Végre valaki arra használja a közösségi médiát amire kell! Undorító amit magyaroszágon megtehetnek a hatóságok nem csak az NKH, az összes! Természetesen van aki segítőkész és próbálna megoldást találni, de valamelyik hugyagyú vezetője úgy is elkaszálja! Nagyon remélem, hogy ezzel vagy még több videóval elérhetünk valamit! Én bármilyen formában támogatlak! Hajra!
Szerintem sokan használják erre, csak több millió Magyar telibe s..... Mert a másik problémája le van s.... Rosszindulatú emberek a Magyarok meg szavazták megint a legjobban gyűlőlködő pártot megint...
A fidess mindenhova a saját kádereit állította,aztán ezeknél nem a szakmai tudás, csak a párthűség számít!! Ez az attitude ezt eredményezi. Pár hónapon belül az oktatás, egészségügyi rendszer után az államigazgatási rendszer is be fog dőlni.Annyira alacsonyak a bérek, olyan kevés dolgozó maradt,hogy az ügyintézés is egyre inkább elhúzodik...Akkor aztán lehet csodálkozni.
Köszönöm! Elmondtad a lényeget, ez megy önkormányzat, háziorvos, nav, nkh, közmű stb minden szinten (tisztelet a kivételnek). És hogy miért, mert akármit mond vagy tesz a hivatalnok, rá nézve semmi következménye! Üdvözlök mindenkit a sógor-koma országban!
Debrecen - NKH A debreceni NKH ugyanabban a komcsi felfogásban működik, hála az itteni górénak. Én egy full gyári autót vittem, egy 6g civic coupe volt az alany. Zabálta az olajat, cseréltem a blokkot. Ezt a típust 2 motorral szerelték: 1.6 vtec 127 le illetve 1.6 nonvtec 105 le. A két blokk megegyezik, hengerfejtől van a különbség, nem lényeg. Bementem a hondához, hogy legszabályosabb módon tisztességesen le tudjam vizsgáztatni. A Honda alváz szám alapján adott egy hivatalos papírt, hogy ez az autó a 127 le-s változat, azzal a motorral gördült le a gyártósorról. Ezért olyan blokkot is kerestem. Elég ritka, de találtam egy szép állapotút, adás-vételi, minden a szabályok szerint. Átpakoltam rá hengerfejet, szívósort, stb. Ok. Jöhet az átírás. Na az NKH-nál közölték, hogy ezt ők nem fogják beírni, meg vizsgáztatni sem, mert korábban már volt ebbe motor cserélve és a 105 le-s be lett papírozva, szóval olyan motort keressek. De mondom ember, itt a Honda hivatalos papírja miszerint ezt az autót az általam beépített 127 le-s motorral szerelték. Ezért is mentem be hondáékhoz, hogy itt ne legyen ebből félreértés. Nem, ők leszarják mit mond a Honda, ezt 10 éve valaki átírta, ilyen kell bele ami most a forgalmiba van. Mondom fasza, de ezt anno egy másik NKH írta bele, akkor miért nem lehet vissza írni az eredetit, ami a valóság? Hosszas email váltás meg huza-vona(3 hónap) után végül azt mondták, hogy ám legyen. Jött a vizsga és ezzel a szopatás igazi része, mert hát ugye megjegyezték a pofám is, azt ha igazad van sem lesz igazad. Alsó talpasban nincs benne a sasszeg. De mondom önzáró anya van. Leszarják kell a sasszeg. Bukó, vigyem innen. Vettem 4 sasszeget kb 70 Ft-ért. Így már rendben. Nézzük a CO kibocsátást. Az jó, lambda érték szar (nevetséges eltérés volt). Bukta. Jó, orvosoltam a lambda értéket. Visszaviszem, azt még hozzátenném, hogy közben lejárt a műszaki is, szóval ahány bukta annyi útvonal engedély, aminek az intézése külön megérne egy misét. Mindegy, lambdaérték jó lett, co picit magasabb (nevetséges eltérés - előtte hivatalos szervizben jó volt minden érték). Bukta. Na itt már azért kezdett szétbaszni az ideg, de jó, mosolygok, nem verek meg senkit. Új időpont. 100as benzin, kék versenyspuri adalék: 50 liter benzinhez írnak egy flakonnal, kb 20 liter benzinbe beleöntöttem. Motorhőfok ok, 3-asban 180ig üveghangon - persze versenypályán - majd időpontra izzó katalizátorral megérkeztem a vizsgára. Lmbda ok, CO érték tökéletes. Na így már jó lesz, pecsét, viszont látásra.
Mikor bepapìroztam a trabimat angliában egy műszaki vizsgával kezdődött a történet. Elmondtam mi ez a szerkezet, elcsodálkoztak, majd átfutották a funkciókat. Értelmesen felmelegìtették padon a dobokat hogy értelmes adatok legyenek a papìron, konstatálták hogy OMP övek vannak benne és kijelentették hogy biztos jobb mint az eredeti. Mivet 2ütemű, nincs adat a kibocsátásra, es téma lezárva. Megrendeltem a rendszámot 10 fontért azóta gurul és örülnek neki minden vizsgán...
@Gábor Lukácsik "A biztosítás meg rendszámra szól, ezért nem tudod odaadni a verdát a szomszédnak vagy a sógornak. Meg ők se neked. (Hacsak nincs drágább biztosításod, amivel nem csak a saját autódat vezetheted, hanem pl. 1300 cm3-ig - vagy ameddig kérted, értelemszerűen minél nagyobb a motor, annál drágább - más autókat is.)" URISTEN ez netto szopatás XDDDD nekem van 4 verdám, öcsémnek kettő, összevissza csereberéljük őket... mondjuk minden darabra külön megy a kgfb meg az ado, be is baxna ha még ilyennel szivatnának -.-
Üdv! 17 éve egy magán mentőszolgálat műszaki vezetője vagyok. Mivel a mentőgépkocsi igénybevétel szempontjából kiemelt kategóriába tartozik ezeket az autókat évente vizsgáztatni kell. Ezt csak azért írtam le hogy egy 6 autóval rendelkező flottáról lévén szó elég sok tapasztalatom van az NKH, BRFK, és az Okmányiroda bürökratikus, egymással szemben menő, intézkedéseivel kapcsolatban. Napestig sztorizhatnék hogy milyen idiótaságokba futottam bele de most csak két dolgot kiragadnék. Az egyik ilyen hogy évekbe telt míg megoldódott az a probléma hogy egy mentőgépkocsi csak akkor vizsgáztatható ha van hivatalos hangnyomás próbája, és érvényes kéklámpa engedélye amit egy évre ad a Teve utca. Amikor műszaki vizsgára vittem az autókat állandó probléma volt az hogy a kéklámpa engedély lejárta előtt ami időrendben párhuzamban fut a műszaki vizsgával 1 hónappal elvittem műszakira a kocsit (így aztán 1 vizsga 11 hónapig étvényes) mert a teljes ügyintézés 2-3 hét. Ilyenkor mindíg azt kaptam hogy Ő most hogy vizsgáztassa mentőre a kocsit hiszen mindjárt lejár a kéklámpa engedély és mivan ha nem kapom meg újra. A Teve utca meg azt mondta hogy Ő érvényes friss műszaki nélkül nem adja meg a kéklámpa engedélyt. Itt végül az lett a megoldás hogy a BRFK nagyobb B☆☆☆szájba mint az NKH így amit Ő kér az az irányadó, de erről semmiféle írásos dokumentáció nincs tehát az NKH valóban bekockáztatja azt hogy lehet hogy a vizsga után tényleg nem kapjuk meg a kéklámpa engedélyt, ennek ellenére a műszaki adatlapra felvezeti hogy "személymentő" mintegy megelőlegezve azt hogy majd azzá válik az autó. Ebben azóta sem történt változás mert nincs aki eldöntse hogy mi volt előbb műszaki vizsga vagy kéklámpa. És akkor a második: Dél Tiroli mentőszolgálattól vettünk egy tökéletes műszaki állapotban lévő Ford Transit mentőautót. Kint a sógoroknál 3 évente le selejtezik ezeket a mentőautókat így nálunk még 10 évet elfuthat egy ilyen.(13 éves koráig kaphat kéklámpa engedélyt) Ezt az autót a hegyimentők használták ennek megfelelően 3 főre még a védősisak tartó is benne volt a mentőautó belsejében nem akarom ragozni de legjobb hordágy, elektromos rögzítésű tolószék lenyíló rámpával, brutál fényhíd stb és mondom az autó műszakilag patika vadi új téli gumi stb, lényeg a lényeg ott nem viccelnek. OMSZ telephely műszaki vizsga. Na az egy olyan hely ahol nem viccelnek. Az autó minden műszaki paraméternek megfelelt sőt...Amikor a vizsgabiztos a fékhatás mérés után bement hogy a gépben lezárja a folyamatot "a gépjárművet visszatartani" felirat jelent meg. Ekkor tudtam meg hogy az NKH nak joga van ha minden igaz 45 percet ott tartani a kocsit a soron míg az ellenőr meg nem érkezik. Na várakozás...30 perc múlva megjelent két "szimpatikus" flegma, be sem mutatkozom zsebre dugott kézzel és én vagyok az isten stílusban vissza küldték az autót az összes vizsgafolyamatra. Természetesen az autó minden feltételnek ismét megfelelt sőt azt gondolom minden szempontból talán túl is teljesített de ez egy hosszabb stry...Na félrevonultak majd 2 perc múlva közölték hogy az autón körben mint egy hosszabb gyufásdoboz fényvisszaverő matricák voltak és az így nem jó. Csak elöl lehet fehér, oldalt sárga, hátul piros. Úgyhogy kaptam hőlégfújót és vagy 70-100 ilyen kis matricát kézzel mivel a fényezést nem akartam megsérteni kellett leszednem ott előttük. De mivel a művelet túl sokáig tartott ezért nem várták meg 3/4 kocsinál elmentek. Közben természetesen megkérdeztem hogy az ami az Osztráknak jó az Alpokban sötét hegyi szerpentineken az nekünk mért nem hiszen a láthatósági mellény sem foszforeszkál elöl fehéren hátul pirosan vagy pl a közút járművei is mindenhol sárga fényt és prizmát használnak akkor ez mért nem jó? És valóban azt gondoljuk hogy közlekedés biztonsági szempontból már megint előrébb járunk a sógoroknál, a válasz az volt hogy vagy leszedem vagy nem megy át a műszakin. Itt szeretném megjegyezni hogy az autó ekkor már 2 műszaki vizsgán túl volt és mivel elment az ember korábban ezért a hátulján teljes széleségben rajta maradt:) Szóval azt gondolom hogy képesek voltak velem levakartatni olyan biztonság technikai eszközt egy blődségre hivatkozva csak azért mert nem tudtak mube belkötni ami láthatóbbá tette volna az autót mondjuk egy esetleges teljes elektromos összeomlás esetén. Hát csak ennyi lett volna...nyilván szóban egyszŕűbb és színesebb lett volna. A margóra még annyi hogy a törvényileg járó díjmentes úthasználatot a rendelkezésre álló dokumentumokkal forgalmi, kéklámpa engedély stb minden autónál minden évben kúlön kérvényezni kellett....Vicc!!! A videó minden szavával egyet értek, további jó munkát és sok sikert nektek!
Ijj baszki mint mikor Banana Joe val baszakodnak az aktakukacok nem jut Piedone velük dűlőre és a végén már egymásnak kiabálnak át az épület két végéből 😅
Egy kis morbid, NHK-s sztori. Egyszer egy halott szállító autót kellett forgalomba helyeznem. Ami tgk. volt (Hyundai H-1), 3 személyes, és két elhunyt egyidejű szállítására volt alkalmas. Akkoriban jött be a regisztrációs adó fogalma, amit ugye tehergépkocsira nem kell fizetni. A váci vizsgaállomáson viszont nem akarták tgk.-nak levizsgáztatni és kérték a regadó befizetését, ami olyan 600.000 Ft körül volt. Kérdeztem hogy ugyan miért?? A válasz: Háát...végül is akár 5 személy is "utazhat" benne, tehát személyautó! Igen, igaz, már amennyiben a halottak felülnek és bekötik a biztonsági övüket! Mondjuk akkor a sofőr kapna infarktust. Kb. egy hétig vitáztunk azon, hogy a holtak utasnak számítanak-e? Végül máshol egy nap alatt le lett vizsgáztatva, ahogy kell.
Ez k... va jó videó, minden szavad igaz . Én már rég mondtam hogy az N.K.H. rég fel kellett volna számolni, a helyét sóval behinteni. Ez a közút kezelőre is igaz . Két ilyen kommunista elfekvö a világon nincs. Minden elismerésem a tiéd a kitartásodért. Remélem végre pont kerül az ügy végére, további sok sikert a munkádhoz.
A baj csak az, hogy a káoszt ő maga is támogatja. A rend az rendszer ellenes. Ha rend lenne, akkor sok mindenre fényderülne ezt pedig ők nem akarják! :(
Ez egy rövid sztori, vagy legalábbis megpróbálom röviden. 2007-ben Írország felé vettem az irányt, egy 1983-as Citroen CX 2.5 TD kombival. Hallottam, hogy 6 hónap tartós ott tartózkodás után honosítani kell az autót. Felhívtam az ottani szervet, akit kb. 1 perc volt megtalálni a neten és rákérdeztem, hogy mennyi a honosítás díja. Az ügyintéző hölgy többször rá kérdezett a típusra és erőltette a ZX-et, de tisztáztuk, hogy ez CX. Nem találta a rendszerben ezt a típust, kapcsolta a főnökét. Vele is tisztázni kellet, hogy nem ZX, hanem CX és arra a következtetésre jutott, hogy ha nincs a rendszerben, akkor nem kell fizetni a honosításért és ha kell, akkor e-mailben küldjem át a scannelt papírokat és már mehet is a díjmentes móka. Nem találtak ki semmilyen kifogást, nem volt egy egyéb kategória és akkor fizessünk arra, hanem egyszerűen megoldódott a dolog.
Én egy szigettel hamarabb megálltam.Kivittem a magyar kocsimat, lepapíroztattam odakint, ugyanezen 6 hónapos okból.Ott egy rohadt hivatalba nem kellett bemennem.Mindent lehetett online intézni, illetve levélben. 1 hónap alatt kapott angol rendszámot.Egyetlen egyszer kellett bárhová mennem, az a műszaki vizsga volt (sima hétköznapi szerelőműhelyben), ami 10 perc volt.Még a rendszámot is online vettem (amúgy Írországból :D ).Még ami elhúzódott az a gyártótól egy papír kikérése volt, de az is megvolt 1.5 hét alatt. Hazaköltözésnél 2.5 hónap szenvedés volt magyar papírokhoz jutni, úgy, hogy az utolsó héten közölték, hogy amúgy mivel már volt magyar papírja korábban, ezért 1 hét alatt is el lehetett volna intézni. Falfejelősszmályli. :D Mindegy mondjuk, mert az angol műszaki amúgy is lejáróban volt és úgyis kellett volna.De ha nem kellett volna, akkor is szopatnak 2.5 hónapot. A műszaki vizsga végül annyi volt, hogy átgurultak a soron, lefotózták a kocsit és a kezembe adták a kismillió papírt, meg legomboltak rengeteg pénzt. Egyébként olyan autókat toltak át a műszakin nepperék(a rosszabbik fajta), hogy volt ami be se indult, szóval szó szerint tolták. Nem véletlenül ment ki a rendőrség pár héttel később... Volt egy nepper, aki tőlem akarta kölcsönkérni a két hátsó ülésemet (VW Sharan), hogy a saját Galaxyjába berakja, hogy ne 5 ülésre legyen papírja... Ha nem lenne az NKH, akkor ki kellene találni.
@@ubikovi5985 ha annyi eszed lett volna 6 hónapon belül egyszer átmész a kompon európába aztán vissza és megmutatod a kompjegyet ami 6 hónapnál frisebb. amilyen sötét seggfejek laknak minden ottani szigeten kb ennyi elég is lett volna nekik, nem kérdezik körbe a fél utcát mióta laksz ott
Ez velem is megtörtént egy újra forgalomba helyezés kapcsán, napokig telefonáltam mentem ügyintézőtől ügyinttézőig. Elküldtek mindenféle kifogással hogy még több dokumentumot szerezzek be, pedig minden szükséges meg volt már! Ekkor untam meg és minden nap nyitásra menten egy mappával a kezemben és feltünően jegyzeteltem( a semmit) meg sétáltam hogy mindenki lásson. Mikor csütörtökön már nagyon "gyanús" voltam megkérdezték hogy ki vagyok és mit szeretnék. Láss csodát másnapra kezemben volt a műszaki adatlap és mehettem az okmányirodába. Ez a rendszer egy vicc, végre valaki felszólalt remélem történi fog valami pozitív változás a videó miatt.
Kopasz! Ezek a videóid ártalmasak az egészségre! Úgy fölb@szom magam mindig, pedig semmi dolgom az NKH-val, szerencsére. De sajnos nagyon bele tudom élni magam az ügyfél helyzetébe...
Gratulálok a videóhoz! Én is leírnék egy történetet, nem annyira nkh, de köze van hozzá. Svédországban élek és vettem ott egy Mercedes vitó tgk.Édesapámnak szerettem volna ajándékozni a kocsit.Hazakerült a kocsi, és édesapám elkezdte a magyar regisztrációt.A vizsgaállomáson kiderült, hogy javították az alvázszámát a kocsinak( típushiba).Amikor kiderült ez a vizsgaállomáson, akkor a város összes rendőre ott termett hirtelen, hogy mekkora bűncselekmény történt(20 éves kocsiról beszélek).Én rögtön hívtam a tulajt és ő elmondta hogy 2017ben emiatt nem ment át a vizsgán a kocsi, ő elvitte a kocsit a Mercedes hez, ők újra ütötték és le is vizsgáztatták. Úgy járt el ahogy egy svéd eljár minden esetben. Elmentem rögtön a Mercedes hez, a vizsgaállomásra. Megkaptam mindenkitől a dokumentumokat.A svéd nkh és a Merci is megadta rögtön az elérhetőségét (e-mail,telefon)hogy hívják fel őket és igazolják az autó hitelességét.beszélnek angolul. Az összes dokumentumot elküldtem a nyomozónak.ő azt mondta h ki kell ezt az ügyet vizsgálni.az autó 4 hónapig állt az udvarban leragasztva a rendőrségi szalaggal.4 hónap után kijött a nyomozó és megállapította h ami a forgalmiban megjegyzésben lévő T16A kódszám az tényleg arra utal hogy az alvázszámot javították. Mondanom sem kell hogy konzulátustól kezdve minden szervet felkerestem h igazoljam a kocsit. 4 hónap után kaptam egy hivatalos papírt hogy vihetem a kocsit hatósági vizsgára. Persze elmentem vissza a svéd nkh hoz meg a mercihez.megkérdeztem őket h érkezett e megkeresés ez ügyben ,de mondták h semmi. Én itt már azt az alapvető problémát látom hogy már egy külföldi megkeresés is gondot okoz Sztem.megmondta a nyomozó is apámnak h elég elavult már a rendszerük. Itt svédbe applikációval vagy póstai uton írod át a kocsit. Applikációval teszed vagy vonod ki a kocsit a forgalomból,amikor akarod. Fényévekre van a Magyarország sajnos….. Bocsi ha hosszú lett! Üdv :)
Átpörgettem a hozzászólásokat, de amerikait nem láttam, pedig az az igazi ínyencség. 2.5 éve merészeltem venni egy EU-papíros, érvényes vizsgás, öreg amerikait. Volt neve, papírja, 1.5 év műszakija, bácsi járkált vele legálisan kint. Hazajött, beindult, ment-megállt, nem rohadt, szinte gyári. Nem OT minőség, de amolyan tisztességben megöregedett. Elvileg minden jó, DE! Amerikai. Nincsenek asszimetrikus fényszórók elől, nincs sárga index hátul, nincs E betű se a lámpákban, se az övekben, se a szélvédőben, sehol. De sebaj, négy gyári kerek lámpa helyére elől bekerül a nagypolski lámpája (mm-re méretazonos az amerikaival), hátra felugrik valami utólagos sárga index, ködkövető!!!, mert az fontos, kap új kipufogót, gyári katalizátorokkal, nagyjából összeáll a dolog, de E betű még mindig nincs sehol, semmilyen alkatrészében. Ilyenkor kezdődik a beszélgetés arról a bizonyos borítékról és a hozzá tartozó zsebről. Mert ha ez nincs, akkor ugyanúgy a sorra sem engednek be, nemhogy le tudd papírozni azt, aminek a holland bácsika 1 hónapja még full legálisan nyomkodta a pedáljait, tekerte a kormányát, hallgatta a route66-et a rádióban. Ment is volna a dolog, dehát közben a Mozaikot elvitték vezetőszáron, mert "felmerült a korrupció gyanúja" :D Jabazmeg, felmerült. Mindenki, aki honosítással foglalkozott a fülét-farkát behúzta, csak az abszolút tutit merte bevállalni, azt is két hónapos időpontokra, de nem ezt a szerencsétlen autót, ami megboldogult fiatal korában a nagy kékség túloldalán vígan szennyezte a levegőt, zabálta a benzint. Úgyhogy boríték ide vagy oda, kivárás következett. Aztán mire megint lehetett volna mozdulni, addigra COVID 2. hullám, meg a január elsejei törvénymódosítás a CoC papírral, meg a környezetvédelmi vizsgálattal, egyéb nyalánkságokkal és megint nem vállalta senki, nekem meg a tököm teli lett és hagytam a faszba. Szóval most van egy szobrom, ami itt rohad a kertben, mert jelen helyzetben legfeljebb OT vizsgára még jó lehet majd egyszer, ha csavarra szedem az egyébként tök jó autót, de máshogy egyelőre nincs lehetőség, hogy papírt kapjon. Néha leülök mellé, és hallgatom, ahogy lassan, nagyon lassan kostolgatja a rozsda, és halkan pityeregve vágyakozik egy kis aszfaltútért, ahol végre felválthatna 3-ba.
@@MC-rq3ui Ennyi erővel maradhatna holland is. Így se, úgy se használhatom, mivel nem vagyok se német, se holland. Külföldi rendszámú autót itthon akkor használhatsz törvényesen, ha vagy külföldi vagy, vagy olyan külföldi cég alkalmazásában állsz, ami cég tulajdonában van az autó, amit vezetsz. Hidd el, ha ilyen "egyszerű" lenne, már autóznék vele. Nem ilyen egyszerű.
@@v8nagrom kiviteted tréleren hollandiában,leműszakiztatod,hiszen van holland papírja,itthon pedig már csak a honosítás vár rád az autóklubnál,onnantól kezdve pedig 2 évente nem okoz problémát az e jelölés hiánya deákigazolvánnyal :)
@@v8nagrom Nekem egyszer nem szólt senki német rendszamért, most is használok német rendszámos autót is... Én biztos nem hagynék valami jó kis amerikai dögöt azért port fogni! 😀
Köszönöm ezt a szuper videót. 35 évet Így éltem le ,az akkori KPM-el. Rákosi M. élt, él és élni fog ! Az agyi retardációsfolyamatok folyamatos fejlődésen esnek át, ezért a csontvázak szépen hályasodnak. -ja a vízfejek is zsírfejjé.
Én tavaly a fejembe vettem hogy szeretnék egy caterham/Lotus 7 replikát behozni Angliából vagy egyéb más környező országból, de előtte azért körbekérdeztem, hogy amúgy ezt forgalomba lehet e helyezni szeretett országunkban. Kb. 0 az esély hogy forgalomba helyezzék! Egy illető akivel beszéltem egy eredeti Caterham-et is véres verejtékek árán tudta honosítani! Egy kitcar-t (westfield, Mk indy, Gbs zéró...stb) ami akár gyári összeszerelésű is teljességel lehetetlen!!!! Az angol meg házhoz rendeli a kit-et amit maga összelegóz ezt követően elmegy levizsgáztatja és mosolyogva használja! El vagyunk maradva vagy 30 évvel alsó hangon....és sajnos nem csak ezen a téren. 😢 UI.: Nem is értem ha egy másik országban már kapott rendszámot akkor milyen jogon köt bele a magyar hatóság? Miért akar a MAGYAR mindig mindenkitől okosabb lenni?
@Train Train Ezek a kitcar-ok alapvetően valamire épülnek. Pl. Gbs cég két féle változatot árul. Egyik mx5 base, másik Ford Sierra base. Ergo kell egy donor auto. Abból pakolsz át mindent köztük a motort, hajtást, féket, futóművet, kormányművet stb...mindent igazából csak a vázat és a körítést adják. Ergo a fékerő miatt nem kell aggódni. Futómű állításrol meg csak annyit hogy azt pl. Én magamnak állitom. Nem kell hozzá NASA mérnöknek lenni és milliós műszerek se kellene csak egy kis damil és egy tolómérő. Nyilván jönnek itt majd a mérnökök, hogy ez mi kókányolás! Ebben az esetben érdemes megnézni hogy állítanak futóművet versenyeken a boxban. 🤔 Mellékesen ahogy írtam nem úgy működik, hogy összerakást követően egyből mehet az utcára, hanem előtte egy hatósági szemlére el kell vinni.
Nem akar változtatni, mert ahogy Ákos egyik dalában leírta "az emberek utálják, amit nem értenek" A Szociban nem lehetett jobb kormányos autód szimplán mert jobbos 😝
Gratulálok a szókimondó videóidhoz, csatornádhoz. Kezdelek félteni... Egy kis érdekesség: Tavaly vásároltunk 3 db új Opel Combo furgont, gyári összkerékhajtással szerelve. Eleve 6 hónap volt mire megérkeztek a gépjárművek, de további negyedév volt mire forgalomba tudta az importőr helyeztetni, ami a legérdekesebb hogy mindháromra rendeltünk vonóhorgot és csak 1 db-on van, az is állítólag csak valamilyen adminisztrációs hiba miatt sikerült. Akkor nagyon fel...tam magam, megfogadtam hogy utánajárok és megkeresem a felelőst, de most már lenyugodtam, nem keresem a bajt, van elég dolgom, e nélkül is, maximálisan át tudtam érezni Gábor helyzetét. Engem is felháborít, hogy a legtöbb hatóság - sajnos nem csak az NKH vagy a jogutódja... - gyakorlatilag bármit megengedhet magának, és nincs retorzió. Az is tény, hogy a legtöbb a hivatalban dolgozókon múlik, ahol van egy EMBER -nem ügyintéző droid- akkor azonos jogszabályi környezetben, hasonló ügyek minden "segítség" igénybevétele nélkül el tudnak intéződni dolgok, máshol pedig nem. A legrosszabról pedig eddig nem is beszéltünk, rengeteg esetben találkozom rosszindulatúsággal a hatósági dolgozó részéről / nehogy már a vállakozó ..... stb kezdetű mondatok / amik különösen felháborítóak. Van lehetősége a kedves ügyintézőnek is megpróbálkozni a vállalkozói életet és majd rájön hogy ez nem 8-16 óráig tartó meló, és ha úgy végezném a dolgom ahogyan némelyikük, akkor nem csak éhen halnék , de elég hamar agyon is vernének... Mindegy ... hosszú lett ...hajrá ! Még több videót... hátha történik valami. Ha látom a fekete t5 buszt a várban driftelni akkor megnyugszom, lehet hogy végre történik vmi....
@Gábor Lukácsik A kereskedés maximálisan teljesített, kárpótoltak, elszámoltunk mindennel. A mi esetünkben is az volt a probléma, pont ahogy a videoban is elhangzott, hogy szerencsétlenségünkre a helyi vizsgabázison is volt egy főokos, aki rendkívül kreativitást felmutatva, napi rendszerességgel kért be újabb és újabb papírokat a forgalmazótól. A gyártó itt is tök korrekt volt, szorgalmasan küldözgette a kért papírokat. Láttam a levelezést, voltak pillanatok amikor nem sok tartott vissza hogy felkeressem ezt az urat. Azon kívül hogy elb...tt az életünkből 3 hónapot, búcsúajándékként még sikerült az autókat DANGEL XYZ típusnak levizsgáztatni, amire nem lehetett biztosítást kötni / nem volt ilyen a rendszerben /, a finanszírozás sem volt egyszerű, valamint a vonóhorog is emiatt maradt el, mivel ehhez a tipushoz nem volt alkalmas tipusbizonyítványa szerintem, csinálni meg horror költség lett volna. Az autók amúgy jól működnek.
Hivatali hatalommal való visszaélés, hamis vád tipikus esete. Mindez foglalkozáskörben van elkövetve. Eljárási Törvényre való hivatkozással a kívánt igazolásokat szerezzék meg maguknak. Ügyintézési határidő 22 nap.
Remélem lesz visszhangja a videónak. Így tovább. Követőid tetemes része egy véleményen kell legyen veled. Ment a like, es az algoritmus támogató komment! Köszi!
@@gaborgellerthegyi4725 :) Ja, pont azzal fognak törődni hogy ilyen számukra 0 jelentőségű ügyekkel foglalkozzanak. Különben is, nekik ha esetleg úgy hozná az élet hogy ilyen gondjuk akad, egy két telefon és el is van intézve minden. Erre itt meg hergeli valamelyik a nyájat, hogy merészeli, csináljuk csak ki... :D
Én ugyanezt végigcsinaltam az NKH-val csak egy Hollandiában gyártott 0 km-es, új lószállítóval. Elküldtek a magyar TÜV Northoz bevizsgálásra 600.000.- forintért és majdnem utána se akarták forgalomba helyezni.
Viktor ezen a szemétdombon te vagy a kakas😁😁😁 Hát igen Magyarországon a hivatali ügyintézés minősége évtizedekkel el van maradva és ez nem is fog változni.
A videóhoz hasonló ügyem nekem is volt. Egy lakóautót az NKH rosszul regosztrált, és nem voltak hajlandóak a hibát kijavítani. Mindent újra kellett terveztetni, majd engedélyeztetni. Hónapok teltek el, és sok pénz égett el, az ügyintéző hibái miatt. Komócsi utcába hiába is mész, a tényszerű bizonytékokat nem veszik figyelembe. Az indok az volt, hogy Ők jól csináltak mindent ! Egy átalakítási engedélyezést követően ( semmit nem kellett csinálni ) új vizsga, ahol is a fékpadban az új gumik oldalát megégette a vizsgáztató, mert nem vette észre hogy a hátsó futóműve a kocsinak szélesebb.......... Ez nem balkán, hanem maga a pokol !!
Soha sem volt ez eladó. Még a hetvenes években kiesett az iskolapadból, apu benyomta ide és azóta evickél. Kitanulta a szakmát: az ügyféllel nyűg van, dolgozni kell, sima fizetésért. Teremtsünk hát olyan körülményeket, hogy megérje az ügyfélnek egy "kis" pluszt kicsengetni az amúgy is elvégzendő munkáért. Kiemelkedően nyűgös ügyfél jön? Halasszuk, süllyesszük, passzoljuk az ügyét, hátha megunja és feladja.
Újabb bazmegisztáni sikertörténet! És már meg sem lepődök. Tavaly az Olasországból hozott, szög gyári, 2001-es Ducati Monsteremet azért nem engedték át a Vasgerebenben, mert a blokknál túl hangos! Akkor az hogy nekem ez nyomtalan legyen, a helyszínen 25 pénz volt.... Aztán egy másik általam már meg nem látogatott NKH vizsgaponton, hetvenezerééé már nem volt hangos.... Magyarország én így szeretlek! Faszt....
Csak ezzel a mentalitássál lehet "rendszert" változtatni!! Örvendek a törekvéseknek! Csak így tovább!! Erőt egészséget,kitartást hozzá! Hajrá hajrá, mindenki a maga módján!!😉
Na ez egy tökéletes hozzá állás és minden szavad igaz! Sok ellenséget szereztél ezzel magadnak, de nevezhetnénk úgy is, hogy az Ország lakosai érdekeit képviszeled!
Annak idején, ha a Velorexek kimehettek közútra (és most is OT rendszámmal), vagy egy oldalkocsis mkp részt vehet mai napig a forgalomban, akkor ennek is meg lehetne adni az engedélyt. Annyit beírnék a forgalmiba, hogy a vezetőnek zárt bukósisak viselése kötelező. Nem akarom belevinni a nagypolitikát a sztoriba, de ahogy egyre több időt töltünk abban a központosított rendszerben, amiben élünk, egyre durvább történetek fognak előkerülni. A hatóságok osztályvezetői "élet és halál" urai lesznek. Az ő kénye-kedvüknek leszünk kiszolgáltatva és nem a létező jogszabályoknak. Megyünk vissza a feudalizmusba.
Hát ez @urva jó volt. Szerintem hagyd abba ezt a szakmát (tudom látom , ez az életed ),de politikusként lenne valaki akit igazán az emberek sorsa is érdekel.!!!Köszi ,hogy vagy nekünk!!
Köszi, hogy így beleállsz a témába. Talán egyszer eredménye is lesz. Azt hiszem sokan vagyunk akik azt hittük, hogy majd megszűnik a bürokrácia, ha kihal a hivatalokból az az ügyintéző réteg, akik még a kommunizmusból maradtak itt. Az a baj, hogy az újak viszont azok mellett tanulták ki a "szakmát", szóval semmi nem változott.
Sajnálom, Kopasz, hogy így kell megtudnod, nem hogy távolodnánk tőle, de egyre nagyobb sebességgel tartunk visszafelé a "kommunizmus", a csinovnyikok hatalama felé. A video zseniális, a kiállás tiszteletre méltó, respect!.
Nekem is volt van egy sztorim: Konténer szálító félpótkocsink (Wielton Container Master NS3P40SL) 2017.10.-havi. Megbukott a műszaki vizsgán 6 teleszkóp cseréjére köteleztek. Ami alapvetően nem is lenne probléma, de: 1, Nincs mérés mellékelve (persze mivel nincs rázópad), 2, Nincs sem szilent probéma, nem lötyög, nem szivárog az olaj, még csak nem is korrodált (ez utóbbia miatt bukott már meg pót, hogy korrodáltak voltak a telók). Amikor ezt megkérdeztük, hogy ugyan miért?! A válasz: Mert lassan 5 éves, és biztos szarok! .... Az mondom igen apám!
Pár éve Dunaharasztiban, vagy Dunavarsányban vizsgáztattam egy félpótkocsit, keverem a 2 települést. Téglaszínű NKH épület, félpótkocsin konkrétan nem volt fék, de kis "ajándékkal" simán átment a vizsgán. A nyergesvontató is hullott szét, ugyanúgy átment.
Ilyen nincs, de mégis van! Természetesen ment a like, és a lehető legtöbb barátomnak és ismerősömnek el fogom küldeni a megosztást, hogy ezzel is növeljem a nézettséget! Hajrá Kopasz!!
A családba került egy 2009-es, amerikai, egyébként mexikói gyártású (a metrikus műszerek miatt), vadonat új tehergépjármű (alias pickup). 2010 januárjában mentünk ki a német kereskedőhöz érte, ő importálta be Németországba Mexikóból. Mivel lábon akartuk haza hozni, ezért ment rá a TÜV (német fullos műszaki vizsga) és egy nem is tudom, tán 3 napos ideiglenes német rendszám, valami 2-300 euróból megvolt minden. A német műszaki vizsgán megfelelt, átment, a megjegyzés rovatba bekerült a szimmetrikus fényszóró megléte és európai alkatrész híján való jóváhagyása (nagyon új volt még a típus, ilyesfajta EU-s alkatrészek nem léteztek hozzá), továbbá hogy a hátsó rendszámtartóba nem tehető a német szabványnak megfelelő hosszúkás rendszám. Ennyi. Rendben. Elindultunk haza. A német-osztrák nemlétező határ előtt az autópályán még kivett a német rendőr, megnézte a papírokat, minden rendben, kérdésünkre kedvesen elmondta, hogy bizony huncut emberek szoktak innen autókat lopkodni, aztán ideiglenes rendszámokkal kiviszik őket az országból, hogy aztán Romániában, Bulgáriában stb. eladják őket (udvariasan nem említették Magyarországot). Oké, hazaértünk pénteken, időpont intézés már előzetesen megtörtént Békéscsabára következő szerdára. Autó megjelent, barna köpenyes fejet vakarász, se köp, se nyel, mered a német műszaki vizsgára, sóhajt egyet és azt mondja: legalább megengedik, hogy lefényképezkedjünk az autóval, ha már belekötni nem tudunk? Később tudomásunkra jutott (amerikai autós fórum, stb.), hogy egy pontosan ugyanilyen évjáratú, pontosan ugyanilyen típusú, felépítményű, motorú, SZÍNŰ pickup szinte azokban a januári napokban, amikor a miénk is, bejött az országba tréleren, de ő a nyíregyházi vizsgaállomásra kapott időpontot. Egy szál adásvételivel ment szegény tulajdonos a csatába, ahol hol a szimmetrikus fényszóró, hol az ilyen, hol az olyan műszaki részletek miatt SZEPTEMBERIG szívatták... Nyíregyházán, a magyarországon előforduló tekert-lopott-alkalmatlan "gépjárművek" mekkájában. Saját részre hozta, de a "sikeres" vizsga után nem sokkal inkább eladta. Sejtjük, hogy miért.
Az elsö üzletem 99-ban nyitottam meg Budapesten. Profillváltás volt az üzlethelyiséggel. Önkormányzat: Igen? Na akkor figyelj csíra! Tervdokumentáció kell mérnöktöl. Megcsináltattuk, akkori árfolyamon horror pénzért. De utána jött csak a borzalom. Tisztorvosi szolgálat, vízmüvek, tüzoltóság. Ez sem jó, az sem, jó, minden nagyon rossz, ezt így nem lehet. Ezt a falat vegye ki, azt húzza oda, szétverettek mindent, anyagi csödbe tolták a projektet. Több mint 10 hónap ment el, semmi. Én 2002-ben elmenekültem szép hazánkból. / Egy nagyon nagy ugrás idöben, térben. Eddig több üzletet nyitottam meg Németországban. Kibéreli a majom, majd felmegy a város illetékes írodájába, és egy Kedves kollegina kitölti a papirokat, majd sok szerencsét kíván. Húsz perc. HÚSZ KIB@SZOTT PERC. Volt olyan boltunk, amihez az elsö Gesundheitsamt (tisztorvosi szolgálat) ellenörzés évekkel késöbb jött, azok meg megdicsértek. Otthon 30 éve semmi változás. Kétharmad forevör. Az a baj, hogy parasztok csinálják az országot, leginkább parasztoknak. Aki meg nem paraszt, hiszem, hogy a többség, az meg szarul érzi magát a sok paraszttól odafent. Sorry, ez a helyzet.
Mi meg voltunk olyan Balatoni szállodában ahol lógtak a szigeteletlen elektromos vezetékek a falból, villanykapcsoláskor szikraesö és durrogó villanykörték. A tüzhely körül elszenesedett fa burkolat, a kandalló okádta a füstöt befelé. Szóval az épület totálisan élet/tüzveszélyes volt. Ráküldtünk minden létezö szervet, mondanom sem kell hogy bookingon azóta is hirdeti magát vígan. Az ilyennél hol volt ellenörzés? Önt meg kedvtellésböl szarrá sz.patták. (én is elhúztam az országból)
Ebbe a magyoroszországba mindent lehet de leginkább ellehetetlenìteni sanyargatni szivatni ès hatalmas pènzel mindenkit lehúzni ès neis beszèljünk a hozzá nem èrtèsről.Köszi videót lehet tanulni belőle..
Nos igen... Én az NKH (Budapesti Kormányhivatal), egy másik közlekedési ágazatához szoktam járni. A tapasztalataim sokszor hasonlóak. Az ügyfélszolgálaton ülők jó részt nem tudnak egy-egy adott problémához hosszá szólni, érdemben intézkedni. Szakmám révén tudom, hogy hol kell keresni, melyik kormányrendeletben, stb-ben az intézkedéshez keresni a megoldást. Melyik kérelem lapot kell kitölteni, mennyi eljárási díjat kell befizetnem. Tény, volt már amikor én is elakadtam, de szerencsére a hatóságnál dolgoznak volt kollégáim, akiktől tudok tanácsot kérni. Ezek ellenére az ügyfélszolgálaton ülök az esetek többségében tanácstalanok, a beadott dokumentumaimat összefogva rohannak fel az emeleti irodákba, a főnökeiktől kérdezősködni. Egymás idejét pazarolva megy az intézkedés, annak ellenére, hogy konkrét rendelet számokkal igazolom, hogyan kellene neki a munkáját végezni. Sovány vígasz az számomra, hogy amikor visszajön és elmondja mi az eljárás rend és én visszakérdezek hogy: "Az előbb nem ezt mondtam magának?" egy halk DE a válasz. Sovány vígasz, mert közben 25-30 percet seggelek az ügyfélszolgálaton ülve, várok én az ügyem intézésére és várnak azok, akik utánam következnek. Ez véleményem szerint az ügyintézés impotenciája! Sajnálom, nincs rá jobb szó. Idegesítő, amikor a bürokratikus, de amúgy logikus gondolkodásra képtelen észjárásuk mellé, ahogy a videóban is láttuk, plusz köröket futtatnak az ügyféllel. Nekem egy sima üzembentartói jog (nem gépjárműről beszélünk,hanem más közlekedési eszközről és nem tulajdonjog átruházásról) átruházási ügyintézés több mint egy hónapig tartott. Mert a saját kormányrendeletüket nem tudták értelmezni. Pechemre, az új üzembentartó külföldi cég lett, ami számukra plusz bonyodalmat okozott. Végül nekem, mint üzemeltetési vezetőnek szinte egy komplett átvilágításon kellett átmennem, külön meghatalmazásokat kellett beszereznem, az ügyvédnek az irataimon kívül még külön okmányokat kellett beszereznem. A végén türelmemet vesztve üvöltöttem az NKH-s ügyfélszolgálatossal, hogy mi a f@szt szerezzek be még nekik? Kell esetleg egy komplett urológiai szakvizsgálati eredmény, a keresztlevelem, a '60-s években kapott oltásaimról igazolás, vagy mi a kórság kell még nekik? Vicc volt, hogy a végén a cégbejegyzéseket, az üzembentartói szerződéseket, meg minden csatolt dokumentumot hitelesen fordítattni kellett, ügyvéddel ellenjegyeztetni. Tényleg akkor gyorsult fel az ügyintézés, amikor türelmemet elveszítve a hivatal egyik főosztályvezetőjét kerestem személyesen. Szegény azt hitte, hogy csak egy volt kollégák közötti beszélgetésről van szó... De sajnálom, szembesítenem kellett a beosztottjainak az "ügyintézési impotenciájával". És igen, hogy-hogy nem, ezen az ügyfélszolgálaton sem lehet bankkártyával fizetni, csak készpénzzel! A 21. században! Vicc. De már ha saját terminált nem akarnak beszerezni, mert gond a számukra, akkor legalább az irodaház üzemeltetőjét kérnék meg, ahol bérlők, hogy helyezzenek üzembe egy ATM-t. A videóból egyetlen dolgot hiányoltam a Becsületes Nepper szájából. Igen bénák, nem hozzá értők, nincsen felelősségük, hogy ők vannak mi értünk, nem fordítva, ez mind így van, de még egy lényeges dolgot én még ide szúrnék. Tudatosítani kellene velük, hogy mondjuk így az állam igazgatásban dolgoznak, tehát nem a piaci szegmensben! Ez azért lényeges, mert a fizetésüket az adófizetők által befizetett adókból kapják! Tehát a vállalkozók (mint pl. a Nepper, vagy az én főnököm is ilyen vállalkozó) által fizetett adókból, de a sima, egyszerű alkalmazottak SZJA-befizetéseiből, vagy akár az 1 liter tejet és két zsemlét vásárló nyugdíjas által befizetett ÁFA-ból kapják a fizetésüket! Ha nagyon szigorúan, sarkítva nézzük, gyakorlatilag a mi alkalmazottaink! Na most egy-egy piaci cég munkatársaitól is elvárják a munkájuk felelősségteljes végzését. Nem egy cég évente, félévente értékeli, vagy önértékelteti a dolgozóit! Ha nem megy a munka, mehet más munkát keresni. Szóval egyetértek a videóban elhangzottakkal, történjen már végre valami ebben az országban a bürokrácia javulása terén is! Bocs, hogy hosszúra sikeredett...
Nálam 23 éves Opel benzin gáz üzemű volt 22 even keresztül. Folyamatosan muszakiztatva. Eladás előtt ki lett szereltetve gáz rendszer. Megyek okmanyirodába forgalmibol kivetetni gáz üzemet.hirtelen 3 ügyintéző nézi rendszert és megkerdeztek miért akarom kivezetni gáz üzemet? Hiszen nincs is benne. Mutatom 22 éves beszerelest és friss kiszerelés doksit. Rendszerben nem szerepelt akkor hogy a bánatában mehet muszakira éveken keresztül.
@Gábor Lukácsik Nézd! Én egy történetet írtam le. A lényege hogy ők is hibáznak mint ahogy a kisfilmen is szerepel. Csak mikor ők hibáznak akkor kuss van nagyon nagy százalékban, ha te vagy én mint egyszerű ember akkor büntet és fizethetsz. Ennyi.. Ezt az én történetemet megoldottam viszonylag gyorsan. Igaz pénzbe került, mint ahogy a jó pár műszaki is amin átment az autó. Sőt mindig ugyan ott volt vizsgáztatva a 22 év alatt. Rajtam kívül jó páran elnézték még. Velük ellenben csak én fizettem.
Még régebben vidéken volt az állandó lakcímem de pesten béreltem egy lakást és ott volt az ideiglenes lakcímem. Pesten nem kaptam parkolási engedélyt mert nem oda szólt az állandó lakcímem. Otthon azt mondta az orvos hogy oda menjek orvoshoz ahova az ideiglenes lakcím tartozik. A rendszer működik 👏🤣
Ugyanez a lakcímhelyzet. Én egyik kerületben akartam igényelni, teljesen hülyének néztek, szó se lehet róla. Elköltöztem másikba, ott meg egy hónap után a szomszéd azért nézett hülyének, hogy de hát miért nem igényelek, megadják simán tartózkodásira. Ott érdekes simán ment... :D én hülye meg logikusan gondolkoztam
25 éve vagyok az autós szakmában és itt nagyon érződik a lemaradás a többi kormányzati ügyintézéshez képest. NKH és okmányiroda teljes lemaradás, A kommunista beidegződés fogja a rendszert, illetve ahogy mondtad a semmirekellő vezetők és az őket követő beosztottak.
Kb 15 éve szerettem volna az E30-asomat átalakítani automatáról kézi váltósra. 318i coupe, nyilván volt belőle kézi váltós verzió is, szóval gyári váltó került volna bele, hajlandó lettem volna átalakítási engedélyt kérni, fizetni érte, és a Vasgerebenben, vagy a Mozaikban levizsgáztatni, új forgalmi, stb... Mindenkivel beszéltem akit elértem, amíg "felértem", a válasz NEM volt, indoklás nélkül. Elmondtam, hogy természetesen elviszem vizsgára, nézzék csak át, sőt még fizetek is a semmiért Állambácsinak, akkor sem, sehogy sem, nincs rá mód.... Én baszhatom, Állambácsi inkább bukik X összeget, hát ennek MI ÉRTELME VAN BAZMEG??? Szívből remélem megrohadnak, és hamar távoznak a világrol...
Respect Kopasz! Remélem zöld ágra vergődsz a sok barommal és nem lesz hátrányod belőle. Segítenél vele vevőknek, kereskedőknek egyaránt! Köszi a videót.
Mintha csak magamat látnám 3x olyan jól előadva. Hatalmas tisztelet hogy így meg AKAROD oldani a problémát és rávilágítassz a hibákra hiányosságra. Ez a magyar valóság sajnos. Óriási nagy izgalommal várom a következő részt ezzel kapcsolatban vagy akár a P redszámmal kapcsolatban is. Szép napot.
nagyjából 6 hónap alatt tudtam honosítani egy angol belpiacos Evo-t (17 számjegyű alvázszámú, angol FQ spec) - többszöri nekifutás, sok NKH vizsga, BM, okmányiroda... volt minden. 2020 augusztusban indult a sztori. Első körben a Vass Gerebenben kértem időpontot még 2020 augusztus elején, melyre október elején az a válasz jött, hogy 2020-ra elfogytak a vizsgaidőpontok, és a 2021-es időpontok nincsenek kiírva, így nem lehet őket foglalni. Ekkor álltam neki keresni vidéken helyeket. Első körben levittem Miskolcra. Itt egy nem gyári kipufogó dob miatt megbuktatták az autót. Nem vitatkoztam, eljöttem. Csere után újabb vizsga, Baján, 2020 december 11.-én. Itt már a vizsgasorra sem engedték be az autót, azzal az indokkal, hogy a légszűrőház nem gyári (de), nekik ez abból jött le, hogy valahol valamilyen rögzítése hiányzott (nem mutatták meg, hogy melyik, akkor már az autó kint állt a másik oldalt, egyszerűen kiálltak vele).Később kiderült, hogy 2 darab patent hiányzott. Bagatel. igazság szerint már úgy kezdték a vizsgát, hogy miért nem vittem Miskolcra (ott volt az első vizsgája, amire kapott egy nem megfeleltet, emisszió és kipufogó miatt, ezek voltak a hibalistán). Itt már sejtettem, hogy mindent meg fognak tenni azért, hogy ez itt ne menjen át. Hiába jó az emisszió, amit direkt a bajai vizsga előtt bemérettem Autóklubban, hiába gyári minden, akkor se. 2020 December 23.-án mentem harmadik körre, vissza Miskolcra. Beálltam az autóval a vizsgára egy jó 2 órás sorban állás után, majd fél órát (!) ültem a kocsiban bent, mert a vizsgabiztos fogta magát, és elhúzott kajálni. Vizsga meglett végül. Azért még bepróbálkoztak ezzel-azzal, de ezek már eltörpültek ahhoz, amiket az előző vizsgákon műveltek. Ezután jött az okmányirodás ámokfutás. Saját kezűleg lejelentettem a NAV/VPOP-nál regadóra elektronikusan, határozat másnap reggel már meg is jött, be lehet fizetni, aztán lehet menni okmányiroda. 2021, január 04, okmányiroda 10 óra: - hja, ez angol ? az már nem EU-s. na most ezzel az a probléma, hogy még jelenleg nem tudjuk, hogy kell-e rá származási engedély, vagy nem - ezt hogy érti ? - úgy, hogy még fent sem tudják, hogy mi van 2021 január 1 után senki sem tudta, hogy mi a helyzet angol autóval 2021 január 1 után, kell-e rá számazási ellenőrzés, vagy sem. Úgy látszik nem sikerült felkészülni rá, hogy az angolok kilépnek az EU-ból. Hiába a tavalyi műszaki adatlap, tavalyi eredetvizsga, tavalyi minden, naptári napot nézik, és sajnos vagy nem, ezen naptári napon (és a továbbiakban sem) Anglia nem tagja az EU-nak, így most az van, hogy senki sem tudja, hogy mi van. Jöjjön vissza később. Felhívtam a BM Közlekedési Főosztályát. Közölték, hogy nem tudnak állást foglalni jelenleg abban, hogy kell-e származási ellenőrzés, vagy sem, tárgyalnak az angol féllel. Megígérték, hogy adnak tájékoztatást rövidesen. Vártam 2 hetet, aztán bementem egy budapesti okmányirodába származás ellenőrzést csináltatni inkább, nem akartam tovább várni. Ha 2-3 hónap lesz, akkor annyi lesz, mire megküldik a származási ellenőrzés eredményét, de legalább haladok. Aztán megjött a BM válasza, hogy sajnos jelenleg a Külügy tárgyal sok égető kérdésben az angolokkal, és nem tudni, hogy tudnak-e megállapodásra jutni többek közt honosítással kapcsolatos kérdésekben, így ők is azt javasolták, hogy származás-ellenőrzés. Köszi. 2021. február 22.-én 1 nappal az eredetvizsga lejárata előtt megjött a származás ellenőrzési papír, így keresnem kellett egy okmányirodát másnapra, ahol tudnak ügyintézni. Persze ország túlsó fele, Szentgotthárd. Hát legyen. Itt is volt két nagy fejvakarás. Az egyik a 23.-án lejáró eredetvizsga, ami aznapig érvényes volt, de ott nagyon ingatták a fejüket, hogy ez jó-e még, de aztán elfogadták. Aztán jött a móka az alvázszámmal, nem volt benne az adatbázisban, így ki kellett bővíttetni. Ehhez a budapesti központot kellett elérniük. Megkérdezték, hogy vissza tudok-e jönni másnap, mert ez lehet pár nap, mire ez sikerül. Na ott majdnem felrúgtam az asztalukat. Végül meggyőztem őket, hogy nem szeretnék megint 250km-t autózni, úgyhogy oldják meg. Érdekes módon ezt sikerütl 1,5 óra alatt végül e-mail útján megoldaniuk. 2020 augusztustól az egész procedúra tartott 2021. február 23-ig.
Örülök, hogy végre van ennek a dolognak egy olyan vezére, aki ALKAMAS is rá. Teljes mértékben igazad van, ebben élünk sok ezren ebben az országban, nap mint nap. Számos történetet tudok/tudunk amiért fel lehetne az ilyen "vezetőket" állítani a székéből. Itt az idő kiteregetni a szennyest, és ezt most nagyon helyes Te meg is tetted. Erőt, egészséget Kopasz!
Ez a videó annyira jó lett, emelem kalapom, minden tiszteletem. Ha én ilyen Ariel Atom-os szituba kerültem volna mint tulaj és készakarva szabotálnák az ügyet akkor bíróságra vittem volna az ügyet azzal a feltétellel hogy az érintett tehetetlen vezetőket azonnali hatállyal kirúgnák a pozíciójukból úgy hogy oda soha többet vissza ne kerülhessenek. Minden tiszteletem a kitartásotok mellet mert ennek a bürokratikus rendszernek vesznie kell!!!
Kedves Kopasz! Mélységesen tisztellek. Egynek örülök: látom, hogy nem tudtak megtörni! Én a súlyos depresszió állapotába kerültem, csak hogy végighallgattalak. Egyet vettem észre: ennek az országnak a 45 éves fantasztikus vörös berendezkedése többet ártott, mint a tartárjárás, meg az Isten tudja mi egyben. Úgy tűnik a gondolkodást nehezebb pótolni, mint az embert magát. Továbbra is támogatlak lelkileg, kitartást a vérzivatarban! Köszönöm a tartalmakat!
@@druzsba haha pont ezt akartam írni. a rendszerváltás óta eltelt 30 év, ezt már nem lehet a kommunizmusra fogni, ez a jobbágy mentalitás ami 1000 éve velünk van :D
Én a motoromat hoztam be Angliából. Nekem is hónapok voltak mire magyar forgalmit kaptam. Mivel nem volt 1 éve a nevemen ezért az NKH-nak kellett egy kétnyelvű adásvételi. Namármost. Amikor én megvettem ezt a motort Angliában éltem és nem terveztem hazaköltözni. Később úgy hozta az élet hogy hazajöttem és hoztam a motort is. Angliában aki már vett bármilyen gépjárművet az tudja hogy nincs kifejezetten adásvételi szerződés. A V5-ös dokumentumnak van egy kis szekciója ami perforált. Azon a részen kell kitöltenie a jelenlegi tulajdonosnak hogy kinek mikor adta el a V5-ben szereplő járművet. Azt átadja a vásárló félnek aki az alapján kérvényezheti a tulajdonba vételt az ottani NKH-nál. INGYEN! Levélben vagy emailen lehet megkeresni őket. Szóval a tulajdonomban volt a V5-ös adatlap (nem a cetli hanem a nevemre szóló forgalmija) mivel már kb 6-7 hónapja megvettem a motort. Amivel beballagtam az itthoni NKH-hoz ahol közölték hogy ha nincs a tulajdonomban 1 éve akkor olyan mintha nem is lenne az enyém…🤷♂️wtf.. Keressem meg azt akitől vettem a motort és irassak vele egy adásvételit különben nem tudják beírni itthon mivel nem az enyém!? Mondom mi??? Hát elgurult a gyógyszerem mondhatni. Mondtam hogy ott van a tulajdoni lap. Az nekik nem elég… A vége az lett hogy 1 hónapokba került mire megtaláltam a srácot akitől vettem ( közben hazaköltözött Lengyelországba) és írtunk egy adásvételit. Ő is nevetett és mondta hogy ekkora faszság még náluk sincs. Welcome to Hungary…..😞
Bame Kopasz! Ez nagy segítség lehet a megoldás megtalálásában!!😂😂 Szólok,a Viktor folytatja! Tehát van még min dolgoznod! Kitartást kívánok neked! Soha ne add fel!! Tanítsd meg driftelni,IS!!!!!👍💪🙏🙂
Nagyon bírom a szöveged a,hogy ki álsz az igazad ért céltudatosan 👍 ha minden Magyar ilyen felkészült , céltudatos, bátor lenne nem lenne itt gond gratulálok remélem be jönnek a számításaid az gyepes agyú ,,okos"emberekkel szemben még több ilyen jó videót 👍👍👍👍👍👍👍👍👍💪💪💪💪💪💪
Sajnos Én is saját bőrömön tapasztaltam hasonló sztorit az Nkh-nál. Adott egy Mitsubishi Lancer EvoV ami eredetileg Japán származású de már érvényes EU-S papírokkal rendelkezik,napokon keresztül telefonálgattam az ország egész területen mert persze Baranya megyébe már telefonon elhajtottak,hogy ennek az autónak nem lesz Magyar rendszáma… Nem hagyott nyugodni csak be mentem személyesen,meg kérdeztem még is mi az indok,jött az ember azzal ,hogy hát 1980 óta 17 karakterből áll az alvázszám az Evonak meg mivel japán ezért rövid alvázszámos ami 11 karaktert jelent… Meg hát,hogy hú a jobb kormány is mert ,hogy baleset veszélyes,oké de mondom ez nem volt gyárilag balosba ha át alakítóm balosra..akkor az lesz a kifogás nem így jött ki a gyárból.. Mondom neki az interneten azt olvastam ha valaki igazolni tudja hogy Angliába élt tartósan akkor ő tudja honosítási Magyarországon a jobb kormányos autót..Igen ez így van mert ő hozza szokott..Az mondom oké de attól meg Magyarországon a jobb oldalon kell közlekedni hiába szokott hozzá előzésnél ugyan úgy nem látja hogy jön valami szembe vagy sem…Erre már nem mondott semmit… Ha egy tucat autóról lenne szó vagy olyanról ami létezett bal kormányosba akkor azt mondanám igaza van,de ebből nem gyártottak illetve nem napi használatos autó lenne hanem hobbi… Kár is beszélni erről mert csak felidegesíti magát az ember,amíg ez a korosztály ki nem hal addig sajnos nem lesz változás… #magyarországelőremegynemhátra
Óriási tévedés, ez a korosztály folyamatosan kineveli maga alatt a későbbi korosztályokból a hasonló hozzáállású egyedeket, így folyamatosan továbbörökítve a szellemiségét. És tisztelet a kivételnek, mert van!
Én is honosítottam jobb kormányos autót. Semmit nem kérdeztek be, sőt a vizsgabiztos megkérdezte, hogy miért izgulok ennyire? Mondtam neki, azt hallottam, hogy minden apró szarért elkaszálják a kocsikat. Elkezdett röhögni, majd ezt mondta: Jaj nem, magán embereknél nem, csak a neppereknél alkalmazzuk ezt. Ez a debreceni NKH volt.
Nem semmi sztori. Csodálom, hogy bírtad idegekkel. Mondjuk egy-két vizsgabázis sem semmi. Egyik ismerősömet elhajtották az MG ZR-ével, hogy vigyen papírt az átalakításról (nagy felni, sport kipufogó, sport ülés, hátsó szárny, mind gyári.)pedig csak műszakira ment, már voltak magyar papírjai. Vinnie kellett bizonyító iratokat, hogy az mind gyári és csak utána engedték át. Vicc az egész.
Hát igen, én is vittem úgy kintről hozott autót vizsgára, hogy a belső tetőkárpit vászon része le volt kicsit szakadva, így hogy ne bukjon meg az autó, letéptem a vásznat (1 mm vastagság, a szivacs és a többi mint fent maradt). Egy fiatal srác volt a vizsgabiztos, beült felnézett, nem szólt semmit, csak amikor kiálltam akkor mondta, hogy megbukott az autó, mert nincs benne a tetőkárpit!!! Annyira ledöbbentem, hogy azt sem tudtam mondani, hogy ott van csak a vászon hiányzik. Pár nappal később egy másik autót vittem vizsgára, ugyanaz a srác volt a soron, felismert és megnézte kétszer is, hogy megvan-e a tetőkárpit!! Teljes agyhalál ami ott megy, Magyarország egyik szégyene ez a hivatal és amit ott csinálnak! Direkt arra mennek, hogy mondvacsinált okból megbuktassák az autókat.
Ez is jó mint a többi!!! Örülök a kopasznak,hogy ilyen videókat csinál! A családban mindenki azt kérdezi mit röhögök a fejhalgatóban.Elmeséltem....... Már ők is röhögnek!Bár valójában ez szánalmas a hatóság részéről. Én ha hatóság lennék akkor utánna mennék hogy mit kell változtatni és én lennék a JACKARI aki behozta a jó dolgokat,hogy könnyebb legyen meg egyszerübb!! Az is tény hogy ezért dolgozni kell! Egymásért és ne egymás ellen!! :)
43:06 "Gyártási igazolás a jattról? Nincs, akkor nem fogadom el!" - Na ezen akkorát röhögtem, a macskám kiszaladt a világból. Még 2-3 ilyen videó, és eléri azt, amit az egységes ellenzéknek nem sikerült. A nép kaszát ragad, és felkoncolja az ilyen bürokratákat.
Ezt nevezem. Szarkasztikus a hangvétel de ami a hivatalokban megy az már tragikomédia. Nagyon ideje lenne a szemléletváltásnak. Gratulálok ez remélem odaba...tt néhány jogalkotónak hogy ideje lenne a problémák megoldásának és nem a generálásuknak. Megy a like.😃
István! A feleségem nagyon jól meg szokta mondani amikor vezetés után leparkol a garázsba. Vannak emberek akik csak azért léteznek, hogy minket normális embereket feltartsanak! Ez ide is igaz akkor! 😄
Arany Becsületes Nepper , nagyon ott vannak a videóid , kérlek ne hagyd abba nyomd tovább mint süket a csengőt ideje megreformálni sok mindent e téren! Hiszen előre megyünk nem hátra!😉✌️🔊
Szia István! Minden tiszteletem a Tiéd. Egy más szemszögből közelítenék ehhez. Én 33 éve taxizom Tatabányán. Tehát én is már elég sokszor megfordultam a tatabányai NKH-nál. Taxiengedély csere: Minden szükséges iratot viszek: Adóigazolások,erkölcsi, drosztengedély...stb. Normálisan odamegyek. Tisztelettel. Ügyfélként. Az ügyintéző hölgyek úgy beszélnek velem mint egy darab szarral. Megalázó. Pl: elkéri a SZIG :maga nagyon ronda. Tele van a faszom a taxisokkal..... Vizsgasor: vigyázzban állás. Citroen C4 grand picasso vizsga. Elküld, mert van egy kiegészítő lámpasor a lökhárítóban. ha fel van nyitva a csomagtérajtó az veszi át a hátsó világítást. Nem működött az egyik helyzetjelző. Új vizsgaidőpont. Nálunk úgy működik: ha érvényes a műszakid hozza holnapután reggel 8-ra. Ha lejárt ....... akkor ráér. 1-2 hónap. Nagyon köszönöm ha elolvasol. És mindenkinek aki szánt rám 1 percet.
@@netgengszter Szia. Ez egy olyan lámpa,amit soha nem használsz. Csak felnyitott csomagtérajtónál működik. El lehetett volna intézni,hogy cseréld majd ki. De számtalan eset volt kollégáimmal is. Gumiszőnyegen van két cipőnyom.......
Néha rendesen meglepődök, hogy 1-1 vizsgabázisra kimennek a rendőrök és elvisznek x embert.Valami reményt ad, hogy talán javul a rendszer.De aztán jön egy ilyen videó és visszaesek a letargikus állapotba......
Kurvára igaz minden szavad, pulzusom is felgyorsult ahogy hallgattam 😁, sok ember szívéből szóltál 🙏
2 года назад+215
Először is kitartást ehhez az egészhez. Nem egyszerű velük, de szerencsére vannak és lesznek is üdítő kivételek. Én a magyar rendszámos autómat szerettem volna Németországban forgalomba helyezni. Valószínűleg én vagyok a 10.000-ből az 1 ilyen hülye, főleg, hogy egy 2010-es Ford Focus-ról van szó. Szóval elmentem a helyi illetékes hivatalba (Zulassungstelle), majd az összes dokumentummal a kezemben másnapra (!!!) kaptam időpont, majd odagurultam a magyar rendszámos autómmal és 1 órán belül (!!!) már német rendszámmal mentem haza. Van mit tanulni.
Nem te vagy egyedül ilyen hüle! A családomban is volt már erre példa!
2 года назад+24
@@robertszabo4926 Akkor érzed, hogy miről van szó. Ráadásul egy az egyben át tudtam hozni otthonról a bónuszomat, amit az itteni biztosító el is fogadott.
@ Én Németországból jöttem haza, német autót eladtam Németországban, majd Magyarországon vettem magyar autót. Nekem nem sikerült a bónuszomat áthozni, nem volt nekik jó a német biztosító külön erre kiállított levele pecséttel. Aztán hagyatam a f@szba.... Vicc az egészben, magyar biztosítónál megkötöttem a biztoítást (biztosító egy bankban üzemelt-K&H) és nem tudtam bankkártyával fizetni 2018-ban!!!! El kellett mennem kp-t felvennem :( Vicc
2 года назад+2
@@petertakacs3402 Úgy gondolom, hogy ennek oda-vissza kéne működnie. A helyedben nem hagytam volna annyiban. Nekem pl. majdnem €200-val lett olcsóbb, ami azért nem mindegy. Kártyával itt sem mindenhol lehet fizetni, ezen nem lepődök meg.
2 года назад+5
@Gábor Lukácsik A kulcs ott van a mondandódban, hogy ritkaság. Attól még, hogy a rendszer nincs felkészülve ezekre a járgányokra nem kellene ilyen maradi módon élből elutasítani mindent, ami nem rendelkezik ablaktörlővel. Aztán lehet én vagyok ugyancsak a hülye. :D Nyilván az Ariel Atom-ról nekem se az ugrik be egyből, hogy "de szép családi autó", de attól még a besorolása alapján autó. Ha hiszed, ha nem, Németországban nem egyet láttam már. Sőt, Ausztriában is. Az meg meg majdnem Magyarország. A magyarázkodáshoz meg csak annyit tennék hozzá, hogy láttad volna a német ügyintéző fejét, amikor próbáltam neki a nevemet elbetűzni... aztán inkább felíratták velem a regisztrációs lapra. :D Aki legközelebb próbáld németnek "cs"-t magyarázni, nyugodtan vezesse rá az "tsch"-ból, onnan könnyebbek kiejtik.
Szegeden anno egy s350cdi-t akartunk honosítani. Ímmel-ámmal ismerősek voltunk, időpont nélkül bekönyörögtük a kocsit, ha jól emlékszem ehhez a művelethez be sem kell állni a sorra, csak kijönnek és fényképezővel körbe csattintgatják a kocsit. 40 fok Mercibe megy a klíma odaállok az ajtó elé, kiszállok, jár a motor, kérdem a vizsgabiztost: -Jó helyen vagyok itt? -Van benne akkumulátor? -Tessék? -Akkumulátor van benne? -Ezt nem teljesen értem, nem hybrid ha erre gondol. -Nem olyan akkumulátor, hanem ami beindítja! -Igen van! -Akkor állítsa már le! ... És akkor ezt most csak így itthagyom...
Német ügyfelem akart venni egy új Jimnyt magának de már akkor fél évet kellett várni rá (2 éve). Talált egyet ausztriában 90km-rel amit én szállítottam neki németországba. Felvettem az autót szerda délután csütörtök reggel leraktam nála ő pedig úgy várta az új kocsiját hogy a hóna alatt volt a kocsi rendszáma amit a német hatóság még csak közelről sem látott. Egy darab eredeti osztrák forgalmira megkapta a németet és hozzá az új rendszámot úgy hogy a kocsi még az országban sem volt. Van hova fejlődni..
Mondjuk nekem ugyanilyen esetem volt, osztrák autót szerettünk volna németországba exportálni, de a német hatóság nem volt hajlandó kiadni rendszámot, vagy egyáltalánbelkezdni az ügymenetet amíg az autó nem áll az épület előtt. Úgyhogy muszáj volt egy osztrák ideiglenes rendszámot kiváltani az autóra. Nem mindenhol egyforma ez sem.
Bankkártyával kenőpénzt fizetni? Azért álljunk már megy egy pillanatra! Na! Mondjuk itt Békéscsabán legalább úgy csinálják, hogy ha "extra" bevételre nyílik lehetőség, akkor azt az asszony nevére bejegyzett cég számlatömbjébe könyvelik, mint "tanácsadás". Legalizálva van a jatt, vazze!
Várjál baszki, kopasz most mondta, hogy a pénzt is lehet hamisítani! Rábaszol, a kp-t se fogják elfogadni, hozzál róla hivatalos papírt a magyar államtól :DDD
Én egy E36 forgalomba helyezésével szoptam be a Mozaikba nagyon csúnyán, sikerült oda még annál is hülyébb embereket találni,mint akiket kirúgtak onnan, szánalmas ez az egész csak így tovább Kopasz, én az ügy mellett állok
Új autót vettem, (Suzuki) nincs kihelyezett vizsgáztatás a Duna autónál.Egy hétig tartott míg rendszámot kapott. Az ügyintézőnek futkosni kellett 3-4 vizsgahely között, mert a 10 autót egy helyen nem vállalták. Akinek a kocsijának nem jutott idő az várt.
Végre valaki arra használja a közösségi médiát amire kell! Undorító amit magyaroszágon megtehetnek a hatóságok nem csak az NKH, az összes! Természetesen van aki segítőkész és próbálna megoldást találni, de valamelyik hugyagyú vezetője úgy is elkaszálja!
Nagyon remélem, hogy ezzel vagy még több videóval elérhetünk valamit!
Én bármilyen formában támogatlak! Hajra!
El kell keresítselek téged es magamat is, hogy embertársaink eldöntötték, a közeljövőben csak lényegesen rosszabb lesz minden téren sajnos 😐
Szerintem sokan használják erre, csak több millió Magyar telibe s..... Mert a másik problémája le van s.... Rosszindulatú emberek a Magyarok meg szavazták megint a legjobban gyűlőlködő pártot megint...
A fidess mindenhova a saját kádereit állította,aztán ezeknél nem a szakmai tudás, csak a párthűség számít!! Ez az attitude ezt eredményezi. Pár hónapon belül az oktatás, egészségügyi rendszer után az államigazgatási rendszer is be fog dőlni.Annyira alacsonyak a bérek, olyan kevés dolgozó maradt,hogy az ügyintézés is egyre inkább elhúzodik...Akkor aztán lehet csodálkozni.
Faszé nem használok szlovák rendszámot…
Köszönöm! Elmondtad a lényeget, ez megy önkormányzat, háziorvos, nav, nkh, közmű stb minden szinten (tisztelet a kivételnek). És hogy miért, mert akármit mond vagy tesz a hivatalnok, rá nézve semmi következménye! Üdvözlök mindenkit a sógor-koma országban!
Debrecen - NKH
A debreceni NKH ugyanabban a komcsi felfogásban működik, hála az itteni górénak. Én egy full gyári autót vittem, egy 6g civic coupe volt az alany. Zabálta az olajat, cseréltem a blokkot. Ezt a típust 2 motorral szerelték: 1.6 vtec 127 le illetve 1.6 nonvtec 105 le. A két blokk megegyezik, hengerfejtől van a különbség, nem lényeg. Bementem a hondához, hogy legszabályosabb módon tisztességesen le tudjam vizsgáztatni. A Honda alváz szám alapján adott egy hivatalos papírt, hogy ez az autó a 127 le-s változat, azzal a motorral gördült le a gyártósorról. Ezért olyan blokkot is kerestem. Elég ritka, de találtam egy szép állapotút, adás-vételi, minden a szabályok szerint. Átpakoltam rá hengerfejet, szívósort, stb. Ok. Jöhet az átírás. Na az NKH-nál közölték, hogy ezt ők nem fogják beírni, meg vizsgáztatni sem, mert korábban már volt ebbe motor cserélve és a 105 le-s be lett papírozva, szóval olyan motort keressek. De mondom ember, itt a Honda hivatalos papírja miszerint ezt az autót az általam beépített 127 le-s motorral szerelték. Ezért is mentem be hondáékhoz, hogy itt ne legyen ebből félreértés. Nem, ők leszarják mit mond a Honda, ezt 10 éve valaki átírta, ilyen kell bele ami most a forgalmiba van. Mondom fasza, de ezt anno egy másik NKH írta bele, akkor miért nem lehet vissza írni az eredetit, ami a valóság? Hosszas email váltás meg huza-vona(3 hónap) után végül azt mondták, hogy ám legyen. Jött a vizsga és ezzel a szopatás igazi része, mert hát ugye megjegyezték a pofám is, azt ha igazad van sem lesz igazad. Alsó talpasban nincs benne a sasszeg. De mondom önzáró anya van. Leszarják kell a sasszeg. Bukó, vigyem innen. Vettem 4 sasszeget kb 70 Ft-ért. Így már rendben. Nézzük a CO kibocsátást. Az jó, lambda érték szar (nevetséges eltérés volt). Bukta. Jó, orvosoltam a lambda értéket. Visszaviszem, azt még hozzátenném, hogy közben lejárt a műszaki is, szóval ahány bukta annyi útvonal engedély, aminek az intézése külön megérne egy misét. Mindegy, lambdaérték jó lett, co picit magasabb (nevetséges eltérés - előtte hivatalos szervizben jó volt minden érték). Bukta. Na itt már azért kezdett szétbaszni az ideg, de jó, mosolygok, nem verek meg senkit. Új időpont. 100as benzin, kék versenyspuri adalék: 50 liter benzinhez írnak egy flakonnal, kb 20 liter benzinbe beleöntöttem. Motorhőfok ok, 3-asban 180ig üveghangon - persze versenypályán - majd időpontra izzó katalizátorral megérkeztem a vizsgára. Lmbda ok, CO érték tökéletes. Na így már jó lesz, pecsét, viszont látásra.
Mikor bepapìroztam a trabimat angliában egy műszaki vizsgával kezdődött a történet. Elmondtam mi ez a szerkezet, elcsodálkoztak, majd átfutották a funkciókat. Értelmesen felmelegìtették padon a dobokat hogy értelmes adatok legyenek a papìron, konstatálták hogy OMP övek vannak benne és kijelentették hogy biztos jobb mint az eredeti. Mivet 2ütemű, nincs adat a kibocsátásra, es téma lezárva. Megrendeltem a rendszámot 10 fontért azóta gurul és örülnek neki minden vizsgán...
Tiszta utopia ez a hanyatlo nyugat :D
@Gábor Lukácsik Köszi főni!
@Gábor Lukácsik Az Egyesült Királyságban, de legfőképpen az Egyesült Államokban nagyjából csak az a jármű nem kap rendszámot, amire nem kérnek...
@Gábor Lukácsik
"A biztosítás meg rendszámra szól, ezért nem tudod odaadni a verdát a szomszédnak vagy a sógornak. Meg ők se neked. (Hacsak nincs drágább biztosításod, amivel nem csak a saját autódat vezetheted, hanem pl. 1300 cm3-ig - vagy ameddig kérted, értelemszerűen minél nagyobb a motor, annál drágább - más autókat is.)"
URISTEN ez netto szopatás XDDDD nekem van 4 verdám, öcsémnek kettő, összevissza csereberéljük őket... mondjuk minden darabra külön megy a kgfb meg az ado, be is baxna ha még ilyennel szivatnának -.-
Anglia egy mas vilag...... Sajnos.....
Van egy Komcsi mondás “ Nem csinálunk semmit, mert abból baj nem lehet!” ez a mai napig megállja a helyét! Nagyon jó a videó!
Aha. Ma komcsik a zsivány főmuftik? Vagy az álkeresztények bűnsegédei?
Csak az hibázik, aki dolgozik. Tehát ne dolgozz :)
@@szatmarikarcsi Kis munkát kis ívben, nagy munkát nagy ívben elkerülni!
A sarat meg a munkát kerüld.
Ahol dolgoznak sose legyél útba.
"Ha meg akarod ismerni egy ember jellemét, adj neki hatalmat." Abraham Lincoln
K-val
@@Switch_off8 Köszi.
Hagyjuk a burkolt orbánozást, jó?
Adj hatalmat egy ember kezébe és megismered az igazi arcát....
@@gyulahorvath6304 nem mindegy hogyan fordítod?
Üdv! 17 éve egy magán mentőszolgálat műszaki vezetője vagyok. Mivel a mentőgépkocsi igénybevétel szempontjából kiemelt kategóriába tartozik ezeket az autókat évente vizsgáztatni kell. Ezt csak azért írtam le hogy egy 6 autóval rendelkező flottáról lévén szó elég sok tapasztalatom van az NKH, BRFK, és az Okmányiroda bürökratikus, egymással szemben menő, intézkedéseivel kapcsolatban. Napestig sztorizhatnék hogy milyen idiótaságokba futottam bele de most csak két dolgot kiragadnék.
Az egyik ilyen hogy évekbe telt míg megoldódott az a probléma hogy egy mentőgépkocsi csak akkor vizsgáztatható ha van hivatalos hangnyomás próbája, és érvényes kéklámpa engedélye amit egy évre ad a Teve utca. Amikor műszaki vizsgára vittem az autókat állandó probléma volt az hogy a kéklámpa engedély lejárta előtt ami időrendben párhuzamban fut a műszaki vizsgával 1 hónappal elvittem műszakira a kocsit (így aztán 1 vizsga 11 hónapig étvényes) mert a teljes ügyintézés 2-3 hét. Ilyenkor mindíg azt kaptam hogy Ő most hogy vizsgáztassa mentőre a kocsit hiszen mindjárt lejár a kéklámpa engedély és mivan ha nem kapom meg újra. A Teve utca meg azt mondta hogy Ő érvényes friss műszaki nélkül nem adja meg a kéklámpa engedélyt. Itt végül az lett a megoldás hogy a BRFK nagyobb B☆☆☆szájba mint az NKH így amit Ő kér az az irányadó, de erről semmiféle írásos dokumentáció nincs tehát az NKH valóban bekockáztatja azt hogy lehet hogy a vizsga után tényleg nem kapjuk meg a kéklámpa engedélyt, ennek ellenére a műszaki adatlapra felvezeti hogy "személymentő" mintegy megelőlegezve azt hogy majd azzá válik az autó.
Ebben azóta sem történt változás mert nincs aki eldöntse hogy mi volt előbb műszaki vizsga vagy kéklámpa.
És akkor a második: Dél Tiroli mentőszolgálattól vettünk egy tökéletes műszaki állapotban lévő Ford Transit mentőautót. Kint a sógoroknál 3 évente le selejtezik ezeket a mentőautókat így nálunk még 10 évet elfuthat egy ilyen.(13 éves koráig kaphat kéklámpa engedélyt) Ezt az autót a hegyimentők használták ennek megfelelően 3 főre még a védősisak tartó is benne volt a mentőautó belsejében nem akarom ragozni de legjobb hordágy, elektromos rögzítésű tolószék lenyíló rámpával, brutál fényhíd stb és mondom az autó műszakilag patika vadi új téli gumi stb, lényeg a lényeg ott nem viccelnek. OMSZ telephely műszaki vizsga. Na az egy olyan hely ahol nem viccelnek. Az autó minden műszaki paraméternek megfelelt sőt...Amikor a vizsgabiztos a fékhatás mérés után bement hogy a gépben lezárja a folyamatot "a gépjárművet visszatartani" felirat jelent meg. Ekkor tudtam meg hogy az NKH nak joga van ha minden igaz 45 percet ott tartani a kocsit a soron míg az ellenőr meg nem érkezik. Na várakozás...30 perc múlva megjelent két "szimpatikus" flegma, be sem mutatkozom zsebre dugott kézzel és én vagyok az isten stílusban vissza küldték az autót az összes vizsgafolyamatra. Természetesen az autó minden feltételnek ismét megfelelt sőt azt gondolom minden szempontból talán túl is teljesített de ez egy hosszabb stry...Na félrevonultak majd 2 perc múlva közölték hogy az autón körben mint egy hosszabb gyufásdoboz fényvisszaverő matricák voltak és az így nem jó. Csak elöl lehet fehér, oldalt sárga, hátul piros. Úgyhogy kaptam hőlégfújót és vagy 70-100 ilyen kis matricát kézzel mivel a fényezést nem akartam megsérteni kellett leszednem ott előttük. De mivel a művelet túl sokáig tartott ezért nem várták meg 3/4 kocsinál elmentek. Közben természetesen megkérdeztem hogy az ami az Osztráknak jó az Alpokban sötét hegyi szerpentineken az nekünk mért nem hiszen a láthatósági mellény sem foszforeszkál elöl fehéren hátul pirosan vagy pl a közút járművei is mindenhol sárga fényt és prizmát használnak akkor ez mért nem jó? És valóban azt gondoljuk hogy közlekedés biztonsági szempontból már megint előrébb járunk a sógoroknál, a válasz az volt hogy vagy leszedem vagy nem megy át a műszakin. Itt szeretném megjegyezni hogy az autó ekkor már 2 műszaki vizsgán túl volt és mivel elment az ember korábban ezért a hátulján teljes széleségben rajta maradt:)
Szóval azt gondolom hogy képesek voltak velem levakartatni olyan biztonság technikai eszközt egy blődségre hivatkozva csak azért mert nem tudtak mube belkötni ami láthatóbbá tette volna az autót mondjuk egy esetleges teljes elektromos összeomlás esetén.
Hát csak ennyi lett volna...nyilván szóban egyszŕűbb és színesebb lett volna.
A margóra még annyi hogy a törvényileg járó díjmentes úthasználatot a rendelkezésre álló dokumentumokkal forgalmi, kéklámpa engedély stb minden autónál minden évben kúlön kérvényezni kellett....Vicc!!!
A videó minden szavával egyet értek, további jó munkát és sok sikert nektek!
Ijj baszki mint mikor Banana Joe val baszakodnak az aktakukacok nem jut Piedone velük dűlőre és a végén már egymásnak kiabálnak át az épület két végéből 😅
Engem az érdekel, hogy milyen megbízható egy ilyen mentőkocsi. Ha a bürökratikus Poetsch az egyik utas, nem robbanhat le?
Egy kis morbid, NHK-s sztori. Egyszer egy halott szállító autót kellett forgalomba helyeznem. Ami tgk. volt (Hyundai H-1), 3 személyes, és két elhunyt egyidejű szállítására volt alkalmas. Akkoriban jött be a regisztrációs adó fogalma, amit ugye tehergépkocsira nem kell fizetni. A váci vizsgaállomáson viszont nem akarták tgk.-nak levizsgáztatni és kérték a regadó befizetését, ami olyan 600.000 Ft körül volt. Kérdeztem hogy ugyan miért?? A válasz: Háát...végül is akár 5 személy is "utazhat" benne, tehát személyautó! Igen, igaz, már amennyiben a halottak felülnek és bekötik a biztonsági övüket! Mondjuk akkor a sofőr kapna infarktust. Kb. egy hétig vitáztunk azon, hogy a holtak utasnak számítanak-e? Végül máshol egy nap alatt le lett vizsgáztatva, ahogy kell.
A nyolcadik utas: a halál.
Bocs 🙈
A tehergépkocsi akárhány személyes lehet... Micsoda àl indokok. Dupla kabinos platós Ducato az mi? Repülő?
A halottszállító autót kegyeleti okokból személyautónak minősítik
@@Koryhun Hát ez az, van olyan teherautó, amiben többen férnek el, mint egy átlag személyautóban :D
Miután megbuktak a váciak korrupcióval, azóta azt is a gödöllői felügyelet vezetője viszi már. Megtalálták a "megfelelő" embert. :-)
Nemcsak neppernek becsületes. Őszintén, egyenesen és érthetően beszél, dolgozik mindannyiunk javára. Jó egészséget, meg nagyon sokáig maradj velünk.
Honnan tudod?
Ez kemény lett!! Hatalmas ember vagy! Igazi tényfeltáró videó. Ment a Like.. Hajrá csak így tovább!
ilyenkor eszembe jut miért nincs még ipari mennyiségű szlovák rendszám itthon
Ez k... va jó videó, minden szavad igaz . Én már rég mondtam hogy az N.K.H. rég fel kellett volna számolni, a helyét sóval behinteni. Ez a közút kezelőre is igaz . Két ilyen kommunista elfekvö a világon nincs. Minden elismerésem a tiéd a kitartásodért. Remélem végre pont kerül az ügy végére, további sok sikert a munkádhoz.
"Ha rendet teszel megtanítalak driftelni." Ennél nagylelkűbb, őszintébb és emberibb felajánlást senkitől sem kaphat.
A baj csak az, hogy a káoszt ő maga is támogatja. A rend az rendszer ellenes. Ha rend lenne, akkor sok mindenre fényderülne ezt pedig ők nem akarják! :(
Ez egy rövid sztori, vagy legalábbis megpróbálom röviden. 2007-ben Írország felé vettem az irányt, egy 1983-as Citroen CX 2.5 TD kombival. Hallottam, hogy 6 hónap tartós ott tartózkodás után honosítani kell az autót. Felhívtam az ottani szervet, akit kb. 1 perc volt megtalálni a neten és rákérdeztem, hogy mennyi a honosítás díja. Az ügyintéző hölgy többször rá kérdezett a típusra és erőltette a ZX-et, de tisztáztuk, hogy ez CX. Nem találta a rendszerben ezt a típust, kapcsolta a főnökét. Vele is tisztázni kellet, hogy nem ZX, hanem CX és arra a következtetésre jutott, hogy ha nincs a rendszerben, akkor nem kell fizetni a honosításért és ha kell, akkor e-mailben küldjem át a scannelt papírokat és már mehet is a díjmentes móka. Nem találtak ki semmilyen kifogást, nem volt egy egyéb kategória és akkor fizessünk arra, hanem egyszerűen megoldódott a dolog.
ezért szeretjük az íreket.
Én egy szigettel hamarabb megálltam.Kivittem a magyar kocsimat, lepapíroztattam odakint, ugyanezen 6 hónapos okból.Ott egy rohadt hivatalba nem kellett bemennem.Mindent lehetett online intézni, illetve levélben. 1 hónap alatt kapott angol rendszámot.Egyetlen egyszer kellett bárhová mennem, az a műszaki vizsga volt (sima hétköznapi szerelőműhelyben), ami 10 perc volt.Még a rendszámot is online vettem (amúgy Írországból :D ).Még ami elhúzódott az a gyártótól egy papír kikérése volt, de az is megvolt 1.5 hét alatt.
Hazaköltözésnél 2.5 hónap szenvedés volt magyar papírokhoz jutni, úgy, hogy az utolsó héten közölték, hogy amúgy mivel már volt magyar papírja korábban, ezért 1 hét alatt is el lehetett volna intézni. Falfejelősszmályli. :D
Mindegy mondjuk, mert az angol műszaki amúgy is lejáróban volt és úgyis kellett volna.De ha nem kellett volna, akkor is szopatnak 2.5 hónapot. A műszaki vizsga végül annyi volt, hogy átgurultak a soron, lefotózták a kocsit és a kezembe adták a kismillió papírt, meg legomboltak rengeteg pénzt. Egyébként olyan autókat toltak át a műszakin nepperék(a rosszabbik fajta), hogy volt ami be se indult, szóval szó szerint tolták. Nem véletlenül ment ki a rendőrség pár héttel később...
Volt egy nepper, aki tőlem akarta kölcsönkérni a két hátsó ülésemet (VW Sharan), hogy a saját Galaxyjába berakja, hogy ne 5 ülésre legyen papírja...
Ha nem lenne az NKH, akkor ki kellene találni.
@@ubikovi5985 ha annyi eszed lett volna 6 hónapon belül egyszer átmész a kompon európába aztán vissza és megmutatod a kompjegyet ami 6 hónapnál frisebb.
amilyen sötét seggfejek laknak minden ottani szigeten kb ennyi elég is lett volna nekik, nem kérdezik körbe a fél utcát mióta laksz ott
Akkor pl. mit szóltak volna egy DS-hez, ami még ugyancsak létező autó. 🙂
Na jó de a magyar ember mindenhez jobban ért mint bárki más, csak össze van rakva ez az orsz....
Ez velem is megtörtént egy újra forgalomba helyezés kapcsán, napokig telefonáltam mentem ügyintézőtől ügyinttézőig. Elküldtek mindenféle kifogással hogy még több dokumentumot szerezzek be, pedig minden szükséges meg volt már! Ekkor untam meg és minden nap nyitásra menten egy mappával a kezemben és feltünően jegyzeteltem( a semmit) meg sétáltam hogy mindenki lásson. Mikor csütörtökön már nagyon "gyanús" voltam megkérdezték hogy ki vagyok és mit szeretnék. Láss csodát másnapra kezemben volt a műszaki adatlap és mehettem az okmányirodába. Ez a rendszer egy vicc, végre valaki felszólalt remélem történi fog valami pozitív változás a videó miatt.
Ahhoz mellé kellene állni … szerintem..
Kopasz! Ezek a videóid ártalmasak az egészségre! Úgy fölb@szom magam mindig, pedig semmi dolgom az NKH-val, szerencsére. De sajnos nagyon bele tudom élni magam az ügyfél helyzetébe...
gehejjed1 Ugyanígy vagyok ezzel.
@@thaifold 👍
Nem is tudom, hogy igyak-e, még egy kávét.
Gratulálok a videóhoz!
Én is leírnék egy történetet, nem annyira nkh, de köze van hozzá.
Svédországban élek és vettem ott egy Mercedes vitó tgk.Édesapámnak szerettem volna ajándékozni a kocsit.Hazakerült a kocsi, és édesapám elkezdte a magyar regisztrációt.A vizsgaállomáson kiderült, hogy javították az alvázszámát a kocsinak( típushiba).Amikor kiderült ez a vizsgaállomáson, akkor a város összes rendőre ott termett hirtelen, hogy mekkora bűncselekmény történt(20 éves kocsiról beszélek).Én rögtön hívtam a tulajt és ő elmondta hogy 2017ben emiatt nem ment át a vizsgán a kocsi, ő elvitte a kocsit a Mercedes hez, ők újra ütötték és le is vizsgáztatták. Úgy járt el ahogy egy svéd eljár minden esetben.
Elmentem rögtön a Mercedes hez, a vizsgaállomásra. Megkaptam mindenkitől a dokumentumokat.A svéd nkh és a Merci is megadta rögtön az elérhetőségét (e-mail,telefon)hogy hívják fel őket és igazolják az autó hitelességét.beszélnek angolul.
Az összes dokumentumot elküldtem a nyomozónak.ő azt mondta h ki kell ezt az ügyet vizsgálni.az autó 4 hónapig állt az udvarban leragasztva a rendőrségi szalaggal.4 hónap után kijött a nyomozó és megállapította h ami a forgalmiban megjegyzésben lévő T16A kódszám az tényleg arra utal hogy az alvázszámot javították.
Mondanom sem kell hogy konzulátustól kezdve minden szervet felkerestem h igazoljam a kocsit.
4 hónap után kaptam egy hivatalos papírt hogy vihetem a kocsit hatósági vizsgára.
Persze elmentem vissza a svéd nkh hoz meg a mercihez.megkérdeztem őket h érkezett e megkeresés ez ügyben ,de mondták h semmi.
Én itt már azt az alapvető problémát látom hogy már egy külföldi megkeresés is gondot okoz Sztem.megmondta a nyomozó is apámnak h elég elavult már a rendszerük.
Itt svédbe applikációval vagy póstai uton írod át a kocsit. Applikációval teszed vagy vonod ki a kocsit a forgalomból,amikor akarod.
Fényévekre van a Magyarország sajnos…..
Bocsi ha hosszú lett!
Üdv :)
Átpörgettem a hozzászólásokat, de amerikait nem láttam, pedig az az igazi ínyencség.
2.5 éve merészeltem venni egy EU-papíros, érvényes vizsgás, öreg amerikait. Volt neve, papírja, 1.5 év műszakija, bácsi járkált vele legálisan kint.
Hazajött, beindult, ment-megállt, nem rohadt, szinte gyári. Nem OT minőség, de amolyan tisztességben megöregedett.
Elvileg minden jó, DE!
Amerikai.
Nincsenek asszimetrikus fényszórók elől, nincs sárga index hátul, nincs E betű se a lámpákban, se az övekben, se a szélvédőben, sehol.
De sebaj, négy gyári kerek lámpa helyére elől bekerül a nagypolski lámpája (mm-re méretazonos az amerikaival), hátra felugrik valami utólagos sárga index, ködkövető!!!, mert az fontos, kap új kipufogót, gyári katalizátorokkal, nagyjából összeáll a dolog, de E betű még mindig nincs sehol, semmilyen alkatrészében. Ilyenkor kezdődik a beszélgetés arról a bizonyos borítékról és a hozzá tartozó zsebről. Mert ha ez nincs, akkor ugyanúgy a sorra sem engednek be, nemhogy le tudd papírozni azt, aminek a holland bácsika 1 hónapja még full legálisan nyomkodta a pedáljait, tekerte a kormányát, hallgatta a route66-et a rádióban.
Ment is volna a dolog, dehát közben a Mozaikot elvitték vezetőszáron, mert "felmerült a korrupció gyanúja" :D Jabazmeg, felmerült.
Mindenki, aki honosítással foglalkozott a fülét-farkát behúzta, csak az abszolút tutit merte bevállalni, azt is két hónapos időpontokra, de nem ezt a szerencsétlen autót, ami megboldogult fiatal korában a nagy kékség túloldalán vígan szennyezte a levegőt, zabálta a benzint.
Úgyhogy boríték ide vagy oda, kivárás következett. Aztán mire megint lehetett volna mozdulni, addigra COVID 2. hullám, meg a január elsejei törvénymódosítás a CoC papírral, meg a környezetvédelmi vizsgálattal, egyéb nyalánkságokkal és megint nem vállalta senki, nekem meg a tököm teli lett és hagytam a faszba.
Szóval most van egy szobrom, ami itt rohad a kertben, mert jelen helyzetben legfeljebb OT vizsgára még jó lehet majd egyszer, ha csavarra szedem az egyébként tök jó autót, de máshogy egyelőre nincs lehetőség, hogy papírt kapjon. Néha leülök mellé, és hallgatom, ahogy lassan, nagyon lassan kostolgatja a rozsda, és halkan pityeregve vágyakozik egy kis aszfaltútért, ahol végre felválthatna 3-ba.
Miért nem viszed németbe lepapirozni? Ha van kint ismerős a nevére. Lényegesen olcsóbb és gyors... a biztosítás lesz csak drága.
@@MC-rq3ui Ennyi erővel maradhatna holland is. Így se, úgy se használhatom, mivel nem vagyok se német, se holland. Külföldi rendszámú autót itthon akkor használhatsz törvényesen, ha vagy külföldi vagy, vagy olyan külföldi cég alkalmazásában állsz, ami cég tulajdonában van az autó, amit vezetsz. Hidd el, ha ilyen "egyszerű" lenne, már autóznék vele. Nem ilyen egyszerű.
@@v8nagrom kiviteted tréleren hollandiában,leműszakiztatod,hiszen van holland papírja,itthon pedig már csak a honosítás vár rád az autóklubnál,onnantól kezdve pedig 2 évente nem okoz problémát az e jelölés hiánya deákigazolvánnyal :)
@@v8nagrom Nekem egyszer nem szólt senki német rendszamért, most is használok német rendszámos autót is... Én biztos nem hagynék valami jó kis amerikai dögöt azért port fogni! 😀
@Gábor Lukácsik Na ezzel nem voltam pontosan tisztában! Köszönöm
Köszönöm ezt a szuper videót. 35 évet Így éltem le ,az akkori KPM-el. Rákosi M. élt, él és élni fog ! Az agyi retardációsfolyamatok folyamatos fejlődésen esnek át, ezért a csontvázak szépen hályasodnak. -ja a vízfejek is zsírfejjé.
Én tavaly a fejembe vettem hogy szeretnék egy caterham/Lotus 7 replikát behozni Angliából vagy egyéb más környező országból, de előtte azért körbekérdeztem, hogy amúgy ezt forgalomba lehet e helyezni szeretett országunkban. Kb. 0 az esély hogy forgalomba helyezzék! Egy illető akivel beszéltem egy eredeti Caterham-et is véres verejtékek árán tudta honosítani! Egy kitcar-t (westfield, Mk indy, Gbs zéró...stb) ami akár gyári összeszerelésű is teljességel lehetetlen!!!! Az angol meg házhoz rendeli a kit-et amit maga összelegóz ezt követően elmegy levizsgáztatja és mosolyogva használja! El vagyunk maradva vagy 30 évvel alsó hangon....és sajnos nem csak ezen a téren. 😢
UI.: Nem is értem ha egy másik országban már kapott rendszámot akkor milyen jogon köt bele a magyar hatóság? Miért akar a MAGYAR mindig mindenkitől okosabb lenni?
Mindenki félti a kis szemétdombját, mert az uram-bátyám rendszer miatt mindenki helyettesíthető
@Train Train Ezek a kitcar-ok alapvetően valamire épülnek. Pl. Gbs cég két féle változatot árul. Egyik mx5 base, másik Ford Sierra base. Ergo kell egy donor auto. Abból pakolsz át mindent köztük a motort, hajtást, féket, futóművet, kormányművet stb...mindent igazából csak a vázat és a körítést adják. Ergo a fékerő miatt nem kell aggódni. Futómű állításrol meg csak annyit hogy azt pl. Én magamnak állitom. Nem kell hozzá NASA mérnöknek lenni és milliós műszerek se kellene csak egy kis damil és egy tolómérő. Nyilván jönnek itt majd a mérnökök, hogy ez mi kókányolás! Ebben az esetben érdemes megnézni hogy állítanak futóművet versenyeken a boxban. 🤔 Mellékesen ahogy írtam nem úgy működik, hogy összerakást követően egyből mehet az utcára, hanem előtte egy hatósági szemlére el kell vinni.
@@shark473 Megszavazták, megint, jó ez a magyarnak!
Nem akar változtatni, mert ahogy Ákos egyik dalában leírta "az emberek utálják, amit nem értenek"
A Szociban nem lehetett jobb kormányos autód szimplán mert jobbos 😝
@@gyuridora507 Mondjuk Ákos is pont ennek a rendszernek a szekerét tolja!
Gratulálok a szókimondó videóidhoz, csatornádhoz. Kezdelek félteni...
Egy kis érdekesség:
Tavaly vásároltunk 3 db új Opel Combo furgont, gyári összkerékhajtással szerelve. Eleve 6 hónap volt mire megérkeztek a gépjárművek, de további negyedév volt mire forgalomba tudta az importőr helyeztetni, ami a legérdekesebb hogy mindháromra rendeltünk vonóhorgot és csak 1 db-on van, az is állítólag csak valamilyen adminisztrációs hiba miatt sikerült. Akkor nagyon fel...tam magam, megfogadtam hogy utánajárok és megkeresem a felelőst, de most már lenyugodtam, nem keresem a bajt, van elég dolgom, e nélkül is, maximálisan át tudtam érezni Gábor helyzetét.
Engem is felháborít, hogy a legtöbb hatóság - sajnos nem csak az NKH vagy a jogutódja... - gyakorlatilag bármit megengedhet magának, és nincs retorzió. Az is tény, hogy a legtöbb a hivatalban dolgozókon múlik, ahol van egy EMBER -nem ügyintéző droid- akkor azonos jogszabályi környezetben, hasonló ügyek minden "segítség" igénybevétele nélkül el tudnak intéződni dolgok, máshol pedig nem.
A legrosszabról pedig eddig nem is beszéltünk, rengeteg esetben találkozom rosszindulatúsággal a hatósági dolgozó részéről / nehogy már a vállakozó ..... stb kezdetű mondatok / amik különösen felháborítóak. Van lehetősége a kedves ügyintézőnek is megpróbálkozni a vállalkozói életet és majd rájön hogy ez nem 8-16 óráig tartó meló, és ha úgy végezném a dolgom ahogyan némelyikük, akkor nem csak éhen halnék , de elég hamar agyon is vernének...
Mindegy ... hosszú lett ...hajrá ! Még több videót... hátha történik valami.
Ha látom a fekete t5 buszt a várban driftelni akkor megnyugszom, lehet hogy végre történik vmi....
@Gábor Lukácsik A kereskedés maximálisan teljesített, kárpótoltak, elszámoltunk mindennel. A mi esetünkben is az volt a probléma, pont ahogy a videoban is elhangzott, hogy szerencsétlenségünkre a helyi vizsgabázison is volt egy főokos, aki rendkívül kreativitást felmutatva, napi rendszerességgel kért be újabb és újabb papírokat a forgalmazótól. A gyártó itt is tök korrekt volt, szorgalmasan küldözgette a kért papírokat. Láttam a levelezést, voltak pillanatok amikor nem sok tartott vissza hogy felkeressem ezt az urat. Azon kívül hogy elb...tt az életünkből 3 hónapot, búcsúajándékként még sikerült az autókat DANGEL XYZ típusnak levizsgáztatni, amire nem lehetett biztosítást kötni / nem volt ilyen a rendszerben /, a finanszírozás sem volt egyszerű, valamint a vonóhorog is emiatt maradt el, mivel ehhez a tipushoz nem volt alkalmas tipusbizonyítványa szerintem, csinálni meg horror költség lett volna.
Az autók amúgy jól működnek.
Hivatali hatalommal való visszaélés, hamis vád tipikus esete. Mindez foglalkozáskörben van elkövetve. Eljárási Törvényre való hivatkozással a kívánt igazolásokat szerezzék meg maguknak. Ügyintézési határidő 22 nap.
Hiánypótló alkotás született! Köszönöm az őszinteséged, bátorságodat (nem vagyok nepper)!
Remélem lesz visszhangja a videónak. Így tovább. Követőid tetemes része egy véleményen kell legyen veled. Ment a like, es az algoritmus támogató komment!
Köszi!
Biztos lesz visszhang :a, szobrot kap b, megjelenik a fekete autó! 😈
@@gaborgellerthegyi4725 :) Ja, pont azzal fognak törődni hogy ilyen számukra 0 jelentőségű ügyekkel foglalkozzanak. Különben is, nekik ha esetleg úgy hozná az élet hogy ilyen gondjuk akad, egy két telefon és el is van intézve minden. Erre itt meg hergeli valamelyik a nyájat, hogy merészeli, csináljuk csak ki... :D
@@tamasmoldvay2621 azért ha külföldi milliárdos lenne, a yard biztosítaná hogy a Hősök terénél fánkozzon? A többinek meg szigor a köbön?
😈
Nem lesz visszhangja.
Nagyon jó lett !!!
Egy nagy takarítás már tényleg rá férne a magyar hívatalokra!
Én ugyanezt végigcsinaltam az NKH-val csak egy Hollandiában gyártott 0 km-es, új lószállítóval. Elküldtek a magyar TÜV Northoz bevizsgálásra 600.000.- forintért és majdnem utána se akarták forgalomba helyezni.
Viktor ezen a szemétdombon te vagy a kakas😁😁😁
Hát igen Magyarországon a hivatali ügyintézés minősége évtizedekkel el van maradva és ez nem is fog változni.
A videóhoz hasonló ügyem nekem is volt. Egy lakóautót az NKH rosszul regosztrált, és nem voltak hajlandóak a hibát kijavítani. Mindent újra kellett terveztetni, majd engedélyeztetni. Hónapok teltek el, és sok pénz égett el, az ügyintéző hibái miatt. Komócsi utcába hiába is mész, a tényszerű bizonytékokat nem veszik figyelembe. Az indok az volt, hogy Ők jól csináltak mindent ! Egy átalakítási engedélyezést követően ( semmit nem kellett csinálni ) új vizsga, ahol is a fékpadban az új gumik oldalát megégette a vizsgáztató, mert nem vette észre hogy a hátsó futóműve a kocsinak szélesebb.......... Ez nem balkán, hanem maga a pokol !!
Ilyen az amikor ruha bolti eladó dolgozik egy vizsga bázison.
Soha sem volt ez eladó. Még a hetvenes években kiesett az iskolapadból, apu benyomta ide és azóta evickél. Kitanulta a szakmát: az ügyféllel nyűg van, dolgozni kell, sima fizetésért. Teremtsünk hát olyan körülményeket, hogy megérje az ügyfélnek egy "kis" pluszt kicsengetni az amúgy is elvégzendő munkáért. Kiemelkedően nyűgös ügyfél jön? Halasszuk, süllyesszük, passzoljuk az ügyét, hátha megunja és feladja.
Gyerekek, ez nagyon nagy volt! Szetröhögtem az agyam, pedig én is látom, hogy nagy a baj hatósági szinten. És nem csak ezen a téren...
Újabb bazmegisztáni sikertörténet! És már meg sem lepődök. Tavaly az Olasországból hozott, szög gyári, 2001-es Ducati Monsteremet azért nem engedték át a Vasgerebenben, mert a blokknál túl hangos! Akkor az hogy nekem ez nyomtalan legyen, a helyszínen 25 pénz volt.... Aztán egy másik általam már meg nem látogatott NKH vizsgaponton, hetvenezerééé már nem volt hangos.... Magyarország én így szeretlek! Faszt....
Csak ezzel a mentalitássál lehet "rendszert" változtatni!! Örvendek a törekvéseknek!
Csak így tovább!!
Erőt egészséget,kitartást hozzá!
Hajrá hajrá, mindenki a maga módján!!😉
Na ez egy tökéletes hozzá állás és minden szavad igaz! Sok ellenséget szereztél ezzel magadnak, de nevezhetnénk úgy is, hogy az Ország lakosai érdekeit képviszeled!
Hadüzenet az NKH nak a Carvertical és a Rendőrség után XD. Imádlak Kopasz, és drukkolok ;)
Ja, ha így folytatja, nem csak kopasz lesz, hanem fogatlan és tolókocsis is... ezektől kitelik.
Annak idején, ha a Velorexek kimehettek közútra (és most is OT rendszámmal), vagy egy oldalkocsis mkp részt vehet mai napig a forgalomban, akkor ennek is meg lehetne adni az engedélyt. Annyit beírnék a forgalmiba, hogy a vezetőnek zárt bukósisak viselése kötelező.
Nem akarom belevinni a nagypolitikát a sztoriba, de ahogy egyre több időt töltünk abban a központosított rendszerben, amiben élünk, egyre durvább történetek fognak előkerülni. A hatóságok osztályvezetői "élet és halál" urai lesznek. Az ő kénye-kedvüknek leszünk kiszolgáltatva és nem a létező jogszabályoknak. Megyünk vissza a feudalizmusba.
Hát ez @urva jó volt. Szerintem hagyd abba ezt a szakmát (tudom látom , ez az életed ),de politikusként lenne valaki akit igazán az emberek sorsa is érdekel.!!!Köszi ,hogy vagy nekünk!!
Imádom hogy így kirakod
transzparensen nagyon kell az ilyen hogy végre felébredjenek és igen is ki kell állnunk az igazunkért. Köszönjük szépen.
Köszi, hogy így beleállsz a témába. Talán egyszer eredménye is lesz. Azt hiszem sokan vagyunk akik azt hittük, hogy majd megszűnik a bürokrácia, ha kihal a hivatalokból az az ügyintéző réteg, akik még a kommunizmusból maradtak itt. Az a baj, hogy az újak viszont azok mellett tanulták ki a "szakmát", szóval semmi nem változott.
Az a baj Veled, hogy minden szavad igaz! Nagyon jól beszélsz!
Egyelőre nem tudom, hogyan lehet támogatni a te ügyedet de egy biztos, hogy fogom támogatni 👍
Gyúrni kell. Sokat...
Hibátlan!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ha kell támogatás TÁMOGATLAK! Hajrá!!!!!!
Sajnálom, Kopasz, hogy így kell megtudnod, nem hogy távolodnánk tőle, de egyre nagyobb sebességgel tartunk visszafelé a "kommunizmus", a csinovnyikok hatalama felé. A video zseniális, a kiállás tiszteletre méltó, respect!.
Feudalizmust akartál írni. Most éppen az jön. Ugyanaz a társadalmi lélektana persze.
Brutal jó tükörkép a bürokratikus zsigeri beidegződésekről. Gratulálok a kitűnő videóhoz. Gödöllői fan.
Nekem is volt van egy sztorim: Konténer szálító félpótkocsink (Wielton Container Master NS3P40SL) 2017.10.-havi. Megbukott a műszaki vizsgán 6 teleszkóp cseréjére köteleztek. Ami alapvetően nem is lenne probléma, de: 1, Nincs mérés mellékelve (persze mivel nincs rázópad), 2, Nincs sem szilent probéma, nem lötyög, nem szivárog az olaj, még csak nem is korrodált (ez utóbbia miatt bukott már meg pót, hogy korrodáltak voltak a telók). Amikor ezt megkérdeztük, hogy ugyan miért?! A válasz: Mert lassan 5 éves, és biztos szarok! .... Az mondom igen apám!
Pár éve Dunaharasztiban, vagy Dunavarsányban vizsgáztattam egy félpótkocsit, keverem a 2 települést. Téglaszínű NKH épület, félpótkocsin konkrétan nem volt fék, de kis "ajándékkal" simán átment a vizsgán. A nyergesvontató is hullott szét, ugyanúgy átment.
Ilyen nincs, de mégis van! Természetesen ment a like, és a lehető legtöbb barátomnak és ismerősömnek el fogom küldeni a megosztást, hogy ezzel is növeljem a nézettséget! Hajrá Kopasz!!
A családba került egy 2009-es, amerikai, egyébként mexikói gyártású (a metrikus műszerek miatt), vadonat új tehergépjármű (alias pickup). 2010 januárjában mentünk ki a német kereskedőhöz érte, ő importálta be Németországba Mexikóból. Mivel lábon akartuk haza hozni, ezért ment rá a TÜV (német fullos műszaki vizsga) és egy nem is tudom, tán 3 napos ideiglenes német rendszám, valami 2-300 euróból megvolt minden. A német műszaki vizsgán megfelelt, átment, a megjegyzés rovatba bekerült a szimmetrikus fényszóró megléte és európai alkatrész híján való jóváhagyása (nagyon új volt még a típus, ilyesfajta EU-s alkatrészek nem léteztek hozzá), továbbá hogy a hátsó rendszámtartóba nem tehető a német szabványnak megfelelő hosszúkás rendszám. Ennyi. Rendben. Elindultunk haza. A német-osztrák nemlétező határ előtt az autópályán még kivett a német rendőr, megnézte a papírokat, minden rendben, kérdésünkre kedvesen elmondta, hogy bizony huncut emberek szoktak innen autókat lopkodni, aztán ideiglenes rendszámokkal kiviszik őket az országból, hogy aztán Romániában, Bulgáriában stb. eladják őket (udvariasan nem említették Magyarországot).
Oké, hazaértünk pénteken, időpont intézés már előzetesen megtörtént Békéscsabára következő szerdára. Autó megjelent, barna köpenyes fejet vakarász, se köp, se nyel, mered a német műszaki vizsgára, sóhajt egyet és azt mondja: legalább megengedik, hogy lefényképezkedjünk az autóval, ha már belekötni nem tudunk?
Később tudomásunkra jutott (amerikai autós fórum, stb.), hogy egy pontosan ugyanilyen évjáratú, pontosan ugyanilyen típusú, felépítményű, motorú, SZÍNŰ pickup szinte azokban a januári napokban, amikor a miénk is, bejött az országba tréleren, de ő a nyíregyházi vizsgaállomásra kapott időpontot. Egy szál adásvételivel ment szegény tulajdonos a csatába, ahol hol a szimmetrikus fényszóró, hol az ilyen, hol az olyan műszaki részletek miatt SZEPTEMBERIG szívatták... Nyíregyházán, a magyarországon előforduló tekert-lopott-alkalmatlan "gépjárművek" mekkájában.
Saját részre hozta, de a "sikeres" vizsga után nem sokkal inkább eladta. Sejtjük, hogy miért.
Az elsö üzletem 99-ban nyitottam meg Budapesten. Profillváltás volt az üzlethelyiséggel. Önkormányzat: Igen? Na akkor figyelj csíra! Tervdokumentáció kell mérnöktöl. Megcsináltattuk, akkori árfolyamon horror pénzért. De utána jött csak a borzalom. Tisztorvosi szolgálat, vízmüvek, tüzoltóság. Ez sem jó, az sem, jó, minden nagyon rossz, ezt így nem lehet. Ezt a falat vegye ki, azt húzza oda, szétverettek mindent, anyagi csödbe tolták a projektet. Több mint 10 hónap ment el, semmi. Én 2002-ben elmenekültem szép hazánkból. / Egy nagyon nagy ugrás idöben, térben. Eddig több üzletet nyitottam meg Németországban. Kibéreli a majom, majd felmegy a város illetékes írodájába, és egy Kedves kollegina kitölti a papirokat, majd sok szerencsét kíván. Húsz perc. HÚSZ KIB@SZOTT PERC. Volt olyan boltunk, amihez az elsö Gesundheitsamt (tisztorvosi szolgálat) ellenörzés évekkel késöbb jött, azok meg megdicsértek. Otthon 30 éve semmi változás. Kétharmad forevör. Az a baj, hogy parasztok csinálják az országot, leginkább parasztoknak. Aki meg nem paraszt, hiszem, hogy a többség, az meg szarul érzi magát a sok paraszttól odafent. Sorry, ez a helyzet.
Mi meg voltunk olyan Balatoni szállodában ahol lógtak a szigeteletlen elektromos vezetékek a falból, villanykapcsoláskor szikraesö és durrogó villanykörték. A tüzhely körül elszenesedett fa burkolat, a kandalló okádta a füstöt befelé. Szóval az épület totálisan élet/tüzveszélyes volt. Ráküldtünk minden létezö szervet, mondanom sem kell hogy bookingon azóta is hirdeti magát vígan. Az ilyennél hol volt ellenörzés? Önt meg kedvtellésböl szarrá sz.patták. (én is elhúztam az országból)
Ebbe a magyoroszországba mindent lehet de leginkább ellehetetlenìteni sanyargatni szivatni ès hatalmas pènzel mindenkit lehúzni ès neis beszèljünk a hozzá nem èrtèsről.Köszi videót lehet tanulni belőle..
Nos igen... Én az NKH (Budapesti Kormányhivatal), egy másik közlekedési ágazatához szoktam járni. A tapasztalataim sokszor hasonlóak. Az ügyfélszolgálaton ülők jó részt nem tudnak egy-egy adott problémához hosszá szólni, érdemben intézkedni. Szakmám révén tudom, hogy hol kell keresni, melyik kormányrendeletben, stb-ben az intézkedéshez keresni a megoldást. Melyik kérelem lapot kell kitölteni, mennyi eljárási díjat kell befizetnem. Tény, volt már amikor én is elakadtam, de szerencsére a hatóságnál dolgoznak volt kollégáim, akiktől tudok tanácsot kérni. Ezek ellenére az ügyfélszolgálaton ülök az esetek többségében tanácstalanok, a beadott dokumentumaimat összefogva rohannak fel az emeleti irodákba, a főnökeiktől kérdezősködni. Egymás idejét pazarolva megy az intézkedés, annak ellenére, hogy konkrét rendelet számokkal igazolom, hogyan kellene neki a munkáját végezni. Sovány vígasz az számomra, hogy amikor visszajön és elmondja mi az eljárás rend és én visszakérdezek hogy: "Az előbb nem ezt mondtam magának?" egy halk DE a válasz. Sovány vígasz, mert közben 25-30 percet seggelek az ügyfélszolgálaton ülve, várok én az ügyem intézésére és várnak azok, akik utánam következnek. Ez véleményem szerint az ügyintézés impotenciája! Sajnálom, nincs rá jobb szó. Idegesítő, amikor a bürokratikus, de amúgy logikus gondolkodásra képtelen észjárásuk mellé, ahogy a videóban is láttuk, plusz köröket futtatnak az ügyféllel. Nekem egy sima üzembentartói jog (nem gépjárműről beszélünk,hanem más közlekedési eszközről és nem tulajdonjog átruházásról) átruházási ügyintézés több mint egy hónapig tartott. Mert a saját kormányrendeletüket nem tudták értelmezni. Pechemre, az új üzembentartó külföldi cég lett, ami számukra plusz bonyodalmat okozott. Végül nekem, mint üzemeltetési vezetőnek szinte egy komplett átvilágításon kellett átmennem, külön meghatalmazásokat kellett beszereznem, az ügyvédnek az irataimon kívül még külön okmányokat kellett beszereznem. A végén türelmemet vesztve üvöltöttem az NKH-s ügyfélszolgálatossal, hogy mi a f@szt szerezzek be még nekik? Kell esetleg egy komplett urológiai szakvizsgálati eredmény, a keresztlevelem, a '60-s években kapott oltásaimról igazolás, vagy mi a kórság kell még nekik? Vicc volt, hogy a végén a cégbejegyzéseket, az üzembentartói szerződéseket, meg minden csatolt dokumentumot hitelesen fordítattni kellett, ügyvéddel ellenjegyeztetni. Tényleg akkor gyorsult fel az ügyintézés, amikor türelmemet elveszítve a hivatal egyik főosztályvezetőjét kerestem személyesen. Szegény azt hitte, hogy csak egy volt kollégák közötti beszélgetésről van szó... De sajnálom, szembesítenem kellett a beosztottjainak az "ügyintézési impotenciájával". És igen, hogy-hogy nem, ezen az ügyfélszolgálaton sem lehet bankkártyával fizetni, csak készpénzzel! A 21. században! Vicc. De már ha saját terminált nem akarnak beszerezni, mert gond a számukra, akkor legalább az irodaház üzemeltetőjét kérnék meg, ahol bérlők, hogy helyezzenek üzembe egy ATM-t. A videóból egyetlen dolgot hiányoltam a Becsületes Nepper szájából. Igen bénák, nem hozzá értők, nincsen felelősségük, hogy ők vannak mi értünk, nem fordítva, ez mind így van, de még egy lényeges dolgot én még ide szúrnék. Tudatosítani kellene velük, hogy mondjuk így az állam igazgatásban dolgoznak, tehát nem a piaci szegmensben! Ez azért lényeges, mert a fizetésüket az adófizetők által befizetett adókból kapják! Tehát a vállalkozók (mint pl. a Nepper, vagy az én főnököm is ilyen vállalkozó) által fizetett adókból, de a sima, egyszerű alkalmazottak SZJA-befizetéseiből, vagy akár az 1 liter tejet és két zsemlét vásárló nyugdíjas által befizetett ÁFA-ból kapják a fizetésüket! Ha nagyon szigorúan, sarkítva nézzük, gyakorlatilag a mi alkalmazottaink! Na most egy-egy piaci cég munkatársaitól is elvárják a munkájuk felelősségteljes végzését. Nem egy cég évente, félévente értékeli, vagy önértékelteti a dolgozóit! Ha nem megy a munka, mehet más munkát keresni. Szóval egyetértek a videóban elhangzottakkal, történjen már végre valami ebben az országban a bürokrácia javulása terén is! Bocs, hogy hosszúra sikeredett...
Nálam 23 éves Opel benzin gáz üzemű volt 22 even keresztül. Folyamatosan muszakiztatva. Eladás előtt ki lett szereltetve gáz rendszer. Megyek okmanyirodába forgalmibol kivetetni gáz üzemet.hirtelen 3 ügyintéző nézi rendszert és megkerdeztek miért akarom kivezetni gáz üzemet? Hiszen nincs is benne. Mutatom 22 éves beszerelest és friss kiszerelés doksit. Rendszerben nem szerepelt akkor hogy a bánatában mehet muszakira éveken keresztül.
@Gábor Lukácsik én is ugy vettem meg 15 éves korában az autót. tehát volt egy tulajdonosváltás is a történetben. Új forgalmi kiadás.....
@Gábor Lukácsik Nézd! Én egy történetet írtam le. A lényege hogy ők is hibáznak mint ahogy a kisfilmen is szerepel. Csak mikor ők hibáznak akkor kuss van nagyon nagy százalékban, ha te vagy én mint egyszerű ember akkor büntet és fizethetsz. Ennyi.. Ezt az én történetemet megoldottam viszonylag gyorsan. Igaz pénzbe került, mint ahogy a jó pár műszaki is amin átment az autó. Sőt mindig ugyan ott volt vizsgáztatva a 22 év alatt. Rajtam kívül jó páran elnézték még. Velük ellenben csak én fizettem.
Köszönjük az ilyen tartalmú videóidat is, csak így tovább!
Még régebben vidéken volt az állandó lakcímem de pesten béreltem egy lakást és ott volt az ideiglenes lakcímem. Pesten nem kaptam parkolási engedélyt mert nem oda szólt az állandó lakcímem. Otthon azt mondta az orvos hogy oda menjek orvoshoz ahova az ideiglenes lakcím tartozik. A rendszer működik 👏🤣
Ugyanez a lakcímhelyzet. Én egyik kerületben akartam igényelni, teljesen hülyének néztek, szó se lehet róla. Elköltöztem másikba, ott meg egy hónap után a szomszéd azért nézett hülyének, hogy de hát miért nem igényelek, megadják simán tartózkodásira. Ott érdekes simán ment... :D én hülye meg logikusan gondolkoztam
@@lisztesbalint Na és akkor értsd meg a rendszert, full káosz az egész. 😅
Köszi a videót, reméljük lesz változás. Király a póló 😎
25 éve vagyok az autós szakmában és itt nagyon érződik a lemaradás a többi kormányzati ügyintézéshez képest. NKH és okmányiroda teljes lemaradás, A kommunista beidegződés fogja a rendszert, illetve ahogy mondtad a semmirekellő vezetők és az őket követő beosztottak.
Jók ezek a videók, sok bürokratikus rendszert kellene megreformálni a kishazánkban! Kitartást kívánok a hasonló megmozdulásaidhoz! :)
Na jó ez nagyon nagy volt! Csak így tovább sok erőt, és kiatartást a szarosvödör rugdosáshoz, illetve a további tartalom gyártáshoz!
Nagyon jó video ! Minden szava kincs és igaz! Az ilyen emberek viszik előre az országot ! Hajrá!
Kb 15 éve szerettem volna az E30-asomat átalakítani automatáról kézi váltósra. 318i coupe, nyilván volt belőle kézi váltós verzió is, szóval gyári váltó került volna bele, hajlandó lettem volna átalakítási engedélyt kérni, fizetni érte, és a Vasgerebenben, vagy a Mozaikban levizsgáztatni, új forgalmi, stb... Mindenkivel beszéltem akit elértem, amíg "felértem", a válasz NEM volt, indoklás nélkül. Elmondtam, hogy természetesen elviszem vizsgára, nézzék csak át, sőt még fizetek is a semmiért Állambácsinak, akkor sem, sehogy sem, nincs rá mód.... Én baszhatom, Állambácsi inkább bukik X összeget, hát ennek MI ÉRTELME VAN BAZMEG??? Szívből remélem megrohadnak, és hamar távoznak a világrol...
Az az értelme hogy szarul érezd magad és ideges legyél.Nincs más értelmes magyarázat arra amit évtizedek óta az nkh művel.Kriptokomcsi tetü banda.
Leeesznek utódaik. Ostobábbak lesznek. Ez az ő megélhetési módszerük. Ez a réges régi ruszki séma.
@@gabormartin2052 Így van, ezért nincs jövője ennek az országnak. Agyhalott nemzet.
Nagyon jó videó, minden szava igaz!! vicc az egész.... dehát tudjuk Magyarországnál nincs jobb hely Európán belül....
Respect Kopasz! Remélem zöld ágra vergődsz a sok barommal és nem lesz hátrányod belőle. Segítenél vele vevőknek, kereskedőknek egyaránt! Köszi a videót.
Ne hidd. A mamelukok nem változnak. El kell kergetni mindet.
Mintha csak magamat látnám 3x olyan jól előadva. Hatalmas tisztelet hogy így meg AKAROD oldani a problémát és rávilágítassz a hibákra hiányosságra. Ez a magyar valóság sajnos. Óriási nagy izgalommal várom a következő részt ezzel kapcsolatban vagy akár a P redszámmal kapcsolatban is. Szép napot.
nagyjából 6 hónap alatt tudtam honosítani egy angol belpiacos Evo-t (17 számjegyű alvázszámú, angol FQ spec) - többszöri nekifutás, sok NKH vizsga, BM, okmányiroda... volt minden.
2020 augusztusban indult a sztori. Első körben a Vass Gerebenben kértem időpontot még 2020 augusztus elején, melyre október elején az a válasz jött, hogy 2020-ra elfogytak a vizsgaidőpontok, és a 2021-es időpontok nincsenek kiírva, így nem lehet őket foglalni.
Ekkor álltam neki keresni vidéken helyeket. Első körben levittem Miskolcra. Itt egy nem gyári kipufogó dob miatt megbuktatták az autót. Nem vitatkoztam, eljöttem. Csere után újabb vizsga, Baján, 2020 december 11.-én. Itt már a vizsgasorra sem engedték be az autót, azzal az indokkal, hogy a légszűrőház nem gyári (de), nekik ez abból jött le, hogy valahol valamilyen rögzítése hiányzott (nem mutatták meg, hogy melyik, akkor már az autó kint állt a másik oldalt, egyszerűen kiálltak vele).Később kiderült, hogy 2 darab patent hiányzott. Bagatel. igazság szerint már úgy kezdték a vizsgát, hogy miért nem vittem Miskolcra (ott volt az első vizsgája, amire kapott egy nem megfeleltet, emisszió és kipufogó miatt, ezek voltak a hibalistán). Itt már sejtettem, hogy mindent meg fognak tenni azért, hogy ez itt ne menjen át. Hiába jó az emisszió, amit direkt a bajai vizsga előtt bemérettem Autóklubban, hiába gyári minden, akkor se.
2020 December 23.-án mentem harmadik körre, vissza Miskolcra. Beálltam az autóval a vizsgára egy jó 2 órás sorban állás után, majd fél órát (!) ültem a kocsiban bent, mert a vizsgabiztos fogta magát, és elhúzott kajálni. Vizsga meglett végül. Azért még bepróbálkoztak ezzel-azzal, de ezek már eltörpültek ahhoz, amiket az előző vizsgákon műveltek.
Ezután jött az okmányirodás ámokfutás. Saját kezűleg lejelentettem a NAV/VPOP-nál regadóra elektronikusan, határozat másnap reggel már meg is jött, be lehet fizetni, aztán lehet menni okmányiroda.
2021, január 04, okmányiroda 10 óra:
- hja, ez angol ? az már nem EU-s. na most ezzel az a probléma, hogy még jelenleg nem tudjuk, hogy kell-e rá származási engedély, vagy nem
- ezt hogy érti ?
- úgy, hogy még fent sem tudják, hogy mi van 2021 január 1 után
senki sem tudta, hogy mi a helyzet angol autóval 2021 január 1 után, kell-e rá számazási ellenőrzés, vagy sem. Úgy látszik nem sikerült felkészülni rá, hogy az angolok kilépnek az EU-ból. Hiába a tavalyi műszaki adatlap, tavalyi eredetvizsga, tavalyi minden, naptári napot nézik, és sajnos vagy nem, ezen naptári napon (és a továbbiakban sem) Anglia nem tagja az EU-nak, így most az van, hogy senki sem tudja, hogy mi van. Jöjjön vissza később.
Felhívtam a BM Közlekedési Főosztályát. Közölték, hogy nem tudnak állást foglalni jelenleg abban, hogy kell-e származási ellenőrzés, vagy sem, tárgyalnak az angol féllel. Megígérték, hogy adnak tájékoztatást rövidesen. Vártam 2 hetet, aztán bementem egy budapesti okmányirodába származás ellenőrzést csináltatni inkább, nem akartam tovább várni. Ha 2-3 hónap lesz, akkor annyi lesz, mire megküldik a származási ellenőrzés eredményét, de legalább haladok. Aztán megjött a BM válasza, hogy sajnos jelenleg a Külügy tárgyal sok égető kérdésben az angolokkal, és nem tudni, hogy tudnak-e megállapodásra jutni többek közt honosítással kapcsolatos kérdésekben, így ők is azt javasolták, hogy származás-ellenőrzés. Köszi.
2021. február 22.-én 1 nappal az eredetvizsga lejárata előtt megjött a származás ellenőrzési papír, így keresnem kellett egy okmányirodát másnapra, ahol tudnak ügyintézni. Persze ország túlsó fele, Szentgotthárd. Hát legyen.
Itt is volt két nagy fejvakarás. Az egyik a 23.-án lejáró eredetvizsga, ami aznapig érvényes volt, de ott nagyon ingatták a fejüket, hogy ez jó-e még, de aztán elfogadták. Aztán jött a móka az alvázszámmal, nem volt benne az adatbázisban, így ki kellett bővíttetni. Ehhez a budapesti központot kellett elérniük. Megkérdezték, hogy vissza tudok-e jönni másnap, mert ez lehet pár nap, mire ez sikerül. Na ott majdnem felrúgtam az asztalukat. Végül meggyőztem őket, hogy nem szeretnék megint 250km-t autózni, úgyhogy oldják meg. Érdekes módon ezt sikerütl 1,5 óra alatt végül e-mail útján megoldaniuk. 2020 augusztustól az egész procedúra tartott 2021. február 23-ig.
Gratulálok a kitartásodhoz
Én biztos felrugtam volna őket!!Te nagyon türelmes voltál,respekt!!👌
Ezt még olvasni is pokoli volt....
Okádni tudnék attól, ami nálunk megy....
Ez olyan angol humor, valósággal fűszerezve magyar zászló alatt. A videó nagyon jó, és bízom benne, hogy lesz változás.
Örülök, hogy végre van ennek a dolognak egy olyan vezére, aki ALKAMAS is rá. Teljes mértékben igazad van, ebben élünk sok ezren ebben az országban, nap mint nap.
Számos történetet tudok/tudunk amiért fel lehetne az ilyen "vezetőket" állítani a székéből.
Itt az idő kiteregetni a szennyest, és ezt most nagyon helyes Te meg is tetted.
Erőt, egészséget Kopasz!
Ez a videó annyira jó lett, emelem kalapom, minden tiszteletem.
Ha én ilyen Ariel Atom-os szituba kerültem volna mint tulaj és készakarva szabotálnák az ügyet akkor bíróságra vittem volna az ügyet azzal a feltétellel hogy az érintett tehetetlen vezetőket azonnali hatállyal kirúgnák a pozíciójukból úgy hogy oda soha többet vissza ne kerülhessenek.
Minden tiszteletem a kitartásotok mellet mert ennek a bürokratikus rendszernek vesznie kell!!!
Nagyon nagyon ütős lett. Köszönet érte
Hajrá! Már nagyon kellene a törvénymódosítás! 👍
Kedves Kopasz! Mélységesen tisztellek. Egynek örülök: látom, hogy nem tudtak megtörni! Én a súlyos depresszió állapotába kerültem, csak hogy végighallgattalak. Egyet vettem észre: ennek az országnak a 45 éves fantasztikus vörös berendezkedése többet ártott, mint a tartárjárás, meg az Isten tudja mi egyben. Úgy tűnik a gondolkodást nehezebb pótolni, mint az embert magát. Továbbra is támogatlak lelkileg, kitartást a vérzivatarban! Köszönöm a tartalmakat!
Most teljesedik ki újból a feudalizmus, úgyhogy nem az a 45 év a ludas. Az csak rontott a dolgokon.
@@druzsba az fain lesz...
@@druzsba haha pont ezt akartam írni. a rendszerváltás óta eltelt 30 év, ezt már nem lehet a kommunizmusra fogni, ez a jobbágy mentalitás ami 1000 éve velünk van :D
Ne kommunistázzunk már mindent, a magyar diplomás képzés a FELELŐSSÉG NEM VÁLLALÁSÁRA OKTAT, ÉS EZT ÖRÖKÍTI!
Én a motoromat hoztam be Angliából. Nekem is hónapok voltak mire magyar forgalmit kaptam. Mivel nem volt 1 éve a nevemen ezért az NKH-nak kellett egy kétnyelvű adásvételi. Namármost. Amikor én megvettem ezt a motort Angliában éltem és nem terveztem hazaköltözni. Később úgy hozta az élet hogy hazajöttem és hoztam a motort is. Angliában aki már vett bármilyen gépjárművet az tudja hogy nincs kifejezetten adásvételi szerződés. A V5-ös dokumentumnak van egy kis szekciója ami perforált. Azon a részen kell kitöltenie a jelenlegi tulajdonosnak hogy kinek mikor adta el a V5-ben szereplő járművet. Azt átadja a vásárló félnek aki az alapján kérvényezheti a tulajdonba vételt az ottani NKH-nál. INGYEN! Levélben vagy emailen lehet megkeresni őket.
Szóval a tulajdonomban volt a V5-ös adatlap (nem a cetli hanem a nevemre szóló forgalmija) mivel már kb 6-7 hónapja megvettem a motort. Amivel beballagtam az itthoni NKH-hoz ahol közölték hogy ha nincs a tulajdonomban 1 éve akkor olyan mintha nem is lenne az enyém…🤷♂️wtf.. Keressem meg azt akitől vettem a motort és irassak vele egy adásvételit különben nem tudják beírni itthon mivel nem az enyém!? Mondom mi??? Hát elgurult a gyógyszerem mondhatni. Mondtam hogy ott van a tulajdoni lap. Az nekik nem elég…
A vége az lett hogy 1 hónapokba került mire megtaláltam a srácot akitől vettem ( közben hazaköltözött Lengyelországba) és írtunk egy adásvételit. Ő is nevetett és mondta hogy ekkora faszság még náluk sincs.
Welcome to Hungary…..😞
Bame Kopasz! Ez nagy segítség lehet a megoldás megtalálásában!!😂😂 Szólok,a Viktor folytatja! Tehát van még min dolgoznod! Kitartást kívánok neked! Soha ne add fel!! Tanítsd meg driftelni,IS!!!!!👍💪🙏🙂
Nagyon bírom a szöveged a,hogy ki álsz az igazad ért céltudatosan 👍 ha minden Magyar ilyen felkészült , céltudatos, bátor lenne nem lenne itt gond gratulálok remélem be jönnek a számításaid az gyepes agyú ,,okos"emberekkel szemben még több ilyen jó videót 👍👍👍👍👍👍👍👍👍💪💪💪💪💪💪
Respect Kopasz! Csak így tovább!!! 👌💪
Hatalmas Gratula Kopasz !-A Próféta szólt általad !!!
Sajnos Én is saját bőrömön tapasztaltam hasonló sztorit az Nkh-nál.
Adott egy Mitsubishi Lancer EvoV ami eredetileg Japán származású de már érvényes EU-S papírokkal rendelkezik,napokon keresztül telefonálgattam az ország egész területen mert persze Baranya megyébe már telefonon elhajtottak,hogy ennek az autónak nem lesz Magyar rendszáma…
Nem hagyott nyugodni csak be mentem személyesen,meg kérdeztem még is mi az indok,jött az ember azzal ,hogy hát 1980 óta 17 karakterből áll az alvázszám az Evonak meg mivel japán ezért rövid alvázszámos ami 11 karaktert jelent…
Meg hát,hogy hú a jobb kormány is mert ,hogy baleset veszélyes,oké de mondom ez nem volt gyárilag balosba ha át alakítóm balosra..akkor az lesz a kifogás nem így jött ki a gyárból..
Mondom neki az interneten azt olvastam ha valaki igazolni tudja hogy Angliába élt tartósan akkor ő tudja honosítási Magyarországon a jobb kormányos autót..Igen ez így van mert ő hozza szokott..Az mondom oké de attól meg Magyarországon a jobb oldalon kell közlekedni hiába szokott hozzá előzésnél ugyan úgy nem látja hogy jön valami szembe vagy sem…Erre már nem mondott semmit…
Ha egy tucat autóról lenne szó vagy olyanról ami létezett bal kormányosba akkor azt mondanám igaza van,de ebből nem gyártottak illetve nem napi használatos autó lenne hanem hobbi…
Kár is beszélni erről mert csak felidegesíti magát az ember,amíg ez a korosztály ki nem hal addig sajnos nem lesz változás…
#magyarországelőremegynemhátra
Óriási tévedés, ez a korosztály folyamatosan kineveli maga alatt a későbbi korosztályokból a hasonló hozzáállású egyedeket, így folyamatosan továbbörökítve a szellemiségét. És tisztelet a kivételnek, mert van!
Én is honosítottam jobb kormányos autót. Semmit nem kérdeztek be, sőt a vizsgabiztos megkérdezte, hogy miért izgulok ennyire? Mondtam neki, azt hallottam, hogy minden apró szarért elkaszálják a kocsikat. Elkezdett röhögni, majd ezt mondta: Jaj nem, magán embereknél nem, csak a neppereknél alkalmazzuk ezt. Ez a debreceni NKH volt.
@@zolim.9911 Pont így!
Nem semmi sztori. Csodálom, hogy bírtad idegekkel. Mondjuk egy-két vizsgabázis sem semmi. Egyik ismerősömet elhajtották az MG ZR-ével, hogy vigyen papírt az átalakításról (nagy felni, sport kipufogó, sport ülés, hátsó szárny, mind gyári.)pedig csak műszakira ment, már voltak magyar papírjai. Vinnie kellett bizonyító iratokat, hogy az mind gyári és csak utána engedték át. Vicc az egész.
@@Josegrande666 ott is próbálkoztam sikertelenül.
Kérdés az hogy Te mikor csináltad elvileg 2021 Januártól van változás. 😕
Köszönjük a hasonló videókat, ezeknek a hatósági törvénytelenségeknek csakis így lehet véget vetni!
Hát igen, én is vittem úgy kintről hozott autót vizsgára, hogy a belső tetőkárpit vászon része le volt kicsit szakadva, így hogy ne bukjon meg az autó, letéptem a vásznat (1 mm vastagság, a szivacs és a többi mint fent maradt). Egy fiatal srác volt a vizsgabiztos, beült felnézett, nem szólt semmit, csak amikor kiálltam akkor mondta, hogy megbukott az autó, mert nincs benne a tetőkárpit!!! Annyira ledöbbentem, hogy azt sem tudtam mondani, hogy ott van csak a vászon hiányzik. Pár nappal később egy másik autót vittem vizsgára, ugyanaz a srác volt a soron, felismert és megnézte kétszer is, hogy megvan-e a tetőkárpit!! Teljes agyhalál ami ott megy, Magyarország egyik szégyene ez a hivatal és amit ott csinálnak! Direkt arra mennek, hogy mondvacsinált okból megbuktassák az autókat.
Autosiskolakban is dettó vizsgabiztosok reszéről
Ez is jó mint a többi!!! Örülök a kopasznak,hogy ilyen videókat csinál! A családban mindenki azt kérdezi mit röhögök a fejhalgatóban.Elmeséltem....... Már ők is röhögnek!Bár valójában ez szánalmas a hatóság részéről. Én ha hatóság lennék akkor utánna mennék hogy mit kell változtatni és én lennék a JACKARI aki behozta a jó dolgokat,hogy könnyebb legyen meg egyszerübb!! Az is tény hogy ezért dolgozni kell! Egymásért és ne egymás ellen!! :)
43:06 "Gyártási igazolás a jattról? Nincs, akkor nem fogadom el!" - Na ezen akkorát röhögtem, a macskám kiszaladt a világból.
Még 2-3 ilyen videó, és eléri azt, amit az egységes ellenzéknek nem sikerült. A nép kaszát ragad, és felkoncolja az ilyen bürokratákat.
Jó ötlet:))
Előre... ja nem hátra!
Ezt nevezem. Szarkasztikus a hangvétel de ami a hivatalokban megy az már tragikomédia. Nagyon ideje lenne a szemléletváltásnak. Gratulálok ez remélem odaba...tt néhány jogalkotónak hogy ideje lenne a problémák megoldásának és nem a generálásuknak. Megy a like.😃
István! A feleségem nagyon jól meg szokta mondani amikor vezetés után leparkol a garázsba. Vannak emberek akik csak azért léteznek, hogy minket normális embereket feltartsanak! Ez ide is igaz akkor! 😄
Tiszteletem Kopasz,kereskedőként tökös vagy,hogy beleálltál.
Dolgoztam szalonban Észak-Angliában. Lényegesen egyszerűbb és megengedőbb az ottani szabályrendszer. Tudnék mesélni... 🙋
Kitartást és sok erőt azokhoz a vodrokhoz repüljenek szép számmal hátha lesz eredménye! Köszönöm h megosztottad velem/velünk a gondolataid!;)
13:05 "Még nem találtuk ki hogy hogyan NE" :D mekkora arct ez a fószer :D
Hatalmas pacsi fater!
Remélem sikerrel jársz, és tudtok majd ezen valahogy változtatni...
Respect👊
Arany Becsületes Nepper , nagyon ott vannak a videóid , kérlek ne hagyd abba nyomd tovább mint süket a csengőt ideje megreformálni sok mindent e téren! Hiszen előre megyünk nem hátra!😉✌️🔊
Ezek az emberek azt felejtik el, hogy mi tartjuk el őket. Ez egy szép nagy közös társasjáték. Elszomorító.
Rossz a feltételezés. Nem elfelejtették, hanem lesz*rják. Az állami szféra gyöngyei...
2:14 ..."Ezen nincs ablaktörlő! *Mér', ablak van?"...* 😂😂😂
A 4 ablakemelő is hiányzik! Lelőnek érte?
Szia István! Minden tiszteletem a Tiéd. Egy más szemszögből közelítenék ehhez. Én 33 éve taxizom Tatabányán. Tehát én is már elég sokszor megfordultam a tatabányai NKH-nál. Taxiengedély csere: Minden szükséges iratot viszek: Adóigazolások,erkölcsi, drosztengedély...stb. Normálisan odamegyek. Tisztelettel. Ügyfélként. Az ügyintéző hölgyek úgy beszélnek velem mint egy darab szarral. Megalázó. Pl: elkéri a SZIG :maga nagyon ronda. Tele van a faszom a taxisokkal..... Vizsgasor: vigyázzban állás. Citroen C4 grand picasso vizsga. Elküld, mert van egy kiegészítő lámpasor a lökhárítóban. ha fel van nyitva a csomagtérajtó az veszi át a hátsó világítást. Nem működött az egyik helyzetjelző. Új vizsgaidőpont. Nálunk úgy működik: ha érvényes a műszakid hozza holnapután reggel 8-ra. Ha lejárt ....... akkor ráér. 1-2 hónap. Nagyon köszönöm ha elolvasol. És mindenkinek aki szánt rám 1 percet.
Szia! Nem kötözködni akarok! De ha vizsgára viszed a táltost, ami még taxi is, nem evidens, hogy legalább a világítás rendben legyen?
@@netgengszter Szia. Ez egy olyan lámpa,amit soha nem használsz. Csak felnyitott csomagtérajtónál működik. El lehetett volna intézni,hogy cseréld majd ki. De számtalan eset volt kollégáimmal is. Gumiszőnyegen van két cipőnyom.......
Sajnos ez a szemlélet nem csak az NKH-ra jellemző! Ideje lenne valódi! szakértőkkel átvilágítani ezen szervezetek működését!
Még újabb 4 évig tovább romlik a helyzet :(
@@CsakVocvagentne ez a fajta inkább a mindenkinek tegyünk keresztbe káderekre jellemző...
Most lett újra szavazva hogy jó a rendszer ;)
Néha rendesen meglepődök, hogy 1-1 vizsgabázisra kimennek a rendőrök és elvisznek x embert.Valami reményt ad, hogy talán javul a rendszer.De aztán jön egy ilyen videó és visszaesek a letargikus állapotba......
Igen... pl a mabisz ...dettó...
Kurvára igaz minden szavad, pulzusom is felgyorsult ahogy hallgattam 😁, sok ember szívéből szóltál 🙏
Először is kitartást ehhez az egészhez. Nem egyszerű velük, de szerencsére vannak és lesznek is üdítő kivételek.
Én a magyar rendszámos autómat szerettem volna Németországban forgalomba helyezni. Valószínűleg én vagyok a 10.000-ből az 1 ilyen hülye, főleg, hogy egy 2010-es Ford Focus-ról van szó. Szóval elmentem a helyi illetékes hivatalba (Zulassungstelle), majd az összes dokumentummal a kezemben másnapra (!!!) kaptam időpont, majd odagurultam a magyar rendszámos autómmal és 1 órán belül (!!!) már német rendszámmal mentem haza. Van mit tanulni.
Nem te vagy egyedül ilyen hüle! A családomban is volt már erre példa!
@@robertszabo4926 Akkor érzed, hogy miről van szó. Ráadásul egy az egyben át tudtam hozni otthonról a bónuszomat, amit az itteni biztosító el is fogadott.
@ Én Németországból jöttem haza, német autót eladtam Németországban, majd Magyarországon vettem magyar autót. Nekem nem sikerült a bónuszomat áthozni, nem volt nekik jó a német biztosító külön erre kiállított levele pecséttel. Aztán hagyatam a f@szba....
Vicc az egészben, magyar biztosítónál megkötöttem a biztoítást (biztosító egy bankban üzemelt-K&H) és nem tudtam bankkártyával fizetni 2018-ban!!!! El kellett mennem kp-t felvennem :( Vicc
@@petertakacs3402 Úgy gondolom, hogy ennek oda-vissza kéne működnie. A helyedben nem hagytam volna annyiban. Nekem pl. majdnem €200-val lett olcsóbb, ami azért nem mindegy.
Kártyával itt sem mindenhol lehet fizetni, ezen nem lepődök meg.
@Gábor Lukácsik A kulcs ott van a mondandódban, hogy ritkaság. Attól még, hogy a rendszer nincs felkészülve ezekre a járgányokra nem kellene ilyen maradi módon élből elutasítani mindent, ami nem rendelkezik ablaktörlővel. Aztán lehet én vagyok ugyancsak a hülye. :D
Nyilván az Ariel Atom-ról nekem se az ugrik be egyből, hogy "de szép családi autó", de attól még a besorolása alapján autó. Ha hiszed, ha nem, Németországban nem egyet láttam már. Sőt, Ausztriában is. Az meg meg majdnem Magyarország.
A magyarázkodáshoz meg csak annyit tennék hozzá, hogy láttad volna a német ügyintéző fejét, amikor próbáltam neki a nevemet elbetűzni... aztán inkább felíratták velem a regisztrációs lapra. :D Aki legközelebb próbáld németnek "cs"-t magyarázni, nyugodtan vezesse rá az "tsch"-ból, onnan könnyebbek kiejtik.
Örülök hogy fel mered vállalni a véleményed és ezt meg is osztod, Elismerésem!!!!! Tanulhatunk tőled!!!!!!
Az utolsó öt perc fantasztik.
az egész videó kegyetlenül büntet :)
Tisztelt István! Tegyétek meg az Ariel esetében az ismert! ember ellen a feljelentést! Várjuk a videót!
Már a harmadik kérdésnél éreztem, hogy ez nem a valóság, mert Örkény és Rejtő sem írhatott volna remekebb irracionalitást :)
Szegeden anno egy s350cdi-t akartunk honosítani. Ímmel-ámmal ismerősek voltunk, időpont nélkül bekönyörögtük a kocsit, ha jól emlékszem ehhez a művelethez be sem kell állni a sorra, csak kijönnek és fényképezővel körbe csattintgatják a kocsit. 40 fok Mercibe megy a klíma odaállok az ajtó elé, kiszállok, jár a motor, kérdem a vizsgabiztost:
-Jó helyen vagyok itt?
-Van benne akkumulátor?
-Tessék?
-Akkumulátor van benne?
-Ezt nem teljesen értem, nem hybrid ha erre gondol.
-Nem olyan akkumulátor, hanem ami beindítja!
-Igen van!
-Akkor állítsa már le!
...
És akkor ezt most csak így itthagyom...
Lehet, hogy azt gondolta, hogy azért jár a motor mert nem tudod újra beindítani ha leáll. :)
Német ügyfelem akart venni egy új Jimnyt magának de már akkor fél évet kellett várni rá (2 éve). Talált egyet ausztriában 90km-rel amit én szállítottam neki németországba. Felvettem az autót szerda délután csütörtök reggel leraktam nála ő pedig úgy várta az új kocsiját hogy a hóna alatt volt a kocsi rendszáma amit a német hatóság még csak közelről sem látott. Egy darab eredeti osztrák forgalmira megkapta a németet és hozzá az új rendszámot úgy hogy a kocsi még az országban sem volt. Van hova fejlődni..
Mondjuk nekem ugyanilyen esetem volt, osztrák autót szerettünk volna németországba exportálni, de a német hatóság nem volt hajlandó kiadni rendszámot, vagy egyáltalánbelkezdni az ügymenetet amíg az autó nem áll az épület előtt. Úgyhogy muszáj volt egy osztrák ideiglenes rendszámot kiváltani az autóra. Nem mindenhol egyforma ez sem.
István ,nagyon jól csinálod,emelem a kalapom előtted.
éééééés ugye hol nem tudok bankkártyával fizetni? az NKH-nál... de a legkisebb zöldségest is kötelezik, hogy legyen terminálja... no comment
Bankkártyával kenőpénzt fizetni? Azért álljunk már megy egy pillanatra! Na!
Mondjuk itt Békéscsabán legalább úgy csinálják, hogy ha "extra" bevételre nyílik lehetőség, akkor azt az asszony nevére bejegyzett cég számlatömbjébe könyvelik, mint "tanácsadás". Legalizálva van a jatt, vazze!
Várjál baszki, kopasz most mondta, hogy a pénzt is lehet hamisítani! Rábaszol, a kp-t se fogják elfogadni, hozzál róla hivatalos papírt a magyar államtól :DDD
Remelem sikerul valamit elerni ezzel a videoval!
Halyra!!
Én egy E36 forgalomba helyezésével szoptam be a Mozaikba nagyon csúnyán, sikerült oda még annál is hülyébb embereket találni,mint akiket kirúgtak onnan, szánalmas ez az egész
csak így tovább Kopasz, én az ügy mellett állok
Jaj de jo video!!! Valaki kimondja! Isten vagy 😊
Koszonjuk!!!