Mama is Hungarian, my great grandparents left Hungary in 1910, I have always had a strong connection to Hungary and the people. One day I will be home. This song makes me cry everytime.
Most hallgatom és döbbenetesen szép . Elküldtem a gyerekeimnek és sok ismerősömnek is ,hogy hallgassák ők is.A dal és szöveg olyan csodás egységben van ,hogy nem tudok betelni vele. Köszönöm a zenészeknek . Minden benne van ebben a dalban amit mi magyarok érzünk.
Én Erdélyben lakom ! Büszke vagyok arra hogy magyar vagyok.Egyszerüen csodálatos egy dal szerintem mindenki aki MAGYAR ember annak megmozdul valami ott legbelül.
Gyönyörű dal! Főleg a mostani helyzetben sok motivációt ad, hogy bízzunk abban, hogy egyszer ennek az egésznek is vége szakad. Minden nemzetnek ismernie kéne ezt a dalt. Ezeket a szívhez szóló zenéket jobban szeretem hallgatni, mint a mostani Rockokat, meg Disco zenéket. Örök slágerek! ÖRÜLÖK, HOGY MAGYAR VAGYOK!! 🇭🇺
Amikor először hallottam a számot, nem értetem jól a szövegét, mert hangosan búgó gépek között dolgoztam. de annyit értettem: mi egy vérből valók vagyunk. rögtön rákerestem ahogy haza értem, és azt hiszem nem telt el egy nap sem úgy azóta, hogy nem hallgattam volna meg legalább egyszer! Csodálatos és minden egyes lejátszás után/közben kiráz a hideg. Köszönöm ezt az élményt!
"Magyarország ezeréves állam, történelmi és földrajzi egység, évszázadok által összeforrasztva, és belső vonzerők által összetartva, amit sem fegyver, sem toll máról holnapra föl nem bonthat" Guglielmo Ferrero
Nem sírdogálni kell, hanem tenni, gyereket vállalni legalább hármat. Ez az első vagy el fogunk tűnni. Képzeld el, ha Hunyadi, Dugovics vagy Rákóczi sírdogált volna... Ma sírnának az biztos.
Csak ez az egy dal szólt a férjem temetésén.. ezt mi elénekeltük a gyerekeimmel a koporsó mellett! "Egy vérből valók vagyunk!" Ha tehette elment a DAC meccsre, az ország déli határa mellől elutazott...a legjobb ember volt a világon!!! 💔
Én férfi létemre nem szégyellem elmondani, hogy ahányszor megnézem és meghallgatom ezt a dalt mindig kiráz a hideg jó értelemben és sírok. Csodálatos alkotás.
Kár,hogy ezen mondanivalókat kevés Ember tudja kellő szívvel,és tiszta gondolatokkal átértékelni. Pedig az Ismerős Arcok egy olyan zenekar ami sok Igazságot foglal dalba. Ajánlanám eme zenekar dalait meghallgatásra a "hatalmon" lévő vezetőknek Magyarországon pl.a politikusoknak. Legalább tanuljanak belőle...ha nem is valósítják meg. Mer' igérgetni azt tudnak,de teljesíteni nem. Jó,hogy van ilyen stílusú Zenekar de kevesen fogják fel miről énekelnek,és annyit még megemlítek:Zenileg/Muzikálisan is az egyik legjobb (ilyen stílusú) hazai zenekarnak tartom. Üdv,Lajos
Ez a dal sziv szorito nagyon szomoru es mi magyarok vegyuk meg ezt az orszagot.Hisz Magyororszag a mi orszagunk itt szuletunk.Amikor meg halotam ezt a zenet ugy elgondoltam,hogy mi magyarok jok vagyunk, husek, batorok meg kell vednunk magyarorszagot.Nagyon szomoru ez a dal el sirtam magam
Erdélyi vagyok, és "magyar! Nem román" ahogy egyesek gondolják, annyira jól esik ezt a zenét hallgatni. Sokan Magyarországon sokan úgy gondolják, hogyha itt élünk, románok vagyunk...de nem "Mert mi egy vérből valók vagyunk"
A dalt a himnusz mellé kell emelni, annyira csodálatos .A szövegét meg kell tanulnom, mert van egy olyan érzésem, hogy nemzeti ünnepeinken hamarosan hallani, és énekelni fogjuk - különösen az ismert események tükrében. ( De hogy ez már 6 éves..?!)
Az én szívemben 2 himnusz kapott helyet. Ez a dal a második himnusz. Mikor ezt a dalt hallom, szemeim könnyeznek és a szívem vérzik. Annyira fáj, hogy oly sok magyar testvérünk tőlünk elszakítva él. Úgy szeretném megérni, hogy szétszabdalt hazám újra egy egésszé váljon és régi fényében tündököljön.
Csak most gondolok bele...hogy most is hallgatjuk ezt a dalt itt a k*rva monitor előtt és közben tellik az értékes időnk percek , órák... és közben a világ csak romlik , elveszi a fiatal korodat a szabadságodat és a családodat hazádat...menj ki a nagy világba élvezd az életet és tegyél a jövőért hogy valóbban szebb jővőd legyen és ne csak a kommenteknél legyen nagy a pofád hanem tegyél a hazádért a családért életedért a közös célokra és a gyerekeidért (ha van , vagy lessz)...! Szebb jövőt!
Zsobokon, a testvérfalunkban töltöttünk egy hétvégét. Pontosan ezt éreztem....amit még soha, hisz első alkalommal voltam Erdélyben. ...tudom, hogy nem utoljára.
Régebben utáltam ezt a számot,mert amikor 6-7 éves voltam apám leültetett a gép elé,és azt mondta:Ha ezt nem magolom be,akkor megver. De most 17 éves fejjel becsülöm apámat ,hogy ilyen módón belém nevelte a haza szeretet és nem egy hazaáruló gyökér idióta ember lett belőlem.
Minden magyarnak üzenem,bárhol éltek elszakítva az anyaországtól,veletek vagyunk és soha nem felejtünk.A jó isten vigyázzon minden magyarra és tartsa meg népünket a világ végezetéig!Hajrá magyarok! ❤🤍💚🇭🇺🇭🇺🇭🇺
Áldjon meg benneteket az Isten magyar honfitársaim. Mondanám határon túlról üzenek nektek, Erdélyből, de nem! A mi szemünkben nincs határ, Nagy Magyarország még most is a lelkünkben!
Mi ez az 532 dislike?? Nem értem hogy egy ilyen szép dalt miért dislike-olnak!! Lehet hogy még csak 14 vagyok és ,,a lényeget még nem érthetem..." ami igaz is de szívem van és imádom ezt a számot; ♡♡I LOVE HUNGARY♡♡
VALÓBAN. ÉN IS EZT ÉREZTEM AZ ELŐBB, MIKOR ÚJBÓL ÉS ÚJBÓL MEGHALLGATTAM EZT A CSODÁS DALT. FELÉR EGY HIMHUSSZAL, AKÁRCSAK A "HAZÁM, HAZÁM" C. ÁRIA ERKEL FERENC "BÁNK BÁN" CIMŰ OPERÁJÁBÓL
Annyi mindent kéne még elmondanom, S ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom, Hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk, S mint a régi jó barátok egyet mondunk s egyet gondolunk. Mint a villám tépte magányos fenyő, Mint a vízét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő, Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér, Otthont, házat, Hazát, nyugalmat már többé nem remél. S bár a lényeget még nem értheted, Amíg nem éltél nehéz éveket, Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, Mi egy vérből valók vagyunk. Mint a leszakított haldokló virág, Mint az öt millió magyar, akit nem hall a nagyvilág, Mint porba hullott mag, mi többé nem ered, Ha nem vigyázol ránk olyanok leszünk mi is, nélküled. S bár a lényeget még nem érthetted, Amíg nem éltél nehéz éveket, Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, Mi egy vérből valók vagyunk.
Nagyon szep van tartalma es mondanivaloja .Eloszor egy unnepsegen hallottam ezt a szamot eloszor, ahol 20-30 eves fiatalok voltak, akiket a sors messze sodort egymastol es ott ujra egyutt voltak egy korben atkarolva egymast es kozosen enekeltek.Mondtak ,hogy ez az o himnuszuk minden jelentos esemenykor ezt a szamot eneklik.Hat nagyon meghato volt!!Orulok h gazdagabb lettem ezzel a tapasztalattal es hogy vannak meg fiatalok akik hallanak nem csak latnak!!!
Ismerős Arcok - Nélküled Annyi mindent kéne még elmondanom S ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom Hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk S mint a régi jó barátok egyet mondunk s egyet gondolunk Mint a villám tépte magányos fenyő Mint a vízét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér Otthont, házat, Hazát, nyugalmat már többé nem remél S bár a lényeget még nem értheted Amíg nem éltél nehéz éveket Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk Mi egy vérből valók vagyunk Mint a leszakított haldokló virág Mint az öt millió magyar, akit nem hall a nagyvilág Mint porba hullott mag, mi többé nem ered Ha nem vigyázol ránk olyanok leszünk mi is, nélküled. S bár a lényeget még nem érthetted Amíg nem éltél nehéz éveket Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk Mi egy vérből valók vagyunk!
Fehér Miklós😭😭💗mindigis emlékezni fogunk rád ahányszor meccsem lessz ez a kép játszódik bennem igy 12 évesen és mindig elsirom magam ezt a számot halgatva aki dislikolt azmeg haza áruló...
Zlatzky Jedrek - Nagyon okos ember lehetsz....Neved alapján te is szlovák vagy/Cseh/Polák nemtudom mit kell a másikat leszidni azért mert ő Szlovák / Magyar vagy bármi.. Te is ember vagy kit érdekel hogy hova tartozol..De sok eszed van az biztos ..
Dávid nem értem mit beszélsz.. Én nem szidom le a magyarokat, de olyat hogy éljen Szlovákia ne kommenteljen egy ilyen dal alá.. Egyébként olyan nevet adok meg amilyet akarok :D
Ki hallgatja 2024-ben????❤❤
Én
Èn
En
Én😊
Én 😅
Nekünk meg kell tanulni
Like aki 2021- ben hallgatja
Én ezt elneveztem a magyarok összetartozás, összetartását jelentő dalnak
Mama is Hungarian, my great grandparents left Hungary in 1910, I have always had a strong connection to Hungary and the people. One day I will be home. This song makes me cry everytime.
2021 van, megkell tanulnom hehe
2022✌
2022-ben issss😁😃
2022😊
Most hallgatom és döbbenetesen szép . Elküldtem a gyerekeimnek és sok ismerősömnek is ,hogy hallgassák ők is.A dal és szöveg olyan csodás egységben van ,hogy nem tudok betelni vele. Köszönöm a zenészeknek . Minden benne van ebben a dalban amit mi magyarok érzünk.
Én Erdélyben lakom ! Büszke vagyok arra hogy magyar vagyok.Egyszerüen csodálatos egy dal szerintem mindenki aki MAGYAR ember annak megmozdul valami ott legbelül.
Pécsi Edina ♡♡♡-sok puszit küldök itthonról Magyarországról!Margó
viccelsz? 24 eves pasi vagyok akit az elet eleget keresztbe tett semmin nem tudok sirni!!!!! amig meg nem hallottam...
én is erdélyből vagyok, sírtam a számon HAJRÁ MAGYAROK!
Én is Erdélyből vagyok, imádom ezt a dalt, Nagyon büszke vagyok, hogy magyar vagyok!!!
❤️❤️❤️
Gyönyörű dal! Főleg a mostani helyzetben sok motivációt ad, hogy bízzunk abban, hogy egyszer ennek az egésznek is vége szakad. Minden nemzetnek ismernie kéne ezt a dalt. Ezeket a szívhez szóló zenéket jobban szeretem hallgatni, mint a mostani Rockokat, meg Disco zenéket. Örök slágerek! ÖRÜLÖK, HOGY MAGYAR VAGYOK!! 🇭🇺
En nag,on imadom❤ eszt a dalt
Halj meg ha az vagy akire gondolok
Ki hallgatja 2024 júniusán?🥺💬💖
❤❤❤❤❤
En Torzszaszlos BOSZNIABOL👍
Én júliusban
Júliuss❤
Mindenki!❤
Amikor először hallottam a számot, nem értetem jól a szövegét, mert hangosan búgó gépek között dolgoztam. de annyit értettem: mi egy vérből valók vagyunk. rögtön rákerestem ahogy haza értem, és azt hiszem nem telt el egy nap sem úgy azóta, hogy nem hallgattam volna meg legalább egyszer! Csodálatos és minden egyes lejátszás után/közben kiráz a hideg. Köszönöm ezt az élményt!
Én is csak a refrént csodálkoztam ezek körülöttem honnan tudják ,én miért nem hallottam eddig ezt a Hősök téren volt pár éve
Aki hallgatja 2020ban az like
ok nem kellet 2 ször elmondani
ruclips.net/video/k5ILmQY_DGk/видео.html
De én 2021-ben hallgatom de azért likeolom
@@balintjakab2514 mindegy én is
Én minden évben hallgatom és hallgatni is fogom! Gyönyörű zene és nagyon megható!
"Magyarország ezeréves állam, történelmi és földrajzi egység, évszázadok által összeforrasztva, és belső vonzerők által összetartva, amit sem fegyver, sem toll máról holnapra föl nem bonthat"
Guglielmo Ferrero
Olyan megértő vagytok 😭😭
Amikor ezt a dalt hallgatom mindig a régi barátokat idézi fel gyönyörű❣️❣️❣️❣️❣️
Nem tudom anélkül meghallgatni, hogy ne lábadjon könnybe a szemem....
Énis sirok rajta
Evvel én is így vagyok...
énse
én is
Konkrétan mindig végigsírom🥺
A jó isten vigyázzon minden magyarra,határon innen és túl.
❤🤍💚
Ámen!😓😕
German Fan here
Heard about this song yesterday in Stuttgart
Amazing 😃🇩🇪🇭🇺🤝
Ki hallgatja 2019 ben én még mindig sírok rajta. 😭😭😭😭
Én!!!!!!!!!!!
Majdnem minden este meghallgatom
Nem sírdogálni kell, hanem tenni, gyereket vállalni legalább hármat. Ez az első vagy el fogunk tűnni. Képzeld el, ha Hunyadi, Dugovics vagy Rákóczi sírdogált volna... Ma sírnának az biztos.
Igen
Én
A szöveg, a zene , az előadásmód szívbemarkoló❤
Ki hallgatja 2022-ben?
Imádom ezt a zenét!💕
Csak ez az egy dal szólt a férjem temetésén.. ezt mi elénekeltük a gyerekeimmel a koporsó mellett! "Egy vérből valók vagyunk!"
Ha tehette elment a DAC meccsre, az ország déli határa mellől elutazott...a legjobb ember volt a világon!!! 💔
Én férfi létemre nem szégyellem elmondani, hogy ahányszor megnézem és meghallgatom ezt a dalt mindig kiráz a hideg jó értelemben és sírok. Csodálatos alkotás.
Ez nem szegyen, ez az összetartozas erzese! :D
Ez gyönyörű szám!Ezt fogjuk énekelni Március 15.-én.Már kívülről fujom az egész számot. Aki Dislike ot nyom rá,az nem is igazi magyar.
+Hajni Udud mi is :))
+Beauty Honi na az tök jó! :) ;)
+Hajni Udud hány éves vagy??
+Beauty Honi 13.te?
+RAZMY azz jo 👥
Ki hallgatja 2022 ben😢😢😢😭😭 én mindig sírni szoktam rajta🤧🤧😢
Szerintem mindenkinek elszorul a szíve.
2023🙋🏼♀️
Meg 2023ba is sírás! Főleg hogy én Bécsben dolgozom, itt élek! Nagyon szép zene!
2023- ban is.
2023 van, ballagasra tanuljuk, minden alkalommal elsirom magam, pedig már varom h megszabaduljak az osztalyomtol
Ezt a dalt mindenkivel megtanítanám !
ez milyen szép szám.. szívhez szóló!!!😍😍
Anyai ág Szlovák,Apai ág Erdély! DE MAGYAR!!! És igen ez könnyeket csal a szemebe!! Csodás dal és egy vérből valók vagyunk!!
Kár,hogy ezen mondanivalókat kevés Ember tudja kellő szívvel,és tiszta gondolatokkal átértékelni. Pedig az Ismerős Arcok egy olyan zenekar ami sok Igazságot foglal dalba. Ajánlanám eme zenekar dalait meghallgatásra a "hatalmon" lévő vezetőknek Magyarországon pl.a politikusoknak. Legalább tanuljanak belőle...ha nem is valósítják meg. Mer' igérgetni azt tudnak,de teljesíteni nem.
Jó,hogy van ilyen stílusú Zenekar de kevesen fogják fel miről énekelnek,és annyit még megemlítek:Zenileg/Muzikálisan is az egyik legjobb (ilyen stílusú) hazai zenekarnak tartom.
Üdv,Lajos
Magyarok ! Bárhol is éltek, hozzánk tartoztok ! Szívbemarkoló ez a dal !
Te hozzád tartozik a kankutya..
Imre Tóth köszönöm, minden Kárpátaljai magyar nevében!
Köszönöm szépen
Ez így van Imre!
igy igaz
Ki hallgatja 2020-ban sirok rajta😭😭💔💔
Én!😭😢
Én is!
Én is
@@kerik4472 én is
Èn is 😭😫🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺
It's a beautiful song.
I love song , I love you Hungary.
Remélem sok fiatal szívébe képes lesz befúrni magát ez a csodálatos dal. 11 év útán sem felejtettünk!
Nekem 21 évesen érintette meg ez a dal a szívemet
És most vagyok 21éves
örökzöld
mint a fenyő
12 évesen sokszor hallgatom❤
Olyan gyönyörű 😭🥰🤗😭😭
Ez a dal gyönyörű, meghatódtam, amikor olvastam a kommenteket, ez így van MI EGY VÉRBŐL VALÓK VAGYUNK!!!
Én is..pedig fiú vagyok
Ez a dal sziv szorito nagyon szomoru es mi magyarok vegyuk meg ezt az orszagot.Hisz Magyororszag a mi orszagunk itt szuletunk.Amikor meg halotam ezt a zenet ugy elgondoltam,hogy mi magyarok jok vagyunk, husek, batorok meg kell vednunk magyarorszagot.Nagyon szomoru ez a dal el sirtam magam
Kezd mondjuk a helyesírással.
Bocsi
Én Erdélyben lakok, nagyon megfogott
Szép Magyar földön laksz! Légy rá büszke! :) Erdély sosem lesz Románia !
Igy van! Magyarország jó!Magyarország szép! Lesz még ERDÉLY a Magyaroké!
Én meg ott nyaraltam :D
Gyönyörű helyen laksz! Bevallom, irigeyellek egy picurit azaz nagyon!
itthon vagy testvér
Erdélyi vagyok, és "magyar! Nem román" ahogy egyesek gondolják, annyira jól esik ezt a zenét hallgatni. Sokan Magyarországon sokan úgy gondolják, hogyha itt élünk, románok vagyunk...de nem "Mert mi egy vérből valók vagyunk"
És nem is jut eszetekbe más...így van jól
Ki az az ember aki erre Dislike-ot nyomott, az nem egy magyar ember.
Fogjunk össze Magyarország , maradjunk együtt.
+Rekt TM HD .Egy MAGYAR erre nem nyomja azt ,hogy nem,ha igen akkor meg nem MAGYAR.
+Géza Elefánti hibátlan logika:D
Szeriintem románok
Szoval aki erdelybe elo magyar az is roman????
Zoli G NEM en erdelybe lakok es szekely magyar vagyok!!!
-2019? -Kérdezte barátom.
-Igen, 2050- ben is!
Meg szép!!!
ha egyáltalán megéli az emberiség 2050-et
Akkor ezt már boldogságból fogjuk énekelni. Majd tesz róla a magyarság
- After all those years?
- Always.
Boldoganyánk vigyázz minden Magyar lelkedre !!!!!Csodálatos minden benne van !!!!
Dude I'm English speaking but this song is absolutely amazing
Welcom
Bro same?? I came here from my Hungarian boyfriend
@@addxietyy haha snappp
A dalt a himnusz mellé kell emelni, annyira csodálatos .A szövegét meg kell tanulnom, mert van egy olyan érzésem, hogy nemzeti ünnepeinken hamarosan hallani, és énekelni fogjuk - különösen az ismert események tükrében. ( De hogy ez már 6 éves..?!)
Ildikó Csizmadia ha ez lenne a himnusz!
Ez a dal csodálatos, még 2022-ben is megsiratja az embert.
*zongora*=piano???
this is fantasztikus! thank you!
Yes
yes
+Bence Bágyi jk1wcv xxxxy
444q1qqqqqqqq
mi van
Thomas 117
Ez egy csodálatos dal❤️
Az én szívemben 2 himnusz kapott helyet. Ez a dal a második himnusz. Mikor ezt a dalt hallom, szemeim könnyeznek és a szívem vérzik. Annyira fáj, hogy oly sok magyar testvérünk tőlünk elszakítva él. Úgy szeretném megérni, hogy szétszabdalt hazám újra egy egésszé váljon és régi fényében tündököljön.
EZERKILENCSZÁZ TIZENVALAHÁNYBAN NÉPSZÁMLÁLÁSKOR A NAGY MAGYARORSZÁG LAKOSSÁGÁNAK 52% VALOTTA MAGÁT MAGYARNAK.
@@ernoharsany9042 akkor dátumot konkrètumot írjál , ne badarságot .
Szebb jövőt.
Ez nagyon szívhez szóló volt.
En is ezt szeretném!
De jo lenne!
En is ausztriaba szakadtam.....
Hiányzol Kislányom 😭😭😭❤️❤️❤️
Ballagáson ezt énekelte az egész iskola... ^^
:(
én is felajánlottam hogy énekeljük ezt, de senki sem akarta. Amúgy meg még nem ballagtunk el szóval, még lehet.....
Nagyon szép
Nekünk ezt fogják énekelni ballagáson
Teo the csillámpóni Tarts ki az ötleted mellett!
Valaki 2024?
Én😅
Minden alkalommal ezt a zenét hallgatjuk (trianon,forradalmak/szabadságharcok,ballagás,stb.) az iskolába az igazgató bá nagyon szereti de nem baj!
Ezt a dalt hallgattam mikor elbúcsúztam a legjobb barátnőmtől aki meghalt 2018.02.05.én örökké
Mi a DAC meccsei előtt - mindig énekeljuk ...
HAJRÁ DAC...HAJRÁ DUNASZERDAHELY ... HAJRÁ MAGYAROK !!!
Várunk titeket a válogatott meccseire is! Itt mindig itthon vagytok ! Hajrá Magyarország !!
Gyönyörű, aki ezt nem értékeli az nem is tudja mi a szép dal.
Csak most gondolok bele...hogy most is hallgatjuk ezt a dalt itt a k*rva monitor előtt és közben tellik az értékes időnk percek , órák... és közben a világ csak romlik , elveszi a fiatal korodat a szabadságodat és a családodat hazádat...menj ki a nagy világba élvezd az életet és tegyél a jövőért hogy valóbban szebb jővőd legyen és ne csak a kommenteknél legyen nagy a pofád hanem tegyél a hazádért a családért életedért a közös célokra és a gyerekeidért (ha van , vagy lessz)...! Szebb jövőt!
valaki meg hallgatja 2018-ban?
Adri Kovari Még szép!
Ja
;-)
Én
anyad hogy van? Ezerszer is
Zsobokon, a testvérfalunkban töltöttünk egy hétvégét. Pontosan ezt éreztem....amit még soha, hisz első alkalommal voltam Erdélyben. ...tudom, hogy nem utoljára.
n0nSk1LlSk4t3R Kalotaszeg,Zsobok ott van
Régebben utáltam ezt a számot,mert amikor 6-7 éves voltam apám leültetett a gép elé,és azt mondta:Ha ezt nem magolom be,akkor megver. De most 17 éves fejjel becsülöm apámat ,hogy ilyen módón belém nevelte a haza szeretet és nem egy hazaáruló gyökér idióta ember lett belőlem.
Valaki hallgatja 2019-ben az like
Nagyon gyönyörű ez a zene, imádom az ilyen típusú zenéket, ilyenkor elsírom magam.. Nagyon jó 😭😭😭😭😭😭♥️♥️♥️👍👍👍👍👍👍👍👍👍
Én is mindig sirok mikor ezt hallgatom
Sajnálom mert 121 ember suket vagy csak érzéstelen . A zene nagyon szivhez szolo és csak orulni tudok hogy van még ember aki érez .
Már 129-nél tartunk :D
130... :/ oh,ne foglalkozz velük,mi többségben vagyunk!!!
+Don Diegó inkabb a 7ooo re fokuszaljunk 😉😉😉
+Ladislav Hrino jaa
így van. :)
Ezt a dalt dudolgatom a fiamnak ha este felsír.
Helyes. Én a labancoknak, miközben burkolok.
énn
is
Ez is a túlélés (?) fonala.. Erőt adhat...
Jobb mint a Spieß voran....
Szerintem felnőtt korára nagyon értelmes legény lesz belőle
Nem bírok betelni vele. Csodálatos szám. Magyar testvéreim,tartsunk össze!!!
Én aki 2021 ben halgatja és sír rajta❤🇭🇺
Ez nagyon jó.
Én ezt falunapon egyedül , a szímpadon fogom énekelni 10-éves vagyok...
Sok sikert hozza😌😔
A legszebb,legjobb!!!
Minden magyarnak üzenem,bárhol éltek elszakítva az anyaországtól,veletek vagyunk és soha nem felejtünk.A jó isten vigyázzon minden magyarra és tartsa meg népünket a világ végezetéig!Hajrá magyarok!
❤🤍💚🇭🇺🇭🇺🇭🇺
Áldjon meg benneteket az Isten magyar honfitársaim. Mondanám határon túlról üzenek nektek, Erdélyből, de nem! A mi szemünkben nincs határ, Nagy Magyarország még most is a lelkünkben!
Nagyon szép zene köszönjük Ismerős Arcok
Én még 2023ban is hallgatom
2021ben ki hallgatja még ezt?
A második magyar himnusz.
Mi ez az 532 dislike??
Nem értem hogy egy ilyen szép dalt miért dislike-olnak!!
Lehet hogy még csak 14 vagyok és ,,a lényeget még nem érthetem..." ami igaz is de szívem van és imádom ezt a számot;
♡♡I LOVE HUNGARY♡♡
DAC meccsre akarok menni.Ott van igazán összetartás. Minden tiszteletem a tiétek!!
+Hetes Sanyi Ugyanez.
+Hetes Sanyi Ott van hangulat :D Várunk :D
+Tanki Ichigoo a Magyar ultrák is kiállnak értetek sose felejtem el mikor ez ment a magyar-román elött:)
:D én kint voltam :D a balhéba is sajnos belecsöppentem :/
nekem is ez az egyik álmom 😍❤
Nagyon szép, szívből köszönöm, rég nem hallottam ezt a gyönyörű dalt!
Köszi szépen!
🙏🙏🙏❤️🙂
2021 ben is nagyon gyönyörű, sírok 😪😪
minden évben jó és sikeres zene lesz
Hatalmas mondanivaló, gyönyörű muzsika!!!
Hatalmas lelki megnyilvánulás! Sokunk által meg nem formált gondolatok kibuggyanó könnyének folyama..
Házatlan és hazátlan lettem saját hazámban. Köszönöm neked Orbán Viktor!
Takarodj a ballibsi hazaáruló fajtádhoz te selejt.🤣🤣🤣
Valaki 2021?
Nagyon szeretem ezt a számot ,ez a kedvenc számom és mikor hallgatom a barátaim jutnak az eszembe.Köszönöm nektek ezt a számot
ha a sok mélymagyar megcsináltatná a DNS-tesztjét, lenne nagy csodálkozás, mennyire nem egy vérből valók vagyunk
Pontosan mire gondolsz? 1100 év alatt már mindegyikünk keveredett, de bizonyos százalékban még mindig ott van az " ősmagyar" gén.
Nem a DNS a lényegm hanem a lélek, a MAGYAR GONDOLKOZÁS, ÉRZÉS, amit örököltünk..
Ez a zene nagyon jó én újra meg újra meg halgatam.
2021-ben is bőgök mint egy csecsemő
Meg kell tanulnom mert osztálykiránduláson haverjaimmal ezt fogjuk énekelni. Én adom a szöveget/vezérlést. Megtiszteltetés ilyen szép művet énekelni
csak 1 millióan nézték meg a videót? tuti vagy 100-200 én voltam :D
...és hányan töltötték le és adták tovább.... ;)
el sírtam magamat nagyon szép zene nekem ez a kedvenc zeném
nagyon szép
Történjen bármi,
Amíg élünk s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk!!!!
Nagyon szép zene ez🥺
Az én új Himnuszom!
+krull Ezt akartam én is írni bőven elmenne himnusznak!
VALÓBAN. ÉN IS EZT ÉREZTEM AZ ELŐBB, MIKOR ÚJBÓL ÉS ÚJBÓL MEGHALLGATTAM EZT A CSODÁS DALT. FELÉR EGY HIMHUSSZAL, AKÁRCSAK A "HAZÁM, HAZÁM" C. ÁRIA ERKEL FERENC "BÁNK BÁN" CIMŰ OPERÁJÁBÓL
Annyi mindent kéne még elmondanom,
S ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom,
Hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk,
S mint a régi jó barátok egyet mondunk s egyet gondolunk.
Mint a villám tépte magányos fenyő,
Mint a vízét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő,
Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér,
Otthont, házat, Hazát, nyugalmat már többé nem remél.
S bár a lényeget még nem értheted,
Amíg nem éltél nehéz éveket,
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk,
Mi egy vérből valók vagyunk.
Mint a leszakított haldokló virág,
Mint az öt millió magyar, akit nem hall a nagyvilág,
Mint porba hullott mag, mi többé nem ered,
Ha nem vigyázol ránk olyanok leszünk mi is, nélküled.
S bár a lényeget még nem érthetted,
Amíg nem éltél nehéz éveket,
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk,
Mi egy vérből valók vagyunk.
❤❤❤
Nagyon szep van tartalma es mondanivaloja .Eloszor egy unnepsegen hallottam ezt a szamot eloszor, ahol 20-30 eves fiatalok voltak, akiket a sors messze sodort egymastol es ott ujra egyutt voltak egy korben atkarolva egymast es kozosen enekeltek.Mondtak ,hogy ez az o himnuszuk minden jelentos esemenykor ezt a szamot eneklik.Hat nagyon meghato volt!!Orulok h gazdagabb lettem ezzel a tapasztalattal es hogy vannak meg fiatalok akik hallanak nem csak latnak!!!
Hajrá magyarok 🇭🇺❤️🤍💚 szeretlek drága hazám
szomorú😔de nagyon szép szám😌
Fogjunk össz mi Magyarok 👌👍👏
Ja
Tanij meg ìrni jo
Már jó pár éve nem hallottam ezt a zenét, de most végre, újra megtaláltam. Mikor el kezdtem hallgatni, könnybe lábadt a szemem.
Ismerős Arcok - Nélküled
Annyi mindent kéne még elmondanom
S ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom
Hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk
S mint a régi jó barátok egyet mondunk s egyet gondolunk
Mint a villám tépte magányos fenyő
Mint a vízét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő
Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér
Otthont, házat, Hazát, nyugalmat már többé nem remél
S bár a lényeget még nem értheted
Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk
Mint a leszakított haldokló virág
Mint az öt millió magyar, akit nem hall a nagyvilág
Mint porba hullott mag, mi többé nem ered
Ha nem vigyázol ránk olyanok leszünk mi is, nélküled.
S bár a lényeget még nem érthetted
Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk!
Köszi hogy leirtad igy legalább nem kell beletekernem ;)
Ezta zenét akár Hányszor hallgatom kiráz a Hideg sírok
Fehér Miklós😭😭💗mindigis emlékezni fogunk rád ahányszor meccsem lessz ez a kép játszódik bennem igy 12 évesen és mindig elsirom magam ezt a számot halgatva aki dislikolt azmeg haza áruló...
Ki halgatja még 2021-ben is?
Szeva Morva😂
Én pl igen😂
Én is erdélyben lakok és nagyon szomorú hogy nem vsgyunk együtt de szívben és lélekben együtt vagyunk!!!
Én még mindig halagtom🥰
2023.ban is sokan hallgatják .❤❤❤
kedvencem köszönöm...
Ezt énekeljük majd szalagavatón :3
P. Robin hajra szlovakia hajra dac ds!
Zlatzky Jedrek - Nagyon okos ember lehetsz....Neved alapján te is szlovák vagy/Cseh/Polák nemtudom mit kell a másikat leszidni azért mert ő Szlovák / Magyar vagy bármi.. Te is ember vagy kit érdekel hogy hova tartozol..De sok eszed van az biztos ..
Dávid nem értem mit beszélsz..
Én nem szidom le a magyarokat, de olyat hogy éljen Szlovákia ne kommenteljen egy ilyen dal alá..
Egyébként olyan nevet adok meg amilyet akarok :D
De érdekel
2021 - ben hallgatja valaki...? Én jelen!