában arról gondolunk, hogy valami szörnyűség történik valakivel. De valójában nem csak ilyen lehet a trauma. A trauma másik fajtájához nem kell, hogy valami szörnyűség történjen veled. A gyerekek nem azért traumatizálódnak, mert fájdalom éri őket, hanem azért traumatizálódnak mert magukra maradnak a fájdalmukkal.
Egy csecsemő, akit soha nem ölelsz meg, tényleg meghal. Még akkor is, ha eteted, pelenkázod és gondoskodsz róla, mert eluralkodnak rajta az érzései és túlzottan feszült lesz. Így a csecsemőnek szüksége van az anya és az apa agyára, hogy szabályozza a saját agyát, hogy szabályozza az érzelmeit. Nem csak arról van szó, hogy érzelmileg túlterhelt, hanem arról, hogy senki sincs, aki a karjában tartsa. Észak-Amerikában van egy népszerű irányzat, amely azt tanítja az anyáknak, hogy a babáknak segít az elalvásban, ha figyelmen kívül hagyják a sírását. A csecsemő csak kötődni akar, mert csak fizikailag tud kötődni. Amikor nem veszik fel, számára nincs kötődés. Amikor ez ismétlődik éjszakáról éjszakára, az traumatikus, mi mégis ezt tanítjuk az anyáknak.
Gyerekként két alapvető szükségletünk van. Az egyik, ami csecsemőkorunktól velünk van egyértelmű és megkerülhetetlen, az a kötődés. A másik szükséglet pedig az önazonosság. Az önazonosság tehát az önmagunkkal való kapcsolat. Önazonosság, a saját ösztöneinkkel való kapcsolat nélkül meddig élnénk túl a természetben? Az önazonosság nem valamilyen New Age, álspirituális fogalom, hanem a túléléshez elengedhetetlen szükséglet. Mi történik, ha túlélés érdekében vagy azért, hogy beilleszkedj a környezetedbe, el kell nyomnod az ösztöneidet, vagy el kell nyomnod az autentikus énedet?
Nagyon köszi! ❤️ neked is csak így tovább! Hatalmas Máté Gábor fan vagyok és minden gondolatával egyetértek! 😍
Én is köszönöm. 😘Bocsánat, nem okoskodás akart lenni, csak mivel nem említetted a trauma szót, ezért gondoltam, hogy nem ért még el ez a felismerés... De akkor örülök! 🙂
@@puskanora Semmi baj, tényleg köszi! Azért nem használom, mert az nem az én asztalom, de egyébként Máté Gábort többször emlegettem :)
Szép ing, ez az első gondolatom😊
Köszi! És még vasalni sem kell!!!😍😃😍
Ez most nagyon kellett🥹❤️💔
Koszonom a videot❣️ rengeteg minden egyezett a te sztoridban az en eletemmel😅
❤️❤️
Sztem bejöttél neki 🫣
érdekes volt :)
❤
Jót tett Neked az Urad. ;) Ő is lehozott kicsit a felhők fölül a Földre. :) Jó Páros v.tok. ;) Üdv. Minden Jót. :)
Jó videó. 🙂
❤
❤
Merj belemenni...vagy ha nem, akkor arról ne is beszélj. Önmagadat meg tudd adni, mindig lesznek, akik kedvelnek és akik nem.
❤️🤗
❤❤
❤