Köszönöm! Az első sort már elő is készítettem , Majd holnap folytatom. Fóliát meg csak kedden tudok venni. A linket átküldtem egy barátomnak is, hogy nézze meg.
Én pont a kertészkedős videóid miatt kattantam rád, hajrá, mutogass, nagyon csúcs vagy. Csodálatos látni hogy mit hogyan csinálnak távoli helyeken. Én Lettországban túrom a földet mert nem bírok az alföldi kubikos genetikámnak parancsolni és ha éppen nem kinn vagyok a kertben akkor ámulok és bámulok hogy te miket csinálsz. Köszönjük ❤❤❤
Nagyon okos dolog, hogy ilyen praktikus dolgokat megosztasz. Sok fiatal tanul majd Tőled, többen rendkívül hálásak ezért Neked. Én már nem ültetek, túl öreg vagyok hozzá, de tanácsaidra felhívom mások figyelmét. Köszönettel!
Nekem tetszenek a kertészkedésről szóló videóid. Szerintem profin nyomod 😉 Nem akarlak agyon fényezni, de mint ahogy korábban is írtam ritka a mai világban az ilyen férfi, aki ennyi dologhoz ért ☺️💝
Szeva Zsíros! Nagyon atom a vidijú :D Arról lehetne még videózni, hogy milyen egy ekkora kertészet menedzselése, itt aztán be kell tervezni mindent, meg, hogy a kertészkedésbe ott jöttél bele vagy suliban tanultad, ilyenekről lehetne szövegelni még. Jó termést, béke veled!
Lassan ujra kezdodik a szezon,igy visszaneztem ujra a videot! Mi Amerikaban elunk es ezzel a modszerrel rengeteg uborkank lett 9 torol. Most fogy el a telire eltett kovaszos uborka es egesz nyaron is ettuk. Kivancsisagkepp egyet hagytam a foldon noni,mint egy gazt es abbol alig lett par szem uborka,igy szamomra egyertelmu,hogy Zsiros Ur modszere tokeletes😊 Tavaly koltoztunk kertes hazba,igy eletem elso kiskertjeben probalkoztam a paradicsomot szinten Zsiros modszer szerint gondolkoztam es nagyon zsir termeshozam lett,alig birtuk megenni,befozni a kisbabank mellett. Ezuton koszonom a tanacsokat🥰
Szia! Azért a te szavaiddal egyszerűen összefoglalhatnád mit s hogyan csináltál mert lehet abból is tanulnánk... Lassan már nemzetközivé lesz a technika Japàntól Ámerikáig!?:)))
Jöhetnek hasonló videók, na meg mocisak is. Kolléga évi 7500 palánta ubit ültet. 1x nagy adagot szed, és évi 2x ültet. Mag darabja 110FT, holland hibrid.
Az ubinál ha eltalálod, hogy mikor a legjobb ültetni, nagyon komoly termésnövekedést lehet elérni. A legjobb, ha egy esős időszak vége felé ülteted. Így meglesz a megfelelő nedvesség is, és megkapja a szükséges napfényt is. Sajnos mifelénk annyira átalakult az időjárás, hogy baromi nehéz eltalálni. Iszonyúan burjánzik, ezzel nincs mit kezdeni, ilyen növény.
Ahooooy Zsíros ! :) Chili vagy sima paprika termesztés érdekelne, már kibujtak a chocolate habaneroim ,segiiits Zsíros kérlek a továbbiakban , köszi ! :D mindig nézem a videóid , így tovább !
Jobb minden növényhez valamennyit érteni, az sokkal többet ér. Hmm szerintem bármi jó ami földműveléshez kapcsolódik, szinte mindíg tanulunk valami újat.😆 ill boldog névnapot.😊
Szia Zsíros egy ötlet, van esetleg olyan kamerás. Kültèri amit fel tudsz tenni ès folyamatos èlőkèpet adni? Az nagyon brutál volna mondjuk egy uborka hatásról?
Szia @Zsiros Deszka.Úgy döntöttem,hogy bonsai fákat fogok csinálni,ezért rendeltem Japánból külön erre a célra való fafajtának a magjaiból és az érdekelne,hogy nálatok az ottani éghajlat mellett milyen módszerrel csíráztassam a magokat? Hideg kell nekik,vagy meg kell pirítani a magokat,mint egyes fajoknál vagy te mit tudnál tanácsolni? Előre is köszönöm a válaszodat. Üdv
Valóban, nyár végére kifárrad, esetleg megbetegszik a növény, ezért, hogy elkerüljem az egyszer hopp, máskor kopp effektust, az idén előkészítek egy második rend palántát, amelyik majd nyár vége felé felváltja az öregeket. Remélem beválik a módszer.
Halló zsíros Fiú! Először is megragadom az alkalmat, boldog névnapot kívánunk neked Józsi! Én nem nagyon értek a növénytermestéshez, és a földmunkához, de jó nézni ahogy megdolgozod a földet, sok a kérdés mi? De hát olyan érdekes, kreatív jópofiságos Zsírosnak ismertünk meg, persze, hogy szeretnénk minnél több infót rólatok, remélem nem voltunk tolakodóak! Boldog Névnapot Zsíros Fiú /Józsi/!
HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM A JÓ TANÁCSAIDAT. nAGYON SZERETLEK HALLANI, NÉZNI. tELE VAGY POZITV ERPŐVEL, ÉS EZT ÁTADOD EMBERTÁRSAIDNAK. jÓ EGÉSZSÉGET N ÉS CSALÁDODNAK.
Szia Zsíros Deszka! :-) (Amit most írni fogok az nem teljesen a videó tartalmához fog szólni.) Az egykori,tanárunk,mondta egyszer,hogy Japánban kicsik a kertek,és ugye köztudottan Japán csak egy félsziget,az ott élő emberek egyfajta trükköt használnak,amitől nagyobbnak látszik a tér,hosszabbnak és szélesebbnek,méghozzá ezt úgy csinálják hogy kisebb tárgyakat tesznek le úgy,hogyha ott ül az ember a háza előtt és egy hosszas pillantást vet a térre akkor olyan mintha egy 120 méter hosszú és 30 méter széles lenne az ő földje. Nem tudom,érted-e mire célzok,de ha igen,akkor láttál valaha ilyet ott Japánban? (A válaszodat előre is köszönöm! :-) )
Szia ZsD! Jók a videók. Engem is nagyon érdekelne a kertészet, bár motorozni biztos jobban szeretsz. Én is kertész vagyok. Jöhetnek a trükkök! Mekkora a területetek? Bioba nyomjátok? Meg lehet belőle élni? Nálunk elég nehéz. Bocs a sok kérdésért. Minden jót és sok videót kérünk! Ui.: Egyszer lefilmezhetnéd egy melós napodat főszezonban, hajnaltól estig.
Egy két mozzanatra gondoltam. Beleállsz egy munkába pár perc videó. Esetleg másik munkáról pár perc. Mikor keltek, hogy indul a nap, hogy végződik. A laikusoknak is érdekes lehet. Amúgy a kameramanság is munka Zsíros! Jó munkát, erőt, egészséget. Nálunk fagyott, egy kicsit izgulok a zöldségeimért. Reggeli és irány a főd!
Wasabit nem erne meg termeszteni ? Vagy miert nem termesztenek olyan sokan ? Kivancsi lennek meg mien zoldsegfelet szeretnek a legjobban a japanok , mi az amibol a legtobbet eltudtok adni , amire a legnagyobb a kereslet ott kint ? ( rizsen kivul )
Nagyon jó Zsíros! Közérthetően és egyszerűen prezentálsz! 👌Nyomasd ezeket, sokaknak nagyon hasznosak a videóid! 😊
Jók ezek a kertészeti videók, időnként ( mondjuk két hetente)szívesen nézném, hogy hogyan fejlődnek a növények.
Minden jöhet zsíros :) nagyon jó nézni a kertészkedős videókat is, ezekből sokat lehet tanulni.
Köszönöm a jó tanácsot!
Kellemes vasárnapot nektek!
Nagyon sokat segítettél, köszönjük!Csinálj még sok ilyen videót.
Nagyon jók a videóid sokat lehet tanulni belőle köszönöm várom a további jó tanácsaidat !🥰
Ezerrel jöhetnek az ilyen videók, szeretem a kertészetet és a természetet is király vagy Zsíros!
Ez a téma nagyon jó és hasznos !!!!!!!!!!!
Köszönöm a tanácsokat, idén megpróbálom. Sok sikert :Attila
Köszönöm! Az első sort már elő is készítettem , Majd holnap folytatom. Fóliát meg csak kedden tudok venni. A linket átküldtem egy barátomnak is, hogy nézze meg.
Ezt nem tudtam, kösz!🙌 nekem is eddig mindig hirtelen leérett (ment gyorsan savanyúnak és kovászosnak).
Nagyon jok ezek a kerteszkedos videok, remelem be mutatod a novenyek fejlodeset is. En nem foglalkozom ilyesmivel de nagyon erdekesek meg nekem is.
Köszi a videót!
Én szeretem :) Öröm nézni.
De jó sok okos dolgot tudtam meg köszönöm😊😉
Nagyon szupik ezek a mezőgazdasággal foglalkozó videóid! Csak így tovább. :-D (Persze a többi is, de én ezeket kedvelem jobban) :-D
nagyon szuper!
Köszönöm a jó tanácsokat ,ki fogom próbálni !
Nagy volt a videó, főleg a metszéssel kapcsolatos ismeret volt hasznos számomra, köszi, Mami
Hasznos videókat rax fel, jól beszélsz! 👍
Szeretem a gondolatébresztő kerti videóid (is)!
Én az ilyen témájú videóidat szeretem a leginkább! :)
nekem azér a gitározós és a dinnye telefontokos videó is tetszett
Én pont a kertészkedős videóid miatt kattantam rád, hajrá, mutogass, nagyon csúcs vagy. Csodálatos látni hogy mit hogyan csinálnak távoli helyeken. Én Lettországban túrom a földet mert nem bírok az alföldi kubikos genetikámnak parancsolni és ha éppen nem kinn vagyok a kertben akkor ámulok és bámulok hogy te miket csinálsz. Köszönjük ❤❤❤
Köszi Deszka.
Zsíros ha lesz ubi ,jöhet jó lóvéért megveszem Japánból is :) szép napot barátom ügyes vagy
Nagyon okos dolog, hogy ilyen praktikus dolgokat megosztasz. Sok fiatal tanul majd Tőled, többen rendkívül hálásak ezért Neked. Én már nem ültetek, túl öreg vagyok hozzá, de tanácsaidra felhívom mások figyelmét. Köszönettel!
Jöhetnek bátran a kertész videók 😎🎩👍
Szia Zsíros! Ami szót kerestél, az a bakhát. Köszi a remek videókat!😘
Nagyon profi vagy , köszi szépen.
Köv vidi :) Ubi szedés. Amúgy szuper. Üdv jó munkát.
Jahh és minden uborkát aláírva kérem , ezt elfelejtettem :D
Koszonom a videot nagyon nagyon jok!!!! A sargarepa es a petrezselyem szabadfoldi termeszteset szeretnem mert ez nekem gyengus!! Koszi!!¡
eszik ha-kap 👍🙏
Köszi Zsíros! Nagyszerű javaslatok ;)
🙏🙌
nagyon jo ahogy termelsz, az én véleményem az hogy nagyon kis ügyi vagy! 🤗👍
Nekem specko, nagyon tetszenek a videok, sok tippet, otletet adtal. Koszonom...
Jó gondolat :)
Nekem tetszenek a kertészkedésről szóló videóid. Szerintem profin nyomod 😉 Nem akarlak agyon fényezni, de mint ahogy korábban is írtam ritka a mai világban az ilyen férfi, aki ennyi dologhoz ért ☺️💝
Köszi.
Jopofi! Tetszik, koszi!
Köszi,nagyon jóóó,!😁
Szeva Zsíros! Nagyon atom a vidijú :D Arról lehetne még videózni, hogy milyen egy ekkora kertészet menedzselése, itt aztán be kell tervezni mindent, meg, hogy a kertészkedésbe ott jöttél bele vagy suliban tanultad, ilyenekről lehetne szövegelni még. Jó termést, béke veled!
👍👊🏻👍🏻
Lassan ujra kezdodik a szezon,igy visszaneztem ujra a videot! Mi Amerikaban elunk es ezzel a modszerrel rengeteg uborkank lett 9 torol. Most fogy el a telire eltett kovaszos uborka es egesz nyaron is ettuk. Kivancsisagkepp egyet hagytam a foldon noni,mint egy gazt es abbol alig lett par szem uborka,igy szamomra egyertelmu,hogy Zsiros Ur modszere tokeletes😊 Tavaly koltoztunk kertes hazba,igy eletem elso kiskertjeben probalkoztam a paradicsomot szinten Zsiros modszer szerint gondolkoztam es nagyon zsir termeshozam lett,alig birtuk megenni,befozni a kisbabank mellett.
Ezuton koszonom a tanacsokat🥰
Szia! Azért a te szavaiddal egyszerűen összefoglalhatnád mit s hogyan csináltál mert lehet abból is tanulnánk...
Lassan már nemzetközivé lesz a technika Japàntól Ámerikáig!?:)))
Jók a videóid, hasznosak 👏
Köszi!!
Jó volt ez a videó! Ez is!😊
Ja igen érdekel👌😁😁
Boldog névnapot Jóóóózsiiiiiiii!!!!
Nagyon köszönöm.
Jöhetnek hasonló videók, na meg mocisak is. Kolléga évi 7500 palánta ubit ültet. 1x nagy adagot szed, és évi 2x ültet. Mag darabja 110FT, holland hibrid.
Amúgy a zsíros deszkával nagyon finom az ubi meg a paradicsom na meg a finom hagyma
Igen,nekem is jöhetnek a kertészkedős videók. Ezeket szeretem,majdnem hogy csak ezeket nézem. Meg a coca cola új ízeit.
Az ubinál ha eltalálod, hogy mikor a legjobb ültetni, nagyon komoly termésnövekedést lehet elérni. A legjobb, ha egy esős időszak vége felé ülteted. Így meglesz a megfelelő nedvesség is, és megkapja a szükséges napfényt is. Sajnos mifelénk annyira átalakult az időjárás, hogy baromi nehéz eltalálni. Iszonyúan burjánzik, ezzel nincs mit kezdeni, ilyen növény.
Szia! De ez növényházas...
Ahooooy Zsíros ! :)
Chili vagy sima paprika termesztés érdekelne, már kibujtak a chocolate habaneroim ,segiiits Zsíros kérlek a továbbiakban , köszi ! :D mindig nézem a videóid , így tovább !
Oké rakok majd föl arról is videót.
Zsíros, az uborka edző. Első tanács: Ne eddzed túl az ubit, mert elfárad! :D
😂
Kertészkedés forevör.......ideje beszereznem a vetőburgonyát.:D
Nekem a kedvencem a répa ültetés volt
Ezek nagyon jo. videók
Köszi a videót! Ismét tanultam valami újat (helyette 2 régit elfelejtettem...) XD
Lol
Most fogok uborkát ültetni a balkonomra. Köszi , kipróbálom a technikádat !
Valami jóféle kovászos uborkát süthetnél nekünk :)
Jobb minden növényhez valamennyit érteni, az sokkal többet ér. Hmm szerintem bármi jó ami földműveléshez kapcsolódik, szinte mindíg tanulunk valami újat.😆 ill boldog névnapot.😊
Köszönöm.
Puszi te Draga aranyos vagy koszi
🙏
Szia lenne egy kérdesem van télen üveghába tudnáke egy pár palántát ülteni másik kérdessem az hogy ha igen mijen hömérséklet kell minimum
nagyon hasznos amit megosztasz !!
❤🙏
Ja!😂 Vágom.
Sose írok, de engem ezek a videók érdekelnek talán a legjobban (semmi közöm sose kertészkedtem és nem is fogok :D )
Nálunk, bakhátnak hívják ezt a megemelt földet, ahova ültetted az uborkákat!.
Bejött az eső amit mondtál, remélem sikerül megoldanotok a problémát, szurkolok nektek!
✨💗💗💗✨💗💗💗💗💗💗
Ilyen videókat a népnek 😊
Legyen kertészkedős videó!!!
Hogyne lenne kérdés hànyszor permeteled gombaölővel és méreggel mert itt a közeli termelők kétnaponta nyomassák gázálarcban vegyvêdelmi ruhában.
Helló,esetleg paprika termesztés? Szerintem az még nem volt! Csak így tovább! :)
Szia Zsíros egy ötlet, van esetleg olyan kamerás. Kültèri amit fel tudsz tenni ès folyamatos èlőkèpet adni? Az nagyon brutál volna mondjuk egy uborka hatásról?
Ez tök jó volt köszönöm az információt, ez az el nyújtás szabadban is lehetséges, ha fel tudom kötni valahova?
Igen, de szabadban érdemesebb hálóra erősíteni. Majd azt is megmutatom.
Helló! Ez a videó nekem most nagyon hasznos volt, mert 2 napja azon gondokoztam,hogy melyik hajtasbol szabad levágni és hogyan! Nagyon köszönőm!
Mogyorót is termesztetek? Arról érdekes lenne hallani.
Szia! Boldog névnapot! Amit termeltek, azt miként értékesítitek? Piacoztok, vagy nagybani felvásárlóhoz viszitek?
Köszönöm. Piacra visszük.
Szia. Lehetne kérni a gépekről videót amiket használsz a kertészetben? Nagyon érdekelne.
Hello! :) ezek jó videók ,tudnál a görög dinnyéről is ?
márciusban ültetted ki amikor a videót megosztottad?
Szia @Zsiros Deszka.Úgy döntöttem,hogy bonsai fákat fogok csinálni,ezért rendeltem Japánból külön erre a célra való fafajtának a magjaiból és az érdekelne,hogy nálatok az ottani éghajlat mellett milyen módszerrel csíráztassam a magokat? Hideg kell nekik,vagy meg kell pirítani a magokat,mint egyes fajoknál vagy te mit tudnál tanácsolni? Előre is köszönöm a válaszodat.
Üdv
Szia. Halvány fogalmam sincs.😁
Nem ide tartozik de egy naginata készítős videót nagyon adnék!
A növényházat mutasd be! :)
Valóban, nyár végére kifárrad, esetleg megbetegszik a növény, ezért, hogy elkerüljem az egyszer hopp, máskor kopp effektust, az idén előkészítek egy második rend palántát, amelyik majd nyár vége felé felváltja az öregeket. Remélem beválik a módszer.
a citromfáim is már tök nagyok! legyen még minden növényes dolog
Szia,a zöldségtermesztős videóidból nagyon sokat lehet tanulni. Megtennéd,hogy csinálsz egy kis ismeretterjesztést cékla ügyben?
az én apukámnak ajánlottalak és azóta is néz
Köszi a videót, ZsírosDeszka, szuper ez is! Dinnyét már termesztettél?
Persze.
Halló zsíros Fiú!
Először is megragadom az alkalmat, boldog névnapot kívánunk neked Józsi! Én nem nagyon értek a növénytermestéshez, és a földmunkához, de jó nézni ahogy megdolgozod a földet, sok a kérdés mi? De hát olyan érdekes, kreatív jópofiságos Zsírosnak ismertünk meg, persze, hogy szeretnénk minnél több infót rólatok, remélem nem voltunk tolakodóak! Boldog Névnapot Zsíros Fiú /Józsi/!
Nagyon köszönöm. Majd idővel apránként válaszolgatok.😁
HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM A JÓ TANÁCSAIDAT. nAGYON SZERETLEK HALLANI, NÉZNI. tELE VAGY POZITV ERPŐVEL, ÉS EZT ÁTADOD EMBERTÁRSAIDNAK. jÓ EGÉSZSÉGET N ÉS CSALÁDODNAK.
Szia Zsíros Deszka! :-)
(Amit most írni fogok az nem teljesen a videó tartalmához fog szólni.)
Az egykori,tanárunk,mondta egyszer,hogy Japánban kicsik a kertek,és ugye köztudottan Japán csak egy félsziget,az ott élő emberek egyfajta trükköt használnak,amitől nagyobbnak látszik a tér,hosszabbnak és szélesebbnek,méghozzá ezt úgy csinálják hogy kisebb tárgyakat tesznek le úgy,hogyha ott ül az ember a háza előtt és egy hosszas pillantást vet a térre akkor olyan mintha egy 120 méter hosszú és 30 méter széles lenne az ő földje.
Nem tudom,érted-e mire célzok,de ha igen,akkor láttál valaha ilyet ott Japánban?
(A válaszodat előre is köszönöm! :-) )
Szerintem semmi trükkösködés.
Kender termesztésről is jöhet a videó. 😁
Szia ZsD! Jók a videók. Engem is nagyon érdekelne a kertészet, bár motorozni biztos jobban szeretsz. Én is kertész vagyok. Jöhetnek a trükkök! Mekkora a területetek? Bioba nyomjátok? Meg lehet belőle élni? Nálunk elég nehéz. Bocs a sok kérdésért. Minden jót és sok videót kérünk! Ui.: Egyszer lefilmezhetnéd egy melós napodat főszezonban, hajnaltól estig.
Köszi. Reggeltől estig. Egyszer lehet megpróbálom, de akkor ki fog dolgozni?😁
Egy két mozzanatra gondoltam. Beleállsz egy munkába pár perc videó. Esetleg másik munkáról pár perc. Mikor keltek, hogy indul a nap, hogy végződik. A laikusoknak is érdekes lehet. Amúgy a kameramanság is munka Zsíros! Jó munkát, erőt, egészséget. Nálunk fagyott, egy kicsit izgulok a zöldségeimért. Reggeli és irány a főd!
Jaj bárcsak nekem is lenne ekkora kertem :o istenem panelba max pár szobanövényt lehet nevelni
Japánban termesztenek uborkát?? Azt hittem ott a Hitachi gyártja
lol
A Hitacsi nem Kínai? :)
Wasabit nem erne meg termeszteni ? Vagy miert nem termesztenek olyan sokan ? Kivancsi lennek meg mien zoldsegfelet szeretnek a legjobban a japanok , mi az amibol a legtobbet eltudtok adni , amire a legnagyobb a kereslet ott kint ? ( rizsen kivul )
A vaszabihoz különleges körülmények szükségesek.
Engem a növényvédelem érdekelne. Mi van a peronoszpórával, rovarokkal stb. ott Japánban?
Szépen szét vannak stukkolva.
Kurva jó videó videó lett! 🙄
Lehetne még paprika paradicsom ültetés :). Miért jó a fólia!?
A palántákat vásároljátok vagy magatoknak hajtatjátok magról?
Többnyire magról.
Szia mindenkinek:)