Most hétvégén láttam a filmet, és igaza van Gergőnek, eszméletlen jó. Az érdekes benne az, hogy ha külön-külön nézed a történeteket, akkor mindet láttad már. Szerelmi dráma (a jó fajta), vígjáték nyugdíjasokkal, jövőbeli disztópia, benne forradalom az elkorcsult fogyasztói társadalom ellen, rabszolgatartó, akit megment a szolgája és ezért emberjogi aktivista lesz: mégis együtt az egész hatalmasat üt. Hat drámai szituáció egyszerre vág a képedbe, és igenis megindít a dolog.
Annyira örültem, mikor megtaláltam ezt a kritikádat, ugyanakkor izgultam is. Az esetek nagy részében teljesen egyetértek a mondanivalóddal, a látásmódoddal és az elemzéseiddel is, viszont most rettegtem, hogy mit mondasz a Felhőatlaszról, mert én... Áh, egyszerűen nem találtam szavakat, amikor megnéztem. Ahogy a film végén megszólalt a Felhőatlasz sextet, magamra hagyva a hat történet ilyen és olyan lezárásával, csak ültem és hallgattam a dalt. Aztán véget ért a stáblista is. És újra megnéztem. Másodszorra is sokkolt, szíven döfött, majd mégis engedte, hogy megcsillanjpn a remény apró szikrája. Áh, nem is folytatom, mert kicsurran a nyál a képernyőből, erről a filmről csak így tudok nyilatkozni.^^" Köszi, hogy nem csalódtam benned - bár mi mást is vártam - imádlak!^^
Megnéztem ma a Felhőatlaszt. Kimerem jelenteni hogy nem csak az év filmje díjra pályázhat de az elmúlt 3-4 évben nem láttam hozzá hasonlót. Fantasztikus volt. Hihetetlen volt hogy többen még a stáblistát is végigülték. Köszönöm Gergő a jó kritikát. Köszönöm hogy miattad beültem az elmúlt idők egyik legjobb filmjére! Olyan története és mondanivalója volt a filmnek hogy akár egy ember gondolkodását is befolyásolhatja ( megváltoztathatja )
Iszonyatosan elfogult vagyok ezzel a filmmel szemben, mert nem láttam még olyat, ami tényleg visszaadja az emberi vonásokat. A kedvencem Jim Sturgess, mint Hae-Joo Chan, mert tisztában van vele, hogy az eszményeik világra hozása a halálukhoz vezető út, de onnantól, hogy valaki tud róla, elhiszi és érzi, már nem hiábavaló az önfeláldozás.
Fontos megemlíteni, hogy ezt is érdemes eredeti nyelven nézni. Nagyon tetszett, amit a jövőbbik jövőben az angol nyelvvel csináltak. Azt is igazították a korszakhoz. Lehagytak betűket a szóvégekről, rövisítéseket használtak stb. Pont ahogy elvárnád a nyelvtől, hogy fejlődjön az évek során. Jó, hogy erre is figyeltek. Bár épp ezért a megértése nehézkes, egy felirat mindenképp jól jön.
Teljesen egyetértek veled. Az hogy több kisfilm van benne és ezeket váltogatják,ez teszi a filmet olyan izgalmassá és ad nekünk egy feladatot az egész filmen keresztül:(Na ezt bogozd ki! :D ) próbáljuk megérteni és a végén amikor már mindenkinek leesett az értelme mindenki elmosojodik mert ENNEK A FILMNEK IGEN IS VAN ÉRTELME.Nekem az egyik kedvenc filmem.A zene,a szereplők időn kívüli ismétlése,a történet és a szereplők válogatás.Így együtt véve szerintem az év egyik legjobb filmjét hozták létre a filmesek! :D(És a film megjelenítését és vágását illetően Fején találtad a szöget)
Maximálisan osztom, hogy a Felhőatlaszban bemutatott férfiszerelem az egyik legmegérintőbb jelenet volt. Nekem már az eslő snitt is nagyn tetszett, ahogy meztelenül, kifliben csicsiznek az ágyon, látszik a derekuk íve és az a búcsúcsók! Hát... gyönyörű volt... És valóban, a kádas, magához ölelős jelenet... Erős érzelmi töltetű volt. Csodaszép.
Hát most már nagyon kíváncsi lettem erre a filmre! A filozófiai részét tekintve... ez egy nagyon érdekes téma. Sok mindent elolvasok az elmúlt, most folyó és közelgő eseményekről, és én úgy érzem, hogy az emberekre most olyan belső változás vár, amit eddig sosem tapasztalhattunk. Lehet, hogy pozitív, lehet, hogy negatív - ezt már csak az egyén dönti el. De maga a folyamat már rég útjára indult, és minden egyes embert érint a földön - pontosan ezért lesz különleges az emberi történelemben.
Úgy örülök, hogy nem vagyok egyedül a véleményemmel, olyan sokan szidták ezt a filmet, nekem meg iszonyatosan tetszett, eddig már vagy háromszor láttam, és mindig volt benne új felfedezni való. Az egész egy csodás lélekvándorlás, reinkarnációk során át, ami végül a Nirvana-val zárul. (Egyébként még mielőtt megnéztem a kritikádat, sejtettem, hogy tetszeni fog neked is, a videóid alapján eléggé hasonló a gondolkodásmódunk. Kivéve a Galaxis őrzőiről, mert az szerintem egy übergagyi, unalmas, klisés film volt, de ennyi belefér. :D )
Hát Gergőnek sok-sok köszönöm, mert kivesézte ezt a filmet. Az életbe nem ülnék be 3 órás filmre moziba, de most megtettem emiatt. és megérte! nekem nagyon tetszett! Érdekes film, és idén tényleg az egyik legjobb! Nézzétek meg!
Az ilyen "oktató" jellegű videóid tartoznak a kedvenceim közé, nagyon jó, ahogy fogalmazol, lényegre törő, átlátható, logikus és kreatív. Rokonszenves. :)
IGEN! Én is úgy kiáltottam fel a moziban a Felhőatlasz után, hogyha ez nem kap a sminkre Oscart, akkor nincs igazság a földön! A vicc az, hogy viszonylag sok mindent megváltoztattak a könyvhöz képest, és elég sok mindent ki is húztak (különben nem három, hanem hat órás lett volna), és még így is, úgy érzi az ember a könyv ismeretében, hogy bakker, akár ez is történhetett volna. A karakterek maradtak azok, akik a könyvben voltak, és ez tetszett.
Nagyon tetszett a videó elején a bölcseleti tájékoztatás. Én is hasonlóképpen gondolkodom. Szerintem a történelem során még nem igen volt ekkora hatalma és lehetősége az egyénnek, mint most. Én pozitívan és bizakodva állok a jövőnk elé, bár kétség nem fér hozzá, hogy megmaradtak a múltból olyan dolgok amikért felelősséget kell vállalnunk és, ha nem a poshadást és megsemmisülést akarjuk, vagy éppen a felelősség elől való menekülést, akkor egy nehéz munka áll az emberek előtt.
Jobban tetszene a film, ha egymás után játszanák le a 6 kis történetet nem így összekutyulva mert azt se tudtam mi van már a közepén... Meg kell néznem még egyszer...
"Ez pedig, hogy milyen karakterekké válhatunk, születésünk pillanatában eldőlt." Én nem hiszek az eleve elrendelésben, rengeteg minden befolyásol minket egész életünkben, és a döntéseinktől leszünk azok, akik vagyunk. Szerintem, ha egy útkereszteződésben el kell döntenem, hogy jobbra, vagy balra, akkor azt valóban én döntöm el, és nem a születésem pillanatában döntetett el.
Zseniális film! A 3 óra úgy eltelik, hogy észre sem veszed. Egyszerűen jólesik, és segít megtalálni a hangodat újra. Emlékeztet, hogy van értelme. Pozitív pillangó-hatás. :) Élj! Cselekedj! Mindenképpen nyoma marad. :)
Hát, Gergő, te egyike vagy az általam ismert kevés igazán okos ember egyike. Én csak remélem, hogy túléljük a századot, és szeretném, hogy az eszünk és a szívünk erősebb legyen, mint a butaságunk, a kapzsiságunk és a gyűlöletünk. Idealista tündérmeseszökevény vagyok, aki elkeseredetten szeretne hinni a bennünk élő hős győzelmében a bennünk lévő gonosz felett.
Zseniális film volt, nehezen emészthető, nem 1x megnézős. Hihetetlen élmény volt. Számomra nem a legjobbak között van, hanem ez eddig a legjobb film idén.
Gergő mindig olyan remekül összefoglalja és szócsokorba köti azokat a gondolatokat amik kaotikusan kavarognak a fejembe a világról és úgy mindenről. Nagy respect!
Huh, köszi szépen az ajánlást!! Még mindig teljesen a film hatása alatt vagyok és azt hiszem ez, az egész életre kiható film, ezért így is marad. Huh, meg is könnyeztem, ami nem is annyira a szomorú részekhez, hanem a teljes katarzisnak köszönhető.
Hát, nem tudom , én a Titanicon könnyeztem el magam utoljára, és itt sikerült... amikor átölelte a kádban a halott szerelmét, ott olyan érzelmek jöttek fel, amiken még most is majdnem elbőgöm magam férfi létemre. SZÉP volt, és ha két ember között ennyire szép lehet a szerelem, akkor ajvé. A gyerekvállalás pedig sokkal nagyobb és másabb problémákból áll mint a szülők neme. NEVELÉS kérdése minden. A film pedig életem egyik (ha nem A) legjobb filmje volt.
Szia! Próbáltad már a Walking Dead: The Game játékot? Történetileg semmi összefüggés nincs a sorozattal(szerintem) de ami van benne történet, az nagyon, de nagyon komoly. Én mikor végigjátszottam sírtam, és egy napig lehangolt voltam. Nem szokásom elérzékenyülni egy játékon/filmen, de ez olyan maradandó érzéseket keltett bennem, mit jó ideig nem felejtek el. Nem is akarom, ez az év játéka.
Nagyon jó volt hallgatni, ahogy értelemezted ezt a filmet, nekem is hasonló véleményeim vannak a filmről. A humanizmus 3 percben meg bámulatos, ahogy összefoglaltad :) Egyébként nagyon jófej srácnak tűnsz :) Többi videó is nagyon tetszik. Üdv, Anna
"Úgy hiszem, Istent nagyon elszomorítja, ami velünk történt, ám évek óta azt mondjuk neki: "Menj ki az iskoláinkból, menj ki a kormányunkból, és távozz az életünkből." És Ő, amilyen úriember, csendben hátrahúzódott. Miképpen várhatjuk el Istentől, hogy áldását és védelmet adja, ha egyben arra szólítjuk fel, hogy hagyjon bennünket egyedül?" Anne Graham (Billy Graham lánya)
Wow, egyre többet csalódok pozitívan :) Carl Sagan jeeeeee!!! Én is ehhez mérten élem az életem. Szerintem hatalmas fejlődés/ébredésáradat kezdődött el pár éve spirituális téren és ennek borzasztóan örülök, szerintem jó lesz ez :D
Megnéztem most pár videódat, és tetszik. van stílusa, van mondanivalója, van humora, és ami a legfontosabb, nem csak egyszerű fikázódás, még ha a film, nem is érdemelne mást. röviden szólva: feliratkozás
Szerintem az ésszerű, gondolkodó, és fejlődő vallásosság ad egy hasznos erkölcsi alapot, ezért nem is szabad ettől elszakadni; nekem ez a személyes véleményem. A jövőről pedig, azon fognak a húsketrecek változtatni, ami megéri, ezért nekünk, a tömegnek, kell olyan dolgokat venni, tenni, hogy meglegyen a kellő nyomás a pénzeseken, hogy környezetkímélőbb dolgokat gyártsanak, és végre üljenek össze, és lássák be, hogy valamit tenni kell, hogy lelassítsuk a Föld romlását. De össze kell fogni!
minden kétséget kizárólag ez a film zseniális és ha valaki képes felfogni, hogy mi is történik, egészen addig, míg a film végén el nem mondja az egyik kulcskarakter, több történet szempontjából is, akkor az a néző csak bámulni fog fagyott tekintettel a képernyőre és nyughatatlanul pörög agyának minden egyes tekervénye, miközben a teljes lehengereltség eufóriája árasztja el minden porcikáját. Ez remekmű! mivel nem vagyok filmkritikus, sem hasonló, ezért számomra ez a film kifogástalannak tűnt, mert én teljesen elrészegültem a film lassú és gondolkodásra sarkalló jeleneteitől/kérdéseitől/filozófiai állásfoglalásától, hogy képtelen voltam figyelni a film hibáira. Arról nem is beszélve, hogy Tom Hanks karaktere szerethető volt, aki sokat változott, mégis keveset. Ezt nem tudom hogy magyarázhatnám el, aki nem látta a filmet, nagyon gyorsan pótolja be a lemaradást, aki pedig látta, talán tudja miről beszélek. Hatalmas piros pont jár ezért a kritikáért, hiszen fantasztikusan jól felépített volt, a többihez hasonlóan, de ez különösen tetszett, talán csak a film iránt érzett elfogultságom miatt, nem tudom, de gratulálok mert ez legalább olyan zseniális elemzés, mint a filmben látott jelenetek közti operálás és a mondanivalója :)
Tényleg az egyik legnagyobb filmélményem volt, de ettől függetlenül mindenkinek ajánlanám a könyvet, mert úgy még jobban az összeáll a kép, és (nyilván) abba még több mondanivaló és tanulságos idézet bele van sűrítve :) Köszöntem! :)
Szia Gergő! Én tegnap néztem meg a filmet, és... igazad van, hiba volt meginnom egy litert alatta. :D De amúgy komolyan. Fantasztikus film volt, három órája ellenére egy percig sem unatkoztam, és bár nem vagyok nagykorú sem, szerintem fel tudtam fogni az üzenetét. A filmmel egyetértek teljes mértékben, annyit fűznék csak hozzá, hogy kevesebb a jó, mint a rossz, és ez nagyon durva következményekkel járhat. Hibátlan kritika, mint mindig, teljesen egyetértek. ^^
Vitatkoznék, ha szabad: - Nincs igazából semmilyen tapasztalatom a filmforgatással kapcsolatban, de miért lenne nehezebb 6 szerepet eljátszani? Gondolom nem olyan sorrendben forgattak, mint ahogy a filmbe kerültek a jelenetek, hanem koronként, és máris 6 rövidebb filmet forgatnak... vagy ez nem így megy? - Eleve szerintem durva, mennyire túl van hype-olva a film. Lehet hogy én nem értem, de nekem a mondanivaló kicsit sekélyes. Nem túl mázas, egyszerűen csak... hát jó, ezt is láttuk - Tudom, hogy tök másról szól a kettő (sőt igazából kontrasztba is lehetne állítani a kettőt), de az Ember tragédiájából ilyen költséggel sokkal többet ki lehetne hozni. Szerintem érdekesebb a felvetett probléma, de mondjuk ehhez az is hozzátartozhat, hogy nem éppen nevezném magam humanistának :) Van még más is, de ezt se fogja már senki végigolvasni. És tényleg kiváncsi vagyok a ti érveitekre, nem provokálni akarok.
"For instance, Halle Berry described the experience of filming as a Jewish woman in the 1930s under the direction of Tom Tykwer one day, then switching to an old tribal woman under the helm of Andy Wachowski and Lana Wachowski, and then again as a environmentalist in the 1970s, all in the same week."
3. 137. zsoltár "Happy is he who repays you for what you have done to us / He who seizes your infants and dashes them against the rocks." 4. Peter 2:18 "Slaves, submit yourselves to your masters with all respect, not only to the good and gentle but also to the cruel." (folyt.)
Nahát, egyszerűen elképeszt, hogy minden videód véleményét maximálisan tudom osztani. Ugyanezeket gondoltam, mikor megnéztem a filmet, hiába fikázzák, hogy giccses meg nem működik, mert DE, működik. Apropó, szerintem érdemes még megemlíteni a film fantasztikus zenéjét is, valamint Jim Broadbent bácsi frenetikus alakításait. ... egyszer pedig azértis elkaplak Téged, kedves Gergő, hogy dumáljunk egy tetszőleges alkoholtartalmú ital társaságában a filmekről. :))) Így tovább!
Megint ferdíted a valóságot. Olvasd el ezt: religioustolerance pont org per chr_slav1.htm És tisztában vagyok Jézus szerepével a keresztény tanításában. A nagyon szélsőséges vagy az alaptól erősen eltérő szektákon kívül az egyik közös pontja minden kereszténynek a megváltóban való hit, aki pedig a már előtte filozófusok által is kiokoskodott Love thy neighbor, Love thy enemy, Turn the other cheek stb. dolgokat tanította. De még mindig tartom, hogy nem csak ezt találod a Bibliában.
Once Upon a Time in America... négy és fél órás film, a végletekig kidolgozott részletekkel, Robert de Niro zseniális játékával, és Ennio Morricone mély érzelmeket szimfóniába komponáló zenéjével. Akár két részletben nézve (egyszerre azért tényleg sok). Ajánlom neked nagyon!
Nos, az Sonmi-451, és egyrészt az üstökös alakú anyajegy, ami ugye mindegyik "főhősön" rajta van, de ugye Adam Ewing naplóját elolvassa Robert Frobisher, akinek Rufus Sixmithselfolytatott levelezését olvassa el Louisa Rey, az újságírónő, akinek a nyomozásáról írtak egy könyvet, ezt Timothy Cavendish adja ki, akinek az emlékirataiból készült filmet látja Szonmi-451, aki ugye az istennő az utolsó történetben. Nagyjából így épül fel a kapcsolati lánc.
Úristen, csapjon le rá villám, és hulljon tűz az égből! Micsoda rémséges bűnt követett el valaki! Egy hungarikummal kapcsolatban TÉVEDETT, de lehetett pillanatnyi memóriazavar is, sebaj, like-oljuk fel a beoltását, mert ez a legfontosabb, leglényegesebb, a fenti videóhoz leginkább találó komment. Zseniális.
Ez a film odab****tt rendesen! Már az elején a könnyeimet nyeldestem és... Nem is tudom... Talán úgy tudnám definiálni mint egy mindent elsöprő filmélmény-orgazmust. Csodás volt. Egészen bíztos, hogy nem utoljára láttam. Minden tisztelet az alkotóké!
Hátborzongatóan tetszett, de valahogy a kezdetektől fogva végig azon izgultam hogy vajon össze fűzik e az önálló részeket és ha igen akkor hogyan ? A másik sarkalatos problémája az az hogy alapos kidolgozással a sok külön álló történetek közül legalább háromból zseniális saját film is készülhetett volna. Ha az ázsiai klón lányból önálló történet lesz akkor az lesz a kedvencem.
És pontosan mi is azzal a gond, hogy ilyen témák kerülnek elő a youtube-on? igen, elismerem, hogy nem feltétlenűl ez az ilyen beszélgetések fő szintere, de a világ változik, már nem számít az, hogy hol mit kivel vagy mikor. ső! szerintem ez egy jóirányú fejlődés, hogy egy videómegosztó portálon is születhetnek (valljuk be, nem mindennapi ösztönzésre) ilyen témában értelmes beszélgetések, szűkebb témájuktól függetlenül.
Megvette mind 78 kilómat ez a film. Fantasztikusan van összerakva. Nem is az a lényeg, hogy a vásznon mi megy, hanem, hogy belőled ezek milyen érzéseket váltanak ki. Ha tényleg olyan kis dolgokon múlik egy élet, vagy egy nép sorsa, hogy kivel ismerkedsz meg, vagy ellopták e a mellényedről a gombot :-D
Szuper volt a filmben a "fejlődés" bemutatása is. Fejlődés, mint szinuszgörbés ciklikusság. A tengerparton kannibálok által meghagyott fogakat kotort ki az áruló, kapzsi, protkós Tom Hanks, majd eltelt 500 év és újra vannak kannibálok. Fejlődés? Az újságírónő a 70-es évek USA-jában megakadályozott egy atomkatasztrófát, később New Soult - talán - atom rombolta fűig, hiszen a kecskepásztor-vidék sugárzott, mint fene. Fejlődés? Hullámvasút.
én...még...ÉLETEMBEN NEM LÁTTAM MÉG EGY ILYEN JÓ FILMET!!!! de most komolyan, ahogy elmeséli az emberek sorsát, jó/rossz döntéseit, sorsunkat, nézeteinket stb... igazából nekem voltak részek amik kissé brutálisak voltak, de ez kellet ahozz, hogy felfogjam magát azt a szót, hogy emberiség ha engem kérdeztek, nekem az a véleményem, hogy amilyen kapzsik és gonoszak tudunk lenni "inteligens ember" létünkre, biztos h a következő időkben lesz vérontás, mert z mindig is volt és mindig is lesz. ENNYI!
Még 1 dolog, ami morálisan visszataszít a kereszténységben: azt mondja, hogy mind "betegen" (nem szó szerint, mielőtt ezért is kapok a fejemre) születünk, mindazonáltal elvárja, hogy ne úgy viselkedjünk. Eszerint a keresztény Isten elítélhet azért is, ami a gondalatainkban lakozik. És ez beteges. Ahogy az is, hogy egyetlen egy ember mindenkit "megválthat". Ha nagyon szeretsz valakit, kifizetheted a tartozását, ha még jobban, akkor le is ülheted mondjuk a börtönbüntetését, de a FELELŐSSÉG az övé
A vallás célja NEM az, hogy megmondja a tutit, hanem hogy híveket szerezzen, ezáltal fenntartsa önmagát, és több ember ébresszen rá az általa közvetített értékek érték mivoltára, így javítva az erkölcsöt és növelve a szeretetet.
Örülök hogy a Szerkesztőség tagjaival nézettem meg ezt a csodás filmet! Egy élmény volt, ugyan úgy mint a film. Mi azért dumáltunk a film alatt, mert nem lehetett szó nélkül hagyni Mr. Smith egy szál szoknyába és parókában volt!!!!!! :D ismét kimondtad a kimondatlant ;)
Tudod, most pont olyan vagy mint, amilyen én lennék, ha pl. a Koránból csak úgy kiragadnék pár idézetet és ezzel igazolnám, hogy nem mohamedánként mennyire tudom miről beszélek. Nyilván egy kétezer évvel ezelőtt íródott szöveget szó szerint kell venni, igaz? A Bibliával kapcsolatban a legnagyobb kihívás mindig is az értelmezés kérdése volt. Az első gond pl. hogy a Bibliát nem Isten írta saját kezűleg, tehát adódik a kérdés, hogy amit Isten a prófétákon keresztül közölt az hogyan értelmezendő.
4:24 "Oszt működik-e?" - Nem, sajnos nem működik. Az ide-oda ugrálás a szálak között egy idő után fárasztó, sőt idegesítő lenne még akkor is, ha a történeti kohézió erősebb lenne. A film egy ősi hollivúdi trükköt idéz fel: ahogy halad előre egy több szálon futó történet, úgy egyre gyorsulnak a váltások, ezáltal fokozva az izgalmakat (megfigyelhető pl. a jedi visszatérben, ahol folyamatosan és egyre gyorsabbanváltunk a végén a három szín: az Endor, az űrcsata és a trónterem közt.)
Hollywood kapcsolata a gamerekkel. Hogy mekkora profitot termel a gamer társadalom és mennyivel kevesebbet a filmek. Ez érdekes téma, pláne a Playit-n. Mondott konkrét adatokat, érdekes volt, tényleg. A hangosítás nagyon nem volt az igazi, szóval kénytelen voltam pár embert odébb lökődni, hogy halljam rendesen. :D
Látom, elindult a vallási lavina itt a chatelők között. Mondjuk amíg engem nem piszkálnak, engem nem érdekel ki miben hisz, elvégre szerintem a hit az egyik legerősebb mozgató a mai világban. (és valahol szerintem szükségszerű is az egészséges lélekhez) A kérdésre válaszolva: ha valamit elcsesznénk a bolygón, akkor is fennmaradunk, maximum megfogyatkozva.
A feeling goodot, Floridatol vetted :D A vallas egyre kevesbe jatszik szerepet vilagunkban, egyre mobilisabb, globalisabb a vilag, sok minden integralodik, valtozik. Valoszinuleg a jovo, egy felgyorsult, technikailag es tudasilag megallithatatlan elegyet alkot, amit mi magunk sem fogunk tudnu megfeleloen interpretalni.
Túlélhetjük-e? Persze, hogy igen azt, hogy hogyan nem tudom, számomra az tűnik reálisnak, hogy valami katasztrófa után egy-két helyen marad annyi túlélő, hogy újjá építsék civilizációnkat. Mert az eddigi rövid életem során úgy tapasztaltam, hogy emberek által kezdeményezett dolgokra nem nagyon lehet számítani főleg nem az egész bolygón, de még országokban sem (vagy csak ritkán).
"Ez az év filmje"....na itt hagytam majdnem abba a videót. Nekem közel sem tetszett ennyire. Olyannyira nem, hogy sutba dobva a ráköltött 5e forintot kijöttünk a moziból. Majdnem mindig egyezik a véleményünk,de ebben az esetben a mögé szőtt ideológia zavart a leginkább. Talán neked pont ezért tetszett. Ja, és 10 pont a playit-s fellépésért, remek témaválasztás volt. ;)
Hát nem tudom, a Hidegháború alatt nem szedtük szét az egész Földet úgyhogy még talán lehet remény. De szembe kell néznünk önmagunkkal, meg kell állítanunk azt, hogy a történelem folyamatosan ismételgesse magát, csak más fejlettséggel. Meg kell változnunk, valami mássá, valami jobbá, különben idővel elpusztítjuk önmagunkat.
Szerintem az emberiségnek két lehetősége van: - rájönnek, hogy muszáj valamiféle egyensúlynak lennie, és ennek megfelelően élnek itt tovább -megtanulnak nagyon gyorsan hatalmas távolságokat megtenni az űrben, és keresnek pár új helyet, de én ezt személy szerint elég lehetetlennek tartom, főleg a fent említett egyensúly elhanyagolásával.
1. Nem isten adta a szabad akaratot, hanem a kígyó (ha már így belementünk), de ez részletkérdés. 2. Ha adok neked szabad akaratot és megbüntetlek, ha nem úgy döntesz, ahogy én akarom, akkor az valóban szabadság? Te mit tennél a melegekkel, ha isten felruházna azzal a hatalommal, hogy tegyél valamit és szentesítve lenne minden tetted?
A film eseményei nem korrelálnak ismert történelmi tényekkel, ez nem részletesség kérdése. Jól látod, a film "sokat markol", csak hát "keveset fog". Már az előzetes azt ígéri, a filmben kimondatik a Tuti (SPOILER!! : 42). A történet-csalamádé végén (a szálak keverése palástolná az időrendi bakikat, más értelme szerintem nincs), kb. ilyenekre futja, mint "a tetteid elkísérnek a következő életedbe", meg "mindenki egyenlő". Köszi, az egyikről tudjuk, hogy hit kérdése, a másik evidencia.
A Hobbit kritikánál előjött a srác hogy a különböző szubkultúrák rajongóinak,nem szabad elfogultnak lennie azok vászonra álmodásával(értsd.Attól hogy szereted Jacksont és a GYU-t,még nem biztos hogy minden jó ami ebből lesz)Most itt azt éreztem hogy ez a nagybetűs humanista profi filmes mű,nagyon megvette.Igaza van,a vágások eszméletlen jók,mert nem zökkensz ki az idősíkok váltakozásával sem a filmélményből,és nekem is tetszett a film.De.Szerintem ez egy nagyon szép és igényes mese,és nem több.
Megnéztem én is a Felhőatlaszt, szerintem is nagyon jó :) Olyan szép napom volt tegnap! 3 filmet néztem meg, de mind nagyon ott volt. Kezdtem egy Tetovált lánnyal ( nem tipikus karácsonyi film :D ), aztán Felhőatlasz és végül az Életrevalók ment este az m1-en.
Valaki elmondaná nekem mi köti a hajós sztorit, az újságíró nőt, és a könyvkiadós fickót a Sonne istennős (vagy mitom én hogy hívták) sztorihoz. Mert azt értem hogy a neoszöulos történetben sonne (asszem) a könyvkiadó csávó életfilmjét nézi, meg hogy a templom a Sonne istennős történetben a neosoulos sztoriban a lázadók "főhadiszállása" csak, hogy folytatódik a könyvkiadós fickótól a történet a Sonne istennőshöz
12 лет назад
Az érdektelenségnek köszönhetően és az emberek hozzáállása miatt, már az lehetetlen, hogy helyrehozzuk a RUclips-on létrejött klikesedést, vagy hogy különböző rétegek számára ismert és elismert emberekkel közösen boldog karácsonyt kívánjunk. Tapasztalat beszél belőlem, nem pesszimizmus. Így kétlem, hogy az emberiség kihámozná magát a szarból és összefogna a szükség óráján. Szóval, mind megfogunk dögleni. Ja és gratula a Fekete Danis képedhez!
Most hétvégén láttam a filmet, és igaza van Gergőnek, eszméletlen jó. Az érdekes benne az, hogy ha külön-külön nézed a történeteket, akkor mindet láttad már. Szerelmi dráma (a jó fajta), vígjáték nyugdíjasokkal, jövőbeli disztópia, benne forradalom az elkorcsult fogyasztói társadalom ellen, rabszolgatartó, akit megment a szolgája és ezért emberjogi aktivista lesz: mégis együtt az egész hatalmasat üt. Hat drámai szituáció egyszerre vág a képedbe, és igenis megindít a dolog.
Annyira örültem, mikor megtaláltam ezt a kritikádat, ugyanakkor izgultam is. Az esetek nagy részében teljesen egyetértek a mondanivalóddal, a látásmódoddal és az elemzéseiddel is, viszont most rettegtem, hogy mit mondasz a Felhőatlaszról, mert én... Áh, egyszerűen nem találtam szavakat, amikor megnéztem. Ahogy a film végén megszólalt a Felhőatlasz sextet, magamra hagyva a hat történet ilyen és olyan lezárásával, csak ültem és hallgattam a dalt. Aztán véget ért a stáblista is.
És újra megnéztem. Másodszorra is sokkolt, szíven döfött, majd mégis engedte, hogy megcsillanjpn a remény apró szikrája. Áh, nem is folytatom, mert kicsurran a nyál a képernyőből, erről a filmről csak így tudok nyilatkozni.^^"
Köszi, hogy nem csalódtam benned - bár mi mást is vártam - imádlak!^^
Megnéztem ma a Felhőatlaszt. Kimerem jelenteni hogy nem csak az év filmje díjra pályázhat de az elmúlt 3-4 évben nem láttam hozzá hasonlót. Fantasztikus volt. Hihetetlen volt hogy többen még a stáblistát is végigülték.
Köszönöm Gergő a jó kritikát. Köszönöm hogy miattad beültem az elmúlt idők egyik legjobb filmjére!
Olyan története és mondanivalója volt a filmnek hogy akár egy ember gondolkodását is befolyásolhatja ( megváltoztathatja )
Iszonyatosan elfogult vagyok ezzel a filmmel szemben, mert nem láttam még olyat, ami tényleg visszaadja az emberi vonásokat.
A kedvencem Jim Sturgess, mint Hae-Joo Chan, mert tisztában van vele, hogy az eszményeik világra hozása a halálukhoz vezető út, de onnantól, hogy valaki tud róla, elhiszi és érzi, már nem hiábavaló az önfeláldozás.
Nem hagyom bűnözők zaklatásának kitenni magam!
:)
Az éneklő felhőcske volt a legjobb! Még több éneklő felhőcskét! MÉG TÖBB ÉNEKLŐ FELHŐCSKÉT!
MÉG TÖBB ÉNEKLŐ FELHŐCSKÉT!!!!!!
na nana naa nanana
Csak engem emlékeztet ez a film az "Az Ember Tragédiája" című műre?
Nekem is az jutott eszembe először
nekem az "Eső elött" ugrott be inkább
És tényleg!!
Gyönyörű film, :) mindig sírok rajta ha nézem!
Fontos megemlíteni, hogy ezt is érdemes eredeti nyelven nézni. Nagyon tetszett, amit a jövőbbik jövőben az angol nyelvvel csináltak. Azt is igazították a korszakhoz. Lehagytak betűket a szóvégekről, rövisítéseket használtak stb. Pont ahogy elvárnád a nyelvtől, hogy fejlődjön az évek során. Jó, hogy erre is figyeltek. Bár épp ezért a megértése nehézkes, egy felirat mindenképp jól jön.
Teljesen egyetértek veled. Az hogy több kisfilm van benne és ezeket váltogatják,ez teszi a filmet olyan izgalmassá és ad nekünk egy feladatot az egész filmen keresztül:(Na ezt bogozd ki! :D ) próbáljuk megérteni és a végén amikor már mindenkinek leesett az értelme mindenki elmosojodik mert ENNEK A FILMNEK IGEN IS VAN ÉRTELME.Nekem az egyik kedvenc filmem.A zene,a szereplők időn kívüli ismétlése,a történet és a szereplők válogatás.Így együtt véve szerintem az év egyik legjobb filmjét hozták létre a filmesek! :D(És a film megjelenítését és vágását illetően Fején találtad a szöget)
Maximálisan osztom, hogy a Felhőatlaszban bemutatott férfiszerelem az egyik legmegérintőbb jelenet volt. Nekem már az eslő snitt is nagyn tetszett, ahogy meztelenül, kifliben csicsiznek az ágyon, látszik a derekuk íve és az a búcsúcsók! Hát... gyönyörű volt... És valóban, a kádas, magához ölelős jelenet... Erős érzelmi töltetű volt. Csodaszép.
Hát most már nagyon kíváncsi lettem erre a filmre! A filozófiai részét tekintve... ez egy nagyon érdekes téma. Sok mindent elolvasok az elmúlt, most folyó és közelgő eseményekről, és én úgy érzem, hogy az emberekre most olyan belső változás vár, amit eddig sosem tapasztalhattunk. Lehet, hogy pozitív, lehet, hogy negatív - ezt már csak az egyén dönti el. De maga a folyamat már rég útjára indult, és minden egyes embert érint a földön - pontosan ezért lesz különleges az emberi történelemben.
Úgy örülök, hogy nem vagyok egyedül a véleményemmel, olyan sokan szidták ezt a filmet, nekem meg iszonyatosan tetszett, eddig már vagy háromszor láttam, és mindig volt benne új felfedezni való. Az egész egy csodás lélekvándorlás, reinkarnációk során át, ami végül a Nirvana-val zárul.
(Egyébként még mielőtt megnéztem a kritikádat, sejtettem, hogy tetszeni fog neked is, a videóid alapján eléggé hasonló a gondolkodásmódunk. Kivéve a Galaxis őrzőiről, mert az szerintem egy übergagyi, unalmas, klisés film volt, de ennyi belefér. :D )
Hát Gergőnek sok-sok köszönöm, mert kivesézte ezt a filmet. Az életbe nem ülnék be 3 órás filmre moziba, de most megtettem emiatt. és megérte! nekem nagyon tetszett! Érdekes film, és idén tényleg az egyik legjobb! Nézzétek meg!
A kedvencem a tata aki annyit mond "tudom tudom"
Nagyon jó film, de eddig akivel megnéztem, vagy akinek ajánlottam, nagyon nem értették. Erre a filmre meg kell érni :)
Az ilyen "oktató" jellegű videóid tartoznak a kedvenceim közé, nagyon jó, ahogy fogalmazol, lényegre törő, átlátható, logikus és kreatív. Rokonszenves. :)
IGEN! Én is úgy kiáltottam fel a moziban a Felhőatlasz után, hogyha ez nem kap a sminkre Oscart, akkor nincs igazság a földön!
A vicc az, hogy viszonylag sok mindent megváltoztattak a könyvhöz képest, és elég sok mindent ki is húztak (különben nem három, hanem hat órás lett volna), és még így is, úgy érzi az ember a könyv ismeretében, hogy bakker, akár ez is történhetett volna. A karakterek maradtak azok, akik a könyvben voltak, és ez tetszett.
Nagyon tetszett a videó elején a bölcseleti tájékoztatás. Én is hasonlóképpen gondolkodom. Szerintem a történelem során még nem igen volt ekkora hatalma és lehetősége az egyénnek, mint most. Én pozitívan és bizakodva állok a jövőnk elé, bár kétség nem fér hozzá, hogy megmaradtak a múltból olyan dolgok amikért felelősséget kell vállalnunk és, ha nem a poshadást és megsemmisülést akarjuk, vagy éppen a felelősség elől való menekülést, akkor egy nehéz munka áll az emberek előtt.
Valóban ütős egy film, nagyon tetszett. Ajánlatos kétszer megnézni, hogy teljesen képben legyen az ember! Köszi az ajánlást!
Jobban tetszene a film, ha egymás után játszanák le a 6 kis történetet nem így összekutyulva mert azt se tudtam mi van már a közepén... Meg kell néznem még egyszer...
Nekem háromszor kellett megnéznem, hogy jól megértsem, de megérte. Az egyik legjobb film, amit valaha láttam.
"Ez pedig, hogy milyen karakterekké válhatunk, születésünk pillanatában eldőlt." Én nem hiszek az eleve elrendelésben, rengeteg minden befolyásol minket egész életünkben, és a döntéseinktől leszünk azok, akik vagyunk. Szerintem, ha egy útkereszteződésben el kell döntenem, hogy jobbra, vagy balra, akkor azt valóban én döntöm el, és nem a születésem pillanatában döntetett el.
Zseniális film! A 3 óra úgy eltelik, hogy észre sem veszed. Egyszerűen jólesik, és segít megtalálni a hangodat újra. Emlékeztet, hogy van értelme. Pozitív pillangó-hatás. :)
Élj! Cselekedj! Mindenképpen nyoma marad. :)
Hát, Gergő, te egyike vagy az általam ismert kevés igazán okos ember egyike. Én csak remélem, hogy túléljük a századot, és szeretném, hogy az eszünk és a szívünk erősebb legyen, mint a butaságunk, a kapzsiságunk és a gyűlöletünk. Idealista tündérmeseszökevény vagyok, aki elkeseredetten szeretne hinni a bennünk élő hős győzelmében a bennünk lévő gonosz felett.
Zseniális film volt, nehezen emészthető, nem 1x megnézős. Hihetetlen élmény volt. Számomra nem a legjobbak között van, hanem ez eddig a legjobb film idén.
Gergő mindig olyan remekül összefoglalja és szócsokorba köti azokat a gondolatokat amik kaotikusan kavarognak a fejembe a világról és úgy mindenről. Nagy respect!
Nagyon kíváncsi voltam a véleményedre ezzel a filmmel kapcsolatban, köszi, hogy megosztottad!!!!!
Huh, köszi szépen az ajánlást!! Még mindig teljesen a film hatása alatt vagyok és azt hiszem ez, az egész életre kiható film, ezért így is marad. Huh, meg is könnyeztem, ami nem is annyira a szomorú részekhez, hanem a teljes katarzisnak köszönhető.
Hát, nem tudom , én a Titanicon könnyeztem el magam utoljára, és itt sikerült... amikor átölelte a kádban a halott szerelmét, ott olyan érzelmek jöttek fel, amiken még most is majdnem elbőgöm magam férfi létemre. SZÉP volt, és ha két ember között ennyire szép lehet a szerelem, akkor ajvé. A gyerekvállalás pedig sokkal nagyobb és másabb problémákból áll mint a szülők neme. NEVELÉS kérdése minden. A film pedig életem egyik (ha nem A) legjobb filmje volt.
Imádom a videókat, zseniálisak! Egész nap bírnám nézni őket:)
Gergő nagyon jól csinálod!
Szia! Próbáltad már a Walking Dead: The Game játékot? Történetileg semmi összefüggés nincs a sorozattal(szerintem) de ami van benne történet, az nagyon, de nagyon komoly. Én mikor végigjátszottam sírtam, és egy napig lehangolt voltam. Nem szokásom elérzékenyülni egy játékon/filmen, de ez olyan maradandó érzéseket keltett bennem, mit jó ideig nem felejtek el. Nem is akarom, ez az év játéka.
Csodálatos film. Életem egyik legjobb mozis élménye volt.
Nagyon jó volt hallgatni, ahogy értelemezted ezt a filmet, nekem is hasonló véleményeim vannak a filmről. A humanizmus 3 percben meg bámulatos, ahogy összefoglaltad :) Egyébként nagyon jófej srácnak tűnsz :) Többi videó is nagyon tetszik.
Üdv, Anna
"Úgy hiszem, Istent nagyon elszomorítja, ami velünk történt, ám évek óta azt mondjuk neki: "Menj ki az iskoláinkból, menj ki a kormányunkból, és távozz az életünkből." És Ő, amilyen úriember, csendben hátrahúzódott. Miképpen várhatjuk el Istentől, hogy áldását és védelmet adja, ha egyben arra szólítjuk fel, hogy hagyjon bennünket egyedül?" Anne Graham (Billy Graham lánya)
Köszönet a jegyzetért, holnap az Emberiseg.hu oldalon!
Imádom ezt a filmet
Wow, egyre többet csalódok pozitívan :) Carl Sagan jeeeeee!!! Én is ehhez mérten élem az életem. Szerintem hatalmas fejlődés/ébredésáradat kezdődött el pár éve spirituális téren és ennek borzasztóan örülök, szerintem jó lesz ez :D
Örülök, hogy mégis van élet a tvájnyál után! :)
Ez a kedvenc filmem, örülök hogy neked is tetszett.
egészen hasonlít az ember tragédiájához :D (mármint ahogy elmesélted)
Megnéztem most pár videódat, és tetszik. van stílusa, van mondanivalója, van humora, és ami a legfontosabb, nem csak egyszerű fikázódás, még ha a film, nem is érdemelne mást. röviden szólva: feliratkozás
Annyira fantasztikus volt :O Imádtam! Olyan jót sírtam rajta!
Szerintem az ésszerű, gondolkodó, és fejlődő vallásosság ad egy hasznos erkölcsi alapot, ezért nem is szabad ettől elszakadni; nekem ez a személyes véleményem. A jövőről pedig, azon fognak a húsketrecek változtatni, ami megéri, ezért nekünk, a tömegnek, kell olyan dolgokat venni, tenni, hogy meglegyen a kellő nyomás a pénzeseken, hogy környezetkímélőbb dolgokat gyártsanak, és végre üljenek össze, és lássák be, hogy valamit tenni kell, hogy lelassítsuk a Föld romlását. De össze kell fogni!
minden kétséget kizárólag ez a film zseniális és ha valaki képes felfogni, hogy mi is történik, egészen addig, míg a film végén el nem mondja az egyik kulcskarakter, több történet szempontjából is, akkor az a néző csak bámulni fog fagyott tekintettel a képernyőre és nyughatatlanul pörög agyának minden egyes tekervénye, miközben a teljes lehengereltség eufóriája árasztja el minden porcikáját.
Ez remekmű!
mivel nem vagyok filmkritikus, sem hasonló, ezért számomra ez a film kifogástalannak tűnt, mert én teljesen elrészegültem a film lassú és gondolkodásra sarkalló jeleneteitől/kérdéseitől/filozófiai állásfoglalásától, hogy képtelen voltam figyelni a film hibáira. Arról nem is beszélve, hogy Tom Hanks karaktere szerethető volt, aki sokat változott, mégis keveset. Ezt nem tudom hogy magyarázhatnám el, aki nem látta a filmet, nagyon gyorsan pótolja be a lemaradást, aki pedig látta, talán tudja miről beszélek.
Hatalmas piros pont jár ezért a kritikáért, hiszen fantasztikusan jól felépített volt, a többihez hasonlóan, de ez különösen tetszett, talán csak a film iránt érzett elfogultságom miatt, nem tudom, de gratulálok mert ez legalább olyan zseniális elemzés, mint a filmben látott jelenetek közti operálás és a mondanivalója :)
Tényleg az egyik legnagyobb filmélményem volt, de ettől függetlenül mindenkinek ajánlanám a könyvet, mert úgy még jobban az összeáll a kép, és (nyilván) abba még több mondanivaló és tanulságos idézet bele van sűrítve :)
Köszöntem! :)
Szia Gergő!
Én tegnap néztem meg a filmet, és... igazad van, hiba volt meginnom egy litert alatta. :D
De amúgy komolyan. Fantasztikus film volt, három órája ellenére egy percig sem unatkoztam, és bár nem vagyok nagykorú sem, szerintem fel tudtam fogni az üzenetét. A filmmel egyetértek teljes mértékben, annyit fűznék csak hozzá, hogy kevesebb a jó, mint a rossz, és ez nagyon durva következményekkel járhat.
Hibátlan kritika, mint mindig, teljesen egyetértek. ^^
A filmet nem tudjátok hol lehet megtalálni online? Nagyon szeretném megnézni, de nincs belőle torrent, vagy én nem találtam meg :(
Vitatkoznék, ha szabad:
- Nincs igazából semmilyen tapasztalatom a filmforgatással kapcsolatban, de miért lenne nehezebb 6 szerepet eljátszani? Gondolom nem olyan sorrendben forgattak, mint ahogy a filmbe kerültek a jelenetek, hanem koronként, és máris 6 rövidebb filmet forgatnak... vagy ez nem így megy?
- Eleve szerintem durva, mennyire túl van hype-olva a film. Lehet hogy én nem értem, de nekem a mondanivaló kicsit sekélyes. Nem túl mázas, egyszerűen csak... hát jó, ezt is láttuk
- Tudom, hogy tök másról szól a kettő (sőt igazából kontrasztba is lehetne állítani a kettőt), de az Ember tragédiájából ilyen költséggel sokkal többet ki lehetne hozni. Szerintem érdekesebb a felvetett probléma, de mondjuk ehhez az is hozzátartozhat, hogy nem éppen nevezném magam humanistának :)
Van még más is, de ezt se fogja már senki végigolvasni. És tényleg kiváncsi vagyok a ti érveitekre, nem provokálni akarok.
"For instance, Halle Berry described the experience of filming as a Jewish woman in the 1930s under the direction of Tom Tykwer one day, then switching to an old tribal woman under the helm of Andy Wachowski and Lana Wachowski, and then again as a environmentalist in the 1970s, all in the same week."
3. 137. zsoltár "Happy is he who repays you for what you have done to us / He who seizes your infants and dashes them against the rocks."
4. Peter 2:18 "Slaves, submit yourselves to your masters with all respect, not only to the good and gentle but also to the cruel."
(folyt.)
Aki ezt a filmet kihagyja az nagy hibát követ el!! :)
Te meg Gergely, akkora vagy, de akkora, hogy... jaaa.. :D
Csak gratulálni tudok! :)
Nahát, egyszerűen elképeszt, hogy minden videód véleményét maximálisan tudom osztani. Ugyanezeket gondoltam, mikor megnéztem a filmet, hiába fikázzák, hogy giccses meg nem működik, mert DE, működik. Apropó, szerintem érdemes még megemlíteni a film fantasztikus zenéjét is, valamint Jim Broadbent bácsi frenetikus alakításait.
... egyszer pedig azértis elkaplak Téged, kedves Gergő, hogy dumáljunk egy tetszőleges alkoholtartalmú ital társaságában a filmekről. :))) Így tovább!
Megint ferdíted a valóságot. Olvasd el ezt: religioustolerance pont org per chr_slav1.htm
És tisztában vagyok Jézus szerepével a keresztény tanításában. A nagyon szélsőséges vagy az alaptól erősen eltérő szektákon kívül az egyik közös pontja minden kereszténynek a megváltóban való hit, aki pedig a már előtte filozófusok által is kiokoskodott Love thy neighbor, Love thy enemy, Turn the other cheek stb. dolgokat tanította. De még mindig tartom, hogy nem csak ezt találod a Bibliában.
Once Upon a Time in America... négy és fél órás film, a végletekig kidolgozott részletekkel, Robert de Niro zseniális játékával, és Ennio Morricone mély érzelmeket szimfóniába komponáló zenéjével. Akár két részletben nézve (egyszerre azért tényleg sok). Ajánlom neked nagyon!
Sziasztok.
Hol lehet megtekinteni a filmet? Én még előzetest sem találtam :(
köszi
Nos, az Sonmi-451, és egyrészt az üstökös alakú anyajegy, ami ugye mindegyik "főhősön" rajta van, de ugye Adam Ewing naplóját elolvassa Robert Frobisher, akinek Rufus Sixmithselfolytatott levelezését olvassa el Louisa Rey, az újságírónő, akinek a nyomozásáról írtak egy könyvet, ezt Timothy Cavendish adja ki, akinek az emlékirataiból készült filmet látja Szonmi-451, aki ugye az istennő az utolsó történetben. Nagyjából így épül fel a kapcsolati lánc.
Úristen, csapjon le rá villám, és hulljon tűz az égből! Micsoda rémséges bűnt követett el valaki! Egy hungarikummal kapcsolatban TÉVEDETT, de lehetett pillanatnyi memóriazavar is, sebaj, like-oljuk fel a beoltását, mert ez a legfontosabb, leglényegesebb, a fenti videóhoz leginkább találó komment. Zseniális.
Ez a film odab****tt rendesen! Már az elején a könnyeimet nyeldestem és... Nem is tudom... Talán úgy tudnám definiálni mint egy mindent elsöprő filmélmény-orgazmust. Csodás volt. Egészen bíztos, hogy nem utoljára láttam. Minden tisztelet az alkotóké!
Hátborzongatóan tetszett, de valahogy a kezdetektől fogva végig azon izgultam hogy vajon össze fűzik e az önálló részeket és ha igen akkor hogyan ? A másik sarkalatos problémája az az hogy alapos kidolgozással a sok külön álló történetek közül legalább háromból zseniális saját film is készülhetett volna. Ha az ázsiai klón lányból önálló történet lesz akkor az lesz a kedvencem.
Teljesen egyet értek veled! :D
És pontosan mi is azzal a gond, hogy ilyen témák kerülnek elő a youtube-on? igen, elismerem, hogy nem feltétlenűl ez az ilyen beszélgetések fő szintere, de a világ változik, már nem számít az, hogy hol mit kivel vagy mikor. ső! szerintem ez egy jóirányú fejlődés, hogy egy videómegosztó portálon is születhetnek (valljuk be, nem mindennapi ösztönzésre) ilyen témában értelmes beszélgetések, szűkebb témájuktól függetlenül.
Nekem is nagyon tetszett, és nagyon örülök, hogy nem ért csalódás, mert hiszen, nem igazán tudtál mondani erre az iszonyat jó filmre kritikát :3
Az első két percből ennyi maradt meg: 0
Amúgy király.
A végén miért mutogatsz még mindig jobbra meg balra fel?
lol Jesse.:DDDDD igen, valahogy mindig a legjobb filmekben van benne, még csak ötletem sincs miért.
a szemfényvesztőkben is fantasztikus volt.
Megvette mind 78 kilómat ez a film. Fantasztikusan van összerakva. Nem is az a lényeg, hogy a vásznon mi megy, hanem, hogy belőled ezek milyen érzéseket váltanak ki. Ha tényleg olyan kis dolgokon múlik egy élet, vagy egy nép sorsa, hogy kivel ismerkedsz meg, vagy ellopták e a mellényedről a gombot :-D
Új kedvenc filmem van, eszméletlenül jóóóóó!
Szuper volt a filmben a "fejlődés" bemutatása is. Fejlődés, mint szinuszgörbés ciklikusság. A tengerparton kannibálok által meghagyott fogakat kotort ki az áruló, kapzsi, protkós Tom Hanks, majd eltelt 500 év és újra vannak kannibálok. Fejlődés? Az újságírónő a 70-es évek USA-jában megakadályozott egy atomkatasztrófát, később New Soult - talán - atom rombolta fűig, hiszen a kecskepásztor-vidék sugárzott, mint fene. Fejlődés? Hullámvasút.
Ezer köszönet az újabb színvonalas videóért, már két napja nézegetem, mikor jön már valami új :D
én...még...ÉLETEMBEN NEM LÁTTAM MÉG EGY ILYEN JÓ FILMET!!!!
de most komolyan, ahogy elmeséli az emberek sorsát, jó/rossz döntéseit, sorsunkat, nézeteinket stb...
igazából nekem voltak részek amik kissé brutálisak voltak, de ez kellet ahozz, hogy felfogjam magát azt a szót, hogy emberiség
ha engem kérdeztek, nekem az a véleményem, hogy amilyen kapzsik és gonoszak tudunk lenni "inteligens ember" létünkre, biztos h a következő időkben lesz vérontás, mert z mindig is volt és mindig is lesz. ENNYI!
Még 1 dolog, ami morálisan visszataszít a kereszténységben: azt mondja, hogy mind "betegen" (nem szó szerint, mielőtt ezért is kapok a fejemre) születünk, mindazonáltal elvárja, hogy ne úgy viselkedjünk. Eszerint a keresztény Isten elítélhet azért is, ami a gondalatainkban lakozik. És ez beteges. Ahogy az is, hogy egyetlen egy ember mindenkit "megválthat". Ha nagyon szeretsz valakit, kifizetheted a tartozását, ha még jobban, akkor le is ülheted mondjuk a börtönbüntetését, de a FELELŐSSÉG az övé
A vallás célja NEM az, hogy megmondja a tutit, hanem hogy híveket szerezzen, ezáltal fenntartsa önmagát, és több ember ébresszen rá az általa közvetített értékek érték mivoltára, így javítva az erkölcsöt és növelve a szeretetet.
Örülök hogy a Szerkesztőség tagjaival nézettem meg ezt a csodás filmet! Egy élmény volt, ugyan úgy mint a film. Mi azért dumáltunk a film alatt, mert nem lehetett szó nélkül hagyni Mr. Smith egy szál szoknyába és parókában volt!!!!!! :D ismét kimondtad a kimondatlant ;)
Tudod, most pont olyan vagy mint, amilyen én lennék, ha pl. a Koránból csak úgy kiragadnék pár idézetet és ezzel igazolnám, hogy nem mohamedánként mennyire tudom miről beszélek. Nyilván egy kétezer évvel ezelőtt íródott szöveget szó szerint kell venni, igaz? A Bibliával kapcsolatban a legnagyobb kihívás mindig is az értelmezés kérdése volt. Az első gond pl. hogy a Bibliát nem Isten írta saját kezűleg, tehát adódik a kérdés, hogy amit Isten a prófétákon keresztül közölt az hogyan értelmezendő.
4:24 "Oszt működik-e?" - Nem, sajnos nem működik. Az ide-oda ugrálás a szálak között egy idő után fárasztó, sőt idegesítő lenne még akkor is, ha a történeti kohézió erősebb lenne. A film egy ősi hollivúdi trükköt idéz fel: ahogy halad előre egy több szálon futó történet, úgy egyre gyorsulnak a váltások, ezáltal fokozva az izgalmakat (megfigyelhető pl. a jedi visszatérben, ahol folyamatosan és egyre gyorsabbanváltunk a végén a három szín: az Endor, az űrcsata és a trónterem közt.)
Imádtam!
A filmeket feliratosan vagy szinkronosan szoktad nézni?
Hollywood kapcsolata a gamerekkel. Hogy mekkora profitot termel a gamer társadalom és mennyivel kevesebbet a filmek.
Ez érdekes téma, pláne a Playit-n. Mondott konkrét adatokat, érdekes volt, tényleg.
A hangosítás nagyon nem volt az igazi, szóval kénytelen voltam pár embert odébb lökődni, hogy halljam rendesen. :D
Látom, elindult a vallási lavina itt a chatelők között. Mondjuk amíg engem nem piszkálnak, engem nem érdekel ki miben hisz, elvégre szerintem a hit az egyik legerősebb mozgató a mai világban. (és valahol szerintem szükségszerű is az egészséges lélekhez) A kérdésre válaszolva: ha valamit elcsesznénk a bolygón, akkor is fennmaradunk, maximum megfogyatkozva.
mindig is gondolkodtam hogy találod ki a képeket; hogy miket rakj bele, és milyen filmjeleneteket
A quake-es denied után miből volt 4:14-nél az "okay" szöveg? olyan ismerős :P
Még nem láttam a filmet, de így első ránézésre nagyon hasonlít Madách Az ember tragédiájára. :)
teljesen igaz.
a terhesség alatti hormonális hatásokról nem beszéltünk még, ami szintén hatással lehet a teljes képre.
Nagyon jó film, nagyon jó könyv!
Szerintem semmi nem történik ok nélkül, még ha először úgy is tűnik.
A feeling goodot, Floridatol vetted :D A vallas egyre kevesbe jatszik szerepet vilagunkban, egyre mobilisabb, globalisabb a vilag, sok minden integralodik, valtozik. Valoszinuleg a jovo, egy felgyorsult, technikailag es tudasilag megallithatatlan elegyet alkot, amit mi magunk sem fogunk tudnu megfeleloen interpretalni.
Én évente járok kb moziba, de ma ezt a filmet megnézem a barátnőmmel!
Tetszik a kis rwj beütés, hajrá!
mi volt a témája a playIT-n?(bocsi nem voltam most ott)
Túlélhetjük-e? Persze, hogy igen azt, hogy hogyan nem tudom, számomra az tűnik reálisnak, hogy valami katasztrófa után egy-két helyen marad annyi túlélő, hogy újjá építsék civilizációnkat. Mert az eddigi rövid életem során úgy tapasztaltam, hogy emberek által kezdeményezett dolgokra nem nagyon lehet számítani főleg nem az egész bolygón, de még országokban sem (vagy csak ritkán).
ebben a kritikában benne volt a kémia. köszönet érte!
"Ez az év filmje"....na itt hagytam majdnem abba a videót.
Nekem közel sem tetszett ennyire. Olyannyira nem, hogy sutba dobva a ráköltött 5e forintot kijöttünk a moziból.
Majdnem mindig egyezik a véleményünk,de ebben az esetben a mögé szőtt ideológia zavart a leginkább. Talán neked pont ezért tetszett.
Ja, és 10 pont a playit-s fellépésért, remek témaválasztás volt. ;)
Hát nem tudom, a Hidegháború alatt nem szedtük szét az egész Földet úgyhogy még talán lehet remény. De szembe kell néznünk önmagunkkal, meg kell állítanunk azt, hogy a történelem folyamatosan ismételgesse magát, csak más fejlettséggel. Meg kell változnunk, valami mássá, valami jobbá, különben idővel elpusztítjuk önmagunkat.
Mekkora rage megy itt. Bár értem a hevületet, de azt gondolom nem vezet sehova. Nem lehetne esetleg off-olni?
Hogy én ezt soseseha se fogom meg unni,Nagyon jó lett :)
Szerintem az emberiségnek két lehetősége van:
- rájönnek, hogy muszáj valamiféle egyensúlynak lennie, és ennek megfelelően élnek itt tovább
-megtanulnak nagyon gyorsan hatalmas távolságokat megtenni az űrben, és keresnek pár új helyet, de én ezt személy szerint elég lehetetlennek tartom, főleg a fent említett egyensúly elhanyagolásával.
2:08!!!! Imádom Jack Kerouac munkásságát! :)
1. Nem isten adta a szabad akaratot, hanem a kígyó (ha már így belementünk), de ez részletkérdés. 2. Ha adok neked szabad akaratot és megbüntetlek, ha nem úgy döntesz, ahogy én akarom, akkor az valóban szabadság?
Te mit tennél a melegekkel, ha isten felruházna azzal a hatalommal, hogy tegyél valamit és szentesítve lenne minden tetted?
Mi a zene címe, ami az elején van?
A film eseményei nem korrelálnak ismert történelmi tényekkel, ez nem részletesség kérdése. Jól látod, a film "sokat markol", csak hát "keveset fog". Már az előzetes azt ígéri, a filmben kimondatik a Tuti (SPOILER!! : 42). A történet-csalamádé végén (a szálak keverése palástolná az időrendi bakikat, más értelme szerintem nincs), kb. ilyenekre futja, mint "a tetteid elkísérnek a következő életedbe", meg "mindenki egyenlő". Köszi, az egyikről tudjuk, hogy hit kérdése, a másik evidencia.
A Hobbit kritikánál előjött a srác hogy a különböző szubkultúrák rajongóinak,nem szabad elfogultnak lennie azok vászonra álmodásával(értsd.Attól hogy szereted Jacksont és a GYU-t,még nem biztos hogy minden jó ami ebből lesz)Most itt azt éreztem hogy ez a nagybetűs humanista profi filmes mű,nagyon megvette.Igaza van,a vágások eszméletlen jók,mert nem zökkensz ki az idősíkok váltakozásával sem a filmélményből,és nekem is tetszett a film.De.Szerintem ez egy nagyon szép és igényes mese,és nem több.
Megnéztem én is a Felhőatlaszt, szerintem is nagyon jó :)
Olyan szép napom volt tegnap! 3 filmet néztem meg, de mind nagyon ott volt.
Kezdtem egy Tetovált lánnyal ( nem tipikus karácsonyi film :D ), aztán Felhőatlasz és végül az Életrevalók ment este az m1-en.
Ez lesz az első olyan film, amit azért nézek mert jó lett a kritikája.:) Remélem játszani fogják még január elején is.